Heves Megyei Hírlap, 2000. szeptember (11. évfolyam, 205-230. szám)
2000-09-16 / 218. szám
2000. Szeptember 16., szombat HÍRLAP MAGAZIN Heves Megyei Hírlap - 7. oldal FOTÓ: T. Z. M. Egyetlen kórház sincs ma könnyű helyzetben Magyarországon. A csőd szele szinte valamennyit megcsapta, és ha sikerült is stabilabbá tenni a gazdasági helyzetet, az még távolról sem jelent nyugodt napokat az ott dolgozóknak. A pénzügyi helyzet labilis, a buktatókat csak ügyes manőverekkel lehet elkerülni. A vidéki kórházak talán még nehezebb helyzetben vannak, hiszen nagyobb területet kell ellátniuk, a kisrégiókban kell megnyerniük a betegek bizalmát. Dr. Nagy Lászlót a hatvani képviselő-testület másfél évvel ezelőtt nevezte ki a Zagyva-parti Albert Schweitzer Kórház igazgató főorvosává. Az intézményben történt változásokról, a magyar egészségügy helyzetéről beszélgettünk a nemrég 50. életévét betöltő igazgatóval.- Milyennek látja az egészségügy helyzeté1- A mai magyar egészségügy több sebből is vérzik. A struktúra, a finanszírozás, az orvosi, az ápolási szakma egyre mélyülő válsága hovatovább a teljes ellehetetlenülés felé vezet. A megfelelő egészségügyi reformkoncepció hiánya, a már alig foltozható szegénység az ágazat valamennyi dolgozóját demoralizálja. Nagy gond, hogy a hit, a hűség és a szorgalom értékei devalválódnak, és a bizalmatlanság szinte általánossá válik. Kétségtelen, hogy a legnagyobb gondot a társadalmi konszenzuson nyugvó egészségügyi koncepció hiánya jelenti. A politikai megfontolásokon alapuló, következetlen, az értékválságot kezelni nem tudó döntések reform-bukdácsolásokat eredményeznek, amelyek több kárt okoznak, mint hasznot. A rendszerváltás teremtette állam legbetegebb gyermeke az egészségügy.- Beteg, de gondolom, gyógyítható.- Nem szeretnék az egészségügyi reformer kétes szerepében tetszelegni, de az átalakulás legfontosabb elemeire vonatkozóan lenne néhány tippem. Úgy vélem, hogy csak a betegigényeket pontosan visszaigazoló, modem, rugalmas egészségügyi struktúra lehet életképes. A finanszírozásnak az egészségmegőrzésre, az egészségvédelemre és a korszerű betegellátásra kell koncentrálódnia. A betegeket szuverén egyéniségekként, jogaikat tiszteletben tartva lehet csak kezelni.-A hatvani kórház is wt már nehéz helyzében, mám gazdaságilag ■stabilizálódott. Léezik egy sajátos hatvani recept?- Ilyen nincs, de a kórház vezetőjeként, munkatársaimmal együtt állandóan keressük azokat a helyi egyéni megoldásokat, amelyek a mai túlélési stratégiában problémáinkat kezelhetőbbé, feszültségeinket oldhatóbbá teszik. Az intézmény elmúlt másfél éves működése alatt megvalósult a pénzügyi és gazdasági stabilitás. Komoly lehetőségek és feltételek biztosítottak ahhoz, hogy megfelelő pénzügyi források birtokában az intézmény orvosi és ápolásszakmai szempontból is megújulhasson. Több kórházfejlesztési projektünk is megvalósítás alatt áll, hiszen nem engedhetjük meg magunknak, hogy a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben várakozó álláspontra kényszerüljünk. Ha feladjuk modernizálási programunkat, akkor hátrányba kerülhetünk az egészségügyi rendszeren belül, és betegeink bizalmát is elveszíthetjük.- Tavaly a kórházban még válság- kezelésről beszéltek. Most milyen az intézmény pénzügyi, gazdasági helyzée?- Az idei költségvetésben főbb célként a stabilizációt és az építkezést határoztuk meg. Az elmúlt évi sikeres adósságrendezés után az idei első fél évben a kórház helyzete tovább javult, pénzügyi és gazdasági helyzete áttekinthetőbbé és szabályozottabbá vált. Az Albert Schweitzer Kórház ma már korrekt, megbízható üzleti partner, számláit határidőre fizeti. A gazdálkodás fegyelme, ellenőrzöttsége, a „mi mennyibe kerül” kérdésének állandó napirendre tűzése alapkövetelménnyé vált. Dyen körülmények között immár reálisan gondolhatunk fejlesztésekre is.- Hogyan élte meg a kórház a változásokat? Gondolom, a stabilizálódús a dolgozók számára is áldozatokkal járt.- Az emberek számára a változások - még ha rövidebb-hosszabb távon saját érdekeiket is szolgálják - nagy próbatételt jelentenek. A magyar egészségügyet - s így természetesen a kórház munkaközösségét is - az elmúlt rendszerben nem készítették fel a változásokra, az ebből adódó feszültségek kezelésére. Mindezek ellenére én úgy érzem, hogy a szükségszerű és elkerülhetetlen változások végrehajtásában a kórház dolgozói közössége partner volt. Az emberek mindennapi életükben a létbiztonságot tartják az egyik legfőbb szempontnak, és ez érthető is. Ezért is bízom benne, hogy megérzik az intézményvezetés koncepciójában a biztonságkereső szándékot.- A koncepció „erősebb” pontjai érdekelnének.- A kórház vezetésének középtávú fejlesztési koncepcióját nemrég a városi képviselő-testület is elfogadta. Ezt fontosnak tartom megemlítem, hiszen önkormányzati intézmény vagyunk, és a testület a nehezebb időszakokban is mellettünk állt. A mostani fejlesztési elképzelések keretében új computer tomográf (CT) kerül telepítésre. Bízunk benne, hogy karácsonyra már működni is fog. Ugyanakkor mintegy kilencven- mllliós minisztériumi céltámogatásra is pályázunk. Ebből a pénzből egy A kórház es az igazgató minden szempontból megfelelő sürgősségi betegfelvételi osztályt akarunk kialakítani. Középső szakaszába érkezett a minőségbiztosítási rendszer kiépítése, s így terveink szerint a következő év első felében már sor kerülhet az ISO 9002-es minőségügyi tanúsítvány megszerzésére. Folyamatban van a belső informatikai rendszer létrehozása. Meg kell említenem azt is, hogy a gazdasági igazgatónak konkrét és megvalósítható üzleti tervet kell benyújtania a kórház bevételeinek növelése érdekében.- Mint igazgató, milyen feladatokat szabott önmagának?- Remélhetőleg még idén meg- szerzem második diplomámat a közgazdasági és jogi egyetemen, jövő februártól pedig a „közgáz” gazdaságpolitikai szakán folytatom. Felvételemről már értesítettek. Én a tudást, a szorgalmat, a kitartást és a hűséget a legfontosabb emberi értékekként tartom számon. Bízom benne, hogy a kórházban jó néhányan hozzám hasonlóan vélekednek.- Szolnokról jött, másfél éve hatvani lett. Hogyan érzi magát a Zagyva-parti városban?- Igazgató-főorvossá történő kinevezésemet nagy megtiszteltetésként éltem meg, s így ez a másfél év, a nehézségek mellett, sok örömet hozott. Tehát jól érzem magam Hatvanban, és bízom benne, hogy munkámmal nemcsak a kórház, hanem a város fejlődését is segíthetem. Megszerettem ezt a kórházat és ezt a várost. De azt hiszem, ez nyilvánvaló, hiszen az ember elsősorban a hozzá közelállókért hajlandó áldozatokat hozni, sokszor nem is érezve a munka nehezét. ____________TOMPA Z. MIHÁLY A kérdés olykor fontosabb, mint a válasz A honi televíziózás hőskorától - nagyjából a hatvanas évek elejétől - készülékkel rendelkezők számára már-már családtagnak számítottak a képernyőn feltűnő kiválasztottak. Ismerősként bámultunk rájuk a viliódzó szürkéskék fényben, szentenciaként könyveltük el minden szavukat, csodáltuk műveltségüket és tájékozottságukat, miközben megállapítottuk, hogy a technika immár a túlszárnyalhatatlan magasságokat ostromolja. Mit sem sejtettünk az imázsformálásról - nálunk akkoriban talán nem is létezett ilyen -, mégis mint félistenekre tekintettünk rájuk. Ezer ember közül is megismertük volna őket az utcán, és természetesen tudtuk a nevüket is. Egyiküket Bán Jánosnak hívták. Bán János. Napjainkban is a stúdió az élete. Bán János napjainkban a Hatvan TV főszerkesztője. Gazdag életpályáját ismerve talán furcsának tűnik ez a mostani állomás, holott - a szakmában jártasak tudják jól - ez sem kíván kevesebb hozzáértést és alázatot, mint a valamelyik országos adónál való ténykedés. Mi több, kelletik ide valami plusz is, ami nélkül monotonná, üressé válna az egész: a megszállottság. 7 Az egyetem elvégzése után, 1963-ban vettek fel a Magyar Rádió és Televízióhoz, merthogy akkor még egy cég volt a kettő - eleveníti fel a kezdeteket Bán János. - A miénk volt az első értelmiségi generáció, amely nem munkáskáderként került a sajtóba, s velünk kezdődött a rendszeres műsorkészítés is. Egy maroknyi riportergárdával vágtunk bele: Vitray Tamás, Molnár Margit, Kovalik Károly, Megyeri Karcsi, Vértessy Sanyi, Balogh Mária, Kopeczky Lajos és én alkottuk a „törzset”. Eleinte minden élőben ment, nem ismertük a videót, s ez volt benne a szép. Teljesen más jellegű felkészülést, koncentrálást és viselkedést igényelt a munkánk, mint manapság. A képmagnó megjelenésével gyökeresen megváltozott a riporterfelfogás. Én a mai napig szeretem az élő adást, itt, a Hatvan TV-nél is.- Vitray Tamás kifejezésével öreg bölények vagytok a szakmában, te mégis mindig tiltakozol ellene, ha legendaként emlegetnek...- Először is borzasztó nagy igazságtalansága a sorsnak, hogy csak a riporterekre emlékeznek. A televíziózás a világ legkollektívabb produkciója, egy egész stáb dolgozik a képernyőn megjelenő produkció sikere érdekében. Ami a „legendát” illeti, a riporter nem színész. Tudomásul kell vennie, hogy csak meghatározott ideig szabad a képernyőn maradnia, s törvényszerű, ha ezt követően elfelejtik az embert. Ma már ezer riporter szaladgál az utcán, de annak idején csak mi voltunk. A néző számára nem létezett modell, amellyel összehasonlíthatta volna a munkánkat. Ezzel szemben ma mindenkit mindenkivel összevetnek. Természetesen ez utóbbinak is megvannak az előnyei, hiszen kialakul például az önkontroll. Azért nem is írok önéletrajzot, mert az jóformán csak engem érdekelne, a fiatalabbakat aligha. A főiskolán, ahol tanítok, a hallgatók nem is ismernek, és ez nem baj, mert nincs népszerűségi hiányérzetem.- Pedig lehetne. Ha másért nem, azért, mertanevedhez fűződik a hazai televíziózás történéének egyik legsikeresebb, a maga idejében igencsak meredeknek számító műsora, a Hatvanhat...- Addig azonban még el kellett telnie néhány évtizednek. Helyszíni közvetítések, körkapcsolások követték egymást. A televíziózás a '70-es évek fotó: t. o. közepétől - Nagy Richárd elnöksége alatt - beérett, átformálódott. Noha továbbra is meg kellett küzdeni egy-egy politikai műsorért, a hatalmon lévők felismerték az elektronikus sajtó fontosságát. Ebből eredően a televíziós újságíró egyre többet engedhetett meg magának. Igaz, a politikusok mindent fenntartással fogadtak, mégis egy sor olyan műsort csak a pártközpontban való ellenőrzés után sugározhattuk.- Ekkoriban - a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján - azonban már nyilvánvalóan tágultak a lehéősé- gek...- De csak mértékkel. A következő áttörést egy újabb élő adás, a Megkérdezzük a minisztert című műsor jelentette, Megyeri Karcsi jóvoltából. Az első lehetőség volt, amelynek során kozmetikázatlanul beszélgethettünk a hatalommal. Persze, minden' adás után jöttek a letolások, hogy ezt meg azt a kérdést nem kellett volna feltenni, amire mi kitaláltuk, hogy a nézőket is bekapcsoljuk a kérdezz-felelekbe. Noha „szűrték” a telefonhívásokat, a hitelesség szempontjából lényeges volt, hogy arról beszélhettünk, ami érdekelte az embereket: lehetett vitatkozni is, szakmailag pedig megnőtt a műsorvezető szabadsága. Előfordult, hogy ennek ellenére a szőnyeg szélére állítottak, de egy „A hatvanas évek végén a híradóban azt találtam mondani: aki gyalogosan jár, az gyalogosan is gondolkodik. A következő május elsején Kádár megjegyezte: mi a gyalogosok pártján állunk. Egy csapásra híres ember lettem. ” lehetett gyártani, amelyek nem a hatalom szája íze szerint készültek. Ebben óriási szerepe volt A Hä egykori főszerkesztőjének, Polgár Dénes- nek, aki megteremtett egy olyan politika magazinműsort, amelyben fontos kérdésekről is lehetett beszélni. A hiradózást követően műsorvezető voltam ebben A Hétben, amit nemcsak a televíziózás, hanem saját életem fontos állomásának is tekintek. Az adás egyébként mindig egyenesben ment, kivéve egyetlen alkalmat, amikor - egy másik János helyett - nekem kellett bejelentenem az első nagyobb áremelést. A kommentárt előzetesen rögzítettük, s igazi riporter számára az jelenti a sikerélményt, ha olyan kérdést tesz fel, amelyre a nézők felkapják a fejüket. Van úgy, hogy a kérdés fontosabb, mint maga a válasz, sőt - mondogatom olykor a tanítványaimnak - tíz kérdés önmagában is felér egy felelettel.-Ez ma is érvényes?- Természetesen. Egy riporternek legyen koncepciója - de hangsúlyozom, ne prekoncepciója! -, s a beszélgetés során a vele szemben ülő emberre figyeljen, ne a saját következő kérdését memorizálja.- Szóval elérkeztünk a Hatvanhathoz...- Ezt a műsort 1980-ban találtam ki. A Villányi útt oktatási központ előadótermében észrevettem egy számítógépet, a padokban pedig megláttam a nyomógombokat. A falon volt egy eredményjelző táblához hasonló alkalmatosság is. Mivel untam az előadást, tömi kezdtem a fejem: vajon miként lehetne használni ezt a technikát egy vitaműsorban? Szavaztatni kell az embereket, de miről? Talán meg kellene hívni egy felelős vezetőt, és a levélírókból ösz- szeválogatott közönség vagy elfogadja a válaszát, vagy nem. Tudtam, hogy nagyon lazán kell elkezdeni, nehogy bárkinek „gyanúsak” legyünk, de az alapgondolat az volt, hogy a hatalmat igenis le lehet szavazni. Ráadásul nem is én kérdeztem, hanem hatvanhat ember, vagyis a „társadalom”. Persze, előtte mindegyikükkel személyesen találkoztam, erősítettem őket, hogy merjenek megszólalni a kamerák előtt.- A langyosnak indult adásból pár hä alatt fogalom lett!- Valóban, ldsebb jelentőségűnek vélt ügyekkel kezdtük. Meghívtuk az OTP vezetőjét, meg a biztosítóét, akiknek a közreműködésével a műsor szólt valamiről, de még nem volt kemény. Aztán jöttek a többiek. Szó volt a vasútról, a környezetvédelemről, Bős-Nagymarosról, a jogrendszerről, a mezőgazdaságról, az egészségügyről, a munkanélküliségről...- Akadt olyan illusztris személyiség, aki nemä mondott a meghívásra?- Olyan egy sem, viszont volt egy politikus, akit a pártvezetés nem engedett szerepelni: Pozsgay Imrét.- Évekig ment a műsor, majd hirtelenvége szakadt...-1988 februárjában Nagysándor, a SZOT akkori elnöke volt a vendég. Mit szólnának hozzá, ha Magyarországon lenne sztrájkjog? - szólt az első kérdés, s a hatvanhat emberből ötvenhét egyetértett vele. Önök élnének-e ezzel a jogukkal? - kérdeztem ezután, s több mint negyvenen igennel válaszoltak. Két hét elteltével a szegedi körzeti stúdió főszerkesztője voltam...- Mint csalódott ember...- Tősgyökeres óbudai lévén megviselt a váltás, és főleg a módszer, ahogy ezt kivitelezték. Ennek ellenére remekül éreztem magam a Tisza partján. Tíz évet töltöttem ott, és utólag nézve soha nem lehetek eléggé hálás egykori „száműzőimnek”. Hiszen kimaradtam mindabból, ami a rendszerváltás időszakának a sajtóátalakulását jellemezte. Hogy a barátok ellenségekké váltak, egyes műsorok megszűntek, satöbbi. Én ma is kezet fogok a hajdani kollégákkal.- Végül nyugdíjba mentél- Ezt is elegánsan intézték el. A kilencvenes évek végén Peták István akkori tévéelnök négyünket - Antal Imrá, Vitray Tamást, Egri Jánost és engem - életmű nívódíjjal nyugalmazott. Később felajánlották, hogy menjünk vissza, de nemet mondtam. Szép volt, de nekem ehhez a televíziózáshoz már semmi közöm.- Hogyan kerültél a Hatvan TV- hez? Mostani munkád kielégíti a becsvágyadat?- „Gazdánk”, a Terézvárosi Kábeltévé tulajdonosa egykori televíziós kolléganőm, Menthy Mariann volt, s valakitől meghallotta, hogy Hatvanban élek. Felajánlotta, hogy csináljak itt egy helyi televíziót. Volt bennem félsz: mit kezdek magammal egy kisvárosban, ilyen rendkívül aktív élet után? De való igaz, hogy ha nincs miről gondolkodnod, nincs is miért gondolkodnod. Örömmel teszem a dolgom, ráadásul nagy szenvedélyemnek is hódolhatok: átadom a szakmát a fiatalabbaknak. Jó a légkör. Itt senki nem ellensége a másiknak, hiszen nincs is miért. TAR! OTTÓ A J /it / I .1 i 11 gyermeke az egészségügy
