Heves Megyei Hírlap, 2001. augusztus (12. évfolyam, 178-203. szám)
2001-08-14 / 189. szám
M I 0 Y B I KÖRKÉP 5. OLDAL 2001. Augusztus 14., kedd Szerda: zavaros munkaszünet Híves mioyi Múlt pénteken jelent meg az a kormányhatározat, amely szerint a magyar millennium évének tiszteletére és méltó megünneplésének elősegítése érdekében a kormány felhívja a minisztériumok, az országos hatáskörű szervek, valamint a megyei és a fővárosi közigazgatási hivatalok vezetőit, hogy az irányításuk cdatt működő szervezeteknél foglalkoztatottakat augusztus 15-én mentesítsék a munkavégzés, illetve a szolgálati kötelezettség alól A versenyszférában és a közalkalmazotti szférában a kormány nem írta elő a munkáltatóknak a szabadnap kiadását, csak kérést fogalmazott meg erről. A döntés nem egyértelmű, mert a mentesítés nem terjed ki az önkormányzatoknál foglalkoztatott köztisztviselőkre és a tárcák háttérintézményeinek közalkalmazottaira sem. A kissé zavaros kormányhatározattal mintegy „összhangban”, a megye egyes városaiban bezárnak szerdán a polgármesteri hivatalok, másutt viszont a szokásos munkarend marad érvényben, s hasonló a helyzet például a kórházaknál is. A Heves Megyd Közigazgatási Hivatalban szerdán az ügyintézés, ezen belül a soron kívüli útlevél-ügyinté- zés is szünetel - tájékoztatta lapunkat dr. Balás István hivatalvezető. Mint megtudtuk, Egerben a megyei önkormányzati hivatal ugyancsak zárva lesz ezen a napon. A megyei önkormányzati fenntartású egri Markhot Ferenc Kórház és Rendelőintézetnél szintén szabadnap lesz augusztus 15-e - informálta lapunkat dr. Lajos Zoltán sajtószóvivő. Az egészségügyi intézményben a szombatonként szokásos, beszűkített ellátás várja a rászorulókat, az ügyeletet minden osztályon beosztják, a szóvivő szerint nem probléma, hogy erre rövid az idő. Egerben a polgármesteri hivatal valamennyi szervezeti egysége munkaszüneti napot tart 15-én, az ügyfélfogadás szünetel. Az ügyeletes óvodák és // bölcsődék a szokásos hétköznapi munkarend szerint tartanak nyitva. A többi intézmény az intézményvezető munkáltatói döntése szerint működik. Nem dolgoznak továbbá Füzesabonyban és Lőrinciben sem a Városházán - utóbbi helyen ügyelet lesz -, míg Pétervásátán tegnapi érdeldődésün- kig nem született döntés a kérdésben. Ellenben Gyöngyösön a polgármesteri hivatalban nem lesz 15-én munkaszünet, s Hevesen sem pihenhetnek a városházi munkatársak. Kontm Gyula polgármester szavai szerint készülnek az augusztus 20-i programokra, s a szerda amúgy is hagyományos ügyfélfogadási nap a településen. Hatvanban szintén a szokásos munkarend lesz érvényben, a szerda itt is forgalmas, beidéztek már ügyfeleket, s például a segélyfizetés is ekkor esedékes - tudatta Kövémé dr. Tóth Melinda aljegyző. A Hatvani Albert Schweizer Kórház- Rendelőintézetben 15-én a járóbeteg-szakrendelés a miniszterelnök javaslatára szünetel, a sürgős betegeket a központi ügyeleti szolgálaton látják el. A gyöngyösi Bugát Pál Kórházban ezzel ellentétben rendes szerdai munkarend lesz, Papné Kerek Márta gazdasági igazgató úgy véli, a betegek érdekeit kell szem előtt tartaniuk a nagyvonalú, de nonLesz lap A napilapok megjelennek szerdán, így a Heves Megyei Hírlap is a szokásos időben jut el az előfizetőkhöz. szensz és meggondolatlan kormányfői javaslat helyett. Ahogyan már hírül adtuk, a postahivatalok nem lesznek zárva, a nyugdíjakat időben házhoz viszik. A magáncégeket nem érinti a határozat, például az egri TESCO Áruház, ahogy szerdánként, most is 6-tól 22 óráig tart nyitva. Ősztől földgázzal fűthetnek BARTA KATALIN Nincs kegyelem A szőke műsorvezető az előre megírt forgatókönyv szerint hol provokálja, hol lesajnálja a tudáspróbában részt vevő játékosokat. Úgy sarkallja őket nyerésre, hogy cinikus megjegyzéseivel igyekszik felpiszkálni bennük a kegyetlenséget. Egy-egy kérdéskör után a versenyzőknek meg kell jelölniük az általuk leggyengébbnek ítélt társukat, s kitaszítaniuk maguk közül. A játék folyik és egyre gyilkosabbá válik, mivel egy idő után az is kevésnek bizonyul, aki szinte minden kérdésre tudja a helyes választ. Ez nem is lehet másként, ha tudjuk, hogy a koreográfia szerint itt a gonoszsággal fűszerezett taktikára is szükség van. Taszítsd ki azt is, aki esetleg többet tud, hiszen ezáltal is javulhatnak a nyerési esélyeid. Egyre kényelmetlenebbül érzem magam a fotelban. Vajon milyen szellemi vetélkedő az, ami az önzésre, s a mindannyiunkban lakozó gyarlóságm építi Milyen játék az, ahol a nyerés feltétele a társ kiközösítése és megbélyegzése, helyesebben megalázása? Szorongva gondolok arra, hogy feltehetően a 21. század kedvelt társasjátéka pereg a szemem előtt, s az ötletgazdák minden bizonnyal a hétköznapjainkból merítették az ihletet. Ilyenek vagyunk hát? Szó nélkül elfogadjuk ezeket a durva játékszabályokat? Tényleg csak az tud ma érvényesülni, aki a tudás mellett arra is rákényszerül, hogy kegyetlenül kilökje a körből az induló csapattársakat? Ha így van, szomorú jövő elé nézünk. Tartok attól, hogy aki ebben a játékban részt vesz és győz, a főnyereménnyel együtt a didergő magányt is magához ölelheti. A játék végén a műsorvezető cinkosan mosolyogva kikacsint a nézőkre. Én nem tudok mosolyogni, visszakacsintani még kevésbé. Permeteznek a szőlőkben Siitis rablók Flakonos üdítővel és előre csomagolt süteménnyel felfegyverkezve próbált kirabolni két suhant egy vegyesboltot Budapesten. A fiúk egy pisztoly alakú öngyújtóval követelték a bevételt, azonban amikor a tulaj nem engedelmeskedett, a fiúk megdobálták az üdítővel és a sitiivel. Arról nem szól a fáma, hogy ezek után mivel várták a szülők a rendőri kísérettel hazaérkező két csirkefogót. A süti és az üdítő biztos elmaradt. _______________________tuu JÁTSZÓHÁZ. A Szegényeket Támogató Alap Egri Alapítányának Ifjúsági Segítőháza játszóházat szervez a vakációzó fiataloknak. Ma és csütörtökön délelőtt 10-12 óráig és délután 14-17 óráig Felnémeten, a Béke út 60. alatt várják azokat, akik játékos vetélkedőkön, kézműves-foglalkozásokon, illetve sportversenyeken szeretnének részt venni. FOGAD A KÉPVISELŐ. Bányász Róbert, a 3. számú választókörzet képviselője, a pénzügyi ellenőrző gazdálkodási bizottság tagja augusztus 15-én, szerdán délután 4 órakor az egri városháza 2. számú termében várja választópolgárait fogadóóráján. FALUNAP. Honon a Könyvtár és a Művelődési Ház 40 éves évfordulója alkalmából augusztus 17-én, pénteken este 7 órakor a könyvtárban emléklapokat adnak át a legfiatalabb és a legidősebb könyvtári tagok számára. A művelődési házban baba- és autókiállltásra várják a gyermekeket. Másnap főzőversenyt szerveznek a helybelieknek, s ezzel párhuzamosan megrendezik a dinnyefesztivált is. Ez utóbbira a legédesebb, a legnagyobb, a legrosszabb, illetve a legkisebb kategóriákban lehet nevezni a hozott gyümölccsel. A nevezési határidő: péntek este 21 óra. ZÁSZLÓ RECSKNEK. Augusztus 17-én, pénteken délután fél ötkor a községi parkban mazsorett-bemutatóval és térzenével kezdődik a millenniumi emlékünnepség. A kormány által adományozott emlékzászlót Rockenbauer Zoltán, a Nemzeti Kulturális Örökség minisztere hozza el és adja át a település polgármesterének, Fekete Józsefnek. AGRÁRFÓRUM. Erdőkövesden augusztus 16-án, szerdán délután 1 órakor a községi művelődési házban agrárfórumot tartanak a környék gazdálkodóinak. Szó lesz a térség vidékfejlesztési programjáról, valamint az agrárképzési lehetőségekről. _________________________1 ( Folytatás az 1. oldalról) A tárca szeptemberre ígérte, hogy kidolgozza: miként tudja támogatni a földgázhálózatra történő csatlakozást. Az eddigi tárgyalások biztatóak, bár konkrét összegekről, arányokról még nem született megállapodás. De jó esély mutatkozik a megegyezésre, ami után - és itt már csak magunkról beszélhetek - a felső-mátrai településeken aránylag gyors megoldás születhet. A Tigáz Rt. kérésünkre elkészítette a vezetékes földgázhálózat kiépítésének tanulmánytervét. Két változat született, a kedvezőbbnek az tűnik, hogy Parádsasvárról hozzák fel a vezetéket. Ez Galyatetőig egy öt kilométeres szakaszt jelent, ha minden a terveink szerint halad, akkor ez még az idén elkészülhet. A tanulmányterv szerint a teljes beruházás - tehát Galyatető mellett Mátmszentimre, Mátmszentlászló, Mátmszentistván, Fallóskút és Bagolyirtás csatlakoztatása - mintegy 700 millió forintba kerülne.- Korábban több forrásból elhangzott, hogy a parúdsasvári elképzelés nem jó, hiszen a település a hálózat végpontján van, s - nagyon leegyszerűsítve - kis keresztmetszetű csöveken kapja a gázt, amit ha tovább vezetnek, akkor nem lesz elegendő a kapaátás. Időközben erre is született megoldás?- A Tigáz Rt. szakemberei szerint Bodonyból a szükséges mennyiség biztosítható, ehhez wx- lóban meg kell növelni a sasvári rendszert ellátó kapacitást is. A fent említett beruházási összegben ez is szerepel.- Honnan tudják előteremteni a pénzt?- Önkormányzatunk valamennyi saját erőt ki tud állítani, emellett természetesen égető szükségünk lesz a központi forrásokra. A nagyobb fogyasztókkal is egyeztetünk a hozzájárulásukról. Ha mindez konkréttá válik, akkor dönthetünk arról, hogy a lakossági fogyasztóktól kell-e kémünk hozzájárulást.- ők ugye egyszer már fizettek a falugázos rendszerért...- Akkor igen kedvező, 30 ezer forint alatti összegért csatlakozhattak Ma az új rákötések 150 ezerbe kerülnek. Tudjuk, hogy sem az állandó lakosok, sem a hétvégiháztulajdonosok nem terhelhetők a végtelenségig, ezért igyekszünk előteremteni a beruházás költségeinek minél nagyobb részét egyéb forrásokból.- Mi lesz a tartályos hálózat sorsa?- A szakemberek hivatalos mérésekkel megerősített véleménye szerint a rendszer kompatibüis a földgázhálózattal, műszaki problémák nélkül összeköthetők. A falvakban tehát nem kell új vezetékeket lefektetni, „csupán” az eddigi tartályok helyén a már említett módon a földgázt kell bevezetni a hálózatba.- A tartályos rendszer viszont to- vábbm is a Prímagáz tulajdonában van. Ez nem okozhat nehézségeket?- Velük is tárgyalunk, hajlandók eladni az önkormányzatnak a rendszert. Az árról még nem egyeztünk meg, de megítélésünk szerint sikerül olyan összegben megállapodni, ami nagyságrenddel alacsonyabb lesz, mintha most kellene megépíteni a rendszert. A vásárlásra - szerencsére - elő tudjuk teremteni a pénzt.- Mindezek pozitívumok, ám vészesen közeledik a fűtési szezon. Mikor lehet a tervekből „olcsó" földgáz?- Nagyon bízom benne, hogy Galyatetőn már az idén. Szentistván, Szentimre és Szentlászló 2002-ben csatlakozhat a rendszerre, s a következő évben jó eséllyel megtörténhet Fallóskút és Bagolyirtás bekapcsolása is. ____________._______P»™*) Sa rud A múlt értékeinek megőrzése sürgető feladattá vált a településen. Az idegenforgalmi vendégjárás miatt ugyanis főleg német turisták vették és vitték a táj jellegzetes bútorait, a régmúlt mindennapjainak használati eszközeit. A helyi „leletmentés” úgy tűnik, mégis sikert hoz, ahogy erről Kiss István polgármester beszélt.- Talán az utolsó pillanatban eszméltünk, hiszen még tartalmas anyagból tudjuk berendezni a falumúzeumot. Az önkormányzat az egyházzal karöltve fogott össze a terv megvalósításáért. A rendelkezésre bocsátott volt Harangozó-ház lett a múzeum befogadóhelye, amelyben fellelhető a hagyományos tiszta szoba, a tágas konyha, de még a búbos kemence is. A falumúzeum avatására és felszentelésére augusztus 20-án kerül sor. A sarudi idősebb lakók portáiról egyre-másra kerülnek elő a múlt még fellelhető, megmaradt emlékei. A felújított ház berendezése most folyik. Az ügy szorgalmazója és irányítója dr. Gál András állatorvos. A kiállítási darabokat a felajánlók többsége a múzeumnak ajándékozta, de lesznek csak a megnyitóra kölcsönzött darabok is. Rokka, köpülő, kendertiloló, s számos, egykor becsben tartott szerszám is helyet kap a bútorok, öltözékek mellett. A falumúzeumot - amelyben a gondnok kalauzol majd - mintegy kétmillió forintos költségből hozták létre. A FVM-től egymilliót kapott a település, a Tisza-tavi Marketing Igazgatóság 400 ezret áldozott a célra, a többit az ön- kormányzat tette hozzá saját erőforrásaiból. ________________________ „Eredményes vizsgát tett...” Oklevél tizenegy hátrányos helyzetű tanulónak Háromszáz órás számítógépes tanfolyam fejeződött be azzal a tegnapi záróvizsgával, amelyen tizenegy vak és gyengénlátó számolt be szövegszerkesztői és táblázatkezelői ismeretekből. Eger Az eredményhirdetés előtt izgatottan várakozó hallgatók a megyei munkaügyi központ, a vakok és gyengénlátók megyei szervezete, s nem utolsósorban az Egri Számítástechnikai és Rehabüitációs Szakképzésért Alapítványi Középiskola jóvoltából ülhettek be arra a tanfolyamra, amelyen értékes számító- gépes képesítésre tehettek szert. A speciális kurzuson Nádasdi Sándor, Gál József, Domboróczki Tímea és Balogh Tamás oktatta a csoport tagjainak azokat az elméleti és gyakorlati ismereteket, amelyeket - reményeik szerint - az iskola falain kívül is hasznosíthatnak majd.- Képzési rendszerünk alapján olyan ismereteket nyújtunk a hallgatóknak - mondta Molnár György igazgató -, amelyekkel elsősorban a hiány-, illetve az átképzést igénylő szakmákban helyezkedhetnek el. A munkaerőpiac ugyanis ma már ezeken a területeken is a magabiztos tudással rendelkezőket igényli. Az 1997- ben létesített alapítványi középiskola az eltelt három év alatt tizenegy szakmában több mint ötszáz hallgatót képezett ki. Az oktatás különlegességét az adja, hogy minden esetben figyelembe kell venniük a tanulók egyéni adottságait. S ez alatt nem csupán azokra kell gondolni, akik - ilyenolyan okok miatt - hátrányos helyzetűként vagy állástalan pályakezdőként kerültek a tancsoportokba, hanem azokra a 40-50 évesekre is, akik munkanélküliként, avagy szakmai átképzős- ként jelentkeztek ide. A nappali tagozaton mind nyolc általánossal, mind érettségivel keresett - például nyomdaipari, illetve informatikai-gazdasági és számítógépes - szakmákat sajátíthatnak el a fiatalok. A felnőtt- képzésben pedig a munkanélküliek és a megváltozott képességűek, illetve az érettségizett munka- nélküliek, továbbá a munka mellett tanulni kívánók részére indítanak újabb tanfolyamokat. Hogy - mint tegnap is - mind többször elhangozhassák a tanári értékelés: „Eredményes vizsgát tett...” A vizsga pillanatai. Remélhetőleg munkájuk is lesz majd... FOTÓI OAl QABOR Az Egervin Borgazdaság Rt. által művelt szőlőterületeken tegnap és ma méhekre nem veszélyes vegyszerrel permeteznek a szakemberek. A munka-egészségügyi várakozási idő 4 nap, az élelmezési várakozási idő a csemege- szőlőknél 10 nap, a borszőlők esetében 30 nap. A vegyszeres beavatkozás az alábbi szőlődűlőket érinti: Vécsey-völgy, Galagonyás, Almagyar, Hergyimó, Tiba, Fertő, Alsógalagonyás, Vidra, Rózsás-dűlő, Steiner, Sík-hegy, Répástető, Mezei öreg, Mezei fiatal, Bíró, Mozis, Külső-Móser, Szőlőske, Kerékkötő, Stanhauser, Érsek, Kutató, Bajzáth. _______■ F alumúzeum születik