Heves Megyei Hírlap, 2000. szeptember (11. évfolyam, 205-230. szám)
2000-09-27 / 227. szám
GAZDASÁG HORIZONT Heves Megyei Hírlap - 7. oldal 2000. Szeptember 27., szerda ______Heti tőzsdei összefoglaló;______ 8 000 pont alatt a BUX A BÉT HIVATALOS RÉSZVÉNYINDEXE A Budapesti Értéktőzsde hivatalos részvényindexe, a BUX a héten 7,29 százalékkal gyengült, 7922,84 ponton zárt pénteken. Az elmúlt hetet a Mol, a BorsodChem és a TVK kereskedésének felfüggesztése határozta meg, ami mind a forgalmat, mind az index mozgását negatívan befolyásolta. A BUX értéke tavaly decemberben volt utoljára 8000 pont alatt. A héten a részvénypiac forgalma a négy napra a kibocsátók kérésére felfüggesztett három papír kiesése miatt több mint negyedével csökkent az előző héthez képest: 55,98 milliárd forint értékben cseréltek gazdát a részvények, ez 26 százalékkal alacsonyabb az előző hét forgalmánál. A három társaság azt követően kérte papírjainak tőzsdei felfüggesztését, hogy a Gazprom érdekeltségébe tartozó írországi bejegyzésű Milford Holdings megvásárolta a BorsodChem részvényeinek mintegy 25 százalékát. Ezzel döntési pozícióba került a TVK- ban is, hiszen a BorsodChem a TVK papírjainak 30 százalékát birtokolja. Sajtóértesülések szerint a Mól, a BorsodChem és a TVK tárgyalásokat kezdett annak érdekében, hogy a BorsodChem TVK-pakett- jét részben a Mól, részben más társaságok megvegyék, és így megakadályozzák, hogy a Milford (Gazprom) monopolhelyzetet szerezzen a magyar vegyipari alapanyag-gyártásban és -szállításban. A „csonka kereskedésben” a hét folyamán az öt vezető részvény 48,89 milliárd forinttal részesedett, ami az összforgalom 87,33 százaléka. A Matáv adta a piaci forgalom 44 százalékát, az OTP 18 százalékát, a Richter 9 százalékát. A Mól az egyedüli, hétfői kereskedés alatt a részvényszekció összforgalmának 16 százalékát tette ki. A hét vesztese a Richter, amely 12,94 százalékkal 14.100 forintra gyengült. A csupán hétfőn forgó Mól 3,20 százalékkal drágult, hétfői záróára 5000 forint volt. A TVK hétfőn 3645 forinton, 2,54 százalékos, a BorsodChem 7280 forinton, vagyis 4,34 százalékos gyengüléssel zárt. A hét folyamán a Synergon 7,92 százalékkal 4880 forintra gyengült, az Antenna Hungária 8,66 százalékkal 5800 forintra esett vissza. A kárpótlási jegyek ára 5,78 százalékkal 636 forintra csökkent. ________________________________Pénz - Tőke - Befektetés________________________________ Ú j internetes szolgáltatások Az Inter-Európa Bankcsoport bemutatója Egerben A banki szolgáltatások, a korszerű számítógépes technika, valamint az Internet összefonódásával kapcsolatban napról napra jelennek meg új híradások. Ezek sorába tartoznak az Inter-Európa Bankcsoport úgynevezett interaktív termékei. A bankcsoport brókercége, a IE-New York Broker Rt. a napokban indította el azt a nagyszabású roadshow-ját (bemutató körútját), amely a fővároson kívül 15 vidéki nagyvárosban - holnap, azaz szeptember 28-án például Egerben - mutatja be az eBroker internetes tőzsdei szolgáltatását. Az újdonság lényege a következő: az említett csomag legelőször is alkalmas tőzsdei megbízások megadására, továbbá a felhasználók minden fontosabb befektetési döntés meghozatalához megkaphatják a szükséges információkat, méghozzá az Internet segítségével. Az eBroker valós idejű árfolyam-információkat, nemzetközi tőzsdeindexeket, piaci elemzéseket, a tőzsdén szereplő cégek papírjairól pedig átfogó elemzéseket és trendeket tesz hozzáférhetővé, továbbá természetesen naprakész piaci híreket is közöl. Ez utóbbi kapcsán feltétlenül el kell mondani, hogy a mai felgyorsult világban, a globalizáció korában az átlag kisbefektetőnek szinte alig van esélye arra, hogy a gazdasági élet változásait percről percre pontosan kövesse. Nyilvánvaló ugyanis: az átlagember képtelen arra (főként, ha eközben mással is foglalkozik), hogy az összes fellelhető sajtóterméket állandóan elolvassa, vagy a vállalatok jelentéseit tanulmányozza. Pedig néha percek alatt kell meghozni bizonyos döntéseket, mert a késlekedés esetleg óriási veszteségekkel is járhat. Az eBroker lehetőséget teremt arra, hogy az árfolyamokat akár kismértékben is befolyásolni képes napon belüli információkat, aktuális piaci híreket is megtalálhassa a kisbefektető, hiszen a rendszer az ügyfelek helyett fel is dolgozza a beérkezett információkat, s ezzel jelentős mértékben megkönnyíti a döntéshozatalt. A fentebb már említett egri bemutatón (amely egyébként holnap 16.30 órakor kezdődik a Hotel Flórában) a szakemberek az aktuális tőzsdei folyamatokat is elemzik, majd tájékoztatást adnak egy másik szolgáltatásról, az ugyancsak Internet-alapú BankoNET®-ről, amelyet 1998-ban a magyarországi bankok közül elsőként vezetett be az Inter-Európa Bank. Ez a rendszer biztosítja, hogy az ügyfél számítógépe elől intézze banki ügyeit, bárhol is legyen a világban. így többek között indíthat átutalásokat, de végezhet akár értékpapír-ügyleteket is. Több bankkártya Az Europay International magyar tagbankjai által kibocsátott Europay-kártyák száma idén június végére elérte a 2,571 millió darabot, ez egy év alatt mintegy 20 százalékos növekedést jelent. Magyarországon 1999 és 2000 júniusa között 54,947 millió tranzakciót hajtottak végre Europay-kártyákkal, vagyis az Eurocard-MasterCarddal, a Maestroval, az eurocheque-kel és a Cirrusszal. Ez 30 százalékos növekedésnek felel meg a megelőző év adataihoz viszonyítva. A tranzakciók értéke egy év alatt összesen 3,991 millió euró, átlagosan egy tranzakció értéke 72 euró (18.864 forint) volt. A Europay-kártyákon belül a terhelési kártyák száma június végén 2,052 millió darab volt, ami 21 százalékkal több az egy évvel korábbihoz képest. Lakások: jellemző a magántulajdon A legjobb minőségű és tartós fogyasztási cikkekkel legjobban ellátott lakások a nyugat-dunántúli, míg a legrosszabb állapotú otthonok Budapestnek köszönhetően a közép-magyarországi régióban, valamint Észak-Magyarországon vannak. A KSH A lakásviszonyok regionális jellemzői című kiadványában rámutat, hogy a középmagyarországi régió lakásai rossz állapotuk ellenére jól felszereltek, Észak-Magyarország ebből a szempontból is hátrányos helyzetben van. Az ellátottság a KSH magyarázata szerint összefüggésben van a háztartások összetételével. Ahol többen lakják a lakásokat, ott általában a felszereltség is jobb, hiszen az aktív kereső tevékenységet végzők anyagi javaikból többet tudnak áldozni lakásuk felszereltségére. Rossz helyzetben vannak azonban az egyedülállókon kívül a sokgyermekes családok. A régiók közül az Észak-Alföldön, valamint Pest megyében haladja meg a régiós átlagot a több családnak otthont nyújtó rossz minőségű lakások aránya. A KSH a lakásállomány meny- nyiségi mutatói alapján megállapítja, hogy az ország déli részén laknak a legnagyobb alapterületű lakásokban, a legsűrűbben pedig az észak-alföldi településeken élnek. Minden tíz ott élőből hét elfogadható méretűnek tartja otthonát. A legszükösebben a nagycsaládosok és a többcsaládos háztartások laknak. A lakáskörülmények javítása érdekében különböző beruházásokat hajtottak végre a lakók 1990-től 1999-ig. Az átalakítások több mint fele bővítés, 45 százaléka belső átrendezés. Az előbbi az Észak-Alföldet, az utóbbi pedig a Dunántúl nyugati részét jellemezte. Az 1990-es évek lakáskorszerűsítéseinek mozgatórugója az infrastrukturális fejlesztés volt. Sor került az otthonokban kisebb karbantartásra, felújításra is, ami átlagon felüli volt az észak-alföldi régióban. Általában jellemző, hogy minden tíz lakott lakásból kilenc magántulajdonban van, illetve a bérelt lakások nagyobb részét az önkormányzatoktól vették bérbe a lakók. A beruházások forrásait illetően kevésbé jellemző a saját erő hiánya. Az átalakítások költségeit a fővárosiak, de a dél-alföldi háztartások is jobban tudták fedezni, mint a többiek. FELVESSZÜK A RITMUSÁT & CIB BANK 3300 Eger, Érsek u. I. Telefon: (36) 510*560 3200 Gyöngyös, Szent Bertalan u. 1. Telefon: (37) 505-010 Érvtnvn: »00. HwwnOef 4-tól BETÉTI KAMATOK VÁLLALKOZÁSOK RÉSZÉRE Lekötési tői Éves kam«. 1M Ft lelett (%) (EBKM) 1 hét 5,750 (5.83) 2-3 hét 7,250 (7.35) 1-2 hó 8,250 (8,36) 3 hó 8,000 (8.11) 6 hó 7,750 (7.88) 12 hó 7,250 (7.35) CIB Bankszámla 2,000 (2,05) MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE SOEFMMFt J-10MF1 10 M Fi lelett Lekötési M0 éves kernel (%) EBKM éve« kamat (%) EMUI éve« kernel (%) EBKM 1 hó 8,500 (8,62) 8,625 (8,74) 8,750 (8,87) 3 hó 8,250 (8,36) 8,375 (8,49) 8,500 (8,62) 8 hó 8,250 (8,36) 8,375 (8,49) 8,500 (8,62) 12 hó 7,750 (7,86) 7,875 (7,98) 8,000 (8,11) Lejárai előtti visszaváltás esetén a kamat a mindenkori CIB Classic Magánszámla aiső kamatsávjával megegyező. CIB Classic Magánszámla CIB XL Átutal*,! Magánszámla XL Classic sávos kamatai: éves kam« (%) EBKM 0-100 E Ft-ig 2,500 2,56/2,56 100 E Ft—1 M Ft 3,000 3.08/3,08 1 M Fi felett 6,000 6,26/6,22 CIB Takarékszámla (min. 50 E Ft) sávos kamatai: *ves kamat (%) EBKM 0-50 E Ft-ig 2,500 2,56 50 E Ft—1 M Ft 6,500 6,79 1 M Ft felett 8,500 8,97 KINCSEM betét kamata magánszemélyek részére (min. 50 E Ft) éve» kam« (%) EBKM 3 hónap 8,500 8,62 6 hónap 8,500 8,62 12 hónap 8,000 8,11 Lejárat előtti visszaváltás eselén a bank kamatot nem fizet. KINCSEM 2000 kötvény (min. 10 E Ft) éves kam« (%) EHM1 hó 8,500 8,50 3hó 8,500 8,50 6hó 8.500 8,50 12 hó 8,000 8,00 • Az EHM kamatai az éves kamattal megegyezőek. MAOWSZEMÉ' YPK BÁgSlff MYÚITOTT IfTELEK Érvény*«; 2000. azaptambw 4-lffl Folyószámlahitei Éves kam« (%) 20,00 Betétörzö hitel 15,00 Lombardhitel 18,00 Ingatlanfedezet mellett nyújtott - lakáscélú hitel kamat ■ 16,00- egyéb célú hitel kamat 18,00 CIB Otthonteremtő Hitel 1 éves kamatperiódus 12,80 5 éves kamatperiódus 10,50 CIB Új Otthon hitel 6,75 CIB Személyi kölcsön 25,00 THM: 30,93-36,84%, 3%-os kezelési költség mellett Éves kam« (%) HUF prime rate 13.25 CIB0O64O242242 A BANCA COMMERCIALS ITALIAN A CSOPORT TAGJA Nyugdíjalap: növekvő bevételek A hiánypótlás késedelmének csak technikai oka van A NYUGELLÁTÁSOK HAVI KIADÁSAINAK MEGOSZLÁSA 2000. január-június Az első fél évet 11,6 milliárd forintos hiánynyal zárta a Nyugdíj-biztosítási Alap. Ez az összeg egyharmada az elmúlt év hasonló időszakában mutatkozó deficitnek. A szakemberek szerint év végére a nyugdíjak fedezetét szolgáló kassza a költségvetésben meghatározott „0” egyenleget mutatja majd. Budapest Mohos András, a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára szerint a hiányt mindkét időszakban a bevételek elmaradása okozta. A jelenleg már 13 milliárd forintos deficitet csupán technikai csúszással magyarázzák a szakemberek. A központi költségvetés ugyanis időbeni késéssel, de pótolja a magán-nyugdíjpénztári átlépésekből fakadó járulékkiesést. Az alap első félévi bevétele 477 milliárd forint volt, ami 48,5 százaléka a tervezettnek. A munkáltatói befizetések meghaladták a 356 milliárd forintot, míg a biztosítotti nyugdíjjárulékok összege 75,2 milliárd forint volt. Az egyéb befizetések mellett a központi költségvetésből származó hozzájárulások elérték a 30,7 milliárd forintot. A első félévi kiadások 496 milliárd forintra rúgtak. Ez az összeg 9 százalékos növekedést mutat az 1999. első félévi adatokhoz képest. Pénzügyminisztériumi szakértők szerint a nyugdíjalap bevételei 2001-ben várhatóan 9,6 százalékkal növekednek. Még annak ellenére is, hogy a tb-járulékkulcsok tervezett csökkentése miatt csaknem 110 milliárd forint bevételkieséssel kell számolni. A forráspótlás a központi költségvetésre hárul majd. A nyugdíjalapnál az állami hozzájárulás jövőre 15,1 százalékkal emelkedik, garantálva a törvényben meghatározott járandóságok kifizetését. _________________________________________________________ NÉMETH ZSUZSA Új szabályok egyéni vállalkozásoknak A vállalkozói igazolvány kiadását - a gazdasági kamara helyett - 2000. november 1-jétől az úgynevezett körzetközponti jegyzőtől kell kérni. A körzetközponti jegyző viszonylag új fogalom, és nem azonos a település jegyzőjével: a vállalkozó székhelye szerint illetékes, az okmányirodák kijelöléséről és illetékességi területéről szóló tavalyi kormányrendeletben meghatározott - körzetközponti feladatokat ellátó - települési (fővárosi kerületi) önkormányzat jegyzőjét jelenti. A kérelem benyújtását követő két napon belül a körzetközponti jegyző adószámot és statisztikai számjelet kér, amelyeket az adóhatóság és a KSH további öt napon belül közöl. Ezek után kerülhet sor a vállalkozói igazolvány kiadására. Az egyéni vállalkozó nyilvántartási számot is kap, amelyet vállalkozással ösz- szefüggő iratain fel kell tüntetnie - hasonlóan a cégekre vonatkozó szabályozáshoz. A vállalkozói igazolványban feltüntetett adatok megváltozását a változástól számított 15 napon belül a körzetközponti jegyzőnek be kell jelenteni. A körzet- központi jegyző az adatok változását az egyéni vállalkozói igazolvánnyal rendelkező egyéni vállalkozók nyilvántartásában átvezeti. Ha az adatváltozás az igazolványban feltüntetett adatokat is érinti, a bejelentéssel egyidejűleg az igazolvány cseréjét is kell kérni. Bevezetik az egyéni vállalkozói igazolvánnyal rendelkezők központi nyilvántartását is, amit a Belügyminisztérium Központi Nyilvántartó Hivatala kezel- a gazdasági forgalom biztonsága, a vállalkozás gyakorlásával összefüggő jog vagy tény igazolása céljából. A nyilvántartás az egyéni vállalkozó személyi adatain kívül rögzít olyan információkat is, mind a tevékenységi kör, a székhely, a telephely, az adószám, a vállalkozói igazolvány száma, a nyilvántartási szám és az elérhetőség. A nyilvántartás - a telefon- és telefaxszám kivételével - nyilvános, a hivatal tehát - megkeresésre - egyedi vagy csoportos adatszolgáltatást is teljesít. Az adatszolgáltatási kérelem adattartalmát a 129/2000. (VII. 11.) kormányrendelet 4. számú melléklete tartalmazza. Egyedi adatszolgáltatásnak az minősül, ha az adatkérő a vállalkozó nevének és székhelyének, vagy egyéb azonosításra alkalmas adatának a kérelemben történő feltüntetése mellett egy vállalkozó nyilvántartott adatait kéri. Egyéb esetekben az adatszolgáltatás csoportos. Az adatszolgáltatás teljesíthető papíron, mágneses adathordozón, vagy közvetlen hozzáférés biztosításával. Az adatszolgáltatás teljesítéséről a hivatal adatszolgáltatási nyilvántartást vezet. A vállalkozói igazolvány kiadása iránti eljárás illetéke 5000 forint. A vállalkozói igazolványban feltüntetett adatok módosításáért - a módosítások számára tekintet nélkül - 2000 forint illetéket kell fizetni. A megrongálódott, megsemmisült, elveszett vállalkozói igazolványról kiállított másolat 3000 forint illeték alá esik. A 2000. november 1-je előtt kiadott vállalkozói igazolvány érvényességének megszűnése miatt történő cseréje - az érvényességi határidőn belül - 2002. június 30-ig illetékmentes.