Heves Megyei Hírlap, 2000. október (11. évfolyam, 231-255. szám)

2000-10-14 / 242. szám

2. oldal - Heves Megyei Hírlap MEGYEI KÖRKÉP 2000. Október 14., szombat A Harlekin díja: jó atmoszféra Eger Kiemelkedően szerepelt az Ung­vári Nemzetközi Bábfesztiválon a Harlekin Bábszínház. A ran­gos zsűri a Sziki Károly rendezte Kukac Matyi című mesejátékot ítélte a legjobb atmoszférájú produkciónak. Azt is hangsú­lyozták, hogy ebben az előadás­ban láthatták a legkiegyensúlyo­zottabb színészi alakítást. Far­kas Attila megkapta a legjobb férfiszínésznek járó elismerést. Az előadás résztvevői voltak még: Bencze Mónika, Lázár At­tila, Harsányi Péter és Török László. _____________■ Ú tátadás babonák nélkül Petőfibánya- Egyáltalán nem vagyunk babo­násak. .. - jelentette ki Sós Tamás, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke lapunk azon felvetésére, mi az oka annak, hogy éppen 13-án, pénteken 13 órára időzítették a helyi képviselő-testület ünnepi tanácskozását, s az ezt követő be­járást. Ugyancsak ezen a vélemé­nyen volt a vendéglátó, azaz Fe­kete László petőfibányai polgár- mester is, aki többek között el­mondta: jóleső érzéssel tölti el, hogy ismét gyarapodott a telepü­lés. Befejeződött ugyanis a Dózsa György út felújítása, s végre elké­szült az óvoda tetőszerkezete is. Az összességében csaknem 30 millió forintba kerülő beruházá­sok költségeinek túlnyomó részét a Megyei Területfejlesztési Tanács biztosította a település számára, a fennmaradó hányadot pedig ön­erőből, illetve pályázati pénzekből állta a helyi önkormányzat. Jubileumra készülnek a hallássérültek Hallássérült növendékek énekelnek. Kezdődik a jubileumi év. fotó: perl marton Eger A Mlinkó István Óvoda, Általános Iskola és Diákotthonban tegnap délelőtt bensőséges ünnepségen emlékeztek meg diákok és neve­lők az intézmény alapítójáról, Mlinkó Istvánról, valamint a hal­lássérültek oktatásában részt vál­laló pedagógusokról. A váci pedagógus 99 évvel ez­előtt mindenre kiterjedő figye­lemmel és szervezőmunkával alapozta meg a növendékek szo­ciális biztonságát, valamint ered­ményes oktatásukat, hogy Eger és a megye elöljárói előtt bebizo­nyítsa: nem haszontalan idő- és pénzpazarlás az addig ember­számba se vett hallássérültekkel való foglalkozás. Szirkó Piroska tanár tegnapi ünnepi köszöntőjében utalt arrra is, hogy ez a mostani évforduló más, mint a többi, hiszen ezzel a nappal kezdetét veszi a centenári­umi év, amelynek keretében egy­mást követik a programok, szak­mai konzultációk. Ezt követően az intézmény di­ákjai egy-egy szál virágot helyez­tek el az alapító emléktáblájánál. A megemlékezés végén a Mlinkó-héten rendezett vetélke­dők, ügyességi versenyek leg­eredményesebb résztvevőit jutal­mazták meg. A jubileumi év alkalmából a napokban jelent meg az Ilosvai Ferenc által írt és szerkesztett Be­szélni nehéz, de nem lehetetlen cí­mű kiadvány, amelyben az egri tanintézet története mellett he­lyet kaptak a speciális gyógype­dagógiai munkáról szóló fejeze­tek, valamint az intézményi zárt­ságot oldani hivatott törekvések ismertetése is. ■ Örökbeadás: eltérő vallomások (Folytatás az 1. oldalról) L. Viktória ellen itthon két eljárás indult, a gyámhivatal az Egri Váro­si Bíróságon a szülői felügyeleti jog megvonása miatt kezdeményezett polgári pert, míg a büntetőügyben a rendőrség gyermekkereskedelem vádjával folytat eljárást. A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság ta­valy októberben indított nyomo­zást L. Viktória Kata nevű gyerme­kének pénzért történt örökbeadása kapcsán. Mint dr. Zám János el­mondta: Nikolett ügyében még várnak az amerikai bírósági papí­rokra, hiszen ugyanazért a cselek­ményért kétszer senkit nem lehet elítélni. Másfelől L. Viktória a védő szerint azzal sem volt tisztában, hogy az örökbeadások törvénytele­nek, mivel minden ügyvéd közre­működésével, hivatalos keretek kö- zött és bíróság előtt történt. ikji Citibank-Íió'á nyílik n komiban! 5~Z'áinú\]rá zz'jlí>j yjláijs^lrjyu/juJLi ZZulíjÚlÁllLÚZü'/Aí'dl vari uh mi1/ uu: üij vuruuuuuji ju! r"' - ­2000. október 21-én Ön is kinyithatja a Citibank széfjét! r\'ú ej baJyas kbddiil príbálkujdk, irz Öné Jühar ej suáíba te;Jíeüi idd odü Ft úrtékű ajándék! * ; ... ’ v iäiftns * A kódszámot és a játék leírását keresse az eseményt megelőzó'en posta­ládájában, vagy megkapja hostessünknél a Nyitónapon! A Citibank temékeivel kötetlenül megismerkedhet a rendezvényen munkatársaink segítségével. Bankfiókunk címe: Eger, Deák Ferenc utca 1. * A játék részletes leírását megtalálja a kódot tartalmazó szórólapon, valamint a hivatalos hirdetményen a Citibank-fiókban az esemény napján. A pénz egy percig sem pihen Fidelitas: tisztújítás Eger __ A megyeszékhelyen tartotta ülé­sét csütörtökön a Fidelitas helyi és regionális csoportja is. A ta­nácskozásokon - melyeken jelen volt Gyürk András, a Fidelitas or­szágos elnöke, országgyűlési képviselő is - többek között szó volt a jövő stratégiájáról helyi, valamint regionális szinten. Ezenkívül megválasztották az új tisztségviselőket is. Farkas Zol­tán Tibor látja el ezek után mind a régiós, mind pedig az egri elnö­ki tisztet, míg városi alelnökök lettek: Szabó Tamás, Szuromi András és Nyitrai Zsolt, utóbbi egyben a regionális szóvivő sze­repet is betölti. Régiós alelnök- nek Pindroch Szilárdat választot­ták meg. FaRMERMSAR EGERBEN az Ifjúsági Házban 10.16-án (hétfőn) és 10.17-én (kedden) 9.00-18.00-ig Női, férfi- és gyermeknadrágok ingek dzsekik színesben4 és EXTRA méretben KEDVEZŐ ÁRON KAPHATÓK. HEVES 0EI HÍRLAP Előfizetési igényét ingyen jelezheti a következő telefonszámon: K-mtm Tárcsázza nappal! Feljelentést tesz a jegyző (Folytatás az 1. oldalról) Látszólag nem volna nehéz igaz­ságot tenni, mert az eseménynek két rendőr is tanúja volt. A helyi őrsparancsnok, Varga Zoltán r. hadnagy viszont az általunk el­mondottakra a következő, némi­képp meglepő választ adja:- A két kivezé­nyelt kollégát meg­kérdeztem a történ­tekről. A beosztotta­mtól azt a választ kaptam, hogy a bontás során atroci­tásra nem került sor. Ezt fogja tartal­mazni írásos jelentésük is. Az őrsparancsnok azt hangsú­lyozta továbbá, hogy nekik a szolgálati szabályzat értelmében csak a hatósági személyek testi épségének megvédése lehetett az egyetlen feladatuk. Ennek pedig eleget tettek. Szemtanú jócskán akad még az egyenruhásokon kí­vül is. Úgy tudjuk például, hogy Subánét a kényszerintézkedést követően egy helyszínre kihívott orvos látta el. A jegyző szerint a A hatósági bontás költségei A hatóságilag elrendelt bontás költsé­ge - mivel azt nem a felszólítottak haj­tották végre - a Suba családot terheli. Csak az igénybe vett munkagépekre jutó számla 36 ezer forintot tesz ki. polgármesteri hivatal által ké­szült bontási jegyzőkönyvben igenis van utalás az erőszakra. ______________________________(BUDAVÁRI) H orgásztavak: ki szerez jogot? Szeptember második felében lejárt a tulajdonos Földműve­lésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium által több hazai állóvíz kezelői jogára kiírt pályázat határideje. Néhány érintett úgy vélekedik: a Magyar Országos Horgászszövet­ség (MOHOSZ) megpróbálja a maga javára befolyásolni az elbírálás végkimenetelét. Hatvan Beszélgetőtársaim szerint erre utal a MOHOSZ megbízott elnö­kének az a - Népszabadságban megjelent - kijelentése is, ami szerint ha a szövetség nem sze­rez érvényt a jogainak, akkor nagy károk érhetik a halászati törvény végrehajtásakor. A meg­bízott elnök szerint ugyanis ez az utolsó privatizációs lehető­ség, s félő, hogy a tavak, a halá­szati jogok megszerzésére irá­nyuló verseny során „megjelen­nek a spekulánsok, vagy akár a bűnözői körök”. Látogatóim - akik a város külterületén talál­ható „sóderos” tavak magánosításában szintén érde­keltek, ezért szeretnék meg­őrizni inkognit óju­kat - kiváltképpen a megbízott elnök utolsó félmondatát sérelmezik. Szerin­tük ugyanis ez azt sugallja, hogy a pá­lyázat elbírálói ki­zárólag akkor csele­kednek helyesen, ha a kezelői jogokat a MOHOSZ kapja meg. Ellenke­ző esetben a kisemberek, a „hétköznapi” sporthorgászok rosszul járnak, mert ki tudja, miféle emberek lesznek a vízfe­lületek új gazdái... Látogatóim - akik korábban a hatvani horgászegyesület tagjai voltak, ám éppen az ott uralkodó, szerintük áldatlan állapotok mi­att léptek ki - úgy vélik: nem hogy ártana, de a sóderos eseté­ben kifejezetten hasznos lenne a tulajdonosváltás. Nem a saját ér­dekük végett - teszik hozzá -, hi­szen azt sem tudják, kik aspirál­nak rajtuk kívül a hasznosítási jogra, hanem a horgászegyesület jelenlegi ténykedése következ­ményeként. Egyetértenek azok­kal a tagokkal, akik - mint la­punk is beszámolt róla - bírálják a jelenlegi vezetést, mert állítólag kevés a hal a tóban, mert megrö­vidítik a horgászidényt, mert a partra oda nem illő tákolmányo­kat építettek, mert többen kisajá­títanak egy jelentős partszakaszt, mert a gyerekek is felnőttárú na­pijeggyel horgászhatnak, de ke­vesebb halat foghatnak ki. Mert szemetes a környék, s mert mindezek következtében a tag­létszám néhány év alatt kevesebb mint a felére csökkent.- Noha látható, hogy válto­zásra volna szükség, a MOHOSZ híresztelései nem ga­rantálják a pályázat elbírálásá­nak a tisztaságát - fejtik ki véle­ményüket. - Emellett így pró­bálják meggyőzni tagságukat, hogy rájuk igenis szükség van. Ez a saját szempontjukból talán érthető is, de ha reálisan néz­zük, más tulajdonos esetén mi­ért lenne rosszabb a horgászok­nak? Hiszen a tavak új kezelői­nek is az lenne az érdekük, hogy minél többen keressék a pihenés, kikapcsolódás e for­máját... ______________________hard E llentétek A kritikusok szerint: ha a hatvani hor­gászegyesület bizonyítani szeretne, az elmúlt tíz év során ezt már megtehette volna. Ezzel szemben - ahogy arra a közelmúlt történései is rávilágítanak - a helyi pecásfronton ma mindenki mindenkivel ellentétben áll.------------! VASÁRNAPI 7-------MHliriMLÜJI [J^j ^ « H EVEST’HIRLAPj I.™ 0 & ‘ " ' Amiről vasárnap olvashat: •Nincs béke az olajfák alatt •Az idegenlégió nem Eldorado (1.) •Harangszó az életért •A szép emberek és í • Terroristák egykor és ma •Ki az az Usama bin Laden?- A vérdíja ötmillió dollár •Arckép Solt Pálról, a Legfelsőbb Bíróság elnökéről •Férfiuralom, női ellenállás • Kiemelt meccs: MTK-Vasas üi; *!■!—*—mfHi fflBtlfcfclIW. - •Tudósítás Kokó újabb bokszcsatájáról t-íi*SÍílli®lEfcBáilÁl c~i S =-=%fe i

Next

/
Oldalképek
Tartalom