Heves Megyei Hírlap, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-204. szám)

2000-08-28 / 201. szám

2. oldal - Heves Megyei Hírlap MEGYEI KÖRKÉP 2000. Augusztus 28., hétfő HBI Folytatódtak a rnillenniumi zászlóátadó ünnepségek Augusztus utolsó hétvégéjén is millenniumi zászlóátadó ünnepségek zajlottak Heves megye több településén. Az államalapítást és a kereszténység felvételét köszöntő rendezvényekről az alábbiakban tudósítunk. Glattferder Béla a zászlóval FOTÓ: PILISY ELEMÉR Szabad és független emlékezés. Zászlóátadás az apátságban. Az egri érsek átveszi a kitüntetést fotó: pilisy elemér A látványos szihalmi bemutató egyik szereplője: az ősmagyar lovasíjász FOTÓ: BUDAVÁRI SÁNDOR Bélapátfalva- Keserves és dicsőséges periódusok váltakoznak a magyar történelem­ben, talán jobban is, mint más nemzetnél. Az idegen hatalmak csak ideig-óráig tudtak leigázni bennünket. Tíz éve immár újra sza­badon és függetlenül emlékezhe­tünk múltunkra. Az eltelt ezer esz­tendő legfőbb tanítása, hogy Vörös- martyval szólva „Megfogyva bár, de törve nem, él nemzet e hazában” - hangsúlyozta vasárnap délelőtt a bélapátfalvai apátságban Rockenbauer Zoltán kulturális mi­niszter. A tárca irányítója Barta Norbert helyi polgármesternek ad­ta át a kormány által adományozott millenniumi zászlót. A megyei közgyűlés emlékzászlaját Kontra Gyula tanácsnok nyújtotta át az ön- kormányzati vezetőnek. Kontra el­mondta: Bélapátfalva Heves egyik legrégibb települése, amely a me­gyére mindig bizton számíthat. Gyöngyöspata István király a kereszténység alap­jait rakta le, ám amikor templomo­kat építtetett, akkor nem csak épü­leteket emelt, de olyan boltíveket, amelyek lélektől lélekig érnek - mondta dr. Dávid Ibolya igazság­ügy-miniszter a Gyöngyöspatán megrendezett megyei millenniumi ünnepségen.- Az, hogy tíz évvel a rendszer- váltás után együtt, szabadon ünne­pelhetünk, számomra azt jelenti: Isten bizonyára azért akarta így, mert komoly tervei vannak velünk, magyarokkal a következő ezer év­ben is. Nem szabad azonban feled­nünk: a haza mi magunk vagyunk, életünk a haza életének egy pillana­ta, s mindannyiunknak ki kell ven­ni részünket a munkából - fejtette ki dr. Dávid Ibolya. Az emlékzászlót átvevő Sós Ta­más, a közgyűlés elnöke arról szólt: önbecsülésünk jele is, hogy miként ünnepelünk, miként emlékezünk a múltra. Eddig a megyében hetven település vette át a kormány zászla­ját, s vele a megyei emlékzászlót.- Ez az együttműködés jelképe, s a közelmúlt eseményei kapcsán többször be is bizonyosodott, hogy a megye képes egy emberként meg­mozdulni, elég ha csak az árvizekre gondolunk - mondta Sós Tamás. A millenniumi zászlóra Hunyadi Búzás Ágnes, a megyei bíróság elnökasszonya kötötte fel az emlék­szalagot, majd dr. Seregély István eg­ri érsek és Kádár Zsolt református lelkész megáldotta a jelképet. Eztán dr. Bán Péter, a Heves Me­gyei Levéltár igazgatója „Heves me­gye a millennium időszakában” címmel tartott rövid előadást, majd a „Heves Megyéért" elismerések átadá­sára kerül sor. Idén dr. Bálint György, a mezőgazdasági tudományok kan­didátusa, dr. Jakab István, a megyei közgyűlés alelnöke, dr. Nagy István, a KÖTIV1ZIG igazgatója, dr. Petercsák Tivadar, a Heves Megyei Múzeumi Szervezet igazgatója, vala­mint dr. Seregély István egri érsek ré­szesült az elismerésben. A kitüntetettek nevében dr. Sere­gély István aláhúzta: nem az elis­merésekért, hanem önmagunk és embertársaink megbecsüléséért kell erőnkhöz mérten a legjobban dolgozni.- Jólesik persze az elismerés, hi­szen azt mulatja: érdemes volt dol­gozni, szolgálni. S erőt ad a folyta­táshoz, hogy a mindenképpen el­múló éveket a közösség szármám hasznosan éljük meg - jelentette ki az egri érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöke Gyöngyös A szentmisét és a már hagyomá­nyos Szent Bertalan tiszteletére rendezett körmenetet követően dr. Dávid Ibolya adta át a kormány zászlaját.- Idén augusztus 20. óta már az ortodox egyház is szentjei között tiszteli István királyunkat, ami szinte példátlan, s 946 év óta lehe­tetlennek tűnő esemény - fejtette ki a miniszterasszony. - S azt is jelzi: itt az ideje, hogy mi is a köl­csönös bizalom útjára lépjünk. István ezer évvel működése után a kelet-európai remények ldrályá- vá és szentjévé vált, s ezt Önök itt Gyöngyösön bizonyára még in­kább átérzik, hiszen mindennap­jaikat az ellentétek mezsgyéjén, az alföld és a hegyvidék találkozá­sánál élik, olyan környezetben, amelyre számos tekintetben igaz a sokszínűség. A zászlót Szabó Gyula polgár- mester vette át, hangsúlyozva: nem szabad immár azon civakodnunk, hogy mik voltunk, hanem egyesülve tegyük, orrút tennünk keli Sós Tamás a megyei közgyűlés zászlaját átadva arról szólt: Gyön­gyös dinamikusan fejlődő város, amely méltán büszke értékeire, ha­gyományaira és teljesítményére. Szihalom A hét végén a kétnapos millenniu­mi megemlékezés szombaton a te­metőben, a világháborús emlékmű megkoszorúzásával kezdődött. Ezt követően még délelőtt, a sportpá­lyán honfoglalás kori jelmezben lo­vasok adtak ízelítőt őseink virtusá­ból. A magyar félvérek nyergében a korhű szereplők a szablya, a lán­dzsa, a csillagvetés és a lovasíjás­zok fortélyait elevenítették fel. Vasárnap a katolikus templom­ban ünnepi szentmisére került sor. A szertartáson részt vett dr. Szabó János honvédelmi miniszter is. A díszvendég a nap jelentőségét így foglalta össze: - Szent István mara­dandót alkotott. A magyarságot a gyarapítás igénye és az alkotó kedv jellemezte évszázadokon át és ez tartotta együtt. Kifejtette: soha nem látott fejlődés előtt áll az ország, kö­szönhetően a stabil demokráciának. A Magyar Köztársaság millenniumi emlékzászlóját a minisztertől Farkas József polgármester vette át. A zász­lóra a település jegyzőasszonya Széli Gábomé kötött szalagot. A megye­zászlót Gulyás László a megyei köz­gyűlés frakcióvezetője adta át. Az Árpád-kori emlékekkel rendelkező Szihalom település jelképét - ünne­pi zászlók mellett - szintén meg­szentelte és megáldotta Jéger Károly apát. Az ünnepi műsorban fellépett a szihalmi gyermekkar, majd az ün­nepi zászlók tiszteletére az egri hely­őrségi zenekar közreműködése mel­lett debreceni katonák díszalegysége tisztelgett a főutcán. Egerszalók Ünnepi műsorral köszöntötték a mil­lenniumi zászló és a megyezászló át­adására érkezetteket a falu templo­mában. A Henióba együttes rene­szánsz zenéje mellett a Pigazus kó­rus, a Rozmaring hagyományőrző népdalkórus szólalt meg. A millenni­umi zászlót Glattferder Béla a gazda­sági minisztérium politikai államtit­kára, a megyezászlót pedig Halász Károly, a Heves megyei közgyűlés al­elnöke adta át Tőgyi Gábor polgár­mesternek, aki elmondta: történel­münk során zászlóinknak mindig je­lentős feladata volt, jelképével utalt egy család, egy nemzetség, egy nem­zet összetartozására. Egerszalók országzászlajára Kovácsné dr. Bene Zsuzsanna képviselőasszony kötött szalagot. A település új jelképeit dr. Linckenbolt Levente plébános szen­telte meg. A jelenlévők - köztük Balás Ist­ván Heves Megye Közigazgatási Hi­vatalának vezetője, dr. Nagy Imre, Eger polgármestere ezután a templom szabadtéri oltáránál meg­tekintették a Pigazus kórus előadá­sában az István a király kórusművet. A millenniumot köszöntő falu­nap gyermekműsorral, vitézi játé­kokkal, hagyományőrző népdalkó­rusok találkozójával, íjászbemutató­val, borversennyel, hagyományőrző játékokkal, táncházzal, show-mű- sorral és tűzijátékkal folytatódott. Kisnána A csaknem ezerkétszáz lakosú te­lepülés apraja-nagyja a XV. száza­di vár udvarán töltötte a hét végét, amikor is a helyi millenniumi ün­nepségek zajlottak. ^ Az esemé­nyek szombaton várjátékkal kez­dődtek: lovagi torna, vitézi próba, jelmezverseny, nyárson sütés, tű­zijáték várta az érdeklődőket. Vasárnap délelőtt a várrdvaron szabadtéri szentmisét celebrált dr. Katona István egri püspök, aki be­szédében kiemelte: a bölcs ember sziklám építkezik, István király is ke­mény sziklám építette országát. Az ünnepi istentisztelet után dr. Skultéty Sándor, a Környezetvédel­mi Minisztérium államtitkára - mi­előtt átadta Koncsos Sándor polgár­mesternek a kormány zászlaját - ar­ra hívta fel a figyelmet, hogy István időben rájött: a bontott kévét, azaz a sok vallású, fele­kezetű, magyarul beszélő nemzetet össze kellene köt­ni. S tette ezt a ke­reszténység fona­lával... A továbbiakban dr. Vass Géza fő­jegyző nyújtotta át a megyei önkor­mányzat által ado­mányozott lobo­gót, s köszöntötte a szorgalmát, gya­rapodását illetően elismerésre méltó falut, melynek la­kói nevében a legidősebb helybéli, a 87 éves Kozma Jánosáé kötötte fel az emlékszalagot a felszentelt zászlóra. Ezt követően dr. Petercsák Tiva­dar, a megyei múzeumi szervezet vezetője jelentette be, hogy tízmillió forintos beruházással ismét megújult a történelmi vár egy része, amelyet a településen élők gondjaira bízott. A nap további részében folyta­tódtak a nagy érdeklődéssel zajló várjátékok. Átány Tegnap reggel a helyi református templomban Őri Csaba államtit­kár adta át a kormány millenniu­mi emlékzászlaját a dél-hevesi te­lepülés lakóinak. A megyezászlót Kovács Márton a megyei közgyű­lés tagja hozta el a településre. A falu lakóinak nevében Bedécs Kálmánné kötötte fel a jelképekre az emlékszalagot. A délutáni programok két hely­színen zajlottak. Az általános isko­lában kulturális műsor, aerobik bemutató és a cigány kisebbség produkciója szórakoztatta a meg­jelenteket. A sportpályán játékos vetélkedőre hívták az átányiakat. Ezzel egy időben két kiállítás is nyílt a településen, az egyik fény­képek segítségével mutatja be Átány történelmét, fejlődését, a másikat pedig különféle korok vi­seletkultúrájából állították össze. Este utcabálra hívták a fiatalokat, a napot (a község történetében elő­ször) tűzijáték zárta. Kisnána: millenniumi zászlóünnep a vár ódon falai között fotó: szilvás istván Vadászmesék is terítékre kerültek Szent Hubertus, a vadászok védőszentje tiszteletére latin mi­sét celebrált Gubala Róbert esperes. A trófeákkal díszített környezetben nemcsak a legkitűnőbb puskásokat díjazták. Tepélypuszta A Hotel Fauna parkjában szomba­ton rendezték a megyei vadászün­nepet. A vadászkamara nevében Elek Elemér mondott elnöki kö­szöntőt. A millennium jelentősé­gét Farkas László Márton, a me­gyei vadásztársaságok szövetségé­nek elnöke méltatta, majd a trófe­ákkal díszített környezetben elis­meréseket nyújtott át. Nimród-éremben részesült Su­lyok Ernő, az egerszalóki Tabán Völgye Vadász Társaság (VT) gaz­daságvezetője, Toldi Antal, a vámosgyörki Kittenberger VT el­nöke, Szlama József, a Tiszanánai VT gazdaságvezetője és Jakkel Mi­hály nyugdíjas gyöngyösi erdész. A Hubertus-kereszt kitüntetés arany fokozatát vehette át id. Bóta Miklós (Balaton), Besenyei Ferenc (Tepélypuszta), az ezüst fokozatot pedig dr. Sípos Péter «(Eger), Magyari Péter (Tárnáméra), Józsa Pál (Hatvan), Szabó József (Hat­van), Koruhely János (Lőrinci), Sziics Sándor (Lőrinci), Szén Jó­zsef (Kisköre). Á koronglövő verseny egyéni do­bogósai: 1. Lázár Csaba (Tiszanána), 2. Hegyi Norbert (Ecséd), 3. Pálfi Tihamér (Eger). Csapatversenyben: 1. Tiszanána (Molnár, ifj. Tóth, Lázár), 2. Egererdő, 3-4. Gyöngyös és Kömlő. Ezúttal két „kísérő” számban a zsűri tetszését próbálták megcéloz­ni azok, akik mikrofon elé álltak. A „Legemlékezetesebb vadászélmé­nyeim” kategóriában az egerszaló­ki Sípos Béla győzött, a hivatásos puskás ízesen idézte első szarvas- bika-el ejtésének történetét. A „Nagypapa mesélte” mezőnyben a legnagyobb tapsot a 11 éves, recski Bajnai Zsófia sztorija és előadás­módja aratta. A csattanóval záruló mese - amelyben az ügyetlen va­dász végül meglőtte a (házi) dis­znót - nemcsak első díjat érdemelt, hanem jutalmul rádiófelvételt is. Az új vadászok fogadalomtétele mellett Bakondi Tibor (Mátra Pa­tavár VT) személyében talált gaz­dára a Heves megye hivatásos va­dászai közötti vetélkedés 2000. évi legjobbjának címe. Sorrendet hirdettek a vadásztár­saságok főzőversenyében, de rangsorolták a vadászok idei leg­kedveltebb borait is. Az ünnepet színesítette még kiállítás, afrikai élménybeszámoló, könyvbemuta­tó és rajzpályázat. B. S. A Hubertus-kereszt arany fokozatú kitüntetettjei: id. Bóta Miklós és Besenyei Ferenc. _________fotó: budavári

Next

/
Oldalképek
Tartalom