Heves Megyei Hírlap, 2000. december (11. évfolyam, 281-304. szám)

2000-12-23 / 300. szám

10. oldal - Heves Megyei Hírlap S P O R T T Ü K Ö R 2000. December 23. szombat Az 1950-es években nem csupán Puskásék voltak „nagyok” a legnépszerűbb sportágban. Számos magyar focista kényte­len volt beérni azzal, hogy a második vagy a harmadik szá­mú válogatottban kapott helyet, ennek ellenére országosan ismerték a nevét. Ilyen volt a vidék egyik legjobb csapatá­nak, az SBTC-nek a középcsatára, Csáki Béla is, aki egy le­gendás együttesben - Oláh G., Sándor, Jancsik, Oláh D., Szojka, Dávid, Bablena, Vasas, Csáki, Bodon, Taliga - szere­pelt hét éven át. Lőtt gólt Grosicsnak, megküzdött Lóránttal. Pályafutását az akkor NB IlI-as Sírokban fejezte be (1969), ahol véglegesen letelepedett. Lakásában a tegezést felajánl­va fogadott.- Meglepődtél, amikor személyes ismeretség nélkül telefonon felhív­talak?- A barátaim egykor már ijeszt­gettek azzal, hogy jön értem a rendőrség, de mivel rosszat nem csináltam, ezért soha nem lepőd­tem meg. így voltam most is, mert a lelkiismeretem tiszta.- A pályán is mindig az volt?- Talán sokat mond, hogy csak egyszer állítottak ki. A mi idők­ben, ha Zsolt, Emsberger vagy Pa­lotai „dudált”, akkor vigyázzba vágtuk magunkat. A szóbeli fi­gyelmeztetés többet ért, mint most a sárga lap.- A bombázó középcsatárt is ilyen könnyen lehetett fegyelmez­ni?- Igyekeztem, és úgy éreztem, tudtam is minden helyzethez al­kalmazkodni. Én inkább a békítőbíró szerepét töltöttem be a vitás esetekben.- Annak idején ágy is emleget­tek, mint a félkezű centert.- Szegeden ért a baleset még 1953-ban, azóta hiányzik a jobb karom fele. A műtét utáni első meccsem jól sikerült, s ez önbi­zalmat adott további életemhez. A hiánya nem zavart, muszáj volt persze megtanulni még esni is. Ennek ellenére a moszkvai VIT-en kulcscsonttörést szenvedtem a kí­naiak elleni mérkőzésen.- Szegedről indulva Sírokban találtál végleg otthonra.- Ózdról csábítottak ide. Manusek Béla vendéglős Nagybátonyból ismert, de Sírokba kerülve ő is nagyon hívott. A má­sik agitáló szerepét Szilágyi Ernő szakosztályvezető vállalta.- Vélhetően nem bántad meg, hogy rájuk hallgattál.- Jó volt levezetésként az NB III, 28 gólt lőttem egy év alatt. Ügyes játékosokkal fejezhettem be aktív pályafutásomat, akik - mint például Penyaskó, Fülöp, Czipó - még a tartalékok közül is visszahívtak az első csapatba. Edzőként (a kép bal szélén) legszívesebben a fiatalokkal foglalkozott - a jövőben gondolkozott Miskolczi Imrével sokáig tartottuk is a baráti kapcsolatot.- Aztán edzősködtél.- Kihagyásokkal tíz évig mű­ködtem ezen a poszton. Dolgoz­tam három évet a felnőttekkel, de inkább a gyerekeket kedveltem. Ifjúsági csapatom ötször nyert bajnokságot, ezért is kaptam meg a megyei szövetségtől az Év edző­je címet.- Azóta mit jelent számodra a futball?- Itt helyben csak körzeti csa­pat van, ha úgy adódik, megné­zem őket. Az elmúlt tíz évben már nem volt szorosabb kapcso­latom a labdarúgással. Ami ide tartozik: jónak tartom az NB I. lét­számának a csökkentését.- Látszólag kiegyensúlyozottan élsz.- Nem dúskálok, de nem is pa- naszkodok. Biztonságban érzem magam, amit sajnos sokan nem mondhatnak el. Magam is tapasz­talom, hogy több családnak is szüksége van külső segítségre. Verpelétről nősültem, Irénkével jól megvagyunk. A holnaptól nem kell tartanom.- És az egészség?- Nincs vele gondom. Voltak már ízüleü fájdalmaim, de elmúltak.- Mi van a barátokkal, a régi Csáki Bélának is fontos az otthon nyugalma fotó: a szerző játszótársakkal?- Szojka Ferivel tartom a kap­csolatot, évente rendszeresen két­szer találkozunk. Sírokban Somo­gyi Tibi és Gramantik Pista a leg­közelebbi barát, velük többször ultizgatunk.- Ezen túl mi­vel töltőd az időd?- Járunk Ver- pelétre, nyáron. Egerbe, s főleg Bükkszékre. Itt­hon nézem a te­levíziót, de nem viszem túlzásba. Szeretek olvasni, a régi könyveket is előszedem. Azok kötik le a fi­gyelmem, pedig némelyiknek már jól ismerem a tartalmát. Esténként sétálok egyet a játszótéren.- Úgy hírlik, szeretsz énekelni.- Főleg az operettek állnak hoz­zám közel, de mennek a magyar nóták is. Annak idején Szombat­helytől Salgótarjánig a hosszú út alatt énekléssel töltöttük az időt még akkor is, ha vesztettünk. Az is kellett, hogy összeszokott bará­ti társaság legyen a csapat.- A nóta mellé mit teszel az asz­talra?- Fehérbort.- De valamit enni is kell előtte.- Pörkölt nokedlivel, de az már a feleségem dolga. Amit még na­gyon kedvelek, az a székely ká­poszta, alkalmanként elmegy a töltött is.- Mit jelent neked a karácsony?- A legnagyobb ünnepet. Vallá­sos emberek vagyunk, annak meg­felelően készülünk rá, és éljük meg a napokat. A Szegeden lakó három unokának már régen eljuttattuk az ajándékokat. Itthon alkalmazko­dunk a régi szokásokhoz, a böjtöt is tartjuk. Verpeléten vesszük a ha­lat, a szegedi halászlét nem lehet elfelejtem... Az igaz emberi érté­kek, a belső érzések nagyon fonto­NÉVJEGY Csáki Béla Született: Szeged, 1930. május 25. Klubjai: Szegedi AK, Szegedi Haladás, Szegedi Honvéd, Sa'gótarjáni BTC, Nagybátony, Ózd, Sírok. NB I.-es meccsei és góljai száma: 252/99. Posztja: középcsatár Válogatottsága: B-, C-, ifjúsági, utánpótlás-, vi­dék-, bányász-, szakszervezeti válogatott (szá­mát nem tartotta nyilván). Edzőként: 1990-91-ben a Heiasz az Év edzője címmel tüntette ki. sak. Azért szerettük nézni a tv-ben az olimpiai versenyeket is, és szorí­tottunk a magyaroknak. A Him­nusz alatt a feleségem olyan jókat tudott sírni. Ami megható, az per­sze rám is hatással van. FESZTBAUM BÉLA Balázs, Levente, Sarolta, Lili és apa H eves. Este hat már elmúlt, a megadott címet nehezen találjuk. A páros oldalt fi­gyeljük, de nincs ilyen. A házak egymás utáni számozás szerint következnek. Aztán megleljük az épületet. Marci utca 24. Az előzetes egyeztetés hasz­nált, már majdnem mindenki ha­zaért a Bakos családból. Levente késik csupán, neki még tart a sakkóra. Az édesapa, Bakos Lász­ló tessékel bennünket a szobába, majd jönnek a gyerekek. Lili, Sá­ra, és végül Balázs is előkerül. He­lyet foglalunk a kanapén, melyre azért büszke a papa, mert lapunk játékának főnyereménye az ülőal­kalmatosság, ami nagyszerű kará­csonyi ajándékot jelentett az ün­nep előtti héten. A beszélgetést a Benedek Elek Általános Iskolában tanító család­fő kezdi, de hamarjában át is adja a szót a 15 éves Lilinek. A legidő­sebb lány nagyon szerény, és né­mileg zavarban is van. Azért azt mégis elárulja, hogy könyöksérü­lés miatt ma már nem sportol, ho­lott két éve még gerelyhajításban országos bajnoki címet szerzett. Az operációt nem vállalta, így ma­radt számára a hobbiszinten tör­ténő testmozgás. No meg a tanu­lás és zongora. Mindkettőben je­leskedik, ám ezt már a papa teszi hozzá. Sarolta, vagyis Saci persze ehhez is megjegyzést fűz, mint ki­derül, ő a „házi sárkány”, tőle ezt megszokták. A tinédzserkor ne­hézségeit többször is szóba hozó, nővérétől eltérően jóval nyitot­tabb lány 13. életévében jár. Vir­gonc, vidám természet. Atletizál, sakkozik, duatlonozik, és a há­romtusát is űzi. Kedve hozzá ugyan már nem olyan, mint ko­rábban, ettől azért csinálja. A fu­rulya és a zongora mellett elsősor­ban a biológia érdekli, ornitoló­gusként képzeli el a jövőjét, ami­hez az első lépést már megtette: ő a hevesi Viczán-tó „védnöke”. Kiderül, hogy reggelente futni jár a família. Helyszínként a köze­li 1-es iskola (ahol - az Eötvös kö­zépiskolában diákoskodó Lili ki­vétel - a gyerekek tanulnak) futó­folyosója szolgál. Jó idő esetén ki­járnak a sporttelepre, ahol a labda is előkerül, és a fiúk bőszen rúgják a bőrt az édesapjuk által védett ka­puba. Ebben a 10 éves Balázs is je­leskedik, jóllehet, neki leginkább a sakkbábuk szimpatikusak. Már szerepelt az NB Il-es hevesi fel­nőttcsapatban, mi több, diákolim­piái bajnoki cím büszke birtokosa. Ezek után nem meglepő, hogy ne­ki a futás és a triatlon csupán ki­egészítő sportág. Semmi nem me­het azonban a tanulás rovására.- A gyerekeknek kötelességük a tanulás. Ugyanolyan munka, mint amikor én reggel bemegyek dolgoz­ni. Utána következhet a sport, de csakis utána, mert a sportra nem lehet egy életet alapozni. Bármikor közbejöhet egy sérülés, és akkor vé­ge mindennek - veti közbe Bakos László. Saciék erről némileg más­képp vélekednek, de tudomásul veszik édesapjuk intelmeit, aki szí­vesen segít Balázséknak a tanulás­ban, ám ők csak kevés igényt tarta­nak erre. így is mindegyikük kitű­nő. Szorgalmasak, kötelességtudó- ak, és nagyon megbecsülik azt, amilyük van. Szűkös anyagi hely­zetben élnek, de láthatóan boldo­gok és kiegyensúlyozottak. Ezek is a rendszeres sportolásnak köszön­hetők, mint ahogy az is, hogy edzettebbek és egészségesebbek, mint kortársaik. Időközben megjön Levente. Sakkozni volt, azonban kedvence a foci. A helyi egyesület U12-es csapatában hátvédet játszik, ám eddigi legnagyobb sikerét az or­szágos duatlonbajnokságon elért 13. hely jelenti. Tervei között mérnöki állás vagy a sportkom­mentátori pálya szerepel. Balázs, Levente, Sarolta, Lili és az édesapa. így alkot egységet a Bakos család. Csonkán, de közö­sen. A szülők tavaly váltak el vég­leg. Az édesanya is a városban él, néha meg is szokta látogatni a gyerekeket, de leginkább a két lány találkozik vele. A karácsony­estét azonban nélküle töltik. A téli szünet első napján - most ez péntekre esett - közösen feldíszítik a fát Balázsék, majd a 24-e már a készülődés, a főzés je­gyében telik. Az ajándék kibontá­sa előtt körbeállják a fenyőt, gyer­tyát gyújtanak és énekelnek. Mi­vel a halhúst - a többi húsféléhez hasonlóan - nem szeretik, az apuka által halkockából készített leves és mákos tészta kerül az ün­nepi asztalra. Mivel Levente és Saci betlehemi játékban szerepel, azt megnézik, majd részt vesz­nek a szentmisén. Huszonötödi­kén az apuka szülei szokták meg­látogatni az unokákat, míg kará­csony másnapja a pihenés jegyé­ben telik. És hogy mi jelenti Bakosék számára a legnagyobb örömöt? A kérdésre Lili adja meg a választ: - A legboldogabb akkor vagyok, amikor együtt vagyunk. Máskor mindenki rohan, csak este talál­kozunk. Karácsonykor jobban van időnk egymásra, és arra, hogy beszélgessünk, örüljünk a másiknak. A fotózás után Lili - némi un­szolásra - a zongorához ül. Játé­kát csendben figyeljük. Elmélye­dünk gondolatainkban, miköz­ben az édesapa szeméből könny­csepp indul útjára. Már az ajtóban állunk, amikor búcsúzásként hozzáteszi a csa­ládfő: - Nagyon büszke vagyok rá­juk, még ha ez nem is látszik raj­tam. Kint hideg fogad, fázósan ülünk autóba. A zongorajáték dallamai azon­ban - némileg melegítőén - még sokáig a fülünkbe csengenek... BÓDI CSABA Bombázóként is a békességet kereste

Next

/
Oldalképek
Tartalom