Heves Megyei Hírlap, 2001. július (12. évfolyam, 152-177. szám)

2001-07-27 / 174. szám

2001. Július 27., péntek GYÖNGYÖS KÖRZETE 11. OLDAL Búcsú, vigalom Adács Olyan sok program van, hogy csak győzzél írni róla - fogadnak a mű­velődési házban. Idén valóban kitettek magakért az immár hagyomá­nyos Adácsi búcsú szervezői, hiszen a Szent Jakab tiszteletére rende­zett ünnepségsorozat egyben nemzetközi néptáncfesztiválnak is he­lyet, alkalmat adott, immár negyedszer. A lengyel, illetve határon tú­li magyar területekről érkezett együttesek - a házigazda csoportokhoz hasonlóan - színvonalas, szemet-lelket gyönyörködtető produkciókat kínállak a közönségnek. S a nézősereg nem is fukarkodott sem a megjelenéssel, hiszen talán sosem voltak még ennyien, sem a taps­sal. Persze, nem maradhatott el a bál és a tűzijáték sem, ezzel az „időjárás-felelős” is egyetértett. Mint ahogy az erős emberek vetélke­dőjén sem az esőtől, sokkal inkább a verejtéktől ázott a versenyzők ruhája Ami nem is csoda, hiszen másfél mázsás „bőröndökkel” sé­tálni, vagy éppen háromtonnás autót húzni tényleg embert próbáló feladat. Vasárnapra aztán mégis úgy döntöttek az égiek: elég volt a jó­ból. A programokat „beköltöztették’’ a művelődési ház színpadára, de ez mit sem rontott a hangulaton. Sőt, eső ide vagy oda, a sergősök, mutatványosok, árusok sem panaszkodhattak a forgalomra. _____________________________________________________________________________________l«UHA) F iatal jogászok a hálón Gyöngyös A Fiatal Jogászok Uniója elneve­zésű szervezet jóvoltából az ősz­től internetes diákjogvédelmi iro­dán keresztül tájékozódhatnak a fiatalok az őket érintő lehetősé­gekről és jogokról. A honlap lét­rehozását a Mobilitás Ifjúsági Szolgálat és az Európa Bizottság Oktatás és Kultúra főigazgatósá­ga támogatja.- Munkánkat három fontos és közérdekű téma köré építjük fel, amit a világhálón megjelenő hon­lapunk is jól tükröz majd - mondta Erdélyi Ferenc, a Fiatal Jogászok Uniójának elnöke. Egy­részt fontosnak tartjuk, hogy a diákok megismerjék az emberi jogokat. Másrészt azt tapasztal­hatjuk, hogy a hallgatók alkal­mazásakor a legtöbb esetben gondot okoz a Munka törvény- könyvének helyes értelmezése. Ennek elkerülése érdekében vál­laljuk a munkaszerződések előze­tes átnézését, és azt is, hogy az érintett munkavállalóval együtt értelmezzük, hogy a szerződés aláírása után ne érje őt kellemet­len meglepetés. Emellett szíve­sen segítünk a középfokú és a fel­sőoktatási intézményekben mű­ködő diák- és hallgatói önkor­mányzatok szervezeti és műkö­dési szabályzatainak megalkotá­sában és módosításában is. Szep­tembertől a világhálón keresztül tíz joghallgató egyetemista vála­szol a diákok kérdéseire. Szükség esetén természetesen személyes találkozásra is lehetőség nyílik. _______________ J. M. T ájház a régmúlt értékeinek VlSONTA A település önkormányzatának legutóbbi testü­leti ülésén a körzeti megbízott rendőr beszámo­lót tartott a község közrendjéről és közbiztonsá­gáról A tájékoztató során kiderült: jelentős válto­zásokról semmilyen irányban nem lehet beszél­ni, állandónak mondhatók a bűnözési mutatók. Súlyos cselekmények nem történtek, ám ami kis­mértékű negatív elmozdulás: az utóbbi időben megnövekedett a közigazgatási területen műkö­dő vállalkozások sérelmére elkövetett bűncse­lekmények száma. A képviselő-testüleü ülés egyik fontos napi­rendi pontja volt az utak karbantartásának meg­vitatása is - tudtuk meg Ambrusz Józsefné pol­gármestertől. - A település közútjai rendezettek, jelenleg a szüretre készülve a szőlőterületek kö­zött vezető utak javításáról kell gondoskodnunk. Ennek érdekében már felvettük a kapcsolatot a hegyközséggel, ületve a tulajdonos termelőkkel. Az önkormányzat, az intézményvezetők, a hegyközség és az idősek klubja összefogásával hamarosan megkezdődik a településen fellelhető régi értéktárgyak gyűjtése, amelyek méltóképpen igazolják többek között a visontai szőlőtermesz­tés és borkultúm gazdag múltját, történelmi ha­gyományait. Az emléktárgyakat - a mennyiség­től függően - egy erre a célra kialakított szobá­ban vagy tájházban helyezik majd el. A szerve­zők minél rövidebb idő alatt szeretnék az érté­kes régiségeket összegyűjteni, ehhez számíta­nak a lakosság aktív közreműködésére is. A faluatyák döntése szerint a diákok - a ko­rábbi évek gyakorlatának megfelelően - idén is részesülhetnek egyszeri tanulmányi segélyben. Eszerint az általános iskolások díjmentesen kap­ják meg a szükséges tankönyveket. A középisko­lásokat tízezer forinttal, a felsőoktatási intézmé­nyek hallgatóinak tanulmányait pedig tizenöt­ezer forinttal segítik. _____________________________________________________________J.«. PATIKÁK. A hét végén az Erzsé­bet Gyógyszertár (Kossuth út 36.) tart ügyeletet. Július 30. és augusztus 5. között a Szarvas Gyógyszertárat (Erzsébet király­né út 1/2.) kereshetik fel nyitva­tartási időn túl. VÉRADÁS. A Magyar Vöröske­reszt gyöngyösi szervezete au­gusztus 4-én 9-13 óráig véradást szervez az abasári polgármeste­ri hivatalban. Augusztus 5-én 10-14 óráig az atkán művelődési házba, 7-én 8-12 óm között pe­dig a Mátrai Erőmű Rt. bánya­üzemének orvosi rendelőjébe várják a donorokat. ZENE. A Fő téri szabadtéri szín­padon ad koncertet holnap 10 órától a Bányász Fúvószenekar. Este hat ómkor a Vidróczki nép­táncegyüttes folklórműsorát te­kinthetik meg az érdeklődők. TÁBOR. A Kolping Oktatási és Kulturális Központban augusz­tus 13-17. között nyári tábort szerveznek az általános iskolá­soknak. A gyerekeket 8-16 óráig érdekes vetélkedőkkel, kézmű­ves-foglalkozásokkal és mátrai kirándulással szórakoztatják majd. A szervezők reggel fél nyolctól délután öt óráig vállal­ják a diákok felügyeletét. Az ér­deklődők bővebb felvüágosítást kaphatnak Molnár Ibolyától a 37/312-566-os telefonszámon. FOCI. A Heves Megyei Labdarú­gó Szövetség szervezésében au­gusztus 4-én labdarúgónapot rendeznek Nagylédén. A tornát reggel háromnegyed nyolckor Ba­lázs József polgármester és dr. Vass Géza, a Heves Megyei Lab­darúgó Szövetség elnöke nyitja meg. A mérkőzések 10 ómkor kezdődnek a község sportpályá­ján. A rendezvényen a megyei edzők és játékvezetők is megmu­tatják futballtudásukat. Délután fél egykor kezdődik a megyei I. és U. osztályú ifjúsági bajnokcsa­patok mérkőzése. Az eredmény- hirdetés 22 ómkor várható. GASZTRONÓMIA. Mátmszent- lászlón augusztus 10-én a Vöröskő étteremben szlovák gasztronómiai napot rendeznek. Az érdeklődők megízlelhetik többek között a szlovák bable­vest és a sztmpacskát. ÉBEN KONYHASTÚDIÓ Egyedileg gyártott minőségi konyhabútorok, tálalók, székek, asztalok, fürdőszoba bútorok egyszerűtől a legigényesebb kivitelig (laminait lap, színes MDF, bükk-, tölgy-, cseresznye-, diófa) BEÉPÍTHETŐ KONYHAI KÉSZÜLÉKEK ZANUSSI, ELECTROLUX, AEG telles tlpusvélasztéka TÉKA mosogatótaicék, csaptelepek Viszonteladókat is kiszolgálunk! Asztalosiparban használatos szerelvények nagy választékban ÜZLET: GYÖNGYÖS, MÁTRAI ÖT 8. TEL/FAX: 37/301-813 (15867) AUTÓS-MOBIL KFT. Gyöngyös, Hunyadi út 2/A PEUGEOT MÁRKASZERVIZ I • PEUGEOT GÉPKOCSIK I GARANCIÁLIS és i GARANCIÁN TÚLI JAVÍTÁSA SIL FÜRDŐSZOBA A LEGNAGYOBB FÜRDŐSZOBA-SZAKÉRTŐ Cégünk profitjába tartozik:- igényes fürdőszoba mindenki részére,- SIL ENTERIŐR - nemcsak élettér, életérzés,- hazánkban egyedülálló sósvizű medencék, g- klasszikus és formabontó kandallók,- „Intelligens ház " - a XXI. század kényelme AKCIÓ! 10 ÉV .... 10 BEMUTATÓTEREM - 10 % KEDVEZMÉNY 10 éve a fürdőszoba piac és lakberendezés élvonalába tartozó üzletláncunk, 10 bemutató termében kínálja a legnagyobb gyártók termékeit, most 10 %-os kedvezménnyel. Cím: 3200 Gyöngyös, Róbert K. 2/3. Tel./fax: 37/300-777 E-mail: sil6@matavnet.hu , www.sil.hu . Nyitva: H-P.: 9.00-18.00 Szó.: 9.00-13.00 S-Ï-E FÜRDŐSZOBA AGRO-VITAL BT. | Háztartási és festék- áruval, állandó akcióval várja kedves vásárlóit. Tapéták nagy választékban, maradék tapéták 600 Ft-os egységáron! AGRO-VITÁL BT. FESTÉKDISZKONT Gyöngyös, Bethlen G. u. 2. ! • Eredeti PEUGEOT alkatrészek } értékesítése viszonteladóknak is i • Műszaki vizsgáztatás és zöldkártya, gázüzemű autóknak is a helyszínen 1 Gépjárműjavítás ...hogy Peugeot-ja Peugeot maradjon Peugeot Márkaszerviz, Gyöngyös, Hunyadi út 2/A Telefax.: 37/314-435 $ f * » ffA/ NŐI-FÉRF1 WioaMru Betty Divat Gyöngyös, Piac tér I Blézer Divatház JLs Gyöngyös, Köztársaság tér 10. bazkenysk jbomoJai ! S Olcsó Ruházati Bolt Blézer Divatház udvarában 20 év* a lakosság szolgálatában! SZERETETTEL VÁRJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT ÜZLETEINKBEN! Óriási áruválaszték - Kedvező árak ­sü&Ésümuum 3200 Gyöngyös, Udvarias kiszolgálás ­Hóvirág U. 10, /HUK Telefon: 37Ű19-I9S/V'T\ «0 gyöngyösi / ^ piaccsamokban. ^ Ingyenes méretre igazítás Nyitva: H-P: 8.00-17.30 Szó: 8.00-12.00 Tel.: 37/301-727 Gyöngyös, Vahot Imre u. 8. Csapágyak, szimmeringek. ékszíjak, zégergyűrűk, o gyűrűk, flex korongok és egyéb műszaki cikkek, azonnal vagy rendelésre rövid határidőn belül. Nyitva: H-P 8-17-ig, Szó.: 8-12-ig Tel/Fax.: 37/313-744 (41461) J 9 \ 51 ■ *• üiiYEG-VÁSÁR! j Új padlószőnyegek j reklámáron! Belvárosi Szőnyeg Diszkont ■ 3200 Gyöngyös, Batthyány tér 21. j T: 37/301-983

Next

/
Oldalképek
Tartalom