Heves Megyei Hírlap, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-204. szám)
2000-08-19 / 194. szám
2. oldal - Heves Megyei Hírlap MEGYEI KÖRKÉP 2000. Augusztus 19., szombat A nemzet él és tervez Gyöngyösoroszi: a múltra tekintve építeni a jövőt fotóí suha péter Az ünnepre készülnek Kitüntetések Budapest, Heves megye A Magyar Honvédség Központi Művelődési Házában Módi Ferenc köztársasági elnök, Szabó János honvédelmi miniszter és Fodor Lajos vezérkari főnök jelenlétében tartották meg az augusztus 20-a alkalmából szervezett ünnepséget, amelyen kitüntetések átadására is sor került. A rangos elismerésben részesülők között Heves megyét hárman képviselték: ár. Nagy Imre egri és dr. Kontra Gyula hevesi polgármesterek, valamint H. Szabó Sándor, az MTI Hatvanban élő fotóriportere. Mindhárman a Honvédségért kitüntető cím II. osztályú keresztjét vehették át. ■ Katolikus rádió Ma az egri Magyar Káolikus Rádió reggel fél 6-kor kezdi adását, amelynek keretében Seregély István egri érsek köszönti hallgatóikat, majd ünnepi szentmisét közvetítenek a várból. A nap folyamán a magyar egyházi és szellemi élet képviselői is köszöntik a rádiót. Vasárnap 9 órától indul az adás. Ezúttal a Bazilikából sugároznak szentmisét. A nap folyamán irodalmi összeállítás hangzik el Szent István Intelmeiből és tetteiből. _______________■ í rószercsomagot nyertek A Heves Megyei Hírlap, a Merkúr Papír Kft. és az egri McDonald's közös játékán az augusztus 15-i kérdés megfejtése: 600 Ft fölötti érték vásárlása esetén lehet részt venni a Vissza a Suliba akcióban. A helyes választ beküldők közül egy-egy ezerforintos írószercsomagot nyert Nyitná Szabolcs (Ostoros), Vankó Péter (Tiszanána) és Jeges Zoltán (Ecséd). A szerencsések nyereményszelvényüket - melyet postán juttatunk el - beválthatják az egri, illetve a gyön- gyösi Merkúr Papírüzletekben. ■ Gesztus Poroszló Tóth Ernő, a füzesabonyi FKgP elnöke, Poroszló szülötte, dr. Szabó János honvédelmi miniszter tanácsadója lapunkkal közölte:- Az akkori polgármester mulasztássorozata miatt tulajdonomba került 1994-ben a falu frissen fúrott kútja A millennium tiszteletére erről lemondok. A kutat örökre Poroszlónak ajándékozom. Egyetlen feltétek támasztok: a tulajdonba kerülésem időpontjától visszamenőleg a kút építéséhez kapott állami támogáást és lakossági önerőt árképző tényezőként ne vegyék figyelembe. Az ajándékozó döntésétől a helyi ivóvíz-szolgáltatás árának mérséklését reméli. ■ Tegnap megyénkben folytatódtak a millenniumi megemlékezések. Ezúttal szű- kebb hazánk öt településén került sor az ünnepi zászlók átadására. Gyöngyösoroszi Kevés nemzet mondhatja el magáról, hogy bár idegenként, ellenséges környezetbe érkezett, ezer év után is itt van, él, és vannak tervei - e szavakkal adta át a kormány zászlaját a településnek dr. Eiselt György, a BM helyettes államtitkára. A megyei zászlót Balázs József, a közgyűlés kulturális bizottságának elnöke hozta el a faluba, s beszédében azt emelte ki: az utóbbi években számos infrastrukturális beruházás valósult meg a helybeliek áldozat- vállalásának is köszönhetően. A millenniumi zászlóra Szabó Istvánná zászlóanya kötötte fel a szalagot. Tóth Tibomé polgár- mester asszony megköszönte mindkét zászlót. Gyöngyöstarján A községháza előtti téren megrendezett ünnepségen Csépe György kormány-főtanácsadó adta át a zászlót a 725 éves fennállását ünneplő falu közösségének, hangsúlyozva a történelmi múlt értékeinek megóvását, az összefogás fontosságát. A megyei zászlót dr. Jakab Istvántól vette át Szamosvölgyi Péter polgár- mester, aki mindkét jelképet megköszönte, s ígéretet tett a méltó megőrzésükre. Ma délután fél ötkor adják át a község új közművelődési centrumát, ahol helybeli alkotók kiállítását is láthatják az érdeklődők. Dormánd A díszvendégek a falu vezetőinek és polgárainak részvételével a római katolikus templomban tartották meg az ünnepséget. A polgármesteri hivatal jegyzője, Sumi Gabriella köszöntője után dr. Szabó János honvédelmi minisztertől a Magyar Köztársaság kormányának emlékzászlaját Ferencz Vilmos polgármester vette át. A zászlóra szalagot Tóth Istvánná nyugdíjas pedagógus kötött. Heves Megye Közgyűlése tiszteletének jeléül annak tagja, Gulyás László nyújtotta át a településnek a megyezászlót. Gordos Miklós esperes a megszentelt zászlók sorában harmadikként Dormánd község szimbólumát is megáldotta. Első alkalomal adták át a „Dormánd díszpolgára" elismerést. A képviselő-testület erre a címre dr. Mann László háziorvost találta a legméltóbb személynek. Mezőszemere Tegnap délután a római katolikus templomban ünnepi szentmisére került sor, majd dr. Szabó János honvédelmi miniszter emelkedett szólásra, méltatva országunk történelmi múltját, benne István király szerepét. A kormány tagjától a millenniumi emlékzászlót Bíróné Bukta Krisztina polgármester vette át. A zászlóanya szalagkötő szerepére Kelemen Mária nyugalmazott tanítónőt kérte fel az önkormányzat. A megyezászlót a településre Halász Károly, a Heves Megyei Közgyűlés alelnöke hozta el. Mezőszemerén vasárnap 9 órakor a központi parkban felavatják Bukta Imre köztéri szobrát, amely a „Faültető” címet kapta. Ivód A település katolikus temploma tegnap zsúfolásig megtelt ünneplőkkel. Délután öt órakor Ferenczi György köszöntötte a megjelenteket. A Tamási Áron Általános Iskola irodalmi színpadának tagjai adtak ünnepi műsort, melyet a millenniumi zászló bevonulása követett. A múltat és az összetartozást jelképező lobogót dr. Balás István, a Heves Megyei Közigazgatási Hivatal vezetője adta át Forgó Istvánnak, a falu polgármesterének, aki ígéretet tett arra, hogy az ezeréves államiságunkra emlékeztető zászlót méltóképpen megőrzik az utókornak. Miután Répás Csabáné zászlóanya felkötötte a szalagot, Sály Miklós esperes áldotta és szentelte meg a kormány ajándékát. A megyei közgyűlés zászlaját az ünnepi gondolatok kíséretében Berta Istvántól, a közgyűlés tagjától vehette át a falu első embere. Egerbocs, Tarnabod A községben augusztus 20-án 11 órakor a szabadban tartott ünnepi szentmisével veszi kezdetét a Szent István-napi rendezvény. Délután lovasbemutató, lovaglási lehetőség várja a családokat, majd fellép a váraszói áterazene- kar. Ezenkívül műsort adnak az óvodás és általános iskolás gyermekek, s Kovács Zsolt és néptánc- csoportja. A napot nosztalgiazene, tűzijáték és utcabál zárja. Az ünnepi alkalomra látott először napvilágot az Egerbocsi Regélő. Az újság megismerteti az Eger Az Egri Lokálpatrióta Egylet tegnap este rendezte meg a megye- székhelyen az immár hagyományosnak nevezhető fáklyás királyköszöntő felvonulást. A résztvevőket hat órára a Dobó térre várták, ahol dalok hangzottak el gitárkísérettel, majd Habis László önkormányzati képviselő, tanácsnok, az egylet elnöke mondott az Kilencvenhat évvel ezelőtt Gárdonyi Géza kedvenc hősének, Dobó Istvánnak a szellemét idézte meg, amikor felavatták a város első kőszínházát. A most felújított épület avatóünnepségén a Heves Megyei Közgyűlés elnöke, Sós Tamás pedig Gárdonyi szellemet idézte meg, amikor híres mondatára emlékeztette a megjelenteket: „A falak ereje nem a kőben vagyon”, hanem - folytatta - a társulatban, amely játékával megtartja, s a közönségben, amely szeretetével élteti az égd színjátszást. A színház ünnepélyes átadása, avatása és megáldása előtt az új, légkondicionáló berendezéssel is ellátott művészbüfében tartották meg az épület történetének első sajtótájékoztatóját. Dr. Vass Géza megyei főjegyző emlékeztetett arra az időre, amikor a színház albérletben, múlt századi körülmények között játszott, s most egy időutazással a XXI. századra emlékeztető épületben kezdheti meg az évadot. Sós Tamás, a megyei közgyűlés elnöke az esemény szimbolikus jelentőségét méltatta: együtt van itt a múlt s a jelen, Gárdonyi szobra, Király Róbed szobrászművész alkotásaként az első faszínház domborműve, s az építész Bodonyi Csaba és a kivitelező Imola Bau jóvoltából a jövő technikai felkészültsége. Emlékeztetett arra is, hogy az 1 milliárd 300 millió forint értékű rekonstrukció egy széles összefogás olvasót a falu történetével és számos érdekességgel. Tamabodon a község lakóit reggel térzene ébreszti. A kormányzászlót 11 órakor a római katolikus templomban Topolánszky Ákos, az Ifjúsági és Sportminisztérium helyettes államtitkára adja át: a lobogót a község címerével együtt szenteli fel dr. Nagy Lajos, gyöngyösi plébános. Délben megkoszorúzzák a világháborús emlékművet, majd a templomkertben elültetik az Árpád-fákat. Este a programot diszkó zárja. ünnep alkalmából rövid beszédet. Ezt követően az ünneplők fáklyákkal a kézben felvonultak a várba, ahol lezajlott maga a királyköszöntő ünnepség. A Himnusz után Réti Árpád színművész szavalt, Gergely Péter Pál vezényletével fellépett a Cantus Agriensis, Blaskó Balázs színművész pedig Szent István Intelmeiből idézett. Köszöntötték a határon túli ma- gyarokat is. ________________■ e redménye, hiszen a megye még 1996-ban pályázott címzett támogatásra, s az azóta eltelt négy évben, politikai változástól függetlenül, n Jndenhol a segítő, színház- építő szándékkal találkozott. Beke Sá rdór direktor a színház funkcióbővüléseit ismertette, s kifejezte azon szándékát is, hogy az épület a művészetek befogadóházává váljon. Habár tegnap még csak egy szűk csoport ismerkedhetett meg az épület belső kivitelezésével, a nagyszínpad megújult hang- és fénytechnikájával, azt a mérnökök máris előre bocsátották: a szeptemberben ide látogatókat több meglepetés is éri, hiszen a teljes bekerülési költség 25 százalékát a nagyszínpad technikai fejlesztésére fordították. Az épületbejárást követően vette kezdetét a színház megnyitóünnepsége, ahol a közönség és a szakma örömmel látta, hogy az avatáson megjelent Gáli László volt művészeti vezető, s a rekonstrukció kezdeti időszakának több megyei és városi vezetője is. Rockenbauer Zoltán kultuszminiszter köszöntőjét követően dr. Seregély István egri érsek megáldotta az épületet, majd a vendégeket az Egri csillagok részleteiből összeállított díszelőadásra invitálták, amellyel megkezdődött az épület tényleges működése is. _________________________________________(-ROMI) K irályköszöntő a várban A falak ereje nem a kőben vagyon Átadták a felújított Gárdonyi Géza Színházat Kifosztották a bisztrót Az üzemeltető újabb atrocitásoktól tart (Folytatás az 1. oldalról) A betörésről a bisztrós értesítette a rendőrséget. Az ügy kivizsgálását már megkezdték. Közben a Budapestről nemrég Vécsre költözött fiatalember tegnap reggel egyéni nyomozásba is kezdett. A szomszédtól megtudta, hogy nem sokkal éjfél előtt az egyébként békés természetű kutyája heves ugatásba kezdett. A szomszéd ki is nézett az udvarra, de nem tapasztalt semmi rendkívülit, csupán azt furcsállotta, hogy a házőrző a csitítás ellenére sem hagyta abba a csaholást. Akkor sejtette, hogy esetleg valami szokatlan történhet a környéken, de idősebb ember lévén nem mert kimenni az utcára. A harmincas éveiben járó bisztrós úgy véli, hogy a múltkori pisztolyos eset után most „valakik” újra meg akarják félemlíteni. Mindez aggodalommal tölti el, hiszen annak idején éppen azért költözött le a zsúfolt fővárosból a csendes faluba, hogy nyugodtan éljen kilencéves kislányával és feleségével. - Ám úgy tűnik, vannak, akik ezt meg akarják akadályozni - mondja, majd hozzáteszi, hogy mostani kára is meghaladja a 250 ezer forintot. A bisztrós úgy érzi, hogy a település lakóinak döntő többsége befogadta őt és családját. Azt is elmondta, hogy a festői környezetben elterülő kis település a jövőben a turizmus egyre gyakrabban felkeresett állomása lehet. Ám ahhoz a közbiztonság javítása is fontos. _____________________tr-AiM M EGRENDELŐLAP ' VASÁRNAPI' VASÁRNAP HEVES‘IHIRLAP ELŐE IZETÉSÉRE Fenti címre megrendelem a Heves Megyei Hírlap Vasárnap Reggelt, 240 Ft havi díj megfizetésével. Kérjük, hogy a megrendelőlapot borítékban szíveskedjen beküldeni a kiadó címére: 3301 Eger Pf. 23 (Barkóczy u. 7 Előfizetési szándékát jelezheti kézbesítőinknek, illetve a 06-80-513-646-os ingyenes telefonszámon is. Azon olvasóink között, akik december 10-ig előfizetik lapunkat, 4 db 10.000 Ft értékű ajándékot sorsolunk ki. 1 VASÁRNAPI HEVESTHIRLAP Amiről vasárnap olvashat: •A kormány kétéves adótáblája •Magyar történelem és politika a képes •A mosógép e-mallt küld • Trabanttal jár a világ legjobb pilótája •Mitől félnek a férfiak? •Mennyit keresett a BL-selejtezőkkel a Dunaferr? •Előző életében madár lehetett - Gyémántkoszorús vitorlázórepülő sm ájsáfárualnál, m ihlainwhihikkB, s _______hnztalmtakaáUl