Heves Megyei Hírlap, 2000. szeptember (11. évfolyam, 205-230. szám)

2000-09-18 / 219. szám

12. oldal - Heves Megyei Hírlap 2000. Szeptember 18. hétfő ||BHH SPORT TÜKÖR XXVII. Nyári A lelkierős édesanya Talán még emlékeznek olvasóink arra az írásm, amely szeptember 14-i számunkban arról szólt, hogy milyen megható volt az utazás előtti búcsú oämpikonjaink számára Nagy Tímea például el is érzékenyült már kint Sydneyben amikor vele beszélgetett a riporter, mert mint mondta, csak két hét múlva láthatja viszont a kislányát, aki neki nagyon hiányzik. A nagyszerű vívónő akkor aligha gondolta, hogy a legcsodálato­sabb ajándékot hozhatja majd haza családja, gyermeke, na és persze mindannyiunk számára, noha biztos remélte a szép sikert. Indulás­kor talán kiegyezett volna egy bronzéremmel is, tegnap délelőtt azon­ban láthattuk, hogy milyen csodálatos arany lett a vége. A négyes döntőben idegölő csatában verte az előző olimpia francia bajnokát, majd az aranymeccsen is diadalmaskodott a tapasztalt svájci ellen. Vesztett helyzetekből volt képes fordítani a világ szeme láttára Tudott újítani, a legszebben vívott a mezőnyben, amit végig vert, hogy megszerezze az ötkarikás elsőséget, az újkori játékok 142. magyar aranyát. Ő a 250. magyar olimpiai bajnok. Aztán felállt a dobogóra, s remegő ajkakkal adott kifejezést csodálko­zásának: Úristen... Majd felhangzott a magyar nemzeti ima, Nagy Tí­mea pedig a dobogó tetején végig énekelte a Himnuszt. Volt benne lelki­erő. Már önmagában csak ezért is gratulálunk a fiatal édesanyának. Bizonyára hasonló erényekre neveli majd a kislányát is, akinek lesz lehetősége tisztelni nagyszerű anyukáját. ___________ifesztbaumi P éldátlan szigorúság Súlyemelés bői azért, mert a csapat három tag­ja doppingolt. A románok három Az olimpiák történetében először férfi és egy női súlyemelője nem fordult elő, hogy a Nemzetközi indulhat el a versenyeken, sőt, az Súlyemelő Szövetség (IWF) egy 52 kilós súlycsoportban 12. Adrian egész országot kizárt a versenyek- Jigau eredményét is törölték. ■ A várakozásnak megfelelően magabiztos, nagy különbségű (42-22) győzelemmel mutatkozott be Angola ellen a magyar női kézilabda-válogatott. Felvételünkön Far­kas Ágnes (balra), a magyar csapat egyik sztárja tör kapura egy angolai játékos, Filomena Trindade mellett. fotós epa „El sem hiszem, hogy nyertem” Vívás A magyar csapat első aranyérme­se, Nagy Tímea elérzékenyülve nyilatkozott az aranyérem átvétel­ét követően: - El sem hiszem, hogy győztem. A Flessel elleni mérkőzés volt a legnehezebb. Vi­szont, amikor a 32 között a kínai­val vívtam, az volt a második leg­keményebb. Akkor még nagyon lassan lendültem bele, és nem gondoltam, hogy nyerhetek. Ami­kor az elődöntőben 13-10-re ve­zettem, majd Flessel kiegyenlített, nagyon megijedtem. Később azonban, amikor a döntőben Bár­ki már 6-3-ra vezetett, onnantól kezdve nagyon ment a vívás. Tud­tam, hogy taktikát kell változtatni, mert a svájcinak nagyon jó volt a lábmunkája. Ezután türelmesen kivártam az alkalmakat. Ha úgy tűnt, hogy végig derűs voltam, az annak köszönhető, mert mindig ilyen, boldog és kiegyensúlyozott vagyok. Amint lehet, utazom ha­za, mert szeretnék együtt lenni a gyermekemmel. Kovács Tamás, a magyar szö­vetség technikai igazgatója: - A három magyar közül azért Nagy Tímea győzött, mert ő tudta leg­jobban feldolgozni az olimpiát. Itt minden ezen múlik. Egynapos versenyről van szó, már reggel lát­ni lehet, hogy ki hogyan mozog. Timi annyira laza volt, hogy még gyúratni sem engedte magát a döntő előtt. Nagyon megérdemli a győzelmet, mert fantasztikusan sokat tett érte. Remélem, ezzel a sikerrel lendületet adunk az egész magyar csapatnak. Aranyvasárnap, világcsúcseső Már az első vasárnap aranyvasárnap lett a magyarok számára a sydneyi olimpián: Nagy Tímea megnyerte a női párbajtőr egyénit. Ugyanebben a számban a másik két magyar már nem járt ilyen sikerrel: Szalay Gyöngyi a 32, Mincza Ildikó a 16 között búcsúzott. Újabb három világcsúccsal (20Ö m gyors, 100 m női pillangó, 400 m vegyes) folytatódtak az úszóversenyek, és a csúcsgyártásból kivette a részét a legjobb magyar úszó, Kovács Ágnes: a 100m-es mellúszás középdöntőjében 1:07.79- re javította a 13 esztendős l:07.91-es konti­nensrekordot. A többiek (200 gyorson Zubor és Szabados, 100 háton Horváth P.) az előfu­tamból még továbbjutottak, a középdöntő azonban már leküzdhetetlen akadályt jelentett számukra. Hasonlóan búcsúznia kellett dön­tős reményeitől a 400 m vegyes Európa-csúcs- tartójának, Batházi Istvánnak is. A várakozás­nak megfelelően magabiztos, nagy különbségű (42-22) győzelemmel mutatkozott be Angola ellen a női kézilabda-válogatott. Hasonlóan si­keres volt a Penrith-tavon zajló evezős küzdel­mek során a Pető Tibor, Haller Ákos kétpár­evezős ötkarikás premierje: futamgyőzelem­mel kerültek a csütörtöki középdöntőbe. A tri­atlon olimpiai premierjén Kuttor Csaba a 30. helyet szerezte meg. Nem járt sikerrel a csel- gáncsozó Csák József, aki már az első vesztes mérkőzése után kiesett, s csak a 11. helyet sze­rezte meg az első dobogóra lépő magyar súly­emelő, Farkas Zoltán. Balszerencsés volt a tornász Nyeste Adri­enn is: leesett arról a felemáskorlátról, ame­lyen döntőbe várták őt a szakemberek. A vá­rakozásnak megfelelően a középmezőnyben fejezte be az első két-két futamát a szörfös Gádorfalvi-testvérpár, Áron és Luca. Rajtoltak az asztaliteniszező hölgyek is, a délelőtti egy- egy győzelem (Bátorfi) és vereség (Molnár) után este újra Bátorfi következett: újabb győ­zelmével a 32 közé jutott. Az olimpia nem magyar vonatkozású eseményei közül emlí­tést érdemel a női kerékpározás 3000 m-es üldözéses száma, amelynek elődöntőjében a holland van Moorsel világcsúcsot ért el. A sportlövőknél, ahol nem volt magyar, újabb két számban hirdettek eredményt, az egyik­ben (férfi trap) az ausztrál Michael Diamond megismételte atlantai győzelmét. Női vízilab­dában a Görgényi István által dirigált ausztrá­lok az oroszok ellen megszerezték második győzelmüket. ____________________________■ Ke nguru-press Asztalitenisz Női egyéni selejtező, B-csoport, 2. forduló: Bátorfi Csilla - Jasna Reed (amerikai) 3:1 (-17,14,12, 10). A csoportgyőzteseket kedd este sorsolják hozzá a 16 ki­emelthez - többek között Tóth Krisztinához. Annyi bizonyos már, hogy a két magyar külön ágra kerül a 32-es táblán. Kézilabda Férfi, A-csoport: Oroszország - Egyiptom 22:21 (15:7). B-cso- port: Spanyolország - Tunézia 24:22 (12:10), Svédország - Ausztrália 44:23 (23:12). Női, A-csoport: Korea - Francia- ország 25:18 (15:3). B-csoport: Norvégia - Dánia 19:17 (10:7), Brazília - Ausztrália 32:19 (15:7). Kosárlabda Férfiak, A-csoport: Egyesült Ál­lamok - Kína 119-72. Nők, A- csoport: Ausztrália - Kanada 78-46. B-csoport: Oroszország - Kuba 72-62, Egyesült Álla­mok - Koreai Köztársaság 89-75. Labdarúgás A 2. forduló eredményei, férfiak. B-csoport: Chile - Spanyolor­szág 3-1 (2-0). Koreai Köztársa­ság - Marokkó 1-0 (0-0). D-cso- port: Dél-afrikai Köztársaság - Brazília 3-1 (1-1), Japán-Szlo­vákia 2-1 (0-0). Nők, F-csoport: Norvégia - Nigéria 3-1 (1-0), Egyesült Ál­lamok - Kína 1-1 (1-0). Röplabda Férfi, A-csoport: Brazília - Ausztrália 3-0. B-csoport: Ar­gentína - Egyesült Államok 3-1. Nők, A-csoport: Egyesült Ál­lamok - Kína 3-1. B csoport: Koreai Köztársaság - Olaszor­szág 3-2. Úszás Vasárnapi döntők eredményei, 400 m női gyors, olimpiai baj­nok: Brooke Bennett (Egyesült Államok) 4:05.80 p, 2. Diana Munz (Egyesült Államok) 4:07.07, 3. Claudia Poll (Costa Rica) 4:07.83. 400 m férfi vegyes, olimpiai bajnok: Tom Dolan (Egyesült Államok) 4:11.76 p, világcsúcs (régi: 4:12.30, Tom Dolan, 1994.09.06.), 2. Erik Vendt (Egyesült Államok) 4:14.23, 3. Curtis Myden (Kanada) 4:15.33. 100 m női pillangó, olimpiai bajnok: Inge de Bruijn (Hollan­dia) 56.61 mp, világcsúcs (régi: de Bruijn, 56.64 mp, 2000.07.22.), 2. Martina Moravcova (Szlovákia) 57.97, 3. Dara Torres (Egyesült Államok) 58.20. 100 m férfi mell, olimpiai baj­nok: Domenico Fioravanti (Olaszország) 1:00.46, 2. Ed Moses (Egyesült Államok) 1:00.73, 3. Roman Szludnov (Oroszország) 1:00.91. _______■ A NŐI OLIMPIAI K-4 TÁMOGATÓJA Nézőcsúcs Az olimpia nyitóünnepségének közvetítése minden rekordot megdöntött Ausztráliában: a rendező városban a bekapcsolt televíziók 96,3 százalékán a négyórás műsor ment. A 19 mil­lió ausztrálból 10,5 millióan lát­ták a közvetítést otthonukban, további százezrek figyelték ba­rátoknál és utcai óriás kivetítő­kön. Sydneyben a háztartások 72 százalékában követték figye­lemmel a megnyitót, ami szin­tén rekord az ausztrál televízió­zás történetében. A megnyitón a magyar csapat zászlaját először vitte nő, a kajakos Kőbán Rita személyében_______________■ _______Ausztráliából jelentkezik Pócsik Pénesné A világ túlsó végéről (1.) Köszönöm a lehetőséget, hogy a Heves Megyei Hírlap olvasói számára küldhetek beszámolót Ausztráliából. Készülök egy könyv megírására, amelyben Olimpiai Krónika - Sydney 2000 című fejezetből küldök részle­teket. Megkezdődött a földkerekség legnagyobb show-ja, amely 17 napig szórakoztatja a világot. Á négyórás extravagáns megnyitó keretében megelevenedett Ausztrália múltja. Számomra a csúcs, a 11.600 sporto­ló felvonulása és a hagyományoktól eltérő olimpiai láng fellobbantása volt, a víz és a tűz találkozásának játékával. A lángot a legnépszerűbb atlantai ezüstérmes . aborigenee sportoló Cathy Freeman gyújtotta meg. Súlyos hiba volt a hírügynökségek részéről azt írni, hogy ő volt az első helyi őslakos (aboriginal) sportoló­nő, aki az olimpián ausztrál színekben versenyzett. Ez nem is igaz, és nagy sértés, mert ő a legausztrálabb, mint őslakos, de többen is voltak és vannak aboriginee sportolók. Kneebone például At­lantában gyephokiban aranyérmes volt. Sajnos Samaranch felesége 69 éves korában meghalt Barcelonában. Hazautazása előtt a NOB el­nöke Dick Pound-ot,az 56 éves kanadai ügyvédet bízta meg, hogy vegye át az olimpiai játékok fel­ügyeletét. Samaranch, bár mindenki elismeri 20 éves munkáját, nem túl népszerű Ausztráliában, s a hí­resztelések ellenére luxuskörülményeket biztosítot­tak számára. Az ötcsillagos Regent Hotel 34. emele­tén lakik, alatta a város világszép panorámája. Lak­osztálya 4000 doüár/éjszaka, s olyan elégedett volt a személyzetével, hogy olimpiai belépőjegyet kaptak ajándékba. * Dúl a drog-ügy. Eddig mindenki a másikra mutoga­tott, de most bevezették az EPO- tesztet/Erythroproietin/vizsgálatot. Tegnap az egész román súlyemelő válogatottat hazaküldték, mert 2 versenyzőjük tesztje pozitív lett és mivel egy harma­dikat korábban drogcsaláson értek, a szabály szerint az egész csapatnak menni kell. Most bűnhődik min­denki! Gratulálhatunk a nemzetközi szövetség ma­gyar főtitkárának Aján Tamásnak, aki el tudta érni, hogy súlyemelésben mind a 257 súlyemelőt előre teszteljék!___________________________________a A z éremtáblázat élmezőnye Az olimpia vasárnapi versenyei után 33 ország rendelkezik legalább egy éremmel. A magyar csapatból Nagy Tímea párbajtőrben olimpi­ai bajnok lett. Összesített éremtáblázat élmezőnye a vasárnapi dön­tők után. ORSZÁG ARANY EZÜST BRONZ Egyesült Államok 4 5 2 Ausztrália 3 2 4 Franciaország 3 2 1 Japán 2 2­Törökország 2­­Németország 1 3 1 Nagy-Britannia 1 2 Kína 1 1 4 Olaszország 1 1 2 Bulgária 1 1 1 Oroszország 1 1 1 Svájc 1 1 1 Hollandia 1 1­Kanada 1­1 Kuba 1­1 Horvátország 1­MAGYARORSZÁG 1­­Ukrajna 1­­További 15 ország szerzett gzüst- ég bronzérmet. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom