Heves Megyei Hírlap, 2001. március (12. évfolyam, 51-76. szám)
2001-03-10 / 59. szám
12. oldal - Heves Megyei Hírlap H I R P ETÉS 2001. Március 10., szombat Hatvan Város Jegyzője pályázatot hirdet városi főépítészi munkakör ellátására megbízás alapján heti két alkalommal, összesen 8 órában. Pályázati feltételek: legalább 5 éves, a településrendezésben, az építészeti tervezésben, illetőleg az építésügyi igazgatásban összesen eltöltött - gyakorlattal rendelkező okleveles építészmérnök, illetve legalább 8 éves - a településrendezésben, az építészeti tervezésben, illetőleg az építésügyi igazgatásban összesen eltöltött - gyakorlattal, valamint szakirányú felsőfokú kiegészítő szakképzettséggel rendelkező építészmérnök, településmémök tölthet be. További feltételek:- építész kamarai tagság, valamint a területileg illetékes építész kamara 90 napnál nem régebbi szakmai véleménye is szükséges,- magyar állampolgárság,- büntetlen előélet. A pályázathoz csatolni kell:- a pályázó részletes szakmai önéletrajzát és a munkakörével kapcsolatos elképzeléseit,- 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt,- képesítést tanúsító okiratok másolatát,- a díjazásra vonatkozó elképzelését. A városi főépítész a Városgazdálkodási Iroda keretén belül látja el feladatát, az irodavezető közvetlen irányításával. Feladatát a 9/1998./IV.3./ KTM rendeletben foglaltak képezik. (Jelenleg folyamatban van Hatvan város rendezési tervének felülvizsgálata.) A pályázatot 2001. március 20-ig Hatvan Város Jegyzőjéhez címezve „városi főépítész munkakör” jelzéssel ellátva lehet beküldeni. A pályázat elbírálásáról minden érintett 2001. március 31 -ig értesítést kap. Az állás 2001. április 1-jével tölthető be, megbízás alapján. Díjazás: megállapodás szerint. A pályázattal kapcsolatban érdeklődni Takács Péter irodavezetőnél, ügyfélfogadási napokon a 37/341-432-es telefonon lehet. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS V A Közép-Tisza Vidéki Vízügyi Igazgatóság Kiskörei Szakaszmérnöksége fenntartási pályázatot hirdet az üzemi területéhez tartozó park karbantartási munkáinak végzésére az elkövetkező 3 évre. Elvégzendő munkák: Kaszálás ligetes területen, sövénynyesés, útárok-karbantartás, murvás terület gyomtalanítása, virágágyások ápolása. A pályázattal kapcsolatos további információk a Szakaszmérnökségen kaphatók, személyesen vagy telefonon (36-358-200) Dósa János erdésztől vagy Lendvai Csaba vízgazdálkodási csoportvezetőtől. A leendő munkaterület megtekintésének lehetőségét igény szerint biztosítjuk. Pályázatok benyújtási határideje: 2001. március 19. (hétfő) 14.00-ig A pályázatokat személyesen a Szakaszmérnökség titkárságán (Tisza II. irodaház I. emelet) lehet leadni vagy postán a következő címre eljuttatni: KÖTIVIZIG Kiskörei Szakaszmérnökség 3384 Kisköre, Tisza II. A pályázatok elbírálása: 2001. március 26-án (hétfő) 09.00-kor a Szakaszmérnökség tanácstermében történik. A pályázatok elbírálása után a Szakaszmérnökség a sikeres pályázóval a munkák végzésére 3 éves időtartamra köt szerződést. (31586) Az ÉMÁSZ Rt. nyílt pályázatot hirdet tervezők előminősítésére. KX ÉMÁSZ Rt. A tervezői feladat általános meghatározása:- 20 kV-os szabadvezeték, 0TR állomás létesítésére,- 0,4 kV-os szabadvezeték hálózat létesítésére, pimd-1,10,20 kV-os kábelfektetésre,- transzformátor-állomás létesítésére vonatkozó tervek elkészítése. A felsorolt tervezői tevékenységekre együttesen és külön-külön is lehet pályázni. A pályázat részletes feltételeit tartalmazó dokumentáció 10.000.- Ft + ÁFA ellenértékért az ELMÚ Rt. Logisztikai főosztály, Beszerzési osztályán vehető át személyesen, 2001. március 5-től munkanapokon 8-14 óra között (Logisztikai és Jogi Centrum, Budapest, XIII. Angyalföldi út 5/b. III. em. 302. szoba) A pályázatok benyújtási határideje: 2001. március 30-án 11.00 óra. Flelve: ELMŰ Rt. Logisztikai Főosztály, Beszerzési osztály, Közbeszerzési és pályáztatási iroda (1134 Budapest, Angyalföldi út 5/b. II. em. 209. szoba) A pályázatokat 2 példányban, zárt borítékban, „Tervezők előminősítése”, „Eredeti példány", „Másolati példány” felirattal ellátva kell benyújtani. A pályázati dokumentáció átvétele a pályázaton való indulás feltétele. A pályázatról felvilágosítás kérhető a (46) 327-921 telefonszámon (ÉMÁSZ Rt. Létesítési osztály) „Elhasználódott gépjárművek, eszközök, anyagok értékesítése” A Közép-Tisza Vidéki Vízügyi Igazgatóság Kiskörei Szakaszmérnöksége árverés formájában értékesíteni kívánja az alábbi gépjárműveket. Sorszám Megnevezés Tipus Üzembehelyezés éve Árverési javasolt Induló ár Áfás 1. Műhelykocsi IFA W5' 1989 1.000.000,2. JCB rakodógép 3 CX 1992 3.125.000,3. Személygépkocsi Lada Niva 1994 1.250.000,4. Szippantókocsi Detk-115 1988 100.000,5. Pótkocsi KBP-5 1976 75.000,6. Pótkocsi MBP-6,5 1987 75.000,7. Mezőgazd.vontató MTZ-80 1978 375.000,8. Gumikerekes kiskotró E0 2621 1986 625.000,9. Lánctalpas földtoló DT-75 1976 250.000,10. Kompresszor DK-331 1982 50.000,11. Ozemag .tartály TŰIT 4000b 1989 75.000,12. UAZ tehergépkocsi 452 1989 200.000,13. UAZ tehergépkocsi 452 ' 1994 100.000,14. Kishajó Amur-V 1990 100.000,Az induló áraz igazságügyi gépjármű- szakértő által meghatározottforgalmi érték. Fenti gépjárműveken felül egyéb kisgépek, tárgyi eszközök, bontott anyagok kerülnek értékesítésre. Az árverésen saját dolgozó és kívülálló magán- ill. jogi személyek is részt vehetnek. Az árverés folyamán saját dolgozóinkat előnyben részesítjük. Az árverés időpontja: 2001. március 21. (szerda) 9.00 óra. Az árverés helye: Kiskörei Szakaszmérnökség Raktárépülete 3384 Kisköre, Tisza II. Az árverés lebonyolítása:- Az árverésen részt venni kívánók kötelesek a bizottságnál a kikiáltási ár 10%-át, vagy 10.000 Ft-ot letétbe helyezni,- A leadott, árverésre került gépkocsik üzemanyaggal feltöltve kerültek leállításra, feltöltött állapotban kerülnek értékesítésre, az üzemanyag értékét a kikiáltási ár nem tartalmazza.- Az árverésen értékesítésre került gépjárművek vételárát adásvételi szerződés alapján készpénzzel, helyben kell fizetni. A befizetés igazolásával a gépkocsi elszállítható.- Amennyiben az értékesített gépkocsit nem kívánja tovább üzemben tartani, úgy mód van rá, hogy az Igazgatóság a gépkocsit illetékmentesen aforgalomból végleg kivonhassa. Az értékesítéssel kapcsolatban érdeklődni lehet: 36/358-200 telefonszámon. (31590) Heves Megyei Állami Közútkezelő Közhasznú Társaság Eger, Deák F. u. 49. sz. pályázatot hirdet könyvvizsgálói tevékenység ellátására. A KHT kiemelten közhasznú társaság. Pályázat benyújtásának határideje: 2001. 03. 20. §■ a KHT titkárságán. | Axa-Colonía Biztosító Rt. Heves Megyei Igazgatósága középvezetőket és értékesítési munkatársakat keres! Tel.: 36/310-849 30/27-95027 (31862) Apróban a feladja, másnap olvashatja! J) f (31596) \ r BORÁSZÁT- N BORMARKETING 40 órás önköltséges tanfolyamot hirdet az Eszterházy Károly Főiskola, az Egri Borvidék Hegyközségi Tanácsa és az FVM Szőlészeti és Borászati Kutatóintézete A tanfolyam témái: * szőlőtermesztés és története * bortermelés * eredetvédelem * a szőlő és a bor kémiája * borvizsgálatok * borpiaci trendek * borimázs * borértékesítés * marketing * borkóstolás. BUSINESS ENGLISH COURSE Ha beszél angolul, de az üzleti nyelv problémát okoz, ha hét közben elfoglalt, de szombaton szívesen tanulna, Jelentkezzen kiscsoportos, intenzív üzleti angolnyelv-tanfolyamunkra. KATEDRA BT. Tel.: 36/418-884 hét közben 19 után, Időtartama: 10 hét Helye: Eszterházy Károly Főiskola A tanfolyam kezdése: 2001. március 29. 15.00 óra, további foglalkozások csütörtöki napokon 15.00 órától. A tanfolyam költsége: 35.000,- Ft, nappali tagozatos hallgatóknak és diákoknak 15.000,- Ft. A kurzus vizsgával zárul, melyről tanúsítványt kapnak. Jelentkezési határidő: 2001. március 25. Jelentkezési cím: Kémia tanszék, Tel./Fax: (36) 520-471 Marketing és Európai Gazdasági Kapcsolatok Tanszéke, Tel.: (36) 520-400/2167 Projektiroda, Tel: (36) 520-423 _______<r K öszönetét mondunk Köszönetét mondunk mindazoknak, akik mindazoknak, akik drága halottunk MAKOVICS CSERMÁK JÁNOS KÁROLY temetésén megjelentek temetésén részt vettek, és fájdalmunkban fájdalmunkban osztoztak együttérzésüket fejezték ki. és sírjára virágot helyeztek. A gyászoló család A gyászoló család (31781) (31820) Fájdalommal tudatjuk, hogy TASI JENŐ március 9-én életének 75. évében, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése 2001. március 13-án 14 órakor lesz az egri Lajosvárosi temetőben. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk özv. RAKUSZ SÁNDORNÉ született Hanus Rozália életének 75. évében elhunyt. Temetése 2001. március 12-én 14 órakor lesz az egri Rozália temetőben. A gyászoló család _______________________________________(32019)