Heves Megyei Hírlap, 2000. november (11. évfolyam, 256-280. szám)

2000-11-10 / 263. szám

ií Jl 2000- November 10., péntek Heves Megyei HIrlap - 5. oldal V I L ÁG TÜKÖR Máltával közösen az EU-tagságért Jugoszlávia felvételét kérte az Európa Tanácsba Martonyi János a máltai kormányfővel, dr. Edward Fenech Adamival fotói europress/epa További lehetőségek kínálkoznak az együtt­működés bővítésére az uniós csatlakozási kérdésekben is a két tagjelölt ország között - hangzott el azokon a vallettai tárgyaláso­kon, amelyeket Martonyi János külügy­miniszter folytatott a szigetország minisz­terelnökével és külügyminiszterével. Valletta - Strasbourg Martonyi János a megbeszéléseken megerősítet­te, hogy Magyarország kész a két ország közötti együttműködést az uniós csatlakozással kapcso­latban is szélesíteni, hiszen Magyarország abban érdekelt, hogy Málta visszafordíthatatlanul Euró­pához tartozzék, és hozzájáruljon az európai egység kivívásához. Egyúttal köszönetét mondott a máltai kormányfőnek azzal kapcsolatban is, hogy a szigetország különböző rendezvényekben emlékezett meg a magyar millenniumról. A kétoldalú kapcsolatokat illetően a felek egyetértettek annak-fontos6ágában, hogy a beruházásvédelmi megállapodás, valamint a kábítószer-kereskedelemmel szembeni együtt­működésről szóló megállapodás előkészítése mielőbb lezáruljon. Martonyi János szorgalmaz­ta Málta bekapcsolódását és befektetéseit a magyar gyógyturizmusba, valamint a szállodai infrastruktúra fejlesztésébe. * Az Európa Tanács miniszteri bizottságának csü­törtöki ülésén bejelentették, hogy Jugoszlávia felvételét kérte a demokrácia megszilárdítása és az emberi jogok tiszteletben tartása felett őrkö­dő 41 tagú páneurópai szervezetbe. A kérelmet tartalmazó hivatalos dokumentumot az ET mi­niszteri bizottságának díszvendége, Vojiszlav Kostunica jugoszláv államfő jelenlétében Gorán Slivanovics jugoszláv külügyminiszter nyújtotta át Walter Schwimmemek, az ET főtitkárának. Perényi János nagykövet, az Európa Tanács mellett működő állandó magyar képviselet ve­zetője közölte, hogy az ülés résztvevői között kiosztották Martonyi János külügyminiszternek Magyarország tízéves ET-tagságával kapcsolat­ban közzétett nyilatkozatát. HÍREK RÖVIDEN Nincs felvétel 2004-2005 előtt Bár az Európai Unió ismételten elkötelezte magát a bővítési folyamat mellett, de a csatlakozási tár­gyalások idejének felvázolt kiterjesztésével kizár­ta annak lehetőségét, hogy a kelet-európai orszá­gok bármelyike 2004-2005 előtt az unió tagjává válhasson - írják a brit lapok. Magyar helységnevek Az ukrán legfelsőbb tanács döntése értelmében a kárpátaljai nagyszőlősi járás több, túlnyomórészt magyarok lakta települése visszakapta magyar tör­ténelmi nevét. Az ukrajnai magyarok érdekvédelmi szervezetei továbbra is napirenden tartják a magyar többségű kárpátaljai város, a jelenleg Berehovóként emlegetett Beregszász nevének visszaállítását. Irodalmi díj Kertész Imrének Berlinben a 62 évvel ezelőtti zsidóellenes pogrom áldozataira emlékezett a törvényhozás alsóháza. Ugyancsak a német fővárosban tartották azt az ün­nepséget, amelynek keretében átnyújtották Kertész Imrének a Welt irodalmi díját. A méltatás szerint a magyar író kimagasló színvonalon ábrázolta regé­nyeiben a XX. század diktatúráinak borzalmait. Közel-keleti ellentétek Egy izraeli harci helikopter rakétákkal megtámadta Betlehem közelében a Fatah nevű szervezet vezető­it szállító gépkocsit. Két palesztin meghalt, a jármű többi utasa megsebesült. Miközben Arafat palesz­tin vezető Londonban ismét nemzetközi erő kive­zénylését sürgette a palesztin nép védelmének ér­dekében, Ehud Barak izraeli miniszterelnök köz­vetlen, nemzetközi beavatkozás nélküli tárgyalá­sokra szólította fel a palesztin felet. Schuster ismét Innsbruckban Néhány napos felülvizsgálatra Ausztriába utazott a szlovák államfő, így nem lesz otthon a szombati népszavazás idején. Rudolf Schuster az ellenzék ál­tal kezdeményezett aláírásgyűjtés alapján írta ki a referendumott, amelyen az a kérdés: akarják-e az ország polgárai, hogy Szlovákiában idő előtti parla­menti választásokat tartsanak. ■ „Célfotó” dönt Amerikában Elhúzódhat a végeredmény kihirdetése az újraszámlálás miatt Floridában folytatták a keddi elnökválasztáson leadott szavazatok újraszámlálását, amit az állam eljárási szabá­lyai előírnak abban az esetben, ha az egyes jelöltekre adott voksok száma között az eredeti összeszámlálás alapján fél százaléknál kisebb a különbség. _____Egyesült Államok Kor ántsem biztos azonban, hogy az újraszámlálás nyomán nyu­godt lélekkel győztest hirdethet­nek magyar idő szerint már pén­tekre virradóan, hiszen a Flori­dában leadott csaknem 6 millió szavazat a jelenlegi ismeretek szerint úgy oszlik el George Bush és Al Gore között, hogy a repub­likánus jelölt mindössze 1700- zal kapott több voksot demokra­ta vetélytársánál. Márpedig a négy évvel ezelőtti elnökválasz­táson Floridába 2300 „távszava­zat” érkezett postai úton a tenge­rentúlról, nagyjából kétharmad részt a külföldön szolgáló ameri­kai katonáktól és családtagjaik­tól. így joggal feltételezhető, hogy ezúttal is legalább ugyan­ennyi levélvoks beérkezése vár­ható. Elvben tehát nem zárható ki, hogy csak a jövő hét végén, a „célfotó” kiértékelése után válik ismertté, ki nyerte meg Floridá­ban - s ennek következtében az egész Egyesült Államokban - az elnökválasztást. A „csaknem döntetlen” ered­mény árnyékában számtalan választási eljárási szabálytalan­ságra vonatkozó panászt fogal­maztak meg mindkét fél részé­ről. A demokraták például an­nak a kifogásuknak adtak han­got, hogy Al Gore nyilvánvaló kihez tartozik. (Buchanant ugyanis végül nem jelölték az elnöki posztra, de Floridában indult egyéb tisztségért.) A fölmerült észrevételek tisz­tázására két egykori külügymi­nisztert kértek fel, a demokra­ták Warren Christophen, a re­publikánusok pedig James Ba­kert. A szavazatszámláló bizott­ságból viszont önként kilépett Jeb Bush, Florida állam kor­mányzója, George Bush testvé­re, hogy ezzel is elkerülje a íirtit RMiOÍ. Ci-»*®** ElfÄTiO* "Sm I* AcS éeUHT Y f tome* S0WMMS 7. 2000 OíffCtAL 8A11GT. V Minit BLACK eölfSTVJFlGWO SÍITÍiM&.fl 7.2S0Ö (REPUBLICAN) 8EQB0EW.8USH TOJJfai SICK CKEHE» / (DEMOCRATIC) At GORE uni»«» JOE UEBÍRMA«. »*< Mi»’«»’ [LIBERTARIANS HARR» BROWNE-™»«« ART OLIVIER .«««<»«« ; a F" (GREEN) RALPH «ADER .™»«»’ WIMONA.UPMKE-v’«™»’«»’ ___ 1REFORM]-4* 4 PAT BUCKÁNAK • raninav 62ÖIA íOSTIft ■>»(« wmttrr ÍSÖCÍAI 1ST) —~~ _ DAVJO McREYNPlOS -mjiöerr mm HOU&.TKsni*«* A demokraták által vitatott, félreérthető szavazólap FOTÓ: EUROPRESS/EPA híveinek százai Pat Buchananre kényszerültek szavazni, jóllehet nem is volt jelölt, mert a szava­zócéduláról nem derült ki egy­értelműen, hogy melyik rubrika befolyásolás, az elfogultság lát­szatát. A törvények szerint ugyanis a kormányzó hivatal­ból a bizottság tagja. Felhígulhat a közös pénz A németek kitáncolnának az euróövezetből Egyre kevésbé képes ellenállni a német gazdaság az euró szívóhatásának. Tizenkét éven át stabil valutának bizonyult a márka a dollárral szemben, ám az euró megjelenésével kezd veszíteni a tartásából: miután árfolyamát a közös euró­pai pénzhez kötötték, hétről hétre gyengül az amerikai valu­tához képest. Németországban egyre gyakrabban vetődik föl a kérdés: nem kellene-e kiszállni a „körhintából”? Vj N -J1ÉJ .IB1JL.. . , Berlin Az Európai Központi Bank egy héten belül kétszer hajtott vég­re beavatkozást, ám ezzel is csak ideig-óráig tornászta fel az euró árfolyamát. Tegnap a lon­doni devizapiacon 0,8541 dol­lárt ért a közös európai pénz a szerdai New York-i 0,8556 dol­lár után. A márka, minthogy árfolya­mát az euróhoz kötötték, folya­matosan gyengül a dollárral szemben. A legnagyobb gazda­sági központokban - Frankfurt­ban, Berlinben, Münchenben - most azt latolgatják: ki lehet-e szállni az eurókörhintából? Mi­közben politikailag valószínűt­lennek látszik a kiugrás, jogilag ez talán még lehetséges. Wil­helm Hankel egyetemi tanár olyan „alkotmányos panaszt” terjeszt majd be, amellyel meg lehet állítani a „rohanást az eurószakadékba”. Az alaptörvénnyel kapcsola­tos vétó egy 1993. évi ítéletre alapozódik. Ez az alkotmánybí­rósági döntés kibúvót kínál Né­metország számára az euró- kényszerből. Hét évvel ezelőtt ugyanis a legfőbb bírói testület kimondta: az eurónak stabilnak kell lennie. Csakhogy időköz­ben, különösen az utóbbi he­tekben, -vészesen romlott árfo­lyama az amerikai dollárhoz mérten, így az indoklás sze­rint „a maastrichti szerződés, amellyel az aláírók megpecsé­telték a valutauniót, elvesztette jogi alapját”. Az Európai Központi Bank meghatározta, mikor minősít­hető stabilnak az euró: ha az infláció nem haladja meg a két százalékot. Hankel viszont arra utal, hogy ez ma már 2,8 száza­lék. Ráadásul az infláció csak nőhet, ahelyett, hogy megállna és mérséklődnék - állítják az euró ellenzői. Szerintük ha Görögország is belép az euró- övezetbe, a valuta ugyancsak fölhígul, és teljesen értéktelen­né válik a dollárral szemben. Az eredmény: árrobbanás az import nyersanyagok, minde­nekelőtt az olaj piacán. A pesz- szimisták 2O0i,-E£..4«-6zázaiékos inflációval, 2,80 márkás dollár- árfolyammal számolnak. Németországban szívesen hi­vatkoznak London példájára. „A briteknek az euró nélkül is jól megy a soruk.” A visszatérés a márkához - mondják - nem szigetelné el Németországot, s a régi, bevált pénz a szövetségi államnak semmiféle valuta­problémát nem okozna. Elsősorban a német ipar jár­na jól a visszatéréssel - érvel Wilhelm Hankel: „A gyenge euró legalább 18 hónappal visz- szavetette a német gazdaság fej­lődését! Bár virágzik a kivitel a dollártérségbe, mivel a német termékek olcsónak számítanak az euróövezeten kívül, csak­hogy ez az egész exportnak mindössze az ötödé. Ezzel szemben a drasztikusan emel­kedő behozatali árak súlyosan megterhelik a 'hazai vállala­tokat.” KULCSÁR LÁSZLÓ Megfejtették a kóla receptjét Berlin A világ egyik legszigorúb­ban őrzött titka a Coca-Cola receptje, amelyet az alapí­tók rendelkezése szerint tilos nyilvánosságra hozni. A népszerű üdítőital összetételét lezárt boríték tartalmazza, ame­lyet egy különlegesen biztonsá­gos atlantai banktrezorban őriz­nek. A közelmúltban viszont ki- szivárgott: állítólag megfejtették a kóla receptjét. Az érintett cég persze megkérdőjelezte, igazat állít-e az a két német tudós, aki hosszan tartó munkával rájött a Coca-Cola titkos összetételére. Méréseik szerint a kóla nem más, mint 99,5 százalékban szén-dioxiddal dúsított cukros víz. Tíz liter üdítőhöz 8,8 liter víz, 1070 gramm cukor és 90 gramm szén-dioxid szükséges. Ezt nagyjából eddig is tudni le­hetett. A nagy titok azonban ab­ban a fél százaléknyi anyagban rejlik, amelytől az ital barna szí­nét és különleges aromáját kapja. Nos, a német tudósok szerint ez a különleges anyag a követke­ző összetevőkből áll: kokaintól megtisztított kokalevél, továbbá limetta, kávé- és kakaókivonat, mandarinlevél-tinktúra, gyöm­bér, mimózafa kérge, fahéj, vaní­lia és egy speciális illóolaj. Hogy a keverék mit és milyen arányban tartalmaz, azt - úgy­mond - büntetőjogi okokból nem hozták nyilvánosságra. Annyit azonban közöltek, hogy egy liter­hez egygrammnyi aroma szüksé­ges. Ezt az ízesítőt így, a nyilvá­nosságra került adatok ismereté­ben nem nehéz elkészítenie fő­ként annak, aki ilyen feladatok­kal hivatásszerűen foglalkozik. _______________________IMERLYI K icsi a kocsi, de erős! A hamburgi rendőrség bemutatta legújabb szolgálati járművét, a kicsinél is kisebb Smartot, amely ugyanúgy ki van képezve, mint „nagy testvérei”: rádióval, szirénával és villogóval. Mégsem teljesít járőrszolgálatot, csak épp reklámozza a rendőrség „szolgáltatásait". __ fotó: europress/epa U gráló aknák Washington A harckocsik ellen használt ak­nák új generációja rendkívül ve­szélyes, az ilyen fegyver eltávolí­tása bonyolult feladatnak ígérke­zik. Az új amerikai találmány jó­szerével lehetetlenné teszi, hogy a robbanószerkezeteket kihelye­zésük után felleljék és megsem­misítsék, ugyanis „változtatják” a helyüket: ugrálnak, mint a szöcske. A működési elv viszonylag egyszerű: az aknák ultrahangos összeköttetésben állnak egy­mással. Amint a telepített rend­szerből az egyik aknát kiemelik, a többi észleli a hiányt, és - ru­gós szerkezetük segítségével - megváltoztatják a helyüket, „be­gyógyítják” a hiányt, és ezáltal ismét zárják a hálózatot. Kuta­tók ennek a fegyvernemnek egy­előre nem találták meg az ellen­szerét. (EUROPRESS)

Next

/
Oldalképek
Tartalom