Heves Megyei Hírlap, 2001. április (12. évfolyam, 77-100. szám)

2001-04-06 / 81. szám

S PORT TÜKÖR Heves Megyei Hírlap - 15. oldal 2001. Április 6., péntek Dekázva Kuang-cseng kínai labdazsong­lőr 2008 kilométeres utat kíván megtenni egy labdával dekázva, s ezzel saját 1677 km-es csúcsát szeretné átadni a múltnak. A „kis” kínai - aki Peking 2008-as olimpiai pályázatát akarja nép­szerűsíteni - a 82 napos gyalog­lás során várhatóan 30 pár cipőt fogyaszt el Ezzel szemben a „nagy” pro­fiknál nem dekára, hanem sú­lyos „kilókra” mérik a futbaüt, de az egyéb fogyasztást sem ci- pőben számolják...________if.b.) Pénzkérdés a póló ___________Úszás___________ A Gyöngyös Városi Úszó Szak- szövetség a napokban tartotta soron következő ülését a strandfürdő klubjában. Az úszó-, búvár- és triatlon-klubok elnökei tájékoztatták a szövet­séget az idén megrendezendő versenyekről, illetve arról, hogy milyen programokon kívánnak részt venni a sportolóik. A je­lenlévők megismerkedtek a strand távlati fejlesztési koncep­ciójával, a sportszakemberek a még körvonalazódó elképzelé­seihez a vita során számos öt­lettel, javaslattal szolgáltak. Az ülésen felvetődött, hogy célszerű lenne a vízilabda-spor­tot meghonosítani és megerősí­teni a városban. Ennek kapcsán elhangzott: mindez leginkább pénzkérdés, szponzorok bevo­násával azonban eredményes lehet egy ilyen kezdeményezés. Az ülésen mindezek mellett szót ejtettek az elektromos idő­mérésről, a vásárolt stopperek­ről és a következő versenyek le­bonyolításáról. Végezetül határoztak arról, hogy a gyöngyösi szervezetet hárman képviselik majd a me­gyei szövetség hétfői ülésén. Vészesen csökkent az ingyenesség Anyagi problémákat nem görgethet maga előtt a SÉLI Kht. sem Orvosi rendelőhöz hasonlítható tegnaptól néhány napon át az Eger Sport- és Lé- tesítményigazgatóság Kht. vezetőjének irodája, bár oda a „páciensek” nem ön­szántukból mennek, hanem idézésre. Varga István igazgató több mint harminc sportszervezet, illetve oktatási intézmény vezetőjével egyeztetett arról, hogy mi­lyen feltételekkel nyújtanak szolgáltatást ebben az esztendőben. Mi soron kívül úgy jutottunk be hozzá, hogy az egyik ütemezett tárgyalópartner későbbi időpon­tot kért, így nekünk is maradt egy bő félóra a helyzet megismerésére. Sportpolitika- Úgy hírük, veszélybe került a létesít­mények ingyenes használata.- Eddigi nyolcéves működésünk során soha nem voltunk veszteségesek, de én már az ősszel jeleztem a tulajdonos városi önkormányzat felé: a korábbi feltételekkel ez a kedvező folyamat nem tartható. Csak márciusban született döntés arról, amit most hamarjában kénytelen vagyok végre­hajtani. Marad ugyan ingyenes keret, de azon túl az önköltségi árat meg kell fizet­ni. Ez például a Bárány-uszodánál 8 ezer forint óránként, a körcsarnokban ettől va­lamivel több.- Az önkormányzat egy bizonyos összeget minden évben biztosít alaptámogatásként. Nyitott könyv-Ez az összeg például 1997-ben 30 mil­lió volt, tavaly 36-ot kaptunk, az idén pe­dig 33 a terv. Az inflációval számolva bő­ven 50 millió fölött kellene tartani a támo­gatásnak. Az energiaköltség rendre jelen­tősen nő, a vízdíj 2000-ben 14 százalékkal emelkedett. Természetesen árbevételt egyéb vonalon is produkáltunk az elmúlt évben, különben nem tudtuk volna fedez­ni a 61 miüiós kiadást. Az érsekkerti sport- létesítmények, a Bárány-uszoda, a felsővá­rosi sporttelep, valamint az asztalitenisz- csarnok tartozik hozzánk. Ez 29 ezer négyzetméter 13 felépítménnyel. A műkö­dést 50 fővel kezdtük, jelenleg 27 alkalma­zottnál tartunk. Ha csak az állagmegóvás lenne a feladatunk, az is elvinne évente 28 millió forintot.- A városi közgyűlésen a képviselők is megszavaztak egy olyan többletet, ami a bérekre vonatkozik.- Azzal, hogy 40 ezer forintra emelték a minimálbért, nálunk 19 dolgozó került az alá. Ezt kellett rendbe tenni, de már ké­szülhetünk arra, hogy rövidesen tovább emelik az alsó határt.-Az álbevételben az idén kiesést jeleni, hogy az Agria Vásárnak nem a SÉU ad ctthont-Mi 4,3 milüót kalkuláltunk költség­ként, amit a „vevő” soknak talált. Egy ilyen vásárnál sok idő kell a felvonulásra, de az eredeti helyzet visszaállítására is. Ebben már volt kellő tapasztalatunk, a költségek­ről lehetett volna tovább tárgyalni, de úgy látszik, mi most kies­tünk a számításból. A létesítményeink több­sége egyébként csak egyfunkciós, de bármi­lyen igényről hajlan­dók vagyunk tárgyalni, ha valamilyen nagyobb rendezvény adódik. A körcsarnok ára ilyen célra 25 ezer forint + áfa óránként.- Milyenek a megbeszélések eddigi ta­pasztalatai, noha a zöme még hátravan?- A UPC-Eger Vízilabda Klub helyzete megoldhatónak látszik a nyitott és a fedett uszodában megosztva, noha még erről is kell tovább egyeztetni. A pólónál maradva a Vízmű SC az első fél évre kap 62 ingyenes órát, ebből már 33-at felhasznált. Ha többet igényel a maradék 29-nél, azt már fizetni kell. A jövő hét közepére szeretnénk végez­ni az egyeztetésekkel. Aki elfogadja az aján­latot, azzal megkötjük a szerződést, de le­hetséges bizonyos halasztást kérni a dönté­sig. Aki nem tudja vállalni a feltételeket, az­A jelenlegi anyagi eszközökből nem is gondolhatnak az omladozó városi stadion felújítására archív fotó zal szemben megszüntetjük a szolgáltatást. Anyagi problémákat nem görgethetünk ma­gunk előtt, s ezek most már gyülekeznek.- Az előbbiek szerint csak az első fél év­re szólnak a megállapodások.- Olyan döntés is született az önkor­mányzat részéről, hogy fél év elteltével át kell nézni a gazdálkodást, leszűrve a tapasz­talatokat. Ilyen téren egyebet sem teszek, mint vizsgálódok, hiszen tagja vagyok a Sportlétesítmények Magyarországi Szövetsé­ge elnökségének, s ilyen minőségben má­jusban lesz egy előadásom az üzemeltetés­sel kapcsolatban. Ahány város, annyi válto­zat. Vannak követésre méltó példák. Köszönjük a gyors és soron kívüli infor­mációit. ,___________________________________ FESZTBAUM BÉL* A SÉU tevékenysége és gazdálkodása bárki előtt nyitott könyv, hiszen mint közhasznú társaság, ezt Ä sem titkolhatja. Nincs is ilyen szándék, a mostani tájékoztatás feltétlen kor­rektnek mondható. Noha sokaknak fájó. Gyenge produkciók Kézilabda Eszterházy FSC - Pilisborosjenő FC 19:23 (11:13) NB II.-es női mérkőzés, Eger, Pásztorvölgy, 50 néző. EFSC: Gelencsér - Ragályi, Bak 2, Kincses 4, Simon 4, Erdé­lyi 5, Poroszkai 1. Cs.: Rab 1, Pothurszki 2, Hunyadi, Bóta, Duchony, Török. Edző: Bocz Ár­pád. Bocz Árpád: - A lányok ilyen rosszul a bajnokságban még nem játszottak. A sikerhez ettől nagyobb teljesítmény kell. Mogyoródi KSK - Lasancz- Gyöngyössolymos 26:25 (13:7) NB II.-es férfi mérkőzés, Mo­gyoród, 50 néző. V.: Éliás, Fü- löp. GY.SOLYMOS: Tóth - Gáspár 5, Erdélyi 1, Nagy 7, Kis 1, Benei 1, Szalma 3. Cs.: Bella (kapus), Szabó P. 4, Szabó A., Szalai N., Boda 1, Fehér 2. Edző: Varga Zoltán. Varga Zoltán: - Egy félidő alatt nem lehet mérkőzést nyer­ni, csak a második félidei telje­sítmény volt elfogadható. Ifik: 38:15 (22:9)._________■ E lber adománya Labdarúgás Giovanne Elber, a Bayem Mün­chen labdarúgója 50 ezer márkát adományozott egy izomsorva­dásban szenvedő kétéves gyer­mek gyógykezelésére. A brazil játékos a Manchester elleni BL-mérkőzés előtt szállo­dai szobájában nézte a német RTL televíziós csatornát. Elber a megrázó riportot látva kapcso­latba lépett a szülőkkel, akik meghatódva köszönték meg a labdarúgó nagylelkű adomá­nyát _____________________■ B akancsot fel! Hétvégi sportműsor Péntek Kosárlabda: Férfi NB II., Észa­ki régió: Rájátszás az 1-4. he­lyért, Eszterházy FSC - Szerencsi VSE, Eger, Leányka út, 15. Labdarúgás: IV. korcsoportos megyei döntő, Füzesabony, 9. Szombat Atlétika: Szarvasűzők egyete­mi-főiskolás váltófutó-verseny. Rajt: Eger, Líceum, 10.20. Asztalitenisz: Női NB II. Schmiedl-csoport: Egri Áfész SC II. - Salgótarjáni Petőfi, Eger, Kistályai út, 11. Kézilabda: Női NB n. Északke­leti csoport: Hevesi SE - Kisvárda, Füzesabony, 10. Kosárlabda: Megyei férfi baj­nokság. Rájátszás az 1-4. helyért, Eger, Dobó gimn., 9. Röplabda, Megyei felnőtt fér­fibajnokság, Bükkszék, 9. Természetjárás: Mátrabérc 56 km-es teljesítménytúra. Rajt: Sírok vasútállomás, 6-7 óra között. Hanák Kolos-telje- sítménytúra. Rajt: kékestetői tv-torony, 8-10 óra között. A Mátra TK 12 km-es nyílt Ta­vasz-túrája a Mátrába. Talál­kozó: Gyöngyös, autóbusz-pá­lyaudvar, 8.15. Vízilabda: Női OB L: UPC- Szabóker-Eger - OSC, Eger, Bá­rány-uszoda, 14. Labdarúgás: NB III. Mátra- csoport, 15.30: Besenyőtelek - Gyöngyösi AK. Megyei I. o., 16.30: Petőfibánya - Sarud, Szihalom - Felsőtárkány, Pétervására - Füzesabony, Novaj Selyp, FC Hatvan Gyöngyöshalász. Megyei 11. o., 16.30: Vámosgyörk - Bükkszék, Egerszólát - Hatvani Lokomotív, Energia SC Gyöngyös - Kápolna, Recsk - Apc. Gyöngyös körzet, 15.30: Boconád - Pély, Detk - Visonta. Eger körzeti II. o., 16: Unió Eger - Hevesvezekény, Do­hánygyár Eger - Tenk. . Vasárnap Asztalitenisz: NB III. Márton csoport, 10: HMÖ SE Eger - Bol­dog, Hatvan - Lőrinci. Kézilabda: Férfi NB I/B Kele­ti csoport: Gyöngyösi Főiskola KK - Hargita KC, 18. Férfi NB II. Északi csoport: Gyöngyössolymos - Bp. Hon­véd, 14 (mindkettő Gyöngyös, Kálvária-parti csarnok). Röplabda: Férfi NB 11, Keleti csoport: Energia SC Gyöngyös - Ózd, Gyöngyös, Vak Bottyán Szki., 14. Sakk: NB I/B Keleti csoport: Mátra SE I. - Fót, Gyöngyös, Ró­bert K. út, 10. NB 11, Barcza cso­port: Füzesabonyi SC - Hajdú­szoboszló, Füzesabony, 10. NB II. Erkel csoport: Hatvani SK - Váci SE, Hatvan, 10. Teke: NB III. Rájátszás az 1-3. helyért (Széchenyi SC, Sajóbábony, Vámosgyörk), Gyöngyös, Egri út, 9. Természetjárás: A Bükki VM SE 17 km-es nyílt túrája a Bükk- be. Találkozó: Eger, autóbusz­pályaudvar, 7.20. Vízilabda: Férfi OB I, B-cso- port: UPC-Eger - OSC, Eger, Bitskey-uszoda, 18. Női OB I, B-csoport: UPC-Szabóker-Eger - Csata DSK Budapest, Eger, Bá­rány-uszoda, 16.30. Labdarúgás: Megyei I. o., 16.30: Verpelét - Tarnalelesz, Tarnaörs - Nagyréde. Megyei II. o., 16.30: Zagyvaszántó - Kis­köre, Abasár Gyöngyössolymos, Hort Atkár, Gyöngyöspata Mátraderecske. Gyöngyös kör­zet, 15.30: Boldog - Visznek, Adács - Domoszló, Márkáz - Heréd, Ecséd Rózsaszentmárton. Eger körzeti II. o., 16: Mátraballa - Tófalu, Pétervására IL-Ivád - Recsk IL, Szajla - Novaj IL, Noszvaj - Kisnána. Egység hiányában Röplabda Férfi NB IL, Keleti csoport A 12. forduló eredménye: Kunhegyes - Energia SC Gyöngyös 3-0 (17,15,21) Kunhegyes, 50 néző. ENERGIA: Száraz, Kincses, Vígh, Izsvák, Gyulay, Farkas L. Megbízott edző: Simon Gábor. A rutinos játékosokból álló kun- hegyesiek nem engedték kibonta­kozni a nem túl egységes gyöngyö­sieket, és győzelmükkel visszavág­tak a tavaly elszenvedett vereségért. Simon Gábor: - Nem állt ösz- sze a játékunk, az ifik pedig egy­re jobbak! Ifik: 3-2. Vasárnap 14 órától a Vak Bottyán Szakközépiskolában az Ózd lesz az Energia SC ellenfele. NAGY RÓBERT Édes és a siker íze Sportlövészet A VAMAV Lövész Sportklub sza­badidős szakosztálya által rende­zett Avas-kupa nevet viselő ver­sennyel vette kezdetét az idei go­lyós idény. A gyöngyösi viadalon 5 klub (Csepel SE, MÁV Hatvan LK, Salgótarján, Feldebrő LK, VAMAV LK Gyöngyös) 97 sportlö­vője nevezett a 3 számban. Eredmények, 0,22-es sportpisz­toly, 20 lövés, férfiak: 1. Jászberé­nyi József (VAMAV) 193 kör, 2. Sneider Csaba 179, 3. Farkas Im­re 176 (mindkettő Feldebrő). Nők: 1. Miklós Jánosné (MÁV Hatvan) 158, 2. Nagy Mónika (Salgótarján) 155, 3. Kvacsány Józsefné (VAMAV) 143. Központi gyújtású pisztoly 20 lövés, férfiak: 1. Farkas Imre (Feldebrő) 179, 2. Balázs Zoltán (VAMAV) 177, 3. Horváth Tibor (Feldebrő) 175. Kispuska 30 lövés, férfiak: 1. Édes János (VAMAV) 287, 2. Ivanov Bajcsev Béla (Csepel) 286, 3. Bujáki János (VAMAV) 280. Nők: 1. Jeneiné Kossár Ani­kó (Csepel) 272, 2. Farkasné Gál Henriett 195, 3. Mártonné Balsai Zsuzsa 172 (mindkettő Feldebrő). A helyezettek részére az okle­veleket, érmeket és serlegeket Bolla Iván, a Liga elnöke adta át. Az esemény rendezését Török Attila támogatta. A legközelebbi versenyre április 29-én kerül sor, amikor is Gyöngyös város bajno­ki címéért állnak lőállásba a sportlövők. BELKOVICS BÉLA Teljesítménytúra A Hatvan Városi Polgármeste­ri Hivatal és a gyöngyösi Hanák Kolos TE szombaton rendezi a Mátrabérc elnevezésű 56 km-es és a Hanák Kolos nevét viselő 36 km-es teljesítménytúrát. A Mát- rabérc-túra a Sírok - Kékestető - Ágasvár - Muzsla - Szurdokpüs­pöki 56 km-es, 2900 méter szint­emelkedésű útvonalon zajlik majd, ahol teljesítési szintidő­ként 13 órát határoztak meg. Rajtolni a siroki vasútállomástól lehet 6 és 7 óra között. A Hanák Kolos-túra Kékestető - Ágasvár - Muzsla - Szurdokpüspöki útvonala 36 km hosszú, az össz-szin- temelkedés pedig 1400 méter. A szintidő 9 óra, rajtolni pedig a kékestetői tv-toronytól lehet 8 és 10 óra között. A19. forduló legjobbjai Labdarúgás A megyei I. osztályú labdarúgó-baj­nokság 19. fordulójának válogatottja a következő: Juhász (Petőfibánya) - Fazekas (Szihalom), dr. Jacsmanik (Pétervására), Barna (Szihalom), Tóth G. (Novaj), Csömör A. (Tarnaörs), Dávid (Nagyréde), Pető (Tarnaörs), Szeifert (Nagyréde), Bánka (Pétervására), Nagy P. (Fü­zesabony). Megyei U. osztály: Nagy R. (Abasár) - Kiss (Zagyvaszántó), Nagy H. (Vámosgyörk), Suha (Bükkszék), Sztankó (Gyöngyös­pata), André (Hort), Grabecz (Ká­polna), Tóth (Atkár), Torna (Vámosgyörk), Lucza (Mátraderecs- ke), Egyed (Hort). ____________■ A Tekila a tomagyőztes Teremfoci Nyolcadik alkalommal rendeztek tornát az egykori andomaktályai já­tékos, majd fiatalon elhunyt sportve­zető, Czenki Gyula emlékére, az idén Egerben, a Pásztorvölgyi csarnok­ban. A tornát a füzesabonyi Tekila FC csapata nyerte veretlenül, az Apu­kák Klubja (Eger), a Kisnánai Öregfi­úk és az Agria Volán előtt. Különdíjasok, a legjobb ka­pus: Egyed László (Kisnána). Legjobb mezőnyjátékos: Morvái Attila (Tekila FC). Gólkirály: Szeghalmi Zoltán (Tekila FC). Legsportszerűbb csapat: Apukák Klubja. A szervezők az özvegy és fia nevében is köszönik a csapatok­nak a részvételt. / EGER, GYÖNGYÖS, HATVAN. HEVES. FÜZESABONY. LŐRINCI, PÉTERVÁSÁRA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. Felelős kiadó: KISS SÁNDOR, az AS-M Kft. Heves megyei irodavezetője. Felelős szerkesztő: STANGA ISTVÁN Vezető szerkesztő: DR. SZALAY ZOLTÁN. Lapszerkesztők: HAVAS ANDRÁS, SZILVÁS ISTVÁN Szerkesztőség: Eger, Barkóczy u. 7. sz. 3301 (Pf.23.). Telefonközpont: 36/513-600, szerkesztőségi telefax: 36/513-605 Hirdetési telefon: 36/513-628, telefax: 36/513-630 E-Mail cím: hmhirlap@axels.hu Az előfizetők részére terjeszti ügynökségei révén az AS-M Kft. Heves Megyei Irodája Árusításban terjeszti az ÉSZAKHÍR RT. 3530 Miskolc, Szemere Bertalan u. 2. Telefon: 06-46/329-300. Előfizethető közvetlenül a Heves Megyei Hírlap kiadójánál 3300 Eger, Barkóczy u. 7. (Telefon: 36/513-500, fax: 36/513-605), a gyöngyösi (3200 Gyöngyös. Köztársaság tér 6., tel/fax: 37/311-697, tel: 37/301-564), a hatvani (3000 Hatvan, Kossuth tér 23.. tel/fax: 37/341-051) fiókszerkesztőségben és a Hírlap ügynökségeinél, postautalványon és átutalással a következő pénzforgalmi jelzőszámra: K&H 10403507-35017327-00000000, valamint megrendelhető a kiadónál. Előfizetési díj egy hónapra 895 Ft, negyedévre 2685 Ft, fél évre-5370 Ft, egy évre 10740 FL Az árus példányok ára: 49 Ft Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökségekhez munkanapon 8 órától 16 óráig távbeszélőn és a Heves Megyei Hírlap kiadójához a 36/513-646 távbeszélőszámon 8-16 óra között kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. Előállítja az Egri Nyomda Kft Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865-9109 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által Az újság a ♦ • • • •• 0 P A N D A szerkesztőségi rendszerrel készült megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Axel Springer-Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő KfL) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket. i A yttATESZ tagja

Next

/
Oldalképek
Tartalom