Heves Megyei Hírlap, 2000. június (11. évfolyam, 127-151. szám)
2000-06-28 / 149. szám
2000. JÚNIUS 28., SZERDA ÁRA: 39 Ft ELŐFIZETVE: 30,10 Ft XI. ÉVFOLYAM 149. SZÁM Coccolino öblítő 1 utántöltő többféle illatban 299Ft Női pántos ruha 1490R Akció csak ma! MAI SZÁMUNKBÓL VÁNDOR KÖZGAZDÁSZOK A nyár kiemelkedő szakmai rendezvénye kezdődik ma a megye- székhelyen. Félezer hazai és külföldi érdeklődő részvételével június 28-30. között az egri Líceum ad otthont a XXXVIII. közgazdász-vándorgyűlésnek. Az idei találkozó témája a nemzet- gazdaság, a regionális integráció és a nemzetközi gazdasághoz való kapcsolódásunk összefüggéseinek elemzése lesz. 5. oldal ELŐNYÖS TAGSÁG A Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara az önkéntes kamarai tagság előnyeire való felhívással szeretné az érintetteket megszólítani, s a tagtoborzóval a régieket megtartva egyúttal új belépőket is mozgósítani, és bekapcsolni a szakmai szervezet munkájába. 8. oldal DILETTÁNS PER G. Nagy Ilián költő pert indít az Illés együttes volt vezetője ellen, akit azzal vádol, hogy plágiumot követett el az első magyar folkoperával kapcsolatban. Az egri várban június 25-én mutatták be a Jézus születése című művet, a per tárgya a szövegkönyv írójának kiléte. G. Nagy Ilián szerint ő írta a művet, ám Ülés Lajos Utassy Józsefet nevezte meg. Utassy G. Nagy művét dilettánsnak tartja. 5. oldal ________Sziréna_______ T orta, nyúl, meggy * Egy egerszaláki presszóból a tetőt megbontva, majd az ott talált játékgépet felfeszítve 131 ezer forintot vittek el a pultból 25 karton cigaretta, számológép, szeszes italok, édesség és kávé tűnt el. A lopással okozott kár 220 ezer, a rongálásé 70 ezer forint. * Egy gyöngyösi lakos Gyöngyöshalászon, a Csókás-tanyán lévő gyümölcsöséből száz kilogramm meggyet loptak el illetéktelenek. A kár 20 ezer forint. * Petőfibányán, a szabadidő- központ épületének ajtórácsát lefeszítve, az ajtót betörve egy darab tortát vidék el az épületből a tedesek. A lopással és a rongálással okozott veszteség összege háromezer forint. * Egy nagyfügedi családi ház udvarán lévő ketrecből a kerítésmászó tolvaj elemeit egy fekete és egy szürke színű, belga óriás fajtájú, nyolcezer forintot érő növendék és tenyész baknyulat. ■ Ma veszi kezdetét a Hatvani Expo Millenniumi zászlót kap a település Hatvan Ma 16 órakor nyitja meg Kmft Péter, a Gazdasági Minisztérium helyettes államtitkára az idei expót, vagy ahogy újabban nevezik, a Hatvani Expo 2000 - Hatvani Nyári Fesztivált. A rendezvény a kezdetektől - 1992-től - immár a kilencedik a sorban, s az idén is gazdag szakmai, kulturális programok várják a közönséget. Az eseményt ezúttal az államalapítás ezeréves évfordulója jegyében rendezik meg, így a kiállítás, vásár és fesztivál nyitónapja a település millenniumi napja is egyben. Az expó nyitányát megelőzően, délelőtt ünnepség lesz a belvárosi Szent Adal- bert-plébánialemplomban, ahol Nemeskürty István kormánybiztos adja át a kormány emlékzászlaját, Sós Tamás, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke pedig a megyei lobogót a város vezetésének. A relikviákat dr. Keszthelyi Ferenc váci megyéspüspök szenteli fel. (Az expóról szóló összeállításunk lapunk 6. és 7. oldalán található) Nyilvántartott mezőgazdaság A statisztikai adatok értéke Heves megye átfogó és részletes helyzetelemzés--------------------- lehetővé teszi, hogy az adatok felA z 1990-es évek társadalmi, gazda- dolgozása után hiteles képet nyújt- sági átalakulása alapjaiban érintet- son a mezőgazdaságról, te a mezőgazdaságot. Megváltoz- Szűkebb hazánkban a KSH tak a tulajdon-, a földhasználati vi- Heves Megyei Igazgatósága 474 szonyok, átalakult a termelés és az számlálókörzetet alakított ki - erőforrások szerkezete. Ezért vált tudtuk meg Ficzere Péter gazdafontossá a Központi Statíszükai Hi- ságstatisztikai osztályvezetőtől, vatal munkatársai által irányított így az összeírókkal és a területfe- általános mezőgazdasági össze- Idősökkel együtt közel hatszá- írás, amelyet április 1-21. közöd zan vettek részt a munkában. folytattak a számlálóbiztosok. Az (Folytatás a 3. oldalon) Húsz évszázad csodái Megnyílt tegnap Noszvajon a 30. Egri Műemlékvédelmi Nyári Egyetem. A szakemberek húsz évszázad műemlékeiről hallhatnak előadásokat. A program összeállítása nem volt egyszerű. Az I. évszázadból kevés építészeti remekmű maradt a világra, ám a XVII. századtól oly gazdag örökségben dúskálhatunk, hogy talán még nehezebb volt kiválasztani a kort jellemző „igazit”. A világ építészeti csodáinak bemutatását a jeruzsálemi Via Dolorosával kezdik, s a XX. századi Brazíliával végzik az elismert előadók. Cikkünk a 2. oldalon. fotó: ötvös imre Jogerősen is tizenkét év fegyház A Legfelsőbb Bíróság helybenhagyta az ítéletet Budapest, Eger A napokban megérkezett a Heves Megyei Bíróságra a Legfelsőbb Bíróság (LB) végzése, melyben helybenhagyta az első fokon meghozott ítéletet az egri Vincze Róbert ügyében. A 49 éves férfinek 12 évet kell fegyházban eltöl- tenie, s mellékbüntetésül tíz esztendeig nem vehet részt a közügyek gyakorlásában. A büntetőperben a megyei bíróság 1999. március 5-én hirdetett ítéletet, melyben különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntetíe miatt szabta ki a Legfelsőbb Bíróság által jogerőssé tett büntetést, elrendelve egyúttal az alkoholista vádlott kényszergyógyítását is. Az első fokon eljáró bíróság döntését a vádlott és védője fellebbezte meg tényállás téves megállapítása miatt, enyhítés végett. Mint végzésében az LB rámutatott, a fellebbezők a tényállás egyes részeit támadták, arra hivatkoztak, hogy a vádlott nem használt hígítót, amikor meggyújtotta a paplant, amin a felesége ült. Ez a hivatkozásuk azonban nem állja meg a helyét, a megyei bíróság büntetőtanácsa „a tényállás ezen részét is a bizonyítékok helyes értékelése alapján állapította meg” - olvasható a jogerős végzésben. „A rögzített tényállás alapján pedig törvényes a vádlott bűnösségének megállapítása és a cselekmény jogi minősítése is.” (Folytatás a 3. oldalon) Föntről a kertbe is belátnak Eger Valószínűleg a városi térinformatikai rendszer része lesz az az úgynevezett digitális ortofotó, amely hetvenhat műholdvezérelt, összeszerkesztett légifelvétel segítségével Eger belterületéről készült. A minden pontján koordinátahelyes, tehát a valós adatokat, méreteket tartalmazó képen a megyeszékhely épületei, útjai mellett más objektumok, villany- oszlopok, fák, de még az egyes csatornafedelek is láthatók, a valóságos helyzetükhöz képest maximum tíz centiméteres eltéréssel. Az ortofotóra számítógépen ráhelyezhető a gyakorlatilag már befejezett egri digitális földmérési alaptérkép, így az adott ingatlanról minden villámgyorsan kiderül, például az is, ha valaki engedély nélkül húzod fel valamilyen építményt a kertjében - hangzott el a városi közgyűlés informatikai albizottságának tegnapi sajtótájékoztatóján. Az albizottság elnöke, Török Zsolt (MSZP) képviselő elmondta: a tavaly kidolgozott egri informatikai koncepció egyik alkotóeleme a városi térinformatikai rendszer kiépítése. Utóbbi kivitelezésének első üteme a digitális földmérési alaptérkép, hiszen az ide vonatkozó rendelet értelmében térinformatikai rendszert csak ott lehet működtetni, ahol ilyen térkép rendelkezésre áll. Amikor 1996-ban a Nemzeti Kataszteri Program elindult, Eger az elsők között jelentkezett arra. A munkát pályázaton egy konzorcium nyerte el, ennek tagja a digitális térképet készítő, városi székhelyű Atlasz Földmérő Kft. Mint kiderült, most javítják a csaknem befejezett digitális térkép esetleges hibáit, az átadása októberre várható. (Folytatás a 3. oldalon) Olcsóbb Heves megye Kora ősztől három, olcsó üzemanyagot forgalmazó konténeres benzinkút kezdheti meg működését Heves megyében. Információnk szerint az Autóklub által indított akció részeként, s terveik alapján.a megyében első körben a klub három - egri, gyöngyösi és herédi - műszaki állomása szolgálna kün- dulópontként a mobil, konténeres benzin? üzemanyagtöltő állomások létesítéséhez. A feltételek felmérése folyamatban van. Minden olyan jogi, műszaki és logisztikai elemet alaposan megvizsgálnak, amelyek előfeltételei annak, hogy egy ilyen hálózat működhessen. Jelenleg úgy tűnik, semmi olyan akadály nincs, ami lehetetlenné tenné ennek - a klub szerint - megalapozott elgondolásnak a megvalósítását. (Folytatás az 3. oldalon) Éhségsztrájkba kezd Az önkormányzat felmondott a kikötő bérlőjének. Az érintett, Csicsman Mihály a határozat visszavonása érdekében ma 15 órától a Ti- sza-tó partján éhségsztrájkba kezd. Poroszló A távozásra kényszerített bérlő a vele szembeni képviselő-testületi döntést jogtalannak tartja.- A kikötőben délután háromkor kezdem az éhségsztrájkomat - jelzi Csicsman Mihály. - Ott lesz mellettem egy asztal, amelyen kiterítem azokat a dokumentumokat, amik bizonyítják: törvénytelenül jártak el velem szemben. A szerződés szerint 2001-ig kell eleget tennem a vállalásomnak, hagyják hát, hogy megcsináljam. Ha az önkormányzat visszavonja a felmondását, újra szent lehet közöttünk a béke. Az ügy a bíróságon egy tárgyalást már megért, július 11-én következne a helyszíni bejárás. Egyébként a kikötő bérlője ma kezdődő demonstrációja alatt csak folyadékot vesz magához, s állapotának ellenőrzésére felkérte a borsodivánkai doktornőt. Bornemissza lános polgármester megerősítette, hogy Csicsmannak felmondtak, méghozzá azért, mert a vállalkozó csak ígért, de soha nem tett lépéseket a vállalt kikötőfejlesztés dolgában. A régi kikötőben különben nem áll le a hajóforgalom, mert a sztrájkolót családtagjai kisegítik. _________________________tfcSJ A stra Club - „tagsági díj” nélkül! Lépjen be Ön is az Astra tulajdonosok klubjába,, most akár 200 ezer Ft árelőnnyel! Ajánlatunk a június 9. és augusztus 31. között forgalomba hel^zett gépkocsikra vonatkozik. OPEL'©' PAPP AUTÓHÁZ 3300 EGER, Mátyás király út 37. Tel.: (36) 324-922, 324-710, Fax: (36) 324-208 Nyereményautónkat és munkatársainkat mától július 2-ig megtalálhatják a HATVANI EXPÓN a HEVESM|re,HÍRLAP stanáján. Ön is megnyerheti az OPEL ASTRA CLASSIC-ot!