Heves Megyei Hírlap, 2001. április (12. évfolyam, 77-100. szám)

2001-04-27 / 98. szám

12. oldal - Heves Megyei Hírlap SPORTTUKOR 2001. Április 27., péntek Bicskei nem kockáztatott Az Üllői úti találkozón Sebők (hátul) a finn Forsellel harcol fotói EuroPr.»«/EPA Labdarúgás Bicskei Bertalan, a magyar válo­gatott szövetségi kapitánya csa­pata küzdeni akarásával volt ma­ximálisan elégedett a Finnország elleni, gól nélküli döntetlennel véget ért barátságos mérkőzésen.- Magyar pályán ritkán látható hatalmas küzdelmet vívott egy­mással a két együttes, amelyben nem vallottunk szégyent. Sajnos, a felállt védelem elíen nem va­gyunk képesek gólerős játékra. Csatáraink rendre elvesztették a finn védőkkel vívott párharcaikat, ezért nagyon kevés veszélyes helyzetet tudtunk kialakítani. Ne­künk sajnos nincsenek Rivaldáink, Del Pieróink, akik egyedül is képesek eldönteni egy meccset. Szerettem volna Radokinak és Szatócsnak is játék- lehetőséget biztosítani, azonban Illést, Dárdait és Lendvait is le kellett cserélnem kisebb sérülés miatt. Ez olyan szerkezeti módo­sításokat vont maga után, hogy ebben a helyzetben túl kockáza­tosnak tartottam volna szerepel­tetésüket - mondta a kapitány. További érdekesebb eredmé­nyek, vb-selejtezők: Jugoszlávia - Oroszország 0-1,Málta - Izland 1-4, Hollandia - Ciprus 4-0, Íror­szág - Andorra 3-1, Ausztria - Liechtenstein. Barátságos mérkő­zések: Románia - Szlovákia 0-0, Franciaország - Portugália 4-0. Ettől többet tudnak Ma 17 órától: második felvonás Egerben Röplabda A női bajnoki döntő második mérkőzésére kerül sor ma 17 órakor a Kemény Ferenc Sport- csarnokban. Az EGUT RC-Eger - Szakszig NRK-Nyíregyháza párharc úgy folytatódik, hogy tegnapelőtt Nyíregyházán fö­lényes győzelmet aratott az egyébként is esélyesebb sza­bolcsi együttes, miközben az egriek inkább csalódást okoz­tak.- Kétségtelen, hogy a Szakszig jó formában, dinami­kusan röplabdázott, mi vi­szont a töredékét sem nyújtot­tuk annak, amit tudunk. Igyekszem a lányok önbecsülé­sére, hiúságára, a sportág Egy fúr: egy mondat AUTÓSPORT. Vasárnap a bar­celonai pályán kerül sor az 52. Forma-l-es autós gyorsasági vi­lágbajnokság ötödik futamára, a Spanyol Nagydíjra. ASZTALITENISZ. A magyar női válogatott a világbajnokság negyeddöntőjében 3-0-ra kika­pott Kínától, így a folytatásban az 5-8. helyért küzd. SÚLYEMELÉS. A trencséni Eu- rópa-bajnokságon a 75 kg-os súlycsoportban szakításban Likerecz Gyöngyi 107,5 kg-os tel­jesítménnyel arany-, Dankó Ilo­na 105 kg-mal bronzérmet szer­zett. Lökésben 130 kg-os ered­ménnyel végzett az élen, mögöt­te Dankó (127,5 kg) lett az ezüstérmes. Összetettben Likerecz az Európa-bajnok, Dankó pedig a második helyet szerezte meg 237,5 kg, illetve 232 kg-os eredménnyel. Női pólók 1 999 Ft-tól a tavasz színeiben, rövidujjú és ujjatlan fazonban Női halásznadrág 7490 Ft pamutvászon, fehér, homok és sötétkék színben Férfipólók 1 999 Ft sokféle színben Férfi bermuda 2 999 Ft több színben Fiú póló 1 299 Ft 100% pamut 6-16 éveseknek Fiú short 799 Ft több színben, 100% pamut Lányka póló 1 499 Ft zöld, kék, rózsaszín és piros színben 100% pamut Lányka halasznadrág 2 999 Ft könnyi, nyári modell 100% pamut Pénteken 20.30-ig nyitva Supráhop Vásároljon ott, ahol éK r SKALA CENTRUM SKÁLA GYÖNGYÖS Gyöngyös, Koháry u. 21-25. CENTRUM EGER Eger, Dobó téri. iránti tisztelet érzéseire hatni, hogy ne tegyék ki magukat fö­lösleges kritikáknak, bírála­toknak. A bajnoki döntőnek kétség­telen presztízse van, ezért el­várható a tisztességes helytál­lás. Bízom abban, hogy a csa­pat okult a kupadöntőből, va­lamint a szerdai mérkőzésből, és felnő az esemény rangjának megfelelő szintre a mai talál­kozón - összegzett Kasziba Ist­ván, az egriek edzője, aki úgy érzi, hogy előbbiekkel nem kér teljesíthetetlen dolgot a gárdá­tól. Azt is méltán hangsúlyoz­za a szakvezető, hogy a csapa­ta feltétlen többet tud attól, amit a Nyíregyháza ellen két- szer is produkált. __________■ S zentmarjay sorsolta Labdarúgás Tegnap a Helasz hivatali helyisé­gében tartották az Arany Ászok Magyar Kupa megyei selejtező 3. fordulójának nyilvános sorso­lását. Szentmarjay Tibor, a le­gendás egri játékos és kiváló edző, a Helasz tiszteletbeli tagja húzta ki a csapatok neveit a ser­legből. A 3. forduló (május 9., 17 óra) párosítása a következő: Tamale- lesz - Felsőtárkány, Kápolna - Be­senyőtelek, Márkáz - Eger, Péter­vására - Gyöngyösi AK-Ytong. A felsőtárkányiak bajnoki kö­telezettsége miatt (a Bélapátfalva elleni május 5-i találkozót május 9-re halasztották) a tarnaleleszi kupamérkőzést várhatóan május 16-án rendezik. A csapatoknak a sorsoláson je­lenlévő képviselői így kommen­tálták a párosítást. Márton Attila, az Eger játéko­sa: - Örülök, hogy egy kis telepü­lésen léphetünk pályára, népsze­rűsítve a labdarúgást. Ágó Ferenc, a Besenyőtelek já­tékosa: - Tibi bácsinak szeren­csés keze van. Bukrán Csaba, a Felsőtárkány játékos-edzője: - Legalább revansot tudunk venni a bajnoki vereségért. Lendvai Gábor, Kápolna: - Az esélytelenek nyugalmával ké­szülhetünk, de megpróbálunk meglepetést okozni. Skoda János, Márkáz: - A Ká­polnával jobban kiegyeztem vol­na, de két év múltán ismét az eg­rieket kaptuk. Szívesen látjuk őket településünkön. ________■ H étvégi és ünnepi sportműsor Péntek Kézilabda: Női NB II., Észak­keleti csoport: Hevesi SE - Miskol­ci Honvéd, Füzesabony, Teleki isk., 17. Röplabda: Női Extralíga bajno­ki döntő, 2. mérkőzés: EGUT RC- Eger - Szakszig NRK-Nyíregyháza, Eger, körcsarnok, 17. Szombat Kézilabda: Megyei férfi baj­nokság: Egri KC - Heves, 11. Röptenisz: I. Tavaszi turul baj­nokság, Tardosi sporttábor, 9. Sakk: Nap-kupa FIDE-érték- számszerző verseny, Eger, Wigner Középisk., 16.30. Tájékozódási futás: „Kicsik a nagyvilágban” sportágat népsze­rűsítő versenysorozat, Eger, ér- sékkerti szökőkút, 10. Természetjárás: A Mátra TK 12 km-es nyílt Vörösmarty-túrája. Találkozó: Eger, autóbusz-pálya­udvar, 7.30. Labdarúgás: NB III. Mátra- csoport, 16: Besenyőtelek - Du­nakeszi. Megyei I. o. , 17: Füzes­abony - Felsőtárkány, Bélapátfal­va - Tarnalelesz, Selyp - Szihalom, Pétervására - Novaj, Sarud - Verpelét. Megyei II. o., 17: Bükkszék - Mátraderecske (Szajlán), Kisköre Gyöngyöspata-Kőfuv, Kápolna - Zagyvaszántó, Recsk - Abasár, Energia SC Gyöngyös - Hort. Gyöngyös körzet, 16: Pély - Bol­dog. Eger körzeti I. o., Felsőház, 16: Poroszló - Balaton, Makiár - Egerbocs. Eger körzeti II. o., 17: Hevesvezekény - Szajla. 14. Áfész-kupa utánpótlás torna, Mikófalva, 8. Vasárnap Asztalitenisz: NB III. Márton- csoport, 10: Hatvan - Salgótarján, Lőrinci - Jászapáti, Bélapátfalva - Karácsond II. Baseball: NB II.: Egri Csillagok - Jászberényi Stinky Sox, Eger, Felsővárosi salakos pálya, 11. Kézilabda: Férfi NB I/B, Keleti- csoport: Gyöngyös Főiskola KK - Újkígyós Csaba KC, Gyöngyös, Kálvária-parti csarnok, 18. NőiNB IL, Északi csoport: Gyöngyösi Fő­iskola KK - Kőbánya, Gyöngyös, Kálvária-parti csarnok, 14. Eszterházy FSC - Pilisszentiván, Eger, Pásztorvölgy, 18. Grassalkovich ATE - Kóka, Hat­van, Kodály isk., 17. Megyei női bajnokság: HC Eger - Recsk, 10, Hatvan - Verpelét, 10. Megyei fér­fi bajnokság: Füzesabony - SHS- Haver SE, 11. Verpelét - Erdőte­lek, 15.30, Eszterházy FSC - Szihalom, 14. Röplabda: Megyei férfi baj­nokság, B-csoport, Gyöngyös, Vak Bottyán Szki., 9. Sakk: Nap-kupa FIDE-érték- számszerző verseny, Eger, Wigner középisk., 9. Sportlövészet: Lőtéravató em­lékverseny, Füzesabony, 9. Teke: NB II., Keleti csoport: Eg­ri Nyomda SE - Nádújfalu, Eger, 9.30. Energia SC Gyöngyös - Gyula, Gyöngyös, Szurdokpart út, 10. Természetjárás: A Bükki VM SE 17 km-es nyílt túrája a Bükk- be. Találkozó: Eger, autóbusz-pá­lyaudvar, 6.50. Labdarúgás: Megyei I. o., 17: Gyöngyöshalász - Petőfibánya, FC Hatvan - Tarnaörs. Megyei II. o., 17: Solybor-Gyöngyössolymos Egerszólát, Atkár Vámosgyörk, Apc - Hatvani Lo­komotív. Gyöngyös körzet, 16: Rózsaszentmárton - Visznek, Szűcsi - Boconád, Heréd - Detk, Domoszló - Visonta, Ecséd - Adács. Eger körzeti I. o., felsőház, 16: Tiszanána - Hevesaranyos, Párád - Mikófalva, Demjén - Sírok. Alsóház, 16: Istenmezeje ­rJÍÍ'irvs ajánljuk @ Takarítson meg 400 000 Ft-ot a Mazdával! Még szép, hogy Mazda Mazda B2500 4 099 900 Ft-çrt most klímával!* MAZDA UNICAR AUTOKER BALAZS 3300 Eger, Külsősor u. 8. 3200 Gyöngyös, TeL 06-36-512-010, Róbert Károly út 2/3. Fax: 06-36-512-017 Tel: 06-37-301-626, Fax: 06-37-500-574 www.mazda.hu *Az árak áfa nélkül értendők! Kerecsend, Szilvásvárad Andornaktálya, Vécs - Egerbakta, Váraszó - Feldebrő. Eger körzeti II. o., 17: Kisnána - Pétervására Il.-Ivád, Recsk Q. - Novaj II.- Redtrade, Noszvaj - Tenk, Mátraballa - Unió Eger. Női NB II. Keleti csoport: Dobó Katica SE - Algyő SE, Andornaktálya, 16. VI. korcsoportos diákolimpia orszá­gos döntő, Gyöngyös, Egri és Sport úti pálya, 8.30. Hétfő Sakk: Nap-kupa FIDE-érték- számszerző verseny, Eger, Wigner középisk., 9. Szabadidősport: Ászgárd sportfesztivál, Felsőtárkány, 9. Labdarúgás: VI. korcsoportos diákolimpia országos döntő, Gyöngyös, Egri és Sport úti pálya, 8.30. Vándor-kupa, öregfiúk-mér- kőzés, Felsőtárkány, 14. Kedd Atlétika: 11. Május 1-jei városi minimaratoni futóverseny, Eger, városi stadion, 10. Fut a Tárkány. Rajt: Felsőtárkány, Kerékpárút, 15. Repülés: Kedvezményes séta­repülés motoros és vitorlázó gé­pekkel, Makiár, 10. Röplabda: Amennyiben szük­séges, női Extraliga bajnoki dön­tő, 4. mérkőzés: EGUT RC-Eger - Szakszig NRK-Nyíregyháza, Eger, körcsarnok, 11. Sakk: Nap-kupa FIDE-érték- számszerző versefly, Eger, Wigner középisk., 8. Szabadidősport: Ászgárd sportfesztivál, Felsőtárkány, 9. Labdarúgás: Megyei II. o., 17: Recsk - Kisköre. Barátságos mér­kőzés: Heves - Kispest-Honvéd FC, Heves, 14. Kispályás foci: 8. Május 1-jei kupa felnőtt-torna, Eger, érsek­kerti salakos pálya, 9. Műanyag nyílászárók osztrák minőségben, gyári áron! Nyíló-bukó ablakok, portálok, üveg­falak, toló- és harmonikaajtók, bejá­rati és teraszajtók, redőnyök, téliker­tek egyedi szín- és méret- választékban, megrendelésre., Műanyag nyílászárókból-15% engedmény! fensthermíQj Bemutatóterem: Eger, Sas út 94. Tel.: 361411-424,436-293 ÚJ IRODÁT - NYITOTTUNK S HEVESEN ­a Szerelem Alfréd út 6. szám alatt Tel:. 361545-270, Fax: 36/545-271

Next

/
Oldalképek
Tartalom