Heves Megyei Hírlap, 2001. augusztus (12. évfolyam, 178-203. szám)

2001-08-10 / 186. szám

2001. Augusztus 10., péntek SPORTTUKOR 15. OLDAL Hétvége két és négy keréken 28. Tour de Hongrie - vasárnap gyöngyösi rajt Kerékpár A Vuelta Sport Klub Kft. a Ma­gyar Kerékpáros Szövetséggel együttműködve 2001. augusztus 6. és 12. között rendezi meg a 28. Magyar Kerékpáros Körver­senyt, a Tour de Hongrie-t, melyre 10 ország 100 verseny­zője nevezett. Az embert próbá­ló sportesemény 7 napon és több mint 800 km-en keresztül, naponta 4-6 órán át maximális fizikai és mentális terhelést ró a versenyzőkre. Az első Tour de Hongrie hetvenöt évvel ezelőtt, 1925. június 27-én indult útjára, és azóta 27 alkalommal rendez­ték már meg. A verseny három szakasza érinti megyénket. A 2. etap a mai napon 15.50 és 17 óra között, Heves-Tenk-Dormánd-Besenyőt elek-Poroszló útvonalon keresz­tül halad. A 3. szakasz augusz­tus 11-én, szombaton 10.00 óra­kor Tiszaújvárosból indul, Nagyvisnyónál érkezik megyénk­be, és várhatóan 13 óra körül hagyja el Egert. E szakasz fővéd­nöke Szabó Gyula, Gyöngyös pol­gármestere. Az érdeklődő sport­barátoknak és szurkolóknak hasznos információ, hogy a leg­látványosabbnak ígérkező „hegyi szakaszon” a mezőny célba érke­zése 15 órakor várható Kékestetőn. A díjakat egy fél órá­val később adja át a mátraalji vá­ros polgármestere. A 4. szakasz vasárnap, au­gusztus 12-én délelőtt 10 órakor rajtol Gyöngyös Fő teréről, és Gyöngyöspatán, Szücsin, Rózsaszentmártonon, valamint Apcon át halad Budapest irányá­ba, ahol 128 km megtétele után a Budai Várban ér véget a kör­verseny. Nem „csupán” emiatt lesz ér­demes vasárnap ellátogatni a Mátra fővárosába, hiszen ugyan­ekkor rendezik az itt már hagyo­mányosnak számító veteránautó- találkozót is. __________________________________________(ESPÉ) A mikófalviak is újoncok Mikófalva csapata 2. helyen végzett az Eger körzeti I. osztályú labdarúgó-bajnokság­ban. Az ezüstérem feljutást ért Zay Oszkár edző együttese számára, így Berecz Istvánék szombaton már megyei II. osztályú mérkőzésen, a Vámosgyörk vendége­ként léphetnek pályára. ____________ fotó: pilisy elemér A z edzőterem az igazi kohó Most tartja kéthetes nyári táborozását az Egri Vasas Birkózás Pihenésül a fotós kedvéért a frissebbek készségesen megemelték edzőpartnerüket ménységei, megállapodásuk ér­telmében a Recski DSK birkózói ugyancsak csatlakoztak hozzájuk Kun József szakvezető aktív köz­reműködésével. Délelőtt 9-től gyakorolnak két órán át, majd a HBH-ban ebédelnek. Délután csendes pihenő van a szőnyege­ken, 15 órától pedig újabb két órára ismét megfeszülnek az iz­mok. Akik részesei a „nyári munká­nak”, már jól tudják, hogy mi a teendő, de szívesen látnak maguk között újakat, kezdőket is. A Wigner (volt GMSZ) szakközépis­kola melletti edzőcsarnokban bárki jelentkezhet, telefonon ér­deklődni a 30/219-6595-Ös szá­mon lehet. A jogelődök nyomán idén 80 éves szakosztály a versenyzők szüleit is meghívja arra a sport A korábbi éveknek megfelelő ta­vaszi versenyek és jó eredmé­nyek (eddig 58 bajnoki pont) után, a tanév végéhez igazodva háromhetes szünetet kaptak az Egri Vasas birkózói. Azt követően fakultatív foglalkozásokkal indí­tottak, mindennap tartottak ügye­letet az edzők, aki jött, nyitott aj­tókra talált.- Fiatalokról, diákokról van szó, így jól kell gazdálkodnunk esetükben a szabadsággal, nem vehetjük el a srácok kedvét azzal, hogy túlterheljük őket - érvelt Gyöngy Attila edző a minap, ami­kor azonban már nem volt kegye­lem a srácokkal szemben. Augusztus 6-tól két héten át napközis rendszerű edzőtáborral készülnek az őszre a Vasas re­Bíró Attila kiváló formában Tenisz A várakozásoknál jóval keveseb­ben neyeztek a NIKE Junior Tour nemzetközi korosztályos verseny kelet-magyarországi döntőjére. Egerben a 4. alkalom­mal mérkőztek a térség legjobb játékosai az országos döntőbe jutásért. Szűcs Lajos főszervező a kevésnek mondható indulói létszámot a lebonyolítási rend­szer hibájának rótta fel. - Azzal a kéréssel fordultam a NIKE-hoz, hogy gondolják át a jövőbeli ki­írást, és alkalmazkodjanak a hazai körülményekhez. Ezúttal az egriek közül Bíró Attila bizo­nyult a legeredményesebb játé­kosnak, aki élete legjobb formá­ját mutatta. Négy olyan ellenfe­lét győzte le, akik jóval előtte áll­nak a ranglistán. A döntőben is megnehezítette az ellenfele dol­gát, kévésén múlott a végső sike­re - értékelt a rendező Egri Te­nisz Alapítvány edzője. Eredmények, F-12: 1. Boros Martin (Szeged), 2. Bíró Attila (ETA), 3. Makó Balázs (SZVTK), 4. Bálint Dávid (Kiskunfélegyhá­za). L-12: 1. Káposzta Nikolett (Vác), 2. Dobos Bernadett (Jász­berény), 3. Bereczki Dalma (Vác), 4. Matyák Regina Marica (Vác). F-14: 1. Novák Balázs (Nyíregyháza), 2. Solymosi Nándor (Debrecen), 3. Lukács Dénes (ETA), 4. Nagyistók Mar­cell (Szeged). L-14: 1. Bukovich Myrian (ukrán), 2. Kiss Anikó (Szeged), 3. Molnár Mária (kül­földi), 4. Korompai Eszter (Mis­kolc). Kiegészítő versenyek, F-12: 1. Bíró Botond (ETA), 2. Kaszás Gergely (Nyíregyháza), 3. Bódis Péter (ETA), 4. Szabó Patrik (ETA). L-12:1. Krancziczki Zsó­fia (ETA), 2. Bata Boglárka (ETA), 3. Czibik Kitti (ETA). Egerszólát Bükkszék helyén A megyei II. osztályú bajnokság őszi idényének sorsolása A rajt előtt 3 nappal visszalépett Bükkszék he­lyén Egerszólát szerepel a 2001/2002. évi me­gyei II. osztályú bajnokságban, melynek őszi idénye augusztus 11-én (szombaton) indul és november 18-án fejeződik be. A program: Labdarúgás 1. forduló. Augusztus 11., szombat, 17.00óra: Sírok- Energia SC Gyöngyös, Hatvani Lokomotív - Egerszólát, Vámosgyörk - Mikófalva. Augusztus 12., vasárnap, 17.00: Zagyvaszántó - Atkár, Márkáz- Recsk, Boldog - Gyöngyöspata-Kőfuv, Solybor- Gyöngyössolymos - Hort, Mátraderecske - Abasár. 2. forduló. Augusztus 18., szombat, 17.00: Egerszólát - Sírok, Energia SC - Boldog. Augusztus 19., vasárnap, 17.00: Abasár - Gyöngyössolymos, Hort - Hatvani Lokomotív, Gyöngyöspata - Márkáz, Atkár - Vámosgyörk. Augusztus 20., hétfő, 17.00: Mikófalva - Mátraderecske, Recsk - Zagyvaszántó. 3. forduló. Augusztus 25., szombat, 17.00: Sírok- Hort, Hatvani Lokomotív - Abasár, Atkár - Recsk. Augusztus 26., vasárnap, 17.00: Zagyvaszántó - Gyöngyöspata, Márkáz - Energia SC, Boldog - Egerszólát, Gyöngyössolymos - Mikófalva, Mátraderecske - Vámosgyörk. 4. forduló. Szeptember 1., szombat, 16.30: Vámosgyörk - Gyöngyössolymos, Egerszólát - Márkáz, Energia SC - Zagyvaszántó. Szeptember 2., vasárnap, 16.30: Mátraderecske - Atkár, Mikófalva - Hatvani Lokomotív, Abasár - Sírok, Hort - Boldog, Gyöngyöspata - Recsk. 5. forduló. Szeptember 8., szombat, 16.30: Sírok- Mikófalva, Hatvani Lokomotív - Vámosgyörk, Recsk - Energia SC. Szeptember 9., vasárnap, 16.30: Zagyvaszántó - Egerszólát, Márkáz - Hort, Boldog - Abasár, Gyöngyössolymos Mátraderecske, Atkár - Gyöngyöspata. 6. forduló. Szeptember 15., szombat, 16.30: Vámosgyörk - Sírok, Egerszólát - Recsk, Energia SC - Gyöngyöspata. Szeptember 16., sasámap, 16.30: Mátraderecske - Hatvani Lokomotív, Mikófalva - Boldog, Abasár - Márkáz, Hort - Zagy­vaszántó, Gyöngyössolymos - Atkár. 7. forduló. Szeptember 22., szombat, 16.00: Sírok - Mátraderecske, Hatvani Lokomotív - Gyöngyössolymos, Recsk - Hort. Szeptember 23., vasárnap, 16.00: Zagyvaszántó - Abasár, Márkáz - Mikófalva, Boldog - Vámosgyörk, Gyöngyöspata - Egerszólát, Atkár - Energia SC. 8. forduló. Szeptember 29., szombat, 16.00: Hatvani Lokomotív - Atkár, Vámosgyörk - Márkáz, Egerszólát - Energia SC. Szeptember 30., vasárnap, 16.00: Gyöngyössolymos - Sírok, Mátraderecske - Boldog, Mikófalva - Zagyvaszán­tó, Abasár - Recsk, Hort - Gyöngyöspata. 9. forduló. Október 6., szombat, 15.00: Sírok - Hatvani Lokomotív, Energia SC - Hort, Recsk - Mikófalva. Október 7., vasárnap, 15.00: Zagyva- szántó - Vámosgyörk, Márkáz - Mátraderecske, Boldog - Gyöngyössolymos, Gyöngyöspata - Abasár, Atkár - Egerszólát. 10. forduló. Október 13., szombat, 15.00: Sírok- Atkár, Hatvani Lokomotív - Boldog, Vámosgyörk - Recsk. Október 14., vasárnap, 15.00: Gyöngyössolymos - Márkáz, Mátraderecske - Zagyvaszántó, Mikófalva - Gyöngyöspata, Abasár - Energia SC, Hort - Egerszólát. 11. forduló. Október 20., szombat, 14.30: Egerszólát - Abasár, Energia SC - Mikófalva, Recsk - Mátraderecske. Október 21., vasárnap, 14.30: Zagyvaszántó - Gyöngyössolymos, Márkáz- Hatvani Lokomotív, Boldog - Sírok, Gyöngyöspata - Vámosgyörk, Atkár - Hort. 12. forduló. Október27., szombat, 13.00: Sírok- Márkáz, Hatvani Lokomotív - Zagyvaszántó, Vámosgyörk - Energia SC. Október 28., vasárnap, 13.00: Boldog - Atkár, Gyöngyössolymos - Recsk, Mátraderecske - Gyöngyöspata, Mikófalva - Egerszólát, Abasár - Hort. 13. forduló. November 3., szombat, 13.00: Egerszólát - Vámosgyörk, Energia SC - Mátraderecske, Recsk - Hatvani Lokomotív. No­vember 4., vasárnap, 13.00: Zagyvaszántó - Sírok, Márkáz - Boldog, Hort - Mikófalva, Gyöngyöspata- Gyöngyössolymos, Atkár - Abasár. 14. forduló. November 10., szombat, 13.00: Sírok - Recsk, Hatvani Lokomotív - Gyöngyöspata, Vámosgyörk - Hort. November 11., vasárnap, 13.00: Márkáz - Atkár, Boldog - Zagyvaszántó, Gyöngyössolymos - Energia SC, Mátraderecske - Egerszólát, Mikófalva - Abasár. 15. forduló. November 17, szombat, 13.00: Egerszólát - Gyöngyössolymos, Energia SC - Hat­vani Lokomotív, Recsk - Boldog. November 18., vasárnap, 13.00: Zagyvaszántó - Márkáz, Abasár- Vámosgyörk, Hort - Mátraderecske, Gyöngyöspata - Sírok, Atkár - Mikófalva. FOTÓ: PILISY ELEMÉR napra, amit augusztus 15-én dél­utánra szerveznek a Berva-völgy- ben. Ez az együttműködés a leg­főbb záloga annak, hogy legye­nek utódjai a dicső elődöknek. A hagyományok ápolásának ékes bizonyítéka, hogy a székesfehér­vári veterán-világbajnokságon szőnyegre lép Szarvas József, a legidősebb aktív egri birkózó is. A versenyen nemzetközi bíró­ként közreműködik Lakatos András, így ő most hiányzik az edzőtáborból. A nyári programot a szervezés oldaláról Mirkóczki József tartja kézben a tőle meg­szokott szigorúsággal, de ha kell, időt is mér a küzdőknek. A birkó­zók jól tudják, hogy mit jelent a kánikulai hőség. Az edzőterem mint kohó, ahol a verejtékezve küzdőkön megcsúszik a biztos- nak vélt fogás... ___________u. m. F üzesabonyi lépések Sakk Új helyszínen kerül sor a VII. Infótőzsde Openre. Ezúttal a fü­zesabonyi MÁV-pályaudvar kü­lönterme ad otthont a Conet He­vesi SE által rendezendő nemzet­közi értékszámszerző verseny­nek. Füzesabonyban augusztus 10-étői számítva 5 hétvégén ke­resztül folyamatosan lepik majd el a várost a sakkozók. A műsor. VH. Infótőzsde Open, augusztus 10-12. (nevezés lezárva), Vm. Infótőzsde Open, augusztus 18-20., Godál Gyula-emlékverseny, augusztus 24-26. IX. Infótőzsde Open és IX. Kupa augusztus 31.-szeptember 1-2. X. Infótőzsde Open és Kupa, szeptember 7-9. A versenyekre Éberth Zoltán­nál lehet jelentkezni a 36/445-487-es telefonszámon. ■ * • Hétvégi sportműsor Péntek Kerékpár: 28. Tour de Hongrie körverseny, Heves (15.50) , Poroszló (16.45). Sakk: VII. Infótőzsde Open, Füzesabony, 9.00. Szombat Kerékpár: 28. Tour de Hongrie körverseny, Nagyvisnyó (12.30), Eger (13.10), Kékestető (14.50) . IPA-körverseny, Kisköre, Saturnus kemping, 9.00 Sakk: VII. Infótőzsde Open, Füzesabony, 9.00 Tenisz: Umwelt-Technik­kupa felnőtt és korosztályos nyílt verseny, 3. forduló, Eger, Érsekkert, 8.00. Labdarúgás: NBI.B Keleti cso­port: Eger - ESMTK, Eger, városi stadion, 17.00. NB ül. Mátm-cso- port, 17: Besenyőtelek - Heves. Me­gyei I. o., 17.00: Szihalom - Füzes­abony, Kisköre - FC Hatvan, Selyp- Pétervására. 20.00: Szőlőskert- Nagyréde - Felsőtárkány. Megyei II. o., 17.00: Sírok - Energia SC Gyöngyös, Hatvani Lokomotív - Egerszólát, Vámosgyörk Mikófalva. Eger körzeti I. o„ 17.00: Makiár - Egerbakta. Eger körzeti ZT. o., 17.00: Hevesvezekény - Tenk, Dohánygyár Eger - Noszvaj, Egercsehi - Váraszó. Vasárnap Kerékpár 28. Tour de Hongrie körverseny, Gyöngyös (10.00), Apc (10.25). IPA-körverseny, Saturnus kemping, Kisköre, 9.00. Sakk: VII. Infótőzsde Open, Füzesabony, 9.00. Strandröplabda: A megyei szövetség és a bükkszéki önkor­mányzat nyílt páros versenye, Bükkszék, strandfürdő. 8.30. Természetjárás: A Bükki VM SE 18 km-es nyílt túrája a Bükk- be. Találkozó: Eger, autóbusz­pályaudvar, 6.50. Labdarúgás: NB III. Mátra-cso- port, 17.00: Gyöngyösi AK-Ytong - Dunakeszi. Megyei I. o., 17.00: Tarnalelesz - Petőfibánya, Tamaörs - Sarud, Novaj - Bélapát­falva, Verpelét - Gyöngyöshalász. Megyei U. o., 17.00: Zagyvaszántó- Atkár, Márkáz - Recsk, Boldog - Gyöngyöspata-Kőfuv, Solybor- Gyöngyösolymos - Hort, Mátraderecske - Abasár. Eger kör­zeti I. o., 17.00: Balaton - Kere- csend, Hevesaranyos - Kápolna, Feldebrő - Andomaktálya, Párád- Szilvásvárad, Istenmezeje - Egerbocs. Eger körzeti II. o., 17.00: Kisnána - Vécs, Mátraballa - Novaj II., Szajla - Unió Eger, Recsk II. - Pétervására Il.-Ivád. ■ Margit, Lecsó, Pörkölt Strandröplabda A Reál Margit (Kovács Anita, Angi István, Gál Géza) trió nyerte a Gyöngyösön rendezett Ego- Sportissimo Totál Amatőr-kupát. A további dobogósok: 2. Lecsó (Ba­logh Beáta, Kovács Norbert, Sellei Zoltán), 3. PörköÜ (Pálosi Adrienn, Bódis Máté, Lukovszky Viktor). ■ HEVEST HÍRLAP EGER. CYÖNCYÖS. HATVAN. HEVES. FÜZESABONY. LŐRINCI. PÉTERVÁSÁRA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. Felelős kiadó: KISS SÁNDOR, az AS-M Kft. Heves megyei irodavezetője. Felelős szerkesztő: STANGA ISTVÁN Vezető szerkesztő: DR. SZALAY ZOLTÁN. Lapszerkesztők: HAVAS ANDRÁS, SZILVÁS ISTVÁN Szerkesztőség: Eger, Barkóczy u. 7. sz. 3301 (Pf.23.). Telefonközpont: 36/513-600, szerkesztőségi telefax: 36/513-605 Hirdetési telefon: 36/513-628, telefax: 36/513-630 E-Mail cím: hmhirlap@axels.hu Az előfizetők részére terjeszti ügynökségei révén az AS-M Kft. Heves Megyei Irodája. Árusításban terjeszti az ÉSZAKHÍR RT. 3530 Miskolc, Szemere Bertalan u. 2. Telefon: 06-46/329-300. Előfizethető közvetlenül a Heves Megyei Hírlap kiadójánál 3300 Eger, Barkóczy u. 7. (Telefon: 36/513-600, fax: 36/513-605), a gyöngyösi (3200 Gyöngyös. Köztársaság tér 6., tel/fax: 37/311-697, tel: 37/301-564), a hatvani (3000 Hatvan, Kossuth tér 23., tel/fax: 37/341-051) fiókszerkesztőségben és a Hírlap ügynökségeinél, postautalványon és átutalással a következő pénzforgalmi jelzőszámra: K&H 10403507-35017327-00000000, valamint megrendelhető a kiadónál. Előfizetési díj egy hónapra 995 Ft, negyedévre 2985 Ft fél évre 5970 Ft, egy évre 11940 Ft. Az árus példányok ára: 56 Ft. Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökségekhez munkanapon 8 órától 16 óráig távbeszélőn és a Heves Megyei Hírlap kiadójához a 36/513-646 távbeszélőszámon 8-16 óra között kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865-9109 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Axel Springer-Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket. Az újság a # $ • •• •panda szerkesztőségi rendszerrel készült í A yCATESZ tagja

Next

/
Oldalképek
Tartalom