Heves Megyei Hírlap, 2001. január (12. évfolyam, 1-26. szám)

2001-01-22 / 18. szám

H O R I Z 0 N T Heves Megyei Hírlap - 9. oldal 2001. Január 22., hétfő Vinimax: nem akarnak árverést (Folytatás az 1. oldalról) Dr. Nagyné dr. Balázs Katalin ügy­véd arról szólt: a felszámoló vitatja a hitelezői választmány legitimitá­sát, mondván, nem bizonyított, hogy a követelések legalább 30 szá­zalékát „képviseli” a szervezet. Ezért javasolta, hogy akik eddig még nem csatlakoztak, azok te­gyék ezt meg. A bíróságon is meg­kifogásolták a tervezett árverést, erre a rendelkezésre álló rövid idő alatt még nem kaphattak választ. Ám ha az indokaikat elfogadják, akkor utólag is lehetővé váük az ár­verés eredményének megsemmisí­tése. Az ügyvédnő szerint a felszá­moló vélhetően nem tesz meg min­dent a hitelezők érdekében, meg­ítélése szerint a felszámolás jelen­legi szakaszában korai az árverés. Az is elhangzott: a Vinimaxnak mintegy 200 millió forint jelzálog­joggal biztosított tartozása van, így legalább ezen az áron kellett volna meghirdetni az ingatlanokat. A gyűlés résztvevői egyetértet­tek abban, hogy a ma reggeli árve­rés megkezdése előtt minél többen megjelennek a Vinimaxnál. Képvi­Mi a felszámoló díja? Varsányi István azt is többször hangsúlyozta: a felszámolás költsége nem a felszámoló díja, vagyis az 52 millió forintban benne foglaltatik a Vinimax dolgozóinak kötelezően kifizetendő bér, annak közterhei, a végkielégítések, a vagyon őrzésének költségei, a komplexum értékesítéséig a rezsiköltségek, és még számos egyéb tétel. A felszámoló díja mintegy 6 millió fo­rint, ám ehhez csak akkor juthat hozzá, ha a legjobb áron érté­kesíti a vagyont. hető vagyon könyv szerinti értéke, valamint a behajtható kintlévősé­gek mintegy 125 millió forintot tesznek ki, vagyis a követelések fe­lét sem fedezik. A Vinimax Kft. (fa) egyébként jelentősnek mondható kintlévőségekkel bír, ezeket peresí­tették is, ám a felszámoló nem táp­határozottak szerint a felszámolási költségek, az elmaradt munkabé­rek, közterhek, a jelzáloggal bizto­sított követelések nagyrészt kielé­gíthetők lesznek. Az ,,f’ kategóriá­ba sorolt termelői követelésekre vi­szont aligha jut majd pénz. ________________________IBWÉI Diákgála: hol volt a színvonal? Igaz, a sok száz jelenlévő gyerek és felnőtt az esemény mi­att lemaradt Zámbó Jimmy temetésének közvetítéséről, azért a „Király” szelleme végig ott kísértett az immár ne­gyedszer megrendezett diákgála területi döntőjén az újhat­vani Daliban. Hatvan és körzete Vagy legalábbis kísértett a közel­múltban elhunyt sztár „művésze­tének” a szelleme: egyes produk­ciók láttán-hallatán bizony visz- szasírtuk azokat a nem is oly tá­voli időket, amikor még a valódi értékeket díjazták, miközben a mostani versenyszámok nagy ré­széhez hasonló ripacskodások legfeljebb negyedosztályú külvá­rosi bárocskák füstös termeiben találtak méltó közegre, szigorúan éjfél után. Csakhogy most gyerekek fellé­pésein tapasztaltuk ezt a színvo­nalat, s ez a legelszomorítóbb. Meg az, hogy a zömmel iskolá­sokból álló közönség épp a legse- kélyesebb borzadályokat tüntette ki reakciójával, amely olykor már az extázis határát súrolta: félel­metes volt érzékelni azt a hangu­latot, amit néhány egyidényes nó­ta kiváltott. A fonákságokra - ha árnyaltab­ban is - a zsűri is rámutatott. Mint Iz ítészek megfogalmazták: ma sem kevesebb a tehetséges gyerek, mint hajdanán. Sokan közülük igen szépen beszélnek, szaval­nak, énekelnek, zenélnek és tán­colnak. A baj sokkal inkább a szemlélettel van, amely azonban nem annyira az ő felelősségük, mint inkább a szülőké, a felkészí­tőké és mindazoké, akik az egyete­mes értékek mellőzésével - az ép­pen aktuális igények és divat elvá­rásainak megfelelve - herdálják el a rájuk bízottak talentumát. Szerencsére azért pozitív jelen­ségeknek is tanúi lehettünk. Pél­dául a Grassalkovich Művelődési Központ és a Városi Diákliga igye­kezetének, amely annak bizonyí­tására irányult, hogy azért itt is történik valami. És persze több hatvani, lőrinci, szűcsi és apci di­ák - valamint a pedagógusa - is ki­tett magáért, pompás perceket szerezve a nagyérdeműnek. Vala­mennyiüknek köszönet ezért. Hogy fontos, amit csinálnak, hogy számít rájuk a közösségük, jelzi az is, hogy saját településeik pol­gármesterei, önkormányzati kép­viselői is végigizgulták a fellépé­süket, s személyesen' adták át a megérdemelt oklevelet. (Bizonyá­ra a lőrinci nebulók is örültek vol­na, ha az ünnepélyes eredmény- hirdetéskor városuk valamelyik elöljárója gratulááóját fogadhat­ják, de ez - állítólag - már előbb megtörtént, diszkréten...) Összegezve: a negyedik területi diákgála döntőjének színvonala el­maradt a várakozástól. S ha igaz - márpedig igaz - hogy a most szín­padra kerülő produkciók az elő­döntőkön való rostán átmenve ér­demelték ki, hogy itt lehessenek, a magát közepesen igényesnek tartó halandó joggal töprenghet el: jó ég, akkor milyen lehetett a többi... ? ___________________________________________IT.0.1 A zsűri igyekezett a legnívósabb produkciókat honorálni fotó: t.o. A rákszűrés nem sikerágazat (Folytatás az 1. oldalról) Az ellenőrzés elméletileg kötele­ző, de nem jár büntetéssel, ha va­laki nem jelenik meg rajta. Első­sorban mindenkinek a saját jól felfogott érdeke alapján kell dön­tenie és részt vennie - vélik. A megyei kórházban az emlőrákszűrést világbanki hitel is támogatja, korszerű mammográf segíti, hogy felderíthetőek legye­nek az emlőelváltozások. Nő- gyógyászati, méhnyakrák-szűrés pedig a 170-es évek dereka óta fo­lyik Egerben - mondja dr. Kovács Lajos. A szakember azt is hozzá­teszi: a vastagbélrák-szűrés sem ismeretlen dolog, létezik erre jó és viszonylag egyszerű vizsgálat, ám eddig tömeges alkalmazására nem került sor. Bár fontos lenne, hisz a környezeti hatások, az élet­módunk, a stressz és táplálkozási szokásaink miatt az utóbbi idő­ben egyre több a bélrák előfordu­lása. A szűrőmódszerrel olyan ál­lapotban képesek felismerni a be­tegséget, amikor az még teljes mértékben meggyógyítható. A vastagbélrák nagyon gyakori - hangsúlyozza a főorvos. A férfi­ak és a nők körében is a második leggyakoribb halált okozó rákfaj­ta. A nőknél csak az emlőrák okoz gyakrabban halált, a férfiak­nál pedig a tüdőrák. A vizsgálat nem jár fájdalmas beavatkozással és megfelelő la­borháttérrel könnyen elvégezhe­tő. A székletmintából kiderülhet, van-e gyanús jel. A székletben a vért vizsgálják, a vastagbélrákok legalább kétharmada, s a jóindu­latú bélelváltozásoknak, a poli­poknak is mintegy a fele szokott vérezni. Az évenkénti mintavétel elég a kóros esetek felismerésére. A rendszeres szűréssel nagy az esélye annak, hogy időben kimu­tassák az elváltozást. A széklet- vér-vizsgálat pozitív eredménye után következhet a vastagbél röntgen- vagy endoscopos vizsgá­lata. Ez már majdnem százszáza­lékosan biztos eredményt ad. Rákszűrési időszakok A '90-es évek tapasztalata: a nőgyógyászati rákszűrésen részt vevők száma a korábbihoz képest csökkent szinten stagnál. Heves megyében a szűrési arány 48-49 százalékos, azaz az érintetteknek csak közel a fele (a 70-80 ezer nő­ből 25-32 ezer) megy el a vizsgá­latokra. Nagyjából mindig ugyan­az a kör jön el az ellenőrzésekre - fűzi hozzá dr. Kovács Lajos. - Pe­dig a falvakban is végeznek ki- szállásos szűréseket. Az üzemi szűrések és az üzemegészségügyi szolgálatok leépülése után ma ne­hezebb a helyzet. Nem minden munkaadó nézi jó szemmel, ha a női dolgozója emiatt kimarad a munkából. Nem csoda, hogy saj­nos ma is találkozunk teljesen el­hanyagolt, előrehaladott nőgyógy­ászati rákokkal. Az osztályvezető szerint a munkaalkalmassági vizsgálat ré­szévé kellene tenni a szűrést. Az emlővizsgálatra legalább ilyen fi­gyelem kell, hogy minden érintett eljöjjön a szűrésekre. Az egri onkológus főorvos sze­rint nem jutott kellő figyelem és pénz a daganatos megbetegedé­sek elleni küzdelemre és gyógyítá­sára. A rákgyógyászat ma nem si­kerágazat, az onkológusé pedig nem népszerű foglalkozás. Az eg­ri kórházban öt éve üres két rák­szakorvosi státusz. Ennyi ideje képtelenek az onkoterápiás osz­tályra jelentkezőket találni. Pedig az előrejelzések szerint 2005-re a daganatos megbetegedések átve­szik a vezető halálozási ok szere­pét a szív- és érrendszeriektől. _____________________________________________(KJ) A nőgyógyászati rákszűréseket évenként, másfél évenként, az emlőszűréseket pedig kétévente hasznos elvégezni. A nők ma­gukat is meg tudják vizsgálni havonta, kéthavonta a tükör előtt. De amikor már tapintani lehet valamit az emlőben, akkor az már egy nagyobb daganat. A mammográf szűréssel viszont jó­val korábbi állapotban képesek kiszűrni az elváltozást. Támogatott terv a Dormánd A képviselő-testület tagjai az elmúlt napokban házról házra jártak. Az önkormányzati elkép­zelés visszhangjára voltak kíváncsiak. Arra, hogy miként fogadná a lakosság a szennyvíz­csatorna-hálózat kiépítését a településen.- Azt kell mondjam, a reméltnél is nagyobb támogatást kapott a terv - tájékoztat Sumi Gabriella jegyzp. - A 340 ingatlantulajdonos 80 százaléka írásos nyilatkozattal megerősítve csatornahálózatra várja ezt az infrastrukturális fejlesztést. Ilyen igény ismeretében hozzáfogunk a beruházás előkészületeihez, első lépésben a tervezőktől ké­rünk árajánlatot. Dormánd a szihalmi központú beruházás­hoz szeretne kapcsolódni, ötödik település­ként a kivitelezés második ütemébe kapcso­lódnának be. Azaz a munkálatok - amelyek a falu utcáiban 7 kilométer csatornahálózat ki­építését jelentik - leghamarább is csak 2002- ben kezdődnek. ib. s.i Hínáros öblök, hiányzó közutak Tisza-tó Godó Lajos és Molnár János or­szággyűlési képviselők kezdemé­nyezésére üléseztek Kiskörén a Tisza-tó jobb partján lévő telepü­lések polgármesterei. E kistérségi tanácskozásra meghívást kapott dr. Nagy István, a Kötivizig igaz­gatója is.- Az összejövetelt két fontos tény is indokolta - mondta Godó Lajos MSZP-s honatya. - A telepü­lések vezetőinek gyakrabban kell megvitatni azokat a pályázato­kat, fejlesztési lehetőségeket, amelyek csak térségi szinten le­hetségesek. AzÁPVRt. megszűné­se újabb kérdéseket vet fel az erő­mű jövője tekintetében. A megjelentek egyetértettek abban: meg kell ismételni a kerék­párút megépítésére benyújtott, s tavaly elutasított pályázatot, amely egy Poroszlót Kiskörével összekötő gázút megépítését segí­tené elő. Enélkül a kerékpáros tu­rizmusról nincs értelme beszélni a térségben. Szóba került a híná­ros, náddal benőtt öblök kérdése, a Hanyi-ér karbantartása, a köz­utak állapotának javítása. Dr. Nagy István arról adott tájé­koztatást, hogy az ÁPV Rt. meg­szűnése után a Tiszavíz Kft. a köz­lekedési és vízügyi tárcához kerül­ne. Ezt a polgármesterek is támo­gatták, mivel így a nyereség vissza­osztása a településeknek biztosí­tottnak látszik. A honatyák szóltak az új Vásárhelyi-tervről, amely a fo­lyók szabályozásának, a gátak megóvásának prioritást biztosít. A Tisza-tó jövője kapcsán elhang­zott: újra kellene gondolni az eddi­gi rendezési terveket, hiszen a kör­nyezet- és természetvédelem telje­sen kisajátította a Tisza-tó haszno­sítását, fejlesztését. Godó Lajos ígé­retet tett, hogy a közeljövőben az FVM valamely szakemberének je­lenlétében újabb tanácskozáson tekintik át a lehetőségeket. ______________________________________(SZUBOMI) A m agánbefektetői és hitelpiacon bekövetkezett jelentős változásokra és az ennek kapcsán megnövekedett keresletre válaszolva bővítjük tanácsadói hálózatunkat. Önálló munkatársakat keresünk / BROKERNET Pénzügyi szaktanácsadó munkakörben Eger és környékén. A képzésről a BROKERNET gondoskodik. Mellékállásban kezdés lehetséges. Jövedelem a kezdeti fázisban 100-200 eFt (az alapelőírás betartásával). Teljesítménypótlék. .Alapkövetelmények: középiskolai végzettség. Heti min. 20 óra rendelkezésre álló idő, képzések folyamatos látogatása. BROKERNET Kft. 1068 Budapest, Benczúr u. 32. Telefon: (munkanapokon 9-17 óráig), 479-0010 Fax: 479-0018 (28274) VÁSÁROLJON SZŐNYEGET TAVALYI ÁRON A SULÁKNÁL! A nagy érdeklődésre való tekintettel nyugdíjas akciónkat tovább folytatjuk. Nyugdíjasszelvényők felmutatása után ai aktuális árengedményen felől +^árengedményben részesülnek készpénzfizetés esetén. Új sí 2.510/db 8.876 db 14.400/db 23.200/db 24.000/db 48.000 db 2.880/db 19.430/db 12.330/db Gygpiúszönveaek France 200x300 France 250x350 Fronce 165x230 Fürdőszoba szett Rongyszőnyeg 60x110 Műanyag lábtörlő Régi ár Új ár 60.0pt) 45.000/db 87/00 65.625/db 38.000 28.500/db 1192,- Ft-tól 1990/db 500.- Ft/db Sulák Ezenkívül 3-4-5 m széles szőnyegpadlók 839 Ft/m2 ártól. Áraink a készlet erejéig érvényesek! Eger, Pacsirta u. 2. Tel.: 36/311-699 Nyitva: Hétfő: 12-17 Kedd-Péntek: 9-17 Szombat: 9-12 Ne feledje, a Sutákkal mindig jól jár! (27445) Apróban a A mH» Ha 15 I km? óráig feladja, másnap olvashatja! Beton literm Kft 3300Eger, Homok út 26. • Tel.: 36/311-438 • Fax.: 36/516-276 AKCIÓ KEVERTBET0N ÉS VASBETON TERMÉKEKRE! Január 31-ig történő befizetés esetén tavalyi áron szállítunk. Mixerkocsikkal és betonszivattyúkkal állunk ügyfeleink rendelkezésére. Szállítást megoldjuk ! Nyitva: hétfő-péntek 7.00-15.00, szombat 7.00-12.00 HEVES HÍRLAP 2001 SIN IS MEGÉRI! Tel.: 80/513-646 A hét 6 napján HEVESEHÍRLAP 7, A Mm napon S-------------VASÁRNAPI ----------*■ H EVtyf'HIRLAP Hívja a 06-80-513-646 ))1 ingyenes számunkat. selőik átadják a vagyon zár alá vé­teléről rendelkező határozatot, s kö­vetelik a Ürít elhalasztását. A felszámolót a hét végén nem sikerült elérnünk, ám a felszámo­lást végző Kvantál Kft. vezetője, Varsányi István egy korábbi fóru­mon már elmondta: 943 hitelező összesen 301 miUió forintot követel a Vinimax Kft. (fa)-tól. Az értékesít­őt vérmes reményeket az eljárást illetően, tekintve, hogy a Vinimaxnak tartozó cégek maguk is felszámolás alatt állnak. A követelt 301 millió forint be­sorolása szerint „a" kategóriába tartozik 52,7 millió, „b” kategóriás 84,2 miUió forint. Ezekre elegendő lehet a felszámolás során keletkező bevétel, vagyis a törvényben meg-

Next

/
Oldalképek
Tartalom