Heves Megyei Hírlap, 2001. március (12. évfolyam, 51-76. szám)

2001-03-01 / 51. szám

2. oldal - Heves Megyei Hírlap MEGYEI KÖRKÉP 2001. Március 1., csütörtök SÍI A „késes rabló” bíróság előtt Vádlotti verzió: Dezső volt a tettes Száznál több mintát várnak Aldebrő A debrői körzet borversenyét pénteken rendezik az aldebrői ÁMK-ban. A bormintákat ma, 16-20 óra között veszi át a ren­dezők nevében Gulyás Imre és Wingendorf János. Egy nevezés­hez két 0,5 literes vagy két 7 de- cis palackot kell vinni. A borosgazdák várhatóan nagyszámú jelentkezése miatt három bírálóbizottságot kértek fel a zsűrizésre. Virág István hegybíró száznál is több nedű beérkeztét várja. Az egyetlen fel­tétel, hogy a bor csak a hegyköz­ség területén szüretelt szőlőből készülhetett. Mivel innen még a megyeszékhelyről is vásároltak szőlőt, a versenyben egri indu­lókra is számítanak. Holnap 17 órától szakmai elő­adások előzik meg a 18.30-tól tervezett díjkiosztót. ________■ V árosnév a telefonon Eger Ingyenes, mától a megyeszékhe­lyen is elérhető, úgynevezett cel- lainfó szolgáltatást vezetett be a Pannon GSM. Ennek lényege, hogy az arra alkalmas készülé­kek kijelzőjén ezentúl a hálóza­tot lefedő operátomév vagy lógó mellett megjelenik annak a föld­rajzi egységnek vagy település­nek a neve is, ahol az előfizető éppen tartózkodik. A tervek szerint a szolgáltatás a későbbiekben az egész ország területén elérhetővé válik. Mindennek elsősorban az orszá­got kevésbé ismerő turisták, a természetjárók, a vonaton és a távolsági buszokon elszendere- dett utasok és az eltévedt autó­sok veszik hasznát. ■ Életmód-nap a Lilában Eger Az előző évek gyakorlatához ha­sonlóan a Heves Megyei Népfőis­kola szervezésében idén is meg­rendezik az egészséges életmód jegyében zajló egész napos programsorozatot a Neumann János Szakközépiskolában. Az érdeklődőket szombaton reggel 9 órától várják az intézmény au­lájában, ahol az egészséges táp­lálkozás nélkülözhetetlen ter­mékeit népszerűsítik, és számos felvilágosító előadást hallhatnak a környezeti ártalmak kiszűré­séről, a stresszoldásról, a testi­lelki harmónia megteremtésé­nek lehetőségeiről. A rendezvényen a Magyar Vöröskereszt Heves Megyei Szer­vezete is jelen lesz, s ingyenes véradásra várja az önkéntes do­norokat. ■ Eger Szerdán megkezdődött a Heves Megyei Bíróságon a magyar nem­zetiségű román állampolgár, K. István büntetőpere, aki ellen a megyeszékhelyen az 1999-es esz­tendő utolsó és a 2000. év első hónapjaiban történt - fiatal nők sérelmére elkövetett - bűncselek­mények miatt emelt vádat a me­gyei főügyészség. A most 28 esz­tendős férfit a vádhatóság egyrendbeli, életveszélyt okozó testi sértés büntette, egyrendbeli rablás, okirattal visszaélés, két­rendbeli rablás bűntettének kísér­lete, illetve egyrendbeli erőszakos nemi közösülés miatt indítvá­nyozza elmarasztalni. Az ügyész által ismertetett vádirat szerint az 1999 októberé­ben Magyarországra, s itt Egerbe érkező vádlott első cselekményét december 6-án este, a dohánygyár közelében, a Petőfi utcában kö­vette el: az úttesten haladó C. A.-t támadta meg, hátához egy kony­hakést szorítva. Miközben a fia­tal nő táskáját akarta leszakítani, a sértett hátába szúrt. Az orvos szakértői vélemény szerint az okozott sérülés közvetetten élet- veszélyes volt. A támadó a meg­szerzett táskával, benne iratok­kal, ezüst ékszerekkel és 20 ezer forintnyi készpénzzel elfutott. K. a december 22. és január 29. közötti - Romániában való - otthon tartózkodását megelőző­en egy másik sértettet, fk. B. N.-t is megpróbálta kirabolni a Koszo­rú utcában. Ettől a támadástól a lány - dulakodást, majd köny- nyebb szórási sérülést követően - megmenekült. A harmadik ál­dozat nem úszta meg ennyivel. Őt a Pozsonyi utcában követte a vádlott február 7-én, hajnali 1 óra körül. K. István a nőt késsel kényszerítette parancsai végre­hajtására, később meg is kötözte és megerőszakolta. A negyedik cselekményen vesztett rajta a vádlott: február 12-én, este 10 óra tájban a Tűzoltó tér közelében tá­madt rá K. M.-re. A korábbiakhoz kísértetiesen hasonlító támadást a rendőrség éppen arra szolgála­tot teljesítő civil ruhásai akadá­lyozták meg, akik rövid üldözést követően elfogták K.-t. A vádlott az ellene felhozott vádpontok közül ez utóbbi cse­lekmény elkövetésében elismerte bűnösségét, míg a többiben ártat­lannak vallotta magát a tárgyalá­son. Mint mondotta, az első há­rom sértett támadója nem ő volt, azokat egy bizonyos Dezső nevű férfi követte el. Dezsőt két másik férfival egyetemben február 11- én ismerte meg a Líceum előtti parkban, ahol ők hárman ki akar­ták rabolni. K. története szerint másnap este Dezső - a vádlott Cifrakapu utcai albérletében - mesélte el neki részletesen a há­rom támadást, amit aztán a rend­őrségi elfogását követően pszi­chikai és fizikai erőszak hatására magára vállalt. A helyszíneket azért tudta megmutatni a rend­őröknek, mert Dezső nagyon részletesen elmondott mindent, sőt térképen mutatta meg neki a helyszíneket. A bíróság tanúk kihallgatásá­val folytatta, majd félbeszakította a tárgyalást, amely pénteken a sértettek meghallgatásával folyta­Várni egy leszakadt kisujjal? Eger A gyerekek fogócskáztak a szobában, s a nagyob­bacska lány véletlenül rácsukta az ajtót az öcsiké­je ujjára. A szétroncsolódott kisujjal látva az anyuka azonnal mentőt hívott, akik perceken be­lül megérkeztek, s beszállították a sebesültet az egri kórház ambulanciájára Onnan szinte azon­nal átküldték röntgenezésre a kicsit, édesanyja kí­séretében.- Hatan várakoztak a folyosón - eleveníti fel emlékeit a fiatalasszony. - A kisfiam nagyon sírt, nem hisztiből. Jött a röntgenorvosnő, ránk né­zett, és behívott előttünk egy másik embert. Már vagy huszonöt perce vártunk, amikor bekopog­tam az ajtón. Erre a nő rám ripakodott, hogy ne dörömböljek, ki kell várni a sorunkat. Rettenete­sen felháborított, hiszen egy amputált ujjú gye­rekről volt szó. Miután megtörtént a vizsgálat, visszamentek az ambulanciára.- Itt egy sima, helyi érzéstelenítéssel vissza­várnák a gyerek ujját. Még csak egy tetanusz-in­jekciót sem kapott. És az orvos azzal vigasztalt, hogy ha 3-4 napon belül nem feketedik el a gye­rek ujja, akkor megmarad, ám ha mégis, akkor le­vágják! Miért vannak sokan? A radiológiai osztály rendelőintézeti rész­legén naponta 110-130 beteg röntgenvizs­gálatát végzik. Mindezt egyetlen orvos leletezi. A zsúfoltság ennek is betudható. Ekkor döntött úgy a család, hogy másnap fel­utaznak Budapestre, az Országos Traumatológiai Intézetbe.- Ott szívélyesen fogadtak bennünket. A főor­vos beadta a tetanusz-oltást is, és elmondta, hogy náluk az ilyen betegeket nem ambulánsán látják el. Mivel pici a gyerek, el kellett volna altatni, és legalább 24 órás megfigyelés alatt tartani. A kritikus időszak eltelt, s szerencsére megma­radt (bár kicsit görbe) a fiúcska kisujja. Az egri kórház radiológia osztályának vezető­je, dr. Fazekas Péter elmondta: aznap, amikor ez a baleset történt, 41 beteget fogadtak, akiket két asszisztens látott el. A kisfiú a 24. volt a sorban. Az ambulanciára 17 óra 55 perckor érkezett, ahol beutalót írtak, és átirányították a radiológiára, ahonnan 18 óra 19 perckor leletet kapott. Vagyis összesen 24 perc teli el. A főorvos elismeri, hogy egy sérült gyerek mellett a kétségbeesett szülő óráknak érezheti a múló perceket. Igaz, hogy nem szólíthatták be azonnal a kicsit, de ennek az volt az oka, hogy éppen röntgeneztek egy beteget, a vizsgálatot pe­dig nem szakíthatják meg. Tévedésen alapszik az édesanya állítása, hogy őt rendre utasította a doktornő. Az orvos a beteg­gel és kísérőjével nem is találkozik, ő csak a fűmet látja, az alapján írja meg a vizsgálati eredményt. Bizonyára az asszisztens szavai válthattak ki nemtetszést.- Az ügyeleti szolgálat rendkívüli igénybevéte­le a röntgenorvostól és az asszisztenciától külö­nösen nagy türelmet és teherbíró képességet igé­nyel. Ennek biztosítása egy fárasztó nap végén nem egyszerű - mondta Fazekas főorvos.- Ilyen esetekben nélkülözhető-e a tetanusz-in­jekció, s mikor döntenek úgy, hogy helyi érzéstele­nítéssel vagy elahatva varrják vissza a sérült uj­jat? - kérdezzük dr. Turchányi Bélától, a trauma­tológiai osztály vezetőjétől.- A csecsemőkorban kapott Di-Per-Te aktív ol­tássorozat hároméves korig védettséget ad. Az emlékeztető oltás akkor szükséges a két és fél éves gyermek esetében, ha a sebe durván ron­csolt, földdel szennyeződött. Ha a gyerek együtt­működése elnyerhető, sokkal veszélytelenebb, ha nem altatják el, hanem helyi érzéstelenítést alkal­maznak. Sajnáljuk, hogy az asszony rossz érzés­sel távozott tőlünk, s más város kórházához és a sajtóhoz fordult. ____________ _ néoyessyzita „ Adóztatják < (Folytatás az 1. oldalról) Ők egyenlőbbek a gyerekeinknél. Rajk kiemelte azt is: Welder Ferenc SZDSZ-es képviselő törvénymó­dosítást. nyújtott be annak érdeké­ben, hogy a személyi jövedelem­adó-törvényben álljon vissza az eredeti költségelszámolás. Ezt a Parlament költségvetési bizottsá­gának kormánypárti többsége le­szavazta, így nem kerül a Ház na­pirendjére. Az eset újfent bizonyít­ja, hogy a Fidesznek semmi sem kell, ami az ellenzéktől származik, a kormány semmüyen módon nem hajlandó az együttműködés- re.A sajtótájékoztatón elhangzott: a párt egy korrupcióellenes tör­vénycsomagot terjesztett a közel­múltban a Parlament elé. Az SZDSZ a „zéró toleranríájú” rend­szer híve, azaz megítélésük sze­rint a parlamenti képviselők, álla­mi vezetők semmüyen gazdasági i gyerekeket” társaságban, annak felügyelőbi­zottságában vagy igazgatóságá­ban nem vállalhatnak tisztséget. Teljesen szét kell választani a gaz­daságot és a politikát. A közpén­zek elköltésénél pedig meg kell szüntetni a kiskapukat, s csak nyüvános versenyeztetéssel sza­bad az állampolgárok adóforintja­it felhasználni. Az ugyan banko­kon keresztül, de részben vagy egészben közpénzből zajló beru­házásokat szintén nyilvánosságra kell hozni. A szabad demokrata politikusok szerint a köz- és a ma­gánéletből ismét ki keü iktatni az „átkos” kort idéző félelmet és óva­tosságot, azt, hogy a vállalkozók, közalkalmazottak nem mernek véleményt nyilvánítani, mert a megélhetésük, az áüásuk kerülhet veszélybe. Emögött a családi, ba­ráti vagy politikai alapú osztoga­tás, a tisztátalan, nem teljesít- ményelvfl verseny áll. _irénesi Két tannyelvű iskola Az önkonnányzat ma tárgyal a témáról Eger A város első két tannyelvű álta­lános iskolája kezdheti meg működését a következő tanév­től, amennyiben az önkor­mányzat mai ülésén támogatja a Ráchegyi Általános Iskola erre vonatkozó elképzelését. Az intézmény magyar-angol nyelvű első osztályt kíván indí­tani szeptemberben. Az iskolá­ban jelenleg az alap-óratervi idegennyelv-órák száma heti három, míg az emelt óraszám heti négy óra. Az ott dolgozó pedagógusok az elmúlt években kimagasló eredményeket értek el az ide- gennyelv-oktatásban, ez ösztö­nözte a tantestületet a két taní­tási nyelvű program vállalásá­ra. Az intézmény a budapesti Városligeti Általános Iskola ál­tal kidolgozott, az Oktatási Mi­nisztérium engedélyével is bíró tantervi és taneszköz-program­csomagot szeretné alkalmazni. Eszerint az első és második osztályban az éneket, a rajzot és a testnevelést tanulják an­golul a diákok, a harmadik és negyedik osztályban a termé­szetismeretet, a rajzot és a testnevelést, míg ötödiktől nyolcadikig a rajz-művészet­történetet, a történelem és tár­sadalomismeret tantárgyat, va­lamint a természetismeret-or- szágismeretet. A közgyűlés oktatási és pénzügyi bizottsága támogatta az elképzelést, a költségvetési grémium részletes kimutatást kért az anyagi háttérről. Keresik az eltűnt fiút Sarud A település forgalmasabb pontjain kifüggesztett szórólap állítja meg a járókelőket. Minderről a település jegyzője, dr. Gulyás Ferenc mond­ta a következőket:- Az édesanya, özvegy Mester Lászlóné kérésére készítettük a fényképes felhívást. A szülő ugyan­is több hete nem tudja, mi van Ti­bor nevű fiával. A „Keressük!” címszó alatt a következő olvasható: Mester Ti­bor, 1978-ban született. Ha valaki tud róla, értesítse a rendőrséget, vagy hívja a 36/362-001-es telefon­számot. A Füzesabonyi Városi Rendőr- kapitányságon a következő infor­mációkat tudtuk meg. A fiatalem­ber január 30-tól tartózkodik isme­retlen helyen. Személyleírása: 170 cm magas, szőkésbarna hajú, so­vány testalkatú, kék szemű. A fiú dohányzik. A rendőrség bűncse­lekményre utaló jelet nem talált, ezért államigazgatási eljárás kere­tében próbálják meglelni a fiatal­embert.- Kaptunk egy olyan tartalmú bejelentést is, hogy néhány napja látták Poroszlón. Talán egy tanya körül ő vezette a traktort - tette hozzá a rendőrségi illetékes. A legfrissebb információnk sze­rint az iménti feltételezés nem bi­Tibor több éve alkalmi munkából él zonyult igaznak, mert állítólag a testvérével tévesztették össze. Az édesanya, Erzsébet asszony megtörtén ismételgeti:- Lassan egy hónapja nem tu­dom, hogy mi van vele... Szeret­ném, ha felkutatnák... Tiborról még elmondja, hogy kiskorában járt vele idegszakor­voshoz, és kisegítő iskolát végzett. Az édesapja halála óta, hat éve már önálló életet él. Legutóbb al­kalmi munkát végzett egy fuva­rosnál, aki egyben a szállásadója volt. Mester Tibor állítólagos tartóz­kodási helyével kapcsolatban az is elterjedt, hogy állítólag Tamamérán van. A hivatalos szervek ezt kizárják. ________________________IAS.I K i irányítja az FVM-hivatalt? A jövő hét végére megszülethet a döntés Heves megye- A jogszabályban foglaltaknak megfelelően, határidőre elvé­gezte munkáját a bírálóbizott­ság, meghallgatta a négy pályá­zót, felállította köztük a sorren­det, s most előkészíti azt az elő­terjesztést, amelyet majd a ki­nevezésről döntő miniszter asz­talára tesz le. Mindezt dr. Ba­lázs István, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztéri­um (FVM) Humánpolitikai Fő­osztályának vezetője mondta el a Hírlapnak annak kapcsán, hogy az FVM Heves Megyei Földművelésügyi Hivatalának vezetői helyére kiírt pályázatra beérkezett munkák elbírálási határideje február 27-én járt le. Mint azt a szakember el­mondta, az említett grémium által összeállított aktának előbb végig kell mennie az illetékesek kezén, s csak ezt követően ke­rülhet az FVM-et ideiglenesen irányító Boros Imre asztalára. Balázs szerint várhatóan már a jövő hét végére eldől, ki kerül a megyei földművelésügyi hivatal élére, melyet jelenleg Zoltai Bé­la irányít megbízott vezető­ként. Balázs kérdésünkre hoz­zátette: nincs szó arról, hogy a pályázók alkalmatlanok lenné­nek. A másik, ugyancsak az FVM- et érintő megyei hivatal ügyé­ben Balázs megerősítette ko­rábbi információnkat: noha a földhivatal élére kiírt pályázat elbírálási határideje csak ápri­lis derekán járna le, a tárca ha­marabb dönt arról, hogy az öt pályázó közül ki nyeri el a mi­nisztérium bizalmát. ________________________tü*! D iákhitel: jó üzlet is lehet (Folytatás az 1. oldalról) Az első éves László István, Majer Szilvia és Bereczki Gábor épp azt kifogásolták, hogy még nem kap­tak tájékoztatást a témában, bár egyelőre nem érinti őket ez a le­hetőség. Szerencsésnek mond­hatják magukat, hiszen szüleik anyagi helyzete megengedi, hogy finanszírozzák tanulmányaikat, a könyvvásárlást és az albérletet. Mindehhez még az ösztöndíj is hozzájárul valamivel, így egyelő­re nem tervezik, hogy felveszik a hitelt. Mint azonban mondják: nem tudhatják előre, mikor lesz rá szükségük, hiszen bármi köz­bejöhet a négy év alatt. Vélemé­nyük szerint egyébként környe­zetük 85 százalékának nincs szüksége erre a támogatásra. Leg­többen - véleményük szerint - ugyanis már eleve úgy iratkoz­nak be a felsőoktatási intézmény­be, hogy anyagüag biztosítva van a tanulásuk. A hallgatók között akad olyan is, aki már a kiskapukat, a jó üz­leti lehetőséget keresi. Egyikük (nevét nem adta nyilatkozatá­hoz) szerint ha munkába állása után egyéni vállalkozóként vagy bt.-ben dolgozik, akár nyugdíjba vonulásáig is kikerülheti a tör­lesztést, ekkor azonban már elen­gedik a tartozást. Egy másik diák úgy tervezi - bár nincs nagy szüksége rá -, hogy hónapról hó­napra felveszi a hitek, és azt la­káskasszába fekteti vagy leköti. ELEK CUTER Fórum a Szalaj káért Szilvásvárad Évente félmilliónál is több kirán­duló érkezik a Szalajka-völgybe. Ezért tartotta fontosnak az ön- kormányzat, hogy összehívja teg­nap az érintetteket, akik „gazdái” a kirándulóhelynek - tudtuk meg Egri Zoltán polgármestertől. Az Egererdő Rt. távlati fejlesz­tési programjában többféle terv szerepel, ám a megvalósítás függvénye az állami támogatás­nak is. Az idén a nagy tavat te­szik rendbe, mentesítik az iszap­tól. A Horotnai-tavak környékét is szeretnék bekapcsolni a láto­gatható területek közé. Elkerülő autóút épül majd a sportpályá­nál, hogy a bazársor és a vendég­lők zavartalanul működhesse­nek. A pisztrángtelepen pedig ar­ra készülnek, hogy halászati be­mutatókat tartanak majd a láto­gatók számára. ________________________ßLZJ

Next

/
Oldalképek
Tartalom