Heves Megyei Hírlap, 2000. június (11. évfolyam, 127-151. szám)
2000-06-05 / 130. szám
HI 2000. Június 5., hétfő Heves Megyei Hírlap - 7. oldal H 0 R I Z O N T Érem a helyi örökség megőrzéséért A polgármesterek a megtisztelő elismerésről Rendkívül alapos mérlegelés alapján dönt az arra illetékes bizottság, hogy egy- egy esztendőben mely városok érdemlik ki ezt a rangos, politikától mentes, kizárólag szakmai elismerést - mondta Aczél Gábor, mielőtt kihirdette, hogy az idei Hild-díjasok között van Gyöngyös és Heves is. Heves megye A Hild-díjas városok I. országos találkozóján a Magyar Urbanisztikai Társaság elnöke köszöntötte az immár több mint negyventagú közösségbe került két várost, s bejelentette, hogy az elismeréssel járó érmet a későbbi, helyi ünnepségen adják majd át. Az egri urbanisztikai tanácskozáson részt vett a két megyei település polgármestere is, s mindketten örömmel fogadták a hírt.- Büszkeséggel tölt el, hogy ez a szakmai grémium településünket a szépen fejlődő városok között tartja számon - vélekedett Szabó Gyula, Gyöngyös polgár- mestere. - Való igaz, hogy településünkön hosszabb ideje, már a rendszerváltást megelőző években is tudatos városfejlesztés zajlott. Ez alatt az idő alatt cserélődtek a vezetők, de ez a fajta törekvés nem változott. Tudatosan odafigyelünk arra, hogy azt a kevés értéket, amelyet a különböző tűzvészek meghagytak számunkra, minél méltóbb módon megőrizzük a jövőnek. Ebben időnként nem kis csatát folytatunk a műemlékvédelemmel, de végül is érthető az ő szempontjuk is. Nagyon szeretjük a városközpontot, ezért a lakossággal is kisebb harcokat kell vívnunk annak érdekében, hogy az arányok Szabó Gyula Gyöngyös polgármestere ne csorbuljanak. Reméljük, megértik a helybéliek, hogy egy ilyen kisvárosnak a központja nagyon fontos terület, amelyre oda kell figyelnünk. Természetesen a peremrészeket, a lakótelepeket sem hanyagoljuk el, ebben a ciklusban például az infrastruktúra fejlesztése a legfontosabb feladat.- Ennek az éremnek az átvételével nem tekintjük lezártnak a fejlesztési elképzeléseket mondta végezetül Szabó Gyula. - Ez egy pillanatnyi kis megálló ebben a folyamatban, mert nagyon sok feladatunk van még, sajnos ehhez mérten, nagyon kevés a pénzünk. Kontra Gyula, Heves polgár- mestere:- A Hild-díj nem a hivatal, nem a testület, hanem a város közössége által végzett munkának az elismerése. Ez egyben azt is jelenti, hogy a település jó irányba indult el. Mint ennek a közösségnek a vezetője, tiszta, rendezett, biztonságos kisvárost szeretnék. Ezzel azonosult a lakosság is, mert valamennyien ezért dolgozunk. Úgy gondolom, ezt az elismerést annak köszönhetjük, hogy az egykori hatalmas falunak, alföldi mezővárosnak az értékeit meg tudtuk menteni. Ilyen például a Szerelem Alfréd-kő, amire a város akkori vezetésének a jegyzőkönyvből tettünk egy idézetet: „Az érdem elismerése oly kötelesség, melyet elmulasztani nem lehet. ” Ez annak az embernek szólt, aki az első szilárd burkolatú utat építette... Vagy felújítottuk a millenniumi követ, ami sok mindeme szolgált már, rajta van a például a Trianonra utaló gondolat, ami akkoriban uralkodó nézet volt. Ez a hatalmas kő is történelmünk része. De ebben a szakmai díjban benne van az egykori bíróság zeneiskolává, vagy a börtön könyvtárrá alakítása éppúgy, mint a volt úri kaszinó eredeti formában történő felújítása is, ami mind-mind a helyi örökség megőrzését szolgálja - mondta a dél-hevesi város polgármestere.. (SZILVAS) Heves első embere: Kontra Gyula Pegazus a Felsővárosban A falfestési pályázat nyertesei vehettek át díjakat fotó: perl marton A Dobó István Gimnázium három, hetedik osztályos kisgimnazistája, Tóth Eszter, Veres Dóm és Keszte Ulla készítette annak a képnek az eredetijét, amely az egri Felsővárosban a Garzonház Mát díszíti, s egy pegazust ábrázol. Az Európa-napokhoz kapcsolódó falfestmény-pályázat nyertesei pénteken délután vehették át díjaikat a nemrég új nevet kapott, egykor Csebokszárinak, majd Északi lakótelepnek nevezett városrészben megrendezett ünnepségen. A Balassi és a Tinódi általános iskola diákjainak közös produkciója után Korózs Lajos szociaüsta országgyűlési képviselő üdvözölte a jelenlévőket, majd dr. Nagy Imre polgármester emlékezett meg a most 30 esztendős, több mint 20 ezer embernek, az egriek egyharmadának otthont adó városrészről. Elmondta azt is: az önkormányzat még az idén el szeremé indítani azt a lakásépítési programot, amely elősegítheti, hogy minél többen kikerülhessenek átmeneti lakásukból, a Garzonházból. A kislányok alkotását egyébként az Alterra szakemberei „vitték át” az épülettömb falára. _____________■ T úra szülőkkel és diákokkal Petőfibánya Május utolsó napja Dohánymentes Világnap. Az alkalomból a petőfibányai Rákellenes Liga egész napos foglalkozást szervezett az iskola diákjainak, valamint a szülők részvételével. A kisebb gyermekek három, a nagyobbak hét kilométeres túrán vettek részt, majd a Fenyves tanyán a résztvevők az állattartással ismerkedhettek meg és lovagolhattak is. A tanyán szabadban főzött gulyással is vendégül látták őket. A túra végső állomásán vetélkedőt is rendeztek az egészséges életmódról. A legtöbb helyes választ adók ajándékokat kaptak, de a túra legfiatalabb résztvevőjeként díjazták a Molnár család öt hónapos babáját és elismerő oklevelet kapott a legidősebb túrázóként szereplő Pusztai László is. Bertáné Koníenda Ramóna, a rendezvény fő szervezőjeként elmondta: túrára invitáló felhívásuk meghallgatásra talált, hiszen közel háromszázan jöttek el a rendezvényre. Jövőre, a Dohánymentes Világnapon hasonló túrával hívják majd fel a figyelmet az egészséges életmódra. itom-i JVANtUc'j kistó« lilesíel a Kapcsolat * A Westel hálózatán belül, kivéve Hangposta. ** A készülék csak Westel előfizetői kártyával használható. *** Csak új Westel előfizetéssel, kétéves szerződéssel, amíg a készlet tart. Az összeg a kezdő részlet, amelynek befizetése után a készülék elvihető. Az árakhoz 24 havi törlesztőrészlet és ennek megfelelő 24x1375 Ft havi forgalmidíj-kedvezmény tartozik. További feltételek és információ: 1230 (a Westel hálózatából díjmentesen hívható), 06-1/265-9210, illetve az üzletekben. www.westel.hu lOOOOl Tt>‘f Efe Keravill ofotért A Westel a Magyar Olimpiai Csapat Aranyfokozatú Főtámogatója Hl«»*** aökksittitmárWn tamatelesi ‘ * j tóki f MkMaNT —/ ss-cc:*-' zZ?'" PÉTERVÁSÁRA * Htfvesawi»! ECSENY MISKOLC möl«*- j .JMMhMi . , iwkktí«* MJ fte<sk PjfMhuta tMaiteitaw Fgmiato* ■ niOitU »«Ail»AlA, Miwtu 3 A/ /Dowowtó ^ S ,V *! -TW*« W 1 > Kw««nd lui VWs ' tófalu » KahnAjugra Kápoliw BÁlíAHAtí / Gyongyósorasu £ , GYÖNGYÖS '■ ■‘fijtfogyöspai» NWT-Hfer 6*<i«jytahai»»z " . > T ' jMcid^ Karács«» Kompo»^ J; j i j oormAnd 1>Í‘ FÜZESABONY-«.,, .." ™6oÍ W«** . 1. f ' . |jg|lPÍI%lswt Xmntmén /#*,* MIO , - ' w IIÍIIÍI§Í. 2 Áfánk öotoftíd éflörócföfva HevövezetóBy . f . . _ ... ♦ cm WESTEL üzlet: Eger, Bajcsy-Zs. u. 3. Tel.: 06-30/900-9018, 06-36/411-900 Díjmentes házhozszállítás: 06-30/930-3881, 06-30/930-5368_________________________________________ Westel partnerek: Ofotért: Gyöngyös, Fő tér 2. • Eger, Érsek u. 2. ■ Kovács Zoltán: Heves, Erzsébet tér 4-5. • Térerő GSM: Eger, Dózsa György tér 2. Térerő 2000 BT.: Eger, Rákóczi u. 100. (Tesco) • Török József: Hatvan, Horváth Mihály út 20. • Apex Elektronika Kft.: Gyöngyös, Fő tér 10. • Hatvan, Horváth Mihály út 15. • Mobilker Kft.: Eger, Vörösmarty u. 23. A Westel - Magyarországon először - olyan havidíjas előfizetést ajánl, amivel szinte mindegy, mikor beszél. A lényeg az, hogy honnan. Az új löldZéna díjcsomaggal ai ország területének több mint sodráról hálózaton belül csúcsidőben is csak nettó 28 Ft-os percdíjért beszélhet. Ráadásul DUAL mobiltelefonnal'* és kártyával*** már bruttó 7000 Ft-tól csatlakozhat. Helyből megéri... Önnek is? Ha térképünkre pillant, azonnal megállapíthatja. De a 06-30/803-0000-ás Westel mobilról ingyen hívható számon is megtudhatja, hogy az Ön körzete a ZöldZóna területén van-e. Panasonic [G030/SLÍ Alcatel fon /sr