Heves Megyei Hírlap, 2001. április (12. évfolyam, 77-100. szám)
2001-04-04 / 79. szám
2. oldal - Heves Megyei Hírlap MEGYEI KÖRKÉP 2001. ÁPRILIS 4., SZERDA Olcsóbb számítógépeket Eger A városi közgyűlés informatikai albizottságának meghívására szakmai fórum vendége volt Molnár Gyula (MSZP), a Parlament nemrég megalakult informatikai és távközlési bizottságának alel- nöke. A megyeszékhelyi városházán megrendezett eseményre különböző cégek vezetőit, pedagógusokat és más szakembereket vártak. Az egyébként hatpárti konszenzussal létrehozott bizottság javaslatai kapcsán Molnár Gyula lapunk érdeklődésére elmondta: az összes fontos törvényt át kell tekinteni, hogy lehetővé váljon a világhálón keresztül zajló, úgynevezett e-business és az e-közigazga- tás. A digitális írástudatlanság csökkentése hasonlóan tudatos lépéseket követel, mindenekelőtt azt, hogy az érettségi bizonyítvány megszerzésével együtt számítógépes ismeretekből is vizsgázzanak a diákok. A számítógépet és az Internetet rövid távon vonzóvá - és ehhez természetesen olcsóbbá - kell tenni. Csatlakoznunk kell a szingapúri egyezményhez, ami a számítástechnikai eszközök vámjának eltörlésével jár, de áfa-csökkentésről és más, kedvezményes konstrukciókról is szó lehet. ■ Vízművesek párbeszéde (Folytatás az 1. oldalról) Ezután Sós Tamás, a megyei közgyűlés elnöke rámutatott: adottságú alapján szűkebb hazánk kicsiben olyan változatos, mint az ország. A megye középső része az Eger-Gyöngyös-Hatvan tengely mentén fejlettebb, az északi és a déli vidéke viszont elmaradott.' A megyei területfejlesztési tanács az elmúlt időszakban az ivóvíz minőségének javítására 182,5 millió forintot biztosított. A szennyvízelvezetés jelenleg 44 településen rendezett, az utóbbi fél évtizedben 568 millió forinttal támogatták ennek a fejlesztését. Dr. Bánhidy Péter, a Heves Megyei Vízmű Rt. ügyvezető igazgatója - a házigazdák nevében - köszöntötte a találkozó résztvevőit. Három dátumot emelt ki a cég történetéből: 1927 nyarát, amikor átadták az egri vízmüvet, 1963. január 1-jét, amikor megalakult a Heves Megyei Vízmű Vállalat, valamint 1994. január 1-jét, a Heves Megyei Vízmű Rt. létrejöttét. A társaság jelenleg szűkebb' hazánkban a települések 83 százalékában szolgáltat, de Borsod-Abaúj-Zemplén és Pest megyei településeket is ellát. Ivóvizet 85 településen 290 ezer embernek biztosít, ennek mennyisége 12,1 millió köbméter. Emellett 35 helyen 18 szennyvíztisztítót is működtet, s ez 180 ezer lakost érint. Az önkormányzatokkal eredményes kapcsolatot alakítottak ki. Ezt követően hazánk gazdasági helyzetéről és várható jövőjéről tartott előadást dr. Chikán Attila professzor, a Budapesti Közgazdaság-tudományi és Államigazgatási Egyetem rektora, aki kifejtette véleményét azokról a tennivalókról, amelyeket országunk uniós tagságáig el kell végeznünk, imentuszi Egy év fogház gondatlan emberölésért (Folytatás az 1. oldalról) A tárgyaláson elhangzott az Az eljárás kezdetben államigazgatási keretek között folyt, majd később a rendőrség gyanúsítottként hallgatta ki a nőt, a megyei főügyészség pedig - megalapozottnak tartva a nyomozóhatóság által feltárt tényeket - vádat emelt az ügyben. A tárgyaláson a vádlott nem tett vallomást, így a tanács elnöke ismertette a nyomozás során tett nyilatkozatát, illetve tanúkat és szakértőket hallgatott meg. Ezek alapján kiderült: az apa 1964 óta volt 67 százalékos mozgássérült, pár éve pedig állandó gondozásra szorult. Az utóbbi hónapokban daganatos megbetegedése és egyéb szervi bajai miatt már egyáltalán nem volt képes magát ellátni, állandó gondozásra szorult. Ezt a gondozást egyedül a lányától kapta meg, akinek ebben más nem volt segítségére. is, hogy a sértettet, akit a tűzeset után kórházba szállítottak, elsődlegesen gyógyszermérgezés tüneteivel kezelték, gyomrát kimosták. Az ítélet indoklásában azonban a bíróság kifejtette, hogy nem talált arra bizonyítékot, hogy a halált előidéző cselekmény más lenne a vádlott részéről, mint a gondatlanság legenyhébb foka, azaz a negligencia. A bíróság a büntetés kiszabásakor enyhítő körülményként vette figyelembe egyebek között, hogy a vádlott büntetlen előéletű, két gyermeket nevelt fel, s mellettük a súlyosan beteg szüleit (édesanyja korábban meghalt) gondozta, ellátta. Ennek alapján a büntetőtanács úgy látta: a törvényi minimumban elégséges megszabni a büntetést. _________________________l«W| É rvek a templom mellett. Elég a kőszállításból. fotó: s. p. (Folytatás az 1. oldalról) Lukács László polgármestert elsőként arról kérdeztük, hogy két év óta miért nem reagált a képviselőtestület a mintegy 200 lakos által aláírt kezdeményezésre.- A helyzet az, hogy itt csak Matiny képviselő úr beszél aláírás- gyűjtésről. A hivatalhoz csupán egy névsor jutott el, vagyis nem aláírások, hanem nevek szerepelnek az íven. Másrészt, ha el is fogadjuk aláírásoknak, nem lehet tudni, hogy az emberek mit írtak alá. Mindezek miatt semmi sem erősíti meg azt, hogy határozott lakossági tiltakozásról lenne szó - jelentette ki a polgármester, azt is hozzátéve: véleménye szerint nem a közérdek, a falu lakóközösségének a védelme, sokkal inkább egyfajta politikai csatározás húzódik meg a háttérben.- Matiny János, illetve több helybeli is megerősítette: elkerülő szakaszt követelnek. Megépül ez az út?- Három tanulmányterv készült, ezeket a képviselő-testület nem fogadta el, mert mindegyik igen költséges megoldást kínált. A negyediket viszont megvalósíthatónak ítéltük, megkezdődhet az engedélyezési tervek elkészítése. Mint minden, ez is pénzbe kerül, ezért szeretnénk pályázati támogatást is szerezni. Örvendetes tény az is, hogy a kőbánya tulajdonosa már az eddigi tárgyalások során is hajlandónak mutatkozott az elkerülő út költségeihez -jelentős mértékben - hozzájárulni. Meglátásom szerint, mindezek alapján felelősséggel kijelenthető, hogy 2002-ben elkészülhet az elkerülő út.- Addig viszont a lakókat továbbra is zavarja a por és a zaj, s a templom mellett is közlekednek a nehéz teherjárművek, tovább rontva az épület állagát...- Még 1992-ben készült egy szakértői felmérés, amely a templom állagromlásának - a falak repedezésének - négy fő oka között nem említi a közúti forgalom okozta rezgést. Szól viszont a szakszerűtlen helyreállításról, amely főként a tetőszerkezetre vonatkozik. Ugyancsak súlyos hibaként említi a mellvédek - gyakorlatilag támfalak - elbontását, illetve a megoldatlan csapadékvíz-elvezetést. Rezgés okozta károsodást annak ellenére nem mutattak ki a mérések, hogy akkoriban a jelenleginél sokkal rosszabb, szinte maka- dám minőségű út futott a templom mellett. Azóta viszont megnövekedett a teherforgalom, aminek lehet ilyen hatása.- Ezt nem lehet kizárni. A pontos helyzetre az újabb szakértői vizsgálat deríthet fényt, s annak végeztével születhet meg a felújítási terv javaslata. Természetesen a tulajdonos egyházközség feladata a templom rendbetétele, ám az önkormányzat sem zárkózik el a segítségnyújtástól. Ehhez a - kétségtelenül hosz- szabbnak ígérkező - munkához is támogatást adunk. Az idén minden esély megvan a tervek elkészítésére, aztán már csak a pályázatoktól függ, hogy mikor kezdődhet meg a templom felújítása. Szeretném azonban hangsúlyozni: az önkormányzat továbbra is hajlandó az együttműködésre mindenkivel, aki a templom érdekében tenni kíván. Az efféle „feljelentgetős" akciók viszont nem a megoldás keresésére utalnak, inkább hátráltatják, semmint elősegítik a probléma rendezését. ______________________________________(ESPÉ) A háború végére __emlékeztek Eger A Munkáspárt városi koordinációs bizottsága, valamint az alapszervezetek képviselőinek jelenlétében - a II. világháború hadieseményeinek magyarországi befejezése alkalmából - kedden délután öt órakor a világégés áldozatait felidézve megemlékezést tartottak a Gröber temetőben lévő szovjet hősök emlékhelyénél. A koszorúzást követően a jelenlévők elhelyezték az emlékezés virágait. A párt városi szervezete köszönetét fejezte ki a város önkormányzatának az emlékmű környezetének rendbetételéért. ■ Civil fórum Eger A TIT Bugát Pál Egyesület lesz a házigazdája az Egri Civil Fórum csütörtöki tanácskozásának, amelyet a városházán tartanak délután 3 órától. A rendezvényen Bodó Péter, a helyi egyesület igazgatója mond megnyitót, majd dr. Nagy Imre, a város polgármestere köszönti a résztvevőket. A tanácskozáson rövid beszámolók hangzanak el a Civil Kerekasztal, a Civil Alap bírálóbizottsága, a Civil Ház és a civil referens elmúlt évi tevékenységéről, majd az egybegyűltek szekci- ókban folytatják a munkát. ■ A nézők ajándéka Eger Segítség a vállalkozóknak Kétszázhuszonhárom bejegyzett vállalkozás működik a nagyközségben, amelyek révén nyolcmillió forint iparűzési adóval gazdagodott tavaly az önkormányzat - mondta el Erdélyi István polgármester a Petőfi Sándor Közösségi Házban tartott fórumon. Verpelét A tanácskozás előadói közül Sós Tamás, a megyei közgyűlés elnöke azokról a lehetőségekről beszélt, amelyeket a Területfejlesztési Tanács kínál. Mint elmondta, a konkrét tervek birtokában vállalkozók is pályázhatnak a tanácsnál, s a kapott pénzt úgynevezett „saját erőként” szerepeltethetik későbbi pályázataiknál. Az elnök hangsúlyozta: az Úzdig húzódó fő közlekedési út megépítése jelenthetné a térség számára a fellendülést. Dr. Sibelka György, a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. Észak-magyarországi Regionális Képviseletének igazgatója a Széchenyi-tervről szólt, s hangsúlyozta: a pályázat elkészítése rendkívül egyszerű. Á programban vázolt költségvetés 25-40 százaléka is elnyerhető a bank által igazolt saját tőke mellé. Cégüknél ingyenes tájékoztatást, pályázati anyagot is kaphatnak az érdeklődők. Pénzhiány egyelőre nem fenyegeti a pályázókat. Birinyi Zoltán, a Heves Megyei Munkaügyi Központ Egn Kirendeltségének helyettes vezetője felhívta a vállalkozók figyelmét, hogy igényelhető a foglalkoztatásbővítési támogatás, ha a cég olyan dolgozót alkalmaz, aki legalább 6 hónapja regisztrált munkanélküli. A munkabér 50 - termelő tevékenység esetén 100 - százalékát vállalja át egy évre a központ, ha a vállalkozó eleget tesz a feltételeknek. A pályakezdők után - szakképzettségüknek megfelelő foglalkoztatásukkor - „munkatapasztalat-szerzés” címén egy évig adnak támogatást, a munkabér 100 százalékát. Kétszáz napra a megállapodott munkabért terhelő közterheket is fizeti a központ, amennyiben az segítséget jelent a vállalkozónak. Lehetőség van az útiköltség-térítés támogatására is, ha a munkáltató olyan regisztrált munkanélkülinek ad munkát, aki a telephelytől távolabbi községből jelentkezik. Máté Lajos, az FVM Heves Megyá Földművelés- ügyi Hivatala vezető falugazdásza a normatív és a földalapú agrártámogatásokról beszélt. Kiemelte a szőlő- és gyümölcstelepítéshez, valamint az ehhez kapcsolódó feldolgozóüzemek, gépek, élelmiszeripari beruházásokhoz nyerhető támogatásokat, pályázati feltételeket. A birtokösszevonásokat is a hallgatóság figyelmébe ajánlotta. Megjegyezte még, hogy a vízkár-elhárítási berendezések, műtárgyak karbantartásához is igényelhető agrártámogatás.________________________in. z.) A gyermekirodalom világnapja alkalmából a Harlekin Bábszínház ajándékkal köszöntötte az előadásaikra legnagyobb számban bérletet váltó óvodákat, iskolákat. A Remenyik Zsigmond, illetve a Kallómalom úti óvodásoknak Anga Mária egy-egy mesekönyvével kedveskedtek, a Szent-Györ- gyi Albert Általános Iskola és a Besenyőtelki ÁMK tanulói a Légy jó mindhalálig című előadás hanganyagából készített CD-t kapták. Ma este 7 órától az árvíz sújtotta Oroszéból érkező ötven kisdiákot látja vendégül a bábszínház. A gyerekek a Kukac Matyi című előadást tekinthetik meg.________■ Q uimby és katica Gyöngyös A Mátra Művelődési Központban pénteken este a Quimby együttes koncertjére várják az érdeklődőket. Előzenekarként a helyi Más-Világ lép színpadra. Az abszurd humor kedvelői április 12-én élvezhetik a L'art pour l'art Társulat új, Brutális katicabogár című műsorát. Fél Hét Egy egész ország vizsgázott itt étkezéskultúrából: miből menynyit evett a Nagy Ember. Miközben az ország egy része még beszélő viszonyban sincs a mindennapi jóllakással, az egészséges táplálkozásról nem is szólva. Egy ilyen országban még mindig ájulnak ki általános iskolások az éhségtől a pádból. Magyar éhe- zési kultúra. Egy ilyen országban még azt is el lehet hinni, ha a miniszter- elnök a vércukorszint- és vérnyomás-beállítás ürügyén harc- képtelen Nagy Embert épp alvó állapotban keresi föl. Arra járt. És erről mindenképp értesítik a közvéleményt. A gépezet üzemel. Miközben a kormány- imázs-központ százmilliókkal tömi a pártpropaganda céget, a hazai nemzetiségek egy része külföldre készül - minden út Strasbourgba vezet. A társadalom legalsóbb részén lévőket pedig az erőforrásokért való Főzőcske, ok nélkül küzdelemben szépen kijátsz- szák egymás ellen. Egymás torkát lesik. Kinézik egymás szájából. Csoda, ha cigányútra megy. Miközben milliárdok gurulnak a külhoni kép kedvezővé festésére, a Felvidéken magyar emlékhelyeket, intézményeket rondítanak el, rokon idióta hazai követőik meg az itteni szlovákság épületein állnak bosszút. Hát csoda, ha mindez megfekszi a gyomrot, s rossz az emésztés? A lelkiismeret persze tiszta. Csak jön újra az émelygés. Az akadozó kiválasztás. Meg is van az eredménye. Epésebben: itt minden mélyen a gyomorra megy. Keskenyülő ajkak, szűkülő pupilla, nehéz lélegzet. Egy nemzeté a puffadás és a gyomorsavtúltengés - savanyú felböfögés - joga. (Pedig a hagyományos magyar ét- és életrendszer eredendően nem letaglózó.) Nincs olyan, hogy a fehér asztal mellett aztán majd jól megértjük egymást. A kolbász és a csülkös bab itt elválaszt, nem összeköt. Nesze neked, Közös Európai Konyha. Az éléskamráig ha jutunk így. A felvételre várók már a spájzban vannak. Remélik. Etkezéskultúra persze akkor jön csak, amikor a puszta lét- fenntartáson már túl vagyunk. Már van mit. Akkor lehet aztán pepecselni, főzőcskézni, mit mivel, a' la Mornitz, szalonka vörösborban, fürjek agyagkosárban, mentaszósszal, jérce saját levében. Addig marad a zsigertáplálék. Szükségből erény van kovácsolva, bőven, belsőségesen. A menü: A vagy B. Ugyanaz. Ismerős, emészthetetlen. KOVÁCS JÁNOS A Csurgó-völgyi Szabadidőközpont és Sportegyesület tegnap az ostorosi tavon húsz mázsa pontyot és tíz mázsa kárászt telepített. Az Egerhez közeli tó nemcsak népszerű horgászvíz, hanem a szabadidő hasznos eltöltésének is kitűnő helyszíne. Az idén tolktalálkozót, sport- és horgászversenyeket is rendeznek a festői környezetben. _____________fotó: perl Márton N évsor vagy aláírásgyűjtés