Heves Megyei Hírlap, 2000. november (11. évfolyam, 256-280. szám)
2000-11-16 / 268. szám
2000. November 16., csütörtök SPORT TÜKÖR Heves Megyei Hírlap - 11. oldal Van ennek értelme...? Labdarúgás A mérkőzések után nem éppen egyszerű dolog szóra bírni a csapatok edzőit, hogy nyilatkozzanak a történtekről, mivel az érzelmek és indulatok csak lassan kerülnek nyugvó pontra. A vasárnapi FC Eger - Demecser NB //-es mérkőzés után is kísérletet tettünk mi „firkászok” arra, hogy mielőbb hozzájussunk a szurkolók által érdeklődve figyelt egykét mondathoz, aztán némi meglepetésben volt részünk, szokatlan jelenséggel találkoztunk. Kiss Miklós, a demecseriek edzője, az egykori nyíregyházi csatár a hivatalos nyilatkozaton túl, dühében és elkeseredésében, a szó teljes értelmében kifakadt:- Elképesztő számomra, hogy egy ilyen alacsony színvonalú mérkőzésen még pontot sem tudunk szerezni. Nem, mert egy normális támadást nem vezettünk, egyetlen óriási gólhelyzetünk volt, azt sem voltunk képesek kihasználni. Ezek a játékosok csak azzal vannak elfoglalva nálunk, hogy mikor kapják meg a pénzüket, ilyen tekintetben ugyan két hónapos a lemaradás, de akkor is... Egy biztos, hogy ezektől a futballistáktól mi többet nem várhatunk, ezek ennyit tudnak. Ezen a mai játékon csak keseregni lehet, ebben nem volt semmi szórakoztató. Teljesen fölöslegesnek tartom, hogy egy másik földrészről színes bőrű játékost hozzanak focizni Demecser csapatába. Fizetik érte a 30 ezer forintos albérletet. Van ennek értelme...? Ezt az egész amatőr bajnoki rendszert legalább egy osztállyal le kellene értékelni. A két csapat mezőnyjátékosai közül ezen a meccsen szerintem csak Szamosi érte el a kívánt szintet. Az egész NB //.-nek nem látom az értelmét - próbált összegezni a szakvezető, miközben kezével hadonászva is igyekezett bizonygatni vélt igazát. Az FC Eger - Demecser mérkőzés az események sokaságában már eleve egyhasábnyi terjedelmet kapott hétfői lapunkban. A látottak alapján sokkal többet nem is érdemelt. Az egészre visz- szapillantani a vendégcsapat edzőjének gondolatait találtuk helyénvalónak. Minden ok vagy okozat mérlegelése nélkül az NB II.-ről ezúttal csak ennyit. U. M. Rossz emlékek Csupán a véletlen műve volt? Lehet. Mindenesetre NB III.-as labdarúgócsapataink megemlegették a 2. forduló mérkőzéseit. Tették mindezt azért, mert olyan játékvezetők működtek közre meccseiken, akik rendre rosszul döntöttek a vitatott helyzeteknél. Az, hogy ellenük fújtak a bírók, teljességgel nem ámítható, hiszen a Gyöngyösi AK és az Egerszalók egymással játszott megyei rangadót. Éppen ezért volt felháborító, hogy a sípmester mindkét fél javára olyan ítéleteket hozott (megadott egy gólt, ami bent sem volt a kapuban, jogtalanul állított ki játékost, stb.), amely a semleges nézőket is dühítette. Hevesen a Karancslapujtő elleni döntetlennel (1-1) zárult összecsapáson a fiatal fekete ruhás lekezelő viselkedése váltott ki visszhangot, míg a Dunakeszin vendégeskedő besenyőtelkiek azt rótták fel a sípos embernek, hogy egy Pest megyei csapat hazai meccsét miért pesti (BLASZ) bíró vezeti. És itt elérkeztünk a lényeghez, hiszen mindhárom említett találkozón Pest megyei hármas dirigált. Csupán a véletlen műve volt? Lehet. Az egészben az a jó, hogy nagyobb baj nélkül elmúlt. Bár akkor több mint nehéz volt megemészteni a történteket. _______________________________________________[BM1 K ifosztották Labdarúgás Az már önmagában elég lehangoló volt, hogy egy öngóllal kapott ki a csapat, ráadásul úgy, hogy a találatot megelőzően liest hibázott az ellenfél. Arra viszont még álmukban sem gondoltak a recskiek, hogy nemcsak a pontokat vesztették el a Hatvani Lokomotív vendégeként (1-0), de ki is rabolták az öltözőjüket. A történtekről Szakács Kleofáts, a recskiek szakosztályvezetője számolt be lapunknak: - Amikor a játékosok kimentek a pályára, bezártuk az öltöző ajtaját, és ugyanígy tettük ezt a szünet végén is. Akkor még nem hiányzott a recskieket semmi, de amikor a meccs után visszamentünk a helyiségbe, több játékos is szólt, hogy eltűntek dolgai. Hiányzott egy nadrág, 8000 forint készpénz, de nem találtunk 3 személyi igazolványt, tb-kártyákat és diákigazolványokat sem. Jeleztük ezt a hazaiaknak, ők kihívták a rendőrséget, akikre ugyan másfél órát vártunk, de végül elkészült a jegyzőkönyv, mert feljelentést tettünk. Állítólag két hete az atkáriakkal is megtörtént ez az eset. Nem tudom, meglesznek-e valaha is az eltűnt értékek, mindenesetre azért szóltam, hátha valaki tanul belőle... Négy kengurus párossal Szombaton Egerben kerül sor a Világkupa 6. fordulójára Táncsport Nem kétséges: Eger az akrobatikus rock and roll fellegvára. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy a nemzetközi akrobatikus rock and roll szövetség {WRRC) a sikeres 1996-os junior világbajnokság után a hevesi megyeszékhelynek ítélte a Junior Világkupa idei 6. versenyének rendezési jogát. Tették mindezt úgy a szövetség elnökségének tagjai, hogy a '96-os vb óta egyetlen más magyar város sem volt helyszíne ilyen, a mostanihoz hasonló nagyszabású rendezvénynek. Ennek megerősítésére a leginkább árulkodó adat, hogy a szombati VK-versenyen 25 ország 500 táncosa vesz majd részt. A párosok a junior I. (110 páros indul) és a junior II. (80) kategóriában a Világkupa-sorozatba beszámító minél előkelőbb helyezésekért küzdenek majd, míg a Berényi formá- ciós kupáira és a Bella-kupa „B”- kategóriás versenyre meghívásos alapon történt a nevezés. A juniorok számára azért kiemelt fontosságú az egri megmérettetés, mert a körcsarnokban dől el a VK végső helyezéseinek sorsa, lévén, hogy ez a 2000. évi sorozat utolsó állomása. Ennek megfelelően minden ország legjobb duójával képviselteti magát az egri ZF Kenguru TSE által szervezett eseményen, amelyen a 9 magyar klub között természetesen ott lesznek Szarvas Ferenc edző (egyben főszervező) kengurus tanítványai is. Sike Zoltán és Szepesi Zita a A házigazda ZF Kenguru TSE versenyzői közül 1 párosért a junior I, 3 duóért pedig a junior II. kategóriában lehet szurkolni be László és Dósa Márta, Tóth László és Tóth Viktória, valamint Belépők csak a helyszínen A délelőtti programra 1000, a délutánira 1500, egész napra pedig 2000 forintért lehet belépőjegyeket vásárolni, de csak a helyszínen. Tizennyolc év alatti tanulók (diákigazolvány felmutatásával) személyenként 1000 forint ellenében válthatnak tiketteket. rendezők által biztosított szabad- a Csiemyik Csaba, Nagy Melinda kártyával a junior /-ben, míg Zse- kettős (utóbbi ugyancsak szabadkártyával) a junior II. mezőnyének a tagja. A tét miatt várhatóan izgalmas és látványos program kiváló díszlet előtt, szombaton 11 órakor a selejtezőkkel kezdődik. Délután 17 órától a középdöntőkre, a döntőkre és a gálaműsorra kerül sor, neves fellépő vendégekkel. Az eseményen Csisztu Zsuzsa, a tv2 közismert riportere lesz a konferanszié. _____________________1*59 G ólzáporos zárás Labdarúgás A megyei utánpótlás-bajnokságok őszi zárófordulójának eredményei. Serdülők (U15), Keleti csoport: Verpelét - Bélapátfalva 3-1, Sarud - Füzesabony 1-14, Szihalom - Felsőtárkány 5-3, Kápolna - Novaj 0-16, Pétervására - Tarnalelesz 2-1. Az Istenmezeje - FC Eger (női) mérkőzés elmaradt. Nyugati csoport: Tarnaörs - FC Hatvan I. 1-18, Párád - FC Hatvan II. 0-9, Gy.halász - Nagyréde 2-4, Gy.solymos - Selyp 0-7, Tárnáméra - Hevesi DFC 0-5. A jók és az eltiltottak Labdarúgás A megyei I. osztályú bajnokság 14. fordulójának válogatottja a következő: Juhász Cs. (Tárnáméra) - Blahó (Selyp), Csanádi (Pétervására), Sztasák (Tarnalelesz), Mága (Tarnaörs), Lénárt (Petőfibánya), Sasvári (Szihalom), Nagy Gy. G. (Gyöngyöshalász), Farkas O. (Sarud), Pápai (Pétervására), Molnár (Gyöngyöshalász). Megyei II. o.: Juhász Cs. (Vámosgyörk) - Husanyicza (Hatvani Lokomotív), Eged (Gyöngyössolymos), Bálint P. (Gyöngyöspata), Palotai (Kisköre), Vas Borosi Cs. (Energia SC Gyöngyös), Váradi (Vámosgyörk), Nagy Z. (Egerszólát), Maksó (Recsk), Verebélyi N. (Egerszólát), Váradi E. (Bükkszék). Sárga laposok Megyei I. o.: Danyi Tamás, Búzás Zoltán (mindkettő Tarnaörs), Jámbor Tamás (Selyp), Bajtai Gábor (FC Hatvan). Megyei II. o Suha Géza (Bükkszék), Orosz István (Mátraderecske), Kecskés Miklós (Energia SC Gyöngyös), Szammer Péter (Abasár), Tóth Gábor (Atkár). _______________g H ajdú László a vb-re élesít Erőemelés A fekvenyomók idei felnőtt magyar bajnokságát a Győr-Moson- Sopmn megyei Beleden rendezték meg. A Heves megye legjobb versenyzőjének számító Hajdú László (Mátra SE) 235 kg-os teljesítménnyel az ezüstérmet szerezte meg a 237,5 kg-os eredménynyel győztes miskolci Juhász Attila mögött, a +125 kg-os súlycsoportban. így ők ketten képviselik majd hazánkat a december 10-12- i csehországi Frydek Mystek-i világbajnokságon. Hajdú László: - Az országos bajnokságon még elmaradtam egyéni csúcsomtól (245 kg), bár megpróbálkoztam a 247,5 kilós súllyal is. Mivel a világbajnokságra készülök, ott szeretnék legjobb formában lenni, ahol már egyéni csúcsjavítást tervezek, amellyel az első hat közé kerülhetnék. A Mátra SE-ből rajthoz álló J10 kg-os Ózsvári István 170 kg-os nyomással a 10. helyen végzett. * Borsod-kupa amatőrverseny, Miskolc, 75 kg: 2. Fajti Ferenc (Mátra SE) 115 kg. 103 kg: 3. Ózsvári Ist- ván (Mátra SE) 180 kg._______■ E gy hír: egy mondat LABDARÚGÁS. Magyarország öt helyet javítva korábbi pozícióján, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világ- ranglistájának 48. helyén áll. Az élen továbbra is Brazília, Francia- ország, Argentína a sorrend. KÉZILABDA Nem egészen egy hónappal a romániai női kézilabda Európa-bajnokság előtt váratlanul lemondott a házigazdák válogatottjának szövetségi kapitánya. Bogdan Macovei semmilyen indoklást nem fűzött lemondásához. TENISZ. Az első helyen kiemelt svájci Martina Hingis és a hetedikként rangsorolt orosz Anna Kumyikova is bekerült a női teniszezők részére kiírt, 2 millió dollár összdíjazású WTA-világbajnokság negyeddöntőjébe, New Yorkban. VITORLÁZÁS. A Vendée Globe földkerülő vitorlásverseny feladására kényszerült a belga Patrick de Radigues, aki a portugál partok mellett, Lisszabon magasságában zátonyra futott. A belga hajóst keddről szerdára virradóra baleset érte, aminek következtében több órára elvesztette eszméletét. LABDARÚGÁS. Februártól lehet megvásárolni a közös koreai-japán rendezésben sorra kerülő 2002-es labdarúgó-világbajnokság mérkőzéseire érvényes belépőket. A jegyeket - Interneten - külföldiek is korlátlanul megrendelhetik majd. Bagi és Dudás is ranglistavezető rp_i / i *____ ^ A S' 1 ^ i _ Veretlenül Verpelét Tototipr )ei (a 46. hí 2tre r r Kézilabda Tollaslabda 1. Hertha BSC(1.)Schalke 04 (4.) 1,X A megyei férfi bajnokság őszi 2. Wolfsburg (8.)Bremen (14.) 1 Nagykőrös adott otthont az őszi 3. Hamburg (7.)Leverkusen (3.) 1,2 utolsó fordulójának eredményei: idény utolsó országos újonc sáv4. Unterhaching (17.)Cottbus (13.) X Egri KC - Pásztó 31:21 (14:7). versenyének. A nagy létszámú 5. Bochum (18.)Dortmund (6.) X,2 Ld.: Király 11, ill. Alapi 7. versenyen a legfelső aranysávban 6. Bologna (7.)Parma (6.) X SHS-Haver SE - Füzesabony a gyöngyösoroszi versenyzők 7. Brescia (16.)Juventus (4.) 2 26:25 (12:15). Ld.: Vitai és Elek maximális teljesítmény nyújtót8. Fiorentina(11.)Vicenza (14.) 1 7-7, ill. Veres K. 7. tak. A fiúk mezőnyében Dudás 9. Internazionale (12.) Perugia (9.) 1 AZ ŐSZI VÉGEREDMÉNY Ádám és Ladányi Tamás játszót10. Lazio (4.)Milan (8.) 1,X,2 ta a döntőt, ahol Dudás három 11. Lecce (10.)Bari (17.) 1 1. Verpelét 10 10 - - 367:233 20 játszmában győzött. A lányoknál 12. Napoli (18.)Atalanta (2.) 1,2 2. Heves 10 8 - 2 294:226 16 Bagi Andrea ugyancsak az 1. he* 13. Verona (12.)Ftoma(1.) 2 3. Egri KC 10 6 1 3 250:226 13 lyen végzett. Ezzel az eredmén14. Tottenham (11.)FC Liverpool (3.) 2 4. Hatvan 10 6 1 3 240:221 13 nyel - Dudással együtt, aki ha in5.EFSC 10 5 1 4 226:234 11 dúlt, mindig nyert - az országos Pótmérkőzések: 6. Szidalom 10 4 2 4 249:255 10 őszi ranglista első helyén áll. 7. Füzesabony 10 5 - 5 257:267 10 Az országos sávversenyen 1. 1. FC KölnRostock 8. SHS-Haver SE 10 4 - 6 233:265 8 először részt vevő kezdő oroszi 2. KaiserslautemFreiburg 9. Pásztó 10 3 . - 7 230:254 6 versenyzők is megfelelően sze3. B. MünchenE. Frankfurt 10. Gyöngyös 10 1 1 8 216:250 3 repeltek. Szecskő Cintia a piros 4. UdineseReggina 11. Erdőtelek 10 - - 10 216:347 0 sávban 2., Szőke Ivett a 4. helyen végzett. A sárga sávban Imre Veronika is a 4. helyet szerezte meg. NEMCSIK LÁSZLÓMÉ A pótmérkőzésekre nem kell tippelni, törlés esetén az eredmény megállapítására szolgálnak. a Ifjúsági fiúk: SHS-Haver SE - Füzesabony 27:29 (12:14). Ld.: Padla 8, ill. Valyon 10. a HEVES "X“ HÍRLAP az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. Felelős kiadó: KISS SÁNDOR, az AS-M Kft. Heves megyei irodavezetője. Felelős szerkesztő: STANGA ISTVÁN Vezető szerkesztő: DR. SZALAY ZOLTÁN. Lapszerkesztők: HAVAS ANDRÁS, SZILVÁS ISTVÁN Szerkesztőség: Eger, Barkóczy u. 7. sz. 3301 (Pf.23.). Telefonközpont: 36/513-600, szerkesztőségi telefax: 36/513-605 Hirdetési telefon: 36/513-628, telefax: 36/513-630 E-Mail cím: hmhirlap@axels.hu Az előfizetők részére terjeszti ügynökségei révén az AS-M Kft. Heves Megyei Irodája. Árusításban terjeszti az ÉSZAKHÍR RT. 3530 Miskolc, Szemere Bertalan u. 2. Telefon: 06-46/329-300. Előfizethető közvetlenül a Heves Megyei Hírlap kiadójánál 3300 Eger, Barkóczy u. 7. (Telefon: 36/513-600, fax: 36/513-605), a gyöngyösi (3200 Gyöngyös, Köztársaság tér 6., tel/fax: 37/311-697, tel: 37/301-564), a hatvani (3000 Hatvan, Kossuth tér 23., tel/fax: 37/341-051) fiókszerkesztőségben és a Hírlap ügynökségeinél, postautalványon és átutalással a következő pénzforgalmi jelzőszámra: K&H 10403507-35017327-00000000, valamint megrendelhető a kiadónál. Előfizetési díj egy hónapra 765 Ft, negyedévre 2295 Ft, fél évre 4590 Ft, egy évre 9180 Ft. Az árus példányok ára: 39 Ft. Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökségekhez munkanapon 8 órától 16 óráig távbeszélőn és a Heves Megyei Hírlap kiadójához a 36/513-646 távbeszélőszámon 8-16 óra között kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865-9109 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Axel Springer-Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket. Az újság a # • • «•# # P A N D A szerkesztőségi rendszerrel készült A A yÁATESZ tagja