Heves Megyei Hírlap, 2000. november (11. évfolyam, 256-280. szám)

2000-11-03 / 257. szám

12. oldal - Heves Megyei Hírlap 2 3 2000. November 3., péntek P F . A KDNP nem pereskedik, hanem kívülről perelik Ellenérdekelt orvosok, hiányzó protokoll Az utóbbi időben is néhány saj­tóorgánumban a Keresztényde­mokrata Néppártot illetően - akár bizonyos bírósági ítéletekre hivatkozva - különféle híreszte­lések jelentek meg, amelyek azt a látszatot keltik, mintha az előbb említett párt nem működ­ne a jogállamiság követelménye­inek megfelelően. Habár a Ke­reszténydemokrata Néppárt büszkén elmondhatja önmagá­ról, tisztségviselőiről és tagjai­ról, hogy nem érintett semmiféle korrupciós ügyben, s a magyar- országi pártok közül talán egye­düliként érintetlen pénzügyi visszaélések tekintetében. Mégis - éppen a korábbi időszakban működő, többségében a Fidesz Magyar Polgári Párthoz csatla­kozó tagjainak félrevezető nyi­latkozata révén - törvénytelen­nek vagy legitimitását tekintve bizonytalannak értékelik. Anél­kül, hogy az egész kérdéskört kimerítően tárgyalni akarnánk, néhány szempontra - éppen azokra, amelyekre a Heves Me­gyei Hírlap legutóbbi, október 20-i cikke nem tér ki - ezúton szeretnénk fölhívni a figyelmet. Először is le kell szögeznünk, hogy a Legfőbb Ügyészség által indított keresetet a Legfelsőbb Bí­róság elutasította. Ugyanakkor tudnunk kell azt is, hogy a Fővá­rosi Bíróságon minden országos párt és társadalmi szervezet be van jegyezve, föltüntetve az illető szervezet nevét, székhelyét, és azt a személyt, aki az illető pártot vagy szervezetet legitim módon képviseli. A Kereszténydemokra­ta Néppárt esetében a nyilvántar­tásban jelen sorok írójának neve szerepel. S mivel a Heves Megyei Hírlap említett számában nem is annyi­ra az országos pártelnök szemé­lyének kilétét, hanem a megyei elnök személyét vitatták elsősor­ban, ezért ezzel kapcsolatban is világossá kívánom tenni a társa­dalmi szervezetekről, illetve pár­tokról szóló törvényben foglalt lehetőségeket. Ennek alapján ugyanis elképzelhető, hogy akad olyan személy, akit ugyan 1997-98-ban jogerősen zártak ki a Kereszténydemokrata Néppárt tagjai közül, de ő esetleg mégis azt föltételezi, hogy még mindig tagja a KDNP-nek. Ez akár jó szándékú föltételezés is lehet. Azt azonban már senki sem fölté­telezheti magáról, hogy 1997-ig vagy 1998 őszéig létező párttiszt­sége vagy testületi tagsága is „megmaradt”, hiszen kizárása után a pártszervezet új tisztségvi- selőket választott. 1997-98 óta minden magyarországi pártban, így a KDNP-ben is többször tör­tént tisztújítás. Ezért nem lehet kérdéses, hogy a Keresztényde­mokrata Néppárt megyei elnöke Csontos István. A KDNP nem pereskedő párt, hanem kívülről perelik folyama­tosan azok, akik demokratikus eszközökkel nem tudták elérni, hogy a KDNP az önfeladásig mű­ködjön együtt a Fidesz-szel. Magától értetődően a jogi ter­mészetűnek feltüntetett viták mögött politikai szándék rejtő­zik: a zavarkeltés, mégpedig igen méltánytalanul egy olyan párt esetében, amely éppen tisz­tessége folytán következetesen kimaradt a politikai életet tönk­retevő pénzügyi visszaélések egyre zavarosabbá váló ügyei­ből. Azok a korábbi tagjaink, akik a Kereszténydemokrata Néppárt számára a Fideszbe va­ló beolvadást szorgalmazták, különösképpen érzékenyen rea­gálnak arra, hogy a KDNP egye­düli jobboldali, illetve jobb-kö­zép pártként teljes mértékben elutasítja a jelenlegi kormányko­alíció és az ahhoz közel álló po­litikai pártok tevékenységét. Sőt, még arra is „vetemedik” - ahogy az említett Heves Megyei Hírlap fölvezető szövegében olvassuk -, hogy tárgyalást kezdeményez­zen az MSZP-vel. Ennek a kije­lentésnek kapcsán már nemcsak a cikkben nyilatkozók jogi kép­zettségének hiányosságát, ha­nem a politikai kultúra hiányos­ságát is tetten lehet érni. Hiszen a Kereszténydemokrata Néppárt álláspontja szerint a politikusok­nak nem az a dolga, hogy jogi csűrés-csavarással megtévesz- szék a közvéleményt, s nem is az, hogy hátat fordítsanak egy­másnak, hanem hogy mindig és minden körülmények között tár­gyaljanak és igyekezzenek szót érteni annak a társadalomnak az érdekében, amelynek szolgála­tára hivatottak. Ha önmagában véve az a tény fölháborodást kelt a Heves Megyei Hírlapban nyi­latkozókban, hogy e sorok írója leült tárgyalni Kovács Lászlóval, az MSZP elnökével, akkor nem­csak a jogállamiságtól vannak messze, hanem igencsak keve­set tudhatnak arról, amit a poli­tika jelent. Nem is beszélve a ke­reszténydemokrata politikai ma­gatartás mibenlétéről, amely nem a társadalmi ellentétek ki­élezésében érdekelt, hanem minden jóakaratú ember megbé­kítésében - s ennek a jóakarat­nak a hiányát legfeljebb ott lehet fölfedezni, ahol a politikusok át- léphetetlen demarkációs vonalat húznak a jobb- és baloldal közé. Holott a jogállamiság és a de­mokrácia csak a jogos és a jog­szerűtlen, a tisztességes és a tisztességtelen közötti határvo­nalat ismeri el. Aki ez utóbbin átlép, az nem tarthatja magát keresztényde­mokratának, de még demokratá­nak sem... Dr. Giczy György Az utóbbi időben a sajtóból értesül­hetett a közvélemény a betegség­ipar különböző visszásságairól. Legutóbb például a Magyar Hír­lap (2000. 09. 06.) arról tudósított, hogy kartellgyanúba kerültek gyógyszergyárak. Szintén a Ma­gyar Hírlap írt arról, (2000.08.19.), hogy vérkészítményekből nincs tartalék. Hemofüiásként és hemo- füia érdekvédelmi egyesület veze­tőjeként érintett lévén, különös fi­gyelemmel kísérem a sajtóban, e tárgyban megjelenő tudósításokat. Mindenekelőtt le kell szögezni, hogy Magyarországon a hemofíliá­sok betegségük gyógyítására fele annyi gyógyszert kapnak, mint az európai uniós átlag, de például Svédországban az ottani hemofíliá- sok több mint háromszor annyi gyógyszert kapnak kezelésükre, mint mi magyarországi hemofíliá- sok kapunk. Természetesen nem­csak több, hanem biztonságosabb is a készítmény Svédországban, hála a karanténnak amikbe az „ab­lak periódus” miatt levett minden vér kerül, mert a karantén nélküli vér vírust hordozhat. A mi gyógy­szereink sem biztonságosak, a své­dekhez képest. Az, hogy két éve emelkedett fel­használható gyógyszereink meny- nyisége és minősége, Hemofíliások Baráti Köre nevű egyesületünk és Hemofília Alapítványunk munká­jának jelentős mértékben köszön­hető, és ezt a javulást a sajtó támo­gatásával értük csak el. A Kontrol­lált Otthoni Kezelés tavalyi beveze­tése is a mi érdekvédelmi munkánk eredménye (a KOK a hemofília ke­zelésének Nyugaton már húsz éve bevett módszere). Orvosaink meg­határozó része ugyanis ellenérde­kelt gyógyulásunkban vagy ismere­tei betegségünkről hiányosak. Ezenkívül orvosaink vezető pozíci­óban lévő meglehetősen elavult szemléletű főnökeiknek elkötele­zettek, - ahelyett, hogy nekünk len­nének elkötelezve vagy a gyógy­szergyáraknak, amelyek vérből ál­lítják elő gyógyszereinket! Az Ételt az Életért Közhasznú Ala­pítvány Egri Irodája '99-ben kezd­te meg működését, a Széchenyi u. 64. sz. alatt. Az alapítvány szerint a társadalom felemelése érdeké­ben első lépésben az éhező rétege­ken kell segíteni. Az emberi szük­séglet alapja az étkezés, a test fenntartása, mivel csupán ennek fenntartásával képes az egyén fej­lődni, gondolkodni és megoldani többi problémáját. Kötelességünk­nek érezzük, hogy az elesett hely­zetben lévő embertársainkon se­gítsünk politikai, etnikai vagy val­lási hovatartozás nélkül. A megyeszékhelyen is sajnos egyre több a rászorultak száma, ezért célul tűztük ki azoknak az A Humán Rt. készítményét kap­ja kétharmadunk, ez a drágább és ez a legkevésbé korszerű vérkészít­mény a hazai piacon. A Humán Rt. prof. István Lajos, prof. Sas Géza (Sast külön kiemelem, mert 97 őszén a PM-ben egy HCV fertőzött- ségünk kompenzálására javaslatte­vő értekezleten Medgyessy Péter miniszter munkatársának kijelen­tette: a hemofíliások kocsmákban és kurváktól fertőződtek ) tehát a Humán Rt. prof. István, prof. Sas, dr. Szabó János, dr. Králl Géza, dr. Surján László és dr. Pokomy Endre (a napokban meghalt) segítségével szerezte meg a Beriate licencét a faktorgyártásra 1991 körül. A Hu­mán Rt. fizetett alkalmazottja prof. István Lajos, aki egyben a Vértranzfúziológiai és Haematológiai szakmai Kollégium elnöke, de miniszteri biztosa is en­nek a területnek éveken át. Ő az, aki díszelnöke a 90-ben alakult hemofíliások egyesületének. Mind a mai napig tanácsadója dr. Mikola Istvánnak az OVSz fő­igazgatójának. Veje dr. Szabó János az OVSz jelenlegi egyik főigazgató­helyettese, korábban az OVSz fő­igazgatója. Prof. István Lajos, Gógl minisz­ter úr tanácsadója is. A hemofíliá­sok kezelését előíró szakmai pro­tokoll megszövegezését 1998-ban egy értekezleten dr. Mikola, prof. Istvánra bízta. Mai napig nincs kész a protokoll. Ezért fordulhat elő az a hajmeresztő helyzet, hogy míg Budapesten az Európai Unió gyógyszermennyisége átlagának felét kapjuk, vidéken a negyedét, tehát a budapesti átlag felét kapja vérzése esetén egy hemofíliás. Az OVSz egyik orvosa Kalász László egy gyógyszergyár szimpó­ziumán 2000 tavaszán kijelentet­te, Magyarországon az ország gaz­daságához viszonyítva jobb ellá­tásban részesülnek a hemofíliá­sok, mint Németországban. A Népszabadság 2000. 08. 25-i szá­mában Kalász azt mondja, nincs hiány miatti ellátási probléma. Ér­embereknek a megsegítését, akik külső körülmények hatásá­ra, rövidebb vagy hosszabb tá­von segítségre szorulnak. Az ala­pítvány hetente egy alkalommal 100 főre készít és oszt ki meleg ételt,- a szociális szférában mű­ködő szervezetek által javasolt - nélkülözők javára. Ezen alkal­makkor rendszeresen ruhaosz­tást is szervezünk. A világ számára elegendő éle­lemkészlet áll rendelkezésre, a probléma csupán annak elosztá­sában rejlik. Köztudott, hogy a nyugati világ túltáplált, ha nem is minőségileg, de mennyiségi­leg. Hogyan tűrhetnénk hát az éhezést? dekvédőként, beteg egyesületi egészséges alelnök kezével vállon veregeti saját egészséges orvos vállát, hiszen ő az OVSZ alkalma­zottja, egyben a Magyar Hemofília Egyesület alelnöke is. Elvileg per­sze lehetne egészséges orvosként harcosan eredményes érdekvédő, de bizonyíthatjuk, hogy nem az, csupán a szokásos módszer sze­rint élén állva ügyünknek, fékezi annak haladását. Természetesen betegként bá­torság szükséges ahhoz, hogy egy orvos bármilyen nyüatkozatát, te­vékenységét kritizáljuk. Orvosa­ink számtalan módon megtorol­hatják és meg is torolják gyakran, ha kritizálják őket, de gyakoribb az, hogy nem is tudunk azokról a minket érintő dolgokról amelyek lényegesek kezelésünkben, gyó­gyításunkban. Például azért nem, mert ilyen érdekvédőink vannak, mint Kalász. Visszatérve eredeti problémánk­hoz az OVSz 10 milliárdos, (tízmil­liárdos) forgalmat bonyolít vérből, vérkészítményekből és az ehhez kapcsolódó tevékenységéből. A gyógyszergyárak nyereségeit meg- saccolni sem tudjuk, de pl. a Hu­mán Rt.-t tavaly vette meg a Teva, és a Humán Rt. monopolhelyzet­ben van a Magyarországon levett vérek feldolgozásában. A hemofília a haematológia egy kis része, a hemofíliás születésétől jár orvoshoz, ha egy kis esze van megtanulja betegségét, - az egész­ségügynek becézett ellátót -, keze­lőit a maga beteg szintjén. Például az átlag leukémiással összehason­lítva szinte profivá, úgy értem kép­zett beteggé válik még fiatal korá­ban és az ellátás javulása miatt nem hal meg, csak nyomorék lesz negyven-negyvenöt éves korára. Egy leukémiás pedig betegsége ki­alakulása után általában öt éven belül meghal. Talán ez is az oka, hogy zűrösebb betegcsoport va­gyunk. Hemofília Alapítvány Pelyhe László 7 hónap alatt több mint 1.000.000 Ft értékben osztottuk ki rászorulók között heti rendsz­ereséggel a TESCO áruház által felajánlott péktermékeket, töb­bek között:- nyugdíjasotthonokban- fogyatékos személyeknek- többgyermekes családoknak- iskolákban, óvodákban- szegényeknek. Ezáltal naponta 50-300 ember jut ízletes kenyérhez, zsömléhez, péksüteményekhez. Az alapítvány ezúton szeretné megköszönni a TESCO áruház nagylelkű rendszeres dományait, valamint a pékosztály dolgozói- nak a segítőkészségét. ________■ O daadással gyógyítottak Szeretnék köszönetét mondani az egri kórházban eltöltött két- napi odaadó munkáért az osz­tály dolgozóinak. A fent említett osztály a sebészet (4. em.), kü­lön kiemelném dr. Conrado Moscoso doktor úr emberi, gyó­gyítani kész hozzáállását. Roth Endre (rím a szerk.-ben) Köszönet a támogatóknak A Heves Megyei Önkormányzat Idősek és Fogyatékosok Ottho­na, Módszertani Intézete lakói javára szeptember 9-én a Civitan International helyi klubja jóté­konysági hangversenyt szerve­zett. A fellépő neves művészek műsora sokakat vonzott a Bél- kő-hegy alján, festői környezet­ben meghúzódó apátsági temp­lomba. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak a művészek­nek, egyéni segítőknek és szer­vezeteknek, akiknek összefogá­sával, jótékonyságával - immár hagyományosan - több száz ér­telmi fogyatékos embertársunk­nak tudunk segítséget nyújtani: Agria Vegyeskar, Agria Volán, Blaskó Balázs színművész, Csathó és Társa Nyomda, Egri Bazilika Liturgikus Énekkara, Heves Megyei Hírlap szerkesz­tősége, Horváthné Németh Er­zsébet virágkereskedő, Hudik Margit operaénekes, Marik Er­zsébet zongoraművész, Polgár- mesteri Hivatal Bélapátfalva, Postaigazgatóság Eger, Rádió Eger, Rádió7, Saárossy Kinga színművész, Szabó József apát, Bélapátfalva, Tourinform Eger, Urbán Péter orgonaművész, Var­ga Nyomda, Városi Televízió Fajcsák Pálné Civitan Klub elnöke Örömkönnyes köszöntés Október 9-én ismét beragyogott a napsugár az egri Lajosvárosi Idősek Klubjába, ahol a minden­napjaimat töltöm. Ezen a napon emlékeztek meg az idősek nap­járól a kereskedelmi és vendéglátóipari szakközépisko­la tanulói, akik köszöntöttek: Bari Melinda, Rostás Róbert ver­set mondott, Varga Julianna, Gasztonyi Marianna énekelt, Vincze Réka furulyán játszott. Műsorukat a nagyszülőkhöz szólóan állították össze. Előadá­suk alatt sokunk szemében megjelent a könnycsepp. Szeret­ném megköszönni, hogy megje­lenésükkel még szebbé tették a hétköznapjainkat, s kívánok kortársaimnak hasonló szép él­ményeket. Klubtársaim nevében: Szabóné Szarvas Katalin Segítettek a rászorultakon Óvodások a szabadban Egerben a Tittel Pál úti óvoda pedagógusai célul tűzték ki a kicsik egészséges életmódra nevelését, mozgásfejlesztését. Ezt szolgálják a rendszeres ki­rándulások, szabadban töltött programok. Az elmúlt tanév­ben többször barangoltak a Bükk lankás hegyoldalain, szüreteltek a környező szőlők­ben, s eljutottak Budapestre is, ahol rengeteg élményt szerez­tek a repülőtéren, a Planetári­umban, valamint a Természet- tudományi Múzeumban. A költségeket általában a lelkes szülők finanszírozzák, de nagy segítséget jelentett az IMOLA BAU KFT. 50 ezer fo­rintos pályázati támogatása is, melyet az emlékezetes utazá­sok szervezésére és lebonyolí­tására fordítottak az intéz­ményben. Gondolatok a minimálbérről Miért a megkülönböztetés? Az utóbbi időben egyre gyakrab­ban emlegetik a minimálbér­emelést. Úgy gondolom, minden­ki tudja, hogy Magyarországon a minimálbér rendkívül alacsony. Azt is tudjuk, hogy ez kiket érint. Tudjuk azt is, hogy a lakosság nem kevés részének gondot okoz a közüzemi számlák kifizetése, a táplálkozásra, öltözködésre, a mindennapi élet kiadásaira for­dítható összeg előteremtése. Tudjuk, hogy az idősek több­sége a nyomor szintjén vegetál, sok fiatal pályakezdő munkanél­küli, a középkorúak pedig ret­tegnek attól, hogy elveszítik munkahelyüket. Megdöbbenés­sel olvastam a kétféle (kétszin­tű) minimálbér-emelés beveze­tésének lehetőségét támogató megnyilatkozást a diplomások - nem diplomások tekintetében. Miért kellene további megkülön­böztetést tenni a diplomások és nem diplomások között? Pl. a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény fizetési osztályai­ban eddig is figyelembevételre került az iskolai végzettség és a szolgálati idő mértéke. Ezek a minimálbérek garantáltak, de ez nem akadálya a tudás, a tehet­ség, a munkában szerzett ta­pasztalat elismerésének, hisz akár többszörösét is fizetheti a munkáltató, mivel a maximum nincs meghatározva. Ha a minimálbér nem egysé­gesen lesz megállapítva, al&or talán az életvitelhez, életben ma­radáshoz szükséges alapvető fo­gyasztási cikkek, szolgáltatások árát, az adóterheket stb. is kétféle módon kellene - diplomás, nem diplomás - megállapítani. Oláh Zoltánná Eger, Malomárok a.

Next

/
Oldalképek
Tartalom