Heves Megyei Hírlap, 2000. november (11. évfolyam, 256-280. szám)

2000-11-04 / 258. szám

2000. November 4., szombat hírlap Heves Megyei Hírlap - 7. oldal M A GAZIN A bor, amelyet sokáig emlegetnek Novemberi szüretre senki sem emlékszik, de aranyérmet hozhat Melegen tűz a nap a domboldalon. Nem lenne ebben semmi szokat­lan errefelé, mert éppen a simoga­tó napsugár és a mátraaljai dom­bok jó klímája érleli sajátos ízűvé a nagyrédei szőlőt. Most viszont már november elejét írjuk, amikor általában reggelente deres a határ, és a szőlőnek nyoma sincs a kato­nás rendben húzódó tőkesorokon. Az idei ősz viszont egészen más. Reggelente hűvösebb ugyan az idő, de délfelé már ingujjra vet­kőzve lehet járkálni a tőkék kö­zött. Jönnek-mennek is az embe­rek az oldalban, ugyanis szüret van, mégpedig nem is akármi­lyen. Féltő gonddal fognak meg most minden egyes fürtöt a szőlő­szedők, aranyat ér mindegyik szem. Aranyat, amelyet várható­an az ebből a szőlőből készülő bornak ítélnek majd oda. Kísérleti szüret Az idén a szüret általában a szokásosnál korábban kezdődött. Már tavasszal beköszöntött a for­róság, és tartott is egész nyáron át a szőlőérlelő meleg. A gazdák elé­gedetten dörzsölgették a tenyerü­ket, meglett az eredménye a mun­kájuknak, jó bornak való termést hoztak az ültetvények, nem volt hiánya a cukorfoknak. Jó évjáratú bor lesz az idei, megemlegetik majd még ezt az unokáik is - mondogatják. Az október végén, november elején szedett szőlőből készült bor pedig megkülönböztetett fi­gyelemre számíthat. Ilyen késői szüretre még a legidősebb köz­ségbeliek sem emlékeznek. A gazdák talán nem is hagyták vol­na ennyi ideig érlelődni a szőlőt, ha a Szőlőskert Rt. részéről nem kapnak biztatást.- Szeptember közepén ültünk le a négyhektáros terület gazdáival megállapodni, hogy hagyják a tő­kén a szőlőt - magyarázza Csépány László, a részvénytársa­ság termeltetési igazgatója, aki maga is kint van határban, szemé­lyesen ellenőrizni a szüret mene­tét. - Egyfajta kísérlet volt ez, melynek eredményét majd csak a borban tudjuk lemérni. Akkor majd eldől, hogy a költségek terén pótolja-e a szüreteltolódásból adó­dó súlyveszteséget az előállított bor jobb minőségének köszönhető többletbevétel. A szeptember 15-én aláírt szer­ződésben meghatározták a felvá­sárlási árat, egyúttal felbecsülték a tőkéken található szőlőmennyi­séget is, hogy ennek alapján fizes­senek a termelőknek. A Szőlős­kert Rt. így vállalta az esetleges súlycsökkenésből és szemkároso­dásból eredő kockázatot. Szeren­csére az időjárás egész október­ben kedvező volt, s ennek kö­szönhetően a fürtökön megjelen­tek a töppedt, aszúsodott szemek, s ez majd emeli a bor minőségét. Sokak szerint ebből a szőlőből az évszázad nagyrédei bora ké­szülhet. Ezt mondja Pál Ferenc hegybíró is, aki szintén ott van a szüretelők között.- Ha lett volna októberben egy kis eső, akkor még néhány napot várhattunk volna a késői szüret­tel. De ebben a szárazságban a szedés további halogatása a szőlő minőségi romlását eredményez­hette volna. Ám ezzel a szőlővel is elége­dett mindenki. A fürtökön söté- tebb szemeket látni. Civil szemlé- lődőnek romlásnak indult bo­gyóknak tűnnek, ám ezek az érté­kes aszúsodott szemek. ízük mézédes. A gazda bérmentes A szüreten a családok vala­mennyi tagja kint van a határban. Nagymamák és unokák szedik egymás mellett a szőlőt, így van ez emberemlékezet óta. A család­tagok munkabérét nem kell a ki­adások rovatába beírni, s így még pozitívan zárulhat a família éves költségvetése. Igaz, sok helyen fajtaváltásra lenne szükség, szőlő- rekonstrukcióra, de ilyesmire nincs pénze a gazdáknak, mivel egy-egy hektár szőlőtelepítés há­rommillióba kerül. Ehhez 55 szá­zalékos állami támogatás igényel­hető, ám ez az összeg bruttóban A fürtökön megjelentek a töppedt, aszúsodott szemek értendő, s így a gazdáknak csak a beruházás 35-40 százalékát téríti meg az állam. Ráadásul az őster­melő a saját munkáját nem szá­molhatja a kiadások közé, annak hivatalosan nincs ára.- Más beruházásokra normatív támogatás jár, jó lenne, ha a sző­lőtelepítés esetében is így lenne - mondja a hegybíró. - Akkor talán többen tudnák vállalni a szőlőre­konstrukciót. A hegyközségnek 932 hektár az összterülete. Jövőre mindössze egyetlen hektár szőlő telepítését tervezik, miközben öt hektár kerül kivágásra. Ha a gazdák nem kap­nak több támogatást, akkor egyre többen lesznek kénytelenek fel­hagyni a szőlőtermesztéssel. A hegyközség területén amúgy is sok, csaknem harmincfajta sző­lőt termesztenek. Minőségi fajták­ra kellene váltani, ám ilyesmire fordítható pénze a gazdák nagy többségének nincs. Őrülnek, ha a szőlőért kapott pénzből fedezni tudják a termelés költségeit. A hegyközség 1300 tagja közül a közelmúltig 360 gazda borkészí­téssel is foglalkozott. A szőlőt és a bort érintő jövedéki törvény élet­belépését követően csak 120-an kértek a borral való foglalkozás­hoz szükséges egyszerűsített adó­raktári engedélyt. A törvény, ame­lyet a borhamisítások ellen hoz­tak, a gazdák életét is megnehezí­ti. S ez aligha lehet a cél. Hiányzó borkultúra A Szőlőskert Rt. mintegy 90 ezer hektoliter bort állít elő éven­te. A mennyiség hetven százaléka exportra kerül, zömmel angol, skandináv és német boltokba. Most próbál betörni a nagyrédei bor az észak-amerikai és a japán piacra is.- A verseny nagy, és a külhoni piacon csak minőségi áruval lehet megjelenni - mondja Csépány László, aki sajnálattal jegyzi meg: mifelénk még igen keveset tesz­nek azért, hogy a kulturált borfo­gyasztásra tanítsák az embereket. - Fontos, hogy ne az alkohol, ha­nem a bor élvezete kedvéért igyunk. Aperitifként a honi tájakon még általában röviditalt tálalnak, holott a borkülönlegességek is na­gyon jól megfelelnek a célnak. Természetesen étvágygerjesztő­ként ne ugyanaz kerüljön asztal­ra, amit később az étel mellé szer­víroznak. Számos vendéglőben a pincérek sem eléggé felkészültek ezen a téren, nem tudják ponto­san, hogy a különböző ételfélesé­gek mellé milyen bort ajánljanak. Nem kínálják megfelelően a bort, nem ismerik a főbb jellemzőit.- Pedig a jó borról beszélgetni is lehet, elemezni, méltatni a zama- tát, az illatát, a színét - mondja Csépány László. - A jó bor baráti társaságban is jó téma lehet. Rövidesen az idei nagyrédei új­bor is bemutatásra kerül. Arra a kérdésre, hogy milyen lesz, az igazgató tömören válaszol:- Kiemelkedő. - Majd néhány pillanat múltán még hozzáteszi: - Sokáig emlegetni fogjuk még. TOMPA Z. MIHÁLY- Ebben mi van? Vaníliás cukor, aha, keksz. Rakja csak ki szépen...- Lelkem, nincs abban semmi több. Csak ezt a ki­csit vettem - mutatja a zöld dzsekis, rebbenő tekin­tetű asszony lekászálódva csomagjairól a piros arcú, fiatal szlovák vámosnak, aki szemmel láthatóan egészen lázba jött, nem a nagy fogás reményétől, sokkal inkább a csekély utasforgalom lélekölő unalma alól felmentést adó minimális önizgalomtól. Hangosan gerjeszti magát saját fontossága tudatára. Itt most ő mondja meg, hogy mi lesz.- Tudja, mit lehet hozni? Ebből csak ötöt - mutat az egyik halom zacskóra.- Hát persze, drága őrnagy úr, nem is hozok én sose többet... - mondja a nő, és látszik, hogy kész akár gyakorlottan sírásra fogni a dolgot, ha rosz- szabbra fordulna a helyzet. De nem fordul. A zub- bonyos tekintélyének és fölényének tudatában vé­gighordozza tekintetét a buszon lévő néhány embe­ren, aztán leszáll. A gyakorlatnak vége. A nő méltat­lankodva morogja:- Mi a franc ütött ebbe? A milliókat meg senki se kérdezi... Mindez már az utazás vége felé történik meg hő­seinkkel. No, de ne vágjunk a dolgok és az időrend elejébe. Októberi hajnal. Olajos fények, elmaszatolt, lom­pos derengés. A levegő éles, hasít, borotválkozni le­hetne vele. Persze, ha valakinek ez lenne itt és most a legfőbb gondja, hogy rendbe tegye végre tegnapról rámaradt fizimiskáját. A megállóban egyelőre elmo­sódott, bizonytalan arcok. Még nem állt össze raj­tuk a megszokott puha maszk, készen az új nap küzdelmeire, arra a kötelező gyakorlatra, amit min­den nyelven csak a szürke és jelentéktelen, elkövet­kező mának szoktak nevezni. Az üveggolyót, sőt a távolságot megkapjuk végre, amikor az országok és nemzetek közötti járat befut. A felirat elegáns, vég­állomás a határon túl, cél: Losonc, a szlovák Lucenec. Az emberkrém jól idomítottan feltekere- dik a téglatestű bádog húskenyérbe. De az első be­nyomás roppant csalóka. A látvány nem az útra ke­lés várakozással teli izgalmait, a feszültségtől kipi­rult emberarcokat mutatja, hanem a hétköznapi munka monoton ügyintéző robotosait. A többség számára a cél ugyanis sokkal közelebb van: Pétervásárán, Salgótarjánban, esetleg Tarnaleleszen vagy Mátraszelén. Egerből a hidegebb évszak bekö- szöntével kevesen vállalkoznak arra, hogy a határon túlra látogassanak, kirándulni vagy jobbadán egy kis bevásárlásra. Zsibbasztóan ring a lemezbölcső a zökkenős hegyi úton. Hullámzik a társas létszám. Sorsok, alakok villannak elő egy-egy röpke pillanat­ra. A közönség az útba eső megállóknál, akár a pia­ci büfék pultjainál, sűrűn cserélődik: a korán iskolá­ba tartó élénk ifjúság bokszolja egymást az elhasz- náltabb emberszabásúak rosszalló tekintetétől kö­vetve. semmilyen összefüggő értelme a csörgedező mon­datfoszlányoknak. - Martint is bevitték, aztán csak fölnyitották neki, de szét volt már bent maximálisan rohadva a máj, szinte mindene...- Akkor hiába szóltam be újra a művezetőnek, nem jött senki, pedig láttam, hogy lopja a zsákot...- Három hízót tartott, de a gyerekét elzavarta. Igaz, hogy a mostohaanyja gyakran fogadta ott a fér­fiakat, tudja, oda járt... A zúgás szétrázza a szavakat, soha nem tudható meg, hogy ki is járt hát oda, Martin jó családapa A kofajáratok alkonya Európa alulnézetből és pudingporból- Ezt láttad otthon, édes fiam? A jó apád nem ta­nított meg viselkedni? Hiába minden, nem talál se pirongatás, se fenye­getés, különben a többség inkább fáradt közönyben ül. Vagy az esti tévéhírek koncain rágódnak méltat­lankodva. Két óra múlva, Salgótarjánban aztán az is kide­rül, hogy az időközben le- és felszállókkal együtt alig hárman kívánnak a határ túloldalán vizitálni. Három idősebb nő, szemre a nyugdíjkorhatár felett. A nógrádi megyeszékhellyel, a Karancs hegysátora alá húzódott és befogadhatatlanul zavaros képet mutató Salgótarjánnal szinte összeépült a határát­kelő, Somoskőújfalu. Somoskő vára odafönn a he­gyen valódi, ember nem járta, háborítatlan bagoly­tanya volt a tiltott határövezetben. Aztán a senki földje után már Sátoros, Siatoroska Bukovinka kö­vetkezik, a határőr falu jellegzetes szürke házaival és bámész kutyáival. A határvizsgálat egyébként rövid, színpadias és unott. Rendben van hát minden? Nem, soha, sehol nincs rendben semmi, de hát minek firtatni annyira a dolgokat. Nincs sok kérdés: minek mennek, hova mennek, kihez mennek. Az új Szlovák Köztársaság testét hasítja már a járat, aztán helyi érdekeltségű felszállók is kászálódnak a buszra. Mint otthon. A hangok és a hangzók ismerősök, még ha nincs is volt-e vagy masszív korhely, és hogy lopják-e még azokat a zsákokat. Aztán már itt is van Fülek, Filakovo - ahogy tetszik -, a rom várral a város kö­zepén, kicsit rendbe hozva, félig lepusztulva. Az el­ső nagyobb megálló a lényeg: piac, üzlet van, lehet vásárolni. Második Losonc, Lucenec hatalmas busz- pályaudvara. A program hasonló. Az most nemigen vonzó, hogy a füleki vár jellegzetes darabja az itt élő népek közös történetének. Bár az már némiképp jobban illik az újkori kalmárszellemhez, hogy volt birtokosa hamispénz-verő garázda lovag, aztán az országló, nagy terveket forgató Csák Máté. Mi több, a 17. században a nógrádi, pesti és hevesi megye­gyűlések színhelye volt évtizedekig, mivel a török elől menekült nemesek idáig szaladtak, s azt se fe­lejtsük el, hogy itt kiáltották ki a szultán nevében azt a Thököly Imrét Magyarország királyává, aki majd fölrobbantatja a füleki várat, hogy csak né­hány rom torony és fal marad utána. Losoncon pe­dig a magyar koronát is őrizték, s itt töltötte ifjú ka- tonakarmester-éveit Lehár Ferenc, a későbbi operettkirály. Madách Imréné „hűtlenségének” és Petőfi kikosarazásának helyszíne. Mindez nem fon­tos. A maroknyi csapat a kora délutáni indulásra tö­mött szatyrokkal és cekkerekkel érkezik vissza. Kö­vetkezik a zsákmány elosztásának, szortírozásának nagy figyelmet igénylő, gondos munkája. Hátha be­üt a mennykő. A vám mindig kiszámíthatatlan, nem tudni, mitől bolondulnak meg - tudatja egy ta­pasztaltabb, a bundás-szőrmés lengyel túrák arany­idejére emlékező bevásárló utazó. Amikor alig pár ezer forintot megforgatva több tízezret érő kabáto­kat lehetett hozni. Most pedig jelentéktelen aprósá­gokról van szó. Pudingporról és konzervről, esetleg cipőről például. Saját használatra, megrendelésre ismerősöknek, alig van rajta haszon, nincs mit pén­zelni rajta. Mi ez a közelmúlt nagy, alig néhány év­vel előbbi fénykor tömeges batyuzóihoz képest. A kelet-európai határokon valahogy még mindig összeszűkül az utazó ember gyomra, még mindig van némi görcs, bárha nincs is rá semmi ok. De hát nem kell ahhoz ok. Régen se kellett, meg ma sincs rá szükség. Persze, sokan tudják, hogy Szlovákia nemcsak az olcsó gumicsizma, metszőolló, netán knédli, pivo, brindza haluski vagy borovicska fogal­mak leképezéseként jöhet szóba. A régi korszaknak a legfőbb szabálya volt, hogy a baráti országok kö­zött jóformán semmit se lehet kivinni, mégis min­denki megpróbálta. A jelenben, amikor gyakorlati­lag már nincsenek vagy csak elvétve vannak ilyen tiltások, nos, akkor is sokan megpróbálják kijátsza­ni a vámszervek gyakorlat híján lanyhuló éberségét. Ez a tréning. Jöttek helyette sokkal piszkosabb és vadabb dolgok - drog-, fegyver-, autó- és ember- csempészet -, masszív bűnözőkkel és hálózattal. A '90-es évek második felében aztán a féllegális, lengyel- vagy KGST-piacnak címkézett olcsó és gya­nús helyek maguktól szűntek meg, illetve különbö­ző helyi érdekek számolták fel őket. Nem azért, mintha a térségből, Európa ezen feléből eltűnt vol­na a nyomor, a szegénység és a kiszolgáltatott, egyik napról a másikra élők tömege. Hanem mert megszűntek az országok közötti árkülönbségek, jó részük elolvadt az új demokráciák egységesülő pi­acgazdasági nekifohászkodásának és a lassan fel­pörgő tőkés vállalkozások izzasztó klímájában. És ez akár jó is lehetne. A bevásárlóturizmus apálya után talán nem az értéktelen üledék, hanem a kielé­gíthetetlen érdeklődő kíváncsisága marad hátra. Re­mélhetőleg. A távolsági járat mindenesetre befut. Ponto­san érkezik. ________________________________________________[KJ) K iemelkedően jó minőségű szőlőt szüreteltek_______________________________________________fotó, t. z. m.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom