Heves Megyei Hírlap, 2001. március (12. évfolyam, 51-76. szám)
2001-03-02 / 52. szám
A kamara a minimálbér emelésének kompenzációjáért lobbyzik A vállalkozások mintegy felénél okoz gondokat a minimálbér megemelése - derül ki a kereskedelmi és iparkamara legfrissebb felméréséből. A kamara ajánlása a kormánynak, hogy a munkaerő-piaci alapból támogassák a „rászoruló” cégeket. A kamara négy megyében félezer vállalkozást kérdezett meg arról, hogy számukra okoz-e gondot a minimálbér 57 százalékos emelése - mondta el lapunknak Bánfi Sándor, a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági igazgatója. A vállalkozások mintegy fele adott az iménti kérdésre igenlő választ. A legnehezebben a kiadások emelkedését a kis- és mikrovállalkozások képesek ellensúlyozni. Ágazatonként vizsgálva a szolgáltatásban, a kereskedelemben és a könnyűiparban dolgozó cégeknél növeli ez a kötelezettség jelentős mértékben a bérköltségeket. Ez egyébként alátámasztani látszik a gazdasági tárca előrejelzését, amely szerint a tb-járulék 2 százalékpontos csökkentése éppen ezekben az ágazatokban nem egyenlíti ki a költségek növekedését. A nehéz helyzetbe került vállalkozások 30-40 százaléka állította, hogy a minimálbér emelése miatt leépítésre kényszerül, illetve rész- munkaidőre tér át, negyedük a szükséges beruházásokat halasztja el, míg harmaduk vélte úgy, hogy a tevékenység bővítésével ellensúlyozni tudja a többletkiadásokat. A kamara az idézett felmérésre alapozva készítette el azt a javaslatát, hogy pályázat útján adjanak támogatást azoknak a vállalkozásoknak a többlet-járulékterhek fizetéséhez, amelyeket a minimálbér emelése hozott nehéz helyzetbe - hangsúlyozta Bánfi Sándor. A támogatás forrása a munkaadók és munkavállalók befizetéseiből finanszírozott Munkaerő-piaci Alap többlete lenne. Ez a megoldás könnyen végrehajtható, nem igényel jogszabályvagy törvénymódosítást sem. A munkaadói érdekképviseletek egyébként tavaly az érdekegyeztetés során többször felvetették a kompenzáció szükségességét, hozzátéve, hogy a költségvetés mintegy 80-100 milliárd forintnyi többletbevételre számíthat a minimálbér emelése révén. A munkaadói javaslatok között már akkor is szerepelt, hogy a támogatás forrása a Munkaerő-piaci Alap legyen, amelynek bevételét önmagában több milliárddal növeli ez az intézkedés. Sz. Cs. Telepengedélyek és az engedélyezési eljárás Nagy érdeklődés övezi a telepengedélyekkel és az engedélyezési eljárással kapcsolatos kérdéseket, ezért a HKIK a héten Gyöngyösön és Egerben rendezett szakértők részvételével fórumot. Mint ezeken elhangzott, a telepengedély alapján gyakorolható ipari és szolgáltató tevékenységekről, valamint a telepengedélyezés rendjéről szóló 80/1999. (VI. 11.) kormányrendelet 1999. október 1. napján lépett hatályba. Igen fontos, hogy 2001. június 30-ig kell az engedélyt beszereznie az olyan vállalkozásoknak, melyek a jogszabály hatálybalépésekor már ténylegesen működő telepen végzik a tevékenységet. A rendelet mellékletében szereplő több mint 150 telepengedély-köteles tevékenység felsorolása terjedelmi okok miatt nem lehetséges, azonban a HKIK- nál a témával kapcsolatosan teljes körű felvilágosítás kérhető a 36/429-613/104, illetve a 06-20/9225-353-as telefonszámokon. Kamarai szervezésben Felhívás a Study Tourra Idén is megrendezésre kerül a Study Tour néven ismert rendezvény, amely a Heves megyei és Tisza-tavi idegenforgalmi kínálatot hivatott bemutatni az ágazatban tevékenykedők részére. Várjuk azon kamarai tagjaink jelentkezését, akik programajánlattal, kiadvánnyal, illetve egyéb promóciós eszközzel kívánnak részt venni, hogy jelentkezzenek a 36/416-760/109-es telefonszámon, illetve írásbeli jelentkezésüket a HKIK Eger, Telekessy u. 2. szám alá küldjék postai úton, faxon pedig a 36/312-989-es számon tehető meg a jelentkezés. Utazás 2001 Idén immár huszonnegyedik alkalommal kerül sor március 21-25. között az Utazás 2001 Nemzetközi és Idegenforgalmi Kiállítás megrendezésére. A szakmai kiállítást az északi régióban az Északmagyarországi Regionális Marketing Igazgatóság koordinálja, a Tourinform-irodák pedig az idegen- forgalmi palettát mutatják be. A Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara lehetőséget biztosít arra, hogy standján az ágazatban tevékenykedő tag- vállalkozások bemutatkozzanak. További információ a 36/416-660/109-es melléken kérhető. Jövő januártól kötelező! Kamarai tanfolyam a HACCP-ről Magyarországon 2002. január 1-jétől az élelmiszer- előállításban és -forgalmazásban, a vendéglátásban és a közétkeztetésben be kell vezetni a HACCP-rend- szert, amely magyarul a „Versenyelemzés, Kritikus Szabályozási Pontok” rövidítését jelenti. A rendszer alkalmazását többek között a 17/1999. (II. 10.) FVM- EüM és a 80/1999. (XII. 28.) GM-EüM-FVM együttes rendeletek írják elő. A rendelet úgy fogalmaz, hogy a vendéglátásban, a közétkeztetésben, valamint a cukrászati és hidegkonyhai termékek előállítása során a vendéglátósoknak, közétkeztetőknek saját minőségbiztosítási rendszert kell működtetni a biológiai, a kémiai és a fizikai veszélyhelyzetek megelőzése érdekében a Magyar Élelmiszerkönyvben meghatározott előírások szerint. Miután ez a minőségügyi rendszer is teljes körű szabályozást igényel, ennek a rendszernek a bevezetése is több hónapos munkával jár. A hátralévő idő viszonylagos rövidsége és az érdekeltek körében tapasztalható bizonytalanság feloldása érdekében a kamara tanfolyamot indít, amelynek célja: a szakmai ismeretek átadása, illetve elsajátítása. A tanfolyam egynapos, mely áprilisban - elegendő jelentkező esetén - Egerben, Gyöngyösön, Hatvanban és Hevesen kerül megrendezésre. A tanfolyam kamarai tagok számára térítésmentes, míg nem kamarai tagok számára 7500 + áfa költséget jelent. Jelentkezési lap a HKIK egri, gyöngyösi és hatvani ügyfélszolgálati irodáiban szerezhető be, vagy a 36/416-660 (104, 105 és 121-es mellék) telefonszámon kérhető. Szilvásváradon már a szezonra készülnek Jelentkezés mestervizsgára A Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara jelentkezést hirdet cukrász, szakács, pincér és vendéglős-fogadós mestervizsgákra. A jelentkezés feltételei : I. Szakmai alapképzettség Cukrászmester: cukrász szakképesítés, vendéglátó-ipari szakközépiskolai érettségi, élelmiszeripari technológus szakközépiskolai végzettség, vendéglátó-ipari főiskolai szakirányú végzettség. Szakácsmester: szakács szakképesítés, ven- 1 déglátó technikus végzettség. Pincérmester: pincér (felszolgáló) szakképesítés, vendéglátó technikus, vendéglátó mene- j dzser, vendéglátó-ipari eladó szakképesítések. Vendéglős-fogadós mester: vendéglátó menedzser, vendéglátó technikus, cukrász, szakács, pincér, felszolgáló, idegenforgalmi menedzser és technikus, szállodás, szállodai portás, vendéglős 1 szakképesítések. II. Szakmai gyakorlat Cukrászmester: 5 év. Szakácsmester: szakmunkás , és középfokú végzettség esetén: 10 év. Felsőfokú végzettséggel: 8 év. Pincér és vendéglős-fogadós mester, szakmunkás végzettséggel: 10 év, középfö- : kú végzettséggel: 8 év, felsőfokú végzettséggel: 5 év. j A jelentkezéssel kapcsolatos részletes infor- | máció a 36/429-612/115 telefonon, vagy Egerben a Kereskedelmi és Iparkamara Szakképzési Iro- ; dájában személyesen kapható (Eger, Telekessy j u. 2., III. em. 308. sz.). Közbeszerzési felhívások 0221/1 Bodrogkisfalud Község Önkormányzata ajánlati felhívása nyűt eljárás megindítására (bodrog- kisfaludi általános iskola bővítése - K. É. - 0596) 0221/2 Heves Megyei Állami Közútkezelő Közhasznú Társaság ajánlati felhívása nyílt eljárás megindítására (az ajánlatkérő kezelésében lévő közutakon fenntartási munkák végzése - K. É. - 0970) 0221/3 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Állami Közútkezelő Kht. ajánlati felhívása nyűt eljárás megindítására (az ajánlatkezelő kezelésében lévő országos közutakon lévő kijelölt gyalogos átkelőhelyek burkolati jeleinek felújítása - K. É. -1227) 0221/4 Szepesi Ferenc ajánlati felhívása nyílt eljárás megindítására (a bogácsi Strand Fürdő Étteremre emeletráépítéssel szálloda építése és ahhoz tartozó gépkocsiparkoló kialakítása - K. É. -1032) Üzleti ajánlatok 021/1 Ausztriai közbeszerzési eljárás keretében az alsó-ausztriai tartományi kormány útkarbantartók részére munkaruhát kíván beszerezni. Pályázat-beadási határidő: 2001. március 20. 022/1 Tűzálló ajtók gyártásával foglalkozó olasz cég importőr, nagykereskedő és képviselő üzleti partnert keres. 022/2 Olasz cég alumínium fröccsöntésre és a hozzá szükséges formák gyártására keres gyártókapacitást, illetve partnert. 026/1 Hongkongi cég fehérnemű és póló készítésére bérmunka-lehetőségeket keres. További információ: 36/429-613/121-es mellék, olasz ajánlatok esetén: 36/411-814-es telefonszámon. CÉGSOROK Új építőipari vállalatcsoport Egerben Egri Építő Rt. néven létesített építőipari vállalatcsoportot a hevesi megyeszékhelyen öt helybeli vállalkozás: a J. P. 98 Fűtés- technika Kft., a Korinthos 2000 Kft., a Nívóber Kft., a Visz- Fuvar Kft., a Renk-Épvill Kft., valamint Fürjes Péter építőipari vállalkozó. Az Egri Építő Rt. megalakítása gyakorlatilag egy ötéves együttműködés eredménye, s bízunk abban, hogy a rendelkezésre álló kapacitást ki is tudjuk használni a piacon - mondta érdeklődésünkre Papp István elnök-igazgató, aki a Nívóber Kft. ügyvezetője is. Papp elárulta, az Egri Építő Rt. menedzsmentje 2001-re legalább egymilliárd forintos forgalom elérését tűzte ki célul. A cég felügyelőbizottságának elnöke Békefi Lajos, aki a Korinthos Kft. társtulajdonosa. A jelenleg 103 dolgozót foglalkoztató vállalat felsorolt tag- vállalkozásai 2000-ben együttesen közel 880 millió forintos forgalmat produkáltak, 40 millió forintos mérleg szerinti eredmény felmutatása mellett. Bővít a Mátravill Hozzávetőleg 10 millió forintos ráfordítással létesített új, 1700 négyzetméternyi alapterületű telephelyet Gyöngyös leendő ipari parkjában, a Kenyérgyár úton, a családi ingatlanok és társasházak, továbbá ipari létesítmények elektromos berendezéseinek generálkivitelezésével, javításával és szervizelésével foglalkozó Mátravill Kft. Nagy Albert, a Mátravill ügyvezetője elmondta, hogy az 1996-ban alapított társaság jelenleg korszerűsíti a 300 négyzetméteres csarnokát, ahová majd áthelyezik tevékenységüket. Az öt dolgozót foglalkoztató cég évente átlagosan 35-40 millió forintos forgalmat produkál, nyereségszint felmutatása mellett. Hét céget képviselt a Mirox a divatnapokon A minap megrendezett Budapesti Divatnapok (BDN) legnagyobb alapterülettel rendelkező kiállítója volt az egri Mirox Textilház is, amely két üzletet is működtet Egerben. Kis István, a vállalkozás tulajdonosa, illetve vezetője elmondta, hogy idén immár harmadik alkalommal volt kiállító a Mirox a szakmai vásáron. A termékskála főként a minőségi lakástextil széles kínálatát vonultatta fel, hét cég összesen 150 áruját mutatta be az egri vállalkozás, amely 1994-ben alakult, és 25 dolgozót foglalkoztat jelenleg. Kiss István érdeklődésünkre elmondta, hogy az elsősorban német-francia termékeket forgalmazó, 2000-ben 185 millió forintos árbevételt produkáló cég a leendő ostorosi ipari zónában kíván telephelyet létesíteni, ahol is bemutatótermet, raktárt és irodaépületet fognak kialakítani. Firth Rixson-gyár Egerben Kétmilliárd forintos ráfordítással létesült az egri ipari parkban a Firth Rixson Hungária Kft. kovácsolóüzeme, amelyben sebességváltókhoz készítenek fogaskerekeket. A cég évente átlagosan hárommilliárdos forgalom elérését tervezi, hatvan dolgozó foglalkoztatása mellett. Az anyagyár, az angliai Firth Rixson Plc. két esztendeje döntött az egri letelepedésről, amely egyébként az első kelet-európai beruházása. A Firth Rixson beszállítója a hevesi megyeszékhelyen gyárat működtető, német tulajdonban lévő, hajtástechnológiájáról ismert ZF Hungária Kft.-nek is. HEVES MEGYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA 3301 EGE« PF. 44« K][K0RS — KÉPVISELETEINK; 33«« EGER, Telekessy u. 2. Tel: (36)429-612,429-613,429-614,416-66» fai: (36)312-989 320« GYÖNGYÖS, Orciy u. 3. Tei./fax: (37)500-210 Mobil: 06-20/9-225-353 3000 HATYAN, Balassi út 3. Tel./fax: (37)346-040 Mobil: 06-20/9-225-353 Az oldalt összeállítja: Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Szerkesztő: Szajlai Csaba (FOTÓ: SZAJLAI CSABA) A Szilvásváradi Idegenforgalmi Egyesület legutóbbi ülésén elhangzott, hogy idén is számos, nagy érdeklődésre számot tartó esemény kerül megrendezésre, így például a nyár derekán lesz a Lovasnapok című kiállítás, bemutató és vásár, ám a szezon már kora tavasszal elindul. A különböző programok lebonyolításában a polgármesteri hivatal is közreműködik. A helyi idegenforgalmi vállalkozók abban érdekeltek, hogy még népszerűbb legyen a bükki település, ezért szorgalmazzák Szilvásvárad jellegzetességeinek megjelentetését a turisztikai, figyelemfelkeltő táblákon - hangzott el. Felvételünk az egyesület ülésén készült, amelyen a kamara ismertette az említett témával kapcsolatosan a lehetőségeket.