Heves Megyei Hírlap, 2000. szeptember (11. évfolyam, 205-230. szám)
2000-09-26 / 226. szám
2. oldal - Heves Megyei Hírlap MEGYEI KÖRKÉP 2000. Szeptember 26., kedd Tartanak az őszi esőzéstől Már csak a támfalépítés segíthet (Folytatás az 1. oldalról) Ugyancsak problémát okoz, hogy ezen a szakaszon található a legtöbb közmű, a gáz- és vízvezeték, valamint a szennyvízelvezető csatorna is. így - ha a támfalat nem tudják időben megerősíteni - akár ezekben a létesítményekben is hatalmas károk keletkezhetnek. Ez a természeti csapás egyes részeken veszélyeztetné az ott élők zavartalan ellátását is. A geodéziai szakvizsgálat után kiderült, hogy hozzávetőlegesen 44 millió forintra lenne szükség a biztonságos támfal megépítéséhez. Az önkormányzat nyáron több helyre is pályázott, ám eddig mindössze nyolcmillió forintot sikerült szereznie, amiből csupán a legszükségesebb veszélyelhárítást tudták megoldani. A település polgármestere attól tart, hogy az őszi esőzések tovább rontanak a helyzeten, s ezért még az idén tovább kellene erősíteni a támfalat. Ezért a napokban újabb levelet juttatott el a Belügyminisztériumba azzal a kéréssel, hogy legalább tízmillió forinttal támogassák a sürgető munkálatokat. Félő ugyanis, hogy ha nem teszik meg a szükséges lépéseket a tél beköszönte előtt, jövő tavasszal beláthatatlan következményei lehetnek a késlekedésnek. A plafonba lőttek a rablók (Folytatás az 1. oldalról) Az ügy felderítése - mint azt Kiss Endre r. alezredes, bűnügyi osztályvezető elmondta - azzal kezdődött, hogy a mostani helyszínelés eredményét összehasonlították egy korábbi eset adataival. Januárban is hasonló bűncselekmény történt, ám akkor telefonon fenyegették meg a kutasokat, hogy ha nem viszik ki a bevételt, felrobbantják az előre odakészített bombát. (Mint később kiderült, ez a szerkezet szódáspatron- ból és egy villogó kulcstartóból állt, ám olyan élethű volt, hogy a tűzszerészek jobbnak látták egy távoli helyen szétlőni.) A nyomozók figyelme végül négy 23-25 éves gyöngyösi, illetve városkörnyéki fiatalemberre vetődött, s gyanújuk nem volt alaptalan: az elszámoltatáskor nemcsak ezekben az ügyekben tettek beismerő vallomást. Sőt a pisztolyt is megtalálták egyikük miskolci barátnőjénél. Az előzetesben lévő tettesekről kiderült, hogy egyikük korábban kutas volt, a másik kettő pedig biztonsági őrként dolgozott. ___________________________w Kötelező emberség Az egyik Eger környéki településen élő idős hölggyel többször találkoztam. Bizalommal fordult hozzám, elpanaszolta gondjait. Természetesen segítettem, mivel az emberség minden tollforgató számára kötelesség. Enélkül hivatása fabatkát se érne. Legutóbb az utcán futottunk össze. Érdeklődtem hogylétéről, s „kiszakadt” belőle a keserűségáradat. Megegyeztünk abban, hogy mikor keressen fel a szerkesztőségben. Sajnos, korábban érkezett, így aztán elkerültük egymást. Problémáit azonban ismertem, ezért aztán telefonon tudakozódhattam az érintett önkormányzat illetékesénél. Híreim jók. Megkapja a tüzelővásárlási segélyt. Ha most nem - mivel nem adott be kérelmet -, akkor egy hónap múlva. Munkanélküli fiát sem hagyják magára. Közhasznú munkát kínálnak számára. Ha másként döntene, mivel egészségi állapota ezt indokolni látszik, akkor segédkeznek leszázalékoltatása ügyében is. Másképpen fogalmazva: í pillanatnyi nehézségek megoldhatók. Ehhez mindössze az szükséges, hogy jelenjenek meg a községházán, s akkor nem maradnak magukra. Jó érzés mindezt leírni, mert azt is jelzi, hogy sikerült meglelni a humánum hullámhosszát. Az előadó ezért nyomatékolta megértését, hozzáfűzve azt is, hogy ezekben a juttatásokban akkor is részesül bárki, ha nem másutt keres jogorvoslást. E motívum az eset közérdekűségét jelzi. Az újság ugyanis nem végrehajtó hatalom. A zsurnaliszta azonban - ha csak egy kissé tisztességes - mégsem mondhat le arról, hogy fogadja, képviselje, tájékoztassa a konfliktusba sodródottakat, azokat, akik nincsenek tisztában lehetőségeikkel. Magunkban erre esküdtünk, amikor hivatást, s nem szakmát választottunk, amolyan nyugdíjkorhatáron túl, életfogytig szólót. Az olykor aggasztó körülményekkel birkózó asszonyt szívesen várjuk máskor is. S természetesen azokat is, akik - sajnos, sokan vannak - hasonló helyzetekbe sodródnak. Azért arra is gondoljanak, hogy néha az adott városban és faluban is oltalmat lelnek. Felesleges utazgatás nélkül is. PÉCSI ISTVÁN Épülő német testvérkapcsolatok Rajna-pfalzi figyelem megyénknek Együtt a Dobó téren. Hírünket viszik a német településekre, fotó: perl Márton Heves megye, Eger ___ S zokatlanul fejetlen szervezéssel, másfél órás késéssel, valamint a sajtó ide-oda küldözgetésével kezdődött az a Belügyminisztérium által tető alá hozott négynapos program, amelynek keretében a németországi Rajna-Pfalz tartomány 14 településének polgármestere látogatott megyénkbe. A Gabler miniszteri főtanácsadó által vezetett delegáció célja, hogy testvérkapcsolatok kialakítását készítse elő szűkebb pátriánk egy-egy településével. Tegnap a megyeházára érkező vendégeket dr. Balás István, a Heves Megyei Közigazgatási Hivatal vezetője fogadta, majd a társaság, visszafordulva a kapualjból, átballagott a városházára, ahol dr. Nagy Imre polgármester köszöntötte őket. A továbbiakban - immár ismét a megyeházán - előbb dr. Frücht Pál, a BM önkormányzati főosztályának vezetője beszélt a magyar közigazgatásról, majd dr. Balás István a honi terüleü köz- igazgatás rejtelmeibe avatta be a rajna-pfalzi delegáció tagjait. Miként Frücht Páltól megtudtuk, a BM hagyományosan jó kapcsolatot ápol a nevezett tartománnyal, az együttműködés az idő múltával olyan szorossá vált, hogy időről időre 15-20 magyar polgármester számára mód nyílik a német közigazgatási gyakorlattal való megismerkedésre, és viszont.- Eleinte az információáramlás jobbára egyirányú volt - tette hozzá a főosztályvezető -, ma viszont már a tapasztalatszerzés kölcsönösnek mondható. A tervezett program szerint a vendégek ma azokat a településeket keresik fel, amelyek részt vesznek a testvérkapcsolatok ki- építésében,______________ikühnei A növényvédelmi szakemberek a rendszer- váltás óta sürgetik a törvényi alapon nyugvó szakmai kamara létrehozását. Ez a fejlett európai országokhoz hasonlóan nélkülözhetetlen láncszeme az agrárgazdaságnak. Az ezzel kapcsolatos törvény azonban egészen a közelmúltig hiányzott. Eger Ezért több megyében - így az ezen a téren kezdeményező szerepet betöltő Hevesben is - egyesületi keretek között igyekeztek ennek a fontos és felelősségteljes tevékenységnek a normáit szabályozni az érintett szakemberek. Júniusban alkották meg a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamaráról szóló, és az ágazatban dolgozó mérnökök szakmai érdekképviseletét, jogait és kötelességeit magában foglaló törvényt - mondta Kardos Rezső vállalkozó-szakmérnök, akit a kamara megyei alakuló közgyűlésén az ideiglenes vezetőség elnökévé választottak. Szűkebb hazánkban 116 növényvédő szakmérnököt tartanak nyilván, akiket várnak - a most megalakult megyei szervezetbe már belépetteken kívül is - a jövőben bizonyos hatósági feladatokat is ellátó kamara tagjai sorába. A korszerű európai környezet- és növényvédelmi előírások szigorú betartása érdekében - immár a megszületett törvény értelmében - nálunk is valamennyi, növényvédelmi diplomához kötött tevékenységet (a jogszabályban meghatározott feltételeken túlmenően) csak az folytathat, aki tagja a kamarának. A megyei szervezet alakuló közgyűlésén megválasztották az ideiglenes elnökséget, valamint a küldötteket: Gáli Józsefet, a megyei növényvédő állomás munkatársát, Huszáráé Bodor Évát, a „343” Kft. szakmérnökét, dr. Kürti Antal növényvédőszer-forgalmazót, Kovács Kálmán hatvani falugazdászt és dr. Ördög Istvánt, a megyei önkormányzat mezőgazdasági bizottságának elnökét. Ők októberben részt vesznek az országos küldöttgyűlésen, illetve az alakuló szakmai kamara alapszabálya megalkotásában. A köztestületi szervezet a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter törvényességi felügyelete alatt látja majd el feladatait. A bolygórendszer szimbóliája Asztrológiát tanulhatnak az érdeklődők Budapest, Gyöngyös- Néhány évvel ezelőtt nagyon felháborított, hogy problémáit egy asztrológussal beszélte meg a húgom - mondta Tóth Lívia budapesti asztrológus. - Képtelen voltam felfogni, hogy miként befolyásolhatják életünket azok a pici, távoli bolygók. Az immár a szakterület műve- lőjeként tevékenykedő hölgy ma már érti a bolygórendszer szim- bóliáját, a csillagok földi lényekre gyakorolt hatását. Négy esztendeig tanulmányozta ugyanis az egyes égitestek mozgását, egymáshoz való viszonyát, s mindazt, ami az asztrológia tanításához elengedhetetlenül szükséges. Mint a Baktay Ervin Asztrológiai Egyesület tagja, a közeljövőben a mátraaljai városban szeretné megszervezni azt a szaktanfolyamot, amelyre elsősorban fiatalokat várnak, de jelentkezhetnek mindazok, akik érdeklődnek ezek iránt az érdekes és hasznos ismeretek iránt. A zene mindenkié Gyöngyös A Berze Nagy János Gimnáziumban a hagyományokhoz híven az idén is megemlékeznek a zene világnapjáról. Október 2-án fél négykor a Muzsikus Céh Leánykórus koncertjével kezdődik az ünnepség. Ezt követően az iskola növendékei lépnek színpadra, akik zongora- és fuvolajátékukkal szórakoztatják majd a közönséget. A szervezők gazdag zenei kínálattal várják az érdeklődőket: a klasszikus énekek és a népdalok elhangzása után a Kamu elnevezésű rockzenekar is a húrok közé csap. Az ünnepséget a Vidróczki néptáncegyüttes előadása is színesíti. ■ Rendet raktak Eger Az Eger Ünnepe rendezvénysp- rozathoz illeszkedve megrendezett takarítási világnapon a rossz idő ellenére is számos egyesület és magánszemély vállalkozott környezete, a közterület szépítésére. A versenyben első lett a Hajdúhegyi Városrész Egyesülete, a második a Kallómalom u. 3-13. számú társasház, a harmadik helyezést a Sánc Városrész Összefogás Egyesülete szerezte meg. A versenybe iskolák és ipari üzemek is bekapcsolódtak, így a Mezőgazdasági Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet, valamint a ZF Hungária Kft. ■ Mit fizet a lottó? Budapest A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 38. játékhéten az ötöslottón nem akadt telitalála- tos szelvény. A négytalálato- sokra egyenként 572.426, a hármasokra 8094, a kettesekre 522 forintot fizetnek. Telitalálatos joker két darab volt, nyereményük egyenként 9.024.430 forint. Hattalálatos szelvény nem volt. Az 5 plusz 1 találatra 3.630.525 forintot fizetnek. Az ötösök 51.497, a négyesek 1357, a hármasok 394 forintot érnek. A közölt nyereményösszegek a személyi jövedelemadó levonása után kifizetésre kerülő net- tó nyeremények. ____________■ R ajzpályázat Győr-Moson-Sopron megye ön- kormányzata és a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács rajzpályázatot hirdet Káros szenvedélyek ellen határok nélkül címmel. Erre óvodástól középiskolásig jelentkezhetnek október 15-ig a pályázók, bármilyen technikával készült A/4-es méretű alkotásaikkal. A cím: 9021 Győr, Árpád u. 32. Egy sziget - tízéves a filozófia tanszék Eger Tíz évvel ezelőtt, a rendszerváltás mellékvizein egy mamutszervezet (korábban marxizmus-leninizmus, majd társadalomelméleti tanszék volt a neve) néhány tagja vette a bátorságot, és megvalósította azt, amiről korábban csak vitatkoztak: a filozófiaoktatás és -kutatás új műhelyét hozták létre a főiskolán. A tanszék egyik feladata a filozófiának, mint tantárgynak az oktatása. Ez mára, mondhatni, tömegmunkává vált, mivel az öt tanár a főiskola több ezer hallgatóját tanítja filozófiatörténetre, etikára, ad egzisztencia- és művészetfilozófia kurzusokat. Emellett a tanszék programokat ajánl a pedagógus-továbbképzés számára is. Ebben a legújabb kezdeményezés annak a továbbképzési programnak a kidolgozása, amely a pedagógus-szakvizsgára Sok-sok sziget van. S a szigeteknek szelleme van. Hívogatok, barátságosak, elriasztók, ellenségesek. Különbözők, de egyben megegyeznek: saját szellem mindegyik, meg akar maradni, meg akarja őrizni önmagát, létében gyarapodni akar. való felkészüléshez adja meg a lehetőséget. A felsőoktatás tanszékei tudományos műhelyek is. A főiskola filozófia tanszékén fontos témák kutatása folyik: a művészetfilozófiában Lukács György, Martin Heidegger és Hans Georg Gadamer munkásságáról könyv született - és számos tanulmány - Loboczky János tanszékvezető tollából. A magyar filozófiai élet, azon belül Hamvas Béla életművének értelmezése Lőrinczné Thiel Katalin részéről - országosan is elismerten - folyóiratok publikációiból ölt testet. A tanszéknek az elmúlt tíz évben egyébként hét önálló kötete jelent meg, amelyekben helyet kapnak Koncsos Ferenc eükai kutatásának eredményei éppúgy, mint az „újak” közül Komlósi Csaba írásai a görög filozófiáról. A kutatás közlésének fontos fórumai azok a konferenciák, amelyeket a tanszék rendszeresen szervez, vagy amelyeken részt vesz. Ezek részben tanári konferéfitiák, ahol Nyíregyházától Kaposvárig, Budapesttől Szegedig bemutatkoznak az egri filozófusok, részben pedig hallgatói konferenciák, amelyeket ők szerveznek azoknak, akik tudományos diákköri munka keretében el- mélyülten foglalkoznak a filozófia valamelyik területével. A tanszék tanárai különböző tudományos fokozatokat szereztek az elmúlt tíz évben. Egy kandidátusi értekezés született a művészetértelmezés hermeneutikai nézőpontjáról, egy filozófiai doktori értekezés Hamvas Béla bölcseletéről, két filozófiai doktori értekezés (Phd) elkészítése pedig most van folyamatban. Az Eszterházy Károly Főiskola filozófia tanszékének tíz éve a szigetlétet példázza. Igaz, szelleme műhelyszellem, de léte sziget-lét. Ezt a létet legjobban talán Babits Mihály sorai valósítják meg: „A vidámság ünnepet illet, / tomboltat és madarakat s kivirágzott kertet. Az Ember / ünnepe távol még. Ki pihenhet célja előtt? S hány / megfeszülés kell még a jövő Atlantiszáig! Én sem / nyughatom (óh, babonás szív) öröm közt bár! A jelen kincs / mint a jó levegő, nem elég soha! Többet, örökké / többet, amíg élünk! A sziget nem elég magas...” TÖRŐCSIK MIKLÓS Óriás sárgarépa az Eged-hegyről. Lapunk olvasója, Horváth Béla hobbikertjében termett ez a hatalmas, csaknem egy kilogrammos sárgarépa, amely rendes körülmények között alig 15-20 centisre, s 30-40 dekásra nő meg. Az egri óriás értékét növeli, hogy csapadékban szegény, viszonylag mostoha talajú hegyoldalban termett. FOTÓ: PILISY ELEMÉR Szakmai kamara növényvédőknek