Heves Megyei Hírlap, 2000. szeptember (11. évfolyam, 205-230. szám)

2000-09-06 / 209. szám

10. oldal - Heves Megyei Hírlap SPORT T Ü K Ö R 2000. Szeptember 6. szerda Pontszerzés után főbeverés Szombaton remi, vasárnap „ruha” ló ütést kapott a fejére, de Csuhay Szaboksot, a hátvéd Csuhay Máté testvérét is súlyosan bántalmaz­ták - kapcsolódott az előbbiek­hez Hajmási Péter, akinek alapo­san lehűtötték a kedélyeit. - Ké­sőbb azzal vigasztaltak a kom­mandósok, hogy ebbe még nem halt bele senki. A mentő bevitt bennünket az Uzsoki úti kórház­ba, ott röntgen és tetanusz-injek­ció következett. A Tibi és az én fe­jemen keletkezett sebet azonban csak a meccs után varrták össze, mivel az orvost is jobban érdekel­te a futball. Béres Mihály külső szereplője maradt a váratlan támadásnak, így „tiszta fejjel” tudott informá­cióval szolgáim.- A kommandósok érezhették közben, hogy túllőttek a célon, volt bennük egy kis zavarodott­ság, mert azt mondták: ne foglal­kozzunk az üggyel. Egyébként úgy érveltek, hogy kővel dobál­tunk, pedig ott ilyen tárgy, ahol álltunk, nem létezett. A mehtősök azt mondták, hogy a sérültek sa­ját felelősségükre elmehetnek, persze, attól komolyabb volt a dolgom, így ők ketten nem tudtak bejönni a stadionba, velük a mér­kőzés után találkoztunk ismét és jöttünk haza - igyekezett előt­tünk megvilágosítani a vasárnap estét a középpályás, aki külön is elítélte a szótlanul szemlélődő Csuhay Szabolcs bántalmazását. A többiek elmondása szerint a sokat tapasztalt mentősök azt ta­nácsolták az egrieknek, hogy jobb a békesség... Ettől függetle­nül tegnap Hajmási Péter és Montvai Tibor bejelentést tett az ügyészségen, mivel őszintén úgy érzik, hogy teljesen méltatlanul szenvedtek 8 napon tűi gyógyuló Hajmási (jobbról) és Montvai még televízión sem láthatta a válogatott meccset, he- testi sérülést, lyette néhány napig sajátos fejdíszt kénytelen viselni fotós pilisy elemér _______________(fesztbaumi E dzői dicséret a vereség ellenére Labdarúgás Dobó Katica SE - Debreceni VSC 0-5 (0-2) Magyar Kupa előselejtező női mérkőzés, Andornaktálya, 50 néző. V.: Szigetvári. Dobó Katica SE: Varga - Vi­rág, Kós, Rétfalvi - Farkas, Surányi, Kakuk, Kékvölgyi - Ke­rekes, Rab (Bőgős), Kocsis (Morvái). Edző: Örsi János. A serdülő és ifjúsági korosztály­hoz tartozó egriek 40 percig egyen­rangú ellenfelei voltak a tavaly még NB /.-ben szerepelt debrecenieknek. Örsi János: - Ha ilyen akarással a taktikai utasítások betartásával is jól játszanak a lányok, akkor még sok örömet okozhatnak szurkoló­iknak. A csapatból a vereség ellené­re mindenki átlagon felülit nyújtott. Rangadó Dunaújvárosban Labdarúgás A Dunaferr labdarúgócsapata op­timistán, a Ferencváros sérültek­kel és a döntetlenben remény­kedve várja az. Nő I. alapszaka­szának szerdai mérkőzését. A ta­lálkozóra a 2. fordulóban került volna sor, de a Dunaferr európai kupaszereplése miatt került sor a halasztásra.- A magyar válogatott olaszok elleni szenzációs teljesítménye utáni eufórikus hangulatot sze­retnénk átmenteni szerdára is - mondta Egervári Sándor, a Dunaferr vezetőedzője. - Talán az eredménynél is fontosabb, hogy jó játékkal szolgáljuk ki a szurkolókat. Bajnoki címvédő­ként, hazai pályán mi vagyunk az esélyesek. Két játékosra nem szá­míthatok: a kapusunk, Rabóczki Balázs továbbra is sérült, Rósa Henrik pedig eltiltása miatt nem játszhat. A másik oldalon hat sérült já­tékos - Szűcs, Lakos, Gern, Csi­szár, Halgas, Kardos - pótlása okoz gondot Csank János vezető­edzőnek. A szakvezető szerint egyértelműen a Dunaferr a talál­kozó esélyese. - A sérültek miatt szűkült a taktikai repertoárunk, a bombaformában lévő Dunaferr otthonában nagyon nehéz dol­gunk lesz. Számunkra azonban ezúttal már a döntetlen is siker­nek számítana. Nem állunk be védekezni, mert az egy pontra is csak akkor van esélyünk, ha sike­rül gólt vagy gólokat lőnünk. A találkozó szerdán /6.05-kor (tv: ml) kezdődik, a játékvezető Ábrahám Attila lesz. Labdarúgás (Folytatás az 1. oldalról) Szokásaink szerint szerettünk volna mai számunkban visszapil­lantani a 0-0-ás eredménnyel végződött, szombaton villany­fénynél lejátszott BVSC-FC Eger NB I/B-s mérkőzésre, ám az élet attól újabbat produkált az egriek esetében, noha közben még csak pályára sem léptek. Eich László edző ugyancsak a legutóbbi meccs tapasztalataival akarta kezdeni a kedd délelőtti edzést megelőző értekezletet az öltöző­ben, ám kérésünkre előbb átadta nekünk a lehetőséget, hogy rög­tönzött kerekasztal formájában az érintettekkel felidézzük azt az atrocitást, ami a játékosokat érte a magyar-olasz vb-selejtező előtt. Többen ugyanis szerettek volna a televízió helyett a helyszínen szurkolni. Először Molnár Róbert csapatkapitánynak adtuk át a szót, hogy vázolja a történteket. Szeptember 14-ig Egerben edzőtáborozik a kuvaiti al-Naszr labdarúgócsapata, amelynek szakmai munkáját a magyar Gálhidi György (képünkön az álló sor jobb szélén) irányítja. A Dunaferrnél és a Kispestnél is tevékenykedett edző jelenlegi együttese az edzések mellett több gyakorló mérkőzést is játszik. A mai napon 14 órától az FC Eger NB l/B-s gárdája lesz az ellenfél a váro­si stadionban. fotó: pilisy elemér Sydney 2000 - Sydney 2000 - Sydney 2000 Egy hír: egy mondat ATLÉTIKA. Ismét kórházba ke­rült Emil Zátopek, a cseh atlétika legendás alakja. A 77 éves olim­piai bajnokot vírus támadta meg, kezelőorvosai szerint álta­lános állapota indokolta, hogy kórházban ápolják. LABDARÚGÁS Részleges izomszakadás miatt néhány he­tet pihennie kell Lopez Nietónak. A világhírű spanyol játékvezető a német - görög vb- selejtezőn sérült meg. Nieto így nem fújhat szombaton a Real Madrid - FC Valencia rangadón. FEJELÉS. Egy dániai bíróság két hónap börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte Nocko Jokovicot, az élvonalbeli labda­rúgó-bajnokságban szereplő Aarhus játékosát, aki egy taxi­ban bántalmazta utastársát. A 27 éves csatár többször lefejelte 34 éves utastársát, akivel nem tudott megegyezni a viteldíj megosztásáról. JEGY. Csütörtökön kezdik el árusítani a jegyeket a szeptem­ber 14-i, győri Dunaferr - Feyenoord UEFA Kupa mérkő­zésre. A 20.45-kor kezdődő ösz- szecsapásra a belépők 1500, il­letve 1800 forintba kerülnek. A belépők megvásárolhatók a du­naújvárosi klubházban, Győr­ben, illetve a Reebok fővárosi üzleteiben. ■ Mai sportműsor Természetjárás: A Bükki VM SE 10 km-es nyílt túrája. Talál­kozó: Eger, autóbusz-pályaud­var, 8.30. Labdarúgás: Barátságos nemzetközi mérkőzés, FC Eger - al-Naszr (kuvaiti), Eger, városi stadion, 14. A béke olimpiáját várom, a mil­lenniumi évfordulóhoz méltó versenyeket, és azt, hogy a vi­lág legjobb sportolói a várható­an magas színvonalú küzdel­mek után barátként, kézfogás­sal köszöntik majd egymást - jelentette ki Schmitt Pál. A Ma­gyar Olimpiai Bizottság elnöke tegnap délelőtt indult Bécsbe, ahonnan folytatta útját Sydney­be, ahova helyi idő szerint szerda este érkezik majd meg. A MOB elnökének utolsó ittho­ni napjai mozgalmasan teltek, sok kötelezettség mellett arra is szakított időt, hogy Tatán, Dunavarsányban, Mátraházán és a margitszigeti Hajós Alfréd- uszodában meglátogassa az utolsó edzéseiket végző ma­gyar olimpikonokat.- Bizakodó hangulatban ta­láltam mindenkit, valamennyi, olimpiára készülő sportolónk elszántan készül a becsületes helytállásra. A játékokkal kap­csolatos várakozásokat illetően Schmitt úgy fogalmazott, hogy egyesek a jövő század techni­kájának térhódítását, mások a tiszta olimpiát várják, de akad­nak, akik velük szemben a dopping további terjedésére számítanak, s arra, hogy a fair play-ről, a sportszerűségről egyesek majd megfeledkeznek. Sydney a béke olimpiája lesz, méltó a millenniumhoz, az ez­redfordulóhoz, s nagyon remé­lem, hogy a heves párharcok után az ellenfelek békésen, kézfogással pecsételik meg ba­rátságukat. Ve Az olimpiára készülő férfi kajakosok közül a Bártfai Krisztián, Veréb Krisztián (k-2 1000 m) duó, valamint Vereckei Ákos (k-1 500 m) és Kökény Ro­land (k-1 1000 m) nagyon jó időket evez, a Kämmerer Zol­tán, Storcz Botond, Vereckei, Horváth Gábor összeállítású négyes (k-4 1000 m) és a Kämmerer, Storcz páros (k-2 500 m) azonban „még nem az igazi”. Sári Nándor, a férfi ka­jakosok edzője szerint az utób­bi két egységgel sincs semmi gond, a többiek kimagasló tel­jesítményéhez képest értendő a lemaradásuk. A kajakosok és kenusok vasárnap még itthon edzenek, kedden repülnek Sydneybe, majd onnan tovább­mennek Penrith-be. * Góg Anikó is részt vehet , a sydneyi nyári olimpián. A ma­gyar triatlonista egy osztrák versenyző visszalépése követ­keztében szerepelhet a játéko­kon. Gógon kívül Molnár Erika és Edöcsény Nóra, illetve Kuttor Csaba vesz részt az olimpián. * Új-Dél-Wales mellett Auszt­rália többi szövetségi állama is még évekig tartó gazdasági si­kerekre számít a sydneyi olim­pia jóvoltából. Victoria illeté­kes minisztere, John Pandazopoulos a következő négy esztendőben legalább 400 ezer külföldi vendéget vár, az állam idegenforgalmi bevétele ennek köszönhetően legalább 500 millió márkával emelkedik majd. Az előzetes számítások szerint közel 625 millió márka - több mint 83 milliárd forint - nyeresége lehet Ausztráliának 2004-ig abból a turizmusból, amit az olimpia vonz az ötödik kontinensre. Szőke és Czmorek sikere Kerékpár Remekül szerepeltek Csobánkán országúti versenyen a Gyöngyösi AK kerékpározói a 68 kilométe­res távú hegyi versenyen. A fel­nőttek között Szőke Gábor félper­ces előnnyel gördült át elsőként a célon, a serdülő Czmorek Zoltán ugyancsak legjobbnak bizonyult korcsoportjában, de figyelmet ér­demlő, hogy az abszolút sorrend­ben a 18. helyen zárt az ifjú tehet­ség. Legközelebb Székesfehérvá­ron bizonyíthatnak a gyöngyösi­ek, méghozzá magyar bajnoksá­gon. Debreczeni Tibor szakosztály- vezető előbbieken túl azt is el­mondta számunkra, hogy terve­zik a megyei kerékpáros szakszö­vetség megalakítását, sőt külön szövetségre vállalkoznának szí­vesen a nógrádi és a borsodi kol­légáikkal is. Hány éves Luxemburgo? Labdarúgás A riói repülőtéren nem akarták el­engedni Sydneybe Wanderley Luxemburgét, aid a brazil A-csa- pat mellett az olimpiai labdarúgó­válogatott szövetségi kapitánya is. A határőrök azt hitték, hogy hamis az útlevele. Luxemburgo útlevelében az állt, hogy 45 éves, miközben a nyilvántartások sze­rint már 48 esztendős. A szövet­ségi kapitány végül felszállhatott a repülőgépre, miután aláírt egy nyilatkozatot, melyben kijelenti, hogy az útiokmányában szereplő adat megfelel a valóságnak. Vlagyimir Putyin orosz elnök és Yoshiro Móri japán miniszterelnök meglátogatott egy dzsúdó-iskolát Tokióban. Az orosz elnök hivatalos látogatáson tartózkodik Japánban, ahol a Kuril-szigetek sorsáról is kellene dönteni, de eddig nem sikerült előre lépni. ________________________________________________________________________________________ FOTÓ: ÉRA S ztár Sport Szerdán jelenik meg a Sztár Sport 36. száma, immáron 40 oldalon. A tartalomból: Magyaror­szág - Olaszország labdarúgó világbajnoki selejtező mérkő­zés, interjú Paolo Maldinivel; A labdarúgó vb-selejtezők tör­ténései, Didier Deschamps ön­vallomásai A Forma-1: átiga­zolások, a pilóták 2001-es fel­állása; Az olimpiai héroszok sorozatunkban Gyulay Zsolt, valamint Magyar Zoltán; Olim­piai sorozatunkban kajak-ke­nusaink, illetve vízilabdázóink esélyeit vesszük számba; To­ronto Raptors: az NBA-ba vis­szatért Dávid Kornél új csapa­ta; Poszteren a labdarúgó Eb olasz sztárja, Francesco Totti, Ronald de Boer; illetve a Dunaferr középpályása, Rósa Henrik, aki 25 kérdésünkre .is válaszol. » “ 1V1L Uö&CCöCIL IxLLCI LLCl L U/Ul/ ­tunk bejutni a Népstadion nézőte­rére, de csak hét jegyünk volt, amit előre megrendeltünk és átvettünk. Úgy tudtuk, hogy a stadionnál még lehet jegyet vásárolni, ezért ott várakoztunk a bejutásra, amíg ■ ketten elmentek jegyért. Ráéré- sünkben időtöltésül egy földön gu­ruló sörösdobozzal Bercsényi és Montvai elkezdett passzolgatni, majd mint a labdáért szokás, csa­táztak is érte. Ezt a helyzetet érthet­ték félre a feketébe átöltözött rend- fenntartók, akik dulakodást vél­tek, és szó nélkül - a legnagyobb meglepetésünkre - letámadtak bennünket. Ütötték, akit értek, mi­közben hasra kellett feküdnünk, nekem a gyomromba rúgtak, de van köztünk súlyosabb sérült is - mondta a csapatkapitány kapus.- Én éppen azon derültem, ahogy Robi és Tibi küzdött a do­bozért, miközben óriási ütést kap­tam a fejemre, majd letepertek a földre, hátrakulcsolták a kezem. Folyt rólam a vér. Montvai hason-

Next

/
Oldalképek
Tartalom