Heves Megyei Hírlap, 2000. november (11. évfolyam, 256-280. szám)

2000-11-04 / 258. szám

2000. November 4., szombat SPORT TÜKÖR Heves Megyei Hírlap - 11. oldal Papírforma-győzelem Jászberény - Egut RC 0-3 (-18, -11, -20) Röplabda Extraliga, női mérkőzés, Jász­berény, 200 néző. V.: Csikós, Szabó F. JÁSZBERÉNY: Sápi, Kriegel, Selmeczi, ADORJÁN, Tóth, KAR­SAI. Cs.: Fényes (liberó), Nagy I. Edző: Deme Gábor. EGUT RC: TÍMÁR, Ország, PESTI, WOLF, Fekete, Schlégl. Cs.: Botos (liberó). Edző: Kosziba István. Az egrieknél a sérüléssel bajló­dó Jáka játékát nem kockáztatta Kosziba István, Tímárt jelölte a feladó posztjára. Az első játszmá­ban jól kezdtek a hazaiak, az EGUT 11-11-nél érte utol ellenfe­lét, de ezt követően jó nyitások­kal elhúzott. A második szettben már I0-0-ra vezettek Feketéék, felszabadultan és eredményesen röplabdáztak. A zárószettben már csökkent a koncentrálás, de egy pillanatig sem forgott ve­szélyben a győzelem, a lelkes eg­ri szurkolótábor örömére. Kosziba István: - Fokozatosan lendültünk játékba, papírforma­győzelem született. E.L Halászon a listavezető Labdarúgás Kinek hoz szerencsét a megyei I. osztályú bajnokság 13. fordulója? A hatpontos előnnyel listavezető Felsőtárkány a szezon végére for­mába lendülő Gyöngyöshalász vendége lesz vasárnap. Szabó Gyula edző együttese az elmúlt hét végén Tamaleleszről távozott értékes három ponttal és felzár­kózott a középmezőnybe. Ta­vasszal hasonló párosításban 3-J-re nyertek a hazaiak paprikás hangulatú, piros lapokkal tarkí­tott összecsapáson. A halásziak­tól Tóth A., a vendégektől Novák Z. nem játszhat eltiltása miatt. A hétvégi párosítás (zárójelben a játékvezetők), majd tippjeink, szombat, 13: Selyp - Sarud (Kóródi) 1, Novaj - Tamaméra (Domoszlai J.) 1, Pétervására - Tamalelesz (Nógrád m.-i jv.) 1, Füzesabony - Petőfibánya (Vasali) X, Bélapátfalva - Nagyréde (Tyukodi) X. Vasár­nap, 13: FC Hatvan - Verpelét (Szolnok m.-i jv.) 1, Tarnaörs - Szihalom (Berta) 1, Gyöngyöshalász - Felsőtárkány (Tóth B.) X. Recsken a Derecske A megyei II. osztályú bajnok­ság 13. fordulója érdekes párhar­cokat tartogat. A Zagyvaszántó Apcon, a Bükkszék Atkáron kí­sérli meg a pontgyűjtést. Szom­szédvári rangadó keretében a mátraderecskeiek Recsken lépnek pályára. A hétvégi párosítás (zárójelben a játékvezetők), majd tippjeink, szombat, 13: Energia SC Gyön­gyös - Gyöngyöspata (Kiss T.) 1, Recsk - Mátraderecske (Márta) X, Kápolna - Hatvani Lokomotív (Forgács) X, Apc - Zagyvaszántó (Csukás) 2. Vasárnap, 13: Atkár- Bükkszék (Jávorszki) 2, Gyöngyössolymos - Kisköre (Gombos) X, Abasár Vámosgyörk (Gyetvai P.) 2, Hort - Egerszólát (Nagy S.) X. _____! H a nyerünk, felezünk Az Egertej Kft. támogatásával indított játékunkban pénteken, a 44. héten 167 játékos szelvényei közül sorsoltunk. A szerencse Üstöki András, Eger, Koszorú út 44. (szelvényszáma: 5677646) és Bakó Károly, Gyöngyös, Hadnagy út 1. (szelvényszáma: 6402919) alatti tippelőinknek kedvezett, így ezeket az 1-4-8 indexszámú szelvényeket adtuk fel az egri Rózsa Károly úti totózóban. ÜSTÖKI BAKÓ ANDRÁS KÁROLY 1. Kaiserslautern­Schalke 04 1 1 §2. Stuttgart Rostock 1X2 1 i 3. Hertha BSC­Bremen 1 X 4. Hamburg­Freiburg 1 1 5. Bochum­1860 München X2 X2 6. Bayern München Dortmund 1 1X2 1 7. Unterhaching­1. FC Köln X2 1X 8. Wolfsburg­Cottbus 1X X2 9. Bari­Parma X X 10. Brescia _ Roma X2 X2 | 11. Napoli­Vicenza 1 X 12. Reggina­Juventus 2 X 13. Udinese­Lecce 1 1 14. Verona­Internazionale 2 X Egy ugrás a sötétbe A kvalifikációs bajnokságot követő két hét elteltével meg­kezdődik a 2000-2001-es bajnokság az NB II. Keleti cso­portjában is, amely a Szabolcs Gabona nevet viseli. Ebbe a csoportba nyert besorolást az FC Eger is, a megyeszékhelyi gárda közismerten nem tudta kiharcolni az NB I/B-ben va­ló maradást. Az egriek idegenben rajtolnak. Egy hír: egy mondat ATLÉTIKA. A szegedi Sipos Ist­ván világcsúcsot állított fel a pi­henőnap nélküli futásban. Az új rekord 20.204 km, amelyet 3120 magyar település érintésével 263 nap 4 óra 41 perc 20 másod­perc alatt teljesített. LABDARÚGÁS. Sem szomba­ton, sem hétfőn nem kerül sor a labdarúgó NB I. 1. fordulójában az Újpest - ZTE mérkőzésre. A találkozót a legújabb elképzelé­sek szerint esetleg szerdán ren­dezik meg. Kecskés Egon, az új­pesti labdarúgócsapatot működ­tető kft. ügyvezető igazgatója szerint összetévesztették őket egy cigányzenekarral, mely ak­kor játszik, amikor fizetnek ne­ki. Egy hete készülünk a szom­bati találkozóra, nem lehet két nap alatt egy teljesen más kezdé­si időpontra átállni. AzNBI. nyi­tányán: DVSC - Vasas 1-2 (1-1). ÚSZÁS. A magyar csapat (Cselényi Balázs, Tószegi Már­ton, Balázs Eszter) a Z helyen végzett a 10 km-es csapatver­senyben a Honoluluban zajló hosszú távú úszó-világbajnok­ságon. TEMETÉS. A 79 éves korában elhunyt Baranyai György, az ÚVMK-Eger elnökének temetése november 6-án 15 órától lesz az egri Hatvani temetőben. Labdarúgás Tizenkét csapat alkotja a me­zőnyt, az idén négy fordulóra ke­rül sor. Az egriek számára sok az ismeretlen ellenfél, így az egész bajnokság kissé ugrás is a sötét­be. A távolságok nagyok, már az első út is eléri az 500 kilométert oda és vissza. Csorvás - FC Eger Csorvás, vasárnap, 12. V.: Hajdó. A vendéglátók az Alföld-cso­portban harcolták ki az NB II-be jutást, aztán a visszalépést fon­tolgatták, majd megszerezték a szükséges anyagiakat. Csorvás a Békéscsaba-Orosháza útvonalon található. Eich László, az egriek edzője: - Rövid idő volt az átállásra, de igye­keztünk dolgozni. A keretből Montvai, Bocsi, Bercsényi és Takács volt sérült, ám vasárnap mindegyi­kükre számítok. Kevés személyi változás történt az átigazolássá, Zabundu a BVSC-hez, Vígh pedig Ikladra került. Jött a főiskolás Jáno­si Dániel Nyergesújfaluról, vala­mint Mortis Ferenc Bőcsről. Minden azon múlik, hogy a játékosaink fej­ben miként dolgozzák fel az elmúlt időszakot, s mennyire tudnak kon­centrálni a mérkőzésekre. Takti­kus, fegyelmezett játékkal érhe­tünk el jó eredményt a bajnoki raj­ton. A tervezett csapat: Molnár - Takács - Szobóczki, Bocsi, Ko­vács Cs. - Bercsényi, Márton, Bé­res, Katona, Bóta - Montvai, Sza­mosi. Az FC Egert működtető gazda­sági társaság képviselőjétől meg­tudtuk, hogy december közepére szeretnék rendezni véglegesen az anyagi restanciákat. Az elvá­rás: az NB I/B-be visszajutni. Ja­nuárban 4-5 játékos leigazolása várható a mostani kerethez. Ta­pasztalat, hogy a profi státusú já­tékosok egyelőre nem választják az amatőr bajnokságot, mert az nem éri meg számukra anyagi­lag. Az idő viszont nem neltik dolgozik - hallottuk a vélekedést. Az 1. forduló további párosítása Szombat, 13: Kisléta - Tiszaújváros. Vasárnap, 13: Demecser - Makó, Jászberény - Abony, Kisvárda - Baktalórántháza, Borsod Volán - Gyula. Labdarúgás NB III. Mátra-csoport Az 1. forduló párosítása: Besenyőtelek - Heves Besenyőtelek, szombat, 13. Nagy Endre, a Besenyőtelek já­tékos-edzője: - Jót tett számunkra az alapszakasz utolsó mérkőzé­sén a Tápiószentmárton elleni 3-0-ás siker. A győzelem megadta az alaphangot az elmúlt két hét munkájához. Az új 12 csapatos bajnokságban szeretnénk minél jobban szerepelni. A mai mécs­esén sok újat nem tud mutatni egymásnak a két gárda, az alap­bajnokságban mindkét meccs döntetlenre végződött. A Heves jó csapat, remélem, most jobb meccset játszunk velük, mint leg­utóbb, a pillanatnyi forma dönt­het a pontok sorsáról. A keretből Horváth Tamás bejelentette, hogy befejezte a játékot. Sérült: Szil­ágyi (műtét után lábadozik), Penti (részleges térdszalag-szaka- dás). Eltiltva: -. A kezdőcsapat: Vincze - Bara­nyai - Vass, Nagy E., Rácz - Oláh, Mirkóczki, Ágó, Bódi - Baranyi, Rézműves. Balázs Tihamér, a hevesiek edzője: - Kedvező dolog, hogy öt ponttal rajtolunk az új bajnokság­ra, a végelszámolásnál az első öt közé várjuk a csapatot. Jónak íté­lem a sorsolásunkat, az alapsza­kaszban mögöttünk végző együt­tesekkel találkozunk az első négy fordulóban, amelyben minimum 7-8 pont megszerzését várom. Hazai pályán mindenki ellen reá­lis elvárás a győzelem, idegenben pedig el kell csípnünk néhány pontot. Besenyőtelken egyforma képességű csapatok találkoznak, bízom benne, hogy jól rajtolunk. A héten sikerült felrázni a csapa­tot, heti négy edzést vezényel­tem, amelyen a teljes csapat részt vett. A keretből Czvitkovics távo­zott Pélyre. Sérült: Besenyei Zs. (térdsérülés). Eltiltva: -. A kezdőcsapat: Tajti - Ötvös - Somodi, Sági - Kolozsvári, Tari, Pusoma, Besenyei F., Nász - Lóié, Vajner. Egerszalók - Kazincbarcika Egerszalók, vasárnap, 13. Székely Károly, az egerszalóki- ak edzője: - Nehéz újra ráhango­lódni a focira, a szünet nem tett jót csapatomnak. Furcsa dolog no­vemberben bajnokságot kezdem. Ezen a héten már változatlan ke­rettel, keményen dolgoztunk. A Kazincbarcika fejlődőképes, fiatal, sokat futó gárda, ellenük felszaba­dult játékot és győzelmet várok a játékosaimtól. Abban is bízom, hogy az eddigi taktikai fegyelme­zetlenségek nem lesznek jellem­zőek a csapatomra. Összességé­ben a mezőny első felében szeret­nénk végezni. Sérült: Berecz Zs. (megműtötték). Eltiltva: -. A kezdőcsapat: Csontos R. - Hálkár, Csontos M., Kelemen - Klátyik, Szabó B., Szabó L, Ko­vács J. - Bata, Lakatos, Mészáros. Salgótarjáni Öblös - Gyöngyösi AK Salgótarján, vasárnap, 11. Bozsik István, a GYAK egyesü­leti elnöke: - Több játékosnak volt távozási szándéka, de végül is mindenki maradt nálunk. Vár­hatóan a téli átigazolási időszak­ban lesz nagyobb mozgás. Ebben a bajnokságban, amely a feljutás­tól eltekintve tét nélkülinek mondható, az első hat közé vá­rom az együttest. Szándékaink szerint elindulunk egy fiatalítás irányába. Nem ismerjük a Sí. Öb­lös jelenlegi játékerejét, így szo­ros mérkőzés várható, melyben szeretnénk diadalmaskodni. A keretből négy-öt játékos baj­lódik sérüléssel, így kezdőcsapa­tot nem tudunk megadni. További párosítás, vasárnap, 13: Karancslapujtő - Tápiószecső, Tápiószentmárton - Dunakeszi, Gödöllő - Soroksár-Csepel. Győzelmi remények Kézilabda NB I./B Keleti csoport A 8. forduló párosítása: Gyöngyösi Főiskola KK (7.)- Delfin KC Kecskemét (8.) Gyöngyös, Kócsag út, szom­bat 11. B. Tóth János, a gyöngyösiek edzője: - Az elmúlt években min­dig a gyöngyösiek nyertek, így bí­zom benne, hogy most is otthon tudjuk tartani a két pontot. Úgy ér­zem, jól felkészültünk, tegnap a taktikai elemeket gyakoroltuk. Az elmúlt heti izgalmakat, remélem, nem ismételjük meg, korábban ér­vényesíteni tudjuk a fölényünket. A várható kezdőcsapat: Ladá­nyi - Németh, Boldog, Berkó, Hodosi, Nigrinyi, Gáspár. ■ Hétvégi sportműsor Szombat Aerobic: FISAF magyar bajnoki ranglistaverseny, Eger, körcsar­nok, 14. Asztalitenisz: Női NB U. : Egri Áfész SC n. - Aquacoop CVSE, Eger, Kistályai út, 11. Kézilabda: Férfi NB I/B Keleti csoport: Gyöngyösi Főiskola KK - Delfin KC Kecskemét, Gyöngyös, Kócsag út, 11. Megyei férfi bajnok­ság: Szihalom - Egri KC, 14, Eszterházy FSC - SHS-Haver SE, 10. Teke: Területi ifjúsági bajnok­ság, Bélapátfalva, 9. Vízilabda: Férfi OB L: UPC-Eger- Vasas-Plaket, Eger, Bárány-uszo­da, 12. Női OB ÚVMK-Szabóker- Eger - Dunaújváros, Eger, Bárány- uszoda, 12 Labdarúgás: Nä NB I.: FC Eger - László Kórház, Eger, Északi sportte­lep, 13. Gyöngyös körzet: Visonta - Szűcsi, 13. Eger körzeti L o., Északi csoport: Sírok - Hevesaranyos, 14. Déli csoport: Makiár - Fddebrő, 14. Vasárnap Asztalitenisz: NB ffl. Márton-cso port, 10: Hatvan - Jászapáti, Lőrinci- Boldog. Kézilabda: Férfi. NB U. Északi csoport: Gyöngyössolymos - Balas­sagyarmat, Gyöngyös, Kócsag út, 16. Megyei férfi bajnokság: Hatvan- Heves, 15.30, Füzesabony - Verpelét, 10. Kosárlabda: Férfi NB R.\ Hész- Gépszolg SE - Sárospatak, Eger, körcsarnok, 16. Röplabda: Férfi NB ZZ. Keleti cso­port: Energia SC Gyöngyös - Kun­hegyes, Gyöngyös, Vak Bottyán Szid., 15. Természetjárás: A Bükki VM SE 18 km-es nyűt túrája a Bükkbe. Ta­lálkozó: Eger, autóbusz-pályaud­var, 7.20. Labdarúgás: Gyöngyös körzet, 13: Domoszló - Rózsaszentmárton, Heréd - Pély, Detk - Ecséd. Boldog- Boconád, Márkáz - Adács. Eger körzeti I. o„ Északi csoport, 14: Mikófalva - Egerbocs, Váraszó - Ba­laton, Egerbakta - Istenmezeje, Szil­vásvárad - Egercsehi. Déli csoport, 14: Párád - Kerecsend, Tiszanána - Andomaktálya, Demjén - Poroszló. Húskészítmény nagykereskedelemmel foglalkozó cég raktáros munkatársat keres Egerben. Alkalmazási feltételek: Helyi lakos, raktárosi gyakorlat élelmiszer­kereskedelemben, számítógépes alapismeretek. Fizetés: megegyezés szerint. írásos, szakmai önéletrajzzal ellátott pályázatot a hirdetőbe kérünk 3301 Eger, Pf.: 23. Érdeklődni 20/93-92-661-es (23266) telefonon. (22692) THE QUALITY CONNECTION LEONI Wir« • Cable • Wiring Systems A nemzetközi autóipar magas szintű igényeit kielégítő, - Egerben működő- LEONI HUNGÁRIA Kft. munkatársakat keres az alábbi munkakörökbe: Vámügyintéző Alkalmazás feltételei: Minimum középfokú végzettség Tárgyalóképes német nyelvtudás Felhasználói szintű számítógépes ismeret Vámkezelői vagy vámügyintézői vizsga Szállítási csoportvezető Alkalmazás feltételei: Minimum középfokú végzettség Tárgyalóképes német nyelvtudás Felhasználói szintű számítógépes ismeret Raktározási, szállítási munkakörben szerzett gyakorlat Fényképes szakmai önéletrajzát a Kft. személyügyi osztályára -3300 Eger, Faiskola u. 9,-kérjükleadni. Telefon: 36/511-138 Dinamikusan fejlődő biztosítási SiaJQQa Ha Ön karrierre vágyik, rugalmas, kreatív, agilis és jó szervező,nálunk versenyképes jövedelem, karrierlehetőség és folyamatos továbbképzés várja. | Tel.: 06-30-9-441-742 I és felesége, Q/fiia/a egerbaktai lakosok MA ünnepük házasságuk 50. évfordulóját. Szeretettel köszönti őket családjuk. HEVES mä‘HÍRLAP EGER. CYÖNCYÖS. HATVAN. HEVES. FÜZESABONY, LŐRINCI, PÉTERVÁSÁRA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. Felelős kiadó: KISS SÁNDOR, az AS-M Kft. Heves megyei irodavezetője. Felelős szerkesztő: STANGA ISTVÁN Vezető szerkesztő: DR. SZALAY ZOLTÁN. Lapszerkesztők: HAVAS ANDRÁS, SZILVÁS ISTVÁN Szerkesztőség: Eger, Barkóczy u. 7. sz. 3301 (Pf.23.). Telefonközpont: 36/513-600, szerkesztőségi telefax: 36/513-605 Hirdetési telefon: 36/513-628, telefax: 36/513-630 E-Mail cím: hmhirlap@axels.hu Az előfizetők részére terjeszti ügynökségei révén az AS-M Kft. Heves Megyei Irodája. Árusításban terjeszti az ÉSZAKHÍR RT. 3530 Miskolc, Szemere Bertalan u. 2. Telefon: 06-46/329-300. Előfizethető közvetlenül a Heves Megyei Hírlap kiadójánál 3300 Eger, Barkóczy u. 7. (Telefon: 36/513-600, fax: 36/513-605), a gyöngyösi (3200 Gyöngyös, Köztársaság tér 6., tel/fax: 37/311-697, tel: 37/301-564), a hatvani (3000 Hatvan, Kossuth tér 23., tel/fax: 37/341-051) fiókszerkesztőségben és a Hírlap ügynökségeinél, postautalványon és átutalással a következő pénzforgalmi jelzőszámra: K&H 10403507-35017327-00000000, valamint megrendelhető a kiadónál. Előfizetési díj egy hónapra 765 Ft, negyedévre 2295 Ft, fél évre 4590 Ft, egy évre 9180 Ft. Az árus példányok ára: 39 Ft. Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökségekhez munkanapon 8 órától 16 óráig távbeszélőn és a Heves Megyei Hírlap kiadójához a 36/513-646 távbeszólőszámon 8-16 óra között kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vinceílériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865-9109 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvónypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Axel Sprin­ger-Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk figyel­müket. Az újság a • • # P A N D A szerkesztőségi rendszerrel készült V A ytATESZ tagja Régi ismerősök Besenyőtelken

Next

/
Oldalképek
Tartalom