Heves Megyei Hírlap, 2001. március (12. évfolyam, 51-76. szám)
2001-03-12 / 60. szám
2. oldal - Heves Megyei Hírlap MEGYEI K Ö R K É P 2001. Március 12., hétfő Szakszerű partvédelmi munka Jelentős vízszintemelkedés várható Nem csak fiataloknak Eger Hasznos francia ötletek Náluk jól megy a falusi turizmus nyugtathatja annak a hét településnek a lakosságát, amelyiket a korábbi hírek alapján reálisan fenyegetett a kitelepítés veszélye, hogy ez az eshetőség nem következik be. Ennek ellenére március 17. körül a mostanihoz mérve 8 és fél, 9 méteres vízszintemelkedés várható. Vasárnap a folyó megyei szakaszán összesen kétszázan vettek részt a partépítésben, munkájukat harminc szállítóeszköz és tucatnyi munkagép segítette. A védekezést a KÖTIVIZIG részéről irányító Fejes Lőrinc elmondta: van ok az alapos felkészülésre, mert a szabolcsi gátszakadást követően 150 millió köbméter víz hagyta el a medret, ami jóval meghaladja a Tisza-tó legnagyobb nyári víz- mennyiségét.____________is.b.s.) képzőművészeti életébe szervesen bekapcsolódni. Eszerint időszakos kiállításokat szerveznek a Vitkovics-házban, majd a Trinitárius templomban népszerűsítik a Kepes György Vizuális Központot, s természetesen megmaradnak azok a sikeres rendezvények, melyek eddig is vonzották az érdeklődőket. Az igazgatónő hozzátette: olyan minőségi produkciókat mutatnak be a házban, amelyek országosan is elismertek. Továbbra is lehetőséget adnak a helyi művészeti csoportok bemutatkozására is, így a jövőben is helyet kap ott a Fotogén csoport, a Képzőművészkor, a Pódium Tánc- és Balettiskola, valamint a Movendó kórus, a Katáng Néptáncegyiittes és Bodnár Sándor színjátszó csoportja, de a fiatalok előtt is nyitott lesz a ház. ____ (elek) Árvízi segítség. A Gyöngyszöv Áfész százezer forint értékű tartós élelmiszerrel, valamint tisztító és tisztálkodási cikkekkel nyújt segítséget a beregi térség árvízkárosultjainak. A hét végén a gyöngyösi Sláger áruházban a Máltai Szeretetszolgálat munkatársa válogatta össze az adományt, amelynek egy részét a kárpátaljai bajbajutottaknak juttatják majd el. Információink szerint a Vásárosnaményi Áfész kérésére létrejött segítőakció keretében több Heves megyei üzlet is részt vett, hasonló értékű csomagok összeállításával. fotó: suha péter Üdülőparadicsom a tónál Nem emelték az iparűzési adó mértékét Elfogadták a község idei költségvetését: azt már a tervezéskor is látni lehetett, hogy a lehetőségek erősen beszűkülnek, mivel fejlesztésre csak minimális pénz jut ebben az esztendőben. ____ Recsk F ekete József polgármester a község pénztárcájáról úgy fogalmaz, hogy az idei 248 millió 830 ezer forint java részét a meglévő intézmények működtetésére fordítják. A saját bevételek mintegy 25 százalékra tehetők, ami térségi viszonylatban akár jelentősnek is mondható, ám a legnagyobb tételt kitevő iparűzési adó mértékét nem emelhették idén. A kalkulációk szerint az intézmények fenntartására mintegy 220 millió forintot kell fordítani, a csatomatársulási hitel törlesztésére pedig tízmilliót kell fordítani ebben az évben. A fenti adatokból is kitűnik, hogy nagyobb beruházásra nincs lehetőség. Nem halogatható tovább a polgármesteri hivatal tetőszerkezetének a felújítása, erre a célra pályázat útján nyert pénzt az önkormányzat. Ugyancsak régi gond az általános iskola lapos tetős részének kiváltása olyan műszaki megoldással, ami az 1100 négyzetméter alapterületű intézmény fölé biztonságos és jól hasznosítható emeleti rész kialakítását tenné lehetővé. Erre sikeres pályázat esetén az önrészt csupán hitelből tudná biztosítani a helyhatóság. Döntés született továbbá arról, hogy a szűkös anyagi feltételek mellett is megpróbálják kihasználni a Széchenyi-terv pályázataiban rejlő lehetőségeket. Ilyen például az önkormányzati bérlakásállomány, illetve a zöldfelületek növelése. Az idegenforgalmi fejlesztések sorában kiemelt figyelmet fordítanak a Búzás-völgyi tó környékének rendezésére. Ehhez mindenekelőtt szükség van a részletes szabályozási terv kidolgozására. Jelenleg a tó körül 60-80 nyaraló található, azonban ahhoz, hogy a terület vonzóbbá váljon a komoly befektetők számára is, első lépésként egységes üdülőterületté szeretnék nyilváníttatni a környékét. A részletes szabályozási terv a közeljövőben kerül a megrendelő önkormányzat asztalára. Ugyancsak a legutóbbi testületi ülésen határoztak arról, hogy elfogadják a SZILTOP Oktatási Kft. ajánlatát, amely esti gimnáziumi oktatást szervezne a térségben élő felnőttek számára. Az előzetes megállapodás szerint az érdeklődés függvényében bérelnének tantermeket az általános iskolában, így szeptembertől megindulhatna a képzés. Ez azért is fontos, mivel a községben és a település körzetében élők eddig a legközelebb Egerben, vagy Gyöngyösön folytathattak ilyen tanulmányokat. _______________(b.m M egnyílik a sürgősségi osztály Az utóbbi évek rendkívüli időjárása következtében többször kellett megküzdeni a fenyegető árral a Tisza mentén élőknek. A megyei közgyűlés elnöke vasárnap látogatást tett az árvízi védekezés helyszínein. Heves megye- Az utóbbi években már megszokott módon, szakszerű, gyors és lelkiismeretes védelmi munka zajlik a folyó megyei szakaszán - jelentette ki tegnap Sós Tamás, a megyei védelmi bizottság elnöke, aki felkereste azokat a partszakaszokat, ahol a gátak megerősítését végzik, felkészülve a várhatóan 5-6 nap múlva érkező árhullámra. Mint az elnök elmondta: megTöbb mint fél évig tartó egyeztetés után a legutóbbi, rendkívüli közgyűlésen elfogadták az Ifjúsági Ház Eger Kulturális és Szórakoztató Közhasznú Társaság Alapító Okimtának módosítását. Ennek értelmében a jövőben az intézmény a Művészetek Háza Eger Kulturális és Szórakoztató Kht. nevet használja. Mint azt Varga Melindától, a ház vezetőjétől megtudtuk, erre azért volt szükség, mert funkciójuk az utóbbi időben jelentősen bővült. A kht.-hez kapcsolták a Vitkovics-ház Kepes Vizuális Központot, valamint a Trinitárius templomot is. Az ott dolgozó kollégáikkal, illetve Zsolnay László művészettörténésszel összeállítottak egy olyan programot, amellyel szeretnének a város Március 12. és 16. között a Heves Megyei Önkormányzat meghívására - a franciaországi Pays de la Liore Régió Önkormányzatának támogatásával - a falusi turizmus fejlesztéséért felelős szakemberek látogatnak szűkebb pátriánkba. Heves megye Mint azt a megyei önkormányzat illetékeseitől megtudtuk, a látogatás célja, hogy az Európában legsikeresebben működő falusi vendégfogadókat egyesítő és a falusi vendégfogadás szervezéséért felelős Gites de France elnevezésű szervezet munkájában hatékonyan felhasznált módszerekkel ismertessék meg az itteni szakembereket, és eszmecserét folytassanak a Heves megyei falusi turizmus fejlesztésének jövőbeni lehetőségeiről. A szakmai program keretében a vendégek előadást tartanak az egri Eszterházy Károly Főiskola idegenforgalmi szakos hallgatói részére a franciaországi falusi turizmus szervezésének, fejlesztésének kérdéseiről, illetve az ezzel kapcsolatos marketingmunkáról. A program a tervek szerint ezt követően Poroszlón folytatódik, ahol a Heves Megyei Falusi Turizmus Egyesületet képviselő vendégfogadók két és fél napos tréning keretében kapnak tájékoztatást a szakmai tevékenységekről, így például az ideális vendégfogadási feltételek kialakításáról, a fakultatív programok szervezéséről, továbbá a hatékony reklám- és propagandatevékenységről. ■ Eger Vége lesz a zsúfoltságnak a traumatológiai ambulancián, mert a sürgősségi osztály kétharmad része március 20-tól megkezdi működését, tudtuk meg ár. Szabó Zsolttól, a Markhot Ferenc megyei kórház megbízott főigazgatójától. Ezzel egyidejűleg megnyílik a Knézich Károly utcai főbejárat is. Az intézmény irányítója elmondta továbbá, hogy a sürgősségi osztály baleseti részlegén nemcsak a mentővel érkező betegeket fogadják, hanem azokat is, akik friss sérülésük után saját lábukon mennek a kórházba. Akik meggyógyultak, s például a gipsz leszedetése, vagy utókezelés miatt térnek vissza az intézménybe, azokat már nem itt, hanem a baleseti sebészeti szakrendelőben fogadják. A sürgősségi osztályon több helyiség áll a sérültek rendelkezésére, nem látják egymás bajait a folyosón. Az osztály fennmaradó egyharmad részében a nem sebészeti jellegű, de ugyancsak sürgős ellátást igénylő betegek kerülnek majd a későbbiekben ellátásra, tájékoztatott dr. Szabó Zsolt. Ennek a részlegnek a kialakítására még várni kell, ugyanis nincsenek meg a szükséges műszerek és a személyi feltételek sem adottak még. ___________________ N égy község egészségéért A Parádi Egészség- és Otthonvédők Köre Párádon és a szomszédos községekben az elmúlt években is számos ismeretterjesztő előadást tartott az egészséges életmód jegyében. Párád Az egészségük megőrzését fontosnak tartó helybélieknek az idén is tartalmas programokat kínálnak a szervezők. Mint a településen számon tartott kör vezetői elmondták, az érdeklődők egyebek között megismerkedhetnek az ETKA-jóga áldásos hatásával, továbbá előadásokat hallgathatnak a civilizációs ártalmakról, illetve az egyre terjedő szenvedélybetegségekről. Az ifjúság körében az AIDS megelőzéséről, míg az idősebbeknek a daganatos megbetegedésekről, a stressz megelőzéséről és oldásáról, valamint a helyes táplálkozásról tartanak előadásokat. Szó esik ezeken kívül a gyógynövényeknek az egészség megőrzésében betöltött szerepéről. Ebben az esztendőben is kiemelt figyelmet kívánnak fordítani a környezetvédelemre, ezért a jó idő beköszöntével rendszeresen szerveznek túrákat, szabadban eltölthető programokat, amelyeket egybekötnek a turistautak felújításával, tisztán tartásával. ■ Pályázatokról Eger Szakmai konferenciát szervez szerdára az EURO Kereskedelmi és Oktatási Kft. a Hotel Flórába. Az egész napos tanácskozáson a Széchenyi-tervben szereplő pályázatokhoz igényelhető kedvezményes pénzügyi kiegészítő forrásokról, hitelgaranciákról és exporthitel-biztosításokról esik majd szó. A meghívott szakértők a Gazdasági Minisztériumból és az FVM-ből, valamint bankoktól, illetve a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségétől érkeznek a fórumraj TÁH: Új telefonszámok Heves megye, Eger Megváltoztak az Egerben székelő Heves Megyei Területi Állam- háztartási Hivatal (TÁH) telefonszámai. Eszerint a központot immár a 36/520-300-as, az igazgatót a 36/520-364-es (fax: 36/520-365), az államháztartási irodát a 36/520-329-es (fax: 36/520-334), a bér- és társadalombiztosítási irodát a 36/520- 353-as (fax: 36/520-355), az informatikai irodát a 36/520-314- es (fax: 36/520-324), a számító- géptermet pedig a 36/520-313-as telefonszámon lehet elérni. ■ Nagy volt a tét Eger A Magyar Millennium „Kultúrával a nyugat kapujában” Nemzeti Fesztivál keretében az elmúlt hét végén rendezték meg a Megyei Művelődési Központban a Felnőtt Színjátszók II. és Diákszínjátszók Országos Szakági Bemutatóját. A kétnapos rendezvényen - melynek fővédnöke Rockenbauer Zoltán, a Nemzeti Kulturális Örökség minisztere volt - tizenöt, az ország különböző részeiről érkezett csoport lépett föl. A résztvevőket Földiák András, a Magyar Művelődési Intézet vezetője köszöntötte szombaton. A megmérettetés tétje a Budai Várban augusztusban megrendezendő Összművészeti Fesztiválon való részvétel volt. Az eseményen a színjátszókat ezúttal a debreceni Adyák Színpad, illetve a budapesti Petőfi Musical Stúdió képviseli majd. _____________________(ELEK) Az egri Dobó Katica Hagyományőrző Népdalkor ezúttal nem jutott tovább_________________________fotó, perl mártom A legfontosabb a hitelesség Közgyűlést tartottak a könyvvizsgálók Tavaly számos szakmai rendezvényt, s olaszországi tanulmányutat is rendeztek - mondta a Magyar Könyv- vizsgálói Kamara megyei szervezetének éves közgyűlésén dr. Gál János elnök. Mindemellett felkészültek az új számviteli törvényből adódó feladatok ellátására. Eger A városháza dísztermében nagy számban megjelent könyvvizsgáló előtt az elnök hangsúlyozta a szakemberek jogi és etikai felelősségét, emberi rátermettségét és függetlenségét az adott munka elvégzéséhez. Kiemelte a hitelesség fontosságát, továbbá, hogy a szaktudásukat évről évre gyarapí- taniuk kell. Felszólalt dr. Sugár Rezső, a Magyar Könyvvizsgálói Kamara elnöke is, aki arról beszélt, hogy lezárult az építkezési szakasz a köztestületnél: kialakították a szervezeti kereteket. Megfelelő előkészületek után januártól egységes rendszer alapján végzik a könyvvizsgálatot. A kamarai tagságot erőteljesen foglalkoztatja, hogy az 1998-ban elfogadott szakmai törvény szerint 2002-től könyvvizsgálatot csak főállásban folytathatnak. Ez döntés elé állítja azokat, akik jelenleg főállásban mással foglalkoznak, hogy folytassák-e azt, vagy kizárólag könyvvizsgálók legyenek. Véleménye szerint a kamara Heves megyei szervezete az elmúlt évben is eredményes munkát végzett. A szakemberek baráti kapcsolatban vannak és segítik egymást. ___________________________________im.IL)