Heves Megyei Hírlap, 2000. június (11. évfolyam, 127-151. szám)

2000-06-26 / 147. szám

mm 2000. JŰNIUS 26., HÉTFŐ MEGYEI Heves Megyei Hírlap - 3. oldal KORKÉP Az infláció ellen A kormány a gázárakra vonatko­zó döntésé követően - titkosított határozatával - a kényé árát 3 fo­rint 60 fillére szállította le. A sajtó­szóvivő az ülésről tájékoztatva kö­zölte: ajánlatot tesznek a pékségek jutányos áron történő felvásárlásá­ra és visszaállítják a forgalomba a lyukas kétfiUéest. __________________________________(SIKE) S TRASBOURG. Plenáris ülést tart június 26-30. között az Európa Ta­nács Parlamenti Közgyűlése Strasbourgban. A magyar küldött­ség tagjaként Hatvanból kiutazó Szinyei András, fideszes ország­gyűlési képviselő előadásában bio­technológiai problémákról szól, il­letőleg bemutatja a menekültek helyzeté az európai repülőtereken. VÍZI TÁBOR. Az Egri Diákok Egye­sülete ebben az esztendőben is megszervezi szokásos nyári vízi táborát Sarudon. A július 3-9-éig tervezett programra középiskolás korúak jelentkezését várják a szer­vezők, akik hangulatos, vetélke­dőkkel, előadásokkal, önismereti játékokkal színesített kikapcsoló­dást ígérnek a résztvevőknek. Je­lentkezni a 36/311-937-es telefon­számon, vagy személyesen az EDE Telekessy u. 2. sz. alatti irodá­jában lehet. SZAKRENDELÉS. A megyei kór­ház tájékoztatása szerint a haema- tológiai és haemosztazeológiai szakrendelés július 3-ától a rende­lőintézet (Knézich K. u.) 126-127- es szobáiban működik. ÚJ SZÁMOK. Az ISDN szolgálta­tás bevezetésével július 1-jétől megváltoznak a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság telefonszá­mai. A központot a 36/522-111-es, a tevékenységirányítási központot a 36/522-106-os számon lehet hív­ni. Az Egri Rendőrkapitányság ügyelete a 36/522-107-es hívószá­mon érhető el. BEIRATKOZÁS. Az egri Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban június 26-án, hétfőn 8-12 óra között lesz a beiratkozás, ahová a tanulókat az általános iskolai bizonyítvánnyal, az egészségügyi törzslappal és a diákigazolványhoz 1 db 4x4 es fényképpel várják. LOVAS ÍJÁSZOK. Június 26. és július 3. között Bükkszéken no­mád lovas íjásztábor kezdődik a megyeszékhelyen működő Forrás Gyermek-szabadidőközpont szer­vezésében. A tábor vezetői: Mékőy Ildikó és Ujjady Péer. TRAFFIPAX VEZÉNYLÉS 14.00- 22.00: Eger belterület, Gyöngyös belterület 11.00- 19.00: főút Hatvan várost szakasza A Múzsák nyara négynapos programját az Ort-iki bábtársulat utcaszínházi produkciójával nyitották meg szombaton az egri Ifjú­sági Ház előtt, ahol a továbbiakban a kézműves helyszíneken gyertyaöntő, csipkeverő, fazekas, bőrös, gyékénykötő várja az ér­deklődőket. Az első nap szentivánéji tűzgyújtással és tűzugratással, valamint táncházzal zárult. Vasárnap este a berekszászi ma- gyar színház Csokonay: Dorottya című színművével szórakoztatta a népes publikumot. fotó : pilisy elemér „Túlélni a globalizmust” (Folytatás az 1. oldalról) után a jelenlévő politikusok vála- kotó munkacsoportokat alakíta­szoltak a hallgatóság soraiból érke- nak ki, s ezek ténykedése nyomán Csurka István értékelve a kormány ző kérdésekre is. szeptemberre elkészülhet a straté­eddigi munkáját, kijelentette, hogy Szombaton a mátraházai Bérc gia. Emellett keresik a megfelelő az ország valóban elérte az ígért 7 Hotelben kihelyezett elnökségi képviselő-jelölteket is. százalékos gazdasági növekedést, ülést tartott a MIÉP országos veze- - A MIEP nem szereti a harsány, ám feltette a kérdést: vajon ki érzi tősége. Mint arról Győri Béla, a amerikai jellegű kampányt, amely- ezt.l Szerinte ugyanis az adatok párt szóvivője tájékoztatta a Hála- nek egyébként sem jött még el az megtévesztőek: a gyarapodás első- pot, a következő országgyűlési vá- ideje - vélekedett a pártelnök. - sorban a vámszabad területeken lasztásokra készülve meghatároz- Ehelyett a működő területeken - a szembetűnő, ám a nagyvállalkozók ták a programot, amely alapjait te- közgyűlésekben, bizottságikban és sok helyen nem fizetnek adót, éh- kintve nem sokban különbözik az a sajtóban - szeretnénk helyt állni, bérért dolgoztatnak, ugyanakkor a eddigiektől. A legfontosabb to- A Heves Megyei Hírlap kérdésé­profitot kiviszik. A családok, a kis- vábbra is a Nemzetépítő Állam re - a számukra kedvező választá- és középvállalkozások eközben alapjainak lerakása, valamint az si eredmény birtokában vállalná- tönkremennek. A mostani kor- MSZP és az SZDSZ győzelmének nak-e kormányzati szerepet - mány jobb, mint az előző volt, ám megakadályozása. Ehhez meg kell Csurka kijelentette: szeretnének nincs oka dicsekvésre - vélekedett határozni a globalizmus lényegét, döntő erővé válni, de a koalíciót Csurka. Szerinte akkor számíthatna A MIÉP nem legyőzni akarja a érintő találgatások még nem idő­az ország a változásra, ha lehetősé- globalizmust, hanem túlélni - tét- szemek. Ugyanakkor a MIÉP nem geihez mérten ellenállna a globaliz- te hozzá. tart a HaicLer-jelenségtől, mivel az musnak; jó jelnek vélte például, Csurka István úgy vélekedett, elnök szerint az osztrák Szabad­hogy az állam visszavásárolná a pártja 2002-ben képes lehet arra, ságpárt lejáratására irányuló kez- MOL-tól a gáz-üzletágat, mert - sza- hogy megkétszerezze-meghárom- deményezéáek csúfos kudarccal vaival-„a rendszerváltás óta ez len- szorozza jelenlegi parlamenti végződtek, és az EU már azt vizs- ne az első reprivatizáció, amit aztán mandátumainak a számát. A vá- gálja, hogyan visszakozhatna, követhetne a többi”. A nagygyűlés lasztásokra készülve programal­______________________rr-o-i (F olyatás az 1. oldalról) képesítésének további emelése a ja- amely a négyéves diplomás és a há­vadalmazás további javítását is roméves felsőszintű nővérképzésben Az anyagi elismerés hiánya miatt az eredményezi. A MÁÉ Hozzáértéssel vállalhat országosan jegyzett szere- egészségügyi szakdolgozók úgy ér- a betegekért elnevezéssel alapít- pet. Az oktatómunkába természete- zik, hogy társadalmilag sincsenek ványt hozott létre, amely többek sen bevonják a kórházi szakembe- megbecsülve. Egy érettségizett kéz- között a továbbképzéshez szándé- reket, hiszen éppen az keltette fel a dő nővér havi fizetése a pótlékokkal kozák segítséget nyújtani. Semmelweis Egyetem főiskolai ka­együtt sem éri el a bruttó harminc- - Az oktatókorházkénti működés rának figyelmét, hogy a hatvani ötezer forintot, s így jelenleg csak az intézményben folyó munka elis- egészségügyi intézmény beiskol­ázok választják ezt a szakmát, akik mérését jelenti, s ez egyben kötele- zottjai mind kiválóan felkészülve je- mély erkölcsi elkötelezettséget zettség is, hogy a növekvő követel- lentek meg a vizsgákon. Mindez bi- éreznek iránta. A hatvani kórház- ményeknek megfelelő színvonalat a zonyítékként szolgált a főiskolá­ban az idén két szakaszban mint- jövőben is tartani kell - jegyzi meg a nak, hogy a hatvani intézményben egy 19 százalékos béremelést hajtat- két vezető. * olyan követelményrendszer műkő­tök végre, és ehhez szükséges anya- A budapesti egészségügyi főis- dik, amely egy oktatókórház elvárá­gi fedezetet az intézménynek kell kola alapos előzetes felmérés után sainak is megfelel, kigazdálkodnia. A szakdolgozók kereste meg a hatvani kórházat, ________________________m z. m.) ______ SIKE SÁNDOR M ás súlycsoport Régi tapasztalat szerint, az ember helyesen te­szi, ha szűkebb környezetének tagjait óvatosan bírálja még ha országszerte közismert politikus is az illető, aki esetleg megérdemelné a kereset­len szavakat. Mert kövessen el bár épületes baklövéseket mondjuk megyénk szülötte, neki mégiscsak hozzátartozói, valamint barátai él­hetitek itt. Olyanok, akik nem is tehetnek rokonuk, ismerősük mellé­fogásairól. A Hevesből elszármazó honvédelmi minisztertől ezért csak óvato­san írom ide: vannak neki érdekes ügyei. Egészen pontosan azóta amióta a tárca élére került. Ezek némelyike időközben a feledés jóté kony homályába veszett. Mert ki emlékszik ma már a laktanyákban kifüggeszteni rendek, őt ábrázoló fénykép történetére? Vagy éppen, kinek ugrik be a hadsereg éléről menesztett Végh tábornok ügye? Annál is inkább, mert mostanában ismét tobzódhat a gyönyörök­ben a botrány szagú csemegékre ácsingózó elme. Kezdheti mindjárt az „akkor volt-e lista, vagy nem volt listai” kérdéssel Aminek az len­ne a lényege, hogy rákérdeztek-e, vagy sem a hivatásos katonák poü- tikai múltjára Tekintsünk most el attól a problémától, hogy nem Szabó János az egyedüli a politikacsinálók között, aki sajátosan értelmez törvényt és alkotmányt. Nézzük inkább azt a részé a dobgnak, ahogyan azt utólag a miniszter rendezni gondolta Először is tagadta hogy össze­írta volna valaki is a hadseregben az egykori politikai tisztek névso­rát. Amikor pedig egy első fokon eljáró bíróság kimondta, készült ilyen lista Szabó kioktatta az őt kérdező újságírót arról, hogy mi a különbség jogerős és az elsőfokú ítélet között. Mintha csak az első fokon eljáró bíróságainkban tök hülye bírák ülnének Addig pedig, amíg nincs erről jogerős verdikt, a miniszter és az újságíró „nincsenek egy súlycsoportban”. Ezt is Szabó mondta, azon a sajtótájékoztatón. Egy üyen meghökkentő kijelentés után ki merne tovább kérdezni? Mondjuk arról, hogy milyen alapon jelentge- ti fel a hadsereg azon katonáit, akik tanúwllomást tettek? Mert ez a törvény által előírt kötelességük? Ha nem tudná valaki ezt a HM-ben, meg lehetne nekik mondani... De vehetjük akár a legfrissebb fejleményeket is: a haderőreform cí­mén menesztett tábornokok és főtisztek ügyé. A minden bizonnyal pontosan megfogalmazott elvek falsot kapnak akkor, amikor a kirú- gottak neveti kezdjük el nézegetni. Erre mondaná az ókori filozófus: minden mindennel összefügg. Egy modem ember pedig annyit fűzne hozzá, hogy egy elkészült lista sohasem veszhet kárba Hosszabbított hivatali idővel várják a késlekedő gazdákat Gyöngyös zőgazdasági munkák miatti elfog­-rt-------------—•-------------------- laltság lehet. A z új törvényi előírások szerint jú- A határidő közeledtével foko­nius 30-ig van bejelentkezési köte- zott dömpingre számítanak a hiva- lezettsége az 1500 négyzetméter fe- tatokban, ezért Gyöngyösön júni- letti területen szőlőt termesztő gaz- us 28-29-30-án (szerdától pénte- dáknak és az 1000 liter fölötti kig) este nyolc óráig meghosszab- mennyiséget előállító bortermelők- bított hivatali idővel várják a bejé­nek. A környék szőlősgazdái a lentkezőket. gyöngyösi, a borászok az egri vám- - Folyamatos és jó kapcsolat- hwatalban tehernek eleget e köte- ban állunk a hegybírókkal - lezettségüknek. mondta Gonda százados -, ami­- Mivel az érintettek zöme ki- nek egyik alapja részükről, hogy várta az új jogszabály esetleges vál- helyben segítik tagjaikat a nyom- toztatásait, a bejelentkezés valójá- tatványok helyes kitöltésében, át ban májustól mondható folyama- is nézik azokat, majd az össze- tosnak - tudtuk meg Gonda Tiva- gyűlt, nagyobb tételeket egyszer- dar századostól, a gyöngyösi hiva- re juttatják el hozzánk. tál parancsnokhelyettesétől. Ez a lehetőség is nyitva áll még- A hegybírók nyolc-, kilenc- tehát a gazdák előtt, akárcsak a ezer szőlőtermelő várható jelent- postai út. Aki ugyanis bízik abban, kezését jelezték felénk, eddig hogy hibátlanul töltötte ki a re- azonban mindössze 1900 kérelem gisztrációs kérelmet, és valameny- érkezett be, és a szükséges nyom- nyi mellékletet hiánytalanul csatol- tatványból is csak mintegy 6500- ni tudta, az fel is adhatja a papim­at vittek el. kát a gyöngyösi vámhivatal címére Ennek oka részben a tájékozat- (Kálvin út 1/3.). lanság, részben a most folyó me-__________________________ A z élhetőbb életért VÁMOSGYÖRK A jövő nem más, mint a jól értel­mezett jelen, múltunk ünneplése pedig a jövő örömteli várakozása. A zászló nem ajándék, nem ado­mány és nem jutalom. Ettől a jel­képtől nem javulnak az utak, nem létesülnek új munkahelyek. De azt jelzi, hogy létezik a közösség, amely akarja és képes megteremte­ni magának az élhetőbb élet körül­ményeit - mondta Várhegyi Attila, a Nemzeti Kulturális Örökség Mi­nisztériumának államtitkára szombaton délelőtt a millenniumi zászló átadási ünnepségén. A megyei emlékzászlót dr. Ta­tár László a közgyűlés tanácsnoka adta át Vámosgyörknek, a jelképe­ket megköszönve Torna István polgármester azt hangsúlyozta: a település immár hat esztendeje megrendezi a nyári vigasságot, ez­zel is erősítve a helyi közösség ösz­szetartozásának érzését. Idén azonban a millennium különös apropóját adta ennek a már hagyo­mányos rendezvénysorozatnak. Azt is megígérte: a zászlókat mél­tóképp megőrzik, hiszen azok a hovatartozást jelképezik. A programsorozat elkövetkező részében a vidámságé volt a fősze­rep, a helyi és környékbeli amatőr együttesek szórakoztatták a kö­zönséget, kicsiket és nagyokat egyaránt, mint ahogy a kézműves foglalkozásokon is minden kor­osztály képviselői kipróbálhatták ügyességüket. A 30 éves fennállá­sát ünneplő közösségi ház több ki­állítással is várta az érdeklődőket, este pedig bálban szórakozhattak a helybéliek és vendégeik. Vasárnap szentmise, bábelő­adás, íjászbemutató, majd este a Gyöngyösi Játékszín Kaviár című előadása szerepelt a programban. ___________________________________IESPÉ) Z ászlók, amelyek összekötnek. Az utak nem javulnak. FOTÓ: SUHA PÉTER A HÍRLAP ÜGYELETÉI HEVES'^'HÍRLAP Újságíró: SUHA PÉTER Telefon - (36)513-600 Fax - (36)513-605 * Hirdetésfelvétel: Telefon - (36)513-628 Fax - (36)513-630 •k Terjesztő: HANCSÁK ORSOLYA Telefon - (36)513-646 Nővérkékből hiány van

Next

/
Oldalképek
Tartalom