Heves Megyei Hírlap, 2000. december (11. évfolyam, 281-304. szám)

2000-12-02 / 282. szám

m 2000. December 2., szombat SPORT TÜKÖR Heves Megyei Hírlap -11. oldal Mint leépülőben lévő haldokló szervezet Az egri labdarúgás hullámvasútja évek óta inkább halad cirkuszi tájakon, mint vidámpark mentén Bármilyen oldalról és nézőpontból is közelítünk az egri futballhoz, a hazai és a helybeli közvélemény az egykori - egyébként ötször egy évi - NB I-es hagyo­mányokhoz próbálja igazítani a mércét, noha ezt éppen tizenöt év alatt akár már el is felejthette volna bárki. A magasságok igénye és elérésének szorgal­mazása mellett az 1980-as évek második felének (sőt még későbbi) sportveze­tői úgy indokolták a sikertelen kapaszkodásokat, hogy Csank János (azóta mesteredző, sőt egy ideig szövetségi kapitány) Egerből történt távozásával nagy űrt hagyott maga mögött, amit nem sikerült megfelelő szakemberrel be­tölteni. Olyan, vagy hozzá hasonló szintű edzővel egyre inkább azért nem, mert folyamatosan kerültek előtérbe a máig tartó anyagi gondok, úgy pedig nehéz. A politikai rendszerváltást követő gazdasági átalakulás közben legerő­sebb bástyáját, a Dohánygyárat is elvesztette a nevében is átkeresztelt klub, majd a vésztartaléknak számító alapítványi pénzforrások kiapadása vezetett az agonizáló esztendőkhöz. Nem részletezve tovább azokat az időket, jószeri­vel azon múlt az egri labdarúgás sorsa, hogy a tisztségek sorát betöltő, mind­inkább magára maradt Káló József mennyire tudja összekalapolni a legszük­ségesebb forintokat. Az NB II-höz verejtékkel, számos vállalkozó jóindulatú segítségével megoldotta a helyzetet, ám a tényleges harmadik vonal a megye- székhelyen nem eladható áru. Mint az elmúlt másfél esztendő bizonyítja (az okokat nem kutatva), magasabb szintre sem akadt helybeli vevő. Labdarúgás Eger város önkormányzata hozzá­vetőleg tíz éven át kezelte úgy a futballt, hogy valójában lekezelte. Azt senki sem várta, hogy a sport­ág minden helyi terhét magára vállalja a megyeszékhely vezeté­se, azt viszont méltán remélte (sőt reméli változatlanul) a sportszere­tő közvélemény, hogy a testület a lehetséges anyagi eszközein túl hozza helyzetbe az FC Egert a vál­lalkozók, a tehetősebb gazdasági társaságok előtt. Ez utóbbira szán­ta el magát 1999 nyarán dr. Nagy Imre polgármester vezetésével a közgyűlés, ám a kísérlet nem hoz­ta meg a kívánt eredményt. Nem rohanva írásunkban nap­jaink felé, az események sorrend­jében maradjunk ott, hogy már az 1999-2000. évi bajnokság rajtját követően tartották azt a közgyű­lést, amelyen új vezetés került a klub élére, sőt még azok nevét is nyilvánosságra hozták, akik ta­nácsadóként vállalnak szerepet a segítésben, ha arra igény mutatko­zik. A közvéleményben jogos re­mények ébredtek ezzel. Az új el­nökség részben régi, másrészt új tagokból tevődött össze, és lehet, hogy ezért nem működött azonos hullámhosszon. Sajátos talál­mánynak bizonyult az alapsza­bály azon változtatása, hogy az ügyvezető elnök ne legyen az el­nökség tagja. Ez olykor zsákutcá­hoz vezetett, hiszen az ügyvezetőt később olyan feladattal is felru­házták, amit elvégezni nem volt joga, hiszen őt nem a közgyűlés választotta. Az új elnökség komp­romisszumos megoldásként ke zelte Káló József személyét, mert ugye nehéz attól megválni, aki szakértelemmel végzi a munkáját. A vezetés új tagjai úgy ítélték meg, hogy a korábbi gyakorlatból számos tényező elhagyható, s ez egyeseket méltán sértett. Hamu alatt izzott a parázs 1999 őszén. A csapat és az edző teljesítményét az arra illetékesek közül volt, aki védte, míg más támadta, sőt erő­sen kritizálta. Az' elnökség egysé­ge gyakorlatilag is megbomlott, két korábbi tagja szép csendben leköszönt. Annyira észrevétlenül, hogy csak hetek múltán szivárgott felszínre, amikor már nem kapta szárnyra friss hírként az újság, persze, azért legalább megemlít­hettük volna. Mentségünkre szól­jon: minket is a békesség és nem utolsósorban a végső cél vezérelt. Csuhay József edzőnek is menni kellett, mert vele nem látták bizto­sítottnak a kvalifikációs NB 1/B el­éréséhez szükséges minimálisan fontos ötödik hely megszerzését, az őszi keretben kétségtelenül volt azért némi rizikó, de az nem az edző vétke. A téli szünet aztán ér­dekesen alakult, mert mivel az MVSC visszalépett, az FC Eger ezért éppen az ötödik helyről star­tolhatott tavasszal. No és azon túl egy megerősített egri csapattal indult a bajnokság második félideje. Lehet, hogy a cé­lokhoz kevés lett volna az edzővál­tás, ám kétségte­len érdem: László István és pálya­edzője, Lengyel Lajos jól összekap­ta a gárdát. A szét­esett Vácból kulcs­emberként tért ha­za Vojtekovszki, aki nagy tapaszta­latával és játékin­telligenciájával a többi játékost is magával ragadta. Lényegesen jobb teljesítményt nyújtottak azok is, akiket ősszel csak bírálat ért, a biz­tonság ugyanis talán még a pénz­nél is jobb hajtóerő. Szenzációs húzás volt a sepregető posztjára megszerezni a dunaújvárosi Vas­kót, de Javuljon is hasznos kiegé­szítő embernek számított, fontos gólokat szerzett, összjátékban pe­dig sokat fejlődött. A „labdazsong­lőr”. idegenlégi­óst összehason­lítva az ősszel lá­tott Zabunduval, a kongói talán még a szerelését sem vihetné ukrán sorstársának... Evés közben jött meg az étvágy, a harmadik helyet már magának tűzte ki célul a csapat. Az FC Eger­től nem volt szégyen kikapni a ta­vasszal, más klubok vezetői és szurkolói nem győzték dicsérni le­győzőiket. Néhány esetben olyan szenzációs futballt produkált a gárda (főleg idegenben, az itthoni­tól eltérő taktikával, no és jobb pá­lyákon), amivel a legkényesebb igényeket is kielégítette. Nőtt a ha­zai nézőszám, volt vastaps és él­jenzés a meccsek végén. Mosoly­gósak, vidámak voltak a szurko­lók, mert ők csak a produkciót lát­ták, és nem tudták széles körben, hogy milyen elképesztő anyagi gondok keserítik a vezetést. Az ön- kormányzat magára maradt ebben Jeladás... A szerda esti szurkolói kezdeményezés kis létszámú, de tar­talmas megbeszéléssé alakult. A „zászlóvivők" minden túlzá­soktól mentesen akarják jelezni, hogy őket igenis érdekli az egri futball sorsa, azon túl meggyőződésük: sokan gondol­koznak hasonlóan. Az összejövetellel szint vallottak: lássa já­tékos, lássa klubvezető, de lássa a város vezetése is, hogy vannak, akik tiszta viszonyokra és kiismerhető egri labdarú­gásra óhajtoznak, mert szeretik a focit. Senkit nem bírálni akarnak, hanem tájékozódni, esetleg segíteni szeretnének, ha tudnak. Illúziókban nem ringatják magukat, de zokon ven­nék, ha csak átnéznének rajtuk. a futball-vállalkozásban, tehetős segítőre nem akadt. Minden meg­rekedt az ígéretek szintjén, az ügy­vezető elnök hiába kopogtatott az ajtókon, a vállalkozók számára meghirdetett fórum is szinte ku­darcba fulladt. Úgy érte el az FC Eger az utóbbi évek legnagyobb si­kerét, hogy annak valójában már nem örült senki. Az erkölcsi érté­ket elfeledték, a bajnoki bronzér­mek az MLSZ-nél maradtak. A Tavasszal még öröm volt a futball Egerben, de aztán elvesztek az illúziók FOTÓI PIUSY ELEMÉR pénztelenség, a kilátástalanság, a kifizetetlen számlák csak redőzték a vezetők homlokát, egy ponton (értve alatta a milliókat) a polgár- mester is kénytelen volt megálljt vezényelni. Semmilyen szempont­ból nem volt éppen szerencsés a klubelnök közlekedési balesete, majd betegsége, ám az is tény: hogy ettől függetlenül az elnökség a tavaszi idényben már messze nem úgy funkcionált, mint tervez­te azt az elmúlt esztendő nyarán. A tanácsadók tanácstalanok marad­tak, mert megerősített hírek sze­rint nem is fordultak feléjük kérés­sel. Igaz, nem tanácsokra, hanem pénzre lett volna szükség, egyben tűzoltásra, mert képletesen szólva: égett a ház. A bajnoki év indulása­kor egyedüli üdvözítőként elterve­zett gazdasági tár­saság megalakulá­sa megakadt a jó elképzelések szintjén, egyike lett a kudarcok­nak. Még szeren­cse, hogy a csőd­be jutott Diósgyőr kifizette Hompoth átigazolási díját, mert különben hi­deg vízre sem fu­totta volna. A kilá­tástalanság, vala­mint az egyéb csalódásai okán minden ambícióját elvesztett tech­nikai vezető (akit talán éveken át nem tudott kellően értékelni a köz­vélemény, a helyzet nélküle sem lett kedvezőbb) több mint két évti­zedes szolgálat után bezárta maga mögött az ajtót. Úgy, hogy az akták szintjén mindent rendben hagyott, erre külön is vigyázott. Az egri labdarúgás 2000. évi nyara minden volt, csak üdülés nem. Bár a játékosok akár stran­dolhattak is volna a forróságban, az edzéseknek nevezett labdáz- gatások ugyanis mit sem értek, miközben közeledett az őszi sze­zon rajtja. A keret szűkült, a bi­zonytalanság elképesztő mérete­ket öltött, pedig a tavaszi csapat kész lett volna a folytatásra. Az átmeneti időre távozó Márton és Szamosi helyére kinézték az új játékosokat, sőt lett volna bal ol­dali futó is, ami tavasszal hiány­zott. Lenni vagy nem lenni, ez volt a kérdés, miközben voltak persze apró egyéni kezdeménye­zések. Vállalkozókat sikerült megnyerni arra, hogy találkozza­nak, ám nem akadt, aki összefog­ja őket. Nem, mert csapongások- kal teli volt minden elképzelés, határozott vonalat nem képviselt az elnökség, a szekeret nem azo­nos irányba húzták. Olyan ismert idegen is feltűnt megmentőként a láthatáron, akit vegyes érzésekkel fogadtak Egerben, aztán nagy baklövést csinálhatott, mert nyomban leépítették. Az elnök­ség megmaradt tagjait a végpon­ton sikerült asztalhoz ültetni, amikor már idegenek jártak a „kert” végében. Dönteni gyorsan kellett, a vezetés úgy látta, hogy az őszhöz szükséges 8-10 milliót képtelen összekaparni, az önkor­mányzati oldal hiába vállalta to­vábbra is a maga részét. Éjszakába nyúló egyezkedés végén került olyan személyek ke zébe az FC Eger sorsa, akik garan­ciát adtak. Megalakult egy gazda­sági társaság. Igen ám, de késve jött az edző, nem történt a keret­ben hiánypótlás. Esélytelen, lét­számában és minőségében to­vább gyengülő, egyre inkább hi- tehagyott csapat vergődte végig a kvalifikációs bajnokságot, mely­nek színvonalát minősítendő: ilyen viszontagságok között, is csak az utolsó mérkőzésen esett ki az Eger, vagyis volt esélye a bentmaradásra. A fontos mec­csek idején megsérült és azóta is harcképtelen Csuhay M. és Haj- mási hiányán túl csak növelte a gondokat a jó formában lévő Csőke távozása. Néhány játékos heteken át formán kívül, mélyen tudása alatt futballozott. Mégis bekerült a csapatba, mert nem volt helyette más. Mivel az anya­gi problémák is tovább gyűrűz­tek, szinte önmagát őrölte fel a csapat, már azt is elfelejtették többen a játékosok közül, amit megfelelő körülmények között el­fogadhatóan tudnak. A négy NB II-es meccs során bá­natunkra egyértelműen azt az Egert láttuk, amit nem szeretünk, amit meguntunk hosszú éveken át. A kínlódás, a vergődés, a gól­képtelenség csapata lett az együt­tes. Nem felmentve a játékosokat, de elsődlegesen nem az ő hibájuk­ból. Ezek a futballisták felültek ta­valy arra a vonatra, amelyik az NB I/B-be indult. A vonatot nem ők vezették, a hajtóerőről nem nekik kellett gondoskodniuk. A szerel­vényre voltak felszállók, aztán többen lemorzsolódtak. A balhét mégis a pályán maradók vitték el, mert ők okoztak csalódást. A vé­gén személyesen már csak alig 200 rajongónak. Amennyiben az egri futballhoz közvetlenül kötjük azokat a körül­ményeket, mint a játéktér minősé­ge, a lelátó tragikus állapota, ak­kor összességében nem kétséges, hogy az egri futball úgy minde­nestől a leépülés állapotába került ebben a kerek esztendőben, időn­ként már valóban haldoklott. Amikor az év derekán az FC Hatvan csillaga is leáldozott NB-s szinten, mertük remélni, hogy Eger majd megmenti a megye fut- ball-becsületét. Ez érződött az ide­genbeli Magyar Kupa-mérkőzések alkalmával is, hiszen számos tele­pülésen - tiszteletük jeléül - fo-' gadták még terített asztallal is a csapatot. Tavasszal joggal várták az egri szurkolók a magasabb osz­tályt, de aztán óriásit csalódtak. A maradók még a helyükre sem ül­hettek a lelátón. Másfél esztendő általunk is­mert tényeinek változatos felsoro­lásával mi feldobtuk a labdát, má­sok véleményével a téli időszak­ban még körüljárjuk ezt a témát, amiből teljesen kimaradt, de nem, mint elfelejtett: az utánpótlás ha­sonlóan tragikus sorsa. Remény­kedünk, hogy a tavasz ismét szép lesz, s nem úgy végződik majd, mint az idei. FESZTBAUM BÉLA Egy hír: egy mondat MŰKORCSOLYA. Sebestyén Jú- kítás nélkül a klubok vüágrang- lia (3,5 helyezési pont) a hetedik listáját. A magyar egyesületek kö- helyen áll a rövidprogram után a zül az MIK a 99., a Vasas a 174., Japánban zajló műkorcsolya a bajnok Dunaferr a 199. helyen Grand Prix-versenyen. Vezet az áll. orosz Irina Szluckaja (0.5) hon­fitársa, Maria Butyirszkaja (1.0) ATLÉTIKA. Emil Zatopeket, a és a japán Szuguri Fumie (1.5) november 22-én súlyos betegség- előtt. ben elhunyt világhírű atlétát ha­zájában is posztumusz kitünte- TENISZ. A brazil Gustavo tésben részesítették. A Nemzet- Kuerten kétjátszmás mérkőzésen közi Amatőr Atlétikai Szövetség 7:5, 6:3-ra győzött a svéd Magnus (IAAFj Arany Érdemérme után Norman ellen a 3,7 millió dollár Csehországban az Évszázad spor- összdíjazású Mesterek Kupája tolójává választották, férfi tenisztornán. A dél-amerikai teniszező győzelmével a két kör TENISZ. Slobodan Zivojinovic, után veretlen amerikai Andre az 1980-as évek legjobb jugo- Agassi is bejutott az elődöntőbe, szláv teniszezője 13,5 millió dínáros (kb. 340 millió forint) LABDARÚGÁS. A labdarúgás váltságdíjat fizetett nyolcéves fiá- történetével és statisztikáival fog- ért, akit múlt csütörtökön rabol- lalkozó szervezet (IFFHS) híradá- tak el ismeretlen tettesek Belg- sa szerint a Bayem München már rádban. több mint fél éve vezeti megsza- ___________________________1 Ha nyerünk, felezünk Az Egertej Kft. támogatásával indított játékunkban pénte­ken, a 48. héten 170 játékos szelvényei közül sorsoltunk. A szerencse Nagy István, Egerbakta, Bátori út 37. (szelvény­száma: 2317249) és Keresztury Zsolt, Gyöngyös, Dobó út 16. (szelvényszáma: 4877634) alatti tippelőinknek kedve­zett, így ezeket az 1-4-8 indexszámú szelvényeket adtuk fel az egri Rózsa Károly úti totózóban. NAGT KERESZTURY ISTVÁN ZSOLT 1. Bochum­E. Frankfurt 1 12 2. Hertha BSC tg.:. Freiburg 1 1 3.1. FC Köln­1860 München X 1 4, VfB Stuttgart­Dortmund 1X 12 |5. Wolfsburg Schalke 04 X 2 11 6. Bayern München­Leverkusen 1 1X2 7. Kaiserslautem­Hamburg 1 12 8. Cottbus Rostock 1X2 1 9. Parma­Atalanta 1X X2 10. Perugia­Roma X2 2 11. Bologna­Vicenza 1X 1 (12. Udinese- ; Milan 2 1 13. Verona­Brescia 1 1 14. Intemazionale­Juventus 2 1 ■ HEVES"*1 HÍRLAP EGEK. GYÖNGYÖS. HATVAN, HEVES. FÜZESABONY. WfteJö LŐRINC], PCTERVAsARA VÁROSOK ES KÖRZETpK NAPILAPJA az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető, az ügyvezető igazgató. Felelős kiadó: KISS SÁNDOR, az AS-M Kft. Heves megyei irodavezetője. Felelős szerkesztő: STANGA ISTVÁN Vezető szerkesztő: DR. SZALAY ZOLTÁN. Lapszerkesztők: HAVAS ANDRÁS, SZILVÁS ISTVÁN Szerkesztőség: Eger, Barkóczy u. 7. sz. 3301 (Pf.23.). Telefonközpont: 36/513-600, szerkesztőségi telefax: 36/513-605 Hirdetési telefon: 36/513-628, telefax: 36/513-630 E-MaH dm: hmhiriap@axels.hu Az előfizetők részére terjeszti ügynökségei révén az AS-M Kft Heves Megyei Irodája. Árusításban terjeszti az ÉSZAKHÍR RT. 3530 Miskolc, Szemere Bertalan u. 2. Telefon: 06-46/329-300. Előfizethető közvetlenCri a Heves Megyei Hírlap kiadójánál 3300 Eger, Barkóczy u. 7. (Telefon: 36/516-600, fax: 36/513-605), a gyöngyösi (3200 Gyöngyös, Köztársaság tér 6., tei/fax: 37/311-697, tel: 37/301-564), a hatvani (3000 Hatvan. Kossuth tér 23 , tei/fax: 37/341-051) fiókszerkesztősógben és a Hírlap ügynökségeinél, postautalványon és átutalással a következő pénzforgalmi jelzőszámra: K&H 10403507-35017327-00000000, valamint megrendelhető a kiadónál. Előfizetési d§ egy hónapra 765 Ft, negyedévre 2295 R, fél évre 4590 Ft, egy évre 9180 R. Az árus példányok ára: 49 Ft Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökségekhez munkanapon 8 órától 16 óráig távbeszélőn és a Heves Megyei Hírlap kiadójához a 36/513-646 távbeszélőszámon 6-16 óra között kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. Előállítja az Egri Nyomda Kft Eger. Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865-9109 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Axel Springer-Magyarország Kft, Harlequin Magyarország Kft, Hungaropress Sajtóterjesztő Kft) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk Az újság a • • • •• •panda _k A ^AATESZ rendszerrel készült figyelmüket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom