Heves Megyei Hírlap, 2000. december (11. évfolyam, 281-304. szám)

2000-12-13 / 291. szám

10. oldal - Heves Megyei Hírlap SPORT TÜKÖR 2000. December 13. szerda Spanyol fül Arról már hallottunk, hogy a mérkőzés után egy órával vala­kit a buszmegállóban állított ki a megkritizált játékvezető, de ami a spanyol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban tör­tént, arra még nemigen volt pél­da. Fidel Vadé Gil játékvezető negyven perccel a kezdő sípszó előtt állította ki Valériát, a Betis kapusát. A hálóőr az Albacete el­leni találkozót megelőzően a játékoskijáróban beszélgetett csapattársaival, amikor a vájt fülű sípmester meghallotta, hogy róla van szó, és a sértő hangnemért máris villant a pi­ros lap. Az eset eszünkbe juttatja Puhl Sándor mondatait, amelyben arra oktatta fiatal kollégáit, hogy nem kell mindent meghal­lani. A derék spanyol játékveze­tő úgy látszik, éppen ezt a jó ta­nácsot engedte el a füle mellett... B. R. Zidane megelőzte Figót Eldőlt a nagy kérdés, a római FIFA-gálán ki­hirdették, hogy az Év Játékosa választáson a francia Zinedine Zidane 370 ponttal vég­zett az első helyen, megelőzve a portugál Luis Figót (329) és a brazil Rivaldót. A sor­rendet 150 szövetségi kapitány szavazata alapján állapították meg. Az első helyezett 5, a második 3, a harmadik 1 pontot kapott. Bicskei Bertalan, a magyar válogatott szak­vezetője is Zidane-t tartotta a legjobbnak. A kapitányok közül 59-nél volt a francia irá­nyító az első. Zidane - Ronaldo után - a második labdarúgó, aki kétszer lett a világ legjobbja. A középpályás 1998-ban és 2000- ben, Ronaldo 1996-ban és 1997-ben győzött. Labdarúgás A világ legjobb labdarúgói szavazás eredmé­nye: 1. Zinedine Zidane (francia, Juventus) 370 pont, 2. Luis Figo (portugál, Real Madrid) 329, 3. Rivaldo (brazil, FC Barcelona) 263,4. Gabriel Batistuta (argentin, AS Roma) 57, 5. Andrej Sevcsenko (ukrán, AC Milan) 48, 6. David Beckham (angol, Manchester United) 41, 7. Thierry Henry (francia, Arsenal) 35,8. Alessandro Nesta (olasz, Lazio) 23, 9. Patrick Kluivert (holland, FC Barcelona) 22,10. Francesco Totti (olasz, AS Roma) 14. Az évszázad legjobbjának az Interneten szava­zó szurkolók véleménye alapján az argentin Diego Maradona, a FIFA szerint a brazil Pelé bizonyult. A nőknél az évszázad legjobbja az Interneten a kí­nai Szun Ven, a FIFA voksolásán az amerikai Michelle Akers lett. Az évszázad legjobb csapatá­nak a spanyol Real Madridat választották. A válo­gatottak közül az év csapata Hollandia lett. A leg­többet fejlődött csapat címét Nigéria érdemelte tó. Fair play-díjat kapott Lucas Radebe (Dél-afrikai Köztársaság). Az olimpiai fair play-díjat a férfiak­nál Brazília, a nőknél Németország nyerte. A klubcsapatok sorrendje: 1. Reál Madrid (spanyol) 42.35 százalék, 2. Manchester United (angol) 9.69, 3. Bayern München (né­met) 9.18,4. FC Barcelona (spanyol) 5.61, 5. Santos (brazil) és Ajax Amsterdam (holland) 5.10, 7. Juventus (olasz) 2.55,8. Penarol (uru­guayi) 2.04, 9. River Plate (argentin) 1.53,10. Flamengo (brazil) 1.53. Estére Tuzlában Röplabda Már kedden reggel útra kelt az EGUT RC-Eger női csapata, hogy Horvátországon át utazva mielőbb elérje Bosznia-Hercego­vina földjét, ahol ma este 18 órakor a ZOK Tuzla együttesé­vel méri össze tudását az Élcsa­patok Kupája keretében. A nemzetközi torna 5. cso­portjában eddig egy fordulót bonyolítottak le, mint köztu­dott, az Eger 3-0-ra győzte le bolgár ellenfelét, a Tuzla pedig hasonló különbséggel kapott ki Belgiumban. Ezzel együtt sem lehet tudni, hogy valójában mi­re képesek Tímárék mai ven­déglátói, legfeljebb reményked­hetünk abban: tartja jó formáját a csapat, és kiharcolja majd a győzelmet. A bizonytalanságra egyébként jellemző, hogy a bol­gárok nagyot csalódtak egy hét­tel ezelőtt Egerben, mert ők sokkal gyengébb EGUT-ra szá­mítottak. Nem bánjuk, hogy bi­zony kedvüket vesztették. Ezért jobb, ha egy csapat inkább a ne­hezebb feladatra készül... Az egrieknél természetesen bi­zakodó a hangulat, s ennek reális alapja például a legutóbb muta­tott teljesítmény a BSE otthoná­ban. Feltehetőleg él még a lányok emlékezetében a szombati két hullámvölgy is, és felkészültek hasonlók kivédésére. A távolság és a késői kezdés ellenére ígére­tet kaptunk arra, hogy a mérkő­zést követően jelentkeznek majd az eredménnyel, amit csütörtöki számunkban már közölhetünk. Mi azon vagyunk. A hazai bajnokságban legkö­zelebb december 17-én, vasárnap 15 órakor lép pályára a csapat a Kemény Ferenc Sportcsarnokban, a vendég a Vasas-Budai Tégla gárdája lesz. Lövészgála Gyöngyösön BroimftY**”- puska számban versenyeznek. A---------------------------------------------- szervezők tájékoztatása szerint a A gyöngyösi VAMAV Lövészklub magyar felnőtt válogatott keret Magnetec-kupa elnevezéssel va- tagjai is tiszteletüket teszik az sámap országos légfegyveres gá- eseményen, ahol természetesen lát rendez a Kócsag úti lőtéren. A rajthoz áll a helyi klub kiválósá- férfiak 60, a nők 40 lövéses lég- ga, Vincze Kinga is.__________m K akuk Levente: arany, ezüst, bronz Teke Az elmúlt hétvégén Szegeden a hatsávos Postás pályán rendez­ték meg az országos páros és egyéni ifjúsági bajnokságot. Me­gyénkből a területi és vidékbaj­nokságok során a bélapátfalvi Kakuk Lengnie.vfvta.kúa döntőbe jutást. A Szuperliga őszi szezon­jában az1Építők• felnőtt csapatá­nak stabil tagja volt a tehetséges versenyző, így nagy reményekkel utazott az ifjúságiak magyar baj­nokságára. Amint arról edzője, Molnár Csaba beszámolt, a vára­kozásoknak sikerült megfelelni.- Az első napon párosban ide­gesen kezdett, emiatt gyengébb teljesítményt nyújtott, de vasár­nap már tudása legjavát nyújtva biztosan szerezte meg az egyéni viadal aranyérmét. Összetettben megszerzett második helyezéssel a dobogó valamennyi fokára fel­állhatott, ő volt a bajnokság leg­eredményesebb tekézője. Leven­te most is bizonyította, hogy kor­osztályában a legjobb, és erőssé­ge lehet a szlovéniai világbaj­nokságon (2001. május) résztve­vő magyar.válogatottnató. Eredmények, páros: 1. Bíró Ervin, Fodor Szilárd (Szolnok, Pápa) 1801 fa, 2. Németh Csongor, Botházy Pé­ter (FTC) 1775, 3. Kakuk Levente 889, Oláh Krisztián 875 (Bélapátfal­va, Kaposvári TK) 1774 fa. Egyéni 1. Kakuk Levente 962 fa, 2. Kiss Norbert (Kaposvár) 933, 3. Németh András (BKV Előre) 920. Összetett: 1. Kiss Norbert 1883, 2. Kakuk Levente 1861, 3. Simkó Zoltán (Kazincbarcika) 1821 fa. Raiffeisen Devizabetét i Kamatoztassa nálunk devizáját! Példák az 1000 USD jEBKM) Futamidő USD DEM 1 hónap 5,30% 3,25% 3 hónap 5,60% 3,50% |. fcvóbbi devizanemek és fulomtdÓk: EUR, GÖP, ATS: ó és 12 hónap. Hívja a 06-40-48-48-48-as telefonszámot! ftankfiók: Eger, Jókai u. 5-7. KZ| HoiffwMn lAlBANK Egy hír: egy mondat BASEBALL. Az amerikai profi baseball-ligában (MLB) játszó Te­xas Rangers 10 évre szóló szer­ződést kötött Alexander Rodriguez-vel. A hétfőn aláírt kontraktus szerint a játékos 252 millió dollárt fog ez idő alatt ke­resni. A 25 éves dobóért fizetett összeg rekordnak számít az Egye­süli Államokban. AUTÓSPORT. Megérkezett a „trónörökös” a kétszeres Forma-l-es világbajnok (1998, 1999) Mika Häkkinen családjá­ba. A West-McLaren-Mercedes finn pilótájának felesége, Erja hétfőn egészséges fiúgyermek­nek adott életet. LABDARÚGÁS. Az áprilisi, má­sodik térdműtétje után lábadozó Ronaldót ittas vezetés miatt pénzbírsággal (215 DM) sújtották egy spanyolországi igazoltatás során. A 24 éves brazil a francia- országi Biarritz-ban tartózkodik rehabüitációs kezelésen, a hét vé­gén barátaival San Sebastianban szórakozott, s valószínűleg a va­csorához elfogyasztott bor okoz­ta a vesztét. KOSÁRLABDA. A diplomaosztó ünnepség miatt hagyja tó a pén­tek esti mérkőzését Shquille O'Neal. A Los Angeles Lakers centere a Vancouver Grizzlies el­leni összecsapással egy időben veszi át bizonyítványát a Louisiana-egyetemen. LABDARÚGÁS. A szaúd-arábi- ai El-Hilal nyerte az Ázsiai Szu­per Kupát, mert az első mérkő­zésen aratott győzelme (2-1) után a visszavágón 1-1-es dön­tetlent ért el a japán Simizu S-Pulse ellen. Angyalok őrizhetik az Errea-kupát Simon Tibor és Véber György is pályám lépett a Gyöngyösön rendezett tornán Teremfoci Ötödik alkalommal került sor Gyöngyösön az Errea-kupa nyílt pénzdíjas tornára, ahol egykor a 4+1 -es szabályok szerint mérkőz­tek a résztvevők, de az idén - im­már harmadik alkalommal - a ha­gyományos, 5+í-es kiírás volt ér­vényben. A Kálvária-parti iskolá­ban ezúttal is kicsinek bizonyult a tornatermet körülvevő hely a nagy számban megjelent szurko­lóknak, akik a kupa történetének talán legszínvonalasabb, leghan­gulatosabb főtáblás küzdelmei­nek lehettek részesei. ,A, helyosztók előtt, még a szombati nap során, az egyik csoportban -éles harc folyt «-to­vábbjutást jelentő két helyért. Ennek részese volt az ez évi kis­pályás bajnok Élpack-Zwack Unicom, a Mátra-Sas (mint az előző évi győztes), ahol olyan ne­ves vendégjátékosokkal szerepel­tek, mint Véber György, Simon Ti­bor és Koltai Tamás, valamint a szintén megerősített Pasztell (va­lójában Nosztalgia). A trió ke­mény csatát vívott egymással, amelyben a kupák során eddig nem sok sikert elért Élpack ma­radt alul. A negyeddöntők eredményei: Zsákai Gyöngyszöv - Szamba 2-1, Pasztell Kft.-Gyöngygáz Bt. - Nosztalgia-Capri FC 3-1, HB Aro­ma - Mátra-Sas FC 4-1, Mátra Par­kettagyár - AC Őrangyal 0-5. Elő­döntők: Zsákai Gyöngyszöv - Pasztell Kft.-Gyöngygáz Bt. 4-1, HB Aroma - AC Őrangyal 2-2. A döntőben: Zsákai Gyöngyszöv - AC Őrangyal 1-2 (0-3). G.: Bordás L, ill. Balázs L„ Buzma Zs. Az AC Őrangyal csapatának kupagyőzelmét a Zsákai Gyöngyszöv ellen elért 2-1-es siker hozta meg A legjobb kapusnak járó különdíjat a városi kispályás szövet­ség elnöke, Oczella László adta át Labancz Róbertnek Különdíjak, gólkirály: Tóth Norbert (AC Őrangyal), legjobb kapus: Labancz Róbert (Zsákai Gyöngyszöv), legjobb mezőnyjá­tékos: Szilágyi Norbert (HB Aroma). Ádám Zoltán (AC Őran­gyal): - Öt éve alakult együtte­sünk a tudatos csapatépítés­nek köszönhetően érte el ezt a sikert. Élvezetes mérkőzéseket játszunk, hiszen a támadások­ra helyezzük a fő hangsúlyt. A legjobb 8 között nagyon szín­vonalas volt a küzdelem, hisz minden csapat odatette magát. Király Sándor (Zsákai Gyöngyszöv): - Jól játszottunk, de a döntőben nem volt sze­rencsénk. A fő­tábla mérkőzé­sei a kispálya igazi propagan­dájának számí­tottak. Az Egerben zajló téli felnőt- tbajnokságok legutóbbi játék­napjainak ered­ményei. Imola Bau-kupa, 3. forduló: Plané­tás - FC Eger If­júsági 7-2, Rai Vini Ostoros - J-ANI Cukrász­da 12-1, Lendü­let - Agria Vo­lán 11-2, Autósuli Numan Pékség 5-2. Az Imola Bau - Monolit mérkőzést ké­sőbb rendezik. AZ ÁLLÁS 1. Rai Vini 3 3­­27-11 9 2. Ptanétás 3 3 II _ 2t-7 9 3. Monolit 2 2 _­11-3 6 4. Autósuli 3 2 * 1 14-9 6 5. Lendület 3 1­2 16-14 3 6. Agria Vblán 3 II! 2 11-20 3 7. Imola Bau 1­­1 5-8 0 8. FC Eger ifi 1­II; 1 2-7 0 9. Numan Pékség 2­­2 7-13 0 10 J-ANI Cuk. 3 1­3 4-26 0 A góllövőlista élcsoportja, 12 gólos: Farkas O. (Rai Vini). 8 gó­los: Bartuska J. (Planétás) . 7 gó­los: Ágó F. (Autósuli), Kulics J. (Rai Vini). * URFA-kupa 3. forduló: Hege­dűs és Társa - Leoni Oroszlánok 6-5, Police 07 - Földhivatal 4-3, Bigy Boyok - FC Eger (NB I-es női csapat) 9-0, Bumeráng - ZF Hungária 4-8, Ma 10 Tűz - Gól­arány SC 2-7. Az Olajbányász - Vilati SE mérkőzésre később ke­rül sor. AZ ÁLLÁS 1. ZF Hungária 3 3 _ _ 21-12 9 2. Olajbányász 2 2 Ili III 21-6 6 3. Bigy Boyok 2 2­­17-2 6 4. Gólarány SC 2 2­­16-4 6 5. Police 07 3 2­1 13-12 6 6. Hegedűs éeTsa. 3 2­1 11-16 6 7. Földhivatal 3 1­2 12-7 3 8. Leoni O. 3 1 * 2 9-15 3 9. Bumeráng 3 1­2 19-22 3 10. VitátiSE 2 P3 2 10-15 0 11. Ma 10Tűz 3­3 5-22 0 12. FC Eger női 3 *­3 2-30 0 A góllövőlista élcsoportja, 9 gólos: Szőke J. (Olajbá­nyász). 7 gólos: Nagy Zs. (ZF Hungária). * Tinódi-terembajnokság: Kis­gép Centrum - Agrikon 7-4, EAFC '99 - Tesco 7-5, Távköz­lés - írisz Optika 9-5, Sharp- Vas-Ászok - 1. FC TB 10-4, Bravó Team - Gumibörze 9-3, BOGÉ - PAFC 12-6, Vízmű - Kürti Ép-Szer 5-9. Síp SC - Oszlánczi Kft. 3-0 (utóbbi együttes nem állt ki). A követ­kező fordulóra nem a szokásos szombati játéknapon, hanem vasárnap (december 17-én) ke­rül sor! * A füzesabonyi rendőrkapi­tányság negyedik alkalommal rendezte meg a „Füzes-kupa” elnevezésű tornát a Teleki Blanka Általános Iskolában. A rendezvényen öt csapat mérte össze tudását, amely­nek végén a vándorkupát a jászberényi rendőrkapitány­ság hódította el. •k Lezárult a nevezési határidő a hatvani Kodály Zoltán Álta­lános Iskola tornatermében december 27. és 30. között sor­ra kerülő Suzuki-Sós Karácso­nyi kupára, amelynek fővéd­nöke Farkas Kálmánná polgár- mester asszony. A városi pol­gármesteri hivatal intézmény­kapcsolati irodájának szerve­zésében rendezendő esemé­nyen 46 csapat lép pályára, először a csoportselejtezőkön reggel 8 órától, majd később a helyosztókon. A döntő idő­pontja december 30-a 19 óra, amit megelőz egy gyermek be­mutató mérkőzés, ahol a Ko­dály iskola tanulói és az ugyancsak hatvani 5. számú Ált. Isk. diákjai csatáznak a Góliát-McDonald's torna 5-6. osztályosok számára kiírt ku­pa fináléjában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom