Heves Megyei Hírlap, 2000. október (11. évfolyam, 231-255. szám)

2000-10-27 / 252. szám

2. oldal - Heves Megyei Hírlap MEGYEI KÖR KÉP 2000. Október 27., péntek Fogadóóra Gyöngyös Dr. Mánya Kristóf, a Fidesz- Magyar Polgári Párt Heves me­gye 3. számú választókerület­ében megválasztott országgyű­lési képviselője ma délután 5 órakor fogadóórát tart a Fő tér 3. sz. alatti Fidesz-irodában. A képviselő munkáját dr. Ta­tár László, a Fidesz-MPP gyön­gyösi szervezetének elnöke és Keresztes György önkormányzati képviselő, valamint Nagy Gyula, a Miniszterelnöki Hivatal kistér- ségi megbízottja segíti. _______■ B orosné az elnök Eger Szerda este, már lapzártánk után tartotta tisztújító ülését a Magyar Igazság és Élet Pártja (M1EP) Egri Szervezete. Mint ennek kapcsán Flaskay László lapunknak elmondta, noha már '95. májusa óta ő tölti be a vá­rosi elnöki tisztet, s most is sokan támogatták személyét, mégsem vállalta a jelölést. így a jelenlévők a következő két évre az egyetlen je­löltként induló Boros Bélánét vá- lasztották meg elnöknek.______■ A dó-karbantartás Az Antenna Hungária Rt. hol­nap reggel 6.30 és 10.30 óra kö­zött adó-karbantartási munká­kat végez néhány helyen. Eze­ken az alább felsorolt televízió- és URH-rádióműsorok átmeneti­leg szünetelnek. A Kékesen végzett munkála­tok miatt a fenti időpontban nem fogható az ml, a TV2, RTL Klub, valamint a Petőfi, a Bar­tók, a Kossuth, a Danubius és a Sláger Rádió.________________■ _________Sziréna_________ L ábakéit táblák * A Heves Megyei Közútkezelő Kht. szakemberei döbbenten észlelték, hogy több útszaka­szon is eltűntek a közlekedési jelzőtáblák, melyeknek hiánya veszélyezteti a közlekedés biz­tonságát. Az ismeretlen tettesek sebességkorlátozó, vasúti előjel­ző, veszélyre felhívó, helység­név jelző táblákat, s 8 darab osz­lopot tulajdonítottak el. * Istenmezején egy elkesere­dett gazda tett feljelentést, mert a kukoricását szarvasmarhák dézsmálták meg, 17 ezer forint kárt okozva. * Mátraderecskén az ABC-t lá­togatta meg hívatlan személy, aki márkás kávékat, édességeket és cigarettát vitt el nagy mennyiség­ben. A kár eléri a 700 ezer forintot. * Hatvanban a Fabódé ital­bolt elől valaki elemeit egy mountain bike kerékpárt, egy fűrészgépet és egy fúrógépet. Műtét a „szégyenbetegség” ellen (Folytatás az 1. oldatról) Karjában infúzióstű, orrában az ál­landó oxigénellátást biztosító mű­anyagcsövek. Az érzéstelenítés már megtörtént, az epidurális térbe kap­ta a szert, kezdődhet a műtét. A be­teg fájdalmat nem, csak annyit érezhet, hogy - miként az egyik asszisztens a fülembe súgta ma­tatnak a lecsupaszított testrészén. Az operációt végző főorvos he­lyet foglal egy széken, az asszony terpeszében, kollégái köré seregle­nek. Szinte valamennyien láttak már ilyen beavatkozást Budapes­ten, a most is jelen lévő Demeter Já­nos címzetes egyetemi docens „elő­adásában”, ám ahhoz, hogy rutin­szerűen itt, Egerben is végezhessék ezt az eljárást, minden apró részle­tet alaposan meg kell figyelniük. A módszert Svédországban ve­zették be három-négy évvel ezelőtt, Magyarországon két éve alkalmaz­zák. Elöljáróban tudni kell: a vizelet- csepegésnek az az oka, hogy az idő előrehaladtával meglazulnak az iz­mok, a húgycső és a húgyhólyag kö­zötti szög megváltozik. Az elfáradt, megnyúlt izmokat helyettesíti majd az a szalag, amelyet bevezetnek a betegbe. Alig egy centi széles, szövet­barát anyag, amely úgy beépül szer­vezetbehogy semmiféle kellemet­lenséget, gyulladást nem okozhat. A felülete a tépőzárra, vagy a toklász nevezetű, gabonaszeiű gyomnö­vényhez hasonlít. Vagyis, akadályta­lanul csúszik előre, de visszahúzni, a „tüskék” beakadása miatt lehetetlen. A bevezetéshez egy centis rést vágnak a hüvely mellső részén. Ezen tolják be a kötőtűhöz hasonlít­rendben működik Az is megesett, hogy a beteg már másnap elégedet­ten távozott a Rókus kórházból,-És, ha mégis túlfeszítik1- aggo­dalmaskodom a műtőágyon fekvő asszony védelmében.- Legrosszabb esetben elvágjuk a szalagot - feleli az egyik, műtős maszkjától felismerhetetlen orvos. Remények és költségek Az egri kórházban összesen húsz ilyen műtétet végezhetnek el a közeljövőben. Ennyinek a költségét vállalta a szalagot for­galmazó világcég. A későbbiekben bajos lesz megoldani, ugyanis a szalag ára 130 ezer forint, s a teljes műtétért 85 ezer forintot fizet a társadalombiztosító. ható dárdákat, végükön az U alakba hajlított műanyag szalaggal. A dár­dákat a szeméremcsont fölött, a hasfalon metszett lyukakon vezetik ki. A szalagot addig húzzák óvato­san feljebb és feljebb, míg a műtétet vezető orvos elégségesnek ítéli. Ek­kor megkérik a beteget, hogy kö­högjön erősen, s ha csöpögést ész­lelnek, feszítenek a szalagon. Demeter főorvos megnyugtat: la­záit, hogy túlhúzzák az eszközt, s a beteget egyszer s mindenkorra meg­fosszák a pisilés lehetőségétől Az elő­fordulhat, hogy a műtétet követő na­pokban szükség lehet még a katéter­re, de a regenerálódás után minden Néhány apró öltés, s már kész is a műtét. De még felocsúdni sem lehet, rövidesen kezdik a kö­vetkezőt. Az egy betegnek egy évre ele­gendő betétek költsége ugyan­csak 130 ezer forint. Ezt a társa­dalombiztosító minden további nélkül rendezi. Viszont a sza­lagbeültető műtétnek csak a tö­redékét térítik meg. Demeter fő­orvos azt gyanítja, hogy vala­kiknek így éri meg jobban. Csak egy biztos: az a valaki aligha a vizeletcsöpögéstől szen­vedő beteg. NÉCYESSY ZITA Több, mint szokásos állásbörze Gyöngyös Harmincegy munkáltató hozta el az ajánlatait, s mintegy 170 állás- ajánlatból válogathatnak az ér­deklődők - mondta érdeklődé­sünkre Majoross Mihályné, a He­ves Megyei Munkaügyi Központ gyöngyösi kirendeltségének veze­tőié, a Mátra Művelődési Központ­ban megtartott ifjúsági napon. A városból és környékéről mintegy 30 általános iskola vég­zős diákjait, tanáraikat és szülei­ket hívták meg a rendezvényre, ahol a városi középiskolák mutat­koztak be. A középiskolásokat az észak-magyarországi felsőoktatá­si intézmények képviselői várták ajánlataikkal, a felnőtt fiatal pá­lyakezdők megismerkedhettek az iskolarendszeren kívüli képzési lehetőségekkel, a munkaügyi központ által támogatott, illetve az önköltséges formákkal. Bár a támogatott képzések idén már el­indultak, Majorossné szerint nem érdektelen az információszerzés, hiszen jövőre is lesznek hasonló rendszerű képzések. Az aulában - a kirendeltségeken ingyen elérhető - szolgáltatásként kipróbálhatták a fiatalok a szánútó- gépes érdeklődés- és képességfeltáró programot, amely segít a pályavá­lasztásban. Az álláskeresési techni­kák elsajátítására is nyűt lehetősé­get, az önéletrajz-írás, az időpont­egyeztetés, a bemutatkozás, a tár­gyalás sikeréhez kaphattak hasz­nos ötleteket az érdeklődők. __________________________________|«UHA| N ádor-huszárok: a „legmagyarabbak” Múlt és jelen: tisztelgő „huszárok” és valódi katonák fotó: suha péter (Folytatás az 1. oldalról) A polgármester köszöntője után az emléktábla állíttatói, az önkor­mányzat, a honvéd kaszinó vala­mint a városvédő- és szépítő egye­sület képviselői helyezték el ko­szorúikat. A résztvevők eztán a kaszinó­ba vonultak, ahol a gyermekek­nek meghirdetett „Huszár élet" című rajzpályázatra érkezett munkákat tekintették meg, s a díjazottak átvehették jutalmu­kat. A kulturális egyesület egy másik kiállítással is emléket állí­tott a gyöngyösi katonaság meg­alapozóinak: korabeli festmé­nyek fotómásolatain keresztül mutatják be a dicsőséges huszá­rok életét. Ismét az Egertouristról Ma: megyei közgyűlés Heves megye Miként az várható volt, ismét visszakerül az Egertourist Kft. ügye a megyei közgyűlés mai ülé­sére. A 9 órakor a Megyeházán kezdődő tanácskozáson előbb október 23-ról emlékeznek meg a képviselők, majd - első napirend­ként - az adózás megyei helyzeté­ről tart tájékoztatót dr. Zagyva Béla, az APEH Heves megyei igaz­gatója. Ezt követően többek között szó lesz a lakbérek emeléséről, a kéményseprő-ipari szolgálta­tások kötelező igénybevételéről, a megyei területrendezési terv­ről, a kincstári finanszírozás ta­pasztalatairól, de a grémium ér­tékeli a Vásár Agriában rendez­vényt is, s javaslat hangzik el a gyöngyösi Orczy-kastély felújí­tásával kapcsolatos feladatok módosítására. Kötetlen kalandozás a tudomány világában Heves Immár hagyománnyá vált a tér­ség középfokú oktatási intézeté­ben, hogy ősszel az Eötvös napok keretében tudományos, ismeret- terjesztő, politikai előadásokon vehetnek részt a fiatalok. Ma is­mét a kötetlen művelődés lép a tanórák helyébe. A gimnazisták hallhatnak előadást a zsidókérdésről, a pla­netárium lényegéről, külpoliti­kai érdekességekről, a biológia rejtelmeiről, Hollandiáról angol és német nyelven, a háború je­lentőségéről a magyar paraszti életben, az alacsony hőmérsék­let fizikájáról, vagy az olimpiá­ról. A szakképzésben résztvevő tanulóknak szóló programok fő­leg a gyakorlati ismeretekhez kapcsolódnak. így a halakról, az állatvédelemről, a drogokról, a kutyatenyésztésről, a család- védelemről, a cukrászatról és a grafológiáról szólnak a meghí­vott vendégek. E napon vetélkedő is lesz, a számítástechnikában és a sakk­ban való jártaságukat bizonyít­hatják az Eötvös József Középis­kola hallgatói. Lovak kalapács alatt Szilvásvárad Eddig még nem volt olyan ár­verés, amelyen csakis lipicaiak cseréltek gazdát. De a ma kez­dődő, holnap folytatódó ren­dezvény ilyen, s Dallos Andor, a ménesgazdaság igazgatója szerint: ez a jövő. Harmincöt pompás lovat - kancákat, mé­neket és heréiteket - vezetnek fel, az egyéves csikótól a már kifejlett, képzett példányokig. A Magyar Lipicai Lótenyésztők Országos Egyesülete és az Álla­mi Ménesgazdaság szervezésé­ben a tenyésztők és a gazdaság által nevelt állatokat kínálják eladásra. Ma 10 órától a Fedeles Lovar­dában az árverésre jelölt patások mindegyike megtekinthető. Dél­után 2 órától az érdeklődők ki­próbálhatják, mit tud a számukra leginkább tetszetős jószág. Szombaton 8.30-tól regisztrál­ják a licitálókat, majd a felveze­tés, licitálás és üzletkötés 10.30 órakor kezdődik a lovardában. Keresik a gyanúsítottat Eger Október 21-én a Mátyás király út egyik lakásában az ott lakó höl­gyet a barátja előzetes szóváltást követően késsel többször is meg­szúrta. A sértett tegnap hajnal­ban belehalt sérüléseibe. A Heves Megyei Rendőr-főkapi­tányság keresi a bűncselekmény elkövetésével alaposan gyanúsít­ható Fézer József (képünkön) Ro­mániából betelepült lakost. A férfi 180 cm magas, kissé poca­kos, kb 100 kg súlyú. Haja fekete, rö­vidre nyírt. Utolsó ismert ruházata: kék színű farmernadrág, fekete bőr félcipő, szürkés árnyalatú, mintás hosszú ujjú selyeming. A képhez képest annyi változás van a külsejében, hogy bajuszt je­lenleg nem vi­sel, a haját kö­zépen elvá­lasztva, homlo­kából hátrafé­sülve hordja. A rendőrség kéri mindazok je­lentkezését, akik a keresett sze­mély tartózkodási helyével kap­csolatban érdemi információval tudnak szolgálni, hívják a 107-es hívószámot, illetve a főkapitányság vizsgálati osztályát a 36/522-111-es telefonszám 15-80-as mellékén. Bozáné Novák Ibolya egy éve áll a Heves Megyei Önkormányzat Területi Gyermekvédelmi Szak- szolgálat élén, a hátrányos hely­zetű, család nélkül maradt gyer­mekekkel viszont már 1978 óta toglalkozik. Ekkor vállalt mun­kát gyermekfelügyelőként, köz­vetlenül az érettségi vizsga leté­tele után az akkor még Heves Megyei Gyermek- és Ifjúságvédő Intézetben. Később jöttek a főis­kolai, majd egyetemi évek, vál­tozott az intézmény neve, szék­helye, Bozáné azonban mindvé­gig maradt ezen a munkahe­lyen. Mi sem természetesebb an­nál, mint hogy beszélgetésün­ket a szakmával kezdjük, amelyhez Novák Ibolya több mint húsz esztendeje kötötte magát. Mint mondja, ezt a hiva­tást csak nagy gyermekszeretet­tel és empátiával lehet folytatni, hiszen lelkileg és sok esetben más vonatkozásokban is sérült gyermekekkel kell foglalkozni, ami nem könnyű vállalás. A gyermekvédelem ügyének honi kezelése az elmúlt évtized­ben nagyon sokat változott. Külsődleges jegyeiben talán a legszembetűnőbb a nagy létszá­mú otthonok felszámolása volt. Módosult a családból kiszaka- dókkal való foglalkozás filozófi­ája is. A prioritásokat tekintve az első helyre került, hogy a gyermeket lehetőleg vissza kell juttatni a saját családjába, amennyiben ennek adottak a feltételei. Sorrendiségét nézve az örökbeadás adódik, mint preferált lehetőség, majd a ne­velőszülőknél való elhelyezés következik. Fentiek hiányában szóba jön a lakóotthon és leg­végső esetben a gyermekotthoni elhelyezés. Bizonyára az sem véletlen, hogy amikor személyes életútjá- ról kérdezem a megyei gyer­mekvédelmi szakszolgálat igaz­gatóját, gyakran kanyarodik vis­sza hivatásához, munkájához: említi a 46 fős kollektívát, amelyben mindenki felsőfokú végzettséggel rendelkezik, és amelynek tagjai nagyon jól tud­nak együtt dolgozni. Szóba hoz­za a csecsemőotthon igazgatójá­val, dr. Ritecz Évával közösen létrehozott és már hetven tagot számláló Mózeskosár Klubot. Ennek a klubnak olyan szülők a tagjai, akik már örökbe fogad­tak, illetve olyanok, akik vára­koznak erre. Az örökbe fogadot­takkal közös - évenként megtar­tott - kirándulásokról, a kétha­vonkénti egyéb összejövetelek­ről beszél, meg arról, mennyire fontos, hogy élő maradjon ez a klubon belüli kapcsolat. Bozáné Novák Ibolyát talán csak a családjával és tizennyolc esztendős lányával kapcsolato­san feltett kérdésekkel lehet el­téríteni attól, hogy újra a mun­kánál kössünk ki. Mert a család­jára láthatóan büszke. A szülei­re, akikkel előbb Abasáron él­tek, majd Egerben telepedtek le, a férjére, aki maga is a gyermek- védelemben dolgozik és tölt be vezető beosztást (és „melléke­sen” a televíziózásban tölti ke­véske szabad idejét), és minde­nekelőtt büszke Neumannos gimnazista lányukra, Barbará­ra, aki hamarosan érettségizik, FOTÓ: GÁL GÁBOR második nyelvvizsgájára és ter­mészetesen egyetemre készül és már csak egy kérdés nyitott számára: a jogi kart, vagy a pszichológiát válassza-e. síké Sándor A Hírlap-kupa az m2 műsorán Eger Szeptember 16-án a Kemény Fe­renc Sportcsarnokban harmadik alkalommal rendezték meg a He­ves Megyei Hírlap - Mátrámétól Kupát, a Latin-Amerikai Táncok Országos Ranglistaversenyét. A sikeres megméretésről a Magyar Televízió készített felvé­telt, melyet az érdeklődők ma 18 óra öt perckor láthatnak az mé­cs csatornán Táncvarázs címmel. A táncrajongók még bizonyára emlékeznek, hogy a kupán a rajt­hoz állt harminc páros között jelen volt a házigazda Agria Tánc-Sport Egyesület több versenyzője: Farkas András és Mentusz Zsófia - akik egészen a középdöntőig jutottak -, Gál Róbert és Váradi Zsuzsanna, Kovács Gergő és Kovács Linda, vala­mint Kovács Gergő és Mezei Virág, s a Tóth Attila-Maruzs Dóm duó. Két évtized hátrányos helyzetű gyerekek között

Next

/
Oldalképek
Tartalom