Heves Megyei Hírlap, 2000. október (11. évfolyam, 231-255. szám)

2000-10-18 / 245. szám

12. oldal - Heves Megyei Hírlap SPORT TÜKÖR 2000. Október 18. szerda Az egri bajnok az Imola Bau Az aranyérem sorsát eldöntő meccs 600 nézőt vonzott a dohánygyári pályára A 2000. évi I. osztályú bajnokság aranyérmes együttese a főszponzor Tóth Imrével (öltönyben) fotó: pilisy elemér Vezetői szemmel Urban Miklós: - Mindkét csapatnak bajnoknak kellett volna lenni. Az baj, hogy ezen a két együttesen kívül nincs még a bajnokságban két három olyan gárda, amelyik hozzánk ha­sonló komoly játékerőt képviselne, és ezzel szorosabbá ten­né az élmezőnyt. Ennyi ellenszurkolóval szemben egyébként sem rossz a 2. hely. Ettől függetlenül gratulálok az Imolának. Tóth György: - Végső sikerünk, a negyedik aranyérem egy igazán egri győzelem volt, amit a CSAPAT hozott. Külön öröm, hogy 51. bajnoki mérkőzésünkön is veretlenek marad­tunk, és még annyit: ezt az elsőséget szponzorunknak, az Imola Bau Kft.-nek szeretnénk felajánlani. Kispályás foci A szurkoló sajátos típus. Oda szeret menni, ahol focit, méghozzá jó fodt nézhet. Hogy ezt nagypályán, vagy kispályán látja-e? Néhány éve ez még nem volt kérdés. Most viszont fordult a kocka. Vasárnap több, mint lehan­goló látványt nyújtott az egri stadion, ahol a BVSC elleni NB 1/B-s meccsre 300 néző váltott belépőt. Hétfőn azonban - egyre ritkábban tapasztal­ható, de annál inkább örömteli mó­don - , dupla ennyien zsúfolódtak össze az egri dohánygyári salakos kispálya körül, hogy szemtanúi le­gyenek az „Év mérkőzésének”. A megkülönböztetett figyelem a bajno­ki döntőnek beillő összecsapásnak szólt, annak a derbinek, ahol eldőlt az egri városi kispályás bajnokság I. osztályának bajnoki címe. Bár az idei küzdelmek már a múlt héten befejeződtek, a kiemelt mérkő­zést későbbre halasztották, hogy le­hetőség nyíljon a televíziós közvetí­tésre, és a találkozó méltó rangjához illő körítés megteremetésére. Az el­döntendő kérdést az jelentette, hogy képes lesz a két pontos hátrányban lévő OMYA-JABA FC csapata legyőz­ni a listavezetőt, és már döntetlen ese­tén is aranyérmes Imola Bau gárdá­ját. A nem egri kötődésű, így emiatt sokszor támadott omyások olyan já­tékosokkal a soraikban álltak fel, mint az Újpestből ismerős Katona György és Szabó András (Vöri), vagy a Hatvanban szerepelt Gephardt Sán­dor, de említhetnénk a Csepelen fut­ballozott Gyimesi Jenőt is. Urbán Miklós és Farkas János csapatvezetők sok energiát és pénzt áldoztak arra, hogy végre együttesükkel elhódítsák az elsőséget, amit az Imola immár há­rom éve őriz. A Tóth György által irá­nyított Imola Bau viszont a negyedik aranyérmének begyűjtésére készült, többek között az egykor NB 7.-ben is szerepelt Borostyán Mihállyal és Len­gyel Lajossal, vagy a kispályás váloga­tott Horváth Tamással fémjelezve. Az előmeccset a Székely Károly eg­ri gyermekcsapata játszotta, majd kö­vetkezett egyperces gyászszünet a múlt héten elhunyt 33-szoros váloga­tott, olimpia bajnok, Kocsis Laps em­lékének adózva. A rangadó a tétnek megfelelő nagy küzdelmet hozta, ahol a látványos je­lenetek ezúttal nem szolgáltak kellék­ként. Az első félidőben Lengyel kapu­fájánál hördült fel leginkább a tömeg, míg szünet után Gyimesi előtt nyűt lehetőség a gólszer­zésre. Mivel a vé­delmek mindkét váltott ki, de botrányos jelenetre nem került sor. Kóródi László játékvezető ténykedéséről egyébként annyit, hogy ő,lehozta” meccset, ami az elő­zetes várakozások, és a túlfűtött han­gulat miatt feltétlenül eredményként értékelhető. A gólnélküli döntetlent követően az Imolások örülhettek újra, akik az ünnepélyes éremátadáskor dr. Nagy Imre polgármestertől vehették át a megérdemelt aranymedáliákat. Az Omya-szimpatizánsok kivéte­lével a szurkolók elégedetten távoz­hattak, mert Kasza Gábor pályabérlő jóvoltából kiváló körülmények kö­zött, képzett fellépőktől, színvonalas előadást láthattak, ahonnan csak egy valami hiányzott: a gól. De ne legyünk telhetetlenek, mert a lényeg leginkább az: ismét bebizo­nyosodott, hogy ma már kizárólag a jó foci, az igazi tétmeccs bír vonzó ha­tással. Mégha kispályás is. Jegyzőkönyv OMYA-JABA - Imola Bau 0-0 Eger, Dohánygyári pálya, 600 néző. V.: Kóródi (Koncz). OMYA: Tóth A. - Palásti, Gephard, Szabó A„ Gyimesi, Kato­na. Cs.: Tóth L. Csapatvezető: Urbán Miklós. IMOLA: Tóth F. - Endre, Len­gyel, Horváth T., Szabó L., Boros­tyán. Cs.: Pádár, Bóta B. Csapatve­zető: Tóth György. Jók: Tóth A., Palásti, Katona, ill. Tóth E, Lengyel, Horváth. A bajnokcsapat tagjai: Tóth Fe­renc, Fülep Lajos - kapusok; Far­kas Mihály, Endre László, Bóta Ba­lázs, Pádár Béla, Lengyel Lajos, Borostyán Mihály, Horváth Ta­más, Tóth György, Szilágyi Csaba, Nádai Zoltán, Szabó László, dr. Sike József - mezőnyjátékosok. VÉGEREDMÉNY 1. Imola Bau 22 20 2 ­127-23 62 2 OMYA-JABA 22 19 3 ­112-12 60 3. Vis Maior-B. 22 12 5 5 4846 41 4. Márton Bau 22 11 4 7 48-41 37 5. El Toro-T. 22 9 6 7 50-41 33 6. Lendület AMT. 1. 22 9 1 12 66-96 28 7. Autósuli 22 8 2 11 51-62 26 8. Derby 22 7 4 11 60-70 25 9. Imperiál 22 7 3 12 4061 24 10.AgriaV.Rt 22 6 2 14 34-76 20 11. Bélkő FC 22 5 3 14 28-57 18 12. Betongép 22 1 1 20 29-111 4 A góllövőlista végeredménye. 27 gólos: 1. Szabó László (Lendü­let). 23 gólos: Katona György (OMYA). 21 gólos: Gyimesi Jenő (OMYA). 19gólos: Horváth Tamás (Imola). A sportszerűségi verseny vég­eredménye: 1. Derby 107 pont, 2. Imola Bau 107,3. Márton Bau 105. BÓDI CSABA oldalon prímán megoldották fel­adatukat egyik tár­sulatnak sem sike­rült a hálóba találni. Néhány közelharc, ütközés elbírálása A csalódott OMYA gárdája Urbán Miklóssal (jobbról a har- ugyan hangos véle- madik) és Farkas Jánossal (a háttérben) ménynyilvánítást B210C/230C színes készüléket! Ha ennél is többre vágyik, akkor válasszon egyet a MultiPASS család tagjaiból, mellyel színesben nyomtathat, faxolhat, másolhat és szkennelhet rendkívül vonzó áron. Most 20 000 Ft-ért beszámítjuk régi, hőpapíros faxát egy új, normálpapíros Canon fax árába. Ne vesztegesse tehát az időt, vásároljon novem­ber 30-ig egy B 155-ös Bubble-Jet faxot vagy egy Canon Az ajánlat november 30-ig érvényes. MultiPASS C80 Bubble-Jet Fax B155 Imaging across networks Információs telefonszám: 237-6055, www.canon.hu Az első helyezett csapatnak dr. Nagy Imre polgármester adta át az érmeket

Next

/
Oldalképek
Tartalom