Heves Megyei Hírlap, 2001. május (12. évfolyam, 101-126. szám)

2001-05-24 / 120. szám

4. OLDAL MEGYEI KÖRKÉP 2001. Május 24., csütörtök Molnár az elnök ___________ Hatvan Tis ztújító közgyűlést tartott ked­den este a Fidesz-MPP városi szervezete. Az eseményen a tag­ságon kívül jelen volt Szinyei András országgyűlési képviselő, Molnár Zsolt, a megyei iroda ve­zetője és ifjabb Oroián Sándor, a Fidelitas városi elnöke is. A jelenlévők egyhangú szava­zással ismét elnökké választották Molnár József Ferencet, aki 1998 február óta tölti be ezt a tisztsé­get. A négy alelnök dr. Salomváry László, Tóth Zsolt, Lestyán Ba­lázs és Wébel Károly lett. Molnár lapunknak elmondta: örül, hogy a tagság a megválasztá­sával megerősítette, miszerint az általa képviselt irányvonal valódi alternatívát kínál azoknak, akik polgárbarát, fejlődésre is képes városban szeretnének élni. i-ó) Ünnepelnek Zagyvaszántó A településen május 25-étől há­romnapos ünnepséggel emlé­keznek meg a millenniumról. A rendezvénysorozat pénteken gyermeknapi programokkal kezdődik, szombaton pedig kis­pályás focibajnoksággal, főző­versennyel és kulturális műsor­ral folytatódik. Este 8 órától bál várja a táncos lábúakat, majd tű­zijáték következik. Ugyanezen a napon rendezik meg a környék legerősebb embereinek verse­nyét is, miközben kiállítások so­ra várja az érdeklődőket. Május 27-én, vasárnap 10 óra­kor az emlékparkban tábori mi­sét celebrálnak. Ennek kereté­ben adja át Simicskó István, a Miniszterelnöki Hivatal államtit­kára a millenniumi zászlót, Sós Tamás, a Heves Megyei Köz­gyűlés elnöke pedig a megye ju­bileumi zászlaját._______ ■ J ubileumi koncert Hatvan A Chamber Art Voices kisegyüt­tes öt éve alakult a Zagyva-parti városban. A formációnak Mezei Rita zongoraművész és Szabó Krisztina énekművész a tagja. Az eltelt időszakban a duó széles körű repertoárt alakított ki a ka­marazene és a szóló műfaj terü­letén. A kisegyüttes többek kö­zött Hollandiában, Ausztriában, Németországban, Svájcban és Olaszországban turnézott nagy sikerrel, és gyakori meghívottjai a hazai koncertpódiumoknak is. Megalakulásának 5. évfordu­lója alkalmából a Chamber Art Voices pénteken este fél héttől a Grassalkovich Művelődési Köz­pont barokk termében ünnepi koncerttel lép a publikum elé. Az est programjában Strauss, Pozzoli, Dvorák, Bartók és Verdi művei szerepelnek. u. z. w.i Robbantás után sötétség Az elosztószekrényekbe éghető folyadékot locsolhattak A villamos elosztószekrények egyike a falból is kiszakadt, a kábelkötegek pedig csonkig égtek. A megyeszékhely köz­pontjában mintegy ötven csa­ládnál aludt ki a fény. Eger- Ilyen súlyos üzemzavar a közel­múltban nem volt nálunk - mond­ja Gazsó Imre, az ÉMÁSZ üzemve­zetője. - Az eredményt látva a rendőrséghez fordultunk, mert az a feltételezésünk, hogy ezt valaki vagy valakik szándékosan követ­ték el. A párját ritkító áramkimaradás szerda éjjel, két óra után jelentke­zett. A Hatvani kapu tér körzeté­ben megszűnt az áramszolgálta­tás. A szakember az okokról el­mondta:- A villamos elosztószekrények­be éghető folyadékot locsolhattak, mire az berobbant. Az egyik ilyen szinte féüg kifordult a falból. A rob­banás hatására a benne található kábelek csonkig égtek. A rongálás kijavítása néhány napot is igénybe vehet. A lakók számára azonban a házak homlokzatán futó ideigle­nes, úgynevezett ellátóvezetéken keresztül biztosítják az áramot. Tegnap délelőtt, amikor a vil­lanyszerelők a lehetséges megol­dási lehetőségeket vették szám­ba, újabb meghibásodás lépett fel. A Telekessy utcai transzfor­mátor ugyanis az átterhelést nem bírta el. A két üzemzavar teljes felszámolásán tegnap az ÉMÁSZ dolgozói nagy erőkkel dolgoztak. Az áramellátás zavartalanságát ideiglenes módon biztosítják, de a leégett kábelhálózat kicserélé­se, kiépítése, a kor színvonalának jobban megfelelő szakaszolása néhány munkanapot biztos igénybe vesz. _________________________(>•*.) B emutatni a sikereket A határ menti roma együttműködésről A Kárpátok Alapítvány kitüntetett feladatának tekinti a helyi demok­rácia és a civil társadalom fejleszté­sét, a határokon átnyúló, valamint a társadalom különböző szektorai közötti együttműködés ösztönzé­sét. Ennek megfelelően segíti a ci- vü szervezeteket, valamint a helyi önkormányzatokat a helyi és regi­onális szinten adódó feladatok megoldásában. A Kárpátok Eurorégió területén közel kétmillió roma él; jelentős hányaduk emberhez méltatlan kö­rülmények között. Az utóbbi évek­ben az alapítvány több olyan prog­ramot hirdetett meg, melyek támo­gatottjai között roma projektek is jelen voltak. Ennék okán a Kárpá­tok Alapítvány konferenciát szer­vez Egerben május 26-27. között, melynek címe: Határ menü roma együttműködés a Kárpátok Eurorégióban. A tanácskozásnak a Hotel Korona ad otthont. A konferencia célja azoknak a kezdeményezéseknek a bemutatá­sa, melyek főszereplői a térségek­ben élő romák, s amelyek sikeres­ségük folytán lényegesen befolyá­solták az adott roma közösség éle­tét, elősegítették megmaradásukat, boldogulásukat lakóhelyükön. az égben és a földön (Folytatás az 1. oldalról) Az ötlet kapcsán azonban számos, a mindennapi gyakorlatot érintő felvetés fogalmazódik meg: ki ve­zesse a nyilvántartást, hogyan tör­ténjen az értesítés, kinek a köteles­sége és felelőssége lesz a bejelen­tés, és a születési és halálozási anyakönyvi adatokat is az új mó­don fogják-e kezelni. Mint meg­tudtuk, Egerben például évente 350-400 polgári házasság köttetik, s eddig nem volt kifogás a polgári házasság és az anyakönyvvezetők által megtartott esketések ellen. Egy családjoggal foglalkozó jo­gász szerint a jogi környezet alapos átgondolása és esetleges módosítása után lehet csak bevezetni a kizáróla­gos egyházi házasságot, ugyanis a mai magyar szabályozás szerint a polgári jog és a Ptk. az irányadó a családi-vagyoni vitákban és válás esetén, nem pedig az ettől elkülönü­lő, az érintett egyházra érvényes sa­játos egyházjogi keretek a perdöntő­ek. Ráadásul a jog így az esketést végzőt a feladat mellett egyfajta hi­vatalos állami tisztséggel, jogosít­vánnyal is felruházná, ami nem kife­jezetten az állam és egyház elkülö­nítése felé mutat. Az egyházak tekintetében is sokszínű a kép. A legnagyobb ha­zai történelmi egyház, a katoliku­sok esetében például nincs válás, azaz egyszer lehet pap előtt házas­ságot kötni, igaz, utána még bárki annyi polgári esküvőt tarthat (és persze válhat is), amennyit csak akar. Egyes protestáns egyházak­nál csak megáldják a párokat, az egyháztagok tág körének van erre jogosítványa, és válni is lehet. Van­nak történelmi kisegyházak és egyéb, itthon újnak számító, nem a történelmiek közé sorolt kisegy­házak is. Ezek között Egerben mű­ködik például a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége tíz hazai központjának egyike. Kér­dés, ők vajon eskethetnének-e hi­vatalosan, és miként. Az Egri Érseki Hivatal titkársá­gán azt a felvilágosítást kaptuk, hogy számos médium kereste már ez ügyben dr. Seregély Istvánt, ám az egri érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöke a sajtóban megjelent felvetéseken kívül sem­mi egyebet nem tud a kezdemé­nyezésről, s „pletykaszintű hírek­kel nem foglalkozik”. Az elmúlt évek számainak megfelelően ta­valy az egri katolikus templomok­ban összesen 137 pár fogadott örök hűséget egymásnak, míg egy évvel előtte 139 katolikus esketés volt a megyeszékhelyen. A Bazili­ka a legnépszerűbb, ahol a boldo­gító igenek mintegy háromnegye­de elhangzik: 2000-ben 103,1999- ben 92 esküvőt tartottak itt. Az egyik legkisebb történelmi egyház, az evangélikusok egri lel­késze, Aklan B. Sándor elmondta, hogy az esélyegyenlőség alapján helyesnek tartja a kezdeménye­zést, azzal a feltétellel, hogy az anyakönyvvezetés továbbra is ma­radjon állami feladat. „Fölösleges a kettősség. Aki akar, egyházit, aki akar, államit választ. Legyen alter­natíva” - fogalmazott a lelkész, aki szerint ez segíthet a néha sablonos polgári házasságkötések megújítá­sában is. Egerben évi 3-4 evangé­likus esküvőre kerül sor, esküvel és fogadalommal a párok részéről. Az evangélikusoknál létezik válás, melynek alapja a bűnbocsánat, a hibák beismerése. ikji Nem lesz rekord gabonából Agrárkamara: pénzhiányban szenved a mezőgazdaság Az elmúlt évben az új kamarai törvény szelle­mében tartottak tisztújítást - hangsúlyozta Szabó József, a megyei Agrárkamara titkára. Mint hozzáfűzte: az új alapszabályt fogadták el a működésre. Heves megye A gazdasági köztestület dr. Magda Sándor elnök vezetésével a Szent István Egyetem gyöngyösi főiskolai karán tartotta éves küldöttgyűlését, ahol értékelték a múlt évi eredményeket. A meg­változott helyzetben a kamara takarékosan, az előirányzott 23 millió forintból gazdálkodott. Ezt folytatják az idén is, miután a küldöttgyűlés elfogadta a 18 millió forintos költségvetést. Eb­ben az évben bővítik szolgáltatásaikat. Még töb­bet tesznek a kamarai tagoknak az uniós csat­lakozásra való felkészítéséért. Segítik a pályá­zatok, a hitelkérelmek elkészítését, és adóta­nácsadást is tartanak. Emellett támogatást nyújtanak a táblatörzskönyvek számítógépes nyilvántartásának bevezetéséhez. Á küldöttközgyűlésen szó esett a mezőgazda­ság jelenlegi nehéz helyzetéről is. Mint elhang­zott, bár gabonafélékből biztatóak a kilátások, de nem várhatók rekordok a terméseredmé­nyekben, mint azt a kereskedők, a felvásárlók hangoztatják. A termelők a kedvezőtlen pénz­ügyi helyzetük miatt a tavaly őszi vetéskor nem tudtak elegendő mennyiségű alapműtrágyát vá­sárolni. Az anyagi helyzetük azóta sem javult. Az idei agrártámogatások összege is alatta ma- rad az igényeknek. ____________<m. k.i S ZDSZ: régi-új jelöltek ___Heves megye A megyei országgyűlési választó- kerületekben várhatóan ugyan­azok a jelöltek indulnak jövő ta­vasszal a Szabad Demokraták Szö­vetsége színeiben, akik az előző, 1998-as választáskor is megméret­ték magukat - tudtuk meg dr. Ba­jusz Imre megyei pártelnöktől an­nak a most nyilvánosságra került hímek a kapcsán, amely szerint or­szágosan az SZDSZ-jelöltek há­romnegyede már ismert. Bajusz el­mondta: egyelőre csak előzetes be­szélgetések zajlottak, a jelölés a he­lyi pártszervezetek dolga lesz, de nagy meglepetésekre nem lehet számítani. Bizonyosan ringbe száll a gyöngyösi körzetben dr. Fodor Gábor országos ügyvivő, honatya. Egerben dr. Horuczi Csaba alpol­gármester, helyi pártelnök, a hatva­ni választókerületben dr. Bajusz Imre, Füzesabonyban dr. Puha Sándor volt képviselő, a hevesi körzetben Somlai György ludasi polgármester indulása valószínű­síthető. Az még bizonytalan, hogy a pétervásárai kerület SZDSZ-je- löltje ismét Kocsa Erika lesz-e. „Nyitott pincék”: sötét a kép (Folytatás az 1. oldalról) Ezzel szemben az egri borvidéken alig néhányan állják majd a sarat a június 2. és 4. közötti programso­rozatban: Noszvajon a Mágnás Borok Háza, ahol 4-én gálavacso­rát rendeznek, ugyanitt a Thummerer-pincészet, Egerben pedig a szépasszony-völgyi Balla- pincészet, az István-pince és a Gál- pincészet. (A Mátraalján a nagyrédei Szőlőskert Rt. és a gyöngyöstarjáni Ludányi-pince várja a bortúrázókat.)Szintén ár­nyékot vet az idei rendezvényso­rozatra az a tény, hogy az eredeti­leg meghirdetettekkel szemben el­marad az Egri Borok Gyertyás Há­zának megnyitója az épület elhú­zódó rekonstrukciós munkálatai miatt, arra a hegybíró szerint az „Egri Bikavér ünnepe Szent Donát napján" programjai között kerül­het sor július 5. és 8. között. Ha­sonlóan csúszik az Egri Borkalauz 2001. és az Egri Borát térkép mos­tanra tervezett bemutatója az Ag­rármarketing Centrum támogatá­sának késése miatt. (kühne) Vállalkozók a szakképzésért _________Heves megye Az idei és a következő évre 140 millió forint támogatáshoz juthat­nak szűkebb hazánkban a vállal­kozók, a felsőoktatási intézmé­nyek és a szakközépiskolák a kép­zés feltételeinek javítására - mondta lapunknak Molnár Zoltánné, az OKÉV keretében működő megyei szakképzési bi­zottság soros elnöke. Ehhez pá­lyázat útján juthatnak hozzá. A vállalkozók június 8-ig ad­hatják be igényeiket a vissza nem térítendő támogatásra. Olyan esz­közöket, berendezéseket vásárol­hatnak, amelyekkel a szakmun­kástanulók gyakorlati képzését segítik elő. Ennek feltétele, hogy a vállal­kozó alkalmazottat is foglalkoz­tasson, mert így válik kötelezet­té arra, hogy befizessen a Szak­képzési Alapba. A legkisebb tá­mogatási összeg hárommillió fo­rint lehet. Ez alól kivételt jelent, ha valaki vállalja a gesztori sze­repet. Ilyen módon három vál­lalkozó egy-egy millió forintra is pályázhat. Állami kézben, biztosan Gyöngyös A krém ünnepe: múlt cukormázzal Eger Szakítani szeretnénk a hagyomá­nyokkal, legalábbis abban a te­kintetben, hogy mai ügyféltalálko­zónk nem kizárólag és elsősorban rólunk szól, hanem olyan témák­ról is, amelyeket a mindennapi munka során nem biztos, hogy módunkban áll megvitatni - mondta a Konzumbank vezér­igazgató-helyettese, dr. Arató Krisztina a pénzintézet gyöngyösi rendezvényén. A Mátra Szállóban megrendezett találkozón termé­szetesen az ügyfelek mindezekkel együtt is megismerkedhettek a pénzintézet kínálatával, amelyek­ről szólva a vezérigazgató-helyet­tes asszony elmondta: elsősorban a kis- és középvállalkozásokat igyekeznek segíteni, de az utóbbi időszakban téljeskörűvé szélesítet­ték a lakossági ügyfeleknek szánt termékek körét is. Azt is hozzátet­te: a Konzumbank üzleti stratégiá­ját meghatározza az a tény, hogy állami tulajdonú pénzintézetről van szó, ám ennek összes előnyé­vel és hátrányával együtt sikerült a magánkézben lévő kereskedel­mi bankokkal versenyezve is megtalálni a megfelelő piacot. A program további részében a Concorde Rt. munkatársai tartot­tak előadást a hazai befektetési pi­ac jellemzőiről, illetve a magyar gazdaság helyzetéről, rövid távon várható alakulásáról. Ennek kap­csán többek között elhangzott: tarthatónak tűnik a GDP 5 száza­lékos növekedése, s az elemzők inkább külső, mint belső veszély- források lehetséges negatív hatá­saival számolnak. Kimondottan előnyös lépésnek ítélték a forint árfolyamsáv-szélesítését, amely nagyban hozzájárulhat az infláció csökkentéséhez. A piacgazdaság szárba szökkené­se óta ritkán látott hosszú sor kí­gyózott a reggeli főutcán. A sor­ban állók zömének ugyanakkor saját élmény híján csupán ködös elbeszélések alapján lehettek el­képzelései a hiánygazdaság első számú megjelenési formájáról. Lévén a várakozók zömét elsősor­ban az állóképes fiatal korosztály, diákok, gyermekeiket pásztoroló kismamák, vihogó bakfisok alkot­ták, s közibük inkább elvétve ve­gyült csak egy-egy érett, az élet hányattatásaiban sokat tűrt, ta­pasztalt idősebb arc. Akiknek persze sokkal többet mondhatott az elmúlt 35 év, hisz a cukrászda 35 éves múltját 35 év­vel ezelőtti áraival tette emlékeze­tessé. Bizony, cukrászdaidő: 1966, táncdalfesztivál, tíz évvel ötven­hat után, Kékes tévé, lámpaoltá- sos szavazás, táskarádió, készül az új gazdasági mechanizmus, KISZ, pol-beat dalok, Gerillák együttes, Vámos Miklós szövegé­vel, s a korszak nagy kérdése: Ki ölte meg Kennedyt? (ezt egyéb­ként még ma sem tudni - egyebet sem -, ezen a téren tehát a helyzet változatlan), örökzöldek, Beatles, Illés, Metro, Omega, Kiváló Dolgo­zó, „mezítlábas” Kossuth és Mun­kás, népi ellenőrzés, munkásőr­ség, üveges tej. Mindez két órára megédesült emlékké változott, hisz a kínált ínyességeknek csak az ára volt múltidéző, a minősége koránt­sem. Mint Konkoly Györgyrié, a Dobos cukrászda tulajdonos-üz­letvezetője lapunknak elmondta: legnépszerűbbnek a háromforin­tos krémes és az ötforintos - drá­ga a túró! - Rákóczi-túrós bizo­nyult, de a többit is vitték, mint a cukrot. Pontosabban vitték volna, jöttek bőrönddel, táskával, százas rendeléssel, ám a meghívás hely­színi vendéglátásra szólt. Akadt viszont, aki valóban készült: 20 krémest rendelt négy tényérra. Mindez a számok nyelvén: két­ezer darab, 13 féle akciós süte­mény készült és fogyott el két óra alatt, délelőtt 10 és 12 között, több százan jutottak édes élményhez, 30 fő volt talpon, szolgált ki az üz­letben. Legolcsóbb - egy forint - az aprósütemény, a linzer és az is­ler volt, „legdrágábban”, hat forin­tért pedig a tortákhoz - dobos, csoki, rokokó, citrom - lehetett hozzájutni. __________________________fiúi

Next

/
Oldalképek
Tartalom