Heves Megyei Hírlap, 2001. május (12. évfolyam, 101-126. szám)
2001-05-09 / 107. szám
4. OLDAL MEGYEI KÖRKÉP 2001. Május 9., szerda Debütál az Adáshiba Új amatőr művészeti társulat mutatkozik be „Leplezett rendőri népszámlálás” Lenkeys sikerek Eger Május 20-án új amatőr színjátszó csoport születésének lehet a közönség tanúja: ekkor lép fel először az egri közönség előtt a Megyei Művelődési Központban működő Adáshiba nevű csoport. Művészeti vezetői Balogh András és Nádasy Erika, a Gárdonyi Géza Színház művészei. Eger Az Adáshiba tagjai öt hónapos próbasorozat után mutatják meg először Májusi parádé című produkciójukban, mit is tanultak. Művészeti vezetőikkel a tervekről beszélgettünk.- Önkéntelenül is felvetődik, hogy a gyöngyösi Stúdió, vagy amit akartok mellett vagy helyett vezeted most az egri csoportot?- A Stúdió Tábi Tibor vezetésével működik tovább - feleli Balogh András -, s én csak vendégként segítem őket. Régóta gondolkodtunk azon, hogyan lehetne Egerben betölteni azt az űrt, amit Szabó János társulatának megszűnése okozott. A Megyei Művelődési Központ támogatásával és Nádasy Erika színművésznővel végül megtaláltuk a lehetőséget. Eredetileg harmincketten kezdtünk, s az öt hónap alatt kialakult az a 15 tagú stabil mag, amelyet a közönség vasárnap láthat majd. Ez a csoport egyaránt alkalmas prózai és zenés darabok játszására, habár az öt hónap arra volt elég, hogy az alapvető helyzet- gyakorlatokat, beszédtechnikát és a mozgást elsajátítsák, levetkőzzék egymás előtt a gátlásaikat, és egy jó kis közösség ková- csolódjon össze.- Mi lesz a folytatás?- November végére szeretnénk egy egész estés zenés produkciót színpadra állítani.-A te neved folyamatosan ösz- szekapcsolódik amatőr színjátszó csoportokéval. Milyen érzés generációkat nevelni?- Büszke vagyok rájuk. Az első csoportom a Forrás Szabadidő- központban működött, Varázsszínpad névvel, ma már apuka korú emberek köszönnek rám abból az időszakból. Jó érzés. Utána jött a gyöngyösi Stúdió, most pedig az egri Adáshiba.- Mit láthat vasárnap az egri közönség?- Egy olyan másfél órás összeállítást, amelyben szemezgetünk a színpadi műfajok között. Lesznek jelenetek, monológok, versek, sanzonok, kupiék, vásári komédiák, kabaréjelenetek. Ez a csoport azonban nem lezárt. Folyamatosan lehet továbbra is jelentkezni, hiszen az a célunk, hogy egy olyan 23-25 tagú stabil társulat jöjjön létre, amely alkalmas egész estés produkciók bemutatására. Nádasy Erikát eredetileg a zenei részek rendezésére, gyakorlására kérték fel, aztán menet közben fordult a kocka: gyakorol és próbákat mindent, amire a színpadon szükség lehet.- Nagyon izgalmas feladat a színpad másik oldalán lenni - említi Nádasy Erika. - Mi is tanulunk, tapasztalunk a fiatalokkal. Eredetileg azzal a céllal akartunk összejönni, hogy itt senki sem akar színész lenni, „csak” hasznosan szeretnénk tölteni az időnket. Hogy ennek a végeredménye sokkal több, annak csak örülni tudunlotÚgy érzem, az elmúlt öt hónap alatt mindenki megérezte, müyen nagy felelősség színpadra állni. Engem is meglepett, hogy ezek a fiatalok milyen gyorsan megtalálták a helyüket, ráéreztek a szerepjátszás lényegére. Az Adáshiba csoportot (nevüket ők találták ki, mondván, amikor a televízióban adáshiba volt, sokkal többen mentek el színházba) május 20-án 15 órától láthatja először az egri közönség Májusi parádé című vizsgaelőadásukkal. (SZUROMI) Hamis cigi bagóért Hatvan A városi rendőrkapitányság nyomozást folytat csalás bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja miatt a képen látható férfi ellen, aki az elmúlt hónapban Hatvanban, főként a Kossuth téren olyan különböző típusú Sopianae (Lights, Ultra Lights) és Symphonia cigaretta- a csomagokat adott el, % amelyekben cigaretta helyett annak méretére vagdosott hullámpapír-karton volt. A férfi 35-40 év körüli, kreol mon. bőrű, 150-160 cm magas, kövér ____ t estalkatú, kerek arcú. Haja barna, egyenes szálú, oldalt félrefésült. Fogazata hiányos, ezért beszéde hibás. Szájközéptől hosz- szabb szőkésbarna bajuszt viselt. Piros-sárga csíkos rafiából készült táskából árulta a hamis cigarettacsomagokat. Azon személyek jelentkezését várják, akik vásároltak a férfitól, vagy akiknek az illető eladásra kínált cigarettát: személyesen a Hatvani Rendőrkapitányságon vagy a 37/343-244-es telefonszáA T. Házban tegnap megyénk országgyűlési képviselője, dr. Fodor Gábor (SZDSZ) a belügyminiszterhez interpellált. „A rendőri erők leplezett közreműködésével folytatott népszámlálás körülményeiről” feltett kérdéseire várta a választ. Budapest A Pintér Sándorhoz intézett kérdések előtt a honatya a következőket mondta:- Az eddig nyüvánosságra került információk szerint a Köztársasági Őrezred parancsnoka által kijelölt 16-30 fő, rendőri mivoltát leplezve, népszámlálási feladatot látott el az úgynevezett védett személyeknél, s a lakóhelyük szerinti számlálókörzetben, azaz körzetenként 80-120 lakásban. A belügyminiszter által törvényes felhatalmazás nélkül e tárgyban kiadott utasítás és az arra épülő eljárás sérti a Magyar Köztársaság Alkotmányát, az emberi jogok és alapvető szabadságjogok védelméről, továbbá a személyes adatok védelméről és a rendőrségről szóló törvényt. Az ügy nyilvánosságra kerülése óta - hangsúlyozta Fodor Gábor - sem a belügyminiszter, sem az országos rendőrfőkapitány nem adott elfogadható választ arra, milyen felhatalmazás alapján, milyen célból és megfontolásból, milyen mérlegelés után döntöttek a népszámlálás e sajátos módja mellett. Mindezek alapján a következő kérdéseket tette fel Fodor a miniszternek: Milyen biztonsági okok és sajátosságok indokolták a különleges eljárást? Mi indokolta, hogy a védett személyek - az egyébként is védett otthonukban vagy rezidenciájukon - ne fogadhassák a hivatalosan megbízott számlálót ? Ha a védett személyeknek bármely okból nem állt módjukban fogadni a számlálót, miért nem élhetett azzal a mindenki számára nyitva álló lehetőséggel, hogy maga tölti ki és adja le népszámlálási ívét? Tudnak-e a védett személyek arról, hogy az őket felkereső népszámlálók valójában az őrezred tagjai? Az őrezred e feladatra való kirendeléséről kik kaptak tájékoztatást? Az éríntett - de nem védett - személyek miért nem kaphattak tájékoztatást arról, hogy az őket felkereső számláló egyéb, biztonsági feladatokat is ellát? Milyen minőségében számlálóbiztos az a rendőr, akit a feladat végzésére a főnöke rendel ki? Ez esetben vonatkozik rá a szolgálati törvény? A feladat elvégzése után kinek ad jelentést? Kontrát Károly, a tárca államtitkára válaszában hangsúlyozta: a népszámlás törvényes, sikeres és eredményes volt. A védett személyekkel kapcsolatos minden információ államtitoknak minősül, ezért ezekkel az adatokkal csak olyan személyek foglalkozhatnak, akik erre hivatottak. A védett személyek összeírásával kapcsolatos tennivalókról a belügyminiszter nyilvános utasításban rendelkezett, ami 2001. január 19-én látott napvilágot. Fodor Gábor a választ nem fogadta el Véleménye szerint a belügyi tárca nem cáfolta a módszer törvénysértő voltát. A Ház többsége a képviselővel szemben megnyugtatónak találta az államtitkár által elmondottakat. ■ Tulajdont kaphat a főiskola? A megyeszékhelyen működő Eszterházy Károly Főiskola továbbra is ingyenesen használhatja az Egészségház utcai, eredetileg, a rendszerváltás előtt még az állampárt, az MSZMP oktatási központjának céljait szolgáló, úgynevezett „B” épületet. Eger Az ingatlan csaknem felének - 3347/6964 tulajdoni hányadának - tulajdonjoga Egert illeti. A városi közgyűlés ezzel kapcsolatos, a napokban született döntésével összefüggésben dr. Nagy Imre polgármester lapunk érdeklődésére elmondta azt is: idén szeptemberig előkészítik az oktatási intézmény és az önkormányzat új együttműködési megállapodását. Nem kizárt, hogy a későbbiekben, a főiskola bővítésével a város a saját tulajdoni hányadát is átadja majd az intézménynek. Az akkori városi tanács és a hajdani nevén Ho Si Minit Tanárképző Főiskola 1990. június elsején egyezett meg abban, hogy megosztják az Egészségház utca 4. szám alatti épület kezelői jogát. A dokumentum egyik pontja szerint arneny- nyiben a főiskolán egyetemi kar létesül, vagy a főiskola egyetemmé válik, onnantól számítva egy éven belül a teljes épületet megkapja az oktatási intézmény. Erre hivatkozva az elmúlt években a teljes átadást többször is visszautasította a város. Ugyanakkor az utóbbi tíz esztendőben a főiskola hallgatói létszáma közel a háromszorosára emelkedett, tavaly összességében megközelítette a kilencezret. A polgármester kérdésünkre hangsúlyozta: a legutóbbi önkormányzati ülésen meghozott döntés előtt nem értékeltették fel az érintett - kiváló belvárosi fekvése miatt bizonyára óriási, több száz müliós értékű - ingatlant. A használattal járó költségek és a felújítási munkákkal kapcsolatos kiadások továbbra is a főiskolát terhelik. Az épület más irányú hasznosítását nem tervezik. Összefogás: leülnek a pártokkal Heves megye Egyebek mellett az MSZP megyei elnökségének kezdeményezésére létrejött találkozón elhangzottakat is értékelte legutóbbi ülésén az Összefogás Heves Megyéért Egyesület elnöksége. Mint arról a politikai szervezet elnöke, dr. Jakab István lapunknak beszámolt, a grémium megállapodott abban, hogy az Összefogás más párt részéről érkező hasonló kérésnek, ajánlatnak is eleget fog tenni. E tárgyalások alapja azonban csak az olyan későbbi esetleges együttműködés lehet, amely biztosítja a helyi önkormányzatok érdekérvényesítését, az Összefogás és a helyi önkormányzatok választott tisztségviselőinek támogatását. Ugyancsak szó esett arról, hogy az egyesület - új területfelelősi rendszerrel és megújult területi beosztással - szorosabbá kívánja fűzni az önkormányzati kapcsolatokat, míg a Harmadik Oldal Magyarországért megyei csoportjával együttműködve segítséget ajánl az országgyűlési képviselőjelöltek áüításához, az esetleges megyei lista kialakításához. Az elnökség részletesen foglalkozott a közterületeken álló villanyoszlopok, •egyéb építmények, műtárgyak után járó kártalanítás rendkívül kényes kérdésével is. Úgy döntöttek, hogy - figyelemmel a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének intézkedéseire - az önkormányzatok többségének felhatalmazása alapján tárgyalásokat kezdeményez a regionális szolgáltatókkal, s szinkronba igyekszik hozni az e téren megjelenő érdekeket. _________________________________l-NEl Siker eket hozott a tavasz a Lenkey János Általános Iskola tanulóinak. A Curie kömyezetismereti verseny országos döntőjébe jutott a Pfajf Henrik, Vörös Tamás, Szerdahelyi Bence alkotta hatodik osztályos csapat. A Herman Ottó biológiai verseny megyei döntőjén 6. helyezést ért el Szeniczey László, az iskola 8. osztályos tanulója. A Kaán Károly kömyezetismereti és környezetvédelmi verseny megyei döntőjén Jacsó Ádám ötödikes tanuló az 5. helyet szerezte meg. A Bókay Árpád biológiai verseny országos döntőjében pedig Szeniczey László ötödik helyen végzett. Valamennyiük felkészítő taná- ra Siposné Tóth Edit volt. ■ Állásbörze Gyöngyös A Heves Megyei Munkaügyi Központ gyöngyösi kirendeltsége csütörtökön képzési és áJlásbörzét rendez a Mátra Művelődési Központban 9 és 12.30 óra között. Számos képzési és munkalehetőség kínálatával várják az érdeklődőket, akik megismerkedhetnek a családsegítő és gyermekjóléti szolgálat tevékenységével is. A kereskedelmi és iparkamara jóvoltából tájékozódhatnak a vállalkozási lehetőségekről. Az előtérben a rendezvény alatt számítógépes tanácsadással is szolgálnak, több ipari munkáltató is bemutatkozik. _______n Ezüstidő Eger A Városi Televízió magazinműsora, az „Ezüstidő” csütörtökön 18.30-tól új műsorral jelentkezik. Visszatekintenek az Egri Csillagok Népdalkor múltjára az alapító tagokkal, Eged Józsefnével és Vitai Sándorral készült beszélgetésben. Képernyőre kerül a nyugdíjasok anyák napi ünnepségéről forgatott film. A magazinban dr. Hanis Béla belgyógyász-kardiológus ad orvosi tanácsokat. A nézők 18.30 és 18.45 között a 419-999-es telefon- számon tehetik fel kérdéseiket. ■ Jancsó jön Eger A neves filmrendező, Jancsó Miklós lesz a liberális klub következő előadásának vendége a megyeszékhelyen. Az „Akinek filmtörvényt adott volna az Úr Pesten" című beszélgetés ma este hat órakor kezdődik a Dobos cukrászdában. A házigazda dr. Horuczi Csaba egri alpolgármester, a Szabad Demokraták Szövetségének városi elnöke. Fél Hét Hazatért a világ első űrturistája. Az amatőr csillaghajós baj nélkül megtért övéihez. Hasznosította magát, ételt osztott oda- fönn. Színes hír egy sötét világból. A végtelen fölparcellázása folytatódik.Egy ideje már nem kíséri a korábbi ámuló figyelem az űrkutatást, a világ egyéb látványosságok és borzongások után rohan. A lélekizgató rácso- dálkozás elmúlt. Maradtak tudástörmelékek, valószínűség- cseppek, ismeretforgácsok. Azt, hogy rajtunk kívül is van világ, sőt világok, régóta sejtettük. A bizonyságot viszont, hogy ez az odakint meglehetősen rideg, mostoha, kietlen és lélektelen: hallgatag, süket tér, az elmúlt ötven esztendő hozta el számunkra. Az űr a termékeny emberi gondolat nélkül, a fantázia, a kétség- beesés és kiszolgáltatottság lázas álmai, hitei, benépesítő ereje híján elég sivár. Nem Földközelben más, mint irdatlan kozmikus méretekben szétszóródott mérhetetlenül kicsiny anyag. Lebegő szemcsék, porhullás, ködök, távoli, pisla fények. S ennek örök átalakulásban lévő részei, mi. Csillaghajósok. Égből gyúrtak. Egylényegűek a világ- egyetemmel. így tán nem is oly nagy a csalódás, hogy az ég, mely a régi korok embere számára még megmaradt az illúzió, a beteljesült és elérhetetlen vágyak otthonának, kicsúszott a kezeink közül. A kutató, fürkész szellem rádöbbent, amit korábban is sejtett, de bevallani nem mert: a fejünk fölött feszülő boltozat nem emberséges, jóságos vagy mostoha, közömbös dolgaink, a földi dolgok és a kozmoszba kilépett ember iránt. Ember az űrben. Nincs abban semmi, ha a Holdat és az égboltot felparcellázzák, s a kalmárszellem előtt a határ a csillagos ég, mely már mindent kiárusított. Csak a tények tisztelete miatt: a magyar emberek többsége a kimutatások szerint nem nyaral, turistáskodik - horribile dictu -, a hatmilliárd földlakó elenyésző kisebbsége tud vakációra menni. Ember a Földön. Nem maradt sok választásunk így földközelben. Betölteni a saját, bennünk lélegző űrt. Végső dolgokkal: születéssel, halállal, egy jó viccel, tavaszi záporral, tormás virslivel. Egy élet is kevés rá. Amíg ki nem fordul talpunk alól végleg a szilárdnak hitt talaj.Legyen vigasz, hogy a csillagok nappal is odafönn vannak, a mi szemünk szokott el halovány fényüktől. A szociális tárca pályázatán nyert támogatás és önkormányzati pénz felhasználásával orvosi rendelőt alakítottak ki Egerben, a Családsegítő Intézet Kertész utcai Gondozóházában. Az ÁNTSZ engedélye után főállású háziorvos, ápolónő és korszerű berendezések szolgálják a gondozottak egészségét, akik a legutóbbi felmérés szerint százharmincán lehetnek. _________________________________________ _________ __________________________FOTÓ! GÁL GÁBOR K OVÁCS JÁNOS