Heves Megyei Hírlap, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-204. szám)
2000-08-29 / 202. szám
2000. Augusztus 29., kedd MEGYEI KÖRKÉP Heves Megyei Hírlap - 3. oldal Teherváltás Nem énekelheti többet szívből a kisdiák, hogy „De nehéz az iskolatáska...” A Műszaki Könyvkiadó megállapítása szerint ugyanis akár 25 százalékkal is könnyebb lehet az iskolába induló gyermekek iskolatáskája egy új papírnak köszönhetően, amely Finnországból származik. El tudom képzelni, mennyivel drágább a könnyű krémszínű papírra nyomtatott könyv. Vagyis a teher, amit a gyerek válláról most levettek, nyomhatja a szülőkét.______________ELEK FOGADÓÓRA. Augusztus 30- án 16 órától az egri városházán két képviselő is tart fogadóórát. Az 1-es teremben Császár Zoltán, az idegenforgalmi és integrációs bizottság tagja, míg a 2-es teremben Bányász Róbert a pénzügyi és gazdálkodási bizottságból várja a választókat. BÁNYÁSZÜNNEPSÉG. Szeptember 3-án délelőtt 10 órakor a Mátrai Erőmű Rt. Bányaipari Szakszervezet Dolgozói Bizottsága bányászünnepséget tart, ahol jutalmazzák az 50 éves szak- szervezeti tagokat. PÓTBEIRATKOZÁS. A hatvani Kocsis Albert Zeneiskolában augusztus 29-én és 30-án 13 órától 17 óráig pótbeimtkozás lesz, míg a korábban felvételt nyert hallgatóknak szeptembert 4-én 13 és 17 óm között kell jelentkezniük. Szintén pótbeiratkozást rendez a Füzesabonyi Városi Zeneiskola szeptember 4ón és 5-én 14-től 18 óráig. Az intézmény szeptember 7-én 17 órától tartja tanévnyitó ünnepségé a Városi Művelődési Központ nagytermében. VISSZA A SULIBA! A Heves Megyei Hírlap, a Merkúr Papír Kft. és az egri McDonald 's közös játékának augusztus 24-i utolsó szelvényével egy-egy ezerforintos írószercsomagot nyert Ferenc Judit (Hevesaranyos), Bedécs Éva (Átány) és Varga István (Istenmezeje). A szerencsések nyereményszelvényüket - melyet postán juttatunk el - beválthatják az egri, illetve gyöngyösi Merkúr papírüzletekben. KATONATALÁLKOZÓ. Szeptember 9-én 9 órától a sanidi Gátőrházban tartják találkozójukat azok a volt katonatársak, akik 1963-64-ben Gyöngyösön szolgáltak az MN-4556-os szállító zászlóaljnál. A szervezők kérik, hogy a régi bajtársak részvételi szándékukat jelezzék a 36/462-410-es vagy a 36/423- 783-as telefonszámon. Traffipax vezénylés 06.00- 14.00: Gyöngyös belterület, 14.00- 22.00: 3. sz. főút. Türelmi időt ad a Volán (Folytatás az 1. oldalról) A közoktatási diákigazolványt a valamilyen fogyatékosságban szenvedő gyermekek, tanulók részére - akik emiatt tankötelezettségüket nem tudják teljesíteni és a fejlődésüket biztosító fejlesztési felkészítésben vesznek részt - a tanulási képességet vizsgáló szakértői és rehabilitációs bizottságok vezetői is kiadhatják. Szeptember elején a legtöbb gond az elsősök esetében jelentkezik, mindenekelőtt a felsőoktatási intézményekben. Ráadásul a főiskolákon, egyetemeken még augusztus elején sem derült ki, kik azok a diákok, akik a választott intézmény hallgatói lesznek, ugyanis a legtöbb helyen a beiratkozás ezekben a napokban kezdődik majd el. Kérdésünkre, miszerint az iskola által kiállított és hitelesített, hallgatói jogviszonyt igazoló lapot használhatják-e a diákok a kedvezményes utazáshoz, a Mátra Volán Rt., az Agria Volán Rt. és a Hatvani Volán Rt. képviselői elmondták: az idén erre nincs lehetőség. Ugyanis az oktatási és a közlekedési tárca is elfogadta a Volán Egyesülés azon javaslatát, miszerint azok a hallgatók, akik saját hibájukon kívül még nem rendelkeznek érvényes igazolvánnyal, szeptember 15-ig csak az iskola hivatalos bélyegzőjével ellátott diákigazolvány-igénylő lap másolatának felmutatásával vehetik igénybe a társaságok utazási kedvezményeit. Új tanév: korábban csengettek be Heves megye Megyénkben tegnap tizenhatezer diák kezdte meg tanulmányait a különböző oktatási intézményekben. A tanévnyitókon a változásokról is tájékoztatták a szülőket és a tanulókat. Bár az idei tanév hamarabb kezdődött, az oktatási tárca ígérete szerint az újdonságként bevezetett őszi szünet kárpótolja a diákokat a korai kezdésért. A szülők és a pedagógusok körében megoszlottak a vélemények az újításról. Az idei tanévben az első, az ötödik és a kilencedik osztályokban kötelező jelleggel bevezetik a kerettantervet. Különös figyelmet kell a szakembereknek fordítaniuk arra, hogy az oktatási tárca által maximált kötelező óraszámokat sehol se lépjék túl. Kész programokkal kell rendelkezniük az iskoláknak a minőség- biztosítás területén is. Az előzetes ígéretek szerint tegnap valamennyi diáknak átadták a tankönyvcsomagokat, melyeknek árát a jói bevált gyakorlat szerint már a tavaszi hónapokban előre, részletekben megfizethették a szülők. A tankönyvek ára átlagosan 8 százalékkel emelkedett a tavalyihoz képest. A tanévkezdés költségeinek enyhítésére az állam tanulónként 2250 forint támogatást ítélt meg. Ezt az összeget általában a tankönyvek árába számítják be a pedagógusok. Megyénkben a legtöbb önkormányzat is megalkotta helyi rendeletét a támogatásokról. Azokon a helyeken, ahol prioritást élvez az oktatás, s a költségvetés is lehetővé teszi, a 7-15 ezer forintot is eléri ez az összeg, de akadnak olyan települések is, ahol 2-3000 forintnál nem tudnak többet áldozni erre a célra. Az étkezési térítési díjaknál az előző évek gyakorlatához hasonlóan igényelhetnek támogatást a szülők. Egerben a Kossuth Zsuzsa Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium életében gyökeres változást hozott az idei tanév, hiszen a diákok új épületben, a volt Lenkey János Katonai Szakközépiskola és Kóllégium- ban kezdhették meg tanulmányaikat. Az intézmény igazgatónője, Gálné Szoldatics Rozália elmondása szerint ez a tanév minden szempontból óriási váltást jelent tanároknak, diákoknak egyaránt. Mostantól a katonai és az egészségügyi hivatást választó tanulók a remények szerint egyaránt megtalálják számításaikat az intézményben. Az igazgatónő azt is elmondta, hogy a korábbi híreszteléssel ellentétben nem szűnt meg az intézményben a szakképzés. Ezután is számítanak az érettségizettek (18-20 évesek) jelentkezésére, akik hároméves felsőfokú képzésben részesülhetnek. Mivel az új iskolában hetekig nem élt a telefonvonal, így az érdeklődőket sem tudták tájékoztatni a lehetőségekről. Mostantól ez az akadály is elhárult. A hívható telefonszám: 515-021. _________________________________________(BARTAl Az iskolai szünetek A tegnap kezdődött tanév 2001. június 15-ig tart. Az első félév január 26- án ér véget. Az őszi szünet november 1 -5-ig, a téli december 22-től január 3-ig tart. A tavaszi szünet április 11. és 17. között lesz. Adósság nélkül áll az alku Előbb a tartozásokat kell rendezni Heves Immár szinte napi kérdéssé vált az úgynevezett C-típusú lakások értékesítésének ügye a városban. A csökkentett komfort- fokozatú lakásokban élőknek jelentős lakbértartozásaik vannak, ám a jövőben szeretnék, ha az épület önkormányzati bérlemény helyett immár saját tulajdonukká válna. A lakásvásárlás és a tartozások kiegyenlítése érdekében ült le a napokban a városházán Kontra Gyula polgármester, Szabó Sándor jegyző, valamint a kisebbség képviseletében Adu Gábor, Lóié Mihály és Farkas Antal. A csökkentett komfortfokozatú lakásokban élők egyértelmű jelét adták azon szándékuknak, hogy mindenképpen szeretnék az említett lakásokat megvásárolni. A korábban felhalmozott tartozást azonban nem akarják törleszteni, hanem azok elengedését kérték az önkormányzattól. Ez a változat természetesen nem talált meghallgatásra. Az ön- kormányzat nem zárkózik el az épületek eladásától és a részletekben történő fizetéstől sem, ha a leendő vásárló a korábbi években vagy évtizedben felhalmozott hátralékait rendezi. A többórás tanácskozás eredményeként a tárgyaló feleknek sikerült abban megállapodniuk, hogy mostantól az adósok rendszeresen törlesztik hátralékaikat és folyamatosan fizetik a körülbelül havi 2000 forintos lakbért. Ha a korábbi kintlévőségek mindenki számára megnyugtató módon rendeződtek, akkor a vásárlási feltételek is szóba jöhetnek. _____BARTA KATALIN K i kapjon támogatást? Nincsenek könnyű helyzetben az önkormányzatok, amikor arról kell dönteniük, miként segíthetnék a szülőket és a gyerekeket a beiskolázásban. A legtöbb helyen már a nyár derekán határoztak a támogatás mértékéről. Ez helyhatóságonként eltérő, s az elosztás szempontjai is településenként változnak. Megkérdezve néhány polgármestert, meglehetősen nagy a szórás megyénkben is. Szimpatikusnak tűnt az az érvelés, melyet az egyik kis község elöljárója így fogalmazott meg: a testület egyetértett abban, ha nem áldozunk erre a területre, egyik napról a másikra arra ébredhetünk fel, hogy elfogyunk. Évről évre kevesebb gyermek születik, és egyre nő a halandóság. A beiskolázott tanulókat a legnagyobb kincsnek tekintjük, és minden lehetséges módon támogatjuk őket. Nem teszünk különbséget szegény és módosabb gyermek között. A beiskolázás minden szülőnek egyforma teher, másrészt ezt a segítséget a diák kapja, nem pedig a felnőttek. Egy másik faluban a testület elérkezettnek látta az időt arra, hogy azok a szülők is kapjanak jelképes támogatást, akiknek gyermeke nem jogosult például rendszeres gyermekvédelmi támogatásra.- Természetesen méltányoljuk a kormányzat szándékát, hogy a hátrányos helyzetben lévőket fel kell karolni, de arról sem teszünk le, hogy az átlagos jövedelmű, dolgozó szülők gyermekeinek is jusson valami a közösből. Tapasztalataink szerint ez a réteg az, amelynek tagjai azt a generációt nevelik fel, akik a jövőben biztos értéket teremtenek az országnak. Ennek ellenére néha úgy tűnik, nekik aránytalanul kevés jut a közös kalapból. Bizonyos csoportok minden létező támogatásra jogosultak, s azt maradéktalanul igénybe is veszik. Azok a családok viszont, akik szintén nem dúskálnak az anyagi javakban, pedig keményen dolgoznak, számos juttatástól elesnek. Ezt így igazságtalannak érezzük, s a magunk módján ezért is terjesztettük ki a támogatottak köré - fogalmazott a község első embere. Bárhogy is van, jól jön ilyenkor egy-két ezer forint is az érintet- teknek. Tévedés azt hinni, hogy könyöradományként fogják fel, akik kapják. Sokkal inkább együttérző gesztusként, ami minden gyermeket nevelő szülőnek jólesik, függetlenül a jövedelmi viszonyoktól. Választás bonyodalmakkal Kollégáitól nem kapott elég támogatást (Folytatás az 1. oldalról) A nevelőtestület titkosan szavazott. A leadott voksok értékelésénél derült ki, hogy volt igazgatónőjük újraválasztását csak 11-en támogatják, 13-an viszont ellenzik. Egy pedagógus tartózkodott. A helyzetet tovább bonyolította, hogy az intézményi dolgozókat megkérdező tanácskozás végén leadott szavazatok többsége sem támogatta a volt vezetőt. Az ellenzők száma 15, a mellette kiállóké 14, míg a tartózkodóké kettő volt.- A szavazások végeredményével meglepetéssel szembesült a rendkívüli ülésre összegyűlő képviselő-testület - jegyzi meg a polgármester. - Eredetileg arra számítottunk, hogy pár perc alatt végzünk, ám a tantestület és a dolgozói munkaközösség álláspontja nagy vitát eredményezett. Azt kellett eldönteni, hogy az intézményekben dolgozók többségének támogatása nélkül is kine- vezzük-e az igazgatónőt, vagy vegyük figyelembe beosztottjainak döntését. Általában egy megosztott tantestületet nagyon nehéz megfelelően irányítani, ezért is született meg nagyon nehezen a képviselő-testületi döntés. A grémiumi ugyancsak titkos szavazáson végül is öt igen és ugyanannyi nem született. Tehát az egyedüli pályázóként jelentkező korábbi intézményvezető nem kapta meg a szükséges minősített többséget. Ezt követően a testület úgy döntött, hogy egy évre Medve Tamásnét bízza meg a két intézmény irányításával. Dér Ferenc egyetért azzal, hogy a képviselő-testületi döntés a község lakói közül sokakat meglepett, annál is inkább, mivel a határozattal csak a tanévnyitón szembesülhettek. - Az idő rövidsége miatt nem tudtuk a község lakói tudtára hozni a testületi határozatot - mondja, majd hozzáteszi, hogy a korábbi intézmény- vezető munkáját elismeréssel és köszönettel illette a képviselő- testület, és felajánlotta, hogy eddigi ténykedését figyelembe véve, ha kéri, akkor támogatják korkedvezményes nyugdíjazását. ___________________________ITOM-I K aritatív ajándék az általános iskolásoknak Szűcsi Rendhagyó tanévnyitót tartottak tegnap reggel a helyi általános iskolában. Az eseményen Érsek Zsolt és Godó Lajos személyében két szocialista országgyűlési képviselő is megjelent, hogy a 121 tanulónak átadják az MSZP karitatív tagozatának ajándékát, egy-egy tanszercsomagot. Godó Lajos, a tagozat országos elnökségének tagja elmondta: a néhány héttel ezelőtt alakult szekció a szociáldemokrata értékek - elsődlegesen a szolidaritás és az esélyegyenlőség - alapján politizál. Megkeresik a rászorulókat és azokat is, akik segíteni kívánnak rajtuk. Utóbbiak közül számítanak a civil szervezetekre, magánszemélyekre és vállalkozókra egyaránt. A tagozat féléves programot dolgozott ki, amelynek során figyelmük az iskolások mellett a nyugdíjasok, a hajléktalanok és - karácsony közeledtével - a nagy- családosok felé fordul. A karitatív szocialisták tiszteletbeli elnöke Horn Gyula exmin- iszterelnök, a megyei vezető pedig Godó Lajos, aki kifejtette: szállítanak a lakosság segítségére is. A tegnapi becsöngetés alkalmával Érsek Zsolt köszöntötte a diákokat, majd átadta az ajándékot. Az ünnepségen - amelyen jelen volt Szekeres István, a község polgármestere is - alkalom nyűt arra, hogy a vendégek az önkormányzat életéről tájékozódjanak. Mint megtudtuk, a községben élők számára a legnagyobb kérdés a szüretet megelőzően: vajon mikor kapják meg elmaradt jussukat a korábbi évek bortermése ellenében? ■ Ersek Zsolt átadja az ajándékot az első osztályosoknak A HÍRLAP ÜGYELETÉI HEVESEHÍRLAP Újságíró: TARI OTTÓ Telefon - (36)513-600 Fax - (36)513-605 k Hirdetésfelvétel: Telefon - (36)513-628 Fax - (36)513-630 k Terjesztő: MURÁNYI GERTRÚD Telefon - (36)513-646