Heves Megyei Hírlap, 2001. július (12. évfolyam, 152-177. szám)

2001-07-16 / 164. szám

12. OLDAL SPORT TÜKÖR 2001. Július 16., hétfő | |g| Apró öröm: hibázó nagyok Harmadikként díjszalagot kapott Enver, lovasa, Kovács József pedig pénzdíjat fotó: gál gábor Lovassport A hagyományok szerint két szakág lovasait vár­ták Tepélypusztán a hatodik lovasnapokra is. Szombaton a verseny történetében először a díj­ugratók már A-kategóriás követelménnyel szem­besülhettek a 15 akadállyal berendezett dekora­tív pályán. A Hotel Fauna területén sorra került, Besenyőte­lek önkormányzatával közösen rendezett viadalra eljött - ahogy ígérte - Bessenyei Ferenc. A lovak iránti szeretetéről közismert színművész néhány kedves szóval a versenyzőket is köszöntötte. Az első nap fő számában 41 lovat neveztek a kü­lönböző istállók. A válogatott keret néhány kitű­nőségének a lovászfiúk sűrűn hozták a felnyergelt ugrólovakat. Volt, aki hárommal is bizonyíthatott, például a magyar bajnoki cím védője, a mezőhe- gyesi Szász Attila. A szám esélyesét melegítés közben mégis azért bírtuk szóra, hogy megtud­juk: miért nem olvastuk a startlistán legjobb lová­nak a nevét.- Hamarosan Budapesten rendeznek egy nem­zetközi viadalt, a Nagydíjban 160 cm-es akadályokat kell megugrani, s Vul­kán már erre készül - hangzott az elfogadható vá­lasz. Annál is inkább megértve, mert vele Szász­nak még Pozsonyban és Athénban is helyt kell áll­nia. Itt Káin és Királymező hátán hibátlan lovag­lással került a mindent eldöntő összevetésbe. Ad­dig azonban történt még egy, s más. Volt feladás, több ló kitört, az ellenszegülést és az időtúllépést is büntette a zsűri. Verőhiba miatt Göttler Vilmos, Rezgő Zoltán, Stelczer Viktor sem tudott bekerülni az összevetés­be. Csirke Béla versenyigazgató a titkos favoritok között még Sáli Gáborra és Atlanta nevű lovának képességeire hívta fel a figyelmünket. Ezt tolmá­csoltuk is a lovasnak, ám ő csak ennyit mondott:- Atlanta itt nem a legjobb, legfeljebb a leg­gyorsabb... A technikás alappályán 15 akadályt rendeztek be. A 41 lóból ezt hat tudta hibátlanul teljesíteni. A mindent eldöntő összevetésben a rövidebb, 400 méteres pályán már 150 cm-re emelték az akadá­lyok magasságát. Apró József a Ruttner Farm díj­ugratója, Colato nyergében ezt a feladatot is verő­hiba nélkül oldotta meg. Ezután Szászra figyelt mindenki, amikor Királymezővel nekiindult, de féltávnál - amikor egy rudat vert a lova - gyakorla­tilag eldőlt a verseny. A 150 ezer forintos Melliger- díjat, a Besenyő Kupát Apró József nyerte, aki dr. Szabó János honvédelmi minisztertől, a verseny fővédnökétől különdíjat is átvehetett. A díjugra­tásban másodikként Szász következett Királyme­zővel, harmadik pedig a debreceni Kovács József lett Enver nevű lovával. Millió, dollárban A 16 éves heréit pej, Királymező még Vanó Józseffel nyert hadsereg-világbajnokságot is. A csúcson ajánlottak érte egymillió dol­lárt, de nem volt eladó. A balsors Párizsban érte utol: megsérült egy Világkupán. Az „öreg” idehaza még így is szuper. Vasárnap a kettes fogatok kétfordulós akadály­hajtásban mérték össze tudásukat. A győzelmet a jászárokszállási Tóth Alajos szerezte meg, máso­dik lett fogatával a besenyőtelki Fazekas Lajos, míg az eredményhirdetésen harmadikként a zaránki Csintalan Imrét köszöntötte taps. (BUDAVÁRI) Horváth József aranyérmes IAAF/Westel ifjúsági világbajnokság, Debrecen Atlétika Egy hír.; egy mondat EVEZÉS. A Haller Ákos, Pető Tibor kétpárevezős egység megnyerte az összetett evezős Világ Kupát, miután a sorozat utolsó, müncheni versenyén is az élen végzett. KAJAK-KENU. Magyar győ­zelmekkel folytatódott vasárnap Győrben a Vivendi 4. maraton kajak-kenu Európa-bajnokság. A Saiga István, Jámbor Attila és a Csay Renáta, Szonda Kornélia kajakpáros, illetve a Győré Atti­la, Csabai Edvin kenukettős is az első helyen végzett. Az ifjú­sági kajak kettesek küzdelmei­ben Gál Zoltán és Szabó Ger­gely, valamint Szabó Gabriella és Benedek Linda bizonyult a legjobbnak. VÍZILABDA. Húszgólos győ­zelmet aratott a férfi vízilabda­válogatott felkészülési mérkő­zésen a Koreai Köztársaság el­len. Eredmény: Magyarország - Koreai Köztársaság 25-5 (9-0, 7-0, 4-4, 5-1). A magyar góldobók: Kásás 6, Benedek, Varga Zs. 4-4, Molnár, Biros 3-3, Székely, Varga T., Vári, Kiss G., Fodor 1-1. TRIATLON. A férfiaknál a ka- zah világbajnokkal, Dmitry Gaaggál felálló TVK-Mali, a nőknél az Oxygén DSI bizo­nyult a legjobbnak az orszá­gos rövidtávú triatlon váltó- bajnokságon. RÖPLABDA. Győzelemmel zárta szereplését a magyar női röplabda-válogatott az olaszor­szági Urbinóban zajló vüágbaj- nold selejtezőtornán, ezzel a 3. helyen végzett, és nem jutott ki a jövő évi németországi vb-re. Eredmény, 3. forduló: Magyar- ország-Svájc 3-0 (21,13,12). TENISZ. A papírformának megfelelően a címvédő LRI- Malév teniszezői nyerték a Raiffesen Bank Kupáért kiírt női csapatbajnokságot Zalaegersze­gen. Szuperliga, döntő: LRI- Malév-Bp. Spartacus 6-0. A 3. helyért: Forest-ZTE-Vasas 5-4. KERÉKPÁR. A holland Erik Dekker nyerte a Tour de France profi kerékpáros kör­verseny nyolcadik szakaszát. Összetettben egy nap szünet után ismét az ausztrál Stuart O'Grady állt az élre. LABDARÚGÁS. Előkészületi mérkőzések eredményei: Petőfibánya-Hort 7-2 (3-1), Petőfibánya-Apc 4-3 (2-3). Totó A 28. heti szelvényen szereplő mérkőzések eredményei: 1. Bresda-Lombard FC 2-1 1 §(2. Bremen-Gent 2-3 2 3. Basel-Heerenveen 2-1 1 4. Troyes-AIK Stockholm később |5. Blsany-Pobeda 0-0 X 6. NK Publikum-Lausanne 1-1 X 7. lokeren-Waasland-Newcastle 0-4 2 8. Woffsburg-Dinanio Minszk 4-3 1 9. Rennes-Synot később 10. RKC Waalwijk-1860 München 1-2 2 11. Tavrija Szimferopol-Paris SG később 12. FC Zürich-St. Gallen 3-2 1 13. Lugano-Grasshoppers 5-3 1 Plusz egy mérkőzés: 14. Slaven Belupo-Aston Villa 2-1 1 Horváth József 80,11 méterrel aranyérmet nyert kalapácsve­tésben a debreceni ifjúsági atlé­tikai világbajnokságon. A kor­osztályában ranglistavezető szombathelyi versenyző a leg­jobb eredménnyel jutott döntő­be, ahol egy percig sem hagyott kétséget afelől, hogy csakis ő állhat a dobogó legfelső fokára. Első dobásával új vb-csúcsot ért el. Fölényére jellemző, hogy második (79,90) és hatodik (79,76) kísérlete is a győzelmet jelentette volna számára. Vég­eredmény: 1. Horváth József 80,11 m, 2. Werner Smit (dél-af­rikai) 79,48, 3. Kirill Ikonnyikov (orosz) 77,75. A hagyományosan magyar számnak számító kalapácsvetés­ben két éve, a lengyelországi el­ső ifjúsági vb-n Pars Krisztián di­adalmaskodott. Debrecenben szombaton a nők között Kéri Andrea bizonyult a legjobbnak.- Nem távolságban gondol­kodtam, az aranyérem megszer­zése volt a célom. Azért örülök, hogy 80 méter fölötti dobással si­került nyernem - mondta Hor­váth József. A Haladás verseny­zője hozzátette: nagy lökést adott neki Kéri Andrea szombati sikere. - Telefonon értesültem Andrea győzelméről, és különö­sen jó előjelnek tartottam, hogy ő is kalapácsvetésben végzett az élen. A jövő héten már a junior Európa-bajnokságon szeretnék bizonyítani Olaszországban. Köszönöm a közönség buzdítá­sát, nagyon sokat segített. Tegnap még 15 döntőt ren­deztek a vb-n. Arany Szentgyörgyinek és Kővágónak Két magyar aranyérem szüle­tett az amszterdami 1/23-as atlé­tikai Európa-bajnokság szom­bati versenynapján: Szent-györ- gyi Katalin 5000 méteren, Kővá­gó Zoltán pedig diszkoszvetés­ben nyert. A szintén diszkosz­vető Máté Gábor a harmadik he­lyen végzett. Vasárnap, a záró­napon is szereztek érmet a ma­gyarok, Csillag Balázs 5000 mé­teren harmadik lett. A szekszár­di versenyző 14:04.84 perccel ért célba. Botfa Péter kalapács- vetésben (70,94 m) a 9., Bódi Bernadett (1,78 m) magasugrás­ban a 12. helyen végzett. A ma­gyar csapat három arany-, egy ezüst- és két bronzéremmel zár­ta az Eb-t. ■ Rajt Fukuokában Úszás, vízilabda Magyar idő szerint hétfőre virra­dóra, hajnali 2-kor a női 5 km-es hosszútávúszással megkezdődött a japán szigetvilág délkeleti ré­szén lévő 1,3 millió lakosú Fukuokában a „vizes” sportok (úszás, vízilabda, műugrás, mű­úszás, hosszútávúszás) 9. világ- bajnoksága. Két hét alatt össze­sen 61 számban hirdetnek ered­ményt. Most olyan a vb menet­rendje, hogy lehetőséget biztosít az alddimatizálódásra (erre már csak azért is szükség van, mert 7 óra az időeltolódás Fukuoka „ja­vára” Budapesthez képest). Kezdésként a Hakata-öbölben sorra kerülő hosszútávúszók 5 km-es versenyén a magyar indu­lók - Barsi Claudia és Tószegi Márton - Perlaki Gábor szövetségi elnök szerint - a várhatóan 25-30 fős mezőny közepén érnek majd célba, s rajtolnak a szinkronúszók is. A vízüabdázók szerdán (nők, magyar-görög) és csütörtökön (férfiak, magyar-kazah), az úszók és a műugrók jövő vasárnap kez­denek. A magyar színeket össze­sen negyvenen képviselik: 13-13 férfi és női vízüabdázó, 7 úszó, 5 hosszútávúszó és 2 műugró. A vb-re a szervezők mintegy 130-140 ország körülbelül másfél- ezer sportolóját várják. _______■ A z NB III-ban Labdarúgás Továbbra is bizonytalan, hogy mely csapatok alkotják majd ősszel az egyes csoportokat az NB 11-ben és az NB 111-ban. A Ma­gyar Amatőr Labdarúgó Liga vál­tozatlanul a 14 csapatos mező­nyökre voksol, több klub ugyan­is nem igényli az NB-s szerep­lést, noha az eredményeivel arra jogot szerzett. Mint azt érdeklődésünkre Káló József, a MALL titkára el­mondta, az NB II-ben valószínű meglesz a 3xl4-es csoport, ám az NB III. még kétséges. A neve­zéseknél eddig csak a csapatok számát nézték, az adatok tanul­mányozása közben válik nyil­vánvalóvá, hogy egyes klubok jogállása nem tisztázott. Nagy fejtörést okoz az illetékesek szá­A kétszeres világbajnok finn Mika Häkkinen (West-McLaren-Merce- des) 14 futamból álló nyeretlensé­gi sorozatának vetett véget Silverstone-ban: nagyon simán győzött a háromszoros világbaj­nok Michael Schumacher (Ferrari) és a brazil Rubens Barrichello (Fer­rari) előtt. A német pilóta 37 pont­ra növelte előnyét a Brit Nagydíj elején búcsúzó skót David Coultharddal (West-McLaren-Mer- cedes) szemben. Brit Nagydíj (60 kör, 308.356 km) hivatalos végeredmény: 1. Häkkinen (finn, West-McLaren- Mercedes) 1:25:33.770 ó, 2. M. Schumacher (német, Ferrari) 1:26:07.416,3. Barrichello (brazil, Ferrari) 1:26:33.051, 4. Mon-toya (kolumbiai, BMW-Williams) 1:26:42.542, 5. Räikkönen (finn, Sauber-Petronas) 1 kör hátrány, 6. Heidfeld (német, Sauber- Petronas) 1 k h. Leggyorsabb kör: Häkkinen (finn, West-McLaren-Mercedes) 1:23.405 p (34. körben). Mika Häkkinen: - Nyüvánvaló- an nagyon jó érzést jelent a győze­sok a kérdőjel mára, hogy 14 csapatos csopor­tok esetén az NB //-bői egyálta­lán nem lesz kieső. Ezt szeret­nék a klubok egyetértésével úgy módosítani, hogy a bajnokság végén a két utolsó (13. 14. helye­zett) mégis kiesne. Mivel szá­mos kérdést kell vizsgálni az amatőröknek (a profiknak azt, hogy mely csapat kerül a BVSC helyére), így az sem lehetetlen, hogy az őszi szezon kezdete egy hét késedelmet szenved az NB ti-ben és az NB JÍJ-ban. Ez a ter­vezettől szűkebb mezőnyökben nem jelentene nehézséget az idény befejezésekor. Hosszabb távra feltétlen idő­szerű mielőbb vizsgálat tárgyává tenni, hogy hány csapatnak van reális esélye NB-s szinten futbal­lozni Magyarországon. lem. Különösen, hogy Silverstone- ban szakítottam meg rossz soroza­tomat. Azt terveztem, hogy kemé­nyen vezetek, s nagy előnyt szer­zek a hajrára. Bízom abban, hogy leszek még futamgyőztes ebben a szezonban. Michael Schwacher: - Mika sok­kal jobb volt a vártnál. Gyorsan megelőzött, s el is húzott tőlem. A csapat döntött arról, hogy csak egyszer állok ki kerékcserére, most így sikerült. A vb állása a 11. futam után, pilóták: 1. M. Schumacher (német, Ferrari) 84 pont, 2. Coulthard (skót, West-McLaren-Mercedes) 47, 3. Barrichello (brazil, Ferrari) 34, 4. R. Schumacher (német, BMW-Williams) 31, 5. Häkkinen (finn, West-McLaren-Mercedes) 19,6. Montoya (kolumbiai, BMW- Williams) 15. Konstruktőrök: 1. Ferrari 118 pont, 2. West-McLaren- Mercedes 66, 3. BMW-Williams 46, 4. Sauber-Petronas 19, 5. Jordan-Honda 15, 6. BAR-Honda 12, 7. Jaguar 5, 8. Prost 3, 9. Arrows és Benetton 1-1. Következik a világbajnokság 12. futama: Német Nagydíj (Hocken- heim, július 29.)._____________■ Häkkinen az angol király Forma-1-es Brit Nagy díj, Silverstone Mika Häkkinen 19. futamgyőzelmét aratta az angol versenyen fotó: europress/epa Autósport

Next

/
Oldalképek
Tartalom