Heves Megyei Hírlap, 2001. január (12. évfolyam, 1-26. szám)
2001-01-19 / 16. szám
12. oldal - Heves Megyei Hírlap SPORT TÜKÖR 2001. Január 19. péntek | Zárul az alapszakasz Ma 17 órakor: EGUT RC-Eger - Jászberény Röplabda Még egy forduló mérkőzései vannak hátra a női röplabda Extraliga 2000-2001. évi alapszakaszából, de már kialakult a nyolc csapat közötti sorrend, az Eger második. így nincs különösebb tétje, mint a mindenkori presztízs, a ma 17 órakor kezdődő EGUT RC-Eger - Jászberény mérkőzésnek sem. Abban persze reménykedünk, hogy a jászberényiek nem nyújtanak gyengébb teljesítményt, mint szerdán a Tuzla, s a bosnyákok- tól nagyobb erőbedobásra késztetik az egrieket, mert az csak segítené a jobb röplabdát óhajtó közönség szórakozását. Kosziba István edző ugyanakkor a szerdai egyenletesen jó játékot várja együttesétől, függetlenül az ellenfél játékerejétől.- Biztosan, mégpedig tekintélyt parancsolóan kell nyerni - fogalmazott tegnap a szakvezető, aki gondolatban már inkább az újabb „körrel” foglalkozik. Jaka Zsuzsanna Az Extraliga következő szakaszában február 2-án pénteken a BSE-vel kezd az Eger, mint vendéglátó, majd két nap múlva rendezik a visszavágót a Városmajorban. A következő ellenfél a Nyíregyháza lesz hasonlóan hét végi napokon, de előbb a szabolcsi fővárosban. Utána a gödöllői gárda vár az EGUT- ra. A február 9-én rendezendő Nyíregyháza - Eger mérkőzést a televízió is közvetíti majd. Az Élcsapatok Kupája keretében még egy „kötelező” meccsük van Tímáréknak a jövő héten Bulgáriában. Előbbiekkel kissé előre kalandoztunk, talán azért, mert mindig jobb meccsekben reménykedünk. Várjunk türelemmel, legyünk túl akkor előbb a mai ösz- szecsapáson, kísérjük érdeklődéssel a 7. helyezett Jászberény vendégjátékát. Közismert az is, hogy a jászságiak játékosa lett december elejétől az Egerből átigazolt Szabó Dominika. Jegyek 48 ezer forinttól Labdarúgás Bár a spanyol labdarúgó-bajnokság örök rangadójáig, a Real Madrid - Barcelona mérkőzésig még több mint hat hét van hátra, a feketepiacon máris az egekbe szöktek a jegyárak. Az Interneten 600 dollárt (180 ezer forint) kínálnak a legjobb belépőkért a bérlettulajdonosoknak, az átlagos jegy 350-450, a legolcsóbb 160 dollárba (48 ezer forint) kerül. A kereslet azért különösen élénk a március 3-ai találkozóra, mert idén a királyi gárda csak 4000 belépőt dob piacra. Ezek hivatalos ára 26-tól 90 dollárig terjed. Élen az Álomkergetők Floorball ségi versenyen Országh Ákos (11 másodperc) és Antal Zsuzsanna A férfiaknál Álomkergetők (15 ( 19 mp) bizonyult a legjobbnak, pont), Csigatészta (10), Old míg a rávezetés verseny első he- Boys (6), Méhes Darazsak (2), a lyét Országh Ákos és Nagy Krisz- nőknél Hófehérkék (6), Csiga- tina szerezte meg. A nap végén tészta (3) sorrend alakult ki az Molnár„Toci" László, azegyesü- egri Mecman Innebandy SE 6. let múlt év végén leköszönt ügyházi kupáján. A pásztorvölgyi vezető elnöke vehetett át emlékcsarnokban rendezett tornán a plakettet a csapatért és a sportpontversenyben Nagy Zoltán ágért tett sokéves, kiemelkedő (13 pont), és BáderZita (4) volt munkájáért, a legeredményesebb. Az ügyes- _____________________ ■ E gy hír: egy mondat SÚLYEMELÉS. Aján Tamás profivá akarja tenni a Nemzetközi Súlyemelő Szövetséget (IWE). A sportvezetőt december 8-án választották meg az IWF elnökének. A jövőben meghatározott területekkel speciális bizottságok foglalkoznak majd. TENISZ. Megszületett az ausztrál nyílt teniszbajnokság eddigi legnagyobb meglepetése: a brit Greg Rusedski 164 perces, ötjátsz- más mérkőzésen 4:6, 6:4, 6:3, 2:6, 9:7-re legyőzte az első helyen kiemelt brazil Gustavo Kuertent. Mandula Petra 6:2, 6:4 arányú győzelemmel mutatkozott be Patrícia Wartusch oldalán. ÖKÖLVÍVÁS. Egyre nehezebb helyzetbe kerül az amerikai Mike Tyson: a volt nehézsúlyú profi ökölvívó világbajnok szervezetében legutóbbi - a lengyel származású Andrzej Golota ellen K. 0.-győzelemmel végződő október 21-i - mérkőzése után marihuána nyomait mutatta ki egy vizsgálat. LABDARÚGÁS. A Nógrád Megyei Labdarúgó Szövetség Edzőbizottsága UEFA D-típusú edzőtovábbképző tanfolyamot szervez február 21 és 24. között Salgótarjánban. A szervezők várják az edző és testnevelők jelentkezését a 30/207-9088-as telefonszámon. ■ Elrepült... Generációkat oktatott a repülés tudományára, több mint fél évszázadon át volt rajongója, az sem túlzás, hogy szerelmese a bátor emberek sportjának. Munkában és repülésben gondolkodott. Épített hangárt, szerelt eszközt. Példát mutatott, hogy mások előtt is magasra tehesse a mércét. Nem adta könnyen egyetlen fiatalnak sem a vitorlázórepülés élvezetét, előbb rendszeres szolgálatot követelt. Amikor veszély fenyegette kedvenc időtöltése létét és jövőjét, erejét latba vetve tevőlegesen harcolt a megmentéséért. Mindent összegezve győztese volt egy életpályának, csak az utolsó ütközetet vesztette el. A magasságokba vágyó végleg elrepült... Balogh Imre vitorlázórepülőoktató temetése ma 14.30-kor lesz az egri a Rozália temetőben. ■ MŰANYAG NYÍLÁSZÁRÓK OSZTRÁK MINŐSÉGBEN gyári áron! Nyíló-bukó ablakok, portálok, üvegfalak, toló- és harmonikaajtók, bejárati és teraszajtók, redőnyök, télikertek egyedi szín- és méretválasztékban, megrendelésre. Még tavalyi áron megrendelhető!-Fix ablak 150x150 21.955 Ft- Nyíló bukó ablak 90x120 24.963 Ft- Nyíló bukó ablak 90x150 28.063 Ft- Nyíló erkélyajtó 90x210 35.497 Ft- Váltószárnyas nyíló + nyíló bukó ablak 150x150 52.113 Ft- Bejárati ajtó „B3” 100x210 163.717 Ft Áraink a 25%-os forgalmi adót tartalmazzák. Bemutatóterem: Eger, Sas út 94. Tel/fax: 36/411-424,436-293 rApróban a 75 Ha M óráig feladja, másnap olvashatja! VRENAULT thaUci Komoly autó, könnyed ár. Újdonság! Renau.lt Thalia. 510 literes csomagtér, dupla légzsák, 5 fejtámla, 5RP biztonsági rendszer, szervokormány, elektromos ablakemelők és tükrök, központi zár. 1.4-es, 75 lóerős, és 1.4-es, 16 szelepes, 98 lóerős motorok. Most kedvező finanszírozási, használtautó visszavételi ajánlatokkal és január 13-31-ig tesztvezetéssel is várjuk márka- kereskedésünkben! www.renault.hu A részietekről és feltételekről, kérjük, érdeklődjön márkakereskedésünkben! „SHICK-R” KFT. Gyöngyös, Szurdokpart u. 66. Tel.: 37/500-280,313-188 TOP-CAR KFT. Eger, Kisasszony u. 34. Tel.: 36/511-980, 511-983 Imola-Hírlap-kupa • Imola-Hírlap-kupa • Imola-Hírlap-kupa Füzesi Zsolt és Horváth Tibor jön Montvai Tibor az NB I/B-s Siófokhoz igazol az FC Egerből Az egriek igyekeznek mindent megtenni a közönség szórakoztatása érdekében. Képünkön az 1998-as torna egyik jelenete látható, amikor a megyeszékhelyiek a füzesabonyiakkal mérkőztek fotós majoros tamás Mint arról már korábban hírt adtunk, az FC Eger NB Il-es labdarúgócsapata január 4-én kezdte meg a tavaszi szezonra történő felkészülést. Már második hete naponta kétszer, reggel és délután vezényli a gyakorlást Eich László edző, a napközis rendszer egyébként azt jelenti, hogy ebédet is kapnak a játékosok. A teremben történő foglalkozást tartós futás követi, a napi másik edzés egyértelműen a szabadban van. Mivel az időjárás engedi, a salakos és egyben bőven fűrészporos érsekkerti pályán is lehet „dolgozni”. Labdarúgás A tervek szerint szombaton kétkapus játékra is sor kerül majd, először az ifjúsági gárdával szemben akar összeállítani tavaszra elképzelt csapatot a szakvezető, aki a vele történt beszélgetés során még a következőket mondta:- Nagyon valószínű, hogy hétfőtől öt napon át a tardosi sporttáborban készülünk. Pénteken jövünk majd vissza Egerbe, s délután 2 órakor a Nyíregyházával játszunk előkészületi mérkőzést, a helyszín a pályák talajától függ. Január 27-28-án az Imola-Hírlap- kupa következik, amire magam is nagyon kíváncsi vagyok. Remélem, hogy a második napon is érdekelt lesz az Eger. Évekkel ezelőtt, mint a Pécs edzője vettem részt teremtornán, ami érdekes színfoltja egy felkészülési szakasznak, hiszen változatosságot jelent mindannyiunknak. Tudomásom van arról, hogy a részt vevő csapatok mindegyikében vannak olyan játékosok, akik különösen jól érvényesülnek a palánkfocis játékban, ezért Jnxolpi az eredményeket nehéz előre megjósolni. Persze igyekszünk majd megtenni mindent a sikeres szereplés, valamint a közönség szórakoztatása érdekében - szólt így Eich László, majd indult az öltözőbe, hogy pályára vezényelje egyre inkább bővülő keretét, amiből egyelőre a támadó posztra alkalmas focisták hiányoznak leginkább. A személyi változásokkal kapcsolatban Szemán György, a csapatot működtető gazdasági társaság ügyvezető elnöke a következőket mondta:- Megállapodtunk a tiszaújvárosi Horváth Tiborral (26 éves védő), valamint a korábban újpesti olimpiai válogatott Füzesi Zsolttal, (30 éves középpályás), aki jelenleg a BKV Előre labdarúgója, hogy a jövőben Egerben folytatják pályafutásukat. Horváth már be is kapcsolódott az itteni munkába. A távozókat érintve Montvai Tibor esetében az NB I/B-s Siófokkal jött létre hasonló megállapodás. Ami a tavaszi várható esélyeket illeti, így fogalmazott az ügyvezető:- Mint közismert, mi úgy indulunk neki a tavasznak, hogy meg akarjuk nyerni a bajnokságot. Számolunk persze azzal, hogy a Borsod Volán, most már új nevén DVTK, ugyancsak hasonlóan tervez. Azon túl a Tiszaújváros lehet még leginkább rivális, bár ott a korábbiakhoz viszonyítva változtak a feltételek. A dobogóra esélyesek mellett azonban minden csapattal szemben meg kell vívni a harcot, senkit nem szabad lebecsülni, mert könnyen okozhat meglepetést például egy Jászberény. A cél adott, mindannyian azért dolgozunk, hogy megvalósuljon az előbbre lépés. __________________________(FUZTBAUM) LA Balatonfüred, Petőfi S.Ut 22. H HEXATECH Z3 Egy fix: bajnok az Iksz Teremfoci Az egri 12-es iskolában zajló felnőttbajnokságok legutóbbi játéknapjainak eredményei. Imola Bau-kupa, 6. forduló: Lendület - FC Eger ifjúsági 11-3, Monolit - Rai Vini Ostoros 4-4, J-ANI Cukrászda - Autósuli 10-3, Planénás Étterem - Agria Volán 3-0, Imola Bau - Numan Pékség 8-3. Az élcsoport állása: 1. Planétás 18 pont, 2. Autósuli 15, 3. Rai Vini Ostoros 10. A góllövőlistát Nagy Zs. (ZF Hungária) vezeti 21 találattal. URFA:kupa, 6. forduló: Bigy Boyok - Police 07 2-5, Olajbányász - Vilati SE 5-3, Földhivatal - Vilati SE 7-3, Bigy Boyok - Bumeráng 8-5, Hegedűs és Társa - Ma 10 Tűz 7-5, ZF Hungária - FC Eger (NB I-es nők) 24-0, Leoni Oroszlánok - Bumeráng 1-9. Az élcsoport állása: 1. ZF Hungária 18, 2. Bigy Boyok 13, 3. Gólarány SC (27-7) 12, 4. Police 07 (31-17) 12, 5. Hegedűs és Társa (34-30) 12. A góllövőlista élén Kalics A. (Lendület) és Farkas O. (Rai Vini) áll 14-14 találattal. •k Az apci felnőttbajnokság végeredménye. A-OSZTÁLY 1. Iksz Kft. 12 10 1 1 116 CO CD 2 1 2. Baby Bell 12 8- 4 93-78 16 3. Black Jack 12 7 1 4 80-75 15 4. Blue Ice 12 5 1 6 57-81 11 5. Hip Hop Boys 12 5 1 693104 11 6. Dream Team 12 4- 8 86-83 8 7. Vicián Trans 12 1- 11 ! 58129 2 Megjegyzés: az FC Reál Margit visszalépett. Különdíjak, gólkirály: Nagy Gábor (Iksz Kft.) 39 találattal, legjobb kapus: Édes Kornél (Baba Bell), legjobb mezőny- játékos: Varga István (Baby Bell). B-OSZTÁLY ~ 1. Park Presszó 10 9 - 1 144-71 18 2. AS Kóma 10 7 1 2109-56 15 3. Lazacok 10 5- 5 80-68 10 4. Etercem 10 3 2 5 58-55 8 5. Nádas Presszó 10 3- 7 64-141 6 6. Makkosok10 1 846-110 3 Különdíjak, gólkirály: Jambrik Géza (Park Presszó) 58 találattal, legjobb kapus: Molnár Zsolt (AS Kóma), legjobb mezőnyjátékos: Somoskövi István (AS Kóma) * Nyolc női csapat részvételével női bajnokság is zajlik Apcon. AZ ÁLLÁS 1. Skorpió S.-tarján 9 81 68-6 15 2. Amazon Apc 8 6 1 1 28-8 13 3. Mátraszőlős' 7 43 22-5 8 4. Nagykökényes 8 44 15-14 8 5. Főnix Hatvan 6 24 15-27 4 6. Kartal 6 1 2 3 5-18 4 7. Buják 6 1 1 4 3-28 3 8. Szurdokpüspöki 66 5-53 0 A góllövőlista állása, 31 gólos: Gáspár, 18 gólos: Vilinyi, 17 gólos: Kiss (mind Skorpió SE).