Heves Megyei Hírlap, 2001. május (12. évfolyam, 101-126. szám)
2001-05-17 / 114. szám
I 2001. Május 17., csütörtök 11. OLDAL ............ S PORT TÜKÖR Az egri Bitskey-uszoda szolgált helyszínéül a Dobó-kupa országos utánpótlás uszonyos és búvárúszó ranglistaversenynek, amely ezúttal is erős mezőnyt vonultatott fel. A korábbiaktól eltérően a rendezvény csak egynapos volt, de a kiváló körülmé- nyek valamelyest kárpótolták a résztvevőket.__________________________________________fotó; piusy elemér A lsó határ: 15 millió Széles körben keresik a szponzorokat Röplabda Köztudott, hogy az EGUT Rt. mint névadó szponzor kivonult az egri röplabdából, így pillanatnyilag „csak” RC Eger néven működik az egyesület. Mivel az elnök és az ügyvezető is lemondott, az aktuális feladatokat egy ügyvivői testület intézi, dolga elsődlegesen, hogy a továbbiakhoz biztosítsa az anyagi feltételeket. A testület részéről dr. Sike József nyilatkozik megegyezésük szerint, ezért tegnap mi is hozzá fordultunk, hogy friss információkat szerezzünk.- Kedden este megbeszélést tartottunk a Röplabda Baráti Kör képviselőivel, mivel ők is vállaltak egy sajátos missziót azzal, hogy hozzávetőleg 40 céget vettek célba mint esetleges támogatót. Közös álláspontot alakítottunk ki, amelynek értelmében a következő egy hét alatt legalább 15 millió forintnyi ígérvényt keü begyűjteniink (az önkormányzati támogatáson túl), s akkor nevezzük a csapatot a profi bajnokságra Ez már eleve kevesebb, mint a korábban évente felhasznált összeg voü, de ez szerintünk még elérheti a profi vonalat. Amennyiben ennyi pénz nem jön össze, akkor csak amatőr szinten várható az egri női röplabda működése az ősztől - világított rá a leglényegesebb kérdésre dr. Sike József.- A legutóbbi közgyűlésen olyan határozat született, hogy valamilyen formában május 31-ig döntést kell hozni. Május 25-én vagy pedig 28-án tartunk újabb közgyűlést, amelyen reményeink szerint mindent tisztázunk. Úgy személyi, mint anyagi kérdésben - tette még hozzá előbbiekhez a sportvezető. ___________ ___________ U. M. T óth Zoltáné az ezüst Több mint félszázan az Eged-kupán Pontok, percek, méterek Asztalitenisz A minősítéssel rendelkező magyar siklóemyősök csaknem mindegyike (60 fő) elindult az Eged-kupa országos rangsoroló versenyen. Az Eger melletti Eged-he- gyen rendezett eseményen a budapesti Rácz Balázs mögött az egri Tóth Zoltán szerezte meg a második helyet. Siklóernyőzés A rangos mezőnyt felvonultató rendezvényen négy nap állt rendelkezésre, hogy kiderüljön, mely versenyzők vannak a legjobb formában. A cél eléréséhez három napon volt meg az esély. Elsőként Miskolcra kellett elrepülni, a 32 km-es távot hét versenyzőnek sikerült teljesítenie. A második napon egy 50 km-es tört vonalú céltáv várt az indulókra. Bélapátfalván a cementgyárat kellett lefotózni, majd onnan újabb 55 km-t repülve, Kazincbarcikán is túl, a Felsőnyárádon elhelyezett célszalagot volt szükséges átrepülni. Ezt nem kevesebb, mint 14 versenyző teljesítette. A harmadik napon szintén egy tört vonalú céltáv következett, ez alkalommal a zárásnál 9 versenyző ért célba. Az Eged-kupa elsősorban azt bizonyította, hogy a magyar mezőny tagjai magas színvonalon repülnek, de nem elég a célba érni, a dobogós helyekhez gyorsnak is kell lenni. Végeredmény: 1. Rácz Balázs (Budapest) 1984 pont, 2. Tóth Zoltán (Eger) 1855, 3. Simonies Péter (Budapest) 1592. Az Eged-kupát a Héli Kft., az Egri Est és a Heves Megyei Hírlap támogatta. A következő fordulót június 1-jén rendezik, de a siklóernyős sport iránt érdeklődőket addig is várja a rendező Repülősuli. Érdeklődni a 30/9674-422-es telefonszámon lehet. Jászkun Volán-Nefag - Egri Áfész SC ü. 3:15. NB Il-es női mérkőzés, Szolnok. Győztek: Deáki 4, Csicsó 4, Racskó 3, Kovács 3, és a Deáki, Csicsó páros. A nagy elszántsággal küzdő hazaiak ellen végig jól és eredményesen játszottak a fiatal egri lányok. Ágoston Dénes, az egriek edzője: - Ez a két pont azt jelenti, hogy csapatunk megszerezheti az 5. helyet, ami a tavalyi 10. hely után, úgy gondolom, önmagáért beszél. Kispályás foci Körzeti bajnokság, Kápolna. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 1. Ramengó 7 5 2 illl 33-6 17 2. Mikro 2000 6 51 36-11 15 3. Apotlánia 6 51 21-6 15 4. KL Junior 7 43 26-21 12 5- FC 95 6 3 2 1 17-12 11 6. Debrői H. 7 2 1 4 25-14 7 7. Nagyút 7 2- : 5 10-25 6 8. Autópálya 6 1 2 3 13-23 5 9. Locomotor 7 1 1 5 6-31 4 10. Tófalu 7 16 5-43 3 A góllövőlista élcsoportja, 14 gólos: Grabecz G. (Mikro). 9 gólos: Czékmány I. (Mikro), Farkas 0. (Flemengó), Balogh Zs. (KL Junior). Labdarúgás Megyei utánpótlás-bajnokságok eredményei, Serdülők, Keleti-csoport: FC Eger (női) - Kápolna 0-18, Pétervására - Verpelét 1-1, Füzesabony - Felsőtárkány 9-0, Tamalelesz - Novaj 1-6, Bélapátfalva - Szihalom 17-0. Nyugati csoport: Petőfibánya - Párád 14-0, Selyp - Gyöngyöshalász 4-1, Gyöngyössolymos - Tárnáméra 4-4, Heves DFC - FC Hatvan II. 1-6, Nagyréde - FC Hatvan 3-5. U- 12: Heves DFC - Hatvani Lokomotív 5-2, Besenyőtelek - Kisköre 5-1, FC Eger - Feldebrő 20-1.17-11: Márkáz - FC Eger I. 0-11, Kápolna - Vámosgyörk 2-4. ________Tenisz________ Ké t győzelemmel zárta a legutóbbi két játéknapot az OB IL-es férfi bajnokságban szereplő Egri Tenisz Alapítvány-Bosch Holz Metall Basis csapata. Eredmények: ETA-Bosch-HMB - Építők TC 7:2 Győztek: Kisszöllősi, Bozsik A., Barta, Szűcs, Lukács, valamint a Barta, Derekas, és a Bozsik, Lukács páros. ETA-Bosch-HMB - Gödöllői TC 9:0 Győztek: Kisszöllősi, Bozsik, Takács P., Barta, Lukács, Derekas, valamint a Kisszöllősi, Barta, a Bozsik, Lukács és a Takács, Derekas páros. Az egri együttes a kiélezett helyzetekben is nagyszerűen helytállt, ugyanis a sérült Krafcsik, Nagy M. és Szűcs nélkül is nyerni tudott az egyébként magas színvonalú bajnokságban. Tollaslabda Semmelweis-kupa, II. o. felnőtt ranglistaverseny, Budapest. A gyöngyösoroszi versenyzők eredményei, férfi egyes: 2. Zimány Tamás, női páros: 3. Tóth Judit, Bagi Andrea, vegyes páros: 2. Zimány Tamás, Tóth Judit. * Május 19-én (szombaton) 10 órától a bajnoki év utolsó felnőtt II. osztályú versenyét rendezi a Gyöngyösoroszi SK a gyöngyösi Felsővárosi iskolában. Sportlövészet Lőtéravató vándorkupa, Füzesabony (42 résztvevő). A 75 korongos háromtusaemlékverseny eredményei, felnőttek: 1. Sándor János (AT Browning) 72 (szétlövéssel 10/7), 2. Lázár Tamás (Intermas Kft.) 72 (10/6). 3. Hegyi Norbert (Ecséd) 72 (10/5). Ifjúságiak: 1. Szabó Dániel 61, 2. Szabó Norbert 59, 3. Molnár István (mind Füzesabony) 55. ________VÍZILABDA________ K ecskemét - Egri Vízmű SC 7-10 (3-2, 2-1, 0-5, 2-2) OB I/B-s férfi mérkőzés, Kecskemét, 100 néző. V.: Marjai, Bors. VÍZMŰ: CALEY - DENK 2, PULAY 3, Jókovács 1, Rüll 1, Bozsik 1, Busák 1. Cs.: Majoros 1. Edzők: Szász Sándor és Vecseri Sándor. Gól - emberelőnyből: 8/3 ill. 4/1. Négyméteresből: -, ill. 1/0. Az egri gárda számított a mérkőzés esélyesének, ám a Vízmű soraiból különböző okok miatt csaknem egy csapatra való játékos hiányzott. Az első két negyedben a hazaiak irányították a mérkőzést, akik a félidő derekára kétgólos előnyre tettek szert. A harmadik játékrészben azonban megtáltosodtak a vízműsök, és a maguk javára fordították az állást. A negyedik negyedben ugyan ismét feltámadtak a kecskeméti remények, de a mérkőzés második felére alaposan feljavult dél-afrikai vendégkapus, Caley bravúrjainak köszönhetően elmaradt az egyenlítés, sőt a hajrában Pulay révén 3 gólosra növelte győzelmét az Eger. Szász Sándor: - Erősen tartalékosán is jól küzdöttünk, így megmaradtak esélyeink a bronzéremre. Május 19-én (szombaton) 12 órától a már bajnok Berták SC Szentes csapatát fogadja a Vízmű. Az alapos földi előkészületek után következhet a légi megmérettetés Gólokban: ötös Labdarúgás Egerszalók Gyöngyösi AK-Ytong 3-2 (2-1) NB m.-as mérkőzés. Egerszalók, 300 néző. V.: Deme. Egerszalók: Csontos R. - Háklár, Csontos M„ Kelemen - Somogyvári (Bata), Blaga, Szabó L, Kovács J„ Klátyik (Szabó B.) - Mészáros, Béres. Edző: Székely Károly. Gyöngyös: Labancz - Vemyik, Juhász, Karsai - Molnár (Szerdahelyi), Nagy G„ Szekrényes, Agócs, Bakondi - Tóth Z., Tóth A. Edző: Majzik Zoltán A gólok története: a 3Z percben Béres szabadrúgása a sorfal között talált utat a hálóba, 1-0. A 40. percben Szekrényes szögletét Vemyik fejelte a felső sarokba, 1-1. A 43. percben Somogyvári keresztlabdáját Szabó L. vágta a bal felső sarokba, 2-1. A 49. percben Szabó L kettős (!) kapufája után Béres továbbított a kapuba, 3-1. A 87. percben Szerdahelyi átadását követően Tóth Z. a kapust is kicselezve lőtt a hálóba, 3-2. A 13. fordulóból elhalasztott mérkőzésen a vendégektől Szatmári, Szilágyi és Csomós hiányzott, mégis végig nyűt vök az összecsapás. A góbkon kívül mindkét kapu ebtt adódlak nagy helyzetek, a döntetlen reálisabb eredmény lett volna Jók: Csontos R., Szabó L, Béres, Mészáros, ill. Szekrényes, Juhász, Agócs, Tóth Z. Székely Károly: - Mély lelki válságból kínkeservesen álltunk talpra. Majzik Zoltán: - Nem szeretek a játékvezetővel foglalkozni, de ezt most nehéz megállni. F.B. Büntetőkkel nyert a Tárkány Labdarúgás Tamalelesz - Felsőtárkány 1-1 (0-1,1-1,1-1) Büntetőkkel: 2-3 Arany Ászok Magyar Kupa, megyei selejtező mérkőzés, 3. forduló, Tamalelesz, 200 néző. V.: Dudás. Tamalelesz: Venczel - Sike, Sztasák, Érsek Sz. - Halász (Fehér), Érsek Cs., Ország (Juhász), Budai, Lucza, - Nagy P„ Németi (Kovács B.). Edző: Kovács Mihály és Sike András. Felsőtárkány: Kormos - Fülep, Gál, Novák T. - Linkecs, Bajzát R., Bajkó (Vadászi), Bajzát P„ Novák Z. - Bukrán, Bódi (Sós). Játékosedző: Bukrán Csaba A tárkányiak vezető góljára a 80. percben érkezett a válasz. A hosszabbítás sem hozott döntést, így tizenegyesrúgások döntöttek a négy közé jutásról. G.: Érsek Sz., ül. Bukrán. Jók: Venczel, Sike, Érsek Cs., ill. Kormos, Gál, Bajzát P. Dósa János A 4. forduló sorsolását ma 11 órától tartják a Helaszban. m Egy hír: egy mondat Ötödször az Aqua-kupáért Táncsport A hét végén ötödik alkalommal rendezik meg az ezúttal millenniumi rendezvényként meghirdetett Aqua-kupa rock and roll bajnokságot a hevesi Móricz Zsigmond Mű- vebdési Házban. A szombaton délelőtt 10 órakor kezdődő eseményre négyszáz résztvevőt várnak a szervezők. Kétszázötvenen a formációs csoportok versenyein szerepelnek, százötvenen pedig páros gyakorlatokat mutatnak be. A Kelet-Magyarországon népszerű megmérettetésre jelezte részvételét a miskolci, a tiszmjvárosi, az ózdi és a szegedi csapat is, de természetesen indulnak a házigazdák tanítványai is, a hevesi Dumbó Jumbo akrobatikus rock and roll táncosai is. Az esemény eredményhirdetésére várhatóan a késő esti órákban kerül sor. LABDARÚGÁS. Az 1994-es világbajnokság óta vezető Brazília elveszítette első helyét a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) világranglistáján. A dél-amerikai együttest a világ- és Európa-bajnok francia válogatott előzte meg. A magyar válogatott öt helyet visszacsúszva, áprilisi pozíciójához képest az 53. helyen áll. CSELGÁNCS. Minden magyar induló éremesélyesként utazik Párizsba a hétvégi Európa-baj- nokságra, hiszen a felnőttek között először szereplő fiatalok is a legjobbak közé tartoznak - jelentette ki Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnöke. LABDARÚGÁS. Az Arsenal csapata egy körrel a befejezés előtt biztosította Bajnokok Li- gája-szereplését, mivel gól nélküli döntetlent játszott a Newcastle United ellen a Premier League 37. fordulójában. ISKOLAI SPORT. Nyerges Mihályt választották meg a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kara (közismert nevén: TF) dékánjának. VÍZILABDA. Az eredeti tervekkel ellentétben, s függetlenül a már rögzített programtól, nem idén, hanem csak jövőre rendezik Athénban az első alkalommal kiírt vízilabda Világliga küzdelmeit. A csoportbeosztás 2002-ben sem változik, az A-csoportot Brazília, Görögország, Olaszország és Spanyolország, a B-t Magyarország, Horvátország, Oroszország és az Egyesült Államok alkotja. Ezer schilling a leglassúbb futónak! Atlétika A környezetvédelem kapcsán szokatlan kezdeményezéssel rukkoltak ki Bécsben. Az Osztrák Közlekedési Klub (VCO) 1000 schillinget (18 ezer forint) ajánlott fel annak az indulónak, aki a leglassabban teljesíti a vasárnapi bécsi maraton távját.- Ha valaki lassan fut, később indul meg az autóforgalom. Ez pedig azt jelenti, hogy addig is alacsonyabb lesz a károsanyagkibocsátás - mondta a VCÖ szóvivője. Tavaly 6:09:47 óra alatt ért célba a leglassúbb résztvevő. A negatív rekorder az 1999-ben VCÓ-különdíjas futó, akinek 6:10:27 óráig tartott, hogy megtegye a 42.195 km-t.A maratoni viadal győztese viszont azzal büszkélkedhet, hogy a legkevesebb ideig koptatta az aszfaltot. / HEVEST1 HÍRLAP EGER. GYÖNCVOS. HATVAN, HEVES. FÜZESABONY. »f&Jö LŐRINCI, PÉTERVÁSÁRA VÁROSOK ËS KÖRZETÜK NAPILAPJA az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. Felelős kiadó: KISS SÁNDOR, az AS-M Kft. Heves megyei irodavezetője. Felelős szerkesztő: STANGA ISTVÁN Vezető szerkesztő: DR. SZALAY ZOLTÁN. Lapszerkesztők: HAVAS ANDRÁS, SZILVÁS ISTVÁN Szerkesztőség: Eger, Barkóczy u. 7. sz. 3301 (Pf.23.). Telefonközpont: 36/513-600, szerkesztőségi telefax: 36/513-605 Hirdetési telefon: 36/513-628, telefax: 36/513-630 E-Mail cím: hmhirlap@axels.hu Az előfizetők részére terjeszti ügynökségei révén az AS-M Kft. Heves Megyei Irodája. Árusításban terjeszti az ÉSZAKHÍR RT. 3530 Miskolc, Szemere Bertalan u. 2. Telefon: 06-46/329-300. Előfizethető közvetlenül a Heves Megyei Hírlap kiadójánál 3300 Eger. Barkóczy u. 7. (Telefon: 36/513-600, fax: 36/513-605), a gyöngyösi (3200 Gyöngyös, Köztársaság tér 6., tel/fax: 37/311-697, tel: 37/301-564), a hatvani (3000 Hatvan, Kossuth tér 23., tel/fax: 37/341-051) fiókszerkesztőségben és a Hírlap ügynökségeinél, postautalványon és átutalással a következő pénzforgalmi jelzőszámra: K&H 10403507-35017327-00000000, valamint megrendelhető a kiadónál. Előfizetési díj egy hónapra 895 Ft, negyedévre 2685 Ft, fél évre 5370 R, egy évre 10740 R. Az árus példányok ára: 49 Ft. Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökségekhez munkanapon 8 órától 16 óráig távbeszélőn és a Heves Megyei Hírlap kiadójához a 36/513-646 távbeszélőszámon 8-16 óra között kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865-9109 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Axel Springer-Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket. Az újság a • • • •• •panda szerkesztőségi rendszerrel készült k A yíATESZ