Heves Megyei Hírlap, 2000. november (11. évfolyam, 256-280. szám)
2000-11-18 / 270. szám
2. oldal - Heves Megyei Hírlap KÖR KÉP MEGYE 2000. November 18., szombat Hatmilliós labort avattak EGER tős célt szolgál: a középiskolások idegennyelv-oktatását délelőtt, a Az idegen nyelv oktatását szolgáló kollégistákét pedig délután, új multimédiás laboratóriumot A terem kialakításához szüksé- avattak pénteken a Wigner Jenő ges támogatást - 3,2 millió forintot Műszaki Informatikai Középiskola - a kollégium pályázat útján nyerte és Kollégiumban. A hatmillió forin- el a Megyei Közoktatási Közalapít- tos költséggel kiépített, 19 számító- ilánynál, a hiányzó összeget az ingépből álló rendszer Szabó Péter tézményi költségvetésből pótolták, igazgató tájékoztatása szerint két- ___________________________I A multimédiás laboratórium 19 számítógéppel működik és közel hatmillióba került _______ FOTÓ; GÁL GÁBOR „ Felhígult” eredetvizsgálók Eger- A gépjármű-ügyintézés átvétele miatt lényeges emelkedés várható az okmányirodák forgalmában. Vélhetően a bűnözők próbálkozásai is megszaporodnak. A most bemutatott rendszer - amely az ország 150 pontján már működik- lehetetlenné teszi a hamisítást, csalást - mondta lapunknak dr. Tóth Attila, az Info Holding Group elnöke. A gépjármű-eredetvizsgálattal foglalkozó cég tegnap Egerben mutatta be azt az informatikai rendszert, amely - nagy biztonságú, műholdas adatkommunikáció révén - közvetlen kapcsolatot biztosít az eredetvizsgáló állomások, a Belügyminisztérium adatbázisa és az okmányirodák között. A legfejlettebb technikát felvonultató rendszer arra is képes, hogy időpontot is egyeztessen az ügyfél számára, amiről SMS-ben értesíti. iespé) Közlekedésbiztonsági totó 5. Segédmotor-kerékpárosok közlekedése 1. Közlekedhetnek-e segédmotoros kerékpárral kerékpárúton? a. ) igen b. ) igen, de csak max. 20 km/h sebességgel lakott területen kívül, ha nincs külön táblával tiltva c. ) nem. 2. Hol köteles a segédmotor-kerékpáros becsatolt bukósisakot viselni? a. ) közlekedése során mindenhol b. ) lakott területen kívül minden esetben c. ) lakott területen kívül, de csak főútvonalon. 3. Mi a kitérés? a. ) az úttest szélén álló jármű vagy egyéb tárgy melletti elhaladás b. ) a szemből érkező járművek továbbhaladásának biztosítása félrehúzódással c. ) hajtott vagy vezetett állatok melletti azonos irányban való elhaladás. 4. Segédmotoros kerékpárral szabad közlekedni: a. ) a járdán b. ) az úttesten c. ) a kerékpársávon. 5. Szállíthat-e utast segédmotoros-kerékpárral? a. ) igen, korlátozás nélkül b. ) igen, de csak egy 10 éven alulit c. ) nem. 6. Milyen sebességgel közlekedhet a segédmotoros kerékpár autópályán? a. ) 80 km/óra b. ) nem közlekedhet autópályán c. ) 40 km/h sebességgel. 7. Válassza ki a helyes állítást, ha a rendőr a karját függőlegesen feltartja: a. ) ez a jelzés megegyezik a forgalomirányító fényjelző készülék piros jelzésével b. ) ezzel a forgalom irányának megváltozását jelzi c. ) ezzel az irányítás megszűnését jelzi. 8. A segédmotoros kerékpárral lakó-pihenő övezetben: a. ) max. 40 km/h sebességgel b. ) max. 10 km/h sebességgel c. ) max. 20 km/h sebességgel közlekedhet. 9. Segédmotoros kerékpárhoz utánfutót kapcsolni: a. ) szabad b. ) nem szabad c. ) szabad, ha az utánfutó szélessége a 70 cm-t nem haladja meg. 10. Milyen bukósisak viselése ajánlott segédmotor-kerékpáron? a. ) jó szellőzéssel ellátott b. ) nemzetközi szabványnak megfelelő, „E” biztonsági jellel ellátott c. ) zárt, úgynevezett „szkafander” típusú bukósisak. A megfejtéseket levelezőlapon vagy zárt borítékban az alábbi címre kérjük eljuttatni: Egri Rendőrkapitányság Közlekedésbiztonsági Osztály 3300 Eger, Klapka György út 3. Beküldési határidő: 2000. november 27. A helyes megfejtést beküldők között minden héten a LAVINA Autó Kft. 10.000 forintos vásárlási utalványát, illetve az AGRIA COMPUTER 2-2 darab NetCardját sorsoljuk ki. * A 2. feladatsor nyertesei: Horváth Anita (Andomaktálya, Hűd J. u. 5.) a LAVINA Autó Kft. 10 ezer forintos vásárlási utalványát kapja. Szalai László (Nagyút, Dózsa u. 8.) és Bársony Viktória (Füzesabony, Temető u. 41.) az AgriaComputer egy-egy NetCardját nyerték. A nyeremények az Egri Rendőrkapitányság Közlekedésbiztonsági Osztályán vehetők át munkanapokon 8-16 óra között Egerben, a Klapka Gy. u. 3. sz. alatt. ■ Milliárdos támogatást kapnak (Folytatás az 1. oldalról) A honatya a helyi önkormányzatok felmérésére, illetve a sajtó figyelemfelkeltő híradásaira támaszkodva az illetékes minisztériumokhoz, s a kormányhoz fordult segítségért.- Közös összefogásunk várakozáson fölüli eredményt hozott - jelentette be Horváth László, aki a Magyar Köztársaság elkövetkezendő két évre szóló költségvetési törvénytervezetét fellapozva a következőket ismertette a sajtótájékoztató résztvevőivel: „Az ózdi martinsalak felhasználásával 15-20 évvel ezelőtt több mint 500 családi ház épült az Ózd környéki falvakban. Ezek kisebb-nagyobb mértékben már károsodtak a salak duzzadása következtében. A károsultak sem kártérítésre, sem biztosítási összegre nem számíthatnak. E természeti folyamat károsultjainak megsegítésére az ár- és belvízkárokat szenvedettek esetén alkalmazott támogatást indokok nyújtani. Ennek várható összege 2001. évben 1,0 milliárd fo- szakmai szervezetet, amely megírni, 2002. évben 0,8 milliárd fo- tervezi, irányítja és ellenőrzi a rint. ” konkrét teendőket. A helyreállítás Az említett összegre azonban - mint elhangzott - csupán a la- csak akkor számíthatnak az érin- kóházakra vonatkozik, amelye- tettek, ha a költségvetési javasla- két felmért állapotuk szerint vésztőt az Országgyűlés elfogadja, nek sorra. A sürgető vészhelyzet Horváth László arra kérte hát képviselőtársait, hogy - miután a támogatásra vonatkozóan nem hangzott el módosítási indítvány - szavazzák meg azt. Ebben az esetben lehetőség nyílik ugyanis arra, hogy - várhatóan az EMI Rt. és a Budapesti Műszaki Egyetem, valamint az önkormányzatok részvételével - létrehozzák azt a miatt keresik annak a lehetőségét, hogy a munkálatok megkezdéséig ne kelljen kivárni a közbeszerzési eljáráshoz szükséges három hónapot. A képviselő bejelentette továbbá, hogy minderről a napokban levélben értesíti majd az érintett családokat. _______________________(SZILVÁS) F eljelentés jogtalan kifizetés miatt Az önkormányzat feljelentést tett a rendőrségen, mivel a feltéteíezések szerint jogtalanul fizettek ki 40 millió forint. A csatora- beruházás során az elmúlt választási ciklusban elköltött összeg 8 milliós áfáját most vissza kell fizetni. Abasár A községi szennyvízcsatorna-rendszer kiépítése közel öt éve húzódik. A tervek szerint a munkákkal jövőre végezhetnének, ha sikerül előteremteni a befejezéséhez szükséges több millió forintot. Ám egy nemrégi ellenőrzés szabálytalanságokat tárt fel a beruházás körül. Dér Ferenc polgár- mester közölte, hogy az APEH-kontroll szerint jogtalan vök egy 8 milliós áfa-visszaigénylés, amelyet 40 millió kifizetése után igényelt az önkormányzat. A feltételezések szerint a summát teljesítés nélkül fizették ki még három éve. A községvezető az ügyben feljelentést tett a rendőrségen. Az elmúlt napokban a faluban egy röplap látott napvilágot. A kiadvány szerkesztői az ön- kormányzati munka jobb átláthatóságát kérik, nehezményezve azt is, hogy az általános iskola volt igazgatójának az új vezetői pályázat elbírálásánál nem szavazott bizalmat a képviselő-testület. A lap nevük elhallgatását kérő írói falugyűlés összehívását is javasolják. A polgármester ezzel kapcsolatban elmondta: az alkalmazottaknak több mint a fele nem szavazott bizalmat a volt vezetőnek, és ezt vette figyelembe a testület, amikor nem támogatta a volt iskolaigazgató kinevezését.- December elején közmeghallgatást majd falugyűlést tartunk, s a fórumokon szívesen megválaszolunk minden feltett kérdésre - jegyezte meg Dér Ferenc. _____________________________________(TOMPA) Hitvallás és vallatás Eger Az Egri Református Egyházközség és a Keresztyén Rendőrök Egyesülete találkozót szervez ma délelőtt 11 órától a Kálvin Házban. A Vallatunk és Hitvallunk, A rendőr is lehet keresztyén címmel meghirdetett összejövetelre rendőröket, katonákat és lelkészeket várnak. A meghívott előadók többek között a fegyveres szolgálat és a keresztyén hit kapcsolatáról tartanak előadásokat. ■ Cigifogás a világnapon Gyöngyös, H eves Nem hozott szerencsét a dohányzás elleni világnap azoknak a Borsod megyei árusoknak, akiket a gyöngyösi vámhivatal munkatársai kaptak el tegnap. Zurai Zoltán parancsnok lapunknak elmondta: a mátraalji város buszpályaudvara közelében kínálták zárjegy nélküli portékájukat a társaság tagjai, akiktől 540 doboz cigarettát foglaltak le. Hasonló fogást könyvelhettek el a napokban Hevesen is, ahol ugyancsak utcai „árustól” foglaltak le 330 doboz - vélhetően ukrán eredetű - füstölnivalót. Az elkövetők jellegzetes módszere, hogy bokros részeken rejtik el a nagyobb mennyiségű cigarettát tartalmazó táskákat, s ebből töltik fel az eladásra kínált készletet. A parancsnok elmondása szerint általában „csupán” néhány karton áruval csípik el az elkövetőket, ami vélhetően annak is betudható, hogy az utóbbi két esztendőben lezajlott folyamatos, jól előkészített ellenőrzések nyomán visszaszorulóban van a térségben ez a tevékenység, s igazán nagy tételben már nem foglalkoznak adózatlan cigaretta árusításával a bűnözők. Erzsébet-nap a Szilágyi-gimnáziumban Eger Immár hagyomány, hogy a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban, minden novemberben megrendezik az Erzsé- bet-napot, melynek keretében átadják a Szilágyis Alapítvány jutalmait. Tegnap délelőtt az ünnepi köszöntőt követően a kimagasló tanulmányi eredményt elért húsz - többnyire negyedéves - gimnazista vehette át jutalmát. Idén először hat pedagógus is részesülhetett az elismerésben. Az ünnepi műsorban felléptek az iskola vers- és prózamondói, az intézmény énekkara és zenekara. Az irodalmi-zenés összeállítás után a gimnázium diákjainak munkáiból készült kiállítást tekinthették meg a jelenlevők. A zene- és az énekkar műsora az Erzsébet-napi ünnepségen fotó; gál gábor Fél 11-től a Kaleidoszkóp elnevezésű program keretében neves előadók tartottak előadásokat a magyar történelem és irodalom, a természettudományok és a művészetek köréből. Szó volt az arisztokrata nagyasszonyok szerepéről a török vár- és kastélybeli nevelésben, a Szent Koronáról. Az érdeklődők tájékozódhattak az Európai Unióhoz való csatlakozás kérdéseiről, a magyar származású Nobel-díjasokról. Délután öt órakor került sor a gimnázium Baráti Körének ünnepi közgyűlésére, este hét órától pedig az Erzsébet-bálon szórakozhattak a jelenlevők, ahol a Sunny Dance Band szolgáltatta a zenét. ■ Bemutatkozik Franciaország Eger Hétfő délután negyed négykor a „Ki tud többet Franciaországról?” című műveltségi vetélkedővel kezdődik az Ifjúsági Házban a francia napok. A verseny alaptémája Franciaország és a francia nemzet, sokféle szemszögből megvilágítva. A francia nyelvű tesztet a kiírt versenyidő alatt négytagú csapatoknak kell megoldaniuk. Este fél hattól Kálloy Molnár Péter Viüon-estje következik, fél nyolctól a Kelet-Nyugatcímű feliratos francia-orosz filmet láthatják az érdeklődők. Kedden 16 órakor Franciaország képekben címmel Maxence Dutat fotókiállítását dr. Nagy Imre polgármester és Stanislas Pierret, a Francia Intézet igazgatója nyitja meg az Egri Est Caféban. Majd 19 órától Orosz Zoltán tangóharmonika-művész koncertezik, Ursu Gábor közreműködésével. November 22-én délután 2-kor kezdődik a Francia Diákszínház, melyben egri, francia nyelven előadó csoportok mutatkoznak be a klubszobában. Később francia nyelvű előadásokat hallgathatnak a Franciaország ma és holnap - régiók az oktatásban és a kultúrában témakörben. Csütörtökön a francia mini-ex- pón a városban működő francia cégekkel ismerkedhetnek meg, s gasztronómiai bemutatót is tartanak. Oláh Tibor, a Kanadai Oktatási Központ igazgatója Magyar- ország és Kanada kapcsolatát mutatja be francia szemszögből, majd Eugene Labiche: Ilyen a világ című darabját láthatják a budapesti Újreneszánsz Színház előadásában. Este vacsora és francia sanzonest lesz az Egri Est Caféban Nádasy Erika közreműködésével. ■ ' VASÁRNAPI1 MVESTHIRLAP Amiről vasárnap mmmmmmmmmnmmmiNmmm m m olvashat: •MSZP: a széthúzás vagy az erődemonstráció kongresszusa lesz? •Papa vádjainak háttere •Az idegenlégió nem Eldorádó 6. rész •Börtönbe juthat az e-mailt ellenőrző főnök •Behálózva - társkeresés az interneten •Arckép Bölcskei Gusztáv református püspökről •Sztárparádé: Gálvölgyi János, Robert Redford, Paul Simon §jg •Ha nincs téli gumi, nem fizet a biztosító m áfsígérmse&Bál, Hányról derül még ki? Az önkormányzatoktól az ÉMI Rt.-hez beérkezett - nem teljes körű - felmérés szerint Borsod és Heves megyében 34 településen 536 családi ház épült ózdi martinsalakból. Ezek közül 165 életveszélyes, 329 közepesen károsodott, de még lakható. További 42 lakóházon tapasztaltak kisebb meghibásodásokat. Azt viszont még senki sem tudja megmondani, hogy a közeljövőben hány újabb épület válik a ráérős katasztrófa áldozatává.