Heves Megyei Hírlap, 2001. március (12. évfolyam, 51-76. szám)

2001-03-09 / 58. szám

2. oldal - Heves Megyei Hírlap MEGYEI KÖRKÉP 2001. Március 9., péntek , ■- | Életveszély miatt: új iskola Nagyobb havazások idején imádkoztunk, hogy kibírja a tető - mondja Kővári Tibor, az általános iskola igazgatója. A fohászkodáson túl egyebet is tettek, betartva a statikusok előírásait: megerősítették az életveszélyessé vált épületet. Mindez csak ideig-óráig segít, elkerülhetetlen, hogy új iskolát építsenek. Noszvaj Már 1987-ben elkészült egy terv, hogy a '30-as években épült, alapjaiban megrogyott iskolát el­bonthassák. De egy évvel később, pénz híján, úgy döntött az akkori Heves Megyei Tanács, hogy a tervezett, de még meg nem kezdett beruházáso­kat leállítja. Ezért kényszerűségből vasalóitól erő­sítették meg a födémet és a tetőszerkezetet. A rendszerváltást követően úgy vélte az önkor­mányzat, hogy elkezdődhet az iskolaépítés. Ha­nem akkor a „tornaterem-program” volt műsoron, ehhez lehetett állami támogatást kapni, így előbb készült el a - kétségtelenül hasznos - sportcsar­nok, mint az égetően sürgős iskola. (Vélhetően: „ha az iskola összeszakad, a tornateremben edzett gyerek gyorsabban íut ki a romok alól”.) Akik nem a faluban élnek, nyilván nem tudhat­ják a noszvaji helyzetet: itt két épületben tanul­nak a diákok. Az egyik - a szóban forgó, geren­dákkal megtámogatott hátsó falú ház - valaha re­formátus iskolaként szolgált, s csak öt tanterem található benne. A termekből közvetlenül az ud­varra érkeznek a gyerekek, nincs egy aula vagy egy tágas folyosó, ahol mindannyian gyülekezhet­nének. Három osztály néhány házzal távolabb, a kibővített katoükus kápolnában gyűjti ismereteit. S ez jelenti a megoldást! Mert a katoükus egy­ház-a kárpótlási törvény alapján - természetben kérte vissza a kápolnát. Emiatt a Miniszterelnöki Hivatal - 1998-as árakon - huszonegymillió forin­tot utal majd át az önkormányzatnak, hogy „ki­válthassa a funkciót”, másutt helyezze el azokat a gyerekeket, akik eddig a kápolnába jártak iskolá­ba. Ám a sorrendet - melyik ingatlana után fizes­sen az állam - a katolikus egyház határozza meg. Pintér Elemér polgármester elmondta: felkeres­ték az Egri Érseki Hivatok, s kérték, tegyék lehe­tővé, hogy mielőbb megkaphassák a pénzt. A tár­gyalás végén írásos megállapodás született: az egyházmegye 2002-2003-ban besorolja Noszvajt. Az érseki titkár így búcsúzott az önkormányzati küldöttségtől: „Adja Isten, hogy felépüljön az isko­la”. A két részletben várt 21 millió forint lenne a települési „önrész” egyik fele. Ehhez még a Terü­letfejlesztési Tanácstól is remélnek támogatást, hogy pályázhassanak a kormányzathoz a beruhá­zás költségének 50 százalékáért. Pintér Elemér lát reményt arra, hogy pályázatukkal nyerjenek, mert most prioritást élveznek azok az önkor­mányzatok, amelyek az életveszélyes iskolájuk he­lyett újat építenének. A polgármester és a képviselő-testület attól sem zárkózik el, hogy hitelt vegyenek fel erre a célra. Bár bíznak abban, hogy a gázrendszer el­adásából származó bevétel, valamint az eddig összetakarékoskodott pénz, továbbá az egyházi ingatlan visszaadásáért kapott 21 millió forint kár­pótlási összeg elegendő lesz az 50 százalékos ön­részhez. Az új iskolában - a falu központjában, a torna­csarnok mellett - nyolc tanterem lenne, 160 gye­rek férhetne el kényelmesen (gondolva arra is, hogy növekszik a falu létszáma). Közösségi hely­ként az aula szolgálna, továbbá helyet kapna az épületben a könyvtár és az ifjúsági klub. Kővári Tibor iskolaigazgatótól megtudtuk: ál­modtak ide egy úgynevezett „teleházal" is, amely­ben számítógépek, telefax és internetezési lehető­ség várná nemcsak a diákokat, hanem a falu vál­lalkozóit is. Az építési engedélyek megvannak, a céltámo­gatásért április 2-ig nyújtják be a pályázatot. En­nek kedvező elbírálása esetén a földmunkát és az alapozást még az idén ősszel elkezdenék, s várha­tóan 2003 szeptemberében átadnák az iskolát a tantestület és a gyerekek számára. A statikusi szakvélemény szerint addig még ki­bírja az életveszélyes öreg iskola __________________ ______ NÉGYESSY ZITA I dén több az agrártámogatás Dr. Chikán Attila a globalizációról Eger Az Egri Lokálpatrióta Egylet so­ron következő szakmai rendez­vényének vendége dr. Chikán Attila, a Budapesti Közgazda­ság-tudományi és Államigazga­tási Egyetem rektora lesz. Ezút­tal a globalizáció és a magyar gazdaság kapcsolatáról tart elő­adást a Neumann Ifjúsági Vállal­kozó Központban ma délután öt órától. _________ ■ B uszjáratok a K2-es úton Eger Az Agria Volán Rt. helyközi üze­me, kihasználva a város déli ré­szén levő K2-es út nyújtotta lehe­tőségeket, a már meglevő két jára­ton felül további négyet indított Andomáktályára, Nagytá-lyára és Makiárra. Ezekkel a munka­napokon tovább bővítik a férőhe­lyeket, amelyet egy további autó­busz rendszerbe állításával oldot­tak meg. Az új járatok munkanap­okon a buszpályaudvarról reggel 6.00 órakor és 13.45-kor, Andor- naktálya központjától reggel 5.23- kor és 7.08-kor indulnak. ■ Véradások Mátraderecske, Eger A napokban két véradást szervez a Magyar Vöröskereszt Egri Terü­leti Szervezete. Március 10-én, szombaton délelőtt 9-től 13 óráig a málraderecskei általános iskolá­ban várják az önkéntes donoro­kat. Március 12-én, hétfőn dél­után 14 és 17 óra között Egerben, a Dr. Kemény Ferenc Általános Is­kolában (Kodály Z. u. 5. szám) tarthatják tű alá a karjukat a segí- teni szándékozók. __________■ S zínjátszó fesztivál a miniszterrel Eger A Magyar Millennium „Kultúrá­val a Nyugat kapujában" elneve­zésű. Nemzeti Fesztivál keretében máráus 10-11-én, azaz szomba­ton és vasárnap a Megyei Művelő­dési Központban megrendezik a Felnőtt Színjátszók U. és Diákszín­játszók Országos Szakági Bemuta­tóját. A kétnapos, nagyszabású kulturális rendezvény fővédnöke Rockenbauer Zoltán, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériu­mának vezetője. A színjátszást kedvelő tanulók megméretésén - amely szombaton 13 órakor kez­dődik - tizenöt, az ország külön­böző részeiről érkezett csoport tagjai lépnek fel, köztük lesz az erre az alkalomra összeállított műsorával az egri Dobó Katica Hagyományőrző Népdalkor. m (Folytatás az 1. oldalról) Dr. Tamás Károly arra is utalt, hogy az agrárium egy időben a vállán hordozza az ellátás kötele­zettségét és az inflációs terheket is. A kedvező talaj- és éghajlati adottságok, valamint a termelők szakképzettsége garancia ahhoz, hogy megfelelő szerződéseket kössenek a nagyobb eredmények érdekében. Ez azért is fontos, mert reális közelségbe került ha­zánk európai uniós csatlakozása, amelyre a mezőgazdaságnak is fel kell készülnie. Elmondta, hogy a számítások szerint 1,2 millió hektár búza, 1,4 millió hektár kukorica, 200-250 ezer hektár repce, 350-400 ezer hektár napraforgó termésére van szüksége az országnak a kiegyen­súlyozott ellátás, illetve az export érdekében. Szükség lesz újabb szőlő- és gyümölcstelepítésekre, a tájak adottságaihoz igazodó, fő­leg a világpiacon elismert fajták­kal. Az állattenyésztésben elen­gedhetetlen, hogy a jövőben a te­jelő szarvasmarha-állomány job­ban szolgálja a hazai tejfogyasz­tást. Fontos törekvése a tárcának, hogy intézkedéseivel megóvja az állatállományt a betegségektől. Ezért célszerű a fehérjét adó nö­vények, elsősorban a szója ter­mőterületének a növelése is. Az államtitkár szólt az idei ál­lami támogatási rendszer céljáról. Kiemelte, hogy megmarad a nö­vénytermelés és az állattenyész­tés normatív ösztönzése. Anyagi segítséget kapnak az új típusú, például a gép-, a magtár-, vagy a pinceszövetkezetek alapítói, to­vábbá azok a termelők, akik sző­lőt és gyümölcsöst telepítenek, vagy közösen hűtőházakat létesí­tenek. Segítik a fiatal agrárszak­embereket, továbbá az egyete­mek kutató- és oktatómunkáját is. Újra meghirdetik a gazdahi­telt, amely tízéves futamidővel és százszázalékos kamattámogatás­sal vehető igénybe. Dr. Tamás Károly végül beszélt a kormány által meghirdetett, Széchenyi-tervhez kapcsolódó, Híd a harmadik évezredbe cím­mel a szaktárca által kidolgozott tízéves agrárfejlesztési program­ról is. Eszerint 174 ezer hektár új erdőt telepítenek, ezzel a követ­kező évtizedben 22 százalékra növelik a hazai erdőállományt. Komplex vízgazdálkodási rend­szert valósítanak meg, 35 ezer ki­lométer belvízi csatornát újítanak fel, és kisebb víztárolókat is építe­nek. Ezek mellett 450 ezer hektár öntözéséhez korszerűsítik a tech­nológiát. Egyébként a FAO - az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgaz­dasági Világszervezete - program­jába vette a Kárpát-medence víz­ügyi rendszerének kialakítását, amely az érintett országokkal - így hazánkkal is - közösen való­sul meg. Bejelentette, hogy létrehozzák a Nemzeti Földalapot. Ez lehető­vé teszi, hogy táblásított és meg­művelt területeket adjanak bérbe a gazdáknak. Ehhez 11 milliárd forint állami tartalék áll rendel­kezésre. ________________________MENTUSZ KÁROLY L ehetőség a válásra (Folytatás az 1. oldalról) így meghaladták a törvényben előírt, szükséges 20 százalékot. Aggályok nem merültek fel, így nincs akadálya annak, hogy áp­rilis 13-án megtartsák Szarvas­kőben a népszavazást. A szava­zólapon ezt a kérdést találják majd a választók: Egyetért-e ön azzal, hogy Egér-Szarvaskő tele­pülésrész Eger megyei jogú vá­rostól szétváljon, és utána önál­ló önkormányzattal rendelkező községként működjön tovább?” A képviselők igent mondtak a népszavazásra. A második napirendben az If­júsági Ház Eger Kulturális és Szórakoztató Közhasznú Társa­ság Alapító Okiratának módosí­tását fogadta el a közgyűlés. Az indítvány azért vált sürgőssé, mert a pályázatokon már az új nevével kíván szerepelni a tár­saság. A kht. megváltozott funkciója miatt március 9-től ezt használja: Művészetek Háza Eger Kulturális és Szórakoztató Közhasznú Társaság. A névvál­toztatással egyidejűleg a törzs­tőke összegét is megemelték 240 ezer forinttal. Zárt ülésen tárgyalt a köz­gyűlés az egri termálfürdőről. Utóbb dr. Horuczi Csaba alpol­gármestertől megtudtuk, a ta­nácskozáson arról volt szó, hogy a termálfürdő vezetése 300 millió forintért pályázna a Szé- chenyi-terv kínálta lehetőség­ből. A pályázatot az önkor­mányzat is támogatja. ___________________________________IH.Z.I A dományok Kárpátaljára Takarót, gumicsizmát, élelmiszert várnak Gyöngyös A ferencesek 1989 óta teljesíte­nek szolgálatot Kárpátalja ma­gyarok lakta területén. Az el­múlt időben számos természeti csapás sújtotta a vidéket, s most sajnálatosan ismét az árvíz oko­zott hatalmas pusztítást, a kör­nyezeti katasztrófának bizony már halálos áldozatai is van­nak. A ferencesek - magyar és nemzetközi segélyszervezetek­kel összefogva - már eddig is több alkalommal nyújtottak se­gítséget a rászorulóknak, s most ismét adományokat gyűj­tenek a kárpátaljai árvízkáro­sultaknak. Elsősorban takarókat, gumi­csizmákat, plédeket, és főként tartós élelmiszereket várnak. Az adományokat naponta 7-19 óra között adhatják le a segíteni szándékozók a plébánia portá­ján. A rend felelősséget vállal azért, hogy az adományok való­ban a megfelelő helyre jutnak majd el. Ákik ugyanakkor pénzzel kí­vánnak segíteni a bajbajutotta­kon, azok természetesen ezt is megtehetik vagy a plébánia por­taszolgálatán, nyugta ellené­ben, vagy a Kárpátaljai Ferences Misszió számlájára befizetve az összegeket. Á számlaszám: 11991102-02119070. ■ Kórház: áprilisban döntés Menedzser típusú vezető kerestetik Heves megye- A pályázati kiírásban a bi­zottság nem kívánta előre meg­határozni, hogy külső avagy belső pályázót látna szívesen az igazgatói székben - mondta a Hírlapnak dr. Tatár László, a megyei önkormányzat egész­ségügyi bizottságának vezetője a Markhot Ferenc Kórház és Rendelőintézet vezetői posztjá­ra kiírt pályázatról szólva. Mint megjegyezte, a kórház éléről a közelmúltban közös megegyezéssel távozó „külsős” dr. Tóth-Daru Péter kinevezése mellett szólt az is, hogy a kór­házon belüli struktúraváltást belső emberrel aligha lehetett volna végigvinni, Tóth-Daru vi­szont kiváló szakemberekkel erősítette meg a vezetői kart. Most már nincs ilyen moti­váció, ugyanakkor orvos mel­lett akár közgazdász vagy jo­gász végzettségű is szóba jöhet. Ám az feltétel, hogy legyen egészségügyi menedzseri képe­sítése is. Azt, hogy jogász vagy közgazdász is vezethetné a megyei kórházat, Tatár azzal magyarázta: lényegében gazda­sági intézményről van szó, s a pályázatok elbírálását követő­en a vezetői kar összetételét még lehet az igények szerint módosítani. A pályázatok benyújtási ha­tárideje március 23., míg a jú­nius 1-jétől érvényes kineve­zésről a közgyűlés a tervek szerint az április 27-i ülésén dönt. A beadott munkák elbírá­lásába az érintett civil szerve­zeteket is be kívánják vonni, s a megyei önkormányzat létre­hoz egy szakmai bírálóbizott­ságot is, amely felállít egy rangsort. Ez azonban nem lesz kötelező az egészségügyi bi­zottságra nézve, amely április közepére foglal állást az aján­lási sorrendről is. i-ne) __________________________________________________PÉNTEKI PORTRÉ______________.____________________________ E gy egri hölgy a kamion volánjánál A portréírónak, ha történetesen éppen nő­napon kell cikkét megírnia, nem árt elgon­dolkodnia egy kicsit. Úgy illik ugyanis, hogy kicsengjen soraiból a másik nem iránti tisztelete. Kérdés persze, hogy mit kezdjen azzal a problémával, ha a bemu­tatni kívánt ember a legkevésbé olyan, mint amilyennek általában elgondolni szoktuk a Nőt? Márpedig az alig több mint 20 éves Dra- gony Eszterre sok mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy a fiatal lányok megszo­kott életútját járja. A „baj” valószínűleg egy tizenöt éves korában tett osztálykirándulá­son kezdődött, amikor is annyira megtet­szett neki az autóbusz-vezető foglalkozása, hogy szilárdan eltökélte: ő is valami hason­ló szakmában szeretne dolgozni, és előbb- ulóbb - mindenáron - nagy járművet vezet majd. Valószínűleg kevés célravezetőbb tulaj­donság van a Földön, mint a női makacs­ság. így aztán Eszter - miután végzett a ru­házati eladói szakon az egri kereskedelmi szakközépiskolában, illetve később leérett­ségizett a Bornemissza Gergely Szakkép­zési Intézetben 1999-ben - nekilátott álma megvalósításának. Mint mondja, teherau­tós, buszos ismerősei részéről is jött még egy kis Késztetés, majd az érettségi évében belekezdett a hivatásos, C kategóriás gép­jármű-vezetői tanfolyamba. Ezzel viszony­lag gyorsan, novemberre végzett, hogy a következő esztendő őszén újabb lépcső­fokra lépjen: a nehézgépjármű, nyergesvontatói jogosítvány megszerzését célozta meg.- A megyében pillanatnyilag ketten va­gyunk nők, akiknek ilyen vezetői enge­délyük van - mondja. - A férfi kamiono- sok eleinte nehezen fogadtak be maguk közé. Mit akar itt egy nő, mondogatták. Ma már inkább az érdeklődést tapaszta­lom részükről. Igaz, túl sokat még nem volt alkalmam bizonyítani, de eljön az ideje annak is. Eszter Egerben él szüleivel és főisko­lás, szociálpedagógia szakos nővérével. Ők ketten tűz és víz. A kamionos hölgy szavai szerint lánytestvére higgadt, nyu­godt személyiség, ellentétben vele, aki „alig tud a fenekén maradni”. Ez a tulaj­donsága meg is látszik kedvelt elfoglalt­ságai megválasztásán is: horgászik (4 ki­logrammos tőponty az eddigi legjobb fo­gása), kerékpározik (reggeltől estig, ha megjön a jó idő) és túrázik. Ebből faka­dóan azt is mondhatni, hogy haza csak alvás céljából jár.- Valahogy úgy adódott, biztosan azért, mert ekkorra gyűlt össze a szükséges pén­zem, hogy minden eddigi tanfolyamomat szeptemberben kezdtem el. Nem lesz ez másként az idén sem. Ezúttal a D kategóri­ásjogosítvány, azaz a buszvezetői engedély megszerzése érdekében kezdek bele. Nem is akármilyen engedély megszerzését tűz­tem ki célul. Nemzetközi vizsgát akarok tenni mind árufuvarozásból, mind pedig személyszállításból. Tibet napja Heves megye Egerben, Gyöngyösön, Hatvan­ban, Recskien, Párádon, Sírokban, Gyöngyöshalászon, Ostoroson és hidason március 10-én megemlé­keznek Tibet napjáról, s kitűzik a Kína által megszállt ország zászla­ját. A gyöngyösi származású dr. Fodor Gábor (SZDSZ) országgyű­lési képviselő ugyanakkor az egyik benyújtója annak az ország- gyűlési határozat-javaslatnak, amely Tibet ügyével foglalkozik. Az MDF, a Fidesz, az MSZP és az FKGP által is támogatott indítvány értelmében a magyar Parlament szerint kívánatos, hogy a Kínai Népköztársaság tartsa tisztelet­ben a nemzetközileg elismert em­beri jogokat, és vessen véget az erőszak alkalmazásának. Kez­dődjenek tárgyalások Kína és a dalai láma között Tibet új státusá­nak meghatározása érdekében. síké Sándor

Next

/
Oldalképek
Tartalom