Heves Megyei Hírlap, 2001. augusztus (12. évfolyam, 178-203. szám)

2001-08-24 / 197. szám

2001. Augusztus 24., péntek 15. OLDAL SPORT TŰKOR Hagyományápolás és főpróba 23. Agria-kupa, egyben 4. Vass Frigyes-emlékverseny Tizenkilenc évig főszervezője volt az Agria-Kupának Vass Frigyes (középen), most már az ő emlékére is gurítanak a csapattársak archív fotó: majoros tamás Teke A Heves Megyei Tekézők Szövetsé­ge, valamint az Egri Nyomda SE szombaton és vasárnap az egri Hadnagy úti tekepályán rendezi meg a 23. Agria-kupát, amely egyben a 4. Vass Frigyes-emlék­verseny is. Az 1997-ben elhunyt sportági vezető, MATESZ-elnök- ségi tag, megyei szövetségi el­nök, az Agria SC szakosztályve­zetője elindítója és szervezője volt a jelentős hagyományokkal rendelkező Agria-kupáknák. A hétvégi versenyen Kelet-Magyar- ország 10 csapata lép pályára. A szuperligás együttesek közül a Hétvégi sportműsor Péntek Tenisz: Széman Ágoston fel­nőtt és utánpóüás verseny a FEBA-kupáért, Eger, Érsekkert, 8.00. Labdarúgás: Barátságos öregfi- úk-mérkőzés, Gyöngyössolymos - Ferencvárosi TC, 17.00. Szombat Teke: 23. Agria-kupa, egyben 4. Vass Frigyes-emlékverseny, Eger, 9.00. Tenisz: Széman Ágoston fel­nőtt és utánpótlás verseny a FEBA-kupáért, Eger, Érsekkert, -9.00. Gáspár Béla 41. kategóriás amatőr verseny, Lőrinci, 8.00. Labdarúgás: NBl.B Keleti cso­port, 17.00: Eger - REAC, Eger vá­rosi stadion. NB ül. Mátra-csoport, 17.00: Besenyőtelek - BVSC. Me­gyei I. o., 17.00: Szihalom - FC Hatvan, Tamalelesz - Sarud, Kis­köre - Pétervására, Selyp - Gyöngyöshalász, Novaj Verpelét, Felsőtárkány - Füzes­abony. 20.00: Szőlőskert­Nagyréde - Petőfibánya. Megyei II. o., 17.00: MFS 2000 Sirok - Hort, Hatvani Lokomotív - Abasár, Atkár - Recsk. Gyöngyös körzet: Pély - Adács, Rózsaszentmárton - Heréd. SHS-Union-Eger körzeti 1. o., 17.00: Makiár - Szilvásvárad. SHS-Union-Eger körzeti H. o., 17.00: Hevesvezekény - Unió Eger, Dohánygyár Eger - Pétervására II.- Ivád, Vécs - Novaj II. (Verpeléten). Vasárnap Teke: 23. Agria-kupa, egyben 4. Vass Frigyes-emlékverseny, Eger, 8.00. Tenisz: Gáspár Béla II. kategó­riás amatőr verseny, Lőrinci, 8.00. Természetjárás: A rózsaszent- mártoni Hérics TT SE és a rózsaszentmártoni önkormányzat „Vadrózsa 20” elnevezésű 20 km- es teljesítménytúrája. Rajt: Rózsaszentmárton, Aranylámpás Bt. horgásztanya, 7.00 és 9.00 kö­zött. A Bükki VM SE 21 km-es nyílt túrája a Mátrába. Találkozó: Eger, autóbusz-pályaudvar, 7.30. Labdarúgás: NB M. Mátra-cso- port, 17.00: Gyöngyösi AK-Ytong - Szajol. Megyei I. o., 17.00: Tamaörs - Bélapátfalva. Megyei II. o., 17.00: Zagyvaszántó ­Gyöngyöspata-Kőfuv, Márkáz - Energia SC Gyöngyös, Boldog - Egerszólát, Solybor­Gyöngyössolymos - Mikófalva, Mátraderecske - Vámosgyörk. Gyöngyös körzet: Apc - Domoszló, Szűcsi - Boconád, Visonta - Detk. Eger körzeti I. o., 17.00: Balaton - Andomaktálya, Hevesaranyos - Egerbakta, Feldebrő - Demjén, Párád - Istenmezeje, Kerecsend - Kápolna. Eger körzeti II. o„ 17.00: Kisnána - Tenk, Mátraballa - Noszvaj, Szajla - Váraszó, Recsk II. - Egercsehi.___________ ■ Bélapátfalva, a Szolnok és az újonc Ózd, az NB /.-esek közül a Hódmezővásárhely, az NB II.- esek közül a Széchenyi SC Eger és a rendező Egri Nyomda nevezett. Tavaly a szolnokiak nyerték a csapatversenyt, egyéniben Bóta Ervin (Szolnok), párosban a Bóta, Spányel duó diadalmasko­dott. A rangos versenyen - egy hét­tel a bajnoki rajt előtt - a négyfős csapatok minden tagja 160 ve­gyes gurítást teljesít. Szombaton 9, vasárnap 8 órától kezdődik a program, az eredményhirdetés vasárnap /4./5-től lesz. Nagy-bronzérmek Balatonfüredről Hegyi kerékpár Az egri Nagy Sportegyesület versenyzői kitűnően szerepel­tek a balatonfüredi NIKE-knpa hegyi kerékpáros versenyen. Az öt rajthoz állt bringás közül Hímer Ádám, ifj. Nagy Ádám és Nagy Éva végzett dobogós helyen. Értékesnek számít dr. Lénárt András helyezése a pro­fik mezőnyében. Eredményeik, profi férfiak: 6. Lénárt András. Felnőtt nők: 3. Nagy Éva. Vete­rán férfiak: 11. Nagy Ádám. Gyermekek, 10-14 évesek: 2. Hímer Ádám, 6-10 évesek: 3. ifj. Nagy Ádám. Mindent a sportnak köszönhet Születésnapi beszélgetés Lakatos András edzővel és versenybíróval Birkózás- Bátyám járt a bervai birkózók edzé­sére, s mivel azt tapasztalta nálam, hogy hasonló korú társaim körében- szépen kifejezve - igyekszem érvé­nyesíteni a velem született képessé­geim, rám parancsolt: menjek én is edzésre. Ennyi elég volt, hogy máris feje tetejére állítsuk az otthon rend­jét, pedig csak másnap mentem el vele a szervezett foglalkozásra, amit Kun Józsi bácsi vezetett a bervai kul- túrházban - kezdte mondandóját kérdés nélkül Lakatos András, hi­szen elevenen él ma is benne, ahogy megszerette a szőnyegek világát, s kedvelte magát a küzdést.-Mindez történt...- ... 1964. július Z-jei keltezésű az első igazolásom, alig 13 éves vol­tam akkor.- Ez most már késői kezdésnek számít.- Minden sporttevékenység megfiatalodott az elmúlt évtize­dekben. Úgy gondolom, hogy az optimális életkor 8 évesen elkezde­ni a birkózást, a fiatalabbakat ne­héz fegyelmezni. Persze, még ab­ból is lehet kitűnő versenyző, aki például 10 évesen jön közénk, de a késlekedés már veszélyezteti az el­képzelt sikereket. Vannak aztán született tehetségek, akik gyorsan „kiugranak" a többiek közül.- Lakatos Bandi annak számított?- Ezt döntse el más. Amit erre mondhatok, egy évvel azután, hogy elkezdtem az edzéseket, már meg­hívtak Tatám egy központi edzőtá­borba. Minden súlycsoportban ren­deztek felmérő versenyt, ahol én in­dultam, ott első lettem. Soha nem fe­lejtem el, hogy egy torta volt a juta­lom. Ma is szép emlék.- Mondjuk azt, hogy azért fejlő­dött, mert szerette az edzéseket.- Ez biztos. Az iskolai napköziből is megszöktem, hogy időben ott le­gyek. Ezért az iskolában próbáltak fe­gyelmezni, de aztán eltekintettek a csínytevéseimtől, mert jöttek az ered­mények, s annak a tanárok is örültek. Széles baráti köre után a minap közvetlen sporttársai is köszöntötték születésnapja al­kalmából Lakatos András edzőt, nemzetközi versenybírót, az MBSZ elnökségének tagját, aki augusztus 22-én töltötte be élete 50. esz­tendejét. Az Egri Vasashoz harminchét éve hű­séges sportemberrel a jeles évforduló alkalmá­ból beszélgettünk. Felsőtárkányból gyalog jártam át a Bervába, majd amikor már Egerben edzettünk, akkor nemritkán kerék­párral tettem meg az utat Később úgy módosítottam, hogy a Berváig gyalog, a gyárkaputól pedig a helyi já­ratú busszal jöttem a városba.- Az eredmények bőségét most ne részletezzük, ám emeljünk ki azokból.- Hatszoros magyar bajnok va­gyok a különböző korosztályokban. Kilenc bajnoki ezüstöm van, abból nyolcat a felnőttek között szereztem. Ewópa-bajnokságon értem el 7. he­lyezést. Ez /972-ben volt, s ha leg­alább hatodik vagyok, akkor én is in­dulok a müncheni olimpián. Réczit nevezték a 62 Ag-ban, ő viszont két vereséggel gyorsan kiesett.- Később azonban világbajnok lett a hazai rivális.- Szerencsésebben alakult Réczi László sorsa, de ugyancsak világbaj­nok lett az én súlycsoportomban Tóth István is. Óriási értéke volt ak­kor itthon egy dobogós helyezésnek.- A 68 kg-ban sem kellett szé­gyenkeznie.- Amikor már nehéz volt a fo­gyasztás, feljebb léptem. A 68 kg-ban háromszor nyertem el a Matum-vón- dordíjat. Ezt nemzetközi versenye­ken a legjobb magyar kapta.- Ameddig csak lehetett, nyújtot­ta a pályafutást.- Utoljára 1985-ben indultam versenyen, vagyis 21 évvel a kez­dés után. Az edzősködést 1979-tői számítom.- Jött mellé a bíráskodás.- Pontosan nem is tudom, hogy mikor lettem versenybíró, de van már tizenöt éve. Ilyen minőségben működtem Eurápa-bajnokságon, vi­Széman Ágoston emlékére Tenisz Tegnap Egerben az érsekkerti pá­lyákon megkezdődött a 7. Széman Ágoston-emlékverseny, egyben FEBA -kupa első osztályú felnőtt férfi viadal. Az Egri Te­niszalapítvány szervezésében másodszor pénzdíjas a rendez­vény, amelyen mintegy húsz ver­senyző indul. Közülük 8-10 fő rendelkezik I. osztályú minősí­téssel, garantált tehát a Széman Ágoston (képünkön) neves játé­kos és kiváló nevelőedzőhöz mél­tó színvonal. A népszerű Guszti bácsi sok emberrel szerettette meg a teniszt. Hajdani főgyógy­szerészként is ismert személyisé­ge volt Eger városának. A felnőtt férfi torna mellett az ifjabb nemzedék is bemutathatja tudását, tiszteleghet a verseny névadója előtt. Amint azt Szűcs Lajos főszervezőtől megtudtuk, F- 10, F-12, F-14, F-16-os korosztá­lyokban is hirdettek versenyt. Pénteken és szombaton 8 órától pattog a labda az Érsekkertben. Szeptember 22-én: Pély - Domoszló A Gyöngyös körzeti bajnokság őszi idényének sorsolása Tizenkét csapat részvételével a hét végén kez­dődik a 2001/2002. bajnoki év őszi szezonja a Gyöngyös körzeti labdarúgó-bajnokságban. A november 4-ig tartó idény részletes programja a következő: Labdarúgás 1. forduló. Augusztus 25., szombat, 17.00: Pély- Adács, Rózsaszentmárton - Heréd, Visznek - Ecséd (később rendezik). Augusztus 26., vasár­nap, 17.00: Apc - Domoszló, Szűcsi - Boconád, Visonta - Detk. 2. forduló. Szeptember /., szombat, 16.30: Boconád - Visznek, Detk - Szűcsi. Szeptember 2., vasárnap, 16.30: Adács - Rózsaszentmárton, Domoszló - Visonta, Ecséd - Pély, Heréd - Apc. 3. forduló. Szeptember 8., szombat, 16.30: Pély- Boconád, Szűcsi - Domoszló, Visznek - Detk. Szeptember 9., vasárnap, 16.30: Heréd - Adács, Rózsaszentmárton - Ecséd, Visonta - Apc. 4. forduló. Szeptember 15., szombat 16.30: Boconád - Rózsaszentmárton, Detk - Pély. Szeptem­ber 16., vasárnap, 16.30: Apc - Szűcsi, Domoszló - Visznek, Ecséd - Adács, Visonta - Heréd. 5. forduló. Szeptember 22., szombat, 16.00: Pély - Domoszló, Visznek - Apc. Szeptember 23., vasárnap, 16.00: Adács - Boconád, Heréd - Ecséd, Rózsaszentmárton - Detk, Szűcsi - Visonta. 6. forduló. Szeptember 29., szombat, 16.00: Boconád - Fcséd, Detk - Adács. Szeptember 30., vasár­nap, 16.00: Apc - Pély, Domoszló - Rózsaszentmárton, Szűcsi - Hérái, Visonta - Visznek 7. forduló. Október 6., szombat, 15.00: Pély - Visonta, Visznek - Szűcsi. Október 7, vasárnap, 15.00: Adács - Domoszló, Ecséd - Detk, Heréd - Boconád, Rózsaszentmárton - Apc. 8. forduló. Október 13., szombat 15.00: Detk- Boconád, Visznek - Heréd. Október 14., vasár­nap, 15.00: Apc - Adács, Domoszló - Ecséd, Szűcsi - Pély, Visonta - Rózsaszentmárton. 9. forduló. Október 20., szombat, 14.30: Boconád - Domoszló, Pély - Visznek. Október 21., vasárnap, 14.30: Adács - Visonta, Ecséd - Apc, Heréd - Detk, Rózsaszentmárton - Szűcsi. 10. forduló. Október 27, szombat, 13.00: Pély- Heréd, Visznek - Rózsaszentmárton. Október 28., vasárnap, 13.00: Apc - Boconád, Domoszló- Detk, Szűcsi - Adács, Visonta - Ecséd. 11. forduló. November 3., szombat 13.00: Boconád - Visonta, Detk - Apc. November 4., vasárnap, 13.00: Adács - Visznek, Ecséd - Szűcsi, Heréd - Domoszló, Rózsaszentmárton - Pély. __________________________________■ L akatos András, betöltötte 50. életévét lágbajnokságon, számos külföldi és hazai verse­nyen.- A veteránbir­kózás előtérbe ke­rült az utóbbi idő­ben. Ilyen visszaté­résre nem gondok? Edzésen most is minden gyakorlatot be­mutatok, szíve­sen birkózók, de versenyezni nem akarok. Korábban nem volt jó véle­ményem a veteránbirkózásról, most viszont már másképpen lá­tom, ami történik. Az elmúlt héten Svájcban tapasztalhattam a szabad­fogású vb-n, hogy az idős győzte­sek szinte újjászületnek a sikerek­ben. Az örömük engem is megha­tott, ennek ellenére maradok a ko­rábbi elképzeléseimnél.- Harmadik ciklusban tagja az MBSZ elnökségének. Milyen általá­ban a magyar birkózás?- Küzd a nehézségekkel. A gyer­mekek szintjén sok a tehetség, ám hosszabb távon nem vonzó a sport­ág, felnőtten kevesen vállalják, mert nem kifizetődő.- És Egerben?- Hasonló a helyzet. A Berva Rt. anyagi gondjaival párhuzamosan mi is nehéz helyzetbe kerültünk. A vá­ros vezetése azonban tíz éve kiemel­ten kezeli a szakosztályt, amire igyekszünk rászolgálni. Egy kollektí­va összefogásának eredménye, hogy most is sikeresnek mondható az idén 80 éves egri birkózás.- Noha senkinek sem jelent megél­hetést. FOTÓ: PIUSY ELEMÉR- Arja soha nem volt, s ma sincs pénz. Én például szállítási vállalko­zóként egész nap járom az országot, aztán igyekszem haza, hogy ott le­hessek este az edzésen.- Valójában még „csak” 50 éves, de azért már lehet összegezni- Nagyon sokat, sőt mindent a birkózásnak köszönhetek. Az egész életemet meghatározza úgy családon belül, mint azon túl. A világ egy részét bejártam általa, s már ez is sokat jelent. Számos ba­rátra leltem, s tudtam miben mel­lékesen is kiteljesedni. Egy pozi­tív összegzéshez nagy terjedelmű írásra lenne szükség.-Mit szeretne még elérni?- A fiam legyen világbajnok. Zoh már többször nyert korosztályos magyar bajnokságot, ifi Eb-n volt negyedik. Az idén súlycsoportot váltott, most abban erősödünk. Ha nem látnék reális esélyt, nem mon­danám neki, hogy tűzze ki célul a 2008-as kínai olimpiát. Akkor 24 éves lesz, birkózásban az ideális életkor, de még a 28 év sem sok. Fő­leg, ha magamból indulok ki. FESZTBAUM BÉLA NIKE Budapest-félmaraton Atlétika Szeptember 2-án rendezi a Budapest Sportiroda a 16. NIKE Budapest Nemzetközi Félmaratom. Tavaly négyezernél is többen indultak a 21 kilométeres távon, ezzel biztosította a „Kelet-Közép-Európa legnagyobb félmamtonja” címet. Idén két héttel a verseny előtt közel háromezren je­lentkeztek, köztük több mint 200 külföldi, alak 33 különböző ország­ból jönnek a félmaratonra. A profik 360 ezer forintos összdí- jazása mellett az amatőrök is rengeteg ajándékban részesülnek. Mindenki kap műsorfüzetet, NKE-pólót, egyedi érmet, befutócsomagot és eredmény­füzetet. Sorsoláson NIKE, Rauch, Powernde, Shape és Men's Fitness ajándékok nyerhetők A szeptember 2- án 10 órakor a városligeti Kos Károly sétányról rajtoló eseményre - mely egyben része az ISM Sport 25 - Moz­dulj velünk sorozatának - még lehet nevezni a Budapest Sportirodában A nevezési díj ma még 2500 forint, au­gusztus 3Z-ig 3000 forint, a helyszínen pedig már 8000 forint lesz. A verseny egyben senior, rendőr és honvéd or­szágos bajnokság. Bővebb információ a 06/1273-0939-es telefonszámon kérhető, vagy a www.bpsportiro- da.hu címen olvasható, ahol le- hetőség van on-line nevezésre. ■ HEVES"*1 HÍRLAP EGER. GYÖNGYÖS. HATVAN. HEVES. FÜZESABONY. LŐRINCI. PÉTERVÁSÁRA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. Felelős kiadó: KISS SÁNDOR, az AS-M Kft. Heves megyei irodavezetője. Felelős szerkesztő: STANGA ISTVÁN Vezető szerkesztő: DR. SZALAY ZOLTÁN. Lapszerkesztők: HAVAS ANDRÁS, SZILVÁS ISTVÁN Szerkesztőség: Eger, Barkóczy u. 7. sz. 3301 (Pf.23.). Telefonközpont: 36/513-600, szerkesztőségi telefax: 36/513-605 Hirdetési telefon: 36/513-628, telefax: 36/513-630 E-Mail cím: hmhirlap@axels.hu Az előfizetők részére terjeszti ügynökségei révén az AS-M Kft. Heves Megyei Irodája. Árusításban terjeszti az ÉSZAKHÍR RT. 3530 Miskolc, Szemere Bertalan u. 2. Telefon: 06-46/329-300. Előfizethető közvetlenül a Heves Megyei Hírlap kiadójánál 3300 Eger, Barkóczy u. 7. (Telefon: 36/516-600, fax: 36/513-605), a gyöngyösi (3200 Gyöngyös, Köztársaság tér 6., tel/fax: 37/311-697, tel: 37/301-564), a hatvani (3000 Hatvan, Kossuth tér 23., tel/fax: 37/341-051) fiókszerkesztőségben és a Hírlap ügynökségeinél, postautalványon és átutalással a következő pénzforgalmi jelzőszámra: K&H 10403507-35017327-00000000, valamint megrendelhető a kiadónál. Előfizetési díj egy hónapra 995 Ft, negyedévre 2985 Ft, fél évre 5970 Ft, egy évre 11940 Ft. Az árus példányok ára: 56 Ft. Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökségekhez munkanapon 8 órától 16 óráig távbeszélőn és a Heves Megyei Hírlap kiadójához a 36/513-646 távbeszélőszámon 8-16 óra között kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865-9109 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Axel Springer-Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket. Az újság a • • • •# •panda szerkesztőségi rendszerrel készült _k A ^XATESZ tagja

Next

/
Oldalképek
Tartalom