Heves Megyei Hírlap, 2000. szeptember (11. évfolyam, 205-230. szám)
2000-09-18 / 219. szám
Síi 2000. Szeptember 18., hétfő E S K ORZ E T E Heves Megyei Hírlap - 5. oldal PETERVASARA ÚJ UTAT ADTAK ÁT. Bükk-szen- terzsébeten pályázati pénzből és az önkormányzat támogatásával készült el a településen a Dózsa György út felújítása, amelyet a közelmúltban adtak át. ELIGAZÍTÓ TÁBLÁK. A társult önkormányzat négy községe 300 ezer forintot nyert az idegenforgalmi fejlesztési elképzelésekre. Az összeget - melyet az önkormányzatok ugyanennyivel egészítenek ki - a négy településen tetszetős eligazító táblák elhelyezésére fordítják. EMLEKFUTÁS. A Páervásárai Mezőgazdasági Középfokú és Szak- oktatási, Továbbképző és Szaktanácsadó Intézet nyolc tanulója és egy tanára az önkormányzat és az iskola támogatásával mától háromnapos millenniumi emlékfutáson vesz részt, melynek során megyénk számos települését érintik. A futás célja a megemlékezésen túl felkelteni a fiatalok körében az egészséges életmód iránti igényt. ÖNKÉNTESEKET VÁRNAK. A Vöröskereszt Pétervásárai Szervezete legközelebb szeptember 21- én, csütörtökön délelőtt 9-13 óráig várja az önkéntes véradókat a művelődési házba. CSATORNÁZÁS. Bükkszéken jó ütemben folynak a Rákóczi úton a csatornázási munkálatok. A 20 millió forintos beruházás befejeztével - egy-két rövid szakasz kivételével - az egész faluban működik majd a rendszer. LELESZRE LÁTOGATTAK. A községben az elmúlt hét derekán tartottak közös testületi ülést, amelyen az elmúlt év gazdálkodását tekintették át a képviselők. Az elmúlt hét végén a szlovákiai testvérközségbe, Leleszre látogatott egy kilenctagú tamaleleszi delegáció, akik a helyi millenniumi ünnepségen vettek részt, s ahol különböző ajándékokkal kedveskedtek a leleszieknek. GAZPÉNZEK. A közelmúltban három község, Bodony, Erdőkövesd és Terpes önkormányzata kapta vissza a privatizációt követően a településeket megillető összegeket, melynek felhasználásáról a képviselő-testületek határoznak majd. Ki kísérje a gyerekeket az óvodába? SZAJLA A faluból Bencsik Urban, a helyi kisebbségi önkormányzat vezetője hívta fel szerkesztőségünket azzal a kéréssel, keressük fel a településen élőket személyesen, mert elszabadultak a szenvedélyek. A lakosság megosztott abban a kérdésben, ki kísérje az Ószajlán élő óvodás gyermekeket az újszajlai óvodába A történet hátteréről a polgár- mesteri hivatalban érdeklődtünk, ahol megjelent az óvoda vezetőnője, a polgármester, valamint a kisebbségi önkormányzat vezetője.- Az előzményekről érdemes tudni, hogy az óvodánkba jelenleg harminchét beíratott gyermek jár. A közoktatási törvény szerint a jelenlegi körülmények között 25 körül lenne az optimális létszám, ám az engedélyünk negyven gyermek befogadására nyújt lehetőséget. Két óvónő és egy dajka foglalkozik a kicsikkel. Az elmúlt időszakban gyakorlattá vált, hogy az ószajlai részről busszal érkező gyermekeket várta a megállóban egy óvónő, és elkísérte őket az óvodába Az idén szeptembertől azonban nem tudjuk vállalni ezt a kíséretet. Nagyon kevesen vagyunk, s a felelősségünk elsősorban az intézményben bent lévő gyermekek felügyeletére terjed. Kértük a hivatalt, hogy biztosítsanak még egy alkalmazottat, s akkor megoldódhat ez a gond. Erre azonban nem volt lehetőség. Az érveink ellenére a polgármester úr határozottan felszólított bennünket, hogy igenis oldjuk meg a kíséretét, ellenkező esetben felrobbantja az óvodát. Most itt állunk tehetetlenül, és várjuk, hogy valami megoldás szülessen - mondja az óvodavezető. Bencsik Urbán, a kisebbségi ön- kormányzat vezetője úgy fogalmaz, hogy az érintett szülők már most is több pártra szakadtak, mert valaki a polgármester véleményével ért egyet, akad, aki az óvónőt pártolja. Ő maga nem akar egyik oldalra sem állni, ezért is hívta a „nyilvánosságot” segítségül. Vahalcsik István, a falu polgár- mestere úgy véli, nem nagy kérés ez az óvodától, elvégre mindössze egy 50 méteres szakaszról lenne szó, amelyen el kellene kísérni a kicsiket. Állítja, hogy nem volt olyan kérése az intézménynek, amelyet eddig ne támogatott volna a fenntartó önkormányzat. Az év elején létszámot bővítettek, bevezették a telefont. Cserébe legalább annyit vállalhatnának, hogy felügyeljenek a kicsikre. Jómagam kissé értetlenül hallgatom az indulatos érveket. Felvetődik bennem, hogy a két kilométerre lakó szülők közül is bizonyára akadna egy-kettő, aki szívesen átkí- sémé az ovisokat, s ezzel megoldódna a vita. Ez annál is inkább logikus lenne, mert ilyenformán személyesen is tájékozódhatnának a szülők, milyen légkörben várják a gyerekeiket, esetlegaz óvónőkkel is lenne alkalmuk néhány szót váltani. A véleményem nem lepi meg a vitás feleket. Mint kiderül, már született egy kompromisszumos megoldás, amely szerint az önkormányzat megváltaná a kísérő szülő bérletét is. Állítólag akadt is vállalkozó, de másnapm meggondolta magát. Bárhogy is van, tény, hogy az intézményben dolgozók nem kötelezhetők a kíséret biztosítására. A legkézenfekvőbb mégiscsak a szülői kíséret lenne, amelyet felváltva is megszervezhetnének az érintettek. Tanácsot azonban természetesen nem adhatunk. Gyakorló szülőként mégis úgy gondolom, hogy a felnőtt kötelessége gyermekét óvodába vagy iskolába kísérni. Lehet, hogy ez kényelmetlen, ám több mint hasznos. Szülőnek, gyereknek, pedagógusnak egyaránt. ■ Sírokban a Polgármesteri Hivatalban látható Borics Józsefnek, az általános iskola rajztanárának a millennium tiszteletére készített nagyszabású olajfestménye. Az Országú Kristóf látogatása című alkotás méltó megemlékezés a jeles évfordulóra. FOTÓ: ÖTVÖS IMRE A millenniumi nap üzenete: Erősíteni a nemzeti öntudatot Jobb körülmények, változó megítélés Örömmel költöztek a városi őrs rendőrei PÉTERVÁSÁRA Az utcáról befordulva enyhe körívet tesz az ember, s máris szembetűnik az új köntösbe öltözött épület. Az apró zúzalék kővel borított udvarról néhány lépcsőfok visz fel az őrs bejáratához, ahol az ügyeletes köszön rá. Ezúttal Vincze Ferenc r. zászlós, váltásparancsnok teljesít szolgálatot a szakszerűen berendezett helyiségben. Előtte a számítógéppel, telefonnal, naplókkal teli asztal. A szemmagasságban lévő ablakon át tárgyalhat az ügyfelekkel, most éppen kollégája, Kulcsár Imre r. zászlós, nyomozó köszön be hozzá. Tisztaság, rend mindenfelé. Ám ami a legfeltűnőbb, az az, hogy - ellentétben a korábbi „lakhelyükkel” - minden egyes nyomozónak külön irodája van, így munka közben nem zavarják egymást. Földy Gyula r. törzszászlós kilenc éve szerelt fel, volt járőr, majd járőrvezető, jelenleg bűnügyi technikusként és nyomozóként tevékenykedik.- Aki nem ismerte a régi helyünket, az el sem tudja képzelni, hogy milyen körülmények között dolgoztunk - csóválja a fejét, majd beinvitál az irodájába. Tágas, világos, praktikusan berendezett szoba ez, számítógéppel, új bútorokkal. Hasonlóan kényelmes a többi munkahely is: a járőr-eligazító, a bűnügyi feldolgozó, a panaszfelvevő.- Itt már restelkedés nélkül fogadhatjuk a hozzánk forduló polgárokat - mutat körbe Nagy András r. őrnagy, őrsparancsnok. - Nem mindegy ugyanis, hogy milyen az ügyfelek első benyomása rólunk, a kulturált körülmények is hozzájárulnak ahhoz, hogy változzon a testület megítélése. _______________________(SZILVÁS) A z általános iskolában felvataott millenniumi emlékfal Csehné Bódi Csilla alkotása fotó: ötvös imre Mátraderecske A településen szombaton reggel nyolc órakor ünnepi szentmisével kezdődött a millenniumi emléknap. A római katolikus műemlék templomban Scharer Andor kanonok celebrálta a misét. Ezt követően a megemlékezés részt vevői a millenniumi emlékligetben gyülekeztek, ahol a vendégek között volt dr. kara Pál, helyettes államtitkár, Horváth László, a térség országgyűlési képviselője, dr. Vass Géza megyei főjegyző, valamint a környékbeli önkormányzatok vezetői. Dr. Kara Pál ünnepi beszédében kitért arra, hogy az emléknap, s az annak tiszteletére átadandó millenniumi zászló nemcsak a múltat, jelent s a jövendőt jelképezik, hanem a nemzeti öntudat erősítését is szolgálják. A magyar kereszténység ezer esztendeje alatt Mátraderecske is részese volt a sorsfordító történelmi eseményeknek. Az államtitkár utalt arra, hogy a statisztikai adatok szerint a magyarság történelmében 24 évenként követték egymást az országot sújtó tragédiák, válságok. Hogy mindezek ellenére talpon maradhatott a nemzet, az csakis a föld és a haza sze- retetének, a nyelv és a kultúra ápolásának köszönhető. Vonatkozik ez Mátraderecskére is, hiszen a község az elmúlt századokban többször is elnéptelenedett, ám lakóiban mindig volt elegendő erő és elszántság az újrakezdéshez. A szónok arról is beszélt, hogy a Széchenyi-tervben külön figyelmet szentelnek azon községek támogatására, ahol a gyógyturiz- mus fejlesztését tűzték ki célul. Ebből a szempontból a település jó eséllyel pályázhat az elkövetkező időszakban. Kifejezte reményét, hogy az itt élők továbbra is megőrzik a falu jellegzetes arculatát, s hagyományait. E gondolatok jegyében adta át a millenniumi zászlót a község polgármesterének, Zám Ferencnek, aki ígéretet tett annak méltó őrzésére. Az óvodások és az általános iskolások műsora után került sor a helyi általános iskolában a millenniumi emlékfal ünnepélyes felavatására. A Csehné Bódi Csilla által készített alkotást Horváth László országgyűlési képviselő méltatta, s vágta át az átadást jelképező szalagot. Délután a hagyományőrző csoportok szórakoztatták a helybelieket. ________________________(BÁRT*) He rczeg Kata horoszkópja 2000. szeptember 18-24. (Telefonon 88 Ft/perc + 6,60 Ft áfa kapcsolási díjért hívható) KOS (III. 21. - IV. 20.) Tel.: 0690-230-401 Szerelem: Ne várjon semmi újat, semmi változást. Viszonylag nyugodt napok következnek. Ha van állandó partnere, akkor igyekezzen megszilárdítani a hozzá fűződő kapcsolatát. Hivatás: Rengeteg a tennivalója, ám csak lassan jut a végére, mert mindig közbejön valami, ami hátráltatja. BIKA (IV. 21. - V. 20.) Tel.: 0690-230-402 Szerelem: A családja, barátai, s főleg a partnere szeretné, ha végre több időt töltenének együtt. Mintha mind féltékenyek lennének a munkahelyi sikereikre. Lazítson a tempón, de ne engedje, hogy teljesen kisajátítsák szerettei! Hivatás: Irigyei mindent elkövetnek, hogy megkeseritsék az életét. IKREK IV. 21. - VI. 20.) Tel.: 0690-230-403 Szerelem: Szívügyekben ön a nyerő! A Vénusz segítségével jól alakulnak a dolgai, hacsak nem keveri az érdekeit az érzésekkel. Mert abból baj lehet. Hivatás: Karrierje szépen alakul, de csak akkor tud kiugróan teljesíteni, ha a szavak fegyverével kell harcolnia. Rengeteg tárgyalása lesz. RÁK (VI. 22. - VII. 22.) Tel.: 0690-230-404 Szerelem: Bár nem szívesen bővíti barátai körét, a hét végén mégis néhány új ismerősre tesz szert, sőt egyiküket a szokottnál közelebb is engedi magához. Méghozzá úgy, hogy ön a kezdeményező. Hivatás: Eddig a háttérből figyelte az eseményeket, a héten se változtasson stratégiát! OROSZLÁN . 23. - VIII. 23.) Tel.: 0690-230-405 Szerelem: A lassú víz partot mos közmondás alapigazságát kellene szem előtt tartania, akkor biztosan közelebb jutna választottja szívéhez. Hivatás: A most felmerülő akadályokat csak nagyon diplomatikusan szabad kezelni, ha túl hevesen reagál, bizony, a népszerűségén eshet csorba! SZŰZ (Vili. 24. - IX. 23.) Tel.: 0690-230-406 Szerelem: Rengeteg a gondja-baja a családja miatt, és ezt még tetézheti egy bontakozó új szerelem. Lehet, hogy csak plátói érzések fűzik, de akkor is lehet belőle galiba. Hivatás: A most felmerülő akadályok ugyan bosszantják, de meg is erősíthetik pozíciójában. Kedden ráébred a dolgok miértjére! MERLEG (IX. 24. - X. 23.) Tel.: 0690-230-407 Szerelem: A Vénusz megsokszorozza vonzerejét. Boldogsága most azon múlik, mennyire van türelme kivárni a kedvező fordulatot. Hivatás: Az elmúlt időszakban nehezen értett szót a feletteseivel, de a héten végre közös nevezőre juthat. SKORPIÓ (X. 24. - XI. 22.1 Tel.: 0690-230-408 Szerelem: Erotikus vonzereje felerősödik, és bár többnyire érzelem nélkül nem vágyik testi kapcsolatra, most azt sem bánja, ha csak egyetlen éjszakára kóstolhat bele a gyönyörbe választottjával. Hivatás: Amíg a vére forr, a munkára sem tud koncentrálni. Mindent félretesz. NYILAS (XI. 23. - XII. 21.1 Tel.: 0690-230-409 Szerelem: Kedves meglepetésben lesz része a hét derekán. Ajándék vagy csak egy vallomás? Voltaképpen mindegy, hiszen az a lényeg, hogy attól kapta, aki nagyon fontos most önnek. Hivatás: Felettesei most többet várnak, mint ami erejéből (s főleg lelkesedéséből) futja, de segít a rutin. BAK IXII. 22. -1.19.) Tel.: 0690-230-410 Szerelem: A titkos szerelmi kapcsolat nem önnek való. Nem igazán tud alakoskodni, így előbb-utóbb lebukik állandó partnere előtt. Hivatás: Túl sok mindent vállalt, talán mert amikor kimondta az igent, még úgy gondolta, lesz elég ereje végigvinni. De azóta gyökeresen átalakult az élete. VIZONTO (I. 20. - II. 20.) Tel.: 0690-230-411 Szerelem: Ha nem találja otthon a helyét, annak alighanem az a magyarázata, hogy a gondolatai tilosban járnak. De egyelőre csak a gondolatok, a döntő lépésre ugyanis még nem tudja elszánni magát. Hivatás: Figyeljen mindenre nagyon, mert ha valamit elront, abból nagy baj lehet. HALAK III. 21. - III. 20.) Tel.: 0690-230-412 Szerelem: Olyan sokáig álmodozott a boldogságról, hogy most, amikor valósággá válhatna, talán nem is tud mit kezdeni vele. Úgy érzi, a tényéknél szebb volt az álomvilág. Hivatás: Nem árt, ha a kényes pillanatokban visszavonul, és se főnökként, se beosztottként nem feszíti túl a húrt.