Heves Megyei Hírlap, 2001. február (12. évfolyam, 27-50. szám)
2001-02-01 / 27. szám
I 2001. Február 1., csütörtök Heves Megyei Hírlap - 5. oldal VILÁG TÜKÖR KOLOZSVÁROTT a Farkas utcai református templomban felolvasták azt a levelet, amelyben Orbán Viktor miniszterelnök köszöntötte Pap Géza püspököt, az Erdélyi Református Egyházkerület új vezetőjét. A szerdán beiktatott Pap Géza püspök a nyugdíjba vonult Csiha Kálmán helyébe lépett. TÁBÁBAN állítólag az izraeli és a palesztin félnek sikerült áthidalnia a nézeteltéréseket több fontos kérdésben. Bár az egyiptomi városban tartott tárgyalások megállapodás nélkül értek véget, Jeruzsálem esetében például olyan megoldás körvonalazódott, amely szerint az 1967 után felépített kelet-jeru- zsálemi zsidó telepek izraeli fennhatóság alá, míg a város arabok lakta negyedei palesztin ellenőrzés alá kerülnének. INDIÁBAN befejezte segítő tevékenységét a Miskolci Speciális Mentőcsapat, és csütörtökön hazaindul. A Belügyminisztérium Katasztrófaelhárítási Mentőosztaga továbbra is az elemi csapástól leginkább sújtott Budzs városában tartózkodik, ahol igen nehéz körülmények között végzi munkáját. A katasztrófa helyszínén dolgozó mentőcsoportok szerint már szinte lehetetlen túlélőkre bukkanni. BERLIN hivatalosan is átadta a kormány előterjesztését az alkotmánybíróságnak az NPD szélsőjobboldali párt betiltásáról. Az összesen 73 kötetet megtöltő akták az indítvány szerint kellő mértékben igazolják a belügyi tárca azon megállapítását, hogy a párt szembehelyezkedik Németország alkotmányával, és az ország belső rendjének megdöntésére törekszik. BELGRÁDBAN megkezdődött a jugoszláv Szövetségi Választási Bizottság tagjainak és elnökének büntetőpere. Mindannyi- ukat hivatali visszaéléssel, illetve lelkiismeretlen hivatali munkavégzéssel vádolják. Megalapozott ugyanis a gyanú, hogy a szeptemberi jugoszláviai parlamenti és elnökválasztások idején Milosevics rezsimjének engedelmeskedve igyekeztek a hatalom javára módosítani a választási eredményeket. STOCKHOLMBAN az intőié randa ellen szervezett nemzetközi értekezleten az ENSZ-főtit- kár megismételte kritikáját, amellyel az Európai Unió bevándorlási politikáját illette. A bevándorlásellenes néphangulat miatt egyes európai kormányok olyan intézkedéseket léptettek életbe, amelyek ellentétben állnak az 1951-ben megkötött genfi egyezménnyel - mondta Kofi Annan. ■ Összhangban az ellentmondásokról Repedések érzékelhetők a német-francia viszonyban, és ez kihathat az Európai Unió bővítésére is Nem felhőtlen a francia-német viszony, repedések érzékelhetők a Berlin-Párizs tengelyen. A nézeteltérések megbeszélése volt a célja az unió két meghatározó hatalma vezetőinek, amikor kötetlen találkozót szerveztek a két ország határán. Strasbourg Másfél hónappal a „Tizenötök” ellentmondásos nizzai csúcstalálkozója után ugyanis még javában tart e történelmi értekezlet megemésztése az Európai Unión kívül és belül egyaránt. A csöppet sem könnyű földolgozás látványos állomása Franciaország és Németország politikai és diplomáciai vezetőinek zárt körű megbeszélése a fölöttébb jelképes Strasbourg városa közelében, a német-francia összetartozást és ősi ellentéteket egyaránt megjelenítő Elzász szívében. A megfigyelők „elvtársias légkörű” találkozóra számítottak, nem véletlenül használva ironikusan a hajdani pártállami sajtó megjelölését az olyan vitákra, amelyekben a felek alaposan kipakoltak, elevenbe vágó problémákat tárgyaltak meg akár a viszony elmérgesedése árán is, aztán szépen csengő közös közleményben fejezték ki egyetértésüket. A francia-német viszony nincs ennyire elmérgesedve, ezt állítják Párizsban, ám megromlott ahhoz képest, amilyen egy évtizede, egy másik érában, Mitterand és Kohl virágkorában volt. Márpedig közhelyszerű igazság, hogy a francia-német együttműködés az egész európai konstrukció tengelye, motorja. Hogy ez a motor köhög, az a gyötrelmes nizzai hatalmi alkudozáskor mutatkozott meg a legjobban. Kiderült: mindeddig Franciaország és Németország kétoldalú viszonya hatott ki az európai integrációs folyamatra. Jelenleg már fordítva van, a hajdani ősellenségek által kezdeményezett európai konstrukció, pontosabban jelenlegi formája, az Európai Unió az, amely újrahatározza Párizs és Berlin kétoldalú viszonyát. Közös hangot kell találniuk a Németországot fölértékelő Unióbővítésről éppúgy, mint a kerge- marha-kór miatt is halaszthatatlanná vált közös agrárpolitikáról. Vagy arról a Nizzában 2004-re tervezett újabb intézményi reformértekezletről, amit a németek sürgősen elkezdenének előkészíteni, a franciák azonban halogatnák ezt. Schröder, Chirac, Jospin. Nizzában még megvolt az összhang? Gerhard Schröder német kancellár, Jacques Chirac francia elnök, Lionel Jospin francia kormányfő és a két külügyminiszter, Hubert Védrine és Joschka Fischer esetében ellentmondás látszik aközött, ahogy a két ország vezetői, illetve a két ország lakói gondolkodnak az Európai Unióról. Nagyon sematikusan az derült ki egy közös német-francia fölmérésből, hogy a német lakosság tartózkodóbbá vált az európai integrációval szemben, mint a vezetői. Franciaországban viszont éppen fordítva lenne: az óvatos elnöknél FOTÓ: EUROPRESS/EPA és kormányfőnél Európa-pártibbá lettek a francia szavazók. Márpedig Franciaország már most választási kampányban ég, és úgy tetszik, először lesz ebben tét az európai konstrukció, vele pedig a két nagyhatalom viszonya. _____________________________EUROPRESS/MR A z ítélet: felmentés és életfogytiglan Halasztott húsvét? Vatikánváros Több mint egy évtized után döntöttek a PanAm-gép ellen elkövetett merénylet ügyében A Lockerbie-per egyik vádlottját, Abdel Baszet Ali al-Megrahit bűnösnek mondta ki, a másikat, A1 Amin Kalifa Fhimát felmentette szerdán az ügyben eljáró skót bíróság. A három bíró egyhangúlag hozta meg ítéletét. _______ Camp Zeist__________ A hollandiai városban hozott elmarasztaló ítélet nem jogerős, a felmentés viszont végleges. Mindkét líbiai állampolgárt azzal vádolták, hogy ők készítették elő a PanAm légitársaság 1988 decemberében a skóciai Lockerbie felett felrobbant utasszállító gépe elleni merényletet, amely 270 halálos áldozatot követelt. A skót törvények alapján eljáró bíróság elnöke, Lord Ranald Sutherland az ítéletet kihirdetésekor közölte Fhimával, hogy szabadon távozhat, s a felmentett líbiai azonnal el is hagyta a tárgyalótermet. A bűnösnek nyilvánított Al-Megrahi ügyvédje bejelentette, hogy védence változatlanul ártatlannak tekinti magát. A két vádlott közül kezdettől fogva a 48 éves Megrahi bűnössége mellett szóltak a súlyosabb érvek, bár a per során feltárt bizonyítékok kivétel nélkül - így az ő esetében is - közvetettek voltak. Az ügyészek szerint Al- Megrahi, aki a líbiai légitársaság máltai kirendeltségén dolgozott a merénylet előtt, a líbiai titkosszolgálat tisztje volt; noha ő maga mindvégig tagadta ezt. A brit kormány szerdán bejelentetted hogy 700 millió dolláros kártérítést követel Líbiától azoknak, akik a merénylet következtében elvesztették valamelyik hozzátartozójukat. Líbia elfogadja a skót bíróság ítéletét a Lockerbie-ügyben - közölte szerdán Tripoliban a líbiai külügyminisztérium szóvivője. Az állami televízió ugyanakkor bejelentette: a védők 14 napon belül fellebbeznek az életfogytiglani ^börtönre ítélt Abdel Baszet Ali al-Megrahi ügyében. A szóvivő reményét fejezte, hogy az Egyesült Államok a per lezárása után új fejezetet nyit a Tripolival való kapcsolatokban. Egyúttal közölte: Líbia követeli az ország elleni, egyelőre csak felfüggesztett ENSZ-szankciók azonnali teljes feloldását, és a büntető intézkedések következményeiért való kártérítést. A gép roncsa és a két vádlott: Fhima és Al-Megrahi fotó: europress/epa Meglepő ötlet foglalkoztatja II. János Pált: egy héttel elhalaszta- ná a húsvétot. Méghozzá vallásügyi indokkal: azt szeretné, ha a körülbelül egymilliárd katolikus és 200 millió ortodox keresztény egyazon napon köszönthetné Krisztus feltámadását. A római egyház ugyanis az első tavaszi holdtöltét követő vasárnapon ünnepel, míg az ortodoxoknál más számolás érvényesül. A Szentatya javaslata szerint „félúton” lehetne találkozni: ha ugyanis a katolikusok egy héttel később, a második vasárnapon, az ortodoxok pedig egy héttel korábban ülnék meg a húsvétot, akkor a két nap egybeesne. Nagy feltűnést keltett az a hír is, hogy a pápa február 22-én új alkotmánnyal ajándékozza meg a Vatikánt. Ennek leglényegesebb paragrafusa eltörli a halálos ítéletet. Igaz, az utolsó kivégzést IX. Pius pápa rendelte el 1870 nyarán. Nem sokkal később az olasz hadsereg elfoglalta Rómát, és megnyirbálta az egyházi állam uralmát, amely azóta a Szent Péter-székesegyház körüli területre korlátozódik. europress A világ legkisebb államfője A világ legkisebb elnökének tartott Arrayo asszony, aki magasított cipőben sem éri el a 150 centiméteres magasságot, határozott repülőrajtot vett a hazánknál háromszor nagyobb, csaknem hetvenötmilliós országban. Manila A Fülöp-szigeteki államfő bemutatkozásakor az első kérdés arra vonatkozott, nem tart-e katonai puccstól. Az 53 éves Gloria Macapagal Arrayo visszakérdezett: ki tervezne államcsínyt? Például Edgardo Espinoza tábornok, legalábbis erről szólnak a hírek - mondták egymás szavába vágva a résztvevők. „Rendben van - felelte az elnök asszony - kérdezzük meg őt magát.” Behoztak egy telefonkészüléket, és a generális - a kihangosított beszélgetés szerint - a tábornoki kar teljes támogatásáról biztosította az új vezetést. így lesz-e hónapok múltán is? Nem tudni. A mai elnök mindenesetre hosszabb időt szeretne eltölteni a palotában, ahol voltaképpen felnőtt, hiszen apja - Diosdado Macapagal - a hatvanas évek elején vezette az országot, s azt az ázsiai gazdasági fejlődésben Japán után a második helyre lendítette fel. Középiskolai tanulmányait egy jó nevű zárdában végezte (a délkeletázsiai ország lakóinak 95 százaléka katolikus), majd a washingtoni Georgetown egyetemén képezte tovább magát, Bili Clinton évfolyam- társaként. Hazatérve Manilában egyetemi előadóként tevékenykedett, férje ismert ügyvéd, három Törékeny, de erős: Arroyo asszony FOTÓ: EUROPRESS/LIAISON gyermekük van. Még 1986-ban lépett állami szolgálatba a kereskedelmi és ipari minisztérium vezető munkatársaként; 1992 óta tagja a szenátusnak. Aztán 1998-ban Joseph Estrada lett az államfő, Arroyo asszony pedig a helyettese. Tűz és víz: Estrada, a volt filmhős amolyan Robin Hood szerepekkel szerzett népszerűséget, de elnöksége alatt mindent elárasztott a korrupció, személyesen sok millió dollárt húzott kétes szerencsejáték-ügyletekből. Állítólag még a tavalyi túszdráma idején kifizetett váltságdíjakból is jutott a magánszámlájára. A pohár betelt, a tömeges tiltakozás hatására kénytelen volt lemondani, s az alelnök lépett a helyére. Aki első lépésként a szegénység, a korrupció, az államcsőd ellen emelte fel a szavát. A kis termetű, szelíd természetű elnöknő úgy látszik határozott: nem habozott azonnal leváltani Orlando Mercado hadügyminisztert. ________________________(AEJ A ranymárka, titánschilling Berlin - Becs Alig háromszázharminc nap választja el Nyugat-Eu- rópa több országát az euró bevezetésétől. 2002. január 1-jén búcsút vesznek a sokáig nemzeti jelképnek is számító eddigi valutáktól. Több jegybank mindent elkövet, hogy méltóképpen köszönjön el a „kiszolgált” pénznemektől. A német márka először a stabilizáció, aztán a gazdasági csoda, majd egy ideig - a nyugati és a keleti márka összehasonlításában - a szembenálló világrendszerek versenyének jelképe lehetett. A búcsút is ennek jegyében tervezik: színaranyból készült egymár- kást bocsátanak ki, egymilliót vernek belőle. Értéke ugyan egy márka lesz csupán, és hivatalosan is csak 230 márkáért lehet majd megvásárolni, de arra számítanak, hogy mindenki emlékként, méghozzá jó emlékként őrzi meg. Az utolsó százschillinges az euró-szabványnak megfelelően - a százforintoshoz hasonlóan - két fémből készül, mindössze ötvenezer példányban. Ráadásul nem is a központi pénzverdében, hanem a General Motors Bécs melletti gyárában. Először készül ugyanis ércpénz az űrhajózási technikához használatos titánból, s ebben az üzemben dolgozták kTa ritka fém kerek érmévé történő formálásának technikáját. A titánmagot ezüstgyűrű veszi körül, az ábrák a mobilitást hirdetik. Az egyik oldalon az osztrák tervezésű V8-as motorral, a másikon az új mozdony, a Taurus, egy sportkocsi, s a Boeing 747-es ábrájával. A bankpénztáraknál 429 schillinget kell majd a százasért leszurkolni. _________________________________(RÉTI)