Heves Megyei Hírlap, 2001. május (12. évfolyam, 101-126. szám)

2001-05-18 / 115. szám

I 2001. Május 18., péntek M E G Y E I 5. OLDAL K O R K E P Indok New York egyik jó hírű iskolájá­ban az idén nem rendeztek anyák napi ünnepséget. Az igaz­gatónő alapos megfontolás után írásban indokolta a döntését: „Azért marad el a ceremónia, hogy ne sérüljön a homoszexuális párok gyermekeinek lelkivilága. ” Cindy Sámsonnak vélhetően József Attila Kései siratójának hi­bás fordítása adhatta az écát: „... kit apa szült, mind csalódik vé­gÜl". ____________________________INÉ-ZI) B EMUTATKOZÁS. Településről településre sorozatunkból szom­baton Detk községet ismerhetik meg. Olvashatnak egyebek mel­lett a falu ezernyi tervéről, cser­készeiről, s arról, hogy itt nem­csak a diák, hanem a tanár is to­vább tanul. ÁLLOMÁNYGYŰLÉS. Az egy kori Lenkey János Honvéd Kö­zépiskola és Kollégium a honvé­delem napja alkalmából ünnepi állománygyűlést tart ma délelőtt 10 órától az egri Kossuth Zsuzsa Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégiumban. A rendezvényen átadják a BEOSZ támogatásával kiépített kollégiumi rádiót. TÁNCHÁZ. Ma este 7 órától az egri Megyei Művelődési Köz­pontban a Berkó zenekar húzza a talpalávalót a Kerekes táncház­ban. A táncokat Várkonyi Tekla és Borsi Csaba tanítja. VERSENY. Az ORFK Országos Baleset-megelőzési Bizottsága a gyermekek helyes közlekedésre nevelése céljából az idén is meg­hirdette az általános iskolások részére a Kerékpáros Iskola-ku­pa felmenő rendszerű verse­nyét. A megyei döntőt holnap délelőtt 10 órától tartják a me­gyei rendőr-főkapitányságon. VIZSGAELŐADÁS. Az egri Adáshiba színjátszó csoport va­sárnap 15 órától mutatja be a Májusi parádé című vizsgaelő­adását. A produkció a Megyei Művelődési Központ dísztermé­ben látható. A közönség soraiba azokat a 14 év feletti érdeklődő­ket is várják, akik a későbbiek­ben szívesen bekapcsolódnának a színtársulat munkájába. Az Adáshiba tanárai: Nádasi Erika és Balogh András színművészek és Kiss Zoltán zenetanár. KIÁLLÍTÁS. Jámbor Julianna festményeiből nyílik tárlat hétfőn 16 órakor Füzesabony­ban, a Művelődési Központ Kistermében. NÉVVÁLASZTÁS. Molnár V. József Az emberélet szentsége cí­mű rendezvénysorozata követ­kező előadása hétfőn 17.30 óra­kor kezdődik az egn MDF-szék- házban. Ez alkalommal a névvá­lasztás hagyományairól beszél hallgatóságának az előadó. Gyárigazgatótól a takarítónőig Több mint négyszáz állást ajánlottak a börzén Telt ház volt a munkaügyi központ állásbör­zéjén, melyen nemcsak a helyi, hanem a na­pi bejárással elérhető cégek is képviseltették magukat. A gyárigazgatótól a kapusig szinte minden beosztásra kerestek alkalmazottat. Hatvan A reggeli nyitáskor pillanatok alatt megtelt a me­gyei munkaügyi központ helyi kirendeltségének aulája, ahol egész délelőtt állásbörzére várták az érdeklődőket. Kerekes Csaba kirendeltségvezető elmondta, hogy nemcsak a helyi és a város köz­vetlen közelében működő gazdasági egységek küldték el képviselőiket, hanem a gyöngyösi, jász­berényi és gödöllői cégek is. Ez utóbbiak arra szá­mítanak, hogy a hozzájuk beállók vállalják majd a napi bejárást. A börzén összesen 450 álláshelyet ajánlottak az érdeklődőknek. A gyárigazgatótól a takarítónőig szinte minden beosztásra kerestek je­lentkezőt. Az állások mintegy 60 százalékára beta­nított munkásokat vártak, míg az ajánlatok 30 százaléka szakmunkára, 10 százaléka pedig szel­lemi munkára szólt. A kirendeltségvezetőtől megtudtuk, hogy a városban és a környező 12 településen össze­sen 2242 regisztrált munkanélküli van. Az ará­nyukat jelző ráta 9,75 százalék, s ez a megyei átlag alatt van. A 21 éves Lelkes Andrea hatvani, két éve vég­zett mérlegképes könyvelő, s jelenleg a gyön­gyösi főiskola közgazdasági szakát végzi. Ko­rábban el is helyezkedett egy helyi vállalatnál, ám nem bírta a főnöke diktatórikus stílusát, és kilépett. Az év eleje óta próbál munkát találni, de eddig nem sikerült, mivel a cégek nem szíve­sen vesznek fel levelező tagozatos főiskolást. Most viszont reménykedik, mert biztató ajánla­tot kapott. A Hortról érkezett Pataki Éva vállalkozóként szeretne dolgozni, ezért a megyei kereskedelmi és iparkamam által megrendezett fórumon a lehető­ségekről tájékozódott. Kozsa László családosán jött Ecsédről, mivel felesége is munkát keres. A szerszámkészítő férj művezetőként dolgozott, ám megszűnt a munkahelye. Bár még csak 44 éves, de úgy tapasztalta, hogy a cégek elsősorban fiata­labbakat alkalmaznak. A felesége adminisztrátor volt. Ők is több cégnél érdeklődtek. A börzenapon a Szivárvány Szociális Szolgálat munkatársai a halmozottan hátrányos helyzetű­eknek nyújtottak segítséget az állásajánlatok bön­gészésében. A déli záráskor kiderült, hogy sokan regisztrál­tatták magukat, de hogy végül is hány embert vesznek fel, az majd néhány hét múlva derül ki, miután az érintett cégek minden ajánlkozóval el­beszélgettek__________________________(T.Z.M.I Nesze semmi, és illúziók (Folytatás az 1. oldalról) Bár többen hangsúlyozták, hogy nem szeretnék etnikai kérdésként kezelni a Duránda ügyét, a kiala­kult vitában Murzsa Attila szüksé­gesnek tartotta megjegyezni: min­den politikusnak felelőssége, hogy az uszítást vagy a megoldás keresd sét választja-e. A képviselők közül többen köszönetét mondtak dr. Fridiik József rendőrkapitánynak, amiért a fórumot követően az egyenruhások határozott és kon­centrált fellépése tapasztalható a területen. A testület végül elfogad­ta az előterjesztést, amely a beve­zetett és bevezetendő szigorú in­tézkedéseket, illetve a terület fej­lesztésének kérdéseit és ütemezé­sét taglalja. Még ezt megelőzően zárt ülé­sen határoztak a Gyöngyös Város Érdemes Pedagógusa cím idei ki­tüntetettjeiről. A pedagógusnapon Kárpáti Istvánná tanár, valamint dr. Komiéi Károlyné és Molnár Lászlóné óvodapedagógus veheti majd át az elismerést. Ugyancsak zárt ajtók mögött fo­gadták el a Patina Rt. és a Város- gondozási Rt. gazdálkodásáról és üzleti tervéről szóló előterjesztése­ket. A Városi Televízió Kht. igazga­tóját viszont 2001-re szóló új üzleti terv készítésére kötelezték. A zárt ülésen történtekkel összefüggés­ben visszavonták az ügyvezető dí­jazásának emelésére szóló javasla­tot. A tanácskozáson elhangzottak­kal kapcsolatban lapunk kérdésére Szabó Gyula polgármester el­mondta: a televízió a saját tőkéjé­nek kétharmadát elveszítette, így a tulajdonosnak mindenképpen lé­péseket kell tennie.- Hangsúlyozom, hogy nem rö­vid idő alatt alakult ki a jelenlegi helyzet, s azt sem lehet egyértelmű­en kijelenteni, hogy a jelenlegi veze­tés hibájából, helytelen gazdálko­dásából erednek a problémák - tet­te hozzá a polgármester. A város­ban keringő hírekre alapozott kér­désünkre azt is elmondta: személyi kérdések is szóba kerültek, ám az igazgató távollétében erről nem volt érdemes részletesen tárgyalni, más­részt óvakodni szeretnének esetle­ges elhamarkodott döntésektől. A televízió ügyét egy hónap múlva is­mét napirendre tűzik. Elfogadták az Egressy Béni Álta­lános Iskola tevékenységéről szóló beszámolót, s határoztak arról, hogy egyetértenek a tartósan mun­kanélküliek elhelyezkedését segítő Rátalálás program célkitűzéseivel. Ennek jegyében a Maatwerk Ma­gyarország Munkaközvetítő és Ok­tató Kft. rendelkezésére bocsáta­nak egy helyiségegyüttest. Egyben arról is döntöttek, hogy az Orszá­gos Foglalkoztatási Alap támogatá­sával megvalósuló programba a város környéki településeket is cél­szerű lesz bevonni. Ingyen látható szépségek Heves megye A múzeumi vüágnap alkalmából ma belépőjegy nélkül tekinthetők meg a Heves Megyei Múzeumi Szervezet kiállításai. Egerben Heves megye és a vá­ros 18-19. századi életét ismerhe­tik meg alaposabban. A megyehá­za udvarán az úszó- és vízilabda- sport története látható. Tárt kapu­val fogadja a kíváncsiakat a Palóc Népművészeti Kiállítás (Dobó tér), a Telekessy Patikamúzeum (Széchenyi u. 14.) és a Gárdonyi Géza Emlékmúzeum is (Gárdo­nyi-ház) 9-től 17 óráig. Az egri várban található múzeumi kiállí­tások sétajeggyel tekinthetők meg ezen a napon. A gyöngyösi Mátra Múzeum­ban -a-fenti időszakban - a Mát­ra, a Gyöngyösi évszázadok, vala­mint A vadászat és a vadgazdál­kodás története című kiállítás lá­togatható. Hatvanban a Honfoglalás cí­mű időszaki kiállítás várja az érdeklődőket 10 és 16 óra kö­zött. Hevesen a város történetének állandó tárlata ma 10-től 14 órá­ig nézhető meg. Kisnánán a várromot és a né­pi műemléket ajánlják a kirándu­lók figyelmébe 9 és 17 óra kö­zött. Párádon a Palóc-ház ugyan­csak 9-től 17 óráig fogadja ma in- gyenesen a látogatókat. _______■ N EGYESSY ZITA A pogácsa A négyezer jelentkező közül csupán kétszáz­nyolcvannak volt akkora szerencséje, hogy teg­nap személyesen találkozhatott Orbán Viktor miniszterelnökkel A kormányfő immár má­sodik alkalommal rendezett nyűt napot. Miután a látogatók megte­kintették az Országházat, bebocsáttatást nyertek a kevesek által megközelíthető dolgozószobába A zárt ajtó mögött aztán olyan titkok tudói lettek, amelyek min­den bizonnyal egy életre nyomot hagynak bennük. Kiderült egye­bek mellett az, hogy az eredeti pompájukban látható történelmi bú­tordarabok közül az ülőgamüúra lábai tíz centivel kurtábbak, mint valaha. Mégpedig azért, mert - a fotók tanúsága szerint - a rajta ülőknek nem ért le a lábuk. Mielőtt a történetben továbbszaladnánk, álljunk meg itt egy ki­esd. Vajon kinek nem érhetett le a lába? Miután a találkozón az is elhangzott, hogy a bútorok restaurálása élénk sajtóvisszhangot vál­tott ki - mivel 30 millió forintba került -, gyanítható: a közelmúlt­ban történhetett a fűrészelés. Lapozzunk vissza emlékeinkben! An- tall Józsefnek - miután ő nem vöd törpe - nagy valószínűség sze­rint a földhöz simultak a talpai. Lehetséges, hogy Hóm Gyula ha­rangozott a lábaival roppant snasszul? Vagy maga Orbán Viktor? Mi lesz, ha a választás után nem ő marad ebben a szobában? Nekünk már nem lehet délceg miniszterelnökünk? Vagy ha mégis, akkor lakoljék. Fessen úgy a fotókon, mintha sámán gubbasztana, mint hajdanán Kádár János a konyhában, a grízes tészta mellett. Ha már a gasztronómia vizeire eveztünk - ne fecséreljük az időt a Mádl Ferenc köztársasági elnöktől visszavárt faliórám, az egyko­ron a tükör alá helyezett lehallgatók nyomaim, a fotósoktól védő, ablaktakaró speciális fóliám -, arról is ejtsünk szót, hogy mivel kí­nálta vendéged a kormányfő. Nem mással, mint a felesége és segí­tői által sütött pogácsával. Mind a kétszáznyolcvan látogatót. Ezen ugyancsak el kell méláznunk egy pindurkát. Jobb helyeken tíz vendégre számolnak egy tepsivel Kétszáznyolcvan látogatóra - le ne bőgjön a háziasszony - huszonnyolc adag kelL S ahhoz, hogy az friss, meleg pogácsa, népedig szíjas vacak legyen, vajon mikor kezdhetett a dagasztáshoz az a kedves fiatalasszony? Ha a férjem hasonló ötlettel rukkolna elő, nem kizárt, hazaköl­töznék anyámhoz. De legalábbis megmondanám neki: apukám, ennél a vendégeskedésnél nem bírsz okosabbat kdalálni? Expó, sztárvendégekkel Bő egy hónappal a rendez­vény kezdete előtt körvona­lazódni látszik a helyi expo programja. Az már biztos, hogy a tizedik alkalommal sorra kerülő kiállítás, fesz­tivál és vásár több szem­pontból is formabontó lesz. Hatvan Az egyik legfontosabb változás, hogy az expó nem szerdán, ha­nem június 28-án, csütörtökön nyitja meg kapuit. Gyakorlatilag mégsem tart rövidebb ideig, mint korábban, mert a szervezők va­sárnapra tették át a triatlon or­szágos ranglistaversenyt, ami ez­által a fesztivál részét képezi majd. A nyolcadik alkalommal kiírt viadal központi területe ez­úttal nem a Kossuth téren, ha­nem az expo helyszínén, az 5-ös iskolában lesz majd. A Városháza intézménykap­csolati irodáján már javában dol­goznak a kulturális programok összeállításán. Noha még előfor­dulhatnak változtatások, az már most bizonyos, hogy számos magas színvonalú produkciót kí­nálnak a látogatóknak. Csütörtö­kön - a gyermekek napján - pél­dául a térség oktatási intézmé­nyeibe járók műsorát követően diszkó és egy egyelőre ismeretlen sztárvendég gondoskodik a jó hangulatról. Pénteken, az expó szakmai napjának délutánján a környék rockzenekarai lépnek pódiumra, majd este 10 órától a P. Mobil együttesé lesz a színpad. Szombaton reggeltől kutyaver­seny, a kisebbségi önkormányzat műsora, sport- és divatbemutató gazdagítja a kínálatot, este pedig az Irigy Hónaljmirigy és az Apos­tol együttes zenél. A zárás előtt diszkó és lézershow szórakoztat­ja a megjelenteket. Vasárnap, a Lőrincivel közö­sen megrendezendő triatlon- versenyen - a hagyományoknak megfelelően - ezúttal is kísérő- programok sora várja az érdek­lődőket. A Magyar Honvédség Művészegyüttese egyórás mű­sort ad, majd fellép Flipper Öcsi, s lesz testépítő- és artista-be­mutató. Szintén eltérés a korábbi évek­hez képest, hogy az eseményt le­záró tűzijátékra és az utcabálra nem szombaton, hanem vasár- nap kerül sor. ______________t-ó) E mberség és szakismeret (Folytatás az 1. oldalról) A tudományos ülésen Szloboda Imréné köszöntőjében vázolta Florence Nightingale életútját. Az igazgatónő arra is kitért, hogy a gazdasági, társadalmi változások hatására jelentős át­alakulások zajlanak az ápolás oktatásában, gyakorlatában és vezetésében egyaránt. A mai ápolóknak a szakmai tudás mel­lett költségérzékeny szemlélettel és empátiával kell rendelkezni­ük. Mind több feladat hárul rá­juk, mert egyre kevesebben van­nak. Manapság, amikor a pénz és a siker a fontos, megszállott­ság kell ahhoz, hogy valaki szá­mára életcél legyen az ápolás. A pályázók közül elsőként Kiss Lajos, az I. Psychiátriai és Addiktológiai Osztály terapeuta­munkáját ismerhették meg a je­lenlévők. Az előadó rövid beve­zető után levetítette a Betekered­ve című, kollégáival együtt ké­szített videofilmei. Torokszorító képeket láthattunk a Baktai úti intézet életéből. A kiszolgálta­tott, együttérzést ébresztő bete­gekről, akiknek valóban az ápo­lók jelentik a „kapaszkodót”. A megrendítő élmény után Dósa Emese, a Neurológiai Osz­tály szakápolója a sclerosis mul­tiplexes betegek modern terápiá­járól tartott érdekes előadást. Cseszkó Géza, az 1. Psychiátria diplomás ápolója egy felmérés eredményét ismertette, amely­nek az volt a tárgya: hogyan vé­lekednek a betegek az egri kór­házról. Végezetül Sípos Jánosáé, a tüdőgondozó asz- szisztense Miért szeretem a munkámat? címmel mesélt hi­vatásáról. Őt hallgatva a szak­mán kívüli is hajlamos elhinni: ápolónak lenni tényleg jó dolog. _____________________(HÉGYESSY) J adviga és írója Eger Az Olvasás évének rendezvénye­ként látogatott a Bródy Sándor Könyvtárba a Jadviga párnája cí­mű regény írója, Závada Pál. Az 1997-ben kiadott, napló stí­lusban megírt családregény eddig 12 kiadást ért meg. Tegnap a „századvég csodájaként” jellem­zett tótkomlósi történet születésé­nek néhány részletéről is hallha­tott a közönség. Az író kiemelte: a fümbed párna valóban szülőfa­lujában található, s eredeti darab. Ám az is megjegyezte: Tótkomló­son nem mindenki értette az író szándékát. Mucika néni azt mondta: „Ha édesanyád élne, nem biztos, hogy engedte volna, hogy rólunk ilyeneket írj...” Mert nemcsak a filmforgatás történt a Szlovákia településen, hanem a történetet is ide álmodta meg a '80-as években a szociológai ta- nulmányokat író Závada Pál. ■ Závada Pál író, szociológust Tarján Tamás irodalomtörténész (aggatta Jadviga párnájáról.

Next

/
Oldalképek
Tartalom