Heves Megyei Hírlap, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-204. szám)

2000-08-12 / 188. szám

# Bűnügyi statisztika és lakossági közérzet Beszélgetés a megyei főügyész helyettesével A közelmúltban egymás után láttak napvilágot különböző statisztikák a hazai bűnözés első félévi alakulásáról. A nyil­vánosságra hozott adatok azt mutatják: csökkent a bűnté­nyek száma. Ám a lakosság körében markáns a vélemény, miszerint csak romlik a helyzet, arról nem is szólva, hogy egyesek megúszhatják akár a százmilliós csalások után is a büntetést. Dr. Misi László megyei főügyészhelyettest e fur­csa ellentmondásról és más időszerű témákról kérdeztük. Az ismertté vált bűncselekmények száma Magyarországon 1995-1999 között 100 ezer- A napokban közzétett országos és megyei rendőrségi adatok is ar­ról szólnak, hogy a 2000. év első felében csökkent az ismertté vált bűncselekmények száma. Ezzel szemben a közvélekedés inkább az: nincs javulás e téren. Mire ve­zethető vissza ez a furcsa ellent­mondás?- Mindenekelőtt azt kell látni, hogy más az összbűnözés, mint valóság, és más a statisztika. Utóbbi csupán a valóság megisme­rését szolgálja, és nem fejezheti ki annak pontos tartalmát. Amit tud­hatunk, az a regisztrált bűncselek­mények statisztikája. Ezek az ada­tok azt mutatják meg, hogy egy adott időszakban a bűnüldöző ha­tóság hány bűncselekménnyel fog­lalkozott. Az ismertté vált bűnté­nyek száma jelentősen eltér a való­ságostól, ezért nem alkalmas az összbűnözés adekvál megjeleníté­sére. A bűnügyi adminisztráció méretét mutatja be, és nem azt, hogy valójában hány cselekményt követtek el. (A kérdéssel foglalko­zik Déri Pál legújabb könyvében, melynek már a címe is beszédes: „A bűnözési statisztika és a való­ság”.) Amit nem tud visszaadni a bűnügyi statisztika, az a látens bű­nözés, azok az esetek, amelyek nem jelennek meg a hatóság előtt. Úgy is fogalmazhatnék, hogy van­nak a bűnözésnek világos és sötét mezői, mi több, beszélhetünk „szürke” területekről is. Az ismert­té vált esetek - a világos mezők - megjelennek a kimutatásokban, a látensek viszont nem. A köztes ügyek azok, amelyekről tudomást szereznek, de valamilyen okból nem indul eljárás. Vannak ala­csony látenciájú bűncselekmé­nyek, mint az emberölések, bár itt is van sötét mező: a rendkívüli ha­lálesetek és az eltűnések. Évekkel ezelőtt például eltűntként keresett a rendőrség egy embert, aki végül saját házának derítőjéből került elő. Megállapítható volt, hogy bán­talmazták, de a bíróság kétséget kizáróan nem tudta megállapítani, hogy halálát emberölés okozta. Vannak magas látenciájú bűncse­lekmény-kategóriák. Ilyenek a közélet tisztaságát sértő vesztege­tések, vagy az adócsalások, ame­lyek a közcélokra szolgáló köz­pénzeket apasztják, és Nyugaton igen hatékony üldözésben van ré­szük. Ki hinné el azt, amit a szá­mok jeleznek, hogy 1999 első fél évében mindössze 564 vesztegetés történt az országban, és Heves me­gyében csak 13 eset? Ki hiszi el, hogy ugyanebben az időszakban 1731 adócsalás történt, s Hevesben mindössze negyvenegy? A regiszt­rált statisztika nem mutatja, ho­gyan is állunk e cselekményekkel. Nemritkán az élet maga cáfolja, hogy ezek a számok a valóságot tükröznék. Olykor később indított eljárások nagy számban derítenek fényt olyan adócsalásokra, ame­lyek korábban nem szerepeltek a statisztikában. Amikor azt mon­dom, hogy a statisztikák elfedik a dolgokat, azt is értem alatta, hogy az emberek egy községben, egy városban élnek, s az általános sta­tisztika nem bontja le az adatokat ilyen mikrorégiókra. A múlt év el­ső felének itthon ismertté vált 3167 rablása vagy Heves megye 92 ese­te túl általános megközelítésű. Már csak a bűnmegelőzés szem­pontjából is fontos lenne a helyi sa­játosságok felmérésére, feltérképe­zésére. Hiába mondja a statisztika például a Hevesen és körzetében élő embernek, hogy kevés vagy csökken a lopások száma, ha ott az ellenkezője tapasztalható meg.- Mi lehet még az oka annak, hogy a lakosság - enyhén szólva is - kétkedve fogadja az adato­kat?- Az elmúlt évtizedben valóban kialakult egyfajta bizalmatlanság a hivatalos bűnügyi statisztikák­kal szemben. Gyanúja támadt a közvéleménynek, hogy a statiszti­ka a tényleges bűnözést mutatja-e. Ez abból a szorongásból fakad el­sősorban, amelynek oka a bűnö­zés drámai mértékű növekedése és eldurvulása. Olyan növekedésről van itt szó a '90-es évek elejétől, amilyennel korábban évtizedeken át nem lehetett találkozni. Ha néz­zük az adatokat, azt látjuk, hogy amíg 1987-ben 188 ezer 397 ismert­té vált bűncselekmény volt Ma­gyarországon, addig ez a szám 1996-ban már 466 ezer fölé emel­kedett. A közbiztonság ilyen mére­tű romlása, a bűnözés növekedése összesen bűntett 1 i vétség „Az igazi problémát a tényleges bűnözés jelenti” FOTÓ: PILISY ELEMÉR a Magyar Katolikus Püspöki Kart is arra késztette, hogy foglalkozzon a kérdéssel az 1996-ban kiadott „Igazságosabb és testvériesebb vi­lágot” című körlevelében. Ebben a vezető egyházi személyiségek tes­tületé megfogalmazza: a közerköl­csök romlásának leglátványosabb jele a közbiztonság romlása, ame­lyet még aggasztóbbá tesz az erő­szakos jelleg növekedése, mégpe­dig az elmúlt 6 évben. Kitér a kör­levél arra, hogy 10 év alatt meghá­romszorozódott, az utolsó öt esz­tendőben pedig megduplázódott a bűnesetek száma. Ez az oka annak - fogalmaz a levél -, hogy „A lakos­ság nagyobbik részét kitevő tör­vénytisztelő polgároknak egyre több és egyre nagyobb fenyegetett­séget kell elviselniük. Nem tudhat­ják biztonságban vagyonukat, ma­gukat." Mindehhez hozzáteszik még a körlevél kibocsátói, hogy a félelem légköre tartósan ronthatja mindnyájunk közérzetét.- Mennyiben tekinthető tör­vényszerűnek, hogy a társadalmi viszonyoknak a rendszerváltás­sal együtt járó átrendeződése a bűnözés ilyen mértékű növekedé­sével járjon?- A bűnözés alakulásának fen­tebb vázolt tendenciája nemcsak hazai, hanem mindenekelőtt világ­jelenség. A „bűnözési hullámok” ugyanakkor történetileg is „kor- szakolhatók” és vizsgálandók. Kü­lönböző történelmi időkben külön­böző országokat ért el a nagy hul­lám, és vele együtt a bizalmatlan­ság légköre is. Ilyen volt a korai ka­pitalizmus időszaka, az ipari-tech­nikai forradalom legújabb szaka­sza, a '20-as, '30-as évek Ameriká­ja. Növekvő bű­nözés mutatha­tó ki az USA-ban az '50-es, Nyu- gat-Európában a '60-as évektől.- Szóba ke­rült a látens bű­nözés, ami mi­att a bűnügyi statisztikák adatai és a köz- vélekedésben ki­alakultak eltér­nek egymástól. Csökkenthető-e a kettő távolsá­ga?- Az nyilván­való, hogy a fel­tárt esetek sta­tisztikája nem al­kalmas a bűnö­zés követésére. Éppen ezért a lá­tens bűnözést is kutatni kell. A vi­lág fejlettebb tér­ségeiben már a múlt században foglalkoztak e kérdéssel. Az intenzí­vebb kutatások az Egyesült Álla­mokban jó ötven éve kezdődtek a témában. Ezzel szemben az első említésre méltó szakkönyv Magyar- országon 1988-ban látott napvilá­got. Szerzőjére, dr. Körinek Lászlóra büszkén emlékszem vissza, hiszen egy egyetemre - a pécsi Janus Pan­nonius Tudományegyetemre - jár­tunk. Valószínűleg az ő úttörő mun­kásságának is köszönhető, hogy az utóbbi években 10-12 kutatás is folyt e tárgykörben.- Ezek a szakkönyvek és kuta­tások azonban nem csökkentik a lakosság félelmét és szorongását a bűnözéstől...- A félelem keletkezésének oka­iról különböző tézisek láttak nap­világot. Van olyan vélemény, ami szerint mindez a média bűnügyi tudósításainak a következménye. Akik ezt képviselik, azt kifogásol­ják, hogy a súlyos bűncselekmé­nyeket - hozzáteszem példaként a meglepő gyorsasággal kialakult szervezett és nemzetközi bűnözés megnyilvánulásait - felülszerepel­tetik, ezzel kiterjesztik az ettől való félelmet olyan területekre, települé­sekre is, ahol hasonló bűncselek­mények nem vagy ritkán fordul­nak elő. Más vélemények szerint - én magam ezt osztom - az igazi problémát a tényleges bűnözés je­lenti. Hogy több és egyre durvább, s ezt a statisztika elfedi. Nem he­lyes azonban mindent a rendőrök­re „lőcsölni”. Utaltam már a helyi bűnmegelőzési feladatokra. Olyan „apróságokra” gondolok, mint számba venni egy-egy településen a bűnelkövetést megkönnyítő kö­rülményeket. Hatékonyabbá szük­séges tenni a közbiztonsági és ál­dozatvédelmi bizottságok munká­ját. A rendőrséget bűnbakká tenni téves hozzáállás a problémához. A bűnözés alakulását alapvetően a társadalomban végbemenő folya­matok határozzák meg. Idézek egy tanulmányból: „A bűnözés alapvető oka országosan, a me­gyékben és valamennyi települé­sen a társadalmi alapfolyamatok funkciózavarára, a társadalmi de­zorganizációra, a társadalmi kont­roll gyengülésére, kultúrkonfliktu- sokra vagy anómiára vezethető vissza.” Nemzetközi kutatások alapján megállapíthatók bizonyos vezető okok. így a demográfiai változások azt mutatják: a lakosság összetéte­le az aktív korosztály irányába to­lódik el, amiben mi történetesen kivétel vagyunk. Megnőtt a földraj­zi mobilizáció, ami az emberkeres­kedelem, az embercsempészés növekedését hozza magával. Egé­szen drámaiak a változások a kábí­tószer-bűnözés terjedésében. Köz­reható tényező a permanens mun­kanélküliség, vagy a szegénység és a gazdagság közötti mélyülő sza­kadék, s annak is a hirtelen, gyors és nagyarányú megjelenése. Köz­reható tényező a családok széthul­lása és a törvényhozás, törvényke­zés liberalizációja. Ez utóbbit - hangsúlyozom - nemcsak nálunk, Nyugaton is mondják. Mit tehet a rendőrség ezekkel az okokkal szemben? Egyes kutatások szerint a rendőrség jó vagy kevésbé haté­kony munkájával 10-15 százalék­kal befolyásolhatja a bűnözést. Úgy gondolom, a társadalomnak, illetve az államnak elemi érdeke fűződik ahhoz, hogy ne engedje megbomlani a bűnözés és bűnül­dözés erőviszonyait, ne engedje ezen viszonyoknak a bűnözés ro­vására való megváltozását. Erőfe­szítések kellenek a bűnüldözés hatékonyságának növelésére, eredményének javítására, az idő­hátránnyal, információhiánnyal funkcionáló, az informatika csúcs­lehetőségeit nélkülöző nyomozati eljárások és a hagyományos krimi­nalisztika felváltására. síké Sándor I------------­S ZUROMI RITA »ll Intézményesített szegénység ■hl . JaH Nagy Péter a cári Oroszországban magas ju­talmat fizetett azoknak, akik jelentették, hogy környezetükben testi fogyatékos, születési rendellenességet hordozó ember él. A fizikai, lelki megnyomorított a cári udvarba került, ahol viaszbábut mintáztak róla a nevetni vágyó úri közön­ségnek. Afrikában a századelőn elit szafari járatok indultak, ahol az angol hölgyek ámulva szemlélték a háncskunyhókban élő banán­szoknyás négereket. A testi-lelki nyomor előbb-utóbb minden szenvedőnek hozott valamit a konyhára. A cári udvarban jobban főztek, mint a sztyeppén, az angol dámák időnként vetettek valamit az ugráló, riadozó, mosdatlan négereknek. A szegénység a történelem során többször vált üzletté. S válik majd a jövőben is. Mai hirdetőújságok ingyenes rovataiban egyre-másra jelennek meg a hirdetések: „Létminimum alatt élünk. Tessék segíteni. ”. „Önhibánkon kívül kerültünk nyomorba. Az adományokat az alábbi számlaszámra kérjük..." „Unokáimat egyedül nevelem, embertelen körülmények között. Segítséget kérek...”. S a szövegek rendre ugyanazzal fejeződnek be: aki meg akar győződni róla, az megteheti a következő..., s jön az utca, a házszám. Még mielőtt bárki is azt hihetné, ez humor, jobb, ha máris tu- ■ domásul veszi: ez bizony a valóság. A szegénység Magyarorszá­gon tíz éve intézményesült. Nem szégyen már azt mondani, hogy munkanélküliek vagyunk, nem tudjuk fizetni a közüzemi szám­lákat. Ám azt még nekünk is szokni kell, hogy a szegénység mu­zeális barakkokba költözött és kiállítási tárggyá vált. Nem akarok ítélkezni a nyomorgók ilyetén figyelemfelkeltése fölött. Támogatni sem szeretném őket, hiszen egy bankszámla nyitásának, kezelésének vannak költségei. Ha azt mondom, ki­lóg a lóláb az ilyesfajta szánalomkeltés esetében, azt is rögtön hozzáteszem: az ember kilátástalanságában olykor rendhagyó dolgokra képes... Sokkal inkább előre mutat az a tendencia, hogy a jó értelem­ben vett segítség és intézményesített karitatív munka egyéni am­bíciók és akciók irányába mutat. A „Gyújts magadnak mozga­lom"-nak viszont előbb vagy utóbb meglesz az a szomorú követ­kezménye, hogy az emberek még a tényleg fontos segítőkampá­nyok mellett is szótlanul elmennek. S ha már a szegénységből élni, megélni, jól élni lehet, akkor a többi szegénységben élővel szemben sokkal tisztességesebb lenne, ha a roskadozó ház falára kiírnák: társadalmi, egyéni, kor- és kórmúzeum. Akkor talán ha egyszer arra jár az elit, pár forintot csak vetne ezért a látványért, ahogy a századelőn az elit angol a háncsszoknyás négusnak tette... ________SZALAY ZOLTÁN B iztonságérzetünk alkonya Hosszú a várakozók sora a rendőrségi pa­naszfelvevő iroda előtt. Az emberek türelmet­lensége nőttön nő. Előkerülnek a legkülönfélébb történetek. Talán még jegyzőkönyvezni is érdemes lenne azokat tanulságaik okán. Képzeljék, a szemem láttára bpták el a kerékpáromat! - siránko­zik egy néni. A tolvaj nappal az utcán falnak támasztott bidküjét el­tolta, majd a nyeregbe pattant, s már hajtotta is a pedálokat. A koros asszony kiáltozott, hogy fogják meg, ám a polgárok rezzenéstelenül lépdeltek tovább. Váratlanul rendőrautót pillantott meg a kárvallott, még örült is a szerencséjének. Tévedett. A zsaruk közölték: ők most nem tehetnek semmit, hívja fel az ügyeletet. Azzal sem járt jobban. A telefonban azt a tanácsot kapta, hogy tegyen személyesen feljelentést. Az idős hölgy sehogy sem érti, miért nem akkor cselekedtek azonnal a bűn üldözői, amikor még az orruk előtt volt a tettes! Tudja ő, hogy egy bringa tulajdonjogát nem könnyű igazolni, de a hatóságiak legalább az eset tisztázását megkísérelhették volna... A középkorú úr is órák óta vár a sorára. Neki az a gondja, hogy elemelték a tárcáját, a pénzével, bankkártyáival együtt. Utóbbia­kat azonnal letiltotta a pénzintézetnél, ám nagyon ajánlották, menjen a rendőrségre, hogy nyoma legyen hivatalosan is a történ­teknek, különben ő lesz a hibás az enyveskezű honfitársa által neki okozott kárért. Más hasonlóképp károsodottaktól tudja, rop­pant kicsi a valószínűsége annak, hogy sikerül is nyakon csípni az elkövetőt. Ám ha mégis, akkor is hosszadalmas tortúra - nyo­mozás, tanúskodás, bírósági tárgyalás - várna rá. S jogerős ítélet esetén sem biztos, hogy visszakapja a bukszáját, a kártyáit. Megerősíti mindezt az ifjú hölgy is, akinek már többedszer tör­tek be a hétvégi házába. Ó rögtön szólt a rendőröknek, azok hely­színeltek is. A rongálással előidézett kár jócskán meghaladta az eltulajdonított tárgyak értékét. A fiatal nő tisztában van azzal is, hogy meglehet, a bejelentés­sel csak újabb nyűgöt vesz a nyakába. Ha meg is lesz a betörő, ő (a károsult) járhat tanúvallomásokat tenni. Neki kell bizonygat­nia a nyomozók, majd a bíróság előtt, hogy mije tűnt el, mijét tör- ték-zúzták szét, miközben az ártatlanság vélelme alatt pöffeszke- dő gyanúsított-vádlott gúnyos mosollyal tagad mindent, a védője csűri-csavarja a jogszabályokat. S ha el is ítélik az illetőt, még kö­vetkezhet a több évig elhúzódó polgári per a kártérítésért, azután meg a kilátástalan végrehajtás. Hát ennyit az áldozatvédelemről a biztonságérzetről, a jog­rendről anno 2000-ben...

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom