Heves Megyei Hírlap, 2001. április (12. évfolyam, 77-100. szám)
2001-04-19 / 91. szám
MEGYEI KÖRKÉP Heves Megyei Hírlap - 3. oldal 2001. Április 19., csütörtök Ötletecske Egy öttagú família összesen egymillió amerikai dollárt próbált becsempészni pelenkákba rejtve Kolumbiába, ám Bogota nemzetközi repülőterének éber vámosai elcsípték a különös szállítmányt. Amikor a pénz eredetéről faggatták a családot, az egyik asszony „bevallotta", hogy a dollárokat Szűz Mária adta: egyszer csak megjelent előttük, a bankjegyek pedig az ölükbe és a kezükbe hullottak. Országimázs-építők, figyelem! (RM) TÁNCHÁZ. Április 20-án, pénteken este hét órakor kezdődik az újabb Gajdos táncház az egri Művészetek Házában (korábbi nevén az Ifjúsági Házban). A vendég ezúttal a Csík zenekar lesz. SZABADEGYETEM. Gyöngyösön, a helyi Kolping Oktatási Központban április 20-án, pénteken este hat órakor kezdődik a Bocskai István Szabad- egyetem következő előadása. A vendég ezúttal Győri Béla, a Magyar Igazság és Élet Pártja szóvivője, agrárszakértő lesz, aki mezőgazdaságunk jelenéről és jövőjéről, a század harmadik legpusztítóbb agrárválságából kivezető útról beszél. KONCERT. Április 21-én, szombaton este nyolc órától a Sziámi együttes koncertezik a megyeszékhelyen, a Széchenyi utcai MÁS-klubban. Jegyek a helyszínen kaphatók. GYERMEKNÉPTÁNC. A hét végén, szombaton délután négy órától Besenyőtelken, az általános művelődési központban rendezik meg a megyei gyermeknéptánc-napot. A fellépők között lesz az egri Szederinda és a Táltos néptáncegyüttes, a kompolti Kisgöncöl és a besenyőtelki Lurkó néptáncegyüttes, míg a fel- sőtárkányi általános iskola tanulói népi játékot mutatnak be. Közreműködik a Bíró zenekar. KIÁLLÍTÁS. Az egri Művészetek Házában, a Kísérleti Galériában a korábban hirdetettől egy héttel tovább, április 28-ig látható Bartáné Szelki Tímea üvegfestményeinek tárlata. A HÍRLAP ÜGYELETÉI Újságíró: Szuromi Rita Telefon - (36)513-623 Fax - (36)513-605 Hirdetésfelvétel: Telefon - (36)513-628 Fax - (36)513-630 Terjesztő: Takács Jánosné Telefon - (80)513-646 Mikor menjünk nyugdíjba? Orbán Viktor miniszterelnök bejelentése - miszerint eltörölné a nyugdíjkorhatárt és visszavárja a magán-nyugdíjpénztári tagokat az állami rendszerbe - napok óta foglalkoztatja a közvéleményt. Miként vélekednek a megyénkben élők erről, támogatják-e a reformot? Alábbi körkérdésünkben erre kerestünk választ. Heves megye Kis János Mátraderecske:- Huszonegy évig dolgoztam a helyi téeszben, egy jó ideje nincs munkám. Nem értek egyet a nyugdíjkorhatár eltörlésével, mivel nem látom biztosítottnak a mostani nyugdíjasok ellátását. Ha megérem a nyugdíjkorhatárt, majd meglátjuk, miből fogok megélni. J. F. tamaörsi leszázalékolt nyugdíjas:- Mindenképpen indokolt lenne a nők esetében az 55 éves nyugdíjkorhatár visszaállítása. Több mint tíz éve leszázalékoltak, állandó orvosi kezelésre szorulok, drága gyógyszereket kell szednem. Hiába dolgoztam hosszú évekig, a mai járandóságból nem lehet megélni, így szükség van a mielőbbi reformra. Csuhái Miklós aktív dolgozó, Novaj:- Manapság sokan meg sem érik a nyugdíjazást. Meghalnak, mielőtt élvezhetnék a pihenést, ezért támogatom a korhatár eltörlését. Úgy tudom, Németországban már régóta ez a gyakorlat. Nálunk csak a fegyveres testületben szolgálók kaphatnak korkedvezményt. Én mindenkire kiterjeszteném. Donkó András 36 éves egri fogtechnikus:- Jó az elképzelés. Igenis mindenkinek legyen joga eldönteni, hogy egészségi állapotát és vagyoni helyzetét figyelembe véve mikor él a lehetőséggel! Meggyőződésem, hogy kevesebb lenne a kényszerrokkantnyugdíjasok száma is. A magán-nyugdíjpénztári tagságról is mindenki maga dönthessen, az államnak ebbe ne lehessen beleszólása. Gál Józsefné egri alkalmazott:- Már azon is megdöbbentem, amikor felemelték a nyugdíjkorhatárt. Úgy gondolom, vagy lejjebb kell szállítani, vagy tényleg eltörölni. Főként azért, hogy a fiatalok is el tudjanak helyezkedni, és képesek le- gyenek boldogulni, családot alapítani. ibarta) Pályázókra váró lakások (Folytatás az 1. oldalról) Ugyancsak pályázhat szociális alapon elnyerhető lakásra az a 45 éven aluli házaspár, akik háztartáson belül gondoznak egy vagy több, koruknál fogva családi pótlékra jogosult gyermeket, és a család egy főre eső havi nettó jövedelme az öregségi nyugdíjminimum 100 és 200 százaléka közé esik. Jogosult továbbá korhatártól függetlenül a krízishelyzetbe került család. Krízishelyzetben van például az özvegy, elvált, gyermekét egyedül nevelő személy, a tartósan munkanélküli, illetve aki munkaképességét baleset, betegség miatt részben vagy egészben elveszítette. Az említett nyugdíjminimum öszszege az idei évben 18 ezer 310 forint. Szintén ennek a hónapnak a végéig nyitott a Pásztorvölgyben induló kislakás-építési programra kiírt pályázat. Ide az eredeti elképzeléseknek megfelelően összesen 49, alapszinten körülbelül 40 négyzet- méteres, de további 38 négyzetméterrel bővíthető otthont terveznek. Az építkezés első üteme - ha minden jól megy - már a nyáron elkezdődik. Az alpolgármester szavai szerint ez a program elsősorban a mobilitást, a bérlakásból, a garzonházból való kiköltözést szolgálja. Az önkormányzat támogatásával megépített lakások gazdáik tulajdonába kerülnek. A földszint kiépítésének tervezett költsége mintegy 7,2 millió, a teljes, tetőteres kiépítésé 8,5 millió forint. Az ön- kormányzati bérlakásból kiköltöző bérlőnek a telekár 40 százalékát elengedi az önkormányzat, míg a tervezési és a közműköltség 50-50 százalékát nem kell megfizetni. A fiatalok garzonházából kiköltözők hasonló kedvezményben részesülnek, de ők a közműköltség fennmaradó feléből csak tíz százalékot fizetnek meg egy összegben, a többit 10 évig, kamatmentesen törlesztik. Minden más pályázó 400 ezer forint önerős közműfejlesztési hozzájárulásra számíthat - azaz nemcsak bérlakás visszaadásával lehet jelentkez- ni a programra. ___________irmi A holokauszt áldozataira emlékeznek Eger Egy miniszteri rendelet szerint az oktatási intézményekben április 16-án kellett volna megtartani a holokauszt emléknapot. Mivel idén ez a nap húsvéthétfőre esett és még tartott a tavaszi szünet, az iskolákban értelemszerűen nem tudták megrendezni a megemlékezéseket. Ezen a héten azonban szinte valamennyi intézményben megtartják az emléknapot. A Dobó István Gimnázium igazgatónője, dr. Petercsák Tiva- damé elmondta, hogy az osztály- főnöki órák keretében kötetlen formában gondolnak vissza a történtekre. A Neumann János Gimnázium és Szakközépiskolában tegnap reggel egy filmrészletekből összevágott emlékműsort tekinthettek meg az iskola tanulói, s erre az alkalomra készült kiállítást is megszemlélhettek. A Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban ma reggel az iskolarádióban hangzik el ösz- szeállítás a témával kapcsolatban. Az általános iskolák zömében szintén osztályfőnöki, illetve történelem órákon dolgozzák fel a témával kapcsolatos ismereteket. A megkérdezett pedagógusok elmondták, hogy időben kézhez kapták a minisztérium által közreadott segédanyagokat, amelyeket jól hasznosíthattak a felkészülésben. ___________SZUROMI RITA___________ P arkolórémek Nem a te dolgod, hogy a kenyérre valót előteremtsd! - utasított rendre anyám egy kére- gető szurtos gyereket az egyik egri bevásárló- központ előtt. A történetnek persze volt előzménye: roma lurkó tartotta a markát a kocsit láncaitól eloldó százasért, bizonygatva, hogy neki kenyérre valót kell keresnie. A kínos jelenet után azon gondolkodtam, hány év is telt el azóta, hogy a főváros utcáin szappant rég nem látott kéz nyúlt utánam, a következő sarkon meg rongycsomóban gubbasztó öregasszony szólt rám. Akkor a hideg futkározott a hátamon. Szaporáztam a lépteimet, hogy minél távolabb kerüljek ettől a mélységes világtól. Azóta elfelejtettem a borzongás élményét, ha koldus került az utamba. Mi több, csatlakoztam azoknak a népes táborához, akik nem a kukába szórják a használt ruhát, hanem eljuttatják azoknak, akiknek még erre sem telik. Megszoktam a koldusokat, ahogy mások is megtanulták: muszáj velük együtt élni, és nem feltétlenül az a jó, ha a fejünket elfordítjuk tőlük. Időközben még szociális ismereteink is alaposan fejlődtek, hiszen nem szed már rá bennünket adakozásra a kocsmából kibukott részeg, vagy a szurtos cigánygyerek, akit jól öltözött anyja tíz lépés távolságból figyel. Talán ez a történet ennyiben is maradhatott volna, ha a következő napon egy másik egri bevásárlóközpont parkolójában nem tűnnek fel ismét kéregetők. Ezúttal nem gyerekek, hanem életerős férfiak somfordáltak a kocsikhoz, és minden szemérmességet nélkülözve aprópénzt kunyeráltak a személyautókba berakodóktól. Nem érték be egy nemmel. Ha a válasz elutasító volt, akkor jöttek az érvek: na de akinek ilyen autóra telik, eny- nyi mindent tud vásárolni, annak aprója is akad... A többség kénytelen volt meghajolni az autót szemlélők előtt. Kinek hiányzik, hogy mérgében belerúgjon egyet az agresszív kolduló a kocsi oldalába? Vajon mit tudnának kezdeni vele? Vagyona, jövedelme nincs. Meg tudnák fizettetni vele a kárt? Aligha. Neki nincs veszíteni valója. S ez már nem szoáális kérdés. Megtanultunk, sőt tudtunk együtt élni a marginalizálódott kevesekkel. Adtunk nekik pénzt, ruhát, meleg takarót, ahelyett, hogy a szemétbe dobtuk volna azokat. Tudomásul vettük a létüket, s azt is, hogy kötelességünk segíteni őket. Még akkor is, ha csak egy hajszállal, de jobban élünk tőlük. Ám a koldusok ilyetén agresszívvá válása, a parkolók megszállása még az eddigi segítőkész embereket is elriasztja. (Azt már csak mellékesen kérdezem, vajon hányán gondolják meg magukat és keresnek biztonságosabb parkolót, néznek másik bevásárlóközpont után?) Nem vagyok koldusgyűlölő. De előbb-utóbb szociális munkás és rendőr után kiáltok - sokakkal egyetemben -, s az adakozó kedvem is elszáll. Most még értük szóbk. Nem ellenük. Dedikált könyvek A Püski házaspár életútja Eger Németh Lászb születésének 100. évfordulója alkalmából a megye- székhely irodalombarátai pénteken találkozhatnak a neves könyvkiadóval, az idén 90 éves Püski Sándorral és feleségével, Zoltán Ilonával. A honi irodalom nagy múltú támogatóinak számító Püski házaspárt délután 4 órakor a Széchenyi utcai Gonda Könyvesbolt látja vendégül, amikor is a Dedikált könyvek sorozat keretében beszélgetnek tisztelőikkel. A nagy érdeklődére számot tartó program a Kálvin-ház nagytermében folytatódik este 6 órakor. Itt az alkalomhoz illő köszöntő után - a Németh László- évforduló kapcsán - Ködöböcz Gábor irodalomtörténész tart előadást A minőség forradalma, a minőség könyvkiadója címmel. Ezt követően köszöntik a résztvevők a Püski házaspárt, majd az ünnepeltek és a meghívott vendégek közreműködésével idézik fel életútjukat. így kapcsolatukat az akkori kor jeles költőivel, íróival: Németh Lászbval, Szabó Lő- rinccel, Sinka Istvánnal és másokkal. Szóba kerülnek a megpróbáltatás évei, az Amerikában eltöltött időszak tapasztalatai, élményei éppúgy, mint a hazatérés, illetve a Püski Kiadó újjászületése. Külön fejezetként idézik fel az esten a kiadónak a mai magyar irodalom és kultúra terjesztésében vállalt szerepét. A találkozó alkalmával az érdeklődők megtekinthetik a Püski Kiadó köteteiből rendezett kiállítást, ahol a házaspár dedikálja is a kiadványokat. Megkapták a pénzüket Bérpótlék-fizetés a tűzoltóknál Gyöngyös A megállapodásnak megfelelően, az áprilisi bérek kifizetésével az állomány tagjai megkapták az elmaradt bérpótlékok nyolcvan százalékát. A fennmaradó részt a szeptemberre esedékes járandósággal, októberben fizetjük ki - mondta érdeklődésünkre Berzsenyi Gyula tü. őrnagy, a gyöngyösi városi tűzoltóság parancsnoka. Mint arról korábban beszámoltunk, a mátraalji városban nem került sor perre a hivatásos tűzoltók és az önkormányzat között, hiszen megállapodást kötöttek, mely szerint a város két részletben kifizeti a tavaly decemberig járó elmaradt bérpótlékokat. Ez összesen 69 embert érint, közülük 13-an már nem tagjai a testületnek. Ez utóbbiak egy ősz- szegben kapták meg az őket megillető pénzt. A parancsnok továbbra is azt látja a fő problémának, hogy bár a tavaly december végéig járó elmaradt kifizetéseket most a megállapodás alapján rendezik, ám a továbbiakra nézve egyáltalán nem látszik biztosítottnak a pótlékok kifizetése. Érdeklődésünkre elmondta: nem tehetnek egyebet, mint várnak. Reményeik szerint az idén nyár közepére várható törvénymódosítás megnyugtatóan pontot tehet a pótlékok ügyére. Helyben aligha orvosolható a probléma, hiszen éves szinten több mint tízmillió forintos kiadásról van szó. (espéi Ajándékok a gyermekotthonnak Eger A németországi Baden- Württemberg tartományból tavaly delegáció járt a városban, amely a Heves Megyei Önkormányzat Gyermekotthonába is ellátogatott. Ekkor kezdődött az a szakmai kapcsolat, amely a két ország egy-egy hasonló intézménye között jött létre. Kocsa Erika, az egri otthon igazgatója elmondta, nem sokkal később viszontlátogatást tettek a német intézményben, s találkoztak a tartomány szociális miniszterével is. Ekkor született az ötlet, hogy a minisztérium támogassa az egri gyermekotthont. Ennek nyomán kedden kisebb csoport érkezett Baden- Württembergből, élükön Bernhard Bauer államtitkárral. A politikus közölte: szociális minisztériumuk nagyon fontosnak tartja a két régb, s az intézmények közötti kapcsobBernhard Bauer tot. Ennek minél hatékonyabb működése érdekében határozták el, hogy megajándékozzák a Heves megyei gyerekeket. A rengeteg játékot a minisztériumban dolgozók, családok és néhány német cég aján- btták fel. Úgy tartják ugyanis, hogy a játékok révén sok mindent meg lehet ismerni az életből, s ezek hozzájárulnak a vidám és gondtalan gyermekkor megteremtéséhez is. Az államtitkár hozzátette: a két intézmény között a jövőben csereüdüdte- tési program indul, hogy a gyerekek közelebb kerülhessenek egymáshoz, és megismerjék egy másik nemzet kultúráját. Az ajándékokat maguk az otthonlakók köszönték meg egy-egy szál virággal, s erre az alkalomra a külső lakóotthonokból is érkezett egy-egy apróság. A debgádó végül az intézmény néhány családi házát is megtekintette, majd továbbutaztak. A kicsik pedig vidáman vették birtokukba a plüssfigurákat, a hintalovat és a kerékpárokat, a foci- és kosárlabdákat. Ez utóbbihoz még hálót is kaptak, így igazán teljes lett a játéktár. elek eszter Két iskolából egy Eger A SÉU Kht. üzleti tervét nem, a Művészetek Háza hasonló anyagát viszont elfogadta a városi közgyűlés gazdálkodási bizottsága - tudtuk meg Pap Lászb tanácsnoktól (MSZP), az említett grémium elnökétől. A SÉLI tervében foglalt számokat a testület tagja nem találták megalapozottaknak, nagy volt a különbség a bevételek és a kiadások között. Megtárgyalták a Tinódi Sebestyén Általános Iskob és a Neumann János Közgazdasági Szak- középiskob és Gimnázium integ- ráríójára vonatkozó elképzelést is. Az egyesítés révén megoldódhatnak a középiskola tanteremproblémái, ugyanakkor kevesebb általános iskolás diákot iskoláznak majd be az új intézménybe. Ezáltal „fájdalommentes” módon csökkenthető a Felsővárosban az általános iskolai helyek száma, g