Heves Megyei Hírlap, 2000. december (11. évfolyam, 281-304. szám)
2000-12-16 / 294. szám
Ill HB 2000. December 16., szombat HÍRLAP MAGAZIN Heves Megyei Hírlap - 7. oldal Jarodni fesztivál Treffel, krumplivodtóval Az álló napig tartó utazás zökkenő- mentesen indult: személygépkocsijával előttünk haladt dr. Lakatos Irén kisfiával, Bálinttal és barátnőjével, Hegedűs HeniveL, aki remekül ismeri a haladási hányt. Működött is a dolog egészen a szlovák határig, amikor is a Treff egyik vendégzenésze, Cserháti tanár úr kitalálta, hogy létezik egy alternatív útvonal is. Nem baj, legalább megláthattuk a Magas-Tátrát - amerre amúgy semmi dolgunk nem akadt -, többünk örömére, akik eleddig úgysem lehettünk részesei az élménynek. Meg aztán a bónusz órácskának köszönhetően biztosak lehettünk abban is, hogy célba érkezésünkig elfogy a magunkkal vitt vörösbor, pálinka, és persze Gadóc, a dobos szűnni nem akaró sziporkája. így is lett, legalábbis, ami az előbbieket illeti. Amikor kis delegációnk tagjai - Porubcsánszkiné Erika jegy- zó'nő, Speki, a zenekarvezető gitáros, Gazsi, a kongás, Zolika, a basz- szus kezelője, Cserháti Csedy pianista, Gadóc, valamint a krónikás - kikászálódtak a járgányból, Irénék talán már a városnézésen is túl voltak. Lepakkoltunk, bemutatkoztunk, vacsoráztunk egy jót, megittuk az áldomást - utóbbi sokadik felvonása ellen udvariasan tiltakoztunk ugyan, de a házigazdákat nem akartuk vérig sérteni -, aztán szállásunkra kan- temáltunk, megvackoltunk, és enynyi volt az első nap, csütörtök. * Hari - akinek megjegyezhetetlenül és kimondhatatlanul hosszú „rendes” neve is van, de ez nem baj, mert mindenki Hariként ismeri - Jarocinban több mint kultúr- ház-igazgató. Jelenség; a város megbecsült „szent tehene”, akire egy 30 ezres település művelődésirányítása épül, motor, tudás, humor és emberség. Hivatalba lépése óta, tíz év alatt elérte, hogy az egykori - a vergődő szocializmus kilá- tástalanságát jól illusztráló - lepusztult intézményből megalkotta a szellem fellegvárát. Ehhez huszonhat munkatárs, évi negyven- kétmillió forintnak megfelelő zloty, nálunk páratlannak számító technikai felszerelés, valamint hatalmas lelkesedés áll a rendelkezésére. Ma a városban egymást érik a rangos események: fesztivál fesztivál hátán, külön a felnőtteknek, a fiataloknak, a még fiatalabbaknak és a mozgássérülteknek. Hari érték, nagyon vigyázunk rá - mondta a polgármester, aki az utolsó este jelenlétével tisztelte meg küldöttségünket. Hatvan egyik testvérvárosába, a lengyelországi Jarocinba pontosan 780 kilométer az út. Állítólag. Merthogy az ottani decemberi fesztiválra látogató Treff együttes számára egy kis ellenkező irányú autópályái tévelygést és némi kato- wicei bolyongást követően legalább egy ötvenessel meghosszabbodott a távolság. No de bánta a fene: a későbbiekben a banda megtapasztalhatta, hogyan kell színvonalas kulturális programot szervezni, mi nevezhető átütő sikernek, továbbá, hogy milyen is az igazi pollandi sör, néhány decilitemyi vodkával megbolondítva. Hari - a helyi kultú- A Treff zenekar tagjai a fellépés előtti izgalom állapotában ra lelke Hatvan jegyzőnője a testvérvárosok táblája előtt Péntek délután zenekari próba várt a Treffre: hadd szokják a fiúk a légkört, hogy a másnapi fellépésen rendben menjenek a dolgok. Előbb azonban Hari vezetésével jutott idő egy kis városnézésre is. Jarocin gyönyörű kisváros, amely másfél éve lett járási székhely. Történelmi hangulatot árasztó terek, utcák, sajátos lengyel épületek. Tisztaság, mint mindenütt az országban, amerre jártunk. Az üzletek megpakolva helyi multinacionális termékekkel - hol van már az idő, amikor még a szabad szombatokért kellett harcolniuk... -, bőség, karácsonyi készülődés. A lányok szépek, divatosan öltözöttek, és érdekes módon közel sincsenek olyan rikítóra mázolva, mint az itthoni piacokon megszokott „madamkák”. A járműforgalom jóval szerényebb, mint amit Magyarországon megszoktunk, de ez nem is baj. Az idegen szinte tapintja a nyugalmat, ami talán az északi lét velejárója, talán a nálunk mérsékeltebb anyagiasságnak tulajdonítható. A lengyel pénz jóval erősebb, mint a magyar; az ottaniak - átszámítva - kevesebbet keresnek, mint mi, áraik viszont jobban megközelítik a nyugati nívót. A jarociniak büszkék a településükre, a múltjukra, a hazájukra. KiJarocin egyik belvárosi utcája derült ez akkor is, amikor megmutatták középületeiket, múzeumukat és öt római katolikus templomuk közül a főtéren állót, amelyet napóra ékesít. Irén és Erika eredendő nőiességük sugalmazására lebeszéltek arról, hogy fazékkészletet vegyek az asszonynak karácsonyra. Ok nem örülnének ilyen ajándéknak, mondták, mert ez nem személyes dolog. (Azért megvásároltam a garnitúrát, amit hazaérkezésem után át is adtam. Üsse kavics, a szentestéig még van időm gondolkodni bensőségesebb meglepetésen. Nagyon kellett már, fogadta őszinte örömmel a nejem az eszcájgot. Kisfiáim ezüstláncot kaptak; a nemesfém - a közvélekedéssel ellentétben - szerintem csöppet sem olcsóbb, mint itthon.) ★ Délután a Treff elfoglalta a másnapi bulira pazarul előkészített színpadot. A fiúk nem akartak hinni a fülüknek, amikor a cájg megszólalt. Itthon legfeljebb a profi stúdiókban lehet kicsiholni hasonló nívójú hangzást. El is nyomatták mindjárt a repertoárt, aztán még egyszer és mé^ egyszer és még egyszer, majd nyomban visszahallgatták a felvételt, hitetlenkedve és szájtátva, és a jegyzőnőt győzködve, hogy Hatvannak is elkelve egy ilyen cucc. Közben egy élő riport is belefért a pozna- ni rádióba, Hari közreműködésével, a Gyöngyhajú lány akkordjaival megspékelve. Este megvertem Gadócot egy hatalmas sakkon lefolytatott játszmában. Ő a mai napig nem ismeri el a vereségét, amire idáig pontosan kilencféle magyarázatot talált ki. Bálintot is legyőztem egyszer, ám ő azonnal visszavágott, mire én csatlakoztam a vodkakúrázó társasághoz. Apropó, vodkakúra. Idáig nem is tudtam, hogy krumpliból is előállítható az említett itóka. Micsoda univerzális növény! Valahogy véget ért a péntek is. * Az ételekről mindenképpen szólni kell. Vendéglátóink gondoskodtak arról, hogy nemzeti sajátosságaik bőségesen az asztalra kerüljenek. Ez rengeteg módon elkészített káposztát, burgonyát, halételeket jelent, de ismerik a húsleves, a csülök és más egyéb finomságok elkészítésének a módozatait is. Minden egyes étkezés után elpilledtünk, és csak a végig jelen lévő poénkodás, meg a büfét kezelő lány sörért való kitartó megkörnyékezése volt képes tartani bennünk a lelket. ... És elérkezett a szombat délután, amiért tulajdonképpen Jarocinba utaztunk. Minden é\foen decemberben rendezik meg azt a fesztivált, amelyen a helybeli felnőtt műkedvelők adnak számot zenei tudásukról. A kezdésre zsúfolásig megtelt az óriási terem, s a kiemelt vendégek is elfoglalták helyüket a színpad előtt „dáridószerűen” elhelyezett asztaloknál. Felállították a sörcsapot, a Hari Band tagjai a húrok közé csaptak - Ne lőj a zongoristára!, figyelmeztetett a felirat a hangszer elején -, majd következtek a produkciók. Szinte hihetetlen volt a közönség reakciója egy-egy fellépő műsorszáma közben. Együtt éltek az előadóval, ollóztak, énekeltek, integettek, táncoltak, mi pedig bámultunk, hogy ilyen is létezik. Valódi közösség jött össze a jarocini művelődési központban. Olyan lokálpatrióta miliő közepébe csöppentünk, amely Hatvanban - legalábbis tapasztalataink szerint - ma még elképzelhetetlen. A nemzetköziséget a Treff, valamint a dr. Lakatos Irén-Hegedűs Herd duó képviselte. A „mieink” a harmadik részben, a finálé közelében muzsikáltak. Bebizonyosodott, hogy érdemes volt megtanulni a Gyöngyhajú lányt - amelynek szövegét a jelenlévők lengyelül énekelték együtt a zenekarral -, valamint az egyik ismert P. Mobil-nótát, s az Irénék által előadott Szállj el, kismadár címűt. Ritkán tapasztalható ováció kísérte a magyarok színpadra lépését. Éjfél is elmúlt már, amikor Hari - aki állítólag igen szellemesen konferálta végig az estét - hivatalosan befejezettnek nyilvánította az eseményt. Ez azonban nem jelentette azt, hogy véget is ért a program, mert még órákig folytatódott a mulatós, az örömzene. így aztán ennek a hosszú szombatnak a vasárnap hajnal vetett véget. •k Az utolsó nap ennek megfelelően déltájban kezdődött. Hari elvitt bennünket egy közeli természeti parkba, ahol láttunk bölényeket - szemre félelmetes jószágok, az biztos -, meg néhány kecskeszerű teremtményt. Speki szerint fehér őzek voltak, de ebben többen kételkedtek, mondván, hogy ilyen állat nincs is. Este a művelődési házban meglátogatott bennünket a polgármester és a közgyűlés elnöke. (Hogy milyen közgyűlésé, az végig homályos maradt, mivel a lengyel államigazgatás eltér az általunk megszokottól, amikor pedig Hari be akart avatni az ezzel kapcsolatos ismeretekbe, nem találtam meg a plajbászomat. Kénytelen voltam a memóriámra hagyatkozni, ami - ha figyelembe vesszük a tószt közeli időpontot - kapacitásiig végesnek bizonyult.) De mindegy, a lényeg az, hogy az elöljárók nem sajnálták feláldozni a vasárnap estéjüket azért, hogy ezzel is demonstrálják a két nép hagyományos barátságát, és persze a városaink között az évek során kialakult barátság tartalmasságát, fontosságát. Azzal köszöntünk el a vezetőktől, hogy kapuink éjjel-nappal nyitva állnak egymás előtt. Ezt mondta Hari is, amikor éjfél közeledvén járó motorral készültünk a hazaindulásra. A visszaúton ömlött az eső, mik- robuszunk utasai hol aludtak, hol nem. Jóval levertebb volt a társaság, mint odafelé. Természetesen megint elmaradtunk Irénéktől, de ezúttal megfontoltabbnak bizonyultunk, mint pár nappal korábban, így most csak Katowice tréfált meg újfent. Szép nagy város, még sötétben is. Virradatra elállt az eső. Gond nélkül áthaladtunk a lengyel-szlovák, majd a szlovák-magyar határon. A vámvizsgálatnál kiesett egy pezsgősüveg a csomagtartóból, amin a finánc olyan jót derült, hogy tovább nem is maceráit bennünket. Sütött a nap, az első útba eső csellóban forinttal fizettünk a pálinkáért, és káromkodásunkat megértette a csapos. Hazaértünk. TARI OTTÓ H Nem értem, hogy miért félnek” A két körzeti megbízott minden egyes alkalommal ellátogat a család tagjaihoz, ha valami konkrét bejelentést kapnak. Többször tartottak már náluk házkutatást, üldözőbe vették és megállíttatták az autót, amiben Danyiék ültek. Nemrégiben azért csöngettek be a legidősebb fiúhoz, Jenőhöz, hogy megnézzék: nem ölte-e meg a feleségét. A Hamarosan tragédia történhet címmel november 11-én megjelent cikkünkben a polgárőrök munkáját segítő S. B. ugyancsak a „Danyi-klán- ról” beszélt. Ennek kapcsán a riportban Stefán József körzeti megbízott elmondta: valóban jól ismerik a családot, miután számos szabálysértést, bűncselekményt követtek már el. Megemlítette azt is, hogy közülük többen is jogosítvány nélkül vezetik autóikat. Csaknem egy hónap elteltével Danyi Jenő személyesen kereste fel szerkesztőségünket azzal a panasszal, hogy a cikk miatt elbocsátották az állásából. Kidobólegényként működött egy helyi kocsmában. Amikor néhány nap múlva elmentünk hozzá, hogy falujában utánajárjunk az ügynek, Danyi Jenő azt kérte, mégse beszéljünk a kocsmárossal. Ha az éj leple alatt ellopnak egy malacot az ólból, vagy ha véresre vernek valakit a kocsmában, reggelre híre szalad a faluban: „Már megint a Danyiék”. Nem mulasztják el nevén nevezni a famíliát akkor sem, ha a közrend és a közbiztonság szerepel terítéken a verpeléti önkormányzati ülésen. A falubeliek közül többen nem értik, miért hagyják nyugton Danyiékat a rendőrök.- Bejelentés nélkül dolgoztam nála, úgyse mondana semmit - indokolta döntését.- Maga tényleg abból a pénzből tartotta fenn a családját, amit a kocsmárosnál keresett? Vagy van valami alapja annak a falubeli szóbeszédnek, miszerint a Danyiék milliomosok, mert lányokat futtatnak a Dunántúlon?- Erről nem akarok beszélni.- Egyesek azt gyanítják, hogy maguk droggal foglalkoznak.- Ez tényleg nem igaz.- Akkor mi az igazság?- A családi pótlékból élünk.- Ezt nem mondja komolyan.- Tényleg nem. Kocsikat adunk-veszünk. Volt egy öreg Porschém, most van egy Ladám.- Viszont nincs jogosítványa.- Tíz évig tényleg anélkül vezettem. De most letettem a vizsgát, 120 ezer forintomba került. Mégis elvették a jogosítványomat, mert nincs meg a nyolc osztályom, csak három. Pedig a börtönben elvégeztem a nyolc osztályt, de aki tanított, meghalt, és nem kaptam meg a bizonyítványt.- Mennyi időt töltött börtönben?- Összesen tizenhat évet.- Miért?- Rablásokat csináltam.- Most már nem?- '92-ben szabadultam, azóta semmit.-És a testvérei?- Géza 7-8 évet ült, de már nyolc éve itthon van. Róbert tízet ült, 7-8 éve ő sem csinált semmit. Zsolti és Csabi benn vannak.- Miért?- Zsolti részegen vidéken volt, hitelt kértek a kocsmában, és rájuk verték a rablást. Csabit meg lopásért ítélték el.- Öten vannak testvérek?- Van egy húgunk is, Marica, ő nem volt büntetve.- Ez a tetoválás körben a nyakán: „Itt vágd Marica”, ez a húgának szól?- Igen, neki.- Mit jelent ez?- Gyerekek voltunk, hülyéskedtünk.- Maradandó viccnek tűnik. Nem bánta meg?- Most már igen.- Gyerekei vannak?- Négy családom van: A legidősebb tízéves, a pici 1,5 hónapos.- Térjünk vissza a jogosítványra, ami van is, meg nincs is. Ki vezeti így az autóját?- A sofőröm.- Tart egy sofőrt?- Még mindig jobb, mintha megfognának, és örökre bevonnák a jogosítványomat.- Maga szerint miért félnek a falubeliek Danyiéktól?- Nem tudom. Itt nem történik semmilyen tragédia, mert a törvény elintézi. Nem értem, hogy miért félnek tőlünk. Lehet, hogy rossz a lelkifurdalásuk.- Soha nem fenyegettek vagy vertek meg senkit?- Amíg nem szólnak hozzám vagy a testvéreimnek, addig nem. A kocsmában egy-két pofon természetes. De most már több kocsma be is zárt.- Miért?- Mert kajakra kivették az italokat.- Ezen mit kell érteni?- Ha nem akartak hitelt adni, benyúltak a pultba, és kivették. Ezért inkább bezártak a kocsmárosok.- Pedig lenne, aki „megvédje” őket. Legalábbis azt is hallottam, hogy „a Danyiak védelmi pénzt szednek a kocsmákban”.- Nem is járok kocsmába. Sőt a temetőbe se járok. Legutóbb mégis fogva tartottak jogellenesen 72 órán át, mert rám kenték, hogy vázákat loptam a temetőben. Minek az nekem? Ilyen piti dolgokkal nem foglalkozom. Gézát meg azzal zaklatják, hogy leöli a malacokat. Miért ölné le másét? Most vágott kilenc malacot a sajátjából. Rám küldték a rendőröket, hogy megöltem a feleségemet. Semmi teteje vagy alapja az egésznek. Nem vagyunk szent Danyi Jenő: „Piti dolgokkal nem foglalkozom...” emberek, de ebben az országban senki se az, tisztelet a kivételnek. Ellenünk semmilyen büntető eljárás nincs. Mégis állandóan zaklatnak minket.- Miért nem kezd új életet tiszta lappal valahol messzi, távol Verpeléttől?- Itt születtem, nem akarok innen elmenni. NÉGYESSYZTTA
