Heves Megyei Hírlap, 2001. július (12. évfolyam, 152-177. szám)
2001-07-13 / 162. szám
SPORT TÜKÖR 15. OLDAL 2001. Július 13., péntek Berendi Antal az új edző a Gyöngyösi Főiskolánál Kézilabda Azt feltétlenül hangsúlyoznom kell, hogy egyelőre csak szóbeli megállapodásom van ár. Magda Sándor klubelnökkel, még további megbeszélésre van szükség ahhoz, hogy elmondhassam: én vagyok a Főiskola edzője - hangzott el Váczi Sándor részéről két héttel ezelőtt azon a sajtótájékoztatón, melyen a Gyöngyösi Főiskola KK NB I/B-s férficsapatáról szolgáltak felvilágosítással. Az edző és a klubelnök azóta túljutott a további megbeszélésen is, és most már kijelenthető, hogy az elkövetkezendő egy évben nem Váczi, hanem Berendi Antal irányítja a csapat szakmai munkáját. Mint azt a klub sajtóügyekben felelős gazdasági vezetőjétől, ár. Magda Róberttól megtudtuk, a legutóbb Tiszaföldváron edzős- ködött Váczi Sándor váratlanul közbejött családi okokra hivatkozva döntött úgy, hogy mégsem szerződik Gyöngyösre. Edző viszont kell (bár Mán Géza, az együttest az elmúlt fél évben irányító szakember továbbra is segíti az együttest), ezért a klub felvette a kapcsolatot Berendi Antallal, akivel dűlőre is jutottak. Hét végi sportműsor Péntek Tájfutás: Junior-világbajnokság és Hungária-kupa nemzetközi verseny, Bükk-hegység, Hollóstető, 9. Szombat Lovassport: 6. Tepélypusztai lovasnapok, díjugratás, 9.30. Strandröplabda: A megyei szövetség 3 fős vegyes csapatok számára kiírt nyílt tornája. Eger, strandfürdő, 8.30. Tájfutás: Junior-világbajnokság és Hungária-kupa nemzetközi verseny, Bükk-hegység, Hollóstető, 9. Tenisz: Megyei férfi, női egyéni és páros, továbbá korosztályos bajnokság, Eger, Érsekkert, 8. Természetjárás: A Mátra TK 10 km-es nyűt túrája a Mátrába. Találkozó: Gyöngyös, autóbusz-pályaudvar, 7.30. Labdarúgás: Előkészületi mérkőzés: Petőfibánya - Hort, 17.30. Vasárnap Lovassport: 6. Tepélypusztai lovasnapok, kettesfogat-hajtás, 9.30. Tájfutás: Junior-világbajnokság és Hungária-kupa nemzetközi verseny, Bükk-hegység, Hollóstető, 9. Tenisz: Megyei férfi, női egyéni és páros, továbbá korosztályos bajnokság, Eger, Érsekkert, 8. Természetjárás: A Bükki VM SE 24 km-es nyílt túrája a Mátrába. Találkozó: Eger, autóbusz-pályaudvar, 7.35. Labdarúgás: Előkészületi mérkő- zés: Petőfibánya - Apc, 16. ■ Az 57 éves új mester neves szaktekintélynek számít kézilabdaberkekben. Játékosként bajno: ki címet és kupagyőzelmet szerzett az Elektromos tagjaként, edzőként pedig többek között a Vasas, a Spartacus és a Ferencváros női csapatának trénereként 13 aranyérem fűződik a nevéhez.- Húszéves élvonalbeli munka után kellett egy kis pihenés, ezért tavaly úgy döntöttem, hogy elfogadom az NB Il-es Kőbánya női együttesének ajánlatát. Az egy év letelt most, ismét komolyabb munkára vágyom, így igent mondtam a gyöngyösiek hívó szavára. A megbízatásom 1 évre szól, ami - ha kölcsönösen elégedettek leszünk egymással - újabb egy évre meghosszabbítható - mondta Berendi. A szakvezető az eredetileg tervezettnél később, július 23-ig vezeti az első edzést, majd 9 hetes felkészülés vár az összetételében alaposan megváltozott gárdára, melynek Vágó Zsolt mégsem lesz tagja, hasonlóan Arató Tamáshoz, aki az őszt már egy negyedosztályú német csapatban kezdi. Váczi Sándor sorsáról nincs tudomásunk. ___________________________________(BCS) , Zsuzsi” Párádon Labdarúgás A megyei II. osztályban bronzérmes helyen végzett Bükkszék edzője Szabó András az Eger körzeti I. osztályban 6. helyen zárt Párád csapatánál folytatja. „Zsuzsival” a jövőben is együtt dolgozik a Bükkszékről szintén távozó Váradi, Halász, Jeremiás, Csík J. és Novajról Szabó Z. ■ NB I/A helyett az NB I/B-ben A pénzszűke az egri női csapatot is visszalépésre késztette Nem igényel különösebb méltatást, ám kétségtelen, hogy a honi női élvonal pontvadászata magas színvonalat képvisel. Ebben a küzdelemsorozatban, annak is az NB I/A-cso- portjában szerepelt a 2000/2001. bajnoki évben az Egri Áfész SC I. csapata, amely a 6. helyen végzett, míg a II. számú együttes az NB II. Schmiedl-csoportjá- nak 5. helyén zárt. Szükséges anyagiak híján azonban az őszi idényt már az NB I/B-csoportjában kezdi a Balogh Béla edző vezette egri együttes. Asztalitenisz Az I. számú egri női gárda ötödik éve szerepel a legjobbak között, és az eltelt idő alatt, jórészt saját nevelésű játékosokra építve, jelentős középcsapattá érett az elit mezőnyben. Az idei 6. hely értékét növeli az a tény is, hogy a csapat egyetlen idegenlégiósának, Lass Mariannák a gyenge teljesítményét is tudták korrigálni a többiek. A két védő, Beniczky és Szabó Gy. egész évben remek teljesítményt nyújtott, de Fajcsák támadójátéka - főként a tavaszi idényben - is rendkívül eredményesnek bizonyult. Mindehhez járult még az a plusz, amely alatt a szíwel-lélek- kel való küzdést lehet érteni. EmelMeccsek a 11. pontig A tekintetek ugyan nem erről árulkodnak, lat amiatt, hogy két csapat helyett ősszel is az NB l/B-csoportjában lett Fajcsák Hédi a Gödöllőn rendezett Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokság női egyéni számában magyar bajnoki címet szerzett. Az utánpótláscsapat, a II. számú Áfész társulat Ágoston Dénes edző irányításával a 12 csapatos NBII. Schmiedl-csoportjának 5. helyén végzett. A Deáki Dóm, Csicsó Edina, Racskó Sára, Kovács Kinga, Varga Réka, Gramon Judit összeállítású gárda eredményes szereplése több mint biztató a jövőre nézve. Az új szezont Deáki a serdülő magyar ranglista 5. helyéről, Csicsó pedig a 7. helyéről kezdheti. A leglényegesebb azonban a következő: a Fajcsák Hédi, Szabó György, Deáki Dóra, Csicsó Edina négyes a 2001/2002-es küzdelemsorozatot az NB I/B osztályában kezdi. A két csapatból tehát egy ám az Egri Áfész SC-nél szomorú a hangu- csupán egy gárdát szerepeltethetnek, azt A soron következő idényben új szabályok lépnek életbe a sportágban. A mérkőzések három nyert játszmáig tartanak, ahol egy játszma a 11. pont megszerzése után érvéget. Kétpontonként történik az adogatáscsere, valamint a mindent eldöntő 5. szettben, az 5. pont elérését követően lesz térfélcsere. lesz. Az okot talán mondani sem kell... - A fiataloknak jó lett volna, ha az NB U-ben játéklehetőséghez jutnak, de az anyagi háttér nem teszi azt lehetővé, hogy az első csapat a legjobbak között szerepeljen - kesergett Balogh Béla. - A következő évben az önkormányzati támogatás mellett 1,5-2 milliós szponzori hátteret kellene megteremteni, olyan cégek vezetőinek segítségével, akik felkarolnák ezt a tradicionális sportágat. Az egészben az a fájó, hogy „mindössze" 500 ezer forint hiányzott ahhoz, hogy mindkét csapatot el tudjuk indítani. Mind ettől függetlenül szeretném megköszönni a szakosztály nevében Nagy Lajosnak (Hesi Kft.), Papp Istvánnak (Nívóber), aRenk- ÉpvillKft.-nek, a Tranzit Tüzépnek és azon támogatóknak a közreműködését, akik egész évben segítettek a csapatnak - zárta szavait Balogh, hozzátéve, hogy az idén már Beniczky Magdolna játékára sem számíthatnak, a tapasztalt asztaliteniszező ugyanis anyai örömök elé néz. ______________________Ib6bii B ajnoki arany közelében a MEISE A Mecman Eger Innebandy SE férfi és női csapata is bronzérmet szerzett a Komáromban rendezett Magyar Kupa küzdelemsorozatában. A fiúk számára azonban gyorsan jött egy nagyobb sikerélmény, ugyanis az országos bajnokság döntőjének első mérkőzésén a mieink két góllal nyertek a Top Floor ellen, amely társulat az értékesebb MK-éremtől fosztotta meg Stefán Istvánékat. Floorball A Magyar Kupában a férfiaknál 3 csoportban zajlottak a mérkőzések. A beosztást „elvileg” sorsolták, de ez eleve úgy nézett ki, hogy a MEISE és a Szolnok külön „kalapba” került, a Top Floor pedig csak elődöntőt és döntőt játszott... A csoportmérkőzések és az elődöntők során 2x20, a helyosztókon 3x20 percig tartottak a mérkőzések. Eredmények, férfiak: MEISE - MAFC 6:4. Az egri pontszerzők (gól, gólpassz, pont): Boros László (2,1, 3), Papp Péter (2,1, 3), Stefán István (0, 3, 3), Nagy Zoltán (1,1, 2), Rab Krisztián (1, 0, 1). MEISE - Nokia (Komárom) 6:1. Az egri pontszerzők: Stefán István (2, 1,3), Nagy Zoltán (1,2, 3), Molnár Zoltán (2,0, 2), Boros László (1, 0, 1), Lakatos László (0, 1, 1). Az elődöntőben: MEISE - Top Floor 0:5. A 3. helyért: MEISE - Szőnyi Palánk- döngetők 1:0. Az egri pontszerzők: Deáki Zoltán (1, 0, 1), Papp Péter (0,1, 1). A nőknél mindjárt az elődöntővel kezdődött a torna. Eredmény: MEISE - Szolnok Cannibals 2:9. A 3. helyért: MEISE - Jégvirágok 8:1. Az első meccsen a hosszú utazástól fáradtan játszottak a lányok, másnap azonban már sokkal jobban teljesített a csapat. Bravúr a legjobbkor A Budapesten rendezett bajnoki döntő első mérkőzésén: MEISE - Top Floor 2:0. Az egri pontszerzők: Stefán István (1, 0, 1), Rab Krisztián (1, 0, 1), Boros László (0, 1, 1). Mikor szakadjon meg egy nyeretlenségi sorozat, ha nem az aranyérem sorsát eldöntő találkozón? Az egriek most végrehajtották ezt a bravúrt. A feszültségtől szinte vibrált a levegő a találkozón, ahol a fővárosiak nem tudták feltörni a rendkívül jól védő, büntetőt is hárító Rab Konstantin kapuját. A második harmadban aztán vezetéshez jutott a MEISE, sőt később előnyét még növelni is tudta a gárda. A Top Floor játékosai kénytelenek volna belátni, hogy az akarásban és összjáték- ban is többet mutató egri legények ezúttal jobbak. A visszavágóra egy később kijelölendő időpontban kerül sor. Prágai út előtt AMEISE mindkét csapata javában készül az augusztus 9. és 12. között Prágában rendezendő Czech Open-re, illetve szervezik az egri nemzetközi tornát (augusztus 31-szeptember 2.), melyre osztrák, lengyel és olasz gárdák is jelezték részvételüket. ■ Szőke Ördögöt is megelőzte Kerékpár Hegyvidéki útvonalon, erős emelkedőkkel nehezített 100 km-es táv fogadta a tatabányai EWA- Azimex-kupa résztvevőit, akik egyben az Amatőr Kupa 8. fordulóját is teljesítették. A 90 induló számára a Turul-emlékműnél volt a befutó, ám a cél előtt a hajrát egy 2,5 km-es 8 százalékos emelkedővel tették még keményebbé a szervezők. A rendezvényen az egri Saxum Stella Ceramia KSC és a gyöngyösi FD System SE (korábban GYAK) bicajosai képviselték megyénk színeit. Közülük legjobban a mátraaljai Szőke Gábor tekert, aki az abszolút sorrend győztese lett, megelőzve az egri Ördög Krisztiánt. Eredmények, Saxum Stella Ceramia KSC: Ördög Krisztián (abszolút 2. hely; az V. korcsoportban: 2. hely), Halál Márk (IV. kcs.: 2.), Pelyhe László (VI. kcs.: 2.). FD System SE: Szőke Gábor (1.; V. kcs.: 1.), Czmorek Zoltán (IV. kcs.: 2.), Debreczeni Tibor (VIII. kcs.: 2.) Rövid táv 30 km: Palotai Gabriella (II. kcs.: 3.), Palotai Anna (I. kcs.: 3.), Varga Anna (II. kcs.: 5.)- mind FD System SE. * Július 21-én (szombaton), az egri Szépasszony-völgyből 10 órakor startolva rendezik meg a 134 km- es Nyomdász-kupa felnőtt orszá- gos versenyt. _______________■ M egyei bajnokság az Érsekkertben Tenisz Három kategóriában lesz lehetőségük nevezni azoknak a versenyzőknek, akik a hét végén pályára kívánnak lépni az egri Érsekkerti Teniszcentrumban. A nyüt megyei bajnokságon igazolt és amatőr játékosok a férfiak egyéni és páros számában „A” (legjobbak), „B” (haladók) és „C” (kezdők), a nők - ugyancsak egyéniben és páros - „A” és „B” besorolás szerint versenyezhetnek. Az utánpótláshoz tartozó fiúk és lányok 14, 12, és 10 éves korcsoportban mérhetik össze tudásukat. Az esemény szombaton és vasárnap is 8 órakor kezdődik, b Klasszis lovak ugranak szombaton Díjugratás és fogathajtás a 6. tepélypusztai lovasnapok programjában A szombati főverseny, a 16 órakor kezdődő Besenyő-kupa díjugrató mezőnye felvonultatja a sportág legjobbjait. A magyar bajnokok közül nyeregbe száll Szász Attila, Göttler Vilmos, Rezgő Zoltán. Tepélypuszta A Hotel Fauna kellemes környezete hatodik alkalommal ad otthont a lovasnapoknak. Szombaton a figyelem elsősorban a díjugratókra irányul, vasárnap a kettes fogatok akadályhajtása a legfontosabb versenyszám. Csirke Béla versenyigazgató a naponta 9.30-tól kezdődő betétprogramok megtekintését is tiszta szívből ajánlja, ezekben nemcsak az utánpótláslovasok szerepelnek, hanem helyet kap benne több látványos bemutató. A solymászok, a testépítők, a néptáncosok, az ugrókötelesek egyaránt kivívhatják a nézők tetszését. A kiemelt idegen- forgalmi esemény tartalmas hét végi családi programként ajánlható, ahol még belépőt sem kell váltani. A nyeregbe szállók mezőnye minden korábbinál gazdagabb és erősebb lesz. A versenyigazgató először a mezőhegyesi Szász Attilát, a legutóbbi magyar bajnokságok győztesét említi, aki ezúttal a szürke mén Vulkán és a heréit pej Perszeu hátán is versenybe száll. A nevezettek névsorából kihagyhatatlan Göttler Vilmos, Rezgő Zoltán, Füzér Gábor, azután Sándor Ferenc, utóbbi az „öreg” szürkével, Colorral itt többször nyert már. Az első ízben A-kategóriás viadal rangjához méltóak az előkészületek. A várható meleg miatt a pálya talaját locsolással próbálják puhítani. Az akadályok tükrözte kép sem lesz a megszokott:- Ezúttal Hortobágyról hoztuk a nemzetközi színvonalú parkot. A legjobbaknak az alappályán tizenöt, 135 cm magas akadályon kell átugratniuk. A végső sorrendhez ha kell az összevetésben 150 cm fölé is kerülhetnek a rudak - jegyzi meg Csirke Béla. A pénzdíjhoz a svájci Willy Melliger, a sportág olimpiai és világbajnoka 500 ezer forintot ajánlott fel. Vasárnap tucatnyi kettes fogat szlalomozik a Fauna-kupáért. Természetesen indul lipicai lovaival a tavalyi győztes, besenyőtelki Kerekes Sándor. A fogato- sok és a díjugratók között néhány megyénkbeli indulóért is szorítani lehet. ___________________________________________(BUDAVÁRI) Görgey és a miniszter Két díszvendéget várnak nagy szeretettel a rendezők. Bessenyei Ferencről a kiváló színészről - többek között Görgey tábornok megformálójárói - az is köztudott, hogy rajong a lovakért. Saját istállójából itt két lovát lovagolják. A fővédnök pedig dr. Szabó János honvédelmi miniszter. / ECER, GYÖNCYOS. HATVAN. HEVES, FÜZESABONY. «H&Juf LŐRINCI. PÉTERVAsARA VAROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. Felelős kiadó: KISS SÁNDOR, az AS-M Kft. Heves megyei irodavezetője. Felelős szerkesztő: STANGA ISTVÁN Vezető szerkesztő: DR. SZALAY ZOLTÁN. Lapszerkesztők: HAVAS ANDRÁS, SZILVÁS ISTVÁN Szerkesztőség: Eger, Barkóczy u. 7. sz. 3301 (Pf.23.). Telefonközpont: 36/513-600, szerkesztőségi telefax: 36/513-605 Hirdetési telefon: 36/513-628, telefax: 36/513-630 E-Mail cím: hmhirlap@axels.hu Az előfizetők részére terjeszti ügynökségei révén az AS-M Kft. Heves Megyei Irodája. Árusításban terjeszti az ÉSZAKHÍR RT. 3530 Miskolc, Szemere Bertalan u. 2. Telefon: 06-46/329-300. Előfizethető közvetlenül a Heves Megyei Hírlap kiadójánál 3300 Eger, Barkóczy u. 7. (Telefon: 36/513-600, fax: 36/513-605), a gyöngyösi (3200 Gyöngyös, Köztársaság tér 6., tel/fax: 37/311-697, tel: 37/301-564), a hatvani (3000 Hatvan, Kossuth tér 23., tel/fax: 37/341-051) fiókszerkesztőségben és a Hírlap ügynökségeinél, postautalványon és átutalással a következő pénzforgalmi jelzőszámra: K&H 10403507-35017327-00000000, valamint megrendelhető a kiadónál. Előfizetési díj egy hónapra 995 Ft, negyedévre 2985 Ft, fél évre 5970 R, egy évre 11940 Ft. Az árus példányok ára: 56 Ft. Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökségekhez munkanapon 8 órától 16 óráig távbeszélőn és a Heves Megyei Hírlap kiadójához a 36/513-646 távbeszélőszámon 8-16 óra között kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865-9109 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által Az újság a • • •panda szerkesztőségi rendszerrel készült megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Axel Springer-Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket. \ A MAATESZ tagja