Heves Megyei Hírlap, 2000. november (11. évfolyam, 256-280. szám)

2000-11-13 / 265. szám

12. oldal - Heves Megyei Hírlap 2000. November 13. hétfő | SPORT TŰK Ö R A vereség ellenére él a remény Asztalitenisz Egri Áfész SC - Mai Nap CSC 6:12 NB I-es női mérkőzés, Eger. Győztek: Beniczky 3, Szabó Gy. 2, Lass 1. Igazi sportcsemegét kínált az összecsapás, ugyanis az ellen­fél soraiban többszörös Euró- pa-bajnokok (Fazekas, Szabó G.) is asztalhoz álltak. Sajnos, a párosokat a vendégek nyer­ték, és ez a későbbiek során döntőnek bizonyult. Az egriek közül csak a két védő, Beniczky és Szabó Gy. tudott remek játé­kával lépést tartani a vendégek­kel. A vereség ellenére életben maradtak az Egri Áfész felső­házba jutási reményei, de az utolsó fordulóban Fajcsákéknak mindenképpen nyerni kellene Kecskeméten. Balogh Béla, az egriek edzője: - A klasszisokkal felálló vendégek­kel szemben csak felvülanásaink voltak, és ez önmagában kevés volt az üdvösséghez. Ezúttal Beniczky Magdolna (balra) három és Szabó Györgyi két győzelme is kevés­nek bizonyult FOTÓ: PILISY ELEMÉR AZ ÁLLÁS 4. Kecskemét 6 2 2 2 6 1. Statisztika 7 7 - - 14 5. Soltvadkert 6 2 1 3 5 6. Egri Áfész 6 2- 4 4 2. Tolna 6 4 119 7. Kaposplast 6 2- 4 4 3. Mai Nap 6 4 - 2 8 ■ A gyöngyösi megyei rangadón: 4 gól, 2 tizenegyes és 2 leállítás Labdarúgás NB III. Mátra-csoport A 2. forduló eredményei: Gyöngyösi AK-Ytong - Egerszalók 2-2 (1-1) Gyöngyös, 300 néző. V.: Tóth I. GYAK: Labancz - Szilágyi, Mol­nár G„ Juhász G. (Bakondi Cs.), Nemoda - Karsai, Csomós, Nagy I. G. (Agócs), Nagy II. G. - Tóth Z„ Tóth A. Edző: Péczely Szabolcs. EGERSZALÓK: Nagy P. - Háklár, Csontos M., Kelemen - Klátyik (Blaga), Trenka, Szabó B., Kovács J. - Szabó L. - Somogyvári (Bata), Mészáros. Edző: Székely Károly. A gólok története: a 28. percben Nemoda bal oldali szögletrúgása után TóthZ. felugorva fejelt a kapu jobb sarkába, 1-0. A 30. percben Szabó L. jobb oldali beadása után Trenka fejelt kapura, Labancz véd­te a labdát, de a játékvezető gólt ítélt, 1-1. A 75. percben a Tóth A. elleni szabálytalanságért 11-est ítélt a játékvezető, a büntetőt Tóth Z. értékesítette, 2-1. A 84. percben Mészáros ellen szabálytalankod­tak a hazaiak a büntetőterületen belül, a 11-est Trenka a kapu jobb alsó sarkába lőtte, 2-2. Csapkodó első félidőt produkált a két csapat, a második játékrész­ben rengeteg szabálytalanság tör­tént mindkét részről. A hazaiak tá- madójátéka feljavaü, de ez is kevés volt a győzelemhez. Az eredmény igazságos. Kiállítva Molnár G. és Kelemen a 84. percben (kakasko­dásért). Jók: Labancz, Szilágyi, Tóth Z., ill. Trenka, Szabó B. Péczely Szabolcs: - Küzdelmes mérkőzésen, gyenge védekezé­sünk miatt nem tudtunk nyerni. Székely Károly: - Szerencsével egyenlítettünk, de a fegyelmezett játékunkban benne volt a győze­lem lehetősége is. Halmóczki Ferenc Heves - Karancslapujtő 1-1 (0-1) Heves, 300 néző. V.: Simon. HEVES: Tajü - Somodi, Ötvös, Sági J. - Tan - Kolozsvári (Lajer), Ducsai (Szabó Z.), Pusoma - Vajner (Nász) - Lóié, Besenyei F. Edző: Balázs Tihamér. A gólok története: a 11. percben egy előreívelt labdába Smelkó bele­spiccelt, és a labda a hálóban kötött ki, 0-1. A 47. percben tetszetős tá­madás végén Lóié beadását BesenyeiF. ajobb sarokba lőtte, 1-1. Az első félidőt a hazaiak átalud- ták, de a második félidőben Lóié vezényletével rendre dolgozták ki helyzeteiket, amik ki is maradtak, és nagyon sok esetben a játékveze­tő ítélete is hátrányosan érintette a hazaiak gólszerzési lehetőségeit. Jók: Lóié (a mezőny legjobbja), Öt­vös, Tan, Somodi, Sági, ill. Oláh, Sági, Lavaj. Balázs Tihamér: - A második félidőben mindent megpróbál­tunk, és nem csak rajtunk múlott, hogy ezt a mérkőzést nem nyertük meg. B. T. Dunakeszi - Besenyőtelek 3-0 (0-0) Dunakeszi, 200 néző. V.: Szanya. BESENYŐTELEK: Vincze - Ba­ranya (Henninger) - Vass, Nagy E„ Rácz - Oláh, Mirkóczki, Ágó, Bódi (Ferencz) - Rézműves, Baranyi (Penti). Játékos-edző: Nagy Endre. A gólok története: a 46. percben Hajdú lövése túlcsurgott Vinczén és Dunai a gólvonalról a hálóba passzolt, 1-0. A 67. percben Nagy szerzett labdát, és két csel után a kapuba passzolt, 2-0. A 79. perc­ben Dunai lapos beadását Cziganek lőtte a kapuba, 3-0. A jól kezdő hazaiak mezőny fö­lényben játszották az első félidőt, de a vendégek védelme jól tömö­rült. A második félidő elején beka­pott gól felrázta a Besenyőtelket, ám a kialakult helyzetek kimarad­tak, miközben a játékvezetőnek is volt néhány vitatható ítélete a ven­dégek terhére. A Dunakeszi rendre kihasználta a vendégek hibáit. Jók: Oláh, Mirkóczki. Nagy Endre: - A budapesti játék­vezető működése nevetséges volt, a Pest megyei együttes otthonában. (Igor) További eredmények: Tápiószecső - St. Öblös 2-2, Ka­zincbarcika - Gödöllő 2-1. A So- roksár-Csepel - Tápiószentmárton mérkőzést később rendezik. AZ ÁLLÁS 1. Tápiószecső 2 1 1 0 4-2 10 2. Tápiószentmárton 1 1 0 0 2-1 8 3. Kazincbarcika 2 2 0 0 4-1 7 4. Soroksár 1 1 0 0 2-1 7 5. Besenyőtelek 2 1 0 1 2-3 7 6. Gyöngyösi AK 2 0 2 0 2-2 6 7. Gödöllő 2 0 0 2 2-4 6 8. Heves 2 0 1 1 1-3 6 9. Dunakeszi 2 1 0 1 4-2 4 10. St. Öblös 2 0 2 0 2-2 4 11. Egerszalók 2 0 1 1 2-4 4 12. Karancslapujtő 2 0 1 1 1-3 3 A 3. forduló párosítása. No­vember 18., szombat, 13: Bese­nyőtelek - Soroksár-Csepel. Va­sárnap, 11: St. Öblös - Heves. 13: Egerszalók - Tápiószecső, Karancslapujtő - Dunakeszi, Tápiószentmárton - Gödöllő, Ka­zincbarcika - Gyöngyösi AK. Egy hír: egy mondat ÖKÖLVÍVÁS. Az 57 kg-os Káté Gyula lett Magyarország első juni­or ökölvívó világbajnoka, miután a döntőben 17-16-os pontozással legyőzte a bolgár Georgievet. A 75 kg-os Szellő Imre ezüstérmes lett, miután 18-12-es pontozásos vereséget szenvedett a kubai Barrerától. SAKK. A magyar férficsapat a ne­gyedik helyen végzett az isztam­buli sakkolimpián. Lékó Péterék Szlovénia ellen 2:2-es döntetlent játszottak és 35.5 ponttal zártak. A nők az aranyérmes Kína ellen 1.5:15 arányú döntetlent értek el. LABDARÚGÁS. Az NB I/B ered­ményei, Keleti csoport: Kunszentmárton - Békéscsaba 2-0, Szolnok - Bőcs 1-1, Nyírség- Sp. - Csongrád 5-1, Kecskemét - BKV Előre 2-1, BVSC - Fót 0-0, Csepel - Monor 1-0. Nyugati­csoport: Pécs - REAC 3-2, Siófok - Kaposvár 2-0, Dorog - Haladás 0-3, Nagykanizsa - Hévíz 2-4, Százhalombatta - Pápa 1-3. AUTÓSPORT. Az Ausztrál Rali végeredménye: 1. Mákinen (finn, Mitsubishi) 3:43:51.7 óra, 2. Grönholm (finn, Peugeot) 5.5 mp hátrány, 3. Burns (brit, Subaru) 8.2 mp h. _ ÖKÖLVÍVÁS. A brit Lennox Lewis egyhangú pontozással (118-110, 119-109, 117-111) győzte le a szamoai David Tuát. TOTÓ A 45. heti totóeredmények: I. FC Köln-Hamburg 4-2 1 2.1860 München-Wolfsburg 2-2 X 3. Freiburg-Leverkusen 0-1 2 4. Rostock-Unterhaching 2-2 X 5. Schalke 04-Bayem M. 3-2 1 6. Bremen-Bochum 2-0 1 7. Cottbus-VfB Stuttgart később 8. Frankfurt-Kaiserslautern később 9. Juventus-Lazio 1-1 X 10. Bari-Milan 1-3 2 II. Bologna-Fiorentina 1-1 X 12. Perugia-Napoli 1-1 X 13. Vicenza-Verona 2-2 X Plusz egy mérkőzés: 14. Chelsea-Leeds 1-1 X Puhl Sándor: búcsú előtti mérleg Labdarúgás A november 15-i Olaszország - Anglia barátságos mérkőzés lesz Puhl Sándor utolsó hivatalos nemzetközi találkozója. Az Eger­ben élő bírót négyszer (1994, 1995, 1996, 1997) választották meg a világ legjobb játékvezető­jének, ami rajta kívül soha senki­nek sem sikerült. A világhírű síp­mester felidézte pályafutásának legemlékezetesebb pillanatait.- Nem könnyű választani, szakmai szempontból természete­sen az 1994-es világbajnokság olasz-brazil döntője jelentette a legnagyobb kihívást. Hangulatát tekintve azonban az 1996-os Eb angol-német elődöntője az egyik legemlékezetesebb. De ezeken kí­vül is számtalan felejthetetlen összecsapást vezethettem. A Borussia Dortmund - Juventus BL-döntőre ugyanolyan szívesen gondolok vissza, mint az Anglia - Olaszország világbajnoki selejte­zőre. Puhl Sándornak, elmondása szerint, nem sok kellemetlen él­ményben volt része, csak az 1997. november 5-én rendezett Feyenoord - Manchester United Bajnokok Ligája-találkozót sze­retné elfelejteni. A segítők játék tulajdon­képpen arról szól, hogy a focisták minden eszközzel megpróbálják át­verni a bírót. Kedvenceiről a világ legjobb bí­rója nem szíve­sen nyilatkozik.- A játékvezetés jellegéből adódó­an nem lehettek kedvenceim. Ter- mészetesen akadnak labda­rúgók, akik szim- patikusabbak voltak számom­ra a többségnél. Közéjük tartozott az olaszok közül Franco Baresi, az angol váloga­tottból Tony Adams és Paul Gascoigne, a né­met együttesből pedig Rudi Völler. Valamen­nyien kiváló futballisták, akik­kel természetesen szintén akad­tak meccs közben kisebb nézet- eltéréseim, de fantasztikus egyéniségek voltak. A szerdai torinói mérkőzésnek lesz még egy egri részvevője Birincsik József személyében. Az NB l/B-s minősítéssel rend- elkezdő bíró lesz a találkozón Puhl második számú asszisz­tense, míg az egyes számú partjelzői szerepet Mező Béla lát­ja el. Mindkettőjüket a búcsúzó Puhl választotta segédként.- Azon a találkozón egy sza­bálytalanság után súlyos sérülés történt. A vétkes játékosnak nem adtam sem sárga, sem piros la­pot, ezért fél évig nem vezethet­tem nemzetközi találkozókat. Egyébként valószínűleg még ren­geteg hibát követtem el, hiszen a A szerdai búcsúmérkőzésre Puhl ugyanúgy készül, mint a ko­rábbi találkozóira. - Kicsit na­gyobb lesz a felhajtás, mint más­kor, de más nem történik. Már most hiányzik a bíráskodás, de ez az élet rendje, a pályán lejárt az időm, át kell adnom a helyet a fi­ataloknak. A Játékvezetői Bizott­ság elnökeként nem lenne szeren­csés, ha neveket is mondanék, de vannak fiatal, tehetséges magyar játékvezetők, akik talán hozzám hasonló sikereket érhetnek el. A 45 éves Puhl 15 esztendős korában egy ötödosztályú bajno­ki mérkőzésen kezdte a bírásko­dást. Végigjárta a ranglétrát és 29 évesen, 1984-ben vezetett elő­ször az NB /-ben. 1988-ban lett tagja a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA] játékvezetői ke­retének. Első válogatott mérkő­zése a csehszlovák-norvég talál­kozó volt 12 évvel ezelőtt. Össze­sen 70 nemzetközi - közte 30 vá­logatott - és 225 magyar élvonal­beli bajnoki mérkőzés dirigálásá­val csúcstartó a magyar futball­bíró k között. ■ elérhetőelegancia hatöbbrevágysz új fordfocus sedan elérhető: a fordfocus sedan ambiente rendkívül kedvező, bevezető áron (már 3459 000 forinttól) kapható a ford márkakereskedésekben kényelmes: kategóriájában a legnagyobb befed térrel rendekezik. biztonságos: maximális pooíszá- mot kapott az ncap törésteszten a frontáSs és oldalirányú ütközésvédelemre; a lopásteszteken élvonalbeS eredményeket ért el. élmény vezetni: a független hátsó felfüggesztésnek köszönhetően a vezető és a jármű között tökéletes az összhang. fordvonal: 06-40-200-024 www.ford.hu jövőbe vezet A »«per tSöwio autó extra ?ete»refe» » tonamaz. Szeteczky és Sipos Eger Kft 3300 Eger. Mátyás király irt 138, Tel./Fax.: 36/410-893: 36/423-658 Szeteczky Kft, 3200 Gyöngyi», Szurdokpart út 13. TeLFax,: 37/505-195; 37/500-230 I ___________________________________________________________________________________________________________ (22468) 3 uhl és Birincsik (jobbra): utoljára együtt a pályán FOTÓ: MAJOROS TAMÁS

Next

/
Oldalképek
Tartalom