Heves Megyei Hírlap, 2001. augusztus (12. évfolyam, 178-203. szám)
2001-08-11 / 187. szám
8. OLDAL 2001. Augusztus 11., szombat B|| hírlap M A G A Z A XX. század elején még gyermekcipőben jár a tudományos néphit-vizsgálat, ami kezdettől fogva összefonódik az őstörténet-kutatással. A köztudatban még nem rögzült a néphit szó, még mindig babonáról, pogányságról beszélnek sok helyütt. A XVIII. századig Európa csak az Európán kívüli törzsi társadalmak hitvilágára figyel; később meglepve tapasztalja, hogy a kontinens köznépe éppúgy rendelkezik egzotikus vallási jelenségekkel (mágia, fetisizmus, animizmus stb.), mint a tengerentúli pogányok. Európában azonban a néphit a kereszténység térhódítása óta mindig a hivatalos vallásos ideológia árnyéka, kiegészítője maradt. Nevezhetjük a néphitet az uralkodó hitrendszer melletti alsóbb mitológiának, ha a hivatalos egyház ideológiájához képest a gyakorlatibb vallásosságot képviseli. Az egyházak kezdettől fogva tudatosan törekedtek a régebbi vallási jelenségeket saját tanaikba átültetni és - némileg megváltoztatva - meghonosítani, stabü tömegbázis kialakítása végett. (Lásd; a keresztény karácsony létrejötte a pogány napkultuszok ünnepéből.) Boszorkányperek ,Amit az emberi gonoszság és a szadista képzelet kigondolhat, azt mind megvalósították az inkvizíció kínzókamrájában, a szeretet vallása nevében, Krisztus földi helytartójának rendeletéből, felszentelt papok jelenlétében és parancsára. ” (Kulcsár Zsuzsa) A középkorban Magyarországon is hamar megjelenik a boszorkány üldözés, ami egyrészt a pogány varázslók utódait, másrészt az egyház által eretneknek nyilvánított személyeket, harmadrészt valóságos bűnözőket érint. Nagy Kálmán 789-es rendelkezése csakugyan tagadja a strigák (vérszívó, repülő lények) létezését, ám nem vonatkoztatható ez a maleficiusokra (ártok, gonoszok), akiket Kálmán törvénye is büntetett. A boszorkányhisztéria itthoni tetőpontját a XVIII. század elején érte el, amikor a többi európai ország már meg is feledkezett e szégyen- teljes perekről. A halálos ítéletek száma nálunk nem érte el az európai átlag közepes értékét, ebből A boszorkányhisztériától a kilincsre kötött gatyamadzagig Boszorkánygyűlés. Komiéi János: Szükségben segítő könyv című kötetének illusztrációja 1790-ből. azonban nem következtethetünk a valódi áldozatok számára, mivel sokan nem érték meg a per végét. A magyar boszorkányperek sajátossága, hogy amikor az üldözés elindul, a protestantizmus elterjedtsége értelmetlenné teszi a perek eretnekellenes vonatkozásait. így nem is ez az uralkodó vádtípus, hanem a néphit szerves elemei: rontás, babonázás, oldáskötés, igézés. A peranyagokban gyakran tűnnek fel táltosoknak nevezett személyek. Innen tudjuk, hogy a táltos a tudományát már az anyja méhében megszerzi, általában férfi, repülni tud, gyakorta viaskodik más táltosokkal. (Lásd: 1702-es debreceni, 1721-es Békés megyei, 1728-as Ugocsa megyei per.) A Dunántúlon nemigen került a táltos vádlottként a törvény elé, ezzel szemben sokszor hallgatták ki tanúként. (Mint a simontomyai perben, 1743-ban.) Boszorkányok A magyar faluban a boszorkányüldözések után módosult, szelídebb formában tovább él a boszorkányhit, s vele együtt a települések egy részében néhány „boszorkán/’ is. Az olyan túlzóan fantasztikus elemek, mint a seprűn lovaglás, vagy szövetség az ördöggel, régen kivesztek az emberek képzeletéből, de páran továbbra is hisznek a rontó, átváltozó, csodásán gyógyító hatalomban. Kiss József szatmári gyűjtéséből részleteket is megtudhatunk a boszorkányok viselt dolgairól. „Öregasszonyok is jártak a fonóba, de az egyik nagyobb ördön- gös volt, mint a másik. Későn, úgy kilenc óra körüljártak az ilyenek. Egyszer az egyik fonóhelyen egy nagy macska odaugrott az ablakra, és úgy kacagott befelé. A háziasszony odament, kinyitotta az ablakot, és elkezdte simogatni, szólítgatni:- Cicuskám, cicuskám! Az meg úgy pofon vágta, hogy a háziasszony rögtön felbukott. ” A boszorkánynak a halála sem hétköznapi. „Nagyon csúnya haláluk van, sokáig küszködnek, vesződnek. Csak akkor tudnak meghalni, ha valaki a seprűnyelet odatartotta nekik, azt megfogták, vagy a kezüket fogta meg valaki. A tudománya a seprűt fogóba vagy a kezét odanyújtó- ba megy át. Rendszerint a lányára hagyja a tudományát a boszorkány. ” A bábák misztikus közreműködése egy új élet születésénél olyan felfoghatatlan dolog volt a legtöbb ember számára, hogy automatikusan természetfölötti hatalommal ruházták fel őket. Különösen Kelet-Ma- gyarországon tartottak minden bábát boszorkánynak, de az egész magyar néphitben létrejött egy bizonyos fokú azonosítás (lásd a népmesék vasorrú bábáját). A bába képes állat vagy kísértet alakjában is megjelenni. Gyakori motívum a bábák vetélkedése: a valamilyen okból mellőzött bába megrontja az anyát vagy a gyermeket, esetleg elcseréli az újszülöttet, mint a váltott gyermekről szóló történetekben. Tudományt csak gyilkossággal szerezhet, az áldozat legtöbbször tulajdon gyermeke. Sok területen köük össze a bába, illetve a boszorkány alakját a prostituáltéval. „Guziné a maga lányát ette meg, mert félt, hogy rajtaveszít a másén. Valakit nekije meg kellett enni. Csak így vót ezelőtt. Úgy vált boszorkánnyá, hogy megevett valakit. Valamikor bábának se tanulhatott, míg ezeket meg nem tudta. Meg kellett valakit enni, ki a másét ette meg, ki a magáét. Madar Eszter bába is megette a lyányát, szíp nagy lyánya volt.” (Dömötör Tekla sárrétudvari gyűjtéséből) Rontás Látszólag megmagyarázhatatlan szerencsétlenség történtekor az ember hajlamos bűnbakot keresni. Előfordul, hogy ez egy ártó, gonosz szellem vagy ember, ilyenkor a bajt kétségkívül rontás okozza. Az emberen végzett rontás okozhat betegséget, halált, olthatatlan szerelmet; a tehenet a rontás engedetlenné, „rágóssá” teszi, teje véres lesz vagy teljesen elapad. Főleg a kisgyermeket, a fiatal jószágot, a friss házasokat féltették. Ha a baj már bekövetkezett, azt többnyire csak egy, a rontónál nagyobb tudománnyal rendelkező személy háríthatja el, ám ha kitudódik az ártó kiléte, őt magát is kényszeríteni lehet a rontás hatástalanítására. A ron- tót oda lehet idézni a rontás helyére: bizonyos varázscselekmények hatására kénytelen odamenni, saját vagy valamilyen állat képében. Valószínű, hogy a múltban rontásként elkönyvelt cselekmények csak részben voltak egyszerű, babonás bűnbakkeresések, más részük valódi, de felderítetlenül maradt bűncselekmény. Erre utal a latin veneficium szó, mely egyaránt jelent bűbájoskodást és méregkeverést. Az újszülött védelmére számos „biztos módszert” alkalmaztak. Ezek közé tartozik, hogy a bába arccal lefelé fektette a csecsemőt, vagy a bölcsőjébe mindenféle „va- rázskacatot” (kulcsot, bibliát, az apa ingét, gatyáját) tették, hogy a kicsitől a gonoszt távol tartsák. A tehenekre is vigyázott a jó falusi babona. „Rontás elleni védekezésül a borjú nyakába vörös szalagot kötöttek, az eladott tejbe pedig egy csipetnyi sót tettek.” (Horváth E. János) A rontás egyik speciális fajtája az igézés vagy szemmel verés, ami nem mindig szándékos ártó cselekmény. Az éles tekintetű, összenőtt szemöldökű, feltűnően kék szemű ember rosszakarat nélkül is képes szemmel verni, ami legfőképp - mint minden rontás - az újszülöttekre jelent veszélyt. Ennek megelőzésére kap a kisgyermek tabunevet, rejtik el rongyokba, piszkálják be az arcát. Valójában a rontó hatalom félrevezetésére, megtévesztésére szolgál mindez. Ám ha minden igyekezet ellenére mégis bekövetkezik a rontás, szenes vízzel, ráolvasással, füstöléssel vagy átbújtatással próbálják azt jóvátenni. Az átbújtatás során az anya egy előzőleg sütött nagy perecen napkelte előtt keresztülhúzza a gyereket, aztán a perecet az utcán egy kutyának veti. (Hasonló funkciója volt valaha a fonott „frászkarikának” is.) Volt persze, ahol a gyermek fürösztővizét kaszaélen át öntötték a teknőbe, s úgy vélték: az vágja meg majd magát, aki meg akarná rontani az így fürdetett gyereket. Oldás és kötés Nem mindig negatív töltetű cselekmények, bár elsődlegesen a boszorkányok, illetve más rontó és szellemlények tevékenységi körébe tartoznak. A boszorkány- perek anyagából tudjuk, hogy a boszorkány állandó jelzője volt az „oldó-kötő”: megköthették a férfierőt, az esőt, a tehén vagy a szoptatós anya tejét. Ezzel szemben kötéssel gyógyították például a szemölcsöt, amit egy madzaggal körültekertek, majd a kötést elásták. Úgy tartották, mire a madzag elrohad a földben, elmúlik a szemölcs is. Ugyanakkor a kilincsre kötött gatyamadzag a Mércék elleni védelmet szolgálja. JÓNÁS ÁGI A nnak idején a Servita-búcsú nagy esemény volt Egerben. Történetünk ezen a helyen kezdődik. Főhőse Dóczy Feri, aki a polgári iskola 4. b osztályának volt kiváló tanulója. Feri történetünk legelején ott állt az egri polgári iskola emeletén lévő fizikaterem ablakánál, ahonnan át lehetett látni a lányok udvarába. Állt, nézte a nyüzsgő hangyabolyt, semmi érdeklődést nem mutatott addig, amíg fel nem tűnt ő, az a kislány. Csak figyelte a mozgását, hajának színét, alakját, majd hátrafordulva odaszólt barátjának:- Nézd csak! Ott, az udvar bal alsó sarkában, az a szürke-kék köpenyes kislány, akinek a barna hullámos haja a váltóig ér.- Látom - válaszolt a megszólított fiú -, ő Tóth Mari. Meg akarsz ismerkedni vele?- Szeretnék - mondta Feri.- Nahát, erre a legjobb alkalom a vasárnapi Servita-búcsú, mert Mari legjobb barátja ott tókik a Servita-templom melletti egyik kis utcában. Ő biztosan meghívja Marit a búcsúba. Ott találkoztak. Feri zavartan mutatkozott be, a kislány pedig érdeklődve nézte végig a fiút. Aztán elindultak. Feri a mézeska- tócsos sátránál megállt, kért egy tükrös szívet, és átnyújtotta Marinak. A búcsú vége felé pedig megkérdezte:- Mikor találkozhatunk legközelebb?- Hát, nem tudom - mondta a kislány. - Holnap be kell menni az imaházba, az délután öttől hatig tart, utána haza kell mennem.- Megvárhatom a ház előtt? - kérdezte Feri. - Ha van hozzá kedve. És másnap délután elkezdődött az évekig tartó találkozások sora. Mindennap fél négykor Feri ott állt a Rózsa Károly utca sarkán. Esett az eső, fújt a szél, havazott, az nem számított. Aztán megtörtént az első csók is. Egyik este Feri a feléje nyújtott kezet nem engedte el, magához húzta, Mari szemébe nézett, és csak ennyit kérdezett:- Szabad? Mari bólintott egy aprót a fejével, és tartotta telt ajkát a fiúnak. Az idők folyamán egyre inkább engedtek vágyaiknak, és Feri gyönyörűséggel érezte kezén a lány bőrének simaságát, testének lágy dombjait, miközben a vére szinte izzott a forróságtól. Egerben már csak úgy emlegették őket, hogy Dóczy Feri esete Tóth Marival, és mindenki várta, hogy ennek a szép diákszerelemnek mi lesz a vége. Volt ám egy nagy akadály. Feri mondta Marinak, ő azzal számol, hogy ők összeházasodnak. Feri azonban katolikus volt, Mari református. Mari mondta, hogy ő át nem tér katolikus hitre, Feri pedig, hogy neki az élete függ attól, katolikus marad-e. Ezért csak nagy ritkán merték elővenni ezt a témát. Egyik alkalommal Feri nővére így szólt az öccsé- hez:- Akarsz valami érdekeset látni? Gyere be az üzletbe, ahol dolgozom, ott majd minden kiderül. Az üzlet a Fő utcán volt, szemben vele egy ruházati áruház. Feri azon a napon is elkísérte Marit az egyházi összejövetelre, elbúcsúztak, s Feri elindult a nővére üzletébe. Mikor belépett oda, a nővére magához intette:- Állj meg a sarokban, és nézd meg, mi történik szemben, az üzlet bejáratánál! Alig telt el egy-két perc, megjelent Mari. A ruházati üzlet ajtajánál egyetlen mozdulattal lépte át a küszöböt, mint aki gyakran jár ott. Aztán az üzlettulajdonos, egy középkorú férfi, lehúzta a redőnyt, leoltotta a kirakat fényeit, és az üzlet teljes sötétségbe burkolózott. Feri csak állt, meredten bámult, várta, hogy felébredjen.- Hosszú idő óta jár ide Mari - mondta a nővére. - Azt hittem, vége lesz, nem szóltam. Gondoltam, miért okozzak neked bánatot. Egy óra telt el. A szemközti üzlet redőnyét felhúzták, kinyílt a bejárati ajtó és kilépett Mari, aki elindult a szokásos útvonalán a házukig. Másnap megint találkoztak. Feri csak ennyit kérdezett:- Hol voltál tegnap este?- Tudod jól - mondta Mari -, az imaházban, hiszen te kísértél oda.- És mikor jöttél el onnan?- Hát egy jó óra múlva.- Hazudsz! Végignéztem, hogyan mész be a ruhásboltba, hogyan húzzátok le a redőnyt, hogyan múlik az idő úgy, hogy a bolt teljes sötétségben van. Mari szinte megmerevedett. Kitágult pupillákkal nézte Ferit, és csak ennyit mondott:- Nem történt semmi. Feri megrázta a fejét.- Ne hazudj! Hónapok óta jársz oda, kettesben vagytok odabent. Ott, ahol a hátsó Dóczy Feri esete helyiségben, az irodabútorok között van egy dívány is. Elhiggyem, hogy nem történt semmi? Lásd be, hogy teljesen képtelenség. Mari! Vége a közöttünk lévő kapcsolatnak. Isten veled.- Mit akarsz tenni? - kérdezte Mari kétségbeesetten.- Elbúcsúzunk. Nagyon szerettelek. Nagyon akartam, hogy a feleségem legyél. De áld ilyenre képes, azt én nem tudom feleségül venni.- Ferikém! Higgyél nekem! Nagyon szeretlek! Higgyél nekem! Csak a tiéd vagyok! Nagyon jó feleséged leszek! Ne hagyj el! Nem bírom elviselni még a gondolatát sem!- Mari! Ez már a te dolgod - mondta a fiú. Sarkon fordult, otthagyta a lányt, aki hangosan sírni kezdett. Eltelt egy év. Időnként találkoztak az utcán, de nem beszéltek egymással. Aztán Feri befejezte a tanulmányait a képzőben, Mari dolgozni kezdett a városi katonai parancsnokságon. Ferit áthelyezték egy vidéki kis iskolába Eljött a nyár, és a strandon ki fogta meg egyszer csak Feri vállát, mint Mari.- Haragszol? - kérdezte Mari.- Nem, nem haragszom - felelt Feri. Leültek egy padra, nézték az emberek sokaságának mozgását, érdeklődtek egymás iránt, ki hol van, mivel foglalkozik. Aztán elindultak a Színház felé, onnan át a Székesegyház oldalára, majd következett a Foglárkert, a Rózsa utca, a laktanya, és a laktanya mögött a ház, ahol Mari lakott a szüleivel. A kapuban megálltak. Feri köszönt:- Örültem, hogy találkoztunk.- Nem jössz be egy pillanatra? - kérdezte Mari. Bent leültek a kis előszobában, mert Feri nem akart úgy viselkedni, mintha mi sem történt volna. Egyszer csak azt mondta Marinak:- Kérhetek tőled valamit?- Természetesen.- Vetkőzz le. Szeretnélek látni meztelenül. Mari rácsodálkozott, aztán szó nélkül felállt, bement a szobába, behúzta maga után az ajtót. Kisvártatva megjelent újra. Ruha nélkül, meztelenül. Jobb váltóval nekidőlt az ajtófélfának, fejét ráhajtotta a vállára, és furcsa mosollyal nézte Ferit.- Tessék, itt vagyok - mondta egy kicsit később.- Köszönöm - mondta Feri. - Gyönyörűbb vagy, mint voltál. Nagyon szép vagy.- Elveszel feleségül? - kérdezte Mari.- Nem. Megmondtam már, mi lenne a feltétele, hogy én téged feleségül vegyelek. Menj és öltözz föl, még megfázol! Marit mintha villámcsapás érte volna. Összerezzent, aztán fölsikoltott, hangosan sírni kezdett, és bement a szobába. Feri érezte, hogy most már el kell hagynia a Mariék házát. A kapuban Mari édesanyjával találkoztak össze.- Jé, Ferikém, maga az? - mondta az asz- szony. - Jaj, de örülök. Volt nálunk?- Igen voltam.- Megmutatta Mari a kelengyéjét? Már mindene megvan. Nemsokára összeházasodnak. A vőlegény tanító. Tud róla, Ferikém?- Nem, nem tudok - mondta a fiú.- Még nem késő. Mari nagyon szereti magát. Mari nagyon jó feleség lesz. Vegye el őt!- Ne tessék haragudni, ezt már megtárgyaltuk Marival. Én nagyon szerettem volna Marival együtt élni, de hát úgy alakult a dolog, hogy ez már képtelenség. Szaladtak az évek egymás után. Aztán Mari telefonon jelentkezett Feri munkahelyén.- Eljössz értem? Mindjárt vége a munkaidőmnek. Mari szinte olyan volt, mint amikor a polgári iskola udvarán meglátta őt.- Hazakísérsz? - kérdezte Mari.- Örömmel.- Mi van veled? Férjhez mentél már? - kérdezte Feri.- Igen - mondta Mari -, s képzeld el, hogyan. Feri ránézett, majd felnevetett.- Elmondjam, kihez mentél feleségül? Biztosra veszem, hogy a katolikus kántortanítóhoz. Áttértél a katolikus vallásra, és most éltek úgy, ahogy éltek.- Honnan gondoltad? - kérdezte Mari megdöbbentem- így tartom logikusnak.- így van, ahogy mondtad. Csakhogy én már nem élek együtt a volt férjemmel. Elváltunk. Anyáméknál lakom, nincsen senkim, és most nagyon boldog vagyok, hogy veled lehetek. Időnként egymás kezéhez értek, és szinte fel sem ocsúdtak, amikor Mariék házához értek. Bent Mari édesanyja halk sikollyal kapta szájához a kezét, mikor meglátta a fiút, és ennyit mondott:- Jaj de jó, hogy itt van, Ferikém! Aztán magukra hagyta őket. A nagy csend, egymás közelsége szinte megbabonázta őket, nem tudtak ellenállni egymás vágyának. A fiú majdnem éjfélkor búcsúzott el Maritól, aki kiklsérte a kapuig, s így mondta:- Köszönöm neked ezt az estét. Nagyon boldoggá tettél. Ezután nem találkoztak többé. Évekkel később mondta Feri nővére:- Meghalt Mari. Múlt héten volt a temetése. F eri az arca elé kapta a kezét, megrázkódott a válla, és két könnycsepp gördült végig az arcán. a MOLNÁR FERENC
